Tiszavidék, 1957. július (11. évfolyam, 153-178. szám)

1957-07-17 / 166. szám

?5 VENDÉG LA TAS** nálunk

Imádom a paradicsomot. Megeszem nyersen, mártásként, lecsóban, stb., slb ... De legjobban a paradicsomlevest szeretem. Általában így osztom be esti menümet: Paradicsomleves, sertésborda, uborkasaláta... — Szinte látom, ahogy egyesek elfintorítják arcukat: Paradicsomleves és uborkasaláta? Hm ... brrr... — Mégsem tehetek róla. Mert akárhogy is kedvelem az uborkasalátát. mégis képtelen vagyok lemondani a paradicsomlevesről.

így volt ez a múlt héten, kedden este is. úgy 9 óra tájban. Ugy-e, emlékeznek, mekkora hőség volt aznap? Nos, én mégsem a söntés-pulhoz vettem utamat a fiágvári-úli talponállóban, hanem... igen. eltalálták, pa-. radicsomJevest kértem. sertésbordával és uborkasalátával.

Mindig betartom a

Bab - vagy

parlamentáris étkezési szabályokat, vagyis csak akkor kezdek étkezéshez, amikor már minden együtt van. — MosT azonban nem volt erőm kivárni a bordát. Kiváltottam a paradicsomlevest. — Szép piros színe volt. Még az a néhány szem tarhonya is olyan gusztán nézett rám — gyomorsavképződés, nyálmirígymű közlés — szóval, tudják, mi következik be ilyenkor.

Beleharaptam a kenyérbe és már szinte előre tudtam, micsoda mennyei élvezet lesz, ahogy az ízletes kenyérrel öszszebarátkozik a paradicsom lives és pillanatokon belül lemegy a torkomon, hiszen, a gyomornedvem sejtjei szinte remegve a csodálatos találkozás kéjétől, teljes felkészültséggel várják, akár csak testvérüket. — Egyszóval tökéletesen beleéltem magam a

paradicsom

látomásba. Remegő kézzel, fel-le szaladgáló ádámcsutkával, az éhségtől kidülledő szemmel emeltem kanalam a számhoz. És lenyeltem. Már mint a levest. Levest?! Paradicsomlevest?! Nem akartam hinni a sze. .. nyelvemnek. De mégis... Igen: Pontosan ilyen íze szokott lenni az ecetes hagymalevesnek is — cukor nélkül. — Ezt jól tudom. hiszen szükebb hazámban sokan készítenek még ma is ilyet, amit én egy egész életre megutáltam .

De térjünk vissza a paradicsomleveshez. Nyelvem hegyével — bár illetlenség a nyelvöltögefés, — ismételten meggyőződtem a hasonlatosságról.

Odamentem a kiszolgáló kartársnőhöz:

— Kérem. legyen szíves megkóstolni a paradicsomievest —

Megtette. Igazam volt.

Legalább is ezt bizonyítja. hogy azonnal bevitte az egész fazékkal a konyhába. Tehát selejtáru volt. Nekem pedig hozott egy tányér jéghideg bablevest, amit eddig szintén utáltam. De mcst megettem és eléggé összebarátkoztunk. És egyúttal a paradicsomleveshez hűtlenné is váltam. Ez nem csoda, hiszen becsapott. A Sertésborda is megkísérelte ezt. teljesen elsózott volt ugyanis. De itt a régi barátságunk még nem omlóit össze teljesen.

De most már csak azt várom, hogy mikor érkezik el a jelenlegi egyedüli mentsváram, a jéghideg bableves (ami melegen nem is olyan rossz .. .) hadüzenete hozzám a Nemzeti Né ©büfében.

Lehet hogy nemsokára???!

— bubor —

Hogy kerül a vendég

Magam is érzem — bevallom őszintén — már a cím sem mindennapi. De a téma sem, amiről írni akarok. Van gondolom, különös témának legjobb különös címet, adni, így hatásosabb a történet.

Úgy kezdődött az egész, hogy egyik kolléganőmmel Kisújszállásra indultunk. Mar útközben elhatároztuk, hogy délben vendéglőben ebédelünk. mert. a főtt étel az csak főtt étel.

Délelölt végezte kiki. a maga dolgát. Uoy 2 óra tájban elhatároztam, hogy megebédelek. Kiéhezve nyitottam be a földmüvesszövetkezeti vendéglő éttermébe. Kartársnőm akkor már ott volt, s javában fogyasztott valami pörkölt félét. Helyet foglaltam asztalánál. Egy :dősebb pincér bácsi azonnal ott termett, s szolgálatkészen érdeklődött szándékaim iránt.

Kértem én is egy «örköltet, s valamilyen leves után érdeklődtem, Legnagyobb meglepetésemre kijelentette, hogy nincs. Pár pillanat múlva visszajött, s közülié, hogy borsólevessel szolgálhat. Nagyon örültem, mert nyáron ez a kedvenc levesem.

Kartá'snőm meg is jegyezte:

— Úgy látszik, magának nagyobb a tekintélye. mert nekem nem adtak semmiféle levest.

Ismét pár pillanat, s ott gőzölgőit előttem a ..borsóleves”. Belemerítettem a kanalat, kavargattam, s megállapítottam, hogy tészta ugyan kevés

elé a mosogatóié?

van benne. a leve kissé zavaros, a borsó mennyisége azonban tűrhető. Na, de sebaj — gondoltam *— a vendéglői leves csakis ilyen lehel. Fontos, hogy az ize jó legyen.

Minden idegzetem a finomság élvezésére összpontosítottam, s bevettem az első kanállal.

Nagyon nehéz most a továbbiakat leírni, de lnég nehezebb volt akkor lenyelni az egy kanál levest.

A tányért azonnal félretoltam, s kissé finnyásan kezdtem fogyasztani a pörköltet is. Kai társnőm megkóstolta a ,.borsólevest”, s míg én hirtelen nem tudtam az ízét mihez hasonlítani, ő háziasszonyi szakértelemmel azonnal megállapította, hogy ize is, szaga is

azonos a mosogatóiéval.

Én pedig most röviden így összegezem tapasztalataiméi: A

Kisújszállási Földművesszövetkezet vendéglőjében pár nappal. ezelőtt, olyan levest szolgállak, fel, amelynek szaga a hónapokig használt mosoga tó rongyé, hoz, ize pedig n mindenféle étrlrs tányért bele mosott mosoga'öléhez hasonlított. Teljesen ehetetlen volt.

Lehet, horru először fordult elő. lehet, hogy nem. Mindenesetre a megfelelő szervek néha ellenőrizzék a vendéglő személyzetének munkájá*. s tegyenek valamit annak érdekéhn-n, h oqv az oda bejáró dolgozók na a summiert fizessék az amúqyis drága vendéglői árat.

— r api —

tfáss fűiét? — más semmi.«.

Az elmúlt hetek egyik szombat estéjén a következő párbeszéd zajlott le egy fiatalember és a Móricz Zsigr.iond kultúrotthon italkiszolgálója között a büfében:

— Mennyi a sör?

— Egynyolcvan.

— Kérek egy pohárral.

A csapos megfürdeti a poharakat az álló, és teljesen piszkos, egészségtelen vízben, kiméri és átadja a sört.

A fiatalember átad két forintot és megissza az italt.

Es várja vissza a húsz fillérjét.

Szólni nem altar, de nem is igen mer. A csapos szemin elláthatólag mással van elfoglalva. Izzad. Valóban, sok a munka, rekhenö a hőség.

A fiatalember nem bírja tovább.

— Kérem, én két forintot adtam — mondja halk, bizonytalan hangon.

Semmi.

Megismétli a kérdést.

A csapos tettetett felriadással:

— Sajnos, nincs apróm, '20 fillért nem tudok visszaadni,

A fiatalember, mint akii leforráztak, eloldalog. Szégyellt magát a 20 fillér miatt.

hiszen többen is látták, hallották és figyelték az esetet körülötte.

De senki nem szólt semmit, pedig nekik „sem tudtak 20 fillért visszaadni‘‘ s az előttük, s az utánuk jövőknek sem.

Nem tudom, mióta tart ez a „szentkéz szokás” és meddig, csak egy kérdést:-Ugye, nem is olyan rossz a gyakorlatban ez a régi magyar közm,ondás, hogy: „Sok kicsi sokra megy?!” Aktualizálva: Sok húsz fillérből lesz a forint... és igy tovább...

De kinek a zsebében?

— bubor —

Amikor a színészek tapsolnak

Van ilyen előadás is? Igen, csakhogy ilyenkor a társulat tagjai a , nézőtéren ülnek, a színpadon pedig a színház igazgatósága foglal helyet.

A Szigligeti. Színház évadzáró társulati ülésén vagyunk, július I5-én. Prókoi István színigazgató egy tragikus színházi évad iilmszalagtát, pörgeti hallgatói elé szavaival. A tragédia az ellenforradalmi felkelés, amely megzavarta a művészek, a színház békés alkotó munkáját is. .4 Szigligeti társulat naay emberi és technikai küzdelmek árán igyekezett a

megnyugvást, a derűt, az örömet v-iszszalopni a nézők szívébe. A szép szóra, az igaz művészetre éppen ezekben az időkben volt legnagyobb szüksége az embereknek. S ha nem is hiánytalanul, ha nem is hibátlanul, de eleget tett ennek a Szigligeti Színház.

S most egy színházi évad eltelte után (július 26-án, 27-én

és 23-án Budapesten adják még a ..Kispolgárokat1' és a

.,Gyertyafény keringőt“) bezárult Thália szolnoki templomának ajtaja. A társulat és a közönsAg elválnak egymástól a

következő évad viszontlátásáig. A színpadon elnöklő Kompóthy Gyula bácsi bejelentései szerint:

— Rultkai Ottó és Lóránd Hanna végleg búcsút vesz szinészbarátaitól.

(De hiszen ezt nem kellett volna megtapsolni, kedves színészhallgatóság, még ha az illem úgy kívánta is. Hát ki örül annak, hogy két kedvenc színészünk válik meg a szolnoki színpadtól?

Akkor még csak érthető a taps, amikor a művészeknek, műszakiaknak, s a színház más dolgozóinak kiosztják a

jutalmakat egész évi, munkájuk szerény jutalmaként.)

Végül azt kéri még Prókai, írjuk meg: a társulat minden egyes tagja köszöni a szolnoki közönségtől ez évben kapott támogatást. s hogy mindenkitől szeretettel búcsúznak a szabadság-időre.

S még megírjuk azt is. a szolnoki közönség jó pihenést kíván a dalos ajkaknak, a táncos lábaknak, nevettető és könnyrefakasztó kedves színé szbarátainkna k.

Jó pihenést, kellemes nyaralást, s örömteli viszontlátást az új évad elején.

— börzék —

HA NEM HISZI, JÁRJON UTÁNA

RADIOAKTÍV eső BARCELONÁBAN

A barcelonai egyetem közleménye szerint júniusban Barcelona városra rádióaktív eső esett. Az egyetem műszereivel megállapítottak, hogy az esővízben sokkal több rádióaktív részecske volt, mint bármikor.

HARMADSZOR AZ ÉSZAKI SARKRA

Június 26-án lengyel expedíció kelt útra a Spitzbergák felé. Az expedíciót dr. Stanislaw Siedlecki vezeti, aki 1932-ben és 1933-ban már két sarkvidéki expedícióban vett részt. Az expedíciónak 70 tagja van.

LESZÁMOLÁS

GENGSZTER-MÓDRA

New-York közelében egy kirándulóhelyen mintegy ezer kiránduló szemel á! tára körülbelül 20 ifjú gengszter, akiket a rendőrség jól ismer, fegyveresen megtámadott két fiút. Az egyiket revolverlövésekkel és késszúrásokkal megsebesítették, a másikat pedig alaposan összeverték. A rendőrség körülbelül 20 örizelbr vételt foganatosított, .de a támadás okaira nem sikerült fényt deríteni. INFLUENZA MINT CSEMPÉSZÁRU

Az iráni közegészségügyi minisztérium szóvivője szerint az „ázsiai influenzát” csempészek vitték be az országba. A járvány először Khoramsliar és Abodan kikötőben ütötte fel fejét. Az egészségügyi hatóságok megtettek minden elővigyázatossági intézkedést, de a szép számban tevékenykedő csempészek kijátszottak a hatóságok minden éberségét. Ig.v tehát a csempészek számlájára írható az ázsiai influenza vírusénak ,importálása'1.

IIAL-ESŐ

A szokatlan nyári időjárás furcsa meglepetésekkel is szolgál. A napokban a tengertől 90 kilométerre fekvő Plaisante francia falucska lakói egy zivatar során arra lettek figyelmesek, hogy jég helyett — halak potyognak a

fellégekből.

Valószínű, hogy a Genuaiöbölben légörvény keletkezett, s az szívta föl a halakat. Kiderült azonban, hogy a halak nem ehetők. Kár. mert csak így lett volna igazán „égből hullott manna ”.

„KEBELBARÁTOK

FIGYELMÉBE!*’

A.z amerikai melltartógyárosok szemlátomást úgy dolgoznak, hogy semmi kapcsolatuk sincs vásárlóközönségükkel. Legalább is ez tűnik ki egy legutóbbi félhivatalos közleményből, amely szerint az. amerikai nők keble sokkal dusabb, mint laikusok gondolnák. A közlemény példaként felhozza, hogy a melltartógyárosok a típusmellbőséget egy évvel ezelőtt még 90—90 centiméterre becsülték, holott az legalább 94 centiméter.

Hanosló a helyzet Angliában is és amint a közleményből kitűnik, a legtellebb kebleket nem a hivatásos dajkáknál kell keresni, hanem a legnagyobb jómódban élő körökben.

A brit kereskedelmi minisztérium közvéleményku tatást végzett 200 000 nő körében és ennek alapjan brossurát adott ki a ruhaipar részére. a füzet adatai szerint az átlagos angol nő 1 méter 58 centiméter magas, 58 kiló, mellbősége 93 centiméter — tehát I centiméterre kevesebb, mint az átlagos amerikai nőé — csípőbősége pedig 9a centiméter.

Hatmillió angol nőnek átlagos keble van. körülbelül 1 miliő 800 ezer angol nőrek 08 centiméteres a mellbősége. 8 ezer szigetországi leány és asszony pedig még Gina Lollobrigídát is veri 106 centiméter, vagy ennél is nagyobb mellbőséggel.

LETARTÓZTATTAK AZ EGYIK BRÜSSZELI KÉPZŐMŰVÉSZETI CSARNOK IGAZGATÓJÁT

Brüsszelben letartóztatták Joaques TrtMárclot. a belga fővaros egyik jelentős képügyészség azt a vádat emelte ellene, hogy 1956 novemberétől 1957 elejéig két nagyarányú képeladást rendezett neves olasz és ilamand festők müveiből. A nagyarányú képeladások előtt az igazgató gondosan előkészített katalógusokat adott ki, amelyek világhírű képzőművészeti szakértők véleményét közölték . az eladásra kerülő festményekről. Végül sor került a harmadik nagyarányú eladásra is, amikor a műcsarnok igazgatója bejeleniette, hogy S. J. de Limbur Stirum gróf gyűjteménye kerül eladásra. A képek természetesen az utolsó szálig elkeltek, majd kirobbant a botrány. Holland szakértők vizsgálták felül a képeket és azokról egymásután kiderült, hogy mind a képek, mind pedig a képek eredetét igazoló bizonylatok közönséges hamisítványok. A károsultak között az első helyen egy brüszszeli szőrmék ereskedő áll, aki köze) 3 millió belga frankot követel a letartóztatott Trussard igazgatótól, :

JÓSLAT-E? T'

Parisnak is kijut a zivata-' rokból. Egyik éjjel villám csapott be a Bourbon-palotába. a parlament épületébe és letörte az épület homlokzatának díszítő szobornak tör. vénytáblát tarló fél kezét.

lllusziráuő Keymoui: Népiiélet rima könyvből

zoművészeti csarnokának igazgatóját. — A brüsszeli

YYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYfYYYYYYYYYYYYYY^TYYVYYYYYYYYYYYYyYYYYYYYYYYYYYYYYYYfYYYYfYYl

Táncsics Ottó:

Honvágy

IZ int sétáltunk a tavaszi színekbe■ öltözött Tiszaparton. A nap éppen lebukott a Vidám-park fái mögött. Csend volt mindenütt, szinte érezni lehetett az estére készülő város halk lehelletét. Aztán túlról ismert slágerek dallamait hozta a szél, melyektől a vízparti békák rekedt dalra fakadtak. Fent a sétányon megálltunk. Ö fáradtan váltamra rakta kezeit, nem szóltam, tudtam, hogy kimerült a hosszú út után. Még pár pillanatig ábrándozva nézte a naplementét, aztán egy csillogó csepp jelent meg szemében, s lassan csörgött alá barna arcán.

— Látod! — Ezekért jöttem haza! — Ezekért a csendes, békés estékért, ezekért a csodás tavaszi alkonyokért..., melyekhez hasonlót sehol a világon nem lehet találni — mondta fojtottam. Hirtelen megrázkód'ott, mint részeg ember, kit meleg szobából kilépve a hideg kijózanít.

— Tehát ott hagytam abba — folytatta —, hogy Európában maradtam. Olaszországba mentem és Velencében telepedtem le, mely gyermekkorom óta izgatta fantáziámat. Velencéről mindig különös elképzeléseim voltak. Ha e város nevét hallottam, akkor egy olyan gyöngy képe derengett elém, melyet a természet hatalmas, titokzatos formáló ereje, és az emberi művészet együttes munkája alkotott, hogy megajándékozzák a világot valamivel, amiről igazán el lehet mondani, hogy nincs parja.

Eddig azt gondoltam, hogy nincs még egy városa a világnak, melynek puszta neve oly megtermékenyítőén hatna az emberi képzeletre, mint Velencéé. A kőcsipkés, nagymúltú paloták sora az utck mentén, melyek nem aszfalt és gránitkövekkel vannak burkolva, hanem a csobogó viz selymeskék fodraival. A csend város, melyből hiányzik az utcák zaja, nehogy felverje e város múltakban álmodó lelkét és az odazarándokló idegenek álmélkodó merengését.

Ebben a városban éltem, majdnem fél évig. Az első hónapokban érdekes és új volt számomra minden. Nappal egy ha jóstár saságnál dolgoztam, mint poggyászhordó, és naponta ezerszer tettem eleget a felszólításnak, hogy: Porti giu la mia roba nel camerino.. j és én vittem a súlyos csomagokat. Esténként a Campiellók és a Ramik útvesztőin bolyongtam, később már csak a Pizetto egy csendes padjáig jártam, honnan mindig és mindig újat adó kanálisok tarka gondolásait figyeltem, m.elyek ezernyi ötlettől tarkálló bárkád ikkal merészen siklottak az utca vizén.

_ leinte faliam a látnivalókat. A történelem kézzelfogható remekművei láttán az elmúlt századokban bolyongtam. Velencében, a letűnt századok városában lehetetlen volt felejteni az emlékeket, m.elyek dupla erővel törtek a felszínre és eszelték ki a legkülönbözőbb kínzásokat, a honvágytól vergődő lélek számára.

Ott a Pizetto csendes padján, a csodás velencei estéken döbbentem rá valódi sorsomra, és abban a gazdag pompájú, tékozló bőkezűséggel felépített városban én voltam a legszegényebb ember.

Egyik este, vacsora után a megszokott pádhoz sétáltam. Legnagyobb meglepetésemre egy öreg bácsika megelőzött. Ez talán azért volt olyan feltűnő, mert addig minden este üresen állt a pad, mondhatnám, én birtokoltam teljesen. Leültem a látszólag közömbösen nézgelődő bácsika mellé. Engem elfoglaltak gondolataim, azon töprengtem, hogy milyen nevezetessége van még Velencének, mit nemi láttam, — később az újra örök élményt nyújtó kanálisok forgalmát néztem elmerülve. Csak akkor eszméltem fel újra, mikor a bácsika rekedtes hangfájl megszólalt:

— Uram, ugye milyen érdekes! — Pedig mindig ugyanaz és mégis mindig új, — szólt a kanálisra mutatva.

Bemutatkoztunk.

— ön nem olasz? — kérdezte meglepődve.

— Nem, magyar vagyok! — válaszoltam;

— Ö hosszan nézett rám, ,s talán kissé meg is csóválta a fejét, a szimpátia, vagy a megvetés jeléül, — nem tudom.

— Hogy érzi magát az én hazámban? —* Nem vágyik haza?

— Az én hazámban! — szinté akaratlanul suttogtam magam elé. S ez a szó, hogy