Tiszavidék, 1957. július (11. évfolyam, 153-178. szám)
1957-07-14 / 164. szám
A PÁRTCSOPORTBIZALMIAK SZEREPE A TAGSÁG POLITIKAI NEVELÉSÉBEN a turkevei termelőszövetkezetek is résztvesznek a Nagykun Napok mezőgazdasági kiállításán Ä Tiszavidék július 5-i szá-P ár tunk országos értekezlete fő feladatként jelölte meg számunkra többek között a pártegység megszilárdítását, a párttagok példamu tatásának biztosítását a párt és a dolgozó tömegek kapcsolatának állandó szélesítését; ' Pártunk az ellenforradalom fegyveres erőinek szétverése után az ideológiai harc fegyverével küzd az elelnséges nézetek teljes megsemmisítéséért. Ezt a harcot csak egységes, szilárd párt tudja eredményesen végig vinni, ezért napjainkban, elsőrendű feladat a párttagság önkéntes vasi egyel mének erősítése, mert ettől függ, mennyire tudatosíthatjuk a dolgozók között a párt politikáját és hogyan szervezhetjük meg e politika végrehajtását; Ezt iktatja törvénybe a szervezeti szabályzat is, amely kimondja;; 5,A párt tagja az lehet, aki elfogadja a párt céljait, politikai irányvonalát, szervezeti'szabályzatát, minden erejével küzd a páA célkitűzéseinek megvalósítá. sáért, részt vesz a párt valamely alapszervezetének . munkájában, vállalja a pártfegyelmet; végrehajtja a párt határozatait; s rendszeresen fizeti a tagsági díjat.'* A párt által kitűzött feladatok végrehajtásának elősegítésére a pártszervezetekben pártcsoportok működnek, amelyek élén a csoportbizalmi áll; Megtiszteltetés egy párttag számára, a kommunisták megfázásából a párton belül tisztséget viselni és a kommunisták nevelésével foglalkozni. A pártbizalmiak a pártcsoportok élén ezt látják el. Tevékenységük során ezrek kapcsolódnak be a párt munkájába; A pártcsopoirtbizalmiak munkája tehát elsődleges a párt előtt álló feladatok végrehajtása érdeké; ben; Pártunkban azonban a megye területéin még nem tölti . be szerepét kellően a bizalmiak munkája, nem kapta meg a pártélet helyes kialakításában a megillető helyet; A megalakult alapszervezetekben legjobb esetben több helyen taggyűlésen kijelölték a bizalmiakat, de sok helyen előfordult, hogy a vezetőség közölte egyik vagy másik elvtárssal, hogy párt csoporttá zalmi és a bélyeget'ezentúl el fogja juttatni a párttagokhoz Ezek a pártcsoport bizalmiak, mivel nem a tagság választotta meg, nem is foglalkoznak .egyébbel, mint a tagdíjak beszedésével, Ott viszont, ahol a csoportbizalmiakat a csoport tagsága választotta meg, ott tevékeneyn résztvesznek a párt belső életének kialakításában és segítői a pártela pszervezetek vezetőségeinek, pl ä karcagi Tilalmas Állami Gazdaságban, ahol a csoportbizalmi összejöveteleket rendszeresen megtartják, a bizalmiak résztvesznek a taggyűlések előkészítésében és szervezik a rrrunkaversenyt is. Ebben az alapszervezetben a taggvűlésen a tagság igen aktív és hozzászólásaikban a párt politikája melletti kiállás tükröződik: De ha már itt tartunk, akkor talán nézzük-meg, mi is a feladatuk a pártcsoportbizalmi' ’ / aknak? Xz első és. legfontosabb feladata a párt belső életének megjavításán munkálkodni. Mit értünk ez alatt? 1: Ä pártcsoporthoz tartozó párttagokat megtanítani a hélyes bírálat és önbírálat alkalmazására, amelynek segítségével fegyelemre, öntudatra. helytállásra, a párt és a dolgozó nép ügye iránti odaadásra nevelik egymást a kommunisták; A bírálat és önbírálat fejlesztésében nagy szerepük van a pártcsoport értekezleteknek, amelyeken a pártmegbízatásukat nem teljesítőket, termelésben lemaradókat stb. megbírál a pártcsoport kollektívája. Ahhoz, hogy a bírálat hatékony és nevelő legyen, első feltétele. hogy maga a csoportbizalmi saját munkáját önbíráló szemmel ellenőrizze és alkalmazza a pártcsoportjában a bírálatot. Kísérje figyelemmel a párttagok munkáját; érdeklődjön- problémáik iránt, karolja fel a részűikről elhangzott bírálatot, javaslataikat, problémáikat tolmácsolja a vezetőség félé; 2. A csoportbizalmi feladata, hogy a párthatározatok végrehajtásáért gondoskodjon a határozat megvitatásáról és annak alapján megbízzon párttagokat egv-egy feladat elvégzésével. Abban az alapszervezetben, ahol tudja a tagság, mi tartozik egy-egy határozatból rá. ott javul a pártélet, nemcsak bólogatnak, hanem meg is fogják a munka végét; A párttagokat időközönként be is kell számoltatni megbízatásukról; 3. A nártbizalmiakra hárul az is, hogy a párttagok és tagjelöltek elméleti képzését eösegítsék. Minden párttagnak tisztában kell lenni azzal, hogy miért harcol, milyen célok megvalósításáért küzd. Ezért a marxi-lenini ideológia elsajátítása, megértése minden tagnak első és legfontosabb kötelessége. Ebben kell a bizalminak segítséget nyújtani a párttagoknak; 4; A pártbizalmiak segítik az alapszervezet vezetőségét es ezt az alapszervezet vezeJ tőségén kívül a pártcsoport bizalmi hálózat jó működésén keresztül tudjuk elérni. Ezért kell az ala’-'zervi vezetőségnek. ahol pedig a vezetőség új, kellő tapasztalattal nem rendelkező elvtársakből áll. a felsőbb pártszervnek, járási, városi bizottságnak megtanítani a pártbizalmiakat feladatuk megoldásának módjára; Elengedhetetlen a pártbizahniak munkájához a rendszeres: és részletes tájékoztatás a felsőbb szervek határozatáról a soron következő a taggyűlések előkészítésében. Ez nemcsak szervezeti feladatot, de politikai munkát is jelent. Helyes, ha a taggyűlés előtt megtartott csoport értekezleten ismerteti a bizalmi a toggyűlés napirendjét, és már előre megtárgyalják az ezzel kapcsolatos észrevételeiket; vagyis kellően felkészülnek a taggyűlésre; 5; A jó pártcsoport bizalmi a termelési feladatok segítésében úttörő szerepet tölt be. A kommunistákat arra neveli — önmaga példamutatásával is —, hogy a tsz-ekben, a ' munkacsapátokban, gépállomások brigádjaiban, üzemekben a munkapad mellett kommunistákhoz méltóan vegyék ki részüket a munkából és példaként álljanak a pártonkívüliek előtt; 6. Végül, de nem utolsó sorban a pártcsoportbizalmiak munkájához tartozik a párttagsági díj beszedése. Ezt a munkát ellátják bizalmiatok. Ezzel azonban az is öszszefügg, hogy a párttagságot fegyelemre neveljük, hogy távozás esetén ne két-három hónapra jelentkezzen a párttag új alapszervezeténél, hanem öt napon belül; A felsorolt feladatok komoly munkát kívánnak a pártcsoportbizalmiaktól. Lényegében arról van szó. hogy feladatokról, mert csak így tudják a párttagságot kellő időben tájékoztatni, véleményüket kikérni; A pártcsoportbizalmiak munkájának megjavítása terén megyénk alapszervi vezetőségének komoly erőfeszítéseket kell tenni; Alapszervi vezetőségeink meg kell. hogy értsék: a jól működő pártcsoportok hatékony eszközei a, párlmunka megjavításáért, a pártszervezet megsziárdításáért folyó harcnak, de alapja pártunk tömegkapcsolatának isj MAJOR TIBOR mában közlemény jelent meg arról, hogy a nagykunsági városok milyen előkészületeket tettek a Kisújszálláson megrendezésre kerülő mezőgazdasági kiállításra. Ez alkalommal bírálat érte a törteveiket, mivel a két ízben is megállapított jelentkezési határidőt sem tartották meg s késve küldték a jelentkezési lapokat a kiállítás rendezőbizottságának. Különösen állattenyésztési vonalon elítélendő ez, hiszen nagyszámú s értékes tenyészállat megfelelő elhelyezéséről kell gondoskodni. A turkevei elvtársak július első hetében végre közölték a Kisújszállási Városi Mezőgazdaság Osztályával, hogy melyik termelőszövetkezet, milyen tenyészállattal kíván résztvennj a mezőgazdasági Szolnok megyében az eső okozta három napos kiesés ellenére gyors ütemben halad az aratás. A rozsot csaknem teljesen levágták a megye termelőszövetkezetei és egyéni gazdálkodói, összesen tízezer holdat árpából, (kilencvenöt százalékos az ered - mény), búzából 120.000 holdat arattak le eddig, .ami az egész terület hatvanöt százaléka; Tavaly július 13-án éppen 20 százalékkal volt kevesebb ez az eredmény; A megye termelőszövetkezetei közül több — így a cibakház! Vörös Csillag, a cserkeszöllői Béke, a tisza-Pozsony (TASZSZ). Hruscsov, Bulganyin, valamint a szovjet párt- és kormányküldöttség más tagjai és a küldöttséget csehszlovákiai kőrútján elkísérő Novotny, Siroky és a többi csehszlovák személyiség pénteken látogatást tett a Csehszlovák Köztársaság egyik legnagyobb tudományos kutatóintézetében, amely a hegesztés problémáit vizsgálja. A szovjet vendégek és a csehszlovák államférfiak tanulmányozták az intézet munkáját és jövő terveit. A látogatás végén gyűlést tar-Karlovy-Vary (MTI); Pénteken az esti órákban fejeződött be a nagy érdeklődéssel várt olasz film, „A legszebb pillanat” bemutatója a nemzetközi filmvereenyen. A film rendezője Luciano Emmer, ugyanaz, aki a „Római lányok” és az „Augusztusi vasárnap” című, Magyarországon is játszott olasz filmeket is rendezte. Giovanni Rallit, a film női főszereplőjét, akit Magyarországon a „Halló, itt Gabriella” című filmből ismernek, a jelenlévők a bemutatón rendkívül nagy ünnepléssel fogadták. A film orvoskömyezetben játszódik le, témája egy orvos küzdelme a fájdalom nélküli szülés megvalósításáért. A film mélyen alatta maradt a várakozásnak; Pénteken délelőtt a jugoszláv filmművészeti küldöttség fogadást rendezett. Egy kérdésre válaszolva Obradovic, a jugoszláv filmművészeti küldöttség vezetője kijelentette, hogy Jugoszlávia népei nagyon szeretik a magyar filmeket. Szívesen mutatjuk be azokat — mondotta — és legutóbb is öt filmet vásároltunk. Mind szorosabb kapcsolatokat akarunk teremteni a magyar filmalkotókkal, együttműködésről már korábban folyt levelezés, a tárkiállításon; Eszerint a hat turkevei tsz közül öt bemutatja gazdaságának büszkeségeit; A Vörös Csillag Tsz az Országos Mezőgazdasági Kiállításról ismert ötösfogatát viszi a kiállításra, ezenkívül baromfi törzstenyészetének legszebb egyedeit mutatja be a Búzakalász Termelőszövetkezet; ' Az Uj Élet Tsz, amely az ellenforradalmi események után újonnan alakult, s máris elég jó sertéstenyészete van, mangalica anyakocákat és azok szaporulatait, a Dózsa Népe Termelőszövetkezet pedig fehér hússertéseket és mangalicát mutat be a Nagykun napok mezőgazdasági kiállítása látogatóinak. Turkévén az elmúlt években már kétízben volt szájkürti Uj Élet, az öcsödi Ezüst kalász — minden aratnivalót levágott már. A hordás megyeszierte megkezdődött és több helyen — így a Jászság egyes részein — a keresztek 10 százalékát beszállították mát a szérűbe. Az őszi árpa cséplése a Jászságban és a Kunságban egyaránt folyik; A kombájnnob és az aratógépek munkáját egyes alkatrészek hiánya Szolnok megyében is nehezíti, de a tavalyinál jobb átlageredmény várható; Az elmúlt héten kisebb javulás észlelhető, mind a tertottak. A megjelentek lelkesen ünnepelték a szovjet vendégeket, éltették a szovjet és a csehszlovák nép, barátságát! * Pénteken délután a szovjet párt- és kormányküldöttség tagjai megkoszorúzták a csehszlovák nép felszabadításáért vívott harcokban elesett szovjet hősök sírját; A szovjet hősök sírjára koszorút helyezett a Szlovák Kommunista Párt Központi Bizottsága, a szlovák meghatalmazottak testületé és s szlovák nemzeti tanács is; (MTI) dásra jutottak itt Karlovy- Vary-ban. A rövid filmek fesztiválján bemutatták egy indiai, egy francia, egy albán, egy keletnémet, egy vietnámi és egy északamerikai rövidfilmet, valamint az „Űj tavaszi seregszemle” című magyar filmet. A magyar filmművészeti küldöttség rendkívüli izgalommal tekint a szombati nap elé, amikor valamennyi ország filmküldöttsége előtt bemutatásra kerül a nemzetközi versenyre kiküldött magyar játékfilm, a „Hannibál tanár úr.’‘ Az MTI munkatársa pénteken délután beszélgetést folytatott Inná Makarova szovjet filmművésznővel; — A művésznő beszélt arról, milyen magasra értékeli a magyar filmművészeket és rendezőket. Különösen Latabár színművészre és Gellért Endre rendezőre emlékszik közelebbről. Elmondotta, hogy rendkívül szereti a magyar filmeket és éppen ezért a „Hannibál tanár úr*’ szombati bemutatóján!, részt akar venni, hogy utána- elmondhassa véleményét. .. Pénteken a késő. esti órákban bemutatják Ley Amstam szovjet filmrendező és Kriszta Piszkov alkotását, a „Történelmi lecke” („A világ szemé előtt”) című új bolgár filmet, amely Dimitrov élétét és kezetek féltik szarvasmarhaállományukat. Ügy határoztak, hogy a kiállításra szarvasmarhákat nem visznek; Számos szövetkezet szántóföldi növónyféleségeket, konyhakerti veteményeket és az öntözéses gazdálkodás eredményeit tanúsító tárgyakat állít ki. A Turkevei Gépállomás pedig azt a megbízást kapta, hogy érzékeltesse a kiállítás látogatói előtt a gabonabetakarítás komplex gépesítését. Ezért szalmabálázóval felszerelt kombájnt (melyet a Mesterszállási Gépállomás kölcsönöz erre az alkalomra), továbbá egyirányú tárcsával, diszktillerrel felszerelt lánctalpas traktort, ezen kívül universal és szántó traktorokat és hozzátartozó munkagépeket mutat be a kiállításon; A megyei pártaktiváról A pártaktiva-ülésen Kálmán István elvtárs, a megyei pártbizottság titkára tartotta a beszámolót az országos pártértekezletről és határozatáról. Tájékoztatójában Kálmán elvtárs részletesen foglalkozott a pártegység jelentőségével, aláhúzta, hogy harcolni kell a párttagok soraiban jelentkező békülékeny hangulattal szemben. Kiemelte, hogy a kommunistáknak nem szabad elfelejteniök, hogy az ellenforradalom óta-még rövid idő telt el. Aláhúzta, hogy az ellenforradalmárok ma más eszközökkel akarnak ártani, mint októberben. Felhívta a pártaktíva figyelmét az éberség állandó fokozására. Kálmán elvtárs nyomatékkai beszélt arról, hogy a kommunistáknak a főtüzet a jövőben is a jobboldali, revizionista nézetekre kell irányítani, ugyanakkor foglalkozott azzal is, milyen veszélyeket hord magában a dogmatikus, a baloldali elhajlás is. Nagy figyelmet szentelt Kálmán elvtárs tájékoztatójában a tömegpolitikai munka fontosságának. Részletesen beszélt a pártszervezetek irányításáról, a kommunisták munkájának jelentőségéről, a különböző társadalmi szervezetekben.Részt vett és felszólalt a megyei pártaktiván Áczél György elvtárs, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, népművelési miniszterhelyettes, aki felszólalásában a demokratikus centralizmus jelentőségét méltatta a párt életében. Részletesen foglalkozott a jobboldali revizionista nézetek elemzésével, kitért a szektáns baloldali túlzásokból eredő veszélyekre is. Megállapította, hogy mindkettő eltérés a marxizmus-leninizmus tanításaitól és mindkettő letéríti a pártot a helyes útról; A megyei pártaktiván felszólaló elvtársak helyeselték az országos pártkonferencia munkáját és a pártaktiva magáévá tette a pártértekezlet határozatát. Szolnok megye kommunistái előtt a jövőben az országos pártértekezlet határozatának végrehajtása áll — nyilvánította ki egységesen a megyei pártaktiva; A Szolnok megyei Gépjavító Vállalat — Szolnok, Vöröshadsereg ut 33 — Csepel és Zetor, dieselmotorok speciális javítását rövid határidővel vagy motorcserével vállalja------------------o^>----------------------A. szovjet párt- és kormányküldöttség Pozsonyban gyalások további előrehalad harcait mutatja be.. (MTI.). melőszövetkezeteknél, mind pedig az egyénileg gazdálkodók között a tarlóhántási munkák végzésénél; A kunszentmártoni és a, jászberényi járás termelőszövetkezetei pl; területük nagyobb felén elvégezték a tarlóhántást; A megye többi vidékein — így különösen Mezőtúr és Kisújszállás határában — még mindig igen nagy a lemaradás; Az elmúlt héten Jászboldogháza határában kisebb jégverés volt de más területeken az eső és a szél nem tett komolyabb kárt a gabonában; A leszerelési értekezlettől London (MTI). A londoni leszerelési tárgyalások 16. hete pénteken a szovjet és az amerikai küldött meglehetősen éleshangú vitájával végződött; Zorin szovjet küldött bírálta Stassen amerikai delegátusnak azt a csütörtöki kijelentését, hogy a nyugati hatalmak feltétlenül ragaszkodnak az atomkísérletek megszüntetésének 10 hónapos időtartamához. Zorin kijelentette, hogy Stassen ezzel ultimátum elé állította a Szovjetuniót. Ez olyan helyzet, amelyet egyetlen ország sem fogadhat el. Stassen és Moch francia küldött tiltakozott az ultimátum kifejezése ellen. Az amerikai küldött azt mondotta, hogy az Egyesült Államok az ülésszak kezdete óta tett nagy engedményeket. A vita azonban, mint brit részről közölték, teljesen „tárgyaló hangulatban” fejeződött be. Zorin ismét hangsúlyozta a Szovjetunió javaslatát, amely szerint két-három évig szüneteltetnék a kísérleteket és felszólította a nyugati hatalmakat, hogy egyezzenek bele az érvek és ellenérvek cseréjébe. Stassen bejelentette; hogy a következő tárgyalási szakaszban előterjeszti javaslatát az ellenőrzési övezetekről. Időpontot nem mondott, de a közeljövőről beszélt. Stassen pénteken öt pontban ismét összefoglalta az atomfegyverekre vonatkozó amerikai javaslatokat: 1. A kísérletek megszüntetése, 2. Az atomfegyverek termelésének megszüntetése, 3. Az atombombaanyagok békés célra való felhasználásának megkezdése. 4. Az atomfegyverek agresszív célokra való felhasználásának megtiltása és 5. Az átfogó leszerelési egyezményre irányuló közös törekvések folytatása; Az albizottság hétfőn szándékozik ismét összeülni. Még nem ismeretes, hogy Stassen már ezen a napon elő fogja-e terjeszteni övezettervét, arra számítanak azonban, hogy az amerikai javaslatoknak ez az utolsó jelentős része lesz a tárgyaiécok 17. hetének fő témája, (MTI), a párttagságot neveljük a szervezeti szabályzat betartására és körömfájás, ezért a szövet------ ■■ ■ -----Százhúszezer hold házát vágtak már le Szolnok megyében Ä Karlovy Vary-i nemzetközi filmverseny