Tiszavidék, 1957. július (11. évfolyam, 153-178. szám)
1957-07-09 / 159. szám
„fl néppel tűzön-vizen dt../8 Felsorakozott a zászlóalj, feszülten figyelnek a harcosok Biszku Béla elvtárs az ünnepi beszámolót mondja & A zászlóanya felköti a szalagot Jé, ott az apukám, mutatja egy kisfiú (Folytatás az első oldalról) A beszéd elhangzása után azok az ünnepélyes percek következtek, amelyekről nem lehet a meghatottság nélkül emlékezni, amelyeket nem lehet emlékezetünkből kitörölni. A szolnoki munkásőr zászlóaljnak, a szolnoki Járműjavító kommunistái és dolgozói nevében Nagy József elvtárs rövid beszéd kíséretében adta át a piros színű, aranyhimzéses sarló és kalapácsos zászlót. A munkásőr zászlóalj parancsnoka átvette a zászlót és esküjükhöz híven ígéretet tett arra a munkásőrök nevében, hogy megvédik a vörös zászlót. Soha senki sem veheti ki a munkásörök kezéből. Majd idős, törékeny, egyszerű munkásasszony állt ünnepi ruhában a mikrofon elé. F. Bede László özvegye, akinek férje nevét viseli ezentúl a szolnoki munkásőr zászlóalj. F. Bede László tagja volt 1919- ben a Tanácsköztársaság szolnoki direktóriumának, harcos életével, a párthoz, a munkásosztály ügyéhez való hűségével példát mutatott minden kommunista számára, hogyan kell élnünk, dolgoznunk, küzdenünk a proletariátus szent céljainak győzelméért. F. Bede Lászlóné elvtársnő erőt véve meghatottságán, mint édesanya szólt a munkásörökhöz. Egyszerű szavakkal beszélt azokról a kötelességekről, amelyet a párt, a dolgozó nép elvár munkásőf&inktől és megemlékezett arról a segítségről, amelyet a Szovjetunió Magyarországnak, a legtragikusabb időkben nyújtott. Mint zászlóanya, ő kötötte fel elsőnek a szalagot a csapatzászlóra. Ezután Szolnok megye üzemeinek, termelőszövetkezeteinek, pártszervez'teinek képviselői kötötték fel piros szalagjaikat a csapatzászlóra. Elküldték szalagjaikat a Gőzfürész Vállalat kommunistái, az Állami Áruház dolgozói, a T1TÁSZ Vállalat pártszervezete, a Szabadság Termelőszövetkezet dolgozói hogy csak egy néhányat soroljak fel. Minden szalag, mely a csapatzászlóra került, kifejezi azt a bizalmat és megbecsülést, amellyel, dolgozó laliossánunk, a munkásőrségnek adózik. Ezután a Szolnok Megyei Rendőr Karhatalmi századnak adta át a-zászlót Szolnok megye üzemei és vállalatai nevében rövid szavak kíséretében Száraz elvtárs, a Jászberényi Lemez és Fémnyomó árugyár párttitkára. özv. Tóth Ferenczné zászlóanya — akinek férjét Szolnokon az idős és fiatal kommunista nemzedék meatartja emlékezetében — szólt a karhatalmistákhoz. — Karhatalmista Elvtársak! E zászló arra kötelez bennüket, hogy minden időben, még életetek árán is védjetek meg! — A zászlót átvevő parancsnok elvtárs erre ' í'"té ígéretet is tett, mUcor azt mondotta: — E csapatzászlóra erőnk tudatában esküszünk, hogy Sim ellenség, sem árulás ki nem csavarhatja kezünkből: A karhatalom vörösszínií zászlójára is felkerültek a Tiszamenti Vegyiművek, a Tisza Bútorgyár, az Alcsiszigeti Állami Gazdaság és még más üzemek, vállalatok szalagjai is. Kifejezve ezzel is azt, hogy bízunk bennetek, büszkék vagyunk rátok, karhatalmlsták! A zászlóátadási aktus után háromszor meglengették a csapatzászlókat és elvonultak '■ele hajrázás közben a díszalakulat előtt. A vezénylő tiszt elvtárs a belügyminiszter elvtárstól kéri a további parancsot. „Diszmenethez megalakulni!” — hangzik a parancs. A vezényszavak röpködnek. Egyszerre fegyelmezetten mozdul a díszezred, s megkezdődik a díszmenet. Nem tudom, ki, mit érzett? De erőt, legyőzhetetlenséget, szívet markoló büszkeséget érzett az ember, amikor látta kemény, katonás, fegyelmezett soraikat, ahogyan elvonultak az ünneplő közönség előtt a munkásőrök egységei, a motoros alakulat, a karhatalom katonái. A mieink ők, a nép húsából és véréből való, apáink, barátaink, jó elvtársaink, akik arra esküdtek, hogyha kell, életük árán is megvédik munkások hatalmát, s harcolnak az ellenség ellen. A közönség lelkes tavssal kísérte a díszmenetet. S a büszkeség és elismerés hangján szóltak még az ünnepség befejezése után is e nagy eseményről, a muv'-ásőrök harci seregszemléjéről. A motorizált alakulatok elvonulnak a díszszemlén i A zászlókat végig viszik a csapatok előtt