Tiszavidék, 1957. július (11. évfolyam, 153-178. szám)

1957-07-09 / 159. szám

SPORTJA h=i=r~e=k Á Szolnok megyei fiatalok győzedelmeskedtek a Falusi Dolgozók VI. Spartakiádja Országos Döntőjén Szbmbaton és vasárnap rendezték meg Budapesten a VI. Falusi Spartakiád Orszá­gos Döntőjét. Országunk leg­szebb sportlétesítményében, a Népstadionban gyűltek egybe 19 megye legjobb falu­si sportolói, hogy összemér­jék tudásukat. 480 versenyző sorakozott fel szombaton az ünnepélyes megnyitóra. A rendező bizottság nevében Béres Tibor nyitotta meg a versenyt. Nagy volt az izga­lom a versenyzők között, ez nem is csoda, hiszen nem kis tétről volt szó. Nem egy az indulók közül most először járt Pesten és jó szereplése nyomán néhány hét múlva Moszkvába vagy Varsóba is kiutazhat. Elsőnek a 100 méteres női síkfutás időfutamúra került sor: Itt megyénk versenyzőit néni kísérte szerencse, s egyi­kőjük sem került be a dön­tőbe. «Magasugrsában tizen­heten indultak. A szolnoki Oláh Jánost, aki 170 cm-nél kezdett és azt simán vitte, nem engedték tovább verse­nyezni. mert a verseny bi­zottság indulását jogosulat­lannak minősítette. 100 mé­teres férfi síkfutásban me­gyénk versenyzője, a kunma­daras! Pálinkás 11,6 mp-vel kiharcolta a döntőbejutást: Női távolugrásbae, férfi súly­lökésben, 800 méteres férfi síkfutásban ég 600 méteres női síkfutásban nem került Szolnok megyei versenyző a döntőbe. Az első napi ver­seny után Pest megye állt az élen 40 ponttal és a Szolnok megyei fiataloknak még nem volt pontjuk. Ennek ellenére fiataljaink nem csüggedtek, bíztak abban, hogy az ő szá­maik vasárnap következnek. Vasárnap talán még színe­sebb kép fogadta a nézőket a Népstadion edzőpályáin: •— Középen a zöld gyepen a tor­nászlányok kendőgyakorlatai­ban lehetett gyönyörködni a tikkasztó hőségben, mellet­tük a férfiak mutatták be botgyakorlataikat, a vörös salakon pedig mintha mezei virágokból gyűjtöttek volna színes csokrot, annyi féle szí­nű mezekben futottak a 19 megye atlétái és a VIT ver­seny döntőjének résztvevői; Ezenkívül az ugró és dobó helyeken is nagy üzem volt. Négy röplabdapályán patto­gott a labda. Szinte filmsze­rűen peregtek gyors egymás­utánban az egyes számok Az Üllői országúton pedig 33 férfi és női kerékpáros ver­sengett a helyezések eldönté­séért. Igazuk lett megyénk falusi fiataljainak, akik a szombati sikertelenség után sem csüggedtek el, mert ez a nap meghozta számukra a várva várt sikert és szorgal­mas munkájuk gyümölcsét. ATLÉTIKÁBAN A 300 méteres női síkfutás­sal kezdődött a küzdelem. A négy előfutam alapján me­gyénk versenyzője, a tisza­­tenyői Túri Magdolna lett az első 47.9 mp-s időeredmény­nyel.- Túri Magdolna nem először vett már részt az or­szágos döntőn. Mint régi is­merőst üdvözölték már. Az előző évekhez hasonlóan most is jól megállta a helyét: A 400 méteres síkfutás elő­futamában a Szolnok megyei Kertész 54.4 mp-es 2. legjobb idővel került a döntőbe; A női magasugrásban lemarad­tunk. Az 1500 méteres női síkfutást két Időfutamban rendezték meg és az összesí­tett eredmény alapján Tóvizi Szolnok megye 4:24 2 p-vel 5. helyezést ért el. Férfi távol­­ugrásban megyénk verseny­zője Pálinkás 616 cm-es ug­rásával első lett. Női súlylö­késben nagy meglepetésként a szajoli Szekeres Júlia 10.21 méteres dobáséval első lett. TORNÁBAN a területi győztes öt-öt megye 6-os csapata 2x3-as, kétszer pedig hatos gúla-gya­korlatot mutatott be. Ezután pedig a férfiak bot- és a nők kendőgyakorlataira került sor. A férfiaknál a jászárok­szállási fiúk megyénk színei­nek képviseletében a 2. he­lyen végeztek. Nőknél pedig a tisza’órsi tomászlányok har­madikak lettek? Röplabdában a döntők nagy izgalmat okoztak. Itt nőknél a megyénket képvi­selő tiszaroffi leányok 3. míg a férfiaknál a kunhegyesick a 3. lettek. KERÉKPÁRBAN a döntőket az Üllői ország­úton bonyolították le vasár­nap délelőtt. A küzdelem eb­ben az évben is érdekes és színvonalas volt. A nőknél 20 km-es távon a Szolnok megyei Tóvizi Mária 4. lett. Ideje: 43:55 p. Férfiaknál 40 km-en a megyénk színeit képviselő fegyvemeki Rin­dert 3. lett. A Népstadionban a lengyel­­magyar atlétikai viadal ke­retében rendezték meg a spartakiád három futószámá­nak döntőjét. A 100 méteres férfi síkfutásban Pálinkás, míg a 400 méteres futásban Kertész tiszapüspöki képvi­selte megyénket: — Pálinkás 100 méteren 5. helyezést ért el, időeredménye: 11.8 mp. 400 méteren Kertész 53.9 mp­­vel lett második. A hatodik országos sparta­kiád döntőjének alapján a megyék pontversenyét a Szolnok megyei fiatalok nyerték 73 ponttal. — 2. lett Pest megye 60 ponttal. — 3. Szabolcs 58 p. 4. Somogy 45 p.- 5. Vas 40 p, 6. Borsod 39 ponttal: A válogatott atlétikai via­dal utolsó száma előtt a sportindulö hangjaira vonul­tak fel a spartakiád döntőn részt vett 19 megye falusi dolgozói az ünnepélyes ered­ményhirdetésre? Megyénk válogatottja, mint a pontver­seny győztese középen, Népstadion játékos kijárójá­nál tűnt fel. A többi csapa­tok pedig két oldalról érkez­tek a Népstadion zöld gye­pére. Ezután következett az ünnepélyes eredményhirde­tés, majd Balogh László KISZ sportosztályának veze­tője átnyújtotta a KISZ ván dorzászlaját a győztes Szol­nok megyeieknek: Ezután csapiatok elvonulásával vége ért a Falusi Dolgozók VI-, Or szagos Spartakiádja.­Hétfőn reggel a Budapest ről 9.20 h-kor befutó sze mélyvonattal érkeztek Szol nokra, megyénk spiartakiád győztes falusi fiataljai. Majt felsorakoztak a hatalmas gyönyörű vörös-selyem ván­dorzászló mögé és büszke örömtől sugárzó arccal vo nultak a Beloiannisz, Kos suth úton végig a megye sportfelügyelőségre, ahonnan Závodszky Sándor megye sportfelügyelő búcsúszava után indultak haza közsé gükbe. falujukba. A fenti siker is bizonyítja hogy érdemes szorgalmasai dolgozni, érdemes a falus fiatalokkal foglalkozni. A fá radtságos munka meghozz gyümölcsét. Most is ez tör tént. Nem szabad azonban megtörténni annak, hogy e a siker elbizakodottságo szüljön, hanem továbbra i úgy kell dolgozni, hogy az el következendő évi spartakiá dón ugyanilyen vagy még ta Ián nagyobb sikereket érje nek el; r Vincze János [Vasúti baleset Túrán A MÁV Vezérigazgatósága iözll, hogy július 7-én négy órakor Túra állomáson a 319 számú személyszállító vonat összeütközött az állomás ne­gyedik vágányán álló moz­donnyal. A baleset következ­tében két haláleset, négy sú­lyosabb és huszonkét könv­­nyebb sérülés történt. A vizs­gálat folyamatban van. — Az elmúlt napokban a szolnoki kereskedő és iparos­tanuló iskolában évzáró ün­nepélyt tartottak. A II; éves hallgatókat Borbély János igazgató búcsúztatta: — E hónap 18—19—20-án 31 fiatal tesz szakmunkás­­vizsgát s mint szakképzett kereskedők helyezkednek el a megye bolthálózatába és vendéglátóiparába; Megyei ifjúsági labdarúgó válogatottak tornája Győzött if júsági válogatottunk Kecskeméten SZOLNOK — CSONGRAD 1:0 (1:0) Kecskemét, vezette: Hollai dr: Bizalommal és győzelmi remé­nyekkel Indult útnak Szolnok megye Ifjúsági labdarúgó válo­gatottja vasárnap Kecskemétre a Csongrád megye elleni talál­kozóra: Jogos volt a remény annál Is inkább, mert az előké­születek során megállapítható volt, hogy számos nehézség elle­nére is ez évben több fiatal te­hetséges labdarúgót sikerült csa­tasorba állítani,- mint az előző években; A bizakodó hangulat­ban komoly elszántság is volt, mert fiataljaink tudták; hogy törleszteni valójuk van az eddig mindig győztes Csongrád megye ellen és ez sikerült is. Nehéz küzdelemben megszereztük a győzelmet. Kecskeméten 34 fokot mutatott a hőmérő higanyszála; amikor a csapatok a pályára kivonultak. Az ürességtől tátongó nézőtér tényként igazolta; hogy az MLSZ súlyos hibát követett el; amikor ezt a találkozót Kecskemétre tűzte ki. A csapatok a követ­kező összeállításban kezdték a játékot: Szolnok: Sándor — Fekete; To­rna; Llpták — Nyári, Pálmai — Magyar, B. Nagy, Csordás, Roz­­nics, Haik; Csongrád: Enyedl — Korbé, Kürtösi; Vörös — Julies!, Bado­­vics — Aluncsi, Solymár, Bi­­schoff, Bitó, Lajos. Csongrád megye kezdett és rögtön táma­dólag lépett fel, de a Szolnok megyei védelem jól hárított. A Szolnok megyei csapat ezután támadásba lendült és gyakran veszélyeztette a .csongrádiak ka­puját; Változatos, helyenként Iz­galmas küzdelem alakult ki, de kitűnt, hogy mindkét csapat vé­delme jól állt a lábán, s minden támadást szét tudott rombolni. Ebben a Játékidőben a kapusok is Jó teljesítményt nyújtottak. Már úgy látszott, hogy a félidő gól nélkül ér véget, amikor a 41. percben Csordás a védelmet ügyesen átjátszotta; s a kapust is kicselezve védhetetlenül küld­te a labdát az ellenfél hálójába. 1:0. Szép teljesítmény volt. (Kár, hogy kevesen látták.) A félidő szünetében boldog öröm és biza­kodás a hangulat a Szolnok me­gyei fiatalok között. — Mindkét csapatban történtek változások, de a játék képe ekkor sem vál­tozott. Kölcsönös támadások és a védelmek helytállása már nem játékot, inkább küzdelmet mu­tatott. Csongrád megye fokozta ugyan helyenként az Iramot. Szolnok megyeiek pedig az ered mény megtartására törekedtek, A csatároknak e napon ma nem volt szerencséjük: Megállapíthatjuk; hogy Szol­nok megye csapata a jelenlegi összetételben egységesebb és lel­kesedésben is felette állt ellen­felének. A csatársor belső hár­masa gyors, ötletes összjáték­­kal felülmúlta a csongrádiak ha­sonló csapatrészét. Kár, hogy a szélsők nem tudtak kellően be­avatkozni a játékba: A győztes csapat és egyben a mezőny leg­jobbja, a szolnoki Llpták volt. Jók voltak még rajta kívül: Sán­dor, Csordás, Nyári, de általában a csapat minden tagja tudása legjavát adta; A csongrádiak csapatában a közvetlen védelem és a csatár­sorban Bitó gyorsaságával és kapuratörő készségével tűnt ki; A játékvezető a mérkőzést álta­lános megelégedésre jól vezette. A csongrádiak vezetői a mér­kőzés után kijelentették; hogy Szolnok megye csapata ezévben jobban felkészült és egysége ré­vén megérdemelte a győzelmet. GYÓGYULNI; pihenni akar? “ Jöjjön el a turkevei gyógy- és kádfürdőbe. Orvosi felügyelet. Nyitvatartás reggel 8-től este 8 óráig. Mindenkit szeretettel vár a gyógyfürdő vezetősége; TISZA VIDÉK A Szolnok Megyei Pártbizottság es a Megyei Tanács lapja Felelős kiadó: Kálmán István Szolnoki Nyomda Vállalat Szolnok; Mallnovszk] n. 19. Felelős nyomdavezető: Mészáros Sándor: llj szerződéses marhahízlalási akciók! Az ÚJ marhahízlalási akciók az eddiginél magasabb átvételi árat biztosítanak. Az 1958. ÉVI BIKA ÉS TINÓ HIZLALÄSI AKCIÓBAN Szerződés kőthetó jő csontozatú hizlalásra alkalmas bika és tinó borjúra 70—300 kg-os súlyban 18 hónapos korig. Előleg 300 Ft állat db~ként. Átadás edeje a szerződéskötéstől szá­mított legkorábban 4 hónap, legkésőbben 18 hónapon be­lük Legalacsonyabb átvételi súlyhatár 400 kg. A leszerződött állatok után 400.— Ft adókedvezmény. — Átvételi árak: 1957. július 1-től a már korábban szerződött állatok is, ha azok határidőben kerülnek átadsára: Extrém Ft/kg I. oszt. Ft/kg n. oszt. Ft7kg bika tinó bika tinó bika tinó 500—450 kg-ig 13.— 14.— 11.50 12.50 10.— IL­451—500 kg-ig 14.— 15.— 12.50 13.50 11.— LS.— 501—550 kg-ig 15.— 16.— 13.50—14.50 12.— 13.— 55P kg-on felül 16.— 17.— 14.50 15.50 Í3.— 14.— AZ 1958. ÉVI ÜSZÖHIZLALÄSI AKCIÓBAN Szerződés köthető mindenfajta hizlalásra alkalmas 50—380 kg súlyú 18 hónaposnál nem Idősebb üszőborjúra. Átadás Ideje a szerződéskötéstől számított legkorábban 4 hónap. legké­sőbben 18 hónap. Előleg 300 Ft állat db-ként. Az üszőket se­lejtezni nem kell. Az üszőket nem vemhes állapotban kell átadni. A legalacsonyabb átvételi súlyhatár 350 kg; Átvételi árak: 1957. július 1-től már a korábban szerződött állatok Is, ha azok időben kerülnek átvételre. Extrém Ft/kg L o. Ft/kg IL o. Ft kg 350—400 kg-ig 12.— 10.50 9.— 401—450 kg-ig 13.— 11.50 10,— 451 kg-on felül 14.— 12.50 1L— Termelőszövetkezetek részére; ha egy átadás alkalmával nem késedelmesen szállítva 10 db extrém, vagy L osztályú állatot adnak át, kg-onként X^- Ft, 30 db átadása után kg-ként 1.50 Ft mennyiség! prémiumot fizet a vállalat. — Szerződések köt­hetők a községi áll atfelvásárlóknáL SZOLNOhrlltytti MEGYEI ALLATFORGALMI V, BPWiHHüJFffiSEK VARRÓNŐKET; géphlmzőnőket és váltömö készítőket felvesz a Szolnoki Háziipari Termelőszö­vetkezet. Szolnok; Kossuth tér 1: AZONNAL beköltözhető családi ház eladó Szolnokon: Érdeklődni Szolnok, Móricz Zslgmond u. 6. FÉRFI és női mértékutáni, egyenruházati szabókat, fehér­nemű varrónőket, férfi konfek­ció gépészeket azonnali munkára felveszünk. Mezőtúri Ruházati KTSZ. HÁROMSZÁZ darab juh mellé Juhászt keresünk, lehetőleg csa­ládosat; Két-szobás lakás bizto­sítva van. Megbeszélés végett ke­resse fel a tiszaderzsi Szabadság Mezőgazdasági Termelőszövetke­zetet: BMW 200-as kardános, jó álla­potban eladó. Jászberény, Ber­csényi utca 75: 51. sz. Autóközlekedési Vál­lalat gépkocsi kalauzi mun­kakör betöltésére férfi mun­kaerőket vesz fel. Jelentke­zés: 1957. július 12-ig Szol­nok, Verseghy n. 5. sz. na­ponta 7 órától 15 óra 30-ig. A SZOLNOKI TBC Gyógyintézet azonnali belépésre keres napi 6 órás elfoglaltsággal gyógytor­nászt, aki önállóan; Illetve orvosi rendeletre mozgásgyakorlatokat bemutat és végeztet; Erre az ál­lásra csak megfelelő szakképe­sítéssel rendelkezők jelentkez­hetnek. Az állás javadalma az E. 236. gyógytornász! kulcsszámnak megfelelő Illetmény + 30 száza­lék veszélyességi pótlék. írásos pályázatokat a Megyei TBC Gyógyintézet Igazgatóeágához­­folyó hó 15-lg kell beadni: HÚSZ kh öntözéses kertészetbe szakképzett kertészt keresünk az 1957/58 gazdasági évre. Meg­beszélés végett keresse fel a tiszaderzsi Szabadság Mezőgaz­dasági Termelőszövetkezetet; AAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAiAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAi Gazdaságok, szövetkezetek! Figyelem! Petrence - rudak beszerezhetők jó minőségben, bármilyen mennyiségben a Szolnok megyei Vas és Műszaki Nagyke­reskedelmi Vállalatnál. Szolnok, Vöröshad­sereg útja 4. sz, Telefon: 12—72. Idő fúrás jelentés Várható időjárás kedden estig: ma derült, száraz idő, az éjszaka folyamán nyugat felől felhősödés, néhány he­lyen záporeső, zivatar. Mér­sékelt délkeleti déli szél, ké­sőbb megélénkül délnyugati nyugati szél. A meleg nyuga­ton már mérséklődik. Várható legmagasabb nap^ pali hőmérséklet kedden nyu­gaton 30—33, máshol 34—37 fok között. Töltse szabadságát a Bereki Gyógy- és Strandfürdőben. Üdül­het. pihenhet, szóra­­kózhat. Karcagról és a vidéki városokból ál­landó autóbuszjárat van. KÖZSÉGGAZDÁLKODÁSI VÁLLALAT; KARCAG fertőzések megelőzésére Sepfamín Kiváló fertőtlenítőszer ! Kapható mindenütt! j —~~-l 4. tervezettnek kétszeresét takarította be őszi árpából a kun­­hegyesi Béke Termelőszövetkezet Közlemény Az ugarszántás és ugarmúve­­lés gépi munkáit az 1086/1955. 4X. 5.) sz. MT. határozatnak megfe­lelően a termelőszövetkezetek részére állami támogatásként kell elvégezni. Erre vonatkozóan a Gépállomás! Főigazgatóság az 53 636 1957. sz. körlevélben a me­gyei gépállomások igazgatóságát értesítette. A termelőszövetkezetek ki­kapcsolt rizstelepének 1957. év­ben történő ugarolásához a szükséges keret a megye ren­delkezésére álL NYÍRI BÉLA m, föagronómus A kunhegyes! Béke Ter­melőszövetkezetben a több évi termésátlag figyelembe vételével reális termelési tervet készítettek: A szövet­kezet tagjai a gazdag termés eredményeként most mégis mosolyognak a „reális’’ ter­vük fölött. — A kombájnnal aratott tavaszi árpánál 88 holdon 14,54 mázsás termést értek e1, holott a tervük 8 és fél mázsára szólt. Őszi árpá­nál még nagyobb az eltérés. A kombájnnal aratott 22 hold 21,5 mázsát átlaggal fi­zetett, míg a terv ennek felé­nél is kevesebb: kereken 10 mázsa volt. A szövetkezet 460 holdon termel vetőmag­nak bánkúti és karcagi bú­zát; A termeltető vállalat a gépállomás és a termelőszö­vetkezet közös becslése sze­rint a tervezett nyolc és fél mázsa helyett legalább 17 mázsa fesz az átlagtermés; A Béke Termelőszövetkezet tagjai bemutatják termékei­ket és ismertetik módszerei­ket az augusztus közepén megrendezendő nagykun hét mezőgazdasági kiállításán is. éádekéi^n Tudnivalók aratás idején A mezőgazdaságban megkez­dődött a munka dandárja; Ten­nivaló van bőven; s a munkával kapcsolatos gondokban sem szű­kölködünk. Az egyéni gazdák sem mentesek ettől; hát még a tsz-ek, állami gazdaságok, gép­állomások, ahol nagy a terület, sok az ember.:: Tsz elnökök, állami gazdasági és gépállomási Igazgatók, veze­tők! Megtettünk-e mindent a dolgozók egészségvédelme érde­kében? Mert az előzetes számítások­ból azt sem hagyhatjuk ki, hogy rendben vannak-e a munkacso­portok egészségügyi ládái? Van-e hozzáértő, elsősegélynyújtáshoz értő kezelője? Gépnél, szíjátté­teleknél hibátlanok-e a védőrá­csok? Megismertettük-e a dol­gozókat a legalapvetőbb baleset­­elhárítási tudnivalókkal? Gon­doskodjunk erről; még nem ké­ső; A közmondás is azt mondja, hogy jobb félni; mint később megijedni: Nézzük ' csak, melyek azok a legfontosabb egészségügyi ten­nivalók; melyek a nyári mun­kák elengedhetetlen velejárói? Először Is beszéljünk a táplálko­zás kérdéséről. A dolgozó ember munkaerejének megőrzésében fontos a helyes táplálkozás. A kenyér, hagyma, szalonna, füs­tölthús és más efféle anyagok még nem adják meg a szerve­zetnek azt a tápanyagot, amire szüksége lenne. Ehhez vegyes táplálkozásra van szükség; Te­hát a felsoroltakon kívül bősé­gesen fogyasszunk tejet; tejter­méket; tojást; főleg pedig gyü­mölcsöt és zöldfőzeléket. Ezek minden szervezet nélkülözhetet­len tápanyagai; A nyári melegben sok gondot okoz a jó Ivóvíz biztosítása. El­lenőriztettük-e már a munkate­rületek kútjainak vizét a tiszti orvossal; hogy azok Iha tők-e? Gondoskodtunk arról; hogy azo­kat tartósan megóvjuk a fertő­zéstől? Ha lajttal szállítunk vi­zet; zöld ágakkal; nedves gyé­kényponyvával takarjuk le, hogy hús legyen; Ne feledjük, hogy a megbízhatatlan tisztaságú kutak vize súlyos betegséget okozhat; ezért az ilyen csak for­ralás után használjuk: Izzadást és kínzó szomjúságot csökkentik a sós védőételek (sós pogácsa; sós keksz) és védőita­lok (ső6-szénsavas víz): Ezekből Jó venni egy-egy darabot; vagy inni egy-egy pohárral; bármi­lyen furcsának Is látszik az első pillanatban: A szervezetből izza­­dás alkalmával nemcsak nagy­mennyiségű folyadék: hanem só is távozik: Mindkettőt pótolni kell, mert különben elerőtlene­­dik a szervezet: megbomlik a folyadék és sóháztartása: A kellő pihenést biztosítja a jó szállás és jó fekvőhely. Külö­nösen fontos ez a távolabb fekvő munkahelyek, idénymunkák ese­tén. Ezzel a mindennapi ki- és hazajárás fáradtságától kímél­jük meg a munkást. A jó szállás tágas, levegős és könnyen szel­lőzhető legyen. Még ha kelleté­nél többen Is vannak egy-egy helyiségben, az nem baj, csak jó szellőzzön, a levegő kellően cserélődjék. Ne feledkezzünk meg a rendszeres takarításról és meszelésről sem. A szállás be­rendezése ne legyen zsúfolt; tisz­ta fekvőhellyel (prices, szalma* zsák, tiszta lepedő) legyen fel­szerelve. A földön; földreterltett szalmán való alvást kerüljük; mert egészségtelen. Ugyancsak egészségtelen és a jó pihenést akadályozza, ha a napi munka után a mosakodást elhanyagol­juk és munkaruhában térünk nyugovóra. Ez utóbbit akasszuk ki éjszakára; hadd szellőzzék. Igen fontos az alapos tisztál­kodás is. Legalább munka vé­geztével mosakodjunk le szap­pannal; langyos vízzel tetőtől­­talpig. A testünkre tapadt szeny­­nyet a csurgó víz távolítja el legjobban. Ezért kérjük meg va­lamelyik munkatársunkat, hogy mosakodásnál vödörből öntsön ránk vizet; Váratlan zivatar után átned­vesedett ruháinkat cseréljük kj szárazzal; hogy az esetleges meg­hűlést elkerüljük. Magános fa alatt — a villámcsapás veszélye miatt — sose keressünk mene­déket: Védekezzünk a különféle ár­talmak és károsodások ellen is A tarlószúrás ellen a szandál; a por ellen az orr- és száj elé kö­tött porvédő kendő, a toklász ártalom ellen a megfelelő tisz­tálkodás véd: A szélkifútta- ki­repedezett bőríelületet este, le­fekvés előtt mossuk meg jól és kenjük meg vazelinos kenőcs­csel: Napszúrás ellen azzal vé­dekezhetünk. ha nem dolgozunk hajadonfővel tűző napon: Hő­guta ellen a szellős ruházat véd. A naphoz fokozatosan szoktas­suk bőrünket. Ha mégis meg­kapnánk; az égett bőríelületet kenjük be tiszta olajjal, vagy sőtlan zsírral: Apróságok ezek? Igen; Még­is fontosak: Értéküket az ember legdrágább kincse, az egészség adja meg. dr. Buga László e ■ pfyps-föelőadú i

Next

/
Thumbnails
Contents