Tiszavidék, 1957. július (11. évfolyam, 153-178. szám)
1957-07-27 / 175. szám
A szép szekrények műhelyében VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJ ETEKl A SZOLNOK MEGYEI PA*TBIZOTTS/Cg tS A MEGYEI TANACS LAPJA Smí II. évfolyam, 115. szám. Ara: 50 fillér. 1951. július 21. szombat. Hruscsov és Bulganyin fogadta | az indiai hadsereg vezérkari főnökéti Jelentés a búzamezőkről Moszkva (TASZSZ). N. Sz. Hruscsov, a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának első titkára és N. A. Bulganyin, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke csütörtökön fogadta K. Sz. Thimajja tábornokot, az indiai hadsereg vezérkari főnökét, s elbeszélgetett vele. A beszélgetésen jelen volt ► Szolnok megye 18 gépállomásának ezévi aratási terve 168 790 hold, ebből már 62 300 holdon befejeződött az aratás. Ha az időjárás engedi, 4—5 napon belül a munka »befejezéséről is beszámolhatunk. Különösképpen a megye [kombájnvezetői tettek ki magukért. Ezt mutatják a me[ gyében elért eredmények is, amely szerint a 17 280 kát. ! holdas tervvel szemben már 17 873 kát. holdat teljesítetítek. A legjobb kombájnos most is a mezőtúri Roszik Pál, E akinek teljesítménye július 26-ig 254 kát. hold, illetve ► 3048 mázsa. Utána szintén testvére, Roszik András követ[ kezik 225 kát. hold és 2000 mázsa, majd Faggyas József [225 kát. hold, illetve 2200 mázsás eredményeivel. A Tur[ kévéi Gépállomáson Farkas Ferenc 225 kát. holdon aratott í ie és cséplési eredménye 2160 mázsa. De az aratógépvezetőknek sincs szégyenkezésre okuk. [Tari Gergely, a Kunszentmártoni Gépállomás dolgozójáénak 300, és a mezőtúri Buzafi János 295 kát. holdas teljesítményével ismét nagyszerű eredményről számolhatunk [ be. Ök is megszolgálták a jutalmat és a dicséretet. Szolnok megye gépállomásai közül július 26-ig az I Alattyáni, Jászberényi, Karcagi, Kunhegyesi, Mezőtúri és [Szolnoki Gépállomás teljesítette összes gépi aratási tervét, t Kombájnaratási tervét pedig a Cibakházi, Fegyverneki, L Kisújszállási és Törökszentmiklósi Gépállomás fejezte be. i De a Cibakházi, Fegyverneki, Jászkiséri, Kunszentmártoni Eés a Mesterszállási Gépállomáson is 90 százalékon túlju► toltak péntekig az összes gépi aratási terv teljesítésében. {Nagyon szép eredmények ezek, különösen, ha figyelembe J vesszük azt, hogy az utolsó 5 napban — péntekig bezáró! lag — a gépállomások 13 000 kát. holdon arattak le, és ebből [ 5400 kát. hold volt kombájnaratás. E hatalmas eredmény [értékét csak növeli az a körülmény, hogy az időjárás nem [a legideálisabb volt az aratásra. t De mit csinálnak azok a gépállomások, amelyek [már bevégezték a munkát körzetükben? Segítenek ott, ahol 'le vannak maradva: a Cukorgyári Célgazdaságban, Surjáni [ Állami Gazdaságban, továbbá a Tiszaigari és Tiszaszentlimrei Állami Gazdaságban. De a Heves megyei Csányi, a [ Csőnprád mesyei Pankotai és a Hajdu-Bihar megyei Bor[s&si Állami Gazdaságban is a Szolnok megyei gópállomá- Esok gépei dolgoznak az aratás mielőbbi befejezése térdekében. Mi a helyzet a csépléssel? A munkára kész 706 da[rab cséplőgépből 576 már dolgozik, a többi pedig az idő[ iárástól függően, e hét végén, s a jövő hét elején hozzákezd a munkához. Nagyban gátolia azonban a teljesütemü [csóolést a megyében az, hogy a tsz-ek meglehetősen elma\radtak a behordással és sok helyen úgy vélekednek: nincs its szükség asztagra. hanem közvetlenül a génhez hordanak. !a tsz-eknek a hordási munkákat annvira fel kell gyorsírtam a hátralévő napokban, hogy legalább 2—3 napi csép; léshez elegendő gabonamennyiség már asztagba legyen [hordva. Ennek szükségességét — úgy gondoljuk — nem is [kell bővebben magyarázni. A gépállomások munkáidban a tarlóhántások végzésénél mutatkoznak komoly hiányosságok. Szolnok megye [idei tarlóhántási terve 50 000 kát. hold, ebből július 26-ig ’mindössze 22 409 kát. holdon végezték el a tarlóhántást. [Általában a megye mind a 18 gépállomására vonatkozik az a megállapítás, hogy sokkal jobban gondoskodjanak a tarlóhántási terv időben való teljesítéséről. fl nyuga'német haiárrsndőrség fei1arió2lalia a határon a moszkvai Vlf-re utazó fiatalokat Bonn (Tanjug). A nyugatnémet határrendőrség feltartóztatja a határon a fiataloknak a Világifjúsági Találkozóra utazó kisebb-nagyobb csoportjait. A német fiatalok útlevél nélkül igyekeznek átjutni a határon, miután néhány nappal ezelőtt feloszlatták a nyugatnémetországi VIT előkészítő bizottságát, amelynek meg kellett volna szereznie a fiátalok számára szükséges útleveleket. A bizottság feloszlatása, pénzösszegek és könyvek lefoglalása, valamint az előkészítő bizottság tagjai ellen indított vizsgálat igen kellemetlen benyomást keltett a közvéleményben. Az előkészítő bizottság tagjai között három egyetemi tanár is volt. Az előkészítő bizottság egyik tagja a nyugatnémet hatóságok eljárásával kapcsolatban táviratot intézett Heuss köztársasági elnökhöz, amelyben közbenjárását kérte, hogy a nyugatnémet ifjak, a népek békés együttműködését segítve, elutazhassanak Moszkvába, s részt vehessenek a Világifjúsági Találkozón. (MTI). A jászberényi Asztalos Ktsz az egész megyében híres, szép, ízléses szekrényiről. Vass János asztalosnak, a ktsz egyik tagjának nagy tapasztalata van a szekrény aj tők és oldalak fényezésében. Y?YYTfYTYTtYVTYTYTTYVYTTTTTTTYTTTYVTTYYTfTTTTTTYYTYTYTT»YY’ 150 művészegyüttes Moszkva (MTI). Moszkvában befejeződtek a Szovjet Ifjúsági Összszövets égi Fesztiváljának kulturális versenyei. Százötven hivatásos és öntevékeny művészegyüttes vett részt az első helyért folyó versengésben. A bemutatók színvonala olyan magas volt, hogy a résztvevő csapatok közül a zsűri száztizenhatot . jutalmazott arany-, ezüst- és bronzéremmel. A jutalmazott együttesek résztvcsznek a Világifjúsági Találkozó bemutatóin. nincs < Ha szemetes a búza Sajnos, már több Terményforgalmi Vállalat és malom részéről érkezett hozzánk panasz, hogy a termelők piszkos és szemetes gabonát szállítanak be a cséplőgéptől, vagy a szelektoroktól, eladás, illetve őrlés céljából. Természetesen ilyenkor rosszul esik a termelőnek, ha vissza kel] vinnie, ahonnan hozta és nem látják be annak fontosságát, hogy csak megfelelően tisztított gabonát lehet eladni az államnak, de még csak őröltetni is. Miből erednek ezek a hibák? Bizopy, legtöbbször abból. hogy a cséplőgépek roszszul dolgoznak. Ez természetesen nem általános, de Rákóczifalván az elmúlt napokban nem egv ilyen esetet tapasztaltak. S néhol a kombájnbúza tisztításánál nincs minden rendben. Ügy gondoljuk, ma még nem késő felhívni az illetékesek figyelmét ezekre az „apróságokra”. De hát akinek nem inge, ne vegye magára. S akiknek inge. az már vegye... de minél hamarabb...! PÓTOLTÁS! A szolnoki Városi Tanács VB Egészégügyi Osztálya értesíti azokat a szülőket, akik a július 26-i oltáson gyermekükkel résztvenni nem tudtak; ma. július 27-én reggel 8 órától 12 óráig az Achim András úti iskolában, a Megyei Rendelőintézetben (VIII. sz. kapu) és a Vöröshadsereg Ess a modern komhájnssérü .. • a turkevei Vörös Csillag Termelőszövetkezet tanyaközpontjában látható. A kombájnok által learatott búzát itt gyűjtik össze, kissé Szárítják és tisztítják. A zsákokból a búzát hatalmas szállítószalagokra öntik, amely a szemet két cséplőgépre továbbítja. A cséplőgépek elválasztják az idegen magot a búzától. A kombájnszérűn naponta 4—500 mázsa búzát szoktak áttisztítani. Képünkön Bíró Ferenc, Eszenyi Sándor, Csípés János és Juhász János tsz-tagok a zsákokat a szállítószalagra ürítik. út 11. szám alatt (csecsemőtanácsadás helyén) pótoltáson '■ehetnek részt. A szűkök személyazonossági igazolványt és a gyermek oltási lapját vigyék magukkal Szolnok megve kertésze’, gazdái várják a többi „esőágyúi“ is Öntözési kísérlet Benke László jászberényi gazda kertészetében TÓTH FERENC, a Héki állami Gazdaság dolgozna országos viszonylatban is kiemelkedő teljesítménnyel vezet a megye állami gazdaságaiban dolgozó kombájnosai között, eredménye: 3545 mázsa. — A második helyezett szintén héki kombájnos, Sinke József személyében, aki 2566 mázsát, a harmadik, a 2462 mázsát elcsépelő G. Nagy István, a Karcag-Tilalmasi Állami Gazdaság dolgozója. Nem sokkal marad el tőle 2437 mázsás teljesítményével Juhász Dezső, a Pusztakürti Állami Gazdaságból és Nagy József 2430 mázsás eredménye sem, aki a Kunmadarast Állami Gazdaságban dolgozik. Szolnok megyében az egy kombájnra eső teljesítmény szerint is első helyen áll a Héki Állami Gazdaság 2349 mázsával, — Lényegesen kisebb eredmény született a Surjáni Állami Gazdaságban. 1810 mázsával, és a Karcag-Tilalmasi Állami Gazdaságban 1788 mázsával, a Pusztakürti és Palotási Állami Gazdaságban szintén 1700 mázsán felül van az egy kombájnra eső teljesítmény. * A megye állami gazdaságaiban összesen tíz kombájnost jutalmaztak meg július 15. és 25. között elért kiváló teljesítményük alapján. Ezek közül Tóth Ferenc (Héki Állami Gazdaság) 300 forint jutalmat kapott, aki ebben az időszakban 1112 mázsás eredményt ért el kombájnjával. Nagy öröm érte hónapokkal ezelőtt Benke László 11 holdas jászberényi dolgozó parasztot, ő lesz az első Szolnok megyében, akinek kertészetében — mint ahogy mar régebben is megtudta — beállítják a legújabb típusú öntözőberendezést. — Benke László teljesen ingyen kapja használatra erre az évre az egész felszerelést, motorral, szivattyúval, csövekkel, szórófejjel, csőarmaturákkal és idomokkal együtt. Ez igen nagy szó, mert ahogy Nagy István elvtárs, a MEZÖSZÖV szakembere . elmondotta, ezévben kísérelt':éppen mindössze 20 darabot gyártanak az esőágyúból és ebből juttatnak egyet Szolnok megyének. A Jászberényi Városi Tanács VB Mezőgazdasági Osztálya jól választott, amikor Benke Lászlót jelölte ki ideiglenes tulajdonosnak. Benke László jó kertész. Régi kertészkedő család sarja, gazdasága kifogástalanul kezelt és igen alkalmas helyen van, pontosan a Zagyva partján. Mik az előnyei ennek az új típusú, esőszerű öntözőberendezésnek? — Használható 5—10 és 15 ho’das kertészetekben. mivél szektorcs öntözést lehet vele végezni megtakaríthatók a csatornaásás költségei és annak helye is felhasználható. Ha meleg van, felülről lehet locsolni yele a növényeket. Ezenkívül minden kerti növénynél fel lehet használni. A kalászosok és a legelők, továbbá a kukorica, burgonya, répafélék, ipari növények, gyümölcsösök. sőt a facsemeték, parkok és sportpályák öntözése is elvégezhető az újfajta permetező öntözővel. Nagy előnye, hogy a víz mennyisége és az öntözés ideje a talaj és a növények igénye szerint pontosan szabályozható. Egyenetlen talajon is egyforma vízmennyiséget biztosít. S ezzel még nem is soroltunk fel minden előnyt. Azt nem tudjuk, hogy ez évi kísérletekből eredő tapasztalatokat mennyiben használják fel az öntöző-berendezés tökéletesítése érdekében. De azt már nyugodtan elmondhatjuk, hogy szinte felbecsülhetetlen értékű egy ilyen berendezés. Már a legutóbbi kísérleti számítások alapján is megállapították, hogy az ára közepes termés esetén kb 2, kiváló termés esetén pedig egy év alatt visszatérül. Persze, nem utolsó dolog ingyen sem használni, mint ahogy ez majd Benke László esetében történik par hét múlva ... Neki csak az a feladata, hogy szakszerűen kezelje az öntözőt* rendelkezésére álljon az érdeklődőknek. Átadja nekik tapasztalatait és a berendezés működéséről tájékoztatást adjon. Ezzel szemben biztosítják részére az elsődleges vásárlási jogot. A kisparcella öntözőt különben, amely percenként 200 liter vizát bocsát ki 30 méteres körben, a kisújszállási mezőgazdasági kiállításon is bemutatják működés közben. Szándékosan nem adtunk most bővebb leírást, adatokat. esetleg árösszeget. Hiszen az érdeklődők megtekinthetik a gépet Benke László jászberényi kertész, Zsombékos 15. sz. alatti tanyáján, vagy a Nagykun Napok alkalmával Kisújszálláson. S ha személyesen látják majd hasznosságát, előnyeit, stb., akkor — úgy gondoljuk — ez többet ér minden szóbeli, vagy írásbeli reklámnál. — bubor — ^ -----— .... Ínok megye termelőszövetkezetei e héten befejezik az amidst Megyénk termelőszövetkezeteinek 62 366 holdas büzavetéséből hét elején már csak 6280 hold volt aratatlan, 16 133 hold árpából pedig mindössze 186 hold. Törökszentmiklóson már a hét elején learattak, Jászberényben, Kai (agon, a kunszentmártoni és kunhe»yesi járásban pedig több mint 95 százalékban végeztek Kisújszálláson egy kissé meg kell gyorsítani a munkát, hogy e héten befejeződjön a betakarítás. Reméljük, hogy a Nagykun-Napok megnyitásának egyre jobban közeledő időpontja is erre sarkalja majd a kisújszállásiakat. A cséplés mielőbbi megkezdése érdekében meg keli gyorsítani a behordást. különben a cséplés nagyon elhúzódik. Ez különösképpen a törökszentmiklósi járásra és Mezőtúrra vonatkozik. Jelenleg 266 aratógép és 105 kombájn dolgozik a megye termelőszövetkezeteiben, de ezek is nemsokára hazafelé vehetik útjukat. A- cséplőgépek zöme már kint van a helyszínen, s a jövő hét elején Szolnok megye szántóföldjein és szérűin mindenütt megindul a cséplés. Eddig hatszázan utaztak | Nyugat-Némelországból a VIT-re Berlin (MTI). A rendőri jelentkezett BeTinben a VITÍ készültség és a sorozatos fe- Tranzit irodájában és indult? nyegetozesek ellenere Nyu- , , . . .... , .1 gat-Németországból eddig el a moszkval Vilagxfjusag.| már több mint hatszáz fiatal Találkozóra. 2 — ■ -I.—— X