Tiszavidék, 1957. július (11. évfolyam, 153-178. szám)

1957-07-23 / 171. szám

JÁSZBERÉNY ES KÖRNYÉKÉ Elkészült a jászberényi kenyérgyár Szorgos munkával a na­pokban végérvényesen elké­szült a jászberényi kenyér­gyár. A Szolnok Megyei Épí­tőipari Vállalat 9 nappal a batáridő előtt átadja rendel­tetésének az új létesítményt. A napi 100 mázsás kapacitá­sú, korszerű üzem lényegé­ben megoldja Jászberény és néhány környező község ke­nyérellátásának eddigi prob­lémáit, ismét a lakás Kasnya István, Jászberény, Tavasz utca 6. szám alatti lakos néhány esztendő alatt megtakarított pénzéből — melyet szorgos munkával a Felsőjászsági Állami Gazda­ságban keresett —, egy ki­sebb házat vásárolt. A lakó­ház ugyan nem volt a legjobb állapotban, tetőzete és falai javításra szorulnak. Mindez nem vette el Kasnya István kedvét, hiszen jó érzés saját házban lakni. A javítást majd elvégeztetik, ha beköl­töznek — gondolták. Erre azonban még mindig nem kerülőt sor. mert a ház­ban lakó van. Kasnya István annakidején kérte a Jászbe­rényi Városi Tanács lakás­gazdálkodási csoportját, hogy segítsen másik lakást szerez­ni. Időközben Kasnya István több lakáscímet is közölt a lakásügyi csoporttal, melyek véleménye szerint kiutalha­­tók lettek volna. Erre azon­ban nem került sor, más kapta a lakást. Kasnya István végső elke­kedésévei tegyen már pontot ennek az évek óta húzódó ügynek a végére. Tovább épül a míítrágyaszemcséző Még az elmúlt esztendőben hozzáfogtak Jászberényben egy korszerű, napi másfél va­gon teljesítőképességű mű­­trágyaszemcséző üzem építé­séhez. A munkát az októberi ellenforradalmi események megszakították, másra kellett a pénz és az építőanyag. — A Megyei Tanács Bánya- és Energiaügyi Egyesülése érte­sítette Is az építő vállalatot az építkezés szüneteltetéséről. A Szolnok megyei Építőipari Vállalat erre a Jáészberény­­ben tárolt építési anyagokat másutt használta fel. A Megyei Tanács Bánya- és Energiaügyi Egyesülésének néhány hónappal ezelőtt azon­ban sikerült pénzt szereznie a mütrágyaszemcsézö építé-Kodály Zoltán ez év de­cemberében tölti be 75. szüle­tésnapját. Ebből az alkalom­ból az Országos Filharmónia bérleti hangversenysorozatot rendez, amely két zenekari két énekkari és két kamara­zenei estből áll. Az ének- és a zenekari koncertek műso­rát már kidolgozták, s ebben a mester világhírű alkotásai közül szerepel például a Psal­mus Hungaricus, a Missa sének továbbfolytatására. Jú­nius 11-én erről értesítette a megyei vállalatot. A vállalat a szükséges anyagokat újból beszerezte, csupán a nagy fesztávolságú vasbeton geren­dákhoz nem sikerült hozzá­jutnia. — Hosszas utánjárás után végül az elmúlt héten megérkezett a kiutalás, illet­ve az Építésügyi Miniszté­rium értesítése, hogy a vál­lalat az idén első ízben, a bá­nyászlakások anyagszükség­letén felül vasbeton gerendát kap. Ennek szállítására azon­ban csak a III. negyedév vé­gén kerül sor, így a mütrá­­qyaszemcséző tetőszerkezeté­nek építését csak a IV. ne­gyedévben tudják megkez­deni. Még ez is eredmény, hiszen az októberi események után úgy látszott, belátható időn belül nem kerülhet sor e fontos létesítmény építésé­nek továbbfolytatására. — ka — Brevis, a marosszéki és a ga­­lántai táncok, a Felszállóit a páva. A Kodály-esteken köz­reműködik majd az Állami Hangversenyzenekar, a Bu­dapesti Kórus, az Országé® Filharmónia férfikara, s több ifjúsági énekkar. A hangver­senyeken vezényel majd töb­bek között Ferencsik János, Forrai Miklós és Vass Lajos, koncertet november eleje között Kodály esteket rendezrek az ősszel A hat vége és január bonyolítják le. Távirat saredésében most a szerkesz­tőséghez fordult. Szeretné, ha végre három év után beköl­tözhetne saját házába, melyet előzőleg — mielőtt az őszi esős jiapok beköszöntőnek — megfelelően kijavíttat. Ha a lakásügyi csoport intézkedése még tovább húzódik, félő, hogy a családnak még egy újabb telet kell szükséglakás­ban, igen nehéz körülmények között átvészelnie. Ezúton kérjük a Jászberényi Városi Tanács VB. lakásügyi cso­portját, hogy mielőbbi intéz-Jclentjük, hogy a Cibak­­házi Gépállomás a körzeté­hez tartozó termelőszövetke­zeteknél befejezte az aratást. Az aratást 1G0 százalékban géppel végeztük. A tsz-nek egy aratógépre 180 kát. hold aratás, egy kombájnra 152 hat. hold aratás esik. Az ara­tást tovább folytatjuk, a kör­zetünkön kívüli termelőszö­vetkezeteknél és állami gaz­daságoknál. Holló si Gyula gépállomási igazgató R Megyei Könyvtár trörleménye A Megyei Könyvtár közli, hogy a könyvraktárak rendezése és átalakítási munkálatok miau az olvasóterem 1957. július 22- töl (hétfőtől) augusztus 17-ig zár­va lesz. A kölcsönzés ugyanez Idő alatt is zavartalanul tolyik a szokásos időbeosztással: d. e. 10 órától 12 óráig és d. u. 14 órá­tól 18 óra 30 percig. ítélet a turkevei ellen forradalmárok ügyében A tárgyalóteremből utasítás64 amit nem ért az ember Több embertársammal együtt én is azon vagyok, hogy még a nyár folyamán beszerezzem a téli tüzelőmet. A 409 forintos utalvány bir­tokában elindultam szomba­ton a TÜZÉP 902-es számú telepére, hogy végre bevált­sam utalványomat. — Miért végre? — Mert a múlt héten többször azt a felvilágosítást kaptam, jó szén nem érke­zett. Márpedig olyan szenet szerettem volna venni, ami el is ég télen a kályhában, vagy legalább keverten, gyengébb és jobb minőségűt. Szombaton telefonon azt a választ kaptam érdeklődé­semre: „Kaptunk dorogit is körülbelül 30 forintos árban, csak tessék kijönni’’. Az idő sürgetett. Ugyanis szombaton lejárt volna az utalványom. Szaladtam te­hát, hogy ne mulasszam el az alkalmat, de mire kiértem eltűnt a dorogi szén. Mi lett vele? — Talán elégett? Nem. Talán már akik megelőztek, elhordták? Nem. Volt abból még jónéhány mázsa a vago­nokban, csak központi utasí­tásra beszüntették az eladá­sát. Több magyarázatot nem adtak sem nekem, sem az utánam jövőkuek. Ncliányan a szerencsések közül, akik a korarcggeli órákban ott vol­tak, vásárolhattak belőle. — (Én sem mentem későn). Mit tesz a szegény vásárló ilyen­kor? — (bosszankodik az biz­tos) vagy megveszi a silány, gyenge kalóriáin szenet. — vagy nem vesz és újra kezdi járni a TÜZÉP telepet. Fir­tatni már igen kevesen kez­dik. hogy hová lesz a szén, miért nem szabad azt az uiolsó szemig eladni. Legyek én a kevesek közül való, hadd kérdezzem meg, a név­telen központi utasítót: Miért nen> volt szabad szombaton a TÜZÉP 902-es számú tele­pén több dorogi szenet sem utalványra, sem pénzre ki­adni? lazányi Angéla „Központi Több mint húszán ülnek a vádlottak padján. Bűnük az októberi ellenforradalomban gyökeredzik. — Meg akarták dönteni szocialista államrén­­aünket. Fegyveres felkelést szervezitek, önhatalmúlag vet­tek birtokukba különböző ve­zető beosztásokat. Fegyvere­ket szereztek és elfoglalták a párt székhazát. Üldözték a becsületes, áliamrendünkhöz hű dolgozókat, tsz-eket osz­lattak fel, ellenséges propa­gandával iparkodtak zavart keteni a lakosság gondolko­zásában. Fegyveres csapatot szerveztek, hogy megtámad­ják a Kisújszálláson átvonuló szovjet csapatokat.; Sorolhatnánk a gaztetteket, amelyeket elkövették, hisz van belőlük bőven, a halál­lista készítésétől egészen a fegyverre j tegetésig. Vajda Ferenc, aki a Horthy­­rendszért 1927—44-ig, mint ren dal-őrmester szolgálta, az első volt a tevékenykedés­­ben és magához kaparintotta a vezetést. Rácz László nyi­las szervező, továbbá kupe­­cek. kulákok erősítették és alkották' a banda gerincét. Az ügyész féh-eérth eteti e­­nül bebizonyította a tanuk kihallgatása utáni vádbeszé­dében, hogy nfem egyszerű megtévedt emberekről van szó. Ez a társaság — mint sok hasonszőrű ellenforradal­már csoport — viasza akarta állítani a kapitalista, rend­szert országunkban. Bűneikre nincs mentő körülmény ki­véve egy-két vádlott büntet­és 17-én tárgyalta Tóth Ist­ván újságíró és dr. Ferencz Lajos, a TTIT volt munka­társa ügyét, akik a népi de­mokratikus rend elleni izga­tás vádjával álltak a bíróság előtt. len előéletét, ha ugyan szá­mításba lehet ezt venni sú­lyos bűneik mellett. Mert hi­szen a fő céljuk a tőkések érdekeinek a képviselete, a párt szétzúzása, a ikommunis­­ták üldözése volt. Szepesi József tanító úr minden erővel a 200 hold földjét akarta visszaszerezni, s ezért követelte a kommu­nisták leváltását és eltávolí­tását, mert tudta, hogy még a kommunistáié lélegzeni tudnák, addig nem lesz mes a 200 hold földje. Bűnük sok és súlyos a tur­kevei ellenforr ad aim ároknak, s ennek megfelelően ítélke­zett a megyei bíróság. A főbűnöst. Vajda Feren­cet 8 évi börtönbüntetés mai­­lett 10 évig politikai jogainak elvonására, 5000 forint va­gyonelkobzásra, majd 5 évig Turkevéről való kitiltásra ítélte. Kulcsár Sándor, Ábra­hám Béla 6—6 évet és mel­lékbüntetéseket. Varga Mi­hály. Révész Péter, Gyarmati István vádlottak 5—5 évet és mellékbüntetést, Sebestyén Sándor, Kánya István, Sze­nest József, Pusztai Béla vád­lottak 3 évet kaptak. Rácz Lászlót — ki jelenleg is 8 éves büntetését tölti, tsz-elle­­nes tevékenységéért — továb­bá Kiss Istvánt két évre ítélte a bíróság; Trencséni László, Ercsi Antal, Hercz János és S. Nagy László vád­lottak pedig 1—1 évet kap­tak. 3 évi próbaidőre felfüg­gesztve. pok terjesztésére és elősegí­tette az ellenfcrradalmár Du­dásék lapjának terjesztését is. A vádlottak beismerték és megbánták bűnösségüket és kérték, hogy a bíróság vegye figyelembe a fennálló enyhítő körülményeket ítélkezett a bíróság Tóth István és dr. Ferenc« Lajos felett A megyei bíróság július 16 fegyvered 3 belvizek és aszá/yok ellen... Az ország 12 vízügyi igaz­gatósága közül a szolnoki a legnagyobb területek egyikén végzi a munkáját. Működési köre 7254 négyzetkilométer, amely körülbelül egy millió kát. holdat jelent. Körzeté­nek határai 5 megyében ta­lálhatók: Tiszafüredtől Hat­vanig, Ceglédtől Püspökladá nyig, stb. Az árvíz- és belvíz­­védelem, a folyam&zabályo­­zás és az öntözés igen sok gépészeti feladatot is jelent. Harminchárom stabil szi­vattyútelep,- 22 vízkivételt mű tartozik ide és ha a 33 szi­vattyútelep egyszerre műkö­dik, másodpercenként össze­sen 52 köbméter vizet emel­nek ki. Az idén a belvízvédelem időszakában 129 millió 741 köbméter víztől mentesítet­ték a körzet szántóföldjeit, rétjeit, legelőit s egyéb terü­leteit. Ez szivattyúkon, vagy gravitációs úton jutót* a Ti­szába és mellékfolyóiba. A belvízvédelem mellett az ön­tözés is hatalmas vízmennyi­ség megmozgatását jelenti. A Vízügyi Igazgatóság dolgozói szivattyú segítségével 38 mil­lió köbméter vizet emeltek ki i Tis>a. a Körös, a Zagyva és a Hortobágy—Berettyú folyó­ból, ami többek közölt 33 ezer kát. holdas rizstelep önözé­sére elegentío. A laikus szemlélő is meg­állapíthatja, hogy ezek a szá­mok nagyságuk mellett igen érdekesek, hiszen szerteága­zó. nehéz munkát takarnak. A Vízügyi Igazgatóság gépé­szeti részlege, melyet lég­ii :6bbi meglátogattunk, csu­pán egy kis része az igazga­tóság apparátusának. A gép­műhelyben, ahol korábban esaik harmincán dolgoztak, ma már több mint 300 sze­mélyt foglalkoztatnak. Fel­adatuk az igazgatóság ke ’elésében lévő gépi beren­dezések működtetése, kar­bantartása, fejlesztése és a génellátás biztosítása. A leg­különfélébb földmunkákat iiiiiiimiiiMimiiiimiiiiiiiiiiiiiiimi!i!iiitii!iiiiiimmii!iiiiiiiiiiiiiiiiitiiiiiimim!ii!!iiiiiii!(iitimiiiHiii!Hiiiiiiiiimifiiiiiiiiiii!iiiiiiiiiiiimiii!iiiii!iiiii A Vízügyi Igazgatóság kOzpontl műhslyében hajót Is építenek. Képünkön éppen az egyik lakó tudót rakják tel, melyet Bajára szállítanak. A hajó 12 embernek biztosit összkomfortos lakást. Erre Igen nagy szükség Van, mert „a lakók" a. legtöbb esetben a helységektől, lakott te rétetektől távol dolgoznak. végző gépeken a legtöbb fel­adatot szintén a gépészetnek kell megoldania. A munka sokrétűségére jellemző, hogy mindezeken felül ebben az évben még 1000 kilométer hosszú telefonvonalat javítot­tak ki és korszerűsítettek. Elhelyezés szempontjából az igazgatóság központi mű­helye kiválóan alkalmas ki­sebb folyami hajók gyártásá­ra és javítására is. Ez évben két, 12 személyes lakóhajót készítettek a Székesfehérvári és a Bajai Vízügyi Igazgató­ság részére. „Gyártási prog­ramjukban” szerepel még két folyamtisztító dereglye épí­tése, melyek egyenkénti ér­téke 320 ezer forint. Az igazgatóság központi műhelyében — amely bal­esetelhárítási szempontból is egyik legkorszerűbb lesz a megyében — nagy munka fo­lyik. Hosszú ideig tartana fel­sorolni a már eddig elvégzett és még ezután sorrakerülő tennivalókat. Csupán annyit írunk erről, hogv ebben az évben 6 millió 136 ezer forint termelési értéket kell elér­­niök. Ez 1350 forintos szemé­lyenkénti havi átlagkeresettel szemben 4630 forint termelést jelent. Az igazgatóság munltájá­­ban is vannak nehézségek. Ilyen például az a körül­mény, hogy a csatornák víz­­alatti tisztítására szolgáló kis kotrógépből kevés van. A hiányt mégis áthidalták egy újítással. Mivel a gátak rend­ben tartása is gépesíthető, a gátak d Dm bor í tásáh ~ z ferde, tolólemezes gépet készítettek Csekély átalakítással ezt az elmés szerkezetet rízsgátbon tásnál, hóeltakarításnál szin­tén felhasználhatják. Tér veztek ezenkívül szivattyú­­szállító gépet, kisebb emelő' két, melyek gyártásét rövide­sen megkezdik. A tervezés és kivitelezés természetesen sa ját erőből történik. Nemrég fejeződött be a vll lógói szivattyútelep építése, a tiszasülylé most van folya maiban, a tiszaderzsl szivaty tyútelep építését pedig fövi desen megkezdik. A megnö­vekedett feladatok ellátására bővítont kellett a központi műhelyt. Nemsokára kész lesz az új raktárépület munkásszálló és a kultúrte­rem. Még ebben az évben el­készül a szivattyú próbaállo­más és a csövázas géptároló szín.. Úgy gondoljuk, a fentiek­ből bárki meggyőződhet ar ról, hogy a Szolnoki Vízügyi Igazgatóság gépészeti részle­ge is becsülettel kiveszd részét abból a munkából, melynek fő célja: az aszálykárok le­csökkentése, az embert és anyagértékek árvízvédelme és a földek termővé tétele. Bubor Gyula Nevezettek az elmúlt év októberi időszakában, amikor a megyei lap egy rövidebb időre az ún. Forradalmi Ta­nács irányítása alatt műkö­dött, több cikkükkel az ellen­forradalmi erők célkitűzéseit segítették elő, olyan cikkeket írtak, amelyek alkalmasak voltak a népi demokrácia el­lenes tömeghangulat keltésé­re, a dolgozó tömegek félre­vezetésére. Ferencz Lajos A bíróság az összes körül­mények figyelem bevételével Tóth Istvánt egy évi börtön­re, 200 forint vagyonelkob­zásra ítélte és két évre eltil­totta politikai jogainak gya­korlásától. Dr. Ferenc Lajost a bíróság egy évi és négy hó­napi börtönre. 200 forint va­gyonelkobzásra k a politikai jogainak gyakori étától 3 évre való eUiltásra ítélte. Az ítélet nem jogerős. Az ezenkívül engedélyt adott el- ügyész súlyosbításért, a vé­­lenforradalmi célzatú röpla- dők enyhítésért fellebbezlek. Fogják meg! Kilopta a pén%tarcámail Névig csend a. m égvei bíróság zsúfolásig megtelt nagy tárgyalóter­mében. A megyei bíró ítéletet hirdet a turkevei ellen­forradalmárók ügyében. Minden­ki feszülten figyeli az ítéletet. A csen­det egy pillanatra a lábujjhegyin ki­felé igyekvő fiatal­asszony zavarja meg. Biztosan rosz­­szul van, gondo­lom, s figyelek to­vább. A következő pil­lanatban éles O.SZ- szo-nyi hang jajdit fel a csendben. — Fogják meg! Kilop'a a pénztár­cámat! Már viharzik is ki a teremből a károsult, özv. Illés Ferencné, akit csak K. L. nyomo­zó hadnagy és B. A fogházőr had­nagy előz meg. A teremben minden megy to­vább, folytatódik a tárgyalás. /I tettes, Ferenci Julianna pedig, gki így megzavarta a hivatalos aktust, menekül. Azonban a szolgálatot telje­sítő Morvái József bendőrörmester se­gítségével a két elvtársnak sikerül őt elfognia g So­mogyi Béla úton. A következő per­cekben már a ren­dőrségen ül az elő­zetesben. Megrögzött bű­nöző ez az asszony, pedig nem lett volna rászorulva, mert férje aaronó­­mvs volt, aki ép­pen, azen e« tőle, mert már többször topott. 1952-ben is társa­dalmi tulajdon el­lopásáért vonták felelősségre. A na­pokban less a tár­gyalása tóiért is. mert 6700 forintot lopott P. Varga István tiszajenői lakostól. Barátnő­je, g múlt héten elitéit Makkal Zsu­zsanna, többszörös lakás- és zsebfosz­togató. fin njri ta­lán elég is fellem­­lemzcsérc. S talán az ii rdvalU hogy még a bíróságon való lopástól sem riadt vissza. így legalább nem kellett messzire vinni a fogházőr­nek! — A. B — 100 Szolnok megyei feruiejőszövet­kezet szerződői t már gabonaszállításira A millért vízkiemelö a Tiszán. 10 elektromos és 10 Csepel Diesel motor működteti 5 és félköbméter másodpercenkénti teljesít­ménnyel. Ez a telep, melyet 5 éve üzemeltetnek, a Szolnoki Vízügyi Igazgatóság legnagyobb teljesítményű vízkiemelö műve. Innen öntözik a Miitér mentén fekvő Palotásl Állami Gazda­ság, a szolnoki és a bescnyszőgl tsz-ek vlzslelcpcit, összesen íjSj kát, bold fvlwvt. Megyénkben 100 termelő­szövetkezet kötött már szer­ződést a Terményforgalmi Vállalattal arra, hogy gabo­nafeleslegét, vagy ennek egy részét cséplés után azonnal értékesíti. így hozzájut a 20 forintos felárhoz cs az árelő­ságai eddig több mint 300 va­gon gabona és ezen bei ül 223 vagon _ búza gyors eladását vállalták. A Nagykunság néigy termelőszövetkezeti vá­rosában, Karcagon, Kisúj­szálláson, Mezőturon és. Tur­­kevén volt eddig a iegna­­gvöbb arányú a .szerződéskö­tés.

Next

/
Thumbnails
Contents