Tiszavidék, 1957. július (11. évfolyam, 153-178. szám)

1957-07-23 / 171. szám

JULIUS 23 Kedd leim A nap kél: 5.10 h-kor, nyugszik 20.30 h-kor. — Szombaton, 27-én este 9 órakor a szolnoki városi KISZ szervező bizottsága VIT-bált rendez a Járműja­vító Kultúrtermében. — 600 mázsa kenyérgaho nát tartalékolnak szociális alapra a turkevei Vörös Csil­lag Tsz-ben. Tíz vagon ga­bonát pedig földiáradék cí­mén osztanak ki. — A jászkiséri Kossuth Termelőszövetkezet 12 hold dinnyeföldjén javában érik a sárgadinnye. Az elmúlt hé­ten mar apró tételekben megkezdték a piacra szállí­— A Háziipari és Népi Iparművészen Szövetkezet Országos Szövetsége pályá­zatot hirdetett olyan helyi nyersanyagok — (fűzvesáző, gyékény, szalma, csuhé, stb.) félhasználásával készülő ter­mékek mintadarabjainak el­készítésére, amelyeket eddig még nem készítettek. Me­gyénkben is többen gyárta­nak ilyen cikkeket. Ezért a H1SZÖV kéii Szolnok megye lakosságát is, hogy minél többen vegyenek vészt a pá­lyázaton. Bővebb felvilágo­sítást a Háziipari és Népi Iparművészeti Szövetkezetek Országos Szövetsége ad (Bu­dapest. V., Sütő u. 2.1. — Megyénk kislélszámú iskolái között legtakaréko­sabbnak a kunhegyesi határ­ban lévő Fülek-pusztai isko­lások bizonyultak. Egy-eg.v növendék 11190 Ft-t gyűj­tött. A középlétszámú isko­lások csoportjában pedig a Virághegyi iskola bizonyult legjobbnak, az egy főre eső átlag 39.14 forint. — A Nagykunsági Állami Gazdaságban Szilágyi Géza és Hőgye János kombájno­­sok 130—130 holdat. Molnár Mihály 115 holdat aratott. — A Szolnok megyei gép­állomások közül Mesterszál­lás olyan kombájnnal rendel­kezik, amelyik a szalmát bálázza és a pelyvát zsákok­ba gyűjti. — A Jászapáti Járásbíró­ság Tolvaj Imrénél, a jász­­szentandrasi községi tanács gazdásági előadóját többszöri hivatali sikkasztás bűntette miatt — jogerősen — 2 évi és 4 hónapi börtönbüntetésre ítélte, s három évig eltiltotta állampolgári jogainak gya­korlásától. tását is. — A Moszkvai Orvostudo­mányi Főiskolán már hosz­­szabb ideje kísérleteznek a méhek mérgező anyagának felhasználásával, gyógyászati célokra. A különféle gyógy­­szervegyületek közül különö­sen nagy figyelmet, fordíta­nak a ' ,,molisszin‘’ nevű gyógyszerre. Kedvező gvógv­­hatást értek el e gyógyszer alkalmazásával a periférikus idegrendszer és végtag-ízü­letek büflfálWíáinál, a hiper­­tonikus sé^ftasgtmás megbete­gedések A Damjanich rádió krddi műsora: Hírek, sport. — A rekord­­termés titkairól. Beszélgetés Nyíri Béla főagronómussal. — Látogatás a MÉK homoki kirendeltségén. — Mi újság a Szolnoki Hulladékfeldolgo­zó Vállalatnál? — Néhány szó a Városi Tanács építke­zéseiről. : -r- Nők 5 perce. — Szív küldi'szívnek szívesen. Itlö'f&rás jelent es Várható időjárás kedden estig: felhős, hűvös idő, fő­ként ma sok helyen még eső. Mérsékelt, idönkint megélén­külő északnyugati-nyugati szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet kedden IS—21 fok között. (MTI) iCXaOOOOOOOOOOOCXXOOOOOUOOOOOOOOOOOOOŰOí TISZAVIDEK A Szolnok Megyei Pártbizottság és a Megyei Tanács lapja Szerkeszti a szerkesztőbizottság Felelős kiadó: a Szolnok Megyei Párt-Végrehajtó Bizottság Szolnoki Nyomda Vállalat Szolnok. Malinovszki u. 10 Felelős nyomdavezető: Mészáros Sándor (apróhirdetések) LAKÄST cserélnék olyan Illető­­vei, akinek Debrecenben van egyenértékű lakása. Két szoba, konyha, fürdőszoba', spejz, elő­szoba és mellékhelyiségek. Cí­mem: Szolnok, Ady E. u. 111. Szatmári Lajos. ELCSERÉLNÉM miskolci két­­szoba összkomfortos honvédségi szolgálati lakásomat szolnoki ha­sonlóért. Cím a kiadóban. KELETMAGYARORSZAGI Cipő­­nagykereskedelmi Vállalat .fel­vesz fiú tanulót. — Jelentkezés: Szolnok, Kossuth tér 3. sz. alatt. E. M. 45. sz. Állami Építőipari Vállalat, Budapest, Szív u. 60. felvesz kőműves, festő, asztalos, szegező, lakatos szakmunkáso­kat, valamint segédmunkásokat. Munkásszállás, kedvezményes utazás biztosítva. Vidéki család­fenntartóknak napi 6.— forint különélés, üzemi étkezés (ebéd), jó kereseti lehetőség. SZOBAFESTŐ, kőműves és hosz­­szú gyakorlattal rendelkező trak­torosokat azonnali munkára al­kalmazunk. Üzemi étkezés, szál­lás biztosítva. Jelentkezni lehet a Héki Állami Gazdaság Köz­pontjában. a miskolci bányaüzem 15—17 éves fiatalokat is­koláz be va j autan u- TJj&M'AK. A Munkaügyi Minisztérium Perecesi 104. s*' IpAritanulö inté­zetében. Felvételre íe­­lentlvezhetnek, akik 1910 janur 1 és 1912 szeptem­ber 1 napja között szü­lettek. Tanulmányi idő 3 év. Jelentkezni lehet július 25-ig, személyesen, vagy írásban, a Perecesi ioi. sz. vájártanuló INTÉZET igazgatójánál. A felvételt nyert vidéki tanulók az Intézet Ottho­nában kapnak elhelyezést és.. teljes ellátást. Ui szerződéses marhahízlalási akciók! At ÚJ atarhahlzlalam akción az eddielnét1 magasabb átvétel! arai biztosítanak. At 1958 ÉVI BIKA ÉS TINÓ HIZLALASI AKCIÓBAN Szerződés köthető Jo csontozató tuzlalasta alkalmas bika es tmo borjúia íü—-JOO kg-os súlyban 1* hónapos korig. Előleg 3W Ft állat dh'kem. Atadas ideje a szerződéskötéstől sza^ tnttoit legkorábban 4 hónap, legkésőbben la hónapon he­tük Legalacsonyabb átvételi súlyhatár 100 kg. A leszerződött altatok után 100.— ti adókedvezmény. — Átvételi arak; 1957. július l tol a mar korábban szerződött állatok is, ba azok határidőben kerülnek aladsara: Extrém Ft/kg i. oszt. Ft/kg 11. oszt. F t/kg bika unó bika tinó bika tinó 100—450 kg-ig 13.— 14.— 11.50 12.50 i».— 11.— 151—5«« kg-ig 14.— 15.— 12.50 13.50 iE— 12 — 5« 1—55(1 kg-ig 15.— 1«.— 13.5«—14.50 12.— 13.— őáf kg-oo (elül 16.— n.— 14 5« 15.5« 13.— 14.— AZ 1958. EVI ÜSZÖHIZLALASI AKCIÓBAN Szerződés köthető mindenfajta hizlalásra alkalmas 50—280 kg sulvu is hónaposnál nem idősebb uszóborjúra. Atadas ideje a szerzódeskötestól számított legkorábban 4 hónap, legké­sőbbén 18 nőnap Előleg $00 n allat db-ként. az üszőkéi se­lejtezni nem kell a? üszőket nem vemhes állapotban kell átadni- a tegalacsonvabb átvetek súlvhatar 350 kg. Átvételi arak: 1957. július i-töl mar a korábban szerződött állatok is, ha azok időben kerülnek átvételre. Extrém Ft/kg L o. Ft/kg II. o. Ft kg 359—10« kg-ig 18.— 10.5« 9.— 401—450 kg-ig 13— 11.50 10.— 151 kg-on relüi 14.— 12.50 11.— Terroelös'zövett5«zeteú ceszere, tta egv átadás alkalmával nem Késedelmesén szaMI'va tf> db extrem, tags i. osztályú altatót adnak at, Kg-onkeot t.— f*i, te db atadasa dián kfi-kent 1.50 Ft oienuytségt pren’.'umoi tizei a vállalat. — szerződések Köt* be tök a közseed aliattelvasarloknai. s/m nok-hfves mrGYEl allyii-obgalmi v. SF0RT39 A „Magyarország ifjúsági válogatott labdarúgó­­bajnokcsapat44 címért iVaffyssen'i küzdelem, értékes győzelem Szolnok megyei Ifjúsági Válogatott—Budapest V. If­júsági Válogatott 2:0 (1:0) — Cegléd, 300 néző: Vezette: Simák (Vác) (Száraz, Ko­vács.) Szolnok m: Sándor — Tó­­vizi, Thoma, Lipták — Nyá­ri, Rozmis — Magyar, B. Nagy. Csordás, Bagi, Kaik, (Balázs — Germán). — edző: Ráttai Lajos. Budapest V.: Gyulai — Kiss, Ormandi, Kalocsai — Pálvölgyi, Rónai — Gulyás, Szepesi. Tóbiás, Panák, Dinnyés: Edző: Stahl Jenő. * Némi szorongással, de még­is bizakodva indult el a ma­roknyi csoport délután tél 4- kor. hogy Cegléden megvív­ja a soronlévő mérkőzést. A csoportot Hámori Jenő, Hor­váth János. Ráttai Lajos és Cselényi Ernő kísérte el, de akadt néhány szurkoló is, aki vállalkozott arra. hogy elkísérje a megye ifi váloga­tottját. Akik vállalták a nagy melegben az utazás ké­nyelmetlenségét, nem csa­lódtak, mert fiaink lelkes, eleven játéka és nehéz küz­delemben kiharcolt értékes, újabb győzelme kárpótolta őket. Már a megérkezéskor ki­tűnt, hogy a csapatot át kell csoportosítani, mivel többen nem tudtak megjelenni. Az autóbusz megérkezésekor, a játékosoknak azonnal öltözni és kezdeni kellett, mert az ellenfél már a pályán, ké­szenlétben várta a mieinket. A nagy sietve megejetett iga­zolások után, a választás is balul ütött ki és Szolnok me­gye széllel, nappal szembe kezdte a játékot. Az első per­cek az erős fizikumú főváro­siaké voltak és csak nagy szerencsével menekültünk meg az első góltól. Az ide­gesség elmúlása után a cin­­gár vidéki fiúk remek tech­nikai trükkel, mindjobban ostrom alá vették a budapes­tiek kapuját, ds az erőfö­lényben lévő védelem el­nyomta a próbálkozásokat. A 27 percben’ Csordás fejjel maga elé tette a labdát, egye­dül tört kapura, dé 11-es gyanús szereléssel elnyom­ták és közelről a ráfutó ka­pusba lőtt. Az ellentámadá­sok során 3 szabadrúgást is ért cl Budapest, de Sándor és a Szolnok megyei védelem résen volt. — A 29. percben végre megszületett a várva­­várt gól is, amikor B. Nagy jó lövése a korán vetődő ka­pus fölött a hálóba jutott. 1:0. A 16-osig jók voltak a szolnoki akciók, de hiba volt, hogy keveset lőttek. Az el­lentámadás során Sándor há­romszor egymás után ráve­­téssel mentett — nagy sze­rencsével! Szünet után is a pestiek rohamoztak, de az utolsó pil­lanatban mindig volt egy láb, vagy fej, ahol elakadt a támadás. Máskor meg Sán­dor védett bravúrosan. Per­cekre beszorult a szolnoki védelem, de az ellentámadás is elég veszélyes volt. Előbb Ilaik, majd Csordás lőtt kö­zelről mellé. A fővárosiak minden eszközzel küzdöttek a kiegyenlítésért és ez már­­már a levegőben lógott, ami­kor Haik egy 20 méterről megítélt szabadrúgást nagy erővel kapura lőtt és a kapus a hálóba ejtette a labdát. 2:0. Nagy volt az öröm a szol­nokiaknál. A közönség is mindjobban mellénk állt és az elkeseredetten támadó fő­városiaknak még szépíteni sem sikerült. A mérkőzés vége felé Csordás egy bün­tető “rúgáshoz leállított lab­dát megondoiatlanul elrúgott és ezért a játékvezető kiállí­totta. A Szolnok megyeiek a mérkőzés egész tartama alatt jó összjátékkal, lelkes oda­adással küzdöttek és jelentős technikai fölényükkel ellen­súlyozni tudták az erősebb fővárosi fiúk játékát. A jól játszó együttesből nehéz bár­kit is kiemelni, mert mind­annyian dicséretet érdemel­nek. Egyénileg Sándor re­mek védéseivel tűnt ki és a kapott gól-nélküli győzelem nagyrészt az ő érdeme. Ezzel a győzelemmel csapatunk nagy lépést tett a csoportel­sőség megszerzése felé. A fővárosi együttes nagy erő­bedobással küzdött, de sok helyzetüket vagy a kapu fö­lé lőtték, vagy a kitűnően védő Szolnok megyei kapus zsákmánya lett. Ünrenslyn fogadták Szolnokon a Moszkvába utazó magyar sporikiil­­dottséoet Vasárnap délelőtt már 11,30 órakor igen népes volt a szol­noki vasútállomás perronja. Üzemek, szervezetek fiataljai, Szolnok város sportköreinek küldöttei gyülekeztek. De nagy számban jöttek el idő­sebbek is a város dolgozói fcö­­zül. A különböző országok zászlóival, a moszkvai VIT és a Magyar Népköztársaság cí­merével díszített emelvényei: magyaros népi viseletbe öltö­zött ifjak és népi zenekar volt látható. Pontban 11,57 órakor futott be az állomásra az a külön­vonat, mely a moszkvai 111. Nemzetközi Baráti Sportjáté­kokra utazó magyar sport­küldöttséget vitte. A vonat, a megjelentek harsány éljen­zése és a népi zenekar indu­lóinak hangjára futott be az állomásra. A fogadók között ott láttuk többek között a Megyei KISZ bizottság és a Megyei Sportfelügyelöség képviselőit. Mialatt a vonat az állomáson tartózkodott. a megjelent tánccsoport szóra­koztatta a sportolókat. Hátfai József rövid beszédben kö­szöntötte a Moszkvába utazó sportolóinkat és sok sikert kívánt szereplésükhöz. A sportkörök, az üzemek és szervezetek küldöttei pedig virágcsokrokkal kedveskedtek nekik . A vonat 12.15 perckor a Sportinduló hangjai mellett gördült ki az állomásról, hogy tovább vigye a magyar spor­tolókat Moszkva felé. H. Gy. Igazságos döntetlen a nemzetközi találkozón Szolnoki MÁV— Energia-Resiea 2:2 (2 1) Szolnok, (MTE pálya), 2000 néző, vezette; Bállá Gy. (Csák II.—Sándor). Szombaton került sor Szolno­kon a két csapat találkozójára. Az együttesek a következő ösz­­szeállításban léptek pályára: Sz. MÁV: Cselényi — Sándor, Szecsei, Kegyes — Kepes, Fe­hérvári — Tóth, Csábi, Horváth, Szekeres. Dobos (Lázár, Len­gyel. Tóth II.) — Edző: Kolláth Ferenc. Energia - Resica: Purcsiza — Chirila, Husek, Potroceanu — Nicolni, Davidescu — Ivanszuk, Urkan, Matron, Apró, Manolache (Glaneau, Sotiz, Scanteia, Vida). Edző: Wetzer János. A KÉT CSAPAT találkozója — a nyári holtidény ellenere is — jó sportot, érdekes, változatos küzdelmet és igazságos döntet­lent hozott. Emellett a mérkő­zés során tapasztalt hibák, hiá­nyosságok megfelelően értékel­ve, hasznos tanulságul szolgál­nak a bajnoki idényre felkészü­lő NB II.-es együttesünk ré­szére. A csapatok kifutása után rö­vid ünnepség keretében zászló­csere volt, majd a szolnokiak virággal is köszöntötték a ven­dégeket. Bállá Gyula játékvezető sípje­lére élénk Iramban indult a já­ték. Nagy derültséget keLett, amikor Cselényi a labdával a ci­pőjét is a mezőnybe továbbítot­ta. A szolnoki csatársor mind­jobban átvette az irányítást. Csábi estében Horváth elé adott, de a jói eltalált lövés fölé szállt, Horváth egy másik átadásával Dobos ugrott ki és a Resica vé­delem csak az utolsó pillanatban tudott menteni az alapvonalon túlra. Ezt követően Szekeres be­adásáról Dobos a kapu torká­ban egy hajszállal lekésett. A 10. percben egy előrevágott lab­dára Dobos és a román kapus rajtolt. A csatár egy pillanattal előbb ért oda és a megdermedt vécfelem mellett a hálóba küldte az első golt, 1:0. Közben a játékvezető sípjelére a két csapat egy-perces gyász­­szünettel fejezte ki együttérzé­sét, játékostársukat, Fackelmant ért gyász miatt. A játék ezután kissé kemé­nyebbé vált és a vendégcsapat védelme nagy küzdelmet vívott a jól játszó szolnoki csatársor­ral. A Resica csatársorának ke­vésbé ötletes játékát könnyen hárította a hazai védelem. Csá­bi, Dobos, Horváth jól kavarták a védelmet és előbb Dobos ke­resztlövése, majd kitörése volt esemény. Az egyik lyukrafutas­nál, Dobos elhúzott védője mel- Lett, aki hátulról kézzel ellökte a 16-oson belül. Bállá játékveze­tő azonnal 11-est ítélt. Horváth állt a büntetőnek, és íélmagasan a léc mellett küldte a hálóba, 2:0. A szolnoki csatársor to­vábbra is kezdeményezett, és a kitűnően játszó Kepes jó labdái­val, szemre is tetszetős akciók gördültek és Horváth — Csábi — Dobos veszélyes lövései kerül­gették a vendégkaput, de gól nem esett. A nézőtér a közelgő vihar lehetőségét figyelte, ami­kor az egyik Resica támadást Cselényi csak kiütni tudta és a' megismételt lövés az oldalléc­ről a hálóba jutott, 2:1. Tovább­ra is a Resica veszélyeztetett, de csak lesgólt ért el, ami ter­­mésztesen érvénytelen volt. A SZÜNETBEN nagy volt a román—magyar toarátkozás és a vendégcsapat minden tagját az érdeklődők gyűrűje vette körül. Szünet után Kegyes rövid haza­adása hozott némi izgalmat. A vendégcsapat még jobban átvet­te az irányítást, az előretolt há­rom csatár és a „harmonikézó“ összekötő egyre több veszélyt jelentettek. A hazai védelem teljes gőzzel dolgozott és előbb Lázár védett nagy önfeláldozó bevetéssel, majd utána Lengyel ment a kapu torkából óriási helyzetben, némi szerencsével. A szolnoki csatársor egyre job­ban visszaesett és Csábi—Dobos kitörése, Kegyesnek a pályán végigfutó lendületes akciója csak percekre szakította meg a Resica mezőnyfölényét. A mér­kőzés vége felé még keményebb lett a játék. A játékvezető több-ENERGIA RESICA — JÁSZBE­RÉNYI VASAS 3:2 (1:1) Jászbe­rény, 3000 néző. Vezette: Rácz (Dobóczki, Zaják I.) Energia - Resica: Zárics (Pur­csiza) — Chirila, Husek, Petro­­ceanu — Nicolni, Davidescu^IÁÍi­­úa) — Ivanszuk, Urkan, Matron (Szeanteia), Glameanu (Sotiz), Manolache. Edző: Wetzer János. jászberényi Vasas: Kohárt — Udvarias (Simon), Túri, Dányi (Schmidt) — Ordina (Rétsági), Pintér — Márkus, Szántai, Bu­liár, Bíró, Szentannai. — Edző: Kerekes Imre. * HAT ÓRA UTÁN 10 perccel vonult ki a két csapat. A kö­zönség üdvözlése után kis ün­nepség előzte meg a mérkőzést. Az Energia-Resiea részéről Szi­lágyi Ferenc, a Jászberényi Va­sas részéről Jergel Zoltán mon­dott ünnepi beszédet. A csapatok virágcsokrot cseréltek, melyet aztán szétszórtak a közönség között. A Vasas kezdi a játékot, már az első percekben támadóan lé­pett fel, Márkus a 2. percben baloldalról beívelt labdáját Szentannai melléfejelte. Majd a a 6. percben szintén baloldali el­futásból beívelt labdát Buhár kapásból szépen fejeli, de Zá­rics jó érzékkel kiüti. A közön­ség lelkesen biztatja csapatát a szép támadások láttán. Egymás után vezeti a Vasas támadásait. A 8. percben Szántai indul el, a 16-os sarkától beívelt, de Szent­annai lövése a tömörülő véde­lemről Urkán elé pattan, de ő ráviszi a védelemre és Kirila tisztáz. A másik oldalon Mat­ron fut el, már csak Kohárival áll szemben, de a középcsatár mellé lő. Nagy helyzetet ha­gyott ki! A 10. percben megszü­letik a Vasas első gólja. Átadás­ból Szántai gyönyörűen a bal felső sarokba helyezte a labdát, 0:1. A román együttes csak szór­ványosan vezetett támadásokat* szőr is figyelmeztette mindkét csapat tagjait, de végül is Csábit kénytelen volt leküldeni a pá­lyáról sportszerűtlen magatar­tásáért. Az egyre hevesebben támadó vendégek elöl Sándor csaknem öngóllal mentett. A 45. percben pedig Glomeanu 25 mé­teres váratlan bombája jutott a léc mellett a hálóba, beállítva a végeredményt: 2:2. A MÁV EGYÜTTESE különö­sen az első félidőben reményt­­keltően játszott. Szünet után ki­ütközött az edzéshiány, de még így is csaknem egyenrangúak voltak a jó formában lévő, ki­egyensúlyozott vendégekkel. A kapuban ügy Cselényi, mint ké­sőbb Lázár is, jól védett. A gólokat nem védhették. Sándor mindvégig megbízhatóan moz­gott, Szecseinek nehéz feladata volt, de becsülettel helytállt. Különösen fejjátéka volt jó. Ke­gyes egy-két könnyelműsködés­­től eltekintve, jól fogta a veszé­lyes jobbszárnyat. Kétszer is kiütközött belőle a csatárvér, de a 16-oson elakadtak. A Vasas szép mezőnyjátékot mutatott. Az adódó helyzeteket nem tudta kihasználni. — A 16. percben Márkus egyéni játéka után ha­talmas bombát küldött a kapu­ra, de Zárics hárítja. Majd Szent­annai előtt nyílt jó helyzet, de mellé lőtt. A 17. percben Szán­tai lövése a kapufát súrolva hagyta el a játékteret. Nemsok­kal később Szentannai lövését csak üggyel-bajjal tudja Zárics hárítani. A 25. percben Ivanszuk jobboldalról indult el és vitte fel a labdát. Az alapvonalon kívülről beívelt, s Mateon fejjel a hálóba továbbította, 1:1. (Já­­tékveztői hiba.) Alábbhagy az iram, kiegyensúlyozottabbá vá­lik a játék. A 31. percben Szent­annai felhozza a labdát,* Buhár szépen bead és Ordina gyönyö­rű fejesét Zárics bravúrosan védi. A közönség tapsol, látha­tóan nagyon tetszik a játék. Ez*­­után változatos mezőnyjátékkal ér véget az első félidő. A MÁSODIK félidőben ismét először a Vasas lendül támadás­ba. Az 5. percben Bíró labdája Záricstól pattan ki. Majd a 7. percben Szentannai bombája zúg a kapufa felett. A 10. percben Buhár 18 méterről egy beívelt labdát küld a román kapuba. 1:2. A Vasas egymás után vezeti támadásait, de azok sorra meg­hiúsulnak, az erősen tömörülő román védelmen. A 15. percben Urkán a jobbszélen elfut’, Ivan­­szuknak továbbít, ki a Vasas hálójába lő. 2:2. Tovább támad a Vasas. A 20. percben Buhár hagy ki nagy helyzetet, majd Szántai és Márkus lövései süví­tenek el a kapu mellett. A 31. percben Rétsági lyukat rúg, nem fut a labda után, melyet Gla­meanu kap meg, ki menthetet­lenül vágja azt a Vasas hálójá­ba, 3:2. A 40. percben Márkus beadását Purcsiza Szántai fejé­ről húzza le. Ezután változatos mezőnyjátékkal ér véget az iz­ami csaknem sikerre is vezetett. A fedezetek közül Kepes nagy­vonalúan, Fehérvári megbízha­tóan, Lengyel lelkesen küzdött. A csatársor csak egy félidőn át volt igazán jó, szünet után visz­­szaestek és játékuk ebben az időben darabos volt. Horváth mesterien irányított, de lövései­vel nem volt szerencséje. Dobos vállalkozó kedve, robbanékony­­sága reménytkeltő. Csábi és Sze­keres nagy játékkedve, gyors átütő ereje azt mutatja, hogy számíthatnak rájuk. Tóth Laci­tól több akarást és vállalkozó­kedvet várnak a szolnoki szur­kolók. Tóth II. friss játékát le­rontotta, hogy nem adta be a labdákat idejében. A VENDEGEK MINDEN JÁ­TÉKOSA odaadással, az utolsó percig küzdött, jó játékuk, fő­ként a második félidőben mél­tán aratott megérdemelt közön­ségsikert. — A játékvezetőknek nem volt könnyű a munkája, a sokat szabálytalankodó játéko­sokkal szemben. Feladatukat jól látták el. H. Gy. galmakban mindvégig bővelkedő találkozó. A HAZAI CSAPAT, mely még az alapozó edzéseknél tart, nem volt felkészülve az ilyen jóké­pességű csapat elleni mérkózes­­re. Röviden leszűrve: a látottak­ból annyit megállapíthatunk, hogy, ha meglesz a megfelelő felkészültség, igen jó együttes válik a Vasas jelenlegi játéko­saiból, és bizakodva nézhetünk az elkövetkezendő NB II.-es baj­noki rajt elé. A védelem még nagyon idényeleji formát mu­tatott. A 2 gólt-»simán el lehetett volna hárítani. A fedezetkor já­téka is akadozott még, ez külö­nösen a pontatlan pauszokban mutatkozott meg. A csatársor — bár először játszott ebben az összeállításban —- számtalan biz­tos gólhelyzetet hozott össze,* de ezek értékesítésébe már sok hiba csúszott. A lövések pontat­lansága terén még sok a javí­tani való. — Góllövők: Matron, Ivanszuk, Glamenau, — illetve; Szántai és Buhár. Jók: Urkan, Nicolni, Ivanszuk, illetve: Túri, Pintér, Szántai. VÉLEMÉNYEK A MÉRKŐZÉS­RŐL: Wetzer János, a Resica edzője; Nagy iramban kezdett a Vasas, a II. félidőben letörtek. Sok volt az egyéni játék. Együt­tesünk a Magyarországon ját­szott 5 mérkőzés után ítélve na­gyon szép teljesítményt nyúj­tott. Magyarországi vendégsze­replésünk alatt eddigi ellenfe­leink közül a Jászberényi Vasast tartom a legjobbnak. Kerekes Imre, a Jászberényi Vasas edzője: Az ellenfél együt­tesében igen jóképpsségü csapa­tot ismertünk meg. Egyénileg is igen képzettek. Kulturált lab­darúgást játszottak. Igen ha z­­nos lenne, ha többször találkoz­hatnánk a jövőben ilyen jó csa­patokkal.- G, J, Megérdemelte volna a diinfetien! a Jászberényi Vasas Energia-Resiea—Jászberényi Vasas 3:2 (1:1) i

Next

/
Thumbnails
Contents