Tiszavidék, 1957. július (11. évfolyam, 153-178. szám)
1957-07-23 / 171. szám
M&zStud katn&áinMÍék Július 1-én, amikor helyet foglalt az arató-cséplő kormányánál, Roszik András csak úgy foghegyröl szólt oda öcsének: — Igyekezz, Palkó! Igyekezz utánam.:; — Utánad? Történhet még ez fordítva is — mosolygott Pali bizakodóan. S másnap leggel ő is hozzáfogott az aratáshoz, a Rákóczi termelőszövetkezetben. Segédvezetőnek Borsányi Imre technikumi tanulót küldte mellé a gépállomás igazgatója. A tsz tagjai közül Pabar József, Göndör Szilágyi Sándor, Csordás István és lázár Imre lettek a munkatársai. — Rámenős gárda — gondolta magában Pali. Nem lesz sok baj az igyekezettel. Ami az igyekezetei illeti, azzal aztán nem is lett semmi baj. Dolgozott a csapat, kitartó szorgalommal. Annál inkább akadékoskodott eleinte a masina. Nem tetszett neki a kis liiján nyakig érő búza, s főleg azt kifogásolta, hogy a búza között sűrűn zöldéit a lengenád. Mert ez bizony kutya egy portéka. A csigára meg a dobtengelyre csavarodik, s kettétöri menthetetlenül, ha vigyázatlan a kombájnos. Palinak azonban nemcsak a neve kombájnvezető. Ügy Ismeri 6 a gépet, akár a saját tenyerét. — És ha igy nem , akkor úgy, de mindenképpen ő kerül ki győztesen a náddal való birkózásból, így volt ez tavaly is, amikor 220 hold búzát és 75 hold rizsát vágott le arató-cséplővel Pár nap alatt túl jutottak az akadályokon. Legyűrték a nádast, akárhogy is erőlködött az ellenállásban. Aztán tíz-tizenöt, majd húsz holdat is arattak naponta. De iparkodott ám az András-brigád is. Igaz, nem amiatt hogy utói ne érje a öccse csapata. Az ösztökélte inkább Andrásokat, hogy el ne maradjanak Paliéktól túlságosan. Nagyon nem is maradtak el. Paliék 200 holdat, Andrásék pedig 195-öt arattak le július 20-ig. És itt mindjárt azt is hozzáfűzöm, nehogy valaki akármilyen versenyre gondoljon; szemet nem találni, sepi a szalma., vagy a förek között, sem pedig a földön. A mennyiség mellett a minőségre is nagy gondot fordít mindegyik megyei kómbájnos csapat. Azt persze nem tudom, mit hoz majd a holnap. Palíék-e, vagy Andtásék kerülnek ki győztesen a kombájnosok versenyéből? De akár az előbbi, akár az utóbbi jut elsőnek célhoz, a dicséretet, a hozzá 1116 jutalommal megérdemli mind a két brigád. BUSI VINCB Odaítélték a Karlovy-Vary filmfesztivál díjait Karlovy-Vary (CTK). Július 21-én befejeződött a í0- nemzetközi filmfesztivál Karlovy-Varyban. Két hét alatt 34 teljes és mintegy 100 rövidfilmet mutattak be a bírálóbizottság előtt. A fesztivál befejezésekor a zsűri kihirdette határozatát: Eszerint a 10. nemzetközi filmfesztivál nagydíját „Az éjszaka leple alatt” című indiai film nyerte el. A zsűri „kúlöndíját” a „Könyörgés a boldogságért” című kínai filmnek ítélték oda. Első díjakat kaptak a következő filmek: „Hannibál tanár úr” című magyar film, a „Magasság” című szovjet film és a „Lissy” című keletnémet film. A rendezésért két dijat adtak ki holtversenyben. Az egyiket Műnk lengyel rendező ’capta az „Emberek a síneken" című filmért, a másikat Pogacsics jugoszláv rendező a ..Nagyok és k lesik”- című filmért. Ünnepi ülés Varsóban a lengyel nemzeti ünnep alkalmából Varsó (TASZSZ.) A lengyel nép nemzeti ünnepe, Lengyelország újjászületésének napja alkalmából július 21-én Varsóban ünnepi ülés volt. A kultúra és tudomány palotájának kongresszusi termében összegyűltek a fővárosi gyári és üzemi munkások, a tudományos és művészeti élet képviselői, társadalmi szervezetek küldöttei. Az ülést Wladyslaw Gomulka, a Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára nyitotta meg. Szívélyesei! üdvözölte a jelenlevőket és különösen Ho Si-Minh-1, a Vietnami Demokratikus Köztársaság elnökét. — Július 22-e — mondotta Wladyslaw Gomulka — egyszers mindenkorra bevonult népünk történelmébe. Tizenhárom esztendővel ezelőtt a szovjet és a lengyel hadsereg által felszabadított lengyel földön megalakult a lengyel nemzett felszabadítást bizottság, s közzétették a történelmi jelentőségű júliusi kiáltványt. Országunk életében minőségi változások történtek. A hatalom a munkásosztály vezette nép kezébe került, új, szocialista fejezet kezdődött a lengyel állam történetében. Gomulka hangsúlyozta, hogy az elmúlt 13 évben a lengyel nép kimagasló sikereket aratott új élete építésében. — A múlt időszak fogyatékosságai és hibái ellenére — mondotta — a népi hatalom, a munkásosztály cs egész népünk jogos büszkeséggel tekinthet vissza eredményeire. Pártunk, a Lengyel Egyesült Munkáspárt is, népünk haladásának irányítója, joggal és teljes felelősségérzettel elmondhatja, hogy teljesítette kötelességét a mankásosztálylyal, a lengyel néppel és a prole tárinternacio nalizmus ilveivel szemben. A romokból feltámadt az ország népgazdasága, az ipari /YYTYYYTYYYYYYYTYYYYY?YTYTYTYTYTfffYYVYY»»?TYY7YY7YTffYYTY?YYYYTYYYYYYTYYYYYYYTYYYYYY! (YTYVYYTYYYTYYY7YTTYYYYTYYYYYYTYYYY Az áruló Király VJ POLITIKAI KIADVÁNYOK Mao Ce-tung: A népen belüli ellentmondások helyes megoldásáról Mao Ce-tung elvtárs 1957. február 27-én, a Kínai Népköztársaság Legfelsőbb Államtanácsának 11. kibővített ülésén beszédet mondott „A népen belüli ellentmondások helyes megoldásáról" címmel. — Ennek a beszédnek gyorsírói jegyzet alapján készült szövegét Mao Ce-tung elvtárs utólag átnézte, és bizonyos kiegészítést fűzött hozzá. Ebben a brosúrában egész terjedelmében közöljük Mao Ce-tung elvtárs világszerte nagy érdeklődéssel fogadott beszédét. (55 oldal. Ára: 1.60 Ft.) Wladislaw Gomulka: A párt politikájának döntő fontosságú kérdései Ebben a brosúrában közöljük W. Gomulka elvtársnak, a Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottsága első titkárának a KB. X. teljes ülésén ez év május 15-én elmondott előadói beszédét, ég a teljes ülésen elfogadott határozatot. A két fontos dokumentum alapján az olvasók képet alkothatnak maguknak a Lengyelország-] helyzetről és a lengyel elvtársakat foglalkoztató problémákról. Megismerik a LEMP Központi Bizottságának álláspontját néhány fontos és napjainkban sokat vitatott politikai kérdésben, s megkapják illetékes forrásból azoknak a hamis nézeteknek a cáfolatát, melyeket a lengyelországi helyzetről, a LEMP politikai irányvonaláról az imperialisták tudatosan terjesztettek. Az itt közölt beszéd és határozat egyszersmind válasz a szocialista tábor egységének megbontására irányuló, a „nemzeti kommun i anus' ’ -sal operáló imperialista cselszövésekre is. (95 oldal. Ára: 2.50 Ft.) Dobozy Imre: A tapolcai vár Dobozy Imre azt a hősi harcot írja le, amelyet a tapolcai járási pártbizottság az ellenforradalmárok ellen vivőit. Ez a járás nem esett szét. A szürke ház egybefogta bonthatatlanul. A falvakban. az eldugott kis majorságokban is tudták mindvégig, hogy a járási pártbizottságot nem tudta szétverni az ellenforradalom. Tapolcán nincsen vár. a pártbizottság épületéből mégis ez lett: erős várrá tette néhány hős kommunista elszántsága ég bátorsága. amivel nemcsak az épületet védték meg az ostromlókkal szemben, de megerősítették az egyszerű emberek szocializmusba és a kommunisták helytállásába vetett hitét. is. (47 oldal, Ára; 3,w Ft,) 1 II LENGYEL NÉP ÜNNEPE sl termelés messze túlszárnyalta i- a háborúelőtti színvonalat. — k Lankadatlan erőfeszítéssel hart ladunk tovább a párt mutatta t. úton, — mondotta Géműik©. !_ A LEMP Központi Bizott_ sógának első titkára megjegyezte, hogy bizonyos imperialiista körök a IengyéUw_ szági burzsoá rend visszatérésében reménykedtek és reménykednak. [t — A lengyel munkása.sz> tály — jelentette ki — soha a nem adja vissza a tőkéseknek a az üzemeket és gyárakat, a 0 lengyel parasztok soha nem i- adják oda földjeiket a nagyi. birtokosoknak. Nincs és nem is lehet visszafordulás a múlta hoz. Lengyelország következetesen halad a szocializmus ij felé. A népi Lengyelország fialnak és leányainak milliói a haladnak ma a szocializmus g útján. •I — Amikor a népi hatalom d tizennegyedik esztendejébe lépünk — monod tt© Gomulika — világosan látjuk a ránk- váró feladatokat és nehézsén gehet. Tudjuk, hogy a len- gyei nép többsége helyesli _ utunkat, a szocializmus épí. lésének útját. t Ezután Jozef Cyrankiewicz, - a Minisztertanács elnöke mondott beszédet az évforv dűlőről. 1 A lengyel állam külpoliti- káját jellemezve, Cyrankiewicz megállapította, hogy- er. a politika a barátság polis tikája a Szovjetunió és a szo-, cialista tábor többi országa- irányában. A béke politikája ez, amely szavatolja Lengyelország szuverenitását, hatá" rajt, biztosítja haladását. Ez I a helyes út a szocializmushoz- vezet. s A jelenlévők viharos taps- sál fogadták a szónoki emels vényre lépő Ho Si Minh-t, a- Vietnami Demokratikus Köz- i társaság elnökét, alku a vietnami nép üdvözletét tolmácsolta Varsó dolgozóinak és z az egész lengyel népnek. — i (MTI.) (Az „Ellenforradalmi erük a magyar októberi eseményekben“ c. kiadvány, nemrégiben megjeleni. III. kötetéből közöljük.) * A néphadsereg csapatai már Hz ellenforradalmi támadás első szakaszában, október 23 és 28 között meg tudták volna védeni a Magyar Népköztársaság államrendjét, ha a pártvezetés és a katonai vezetés határozott lett volna. A vidéki alakulatoknál a hangulat kielégítő volt, szám s egység tisztjei és harcosai táviratban jelentették a pártnak és a hadsereg vezetőinek, hogy a munkásosztály hatalmát életük feláldozásával is készek megvédeni az ellenforrad alomtól. Október 27-ig a fegyveres bandák felszámolása Budapesten már olyan reális eredményeket hozott, hogy határozott katonai akciókkal teljesen fel lehetett volna számolni a fegyveres ellenforradalmat. A pártban és a kormányban bekövetkezett, árulás azonban az október 28-i íjvilatkoz.attal és a katonatanácsok létrehozásával dezorganizálta a hadsereget. Ez a helyzet lehetővé tette, hogy az ellenforradalom saját fegyveres erejének megteremtésére gondolhatott A Szabad Európa Rádió, felismerve ezt a helyzetet, és figyelembe véve, hogy a hadsereg eddig sikereket ért el az ellenforradalom felszámolásában. már október 29-én meghatározta az ellenforradalmárok új célkitűzését: meg káli szerezniük a hadügyi és a belügyi tárcát. Nagy Imre készségesen támogatta ezt, s október 31-én az áruló Maiéter Pált honvédelmi miniszterhelyettessé, majd november 3-án honvédelmi miniszterré írevezte ki. A Szabad Európa Rádiónak azonban rendkívül fontos veit,. hogy a fegyveres erők legfelsőbb vezetéséber az egyik legfontosabb kulcspozíciót Király Béla, a vér beli Horthy-fasiszta vezérkar tiszt foglalja el — annál i: inkább, mert jelöltjük pái évvel ezelőtt éppen az ango imperialisták számára végzet kémkedés miatt került börtönbe. Az imperialistáknak és a belső ellenforradalmároknak ezt a törekvését Királj Béla önéletrajza is megmagyarázza : „Apám . k{AV fötisztviseli volt. A éffbrthy-rendszerber apám poliWMi tevékenysége, fejtett ki, a Magyar Élet Pártjának 1943-ig Somogy vármegyében szervező titkára volt A gimnáziumi érettségi utár önként jelentkezésem folytát Kaposvárra, a karpaszományos iskolára, majd ennek el végzése után a Ludovikárc vettek fel. 1935-ben avattah hadnaggyá, 19 39-ig csapatsczolgálatm teljesítettem, ezután a Had, Akadémiára kerültem, ahoi 1942-ben vezérkari tiszt lettem-. Ekkor- szovjet hadműveleti területre* kerültem a Don mellé. ahoi.[több harci cselekményben vettem részt, maja pár hónap- -.múlva visszatértem és a szombathelyi 3. kerületi parancsnokság anyagi vezérkari tisztje lettem. Innen a KM szervezési osztályára — Ha osztály — helyeztek át, mely beosztásomban, mini a* elvi alosztály vezetője a háború végéig teljesítettem szolgálatot. Közben háromízben vezényeltek hadi szolgálatra, ott nagyobb jelentőségű harcokban vettem részt mint vezérkari főnök és mint hadműveleti osztályvezető. A szovjet fronton tanúsított magatartásomért több magas kitüntetést kaptam. így a Lovagkeresztet, a Tiszti Keresztet és ennek folyományaként 1945 márciusában megkaptam a vitézi címet. 1915 áprilisban a Dunántúlon szovjet fogságba estem, ahonnan 1945 június 13-án megszöktem. ■. n ;.. Beregffyvel, a volt nyii- las honvédelmi miniszterrel c Hadi Akadémlá'ól a habon ri befejezéséig jó kapcsolatai is tartottam fenn. A szovjet ir hadműveleti területen mim >1 tájékoztató vezérkari tiszt tel tt jesítettém mellette szolgála> tot. Utoljára 1944 decemberéis tői a nyilas Honvédelmi Minisztériumban, mint az 1/c y osztály elvi alosztályának vei- zetője teljesítettem Beregffi környezetében szolgálatot ö Beregffynek többízben szemén lyesen referáltam és kaptam tőle utasításokat. Több fontot és jelentős ügyben folytatott tárgyaláson vettem részt f amelyre meghívást, illet, vt n utasítást legtöbb esetben Beit regffytől kaptam, i- 1945 január elején Bér eg ff], magához hivatott és közölte ^ hogy a Munkaszolgálatas Csoportfőnökséget és az Erődírt tési Parancsnokságot át kelt li csatolni a Kovarc-féle Totális >1 Mozgósítási és HarCbaáVitási 5- Minisztériumhoz. Utasított, i- hogy a kiválást szervezzem n meg és az így lecsökkenteti :- Minisztérium osztályainak d hatáskörét újból szabályoz•- zam. A parancs értelmében ■- többhetes munka és Kovarc- Ú ca-l kb. négy ízben személyes -- tárgyalás után a kiválást biztosítottam. A megmaradt oszk tályok hatáskörének szabást lyozásával kapcsolatos muna kát személyesen Beregjfy iráfi nyitotta, személyesen, jártam hozzá referálni, majd végül is- elkészítettem Beregffy Utasi- fására. Beregffynél több lár■ t gyaláson vettem részt a Nét metországban tartózkodó ma- 1 gyár csapatok tábornokának- és a „Hunyadi” SS hadosztály- parancsnokok hatáskörének <- megállapításában és a feladatkörük tisztázásával kapcsola■t tos ügyekben.. * A nyilas honvédelmi minisztern-ek ezt a bizalmasát 5 tétté meg tehát Nagy Imre az ; október 31-én megalakult úgynevezett Forradalmi Karhatalmi Bizottság vezetőjévé,; Budapest katonai parancsno-; kává. Ez a „Forradalmi Karhatalmi Bizottság’’ lényegé-: ben egységes irányítás alá vonta a hadsereget és a ren-‘ dőrséget, s ezzel a katonaivezetés az ellenforradalomkezébe ment át. Ugyanakkor október 31-én; a K i lián -laktanyáiban meg-: tartott katonatanácsok kül-i dötleinek értekezletén bejelentették a „nemzetőrség” felállítását. így tehát a honvédség. a rendőrség és a „nemzetőrség” irányítása az egész országban annak a „Forradalmi Karhatalmi Bizottságnak” a vezetése alá került, amelynek Király mellett az áruló budapesti rendőrkapitány, Kopácsi Sándor lett a helyettes vezetője. Király Béla a „nemzetőrség” megszervezése érdekében igye-kezeM: kezébe venni valamennyi fegyveres csoport vezetését. Erről tanúskodik többek között egyik volt öszszekötő tisztjének, B. B.-nek a vallomása: „Október 28-tól november 2-ig a Budapesti Főkapitányságon teljesítettem szolgálatot mint összekötő tiszt a Hadműveleti Csonortfőnökség részéről. Ott székelt a csoportja Király Bélának, aki a Forradalmi Bizottságot vezette és c nemzetőrséget szervezte. Módomban volt látni, hogy a különböző felkelőcsopnrtok vezetői rendszeresen bejár'ak hozzá. Ezek közé tartoztak az úgynevezett „Corvin-csoportból” a Pongrácz-fivérek. Járt hozzá egy Schmidt nevű, fekete, középtermetű felkelő vezető, aki elmondta, hogy büntetett előéletű, továbbá egv Livi nevű sovány, 160—162 centiméter magas fekete fiatalember, aki nő elleni erőszak kísérlete miatt ült.. (Folytatjuk.) ♦ A lengyel nép július 22-én | nagy nemzeti ünnepére, ♦ Lengyelország újjászületéséinek napjára emlékezik. X 13 évvel ezelőtt, 1944 július »22-én a lengyel népi kormány X kikiáltotta a demokratikus és Xfüggetlen lengyel államot. — X Ettől kezdve a lengyel nép Xelindult az új, szabad, erős, Xfüggetlen és virágzó élet útiján. X A szovjet és a lengyel nép Xtestvéri barátsága a közös el- Xlenség —; a hitleristák elleni tharcban erősödött, s itt edső- Xdött meg a szovjet-lengyel Xszövetség is. A lengyel nép a Xszovjetuniában igaz barátra Xés szövetségesre talált. A fa- Xsizmus eUeni háború kemény | éveiben a baráti szovjet fölidőn kelt életre az új lengyel [hadsereg, amelynek tagjait az *akkortájt Szovjetunióban élő *lengyelek alkották. Az 1944 $júniusában lengyei területre tlépő Szovjet Hadsereg állomá- 2 nyájba már beletartozott a 1120 ezres lengyel hadsereg is. »A történelem sohasem fe- Xlejti el a lengyel katonák Xszovjet földön tanúsított hő- Xsiességét, amellyel az egész Xszovjet nép megbecsülését Xvívlák ki. A szovjet kormány 1 magasra értékelte a lengyel Xharcosok bátorságát. Ezt bi\zonyitja, hogy mintegy 240 tlengyel katonát tüntettek ki Xszovjet érdemérmekkel, s kötzüliik hárman a Szovjetunió %Hőse megtisztelő címet is Imegkapták. A szovjet nép és 1 fegyveres ereje nagy segítsi| get nyújtott a szovjet népnek, í hogy országát megszabadítsa ia hitleristák igájától. 1 A háború utáni békés élet Í13 esztendeje nagy változáisokat idézett elő Lengyelor- X szágban. A lengyel nép a XLengyel Egyesült Munkáspárt tvezetése alatt történelmileg Xrövid idő folyamán kiemeltkedő gazdasági sikereket ért tel. Ebben nagy szerepet ját|szót t a Szovjetunió testvéri lsegitsége is. Számos korszerű tiparvállalctot építenek Lentgyelországban a Szovjetunió [segítségévet. Többek között [például az újhutai ,,V. I. Le[nin” kohászati kombinátot, [amely teljes üzembehelyezés tiítán több fémet termel majd, [mint a háború előtti összes ílengyel üzem. í A lengyel népgazdaság fejlődésében nagy jelentőséget itulajdonítanak a szovjet-lentgyel gazdasági megállapodásinak, amelyet az egyenjogúság ► és kölcsönösség elvei alapján [kötöttek meg. Eredményesen > fejlődik a szovjet-lengyel ke! reskedelem is. Idén a Szov[jetunió egymillió 400 ezer Itonna gabonát szállít Len[gyelországnak. Lengyelország [kiilkereskedelmének 30 százalékát a Szovjetunióból bqnyo[lítja le. A Szovjetunói vaslés mangánércet, olajat, gyapotot, színesfémet, motorkerékpárt, kerékpárt, mosógépet, hűtőszekrényt és más iparcikket szállít Lengyelországnak. Ugyanakkor Lengyelországból vasúti vagonok, tengeri hajók, hengerelt áruk, vegyi és más cikkek érdeznek a Szovjetunióba. ¥ engyelország a Szovjetunióban olyan barátra talált, ami a nemzetközi fórumokon is védi a lengyel nép érdekeit. A nyugati hatalmak már számtalanszor revízió alá akarták venni a Lengyelország nyugati határairól szóló potsdami határozatot. Ezek a próbálkozások azonban a Szovjetunió magatartása miatt kudarcba fulladtak) „Országunk számára az Odéra-Neisse határ sérthetetlensége és biztonsága mindennél szilárdabban biztosítja a lengyel-szovjet szövetséget — mondotta Gomulka. — Ez a szövetség a közös harcban alakult ki és a hitleristák elleni küzdelemben kiontott vér forrasztotta egybe. Ezért számunkra mindennél fontosabb, hogy testvéri, baráti és szövetségi viszonyban éljünk keleti szomszédunkkal, a nagy Szovjetunióval.” A szovjet lengyel barátság megszilárdításában nagy lépést jelentett a tavaly novernberben Moszkvában lezajlott szovjet-lengyel kOrkormány — és pártküldöttségek megbeszélése. A szovjetlengyel. közös nyilatkozatban mindkét fél hangsúlyozza, hogy a szovjet-lengyel szövetség — amely mindkettőnek érdeke — a fenti államok biztonságának reményteljes biztosítékát jelenti. Ez a szövetség a Lengyel Népköztársaság függetlensége megszilárdításának legfőbb tényezője és biztosítja az Odera- Neisse, vagyis a békehatár sérthetetlenségét. A népi Lengyelország szilárdan áll a szocializmusért, a demokráciáért és a békéért harcoló szabad népek sorában. A testvéri szocialista államokkal sokoldalúan fejleszti politikai, gazdasági és kulturális kapcsolatait. Ezenkívül igyekszik normális kapcsolatokat fenntartani a világ valamennyi országával. A lenini békés egymásmelleit élés elvei alapján fejleszti kapcsolatait a kapitalista országokkal is. Lengyelország békés külpolitikája a világbéke megszilárdításának egyik fontos tényezője, A lengyel népnek a szocialista építés terén elért sikerei a szocialista tábor dolgozóit is megörvendezteti. — l^engyclország újjászületésének napiára forró üdvözletüket küldik a lengyel népnek és tiszta szívből kívánnak további sikereket a szocialista építésben.