Tiszavidék, 1957. június (11. évfolyam, 127-152. szám)
1957-06-12 / 136. szám
VILÁG PROLETÁRJAI EGYESOUETEKl II. évfolyam, 136. szám. ARA: 50 FILLER. 1957. június 12. szerda. Uta: Kínai útícafeok A tárgyalóteremből 196 mi 1116 köbméter víz évente ▼▼▼▼▼▼TrTwrvvvTv * A Magyar Népköztársaság és a Bolgár Népköztársaság kormányának nyilatkozata A Magyar Népköztársaság kormányának meghívására 1957. június 5. és 11. között bolgár kormányküldöttség látogatott a Magyar Népköztársaságba. A látogatás során a két kormány küldöttségei tárgyalásokat folytattak. A tárgyaláson részt vett a Magyar Népköztársaság kormányküldöttsége: Kádár János, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke, dr. Münnich Ferenc, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának első elnökhelyettese, Kiss Károly, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának tagja, Horváth Imre külügyminiszter, Antes István pénzügyminiszter, Némety Béla, a Magyar Népköztársaság rendkívüli és meghatalmazott nagykövete a Bolgár Népköztársaságban; és a Bolgár Népköztársaság kormányküldöttsége: Anton Jugov, a Bolgár Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke, Todor Zsivkov, a Bolgár Népköztársaság nemzetgyűlése elnökségének tagja, Rajkó Damjanov, a Bolgár Népköztársaság helyettes miniszterelnöke, kereskedelmi miniszter, Karlo Lukanov külügyminiszter, Sztoján Tomcsev, város- és községgazdálkodási és útügyi miniszter, Krasztju Sztojcsev, a Bolgár Népköztársaság rendkívüli és meghatalmazott nagykövete a Magyar Népköztársaságban. A két kormányküldöttség a tárgyalásokon megvitatta a nemzetközi helyzet számos időszerű kérdését, eszmecserét folytatott a két baráti ország kapcsolatainak továbbfejlesztéséről és a szocialista tábor egységének további megszilárdításáról. A Bolgár Népköztársaság kormányküldöttségének látogatása baráti és szívélyes légkörben zajlott le. A két küldöttség részéről kölcsönös megértés és teljeS egyetértés nyilvánult meg az összes megvitatott kérdésekben. I. A két kormányküldöttség megelégedéssel állapítja meg, hogy a két ország baráti kapcsolatai minden téren megszilárdultak és továbbfejlődtek. A magyar ég a Bolgár nép barátságának régi történelmi hagyományai vannak. A két nép évszázadokon át hősies harcot folytatott a hódítók és idegen elnyomók ellen nemzeti függetlensége és szabadsága kivívásáért; A bolgár nép szívébe zárta a magyar nép hú fiait, Kossuth Lajost és Petőfi Sándort, nagyra becsüli forradalmi tevékenységüket. Kossuth Lajos az 1848—49. évi forradalom leverése után menedéket talált a testvéri bolgár nép körében. Az idegen elnyomás elleni hősi harcokban a fényes jövőbe vetett hitnek kimeríthetetlen forrása volt mindkét nép számára Petőfi Sándor és Hriszto Botev forradalmi költészete. Költészetük sok magyar és bolgár hazafit lelkesített hősi harcra. A fasizmus ellen vívott harcokban a két nép barátsága tovább erősödött. A magyar nép élénken őrzi emlékezetében a bolgár nép nagy fiának Georgi Dimitrovnak hősies példamutatását és nagyra értékeli a nemzetközi munkásmozgalom e kiemelkedő alakjának a kommunizmus ügyéért folytatott önfeláldozó harcát; A Szovjetuniónak a német fasizmus felett aratott történelmi győzelme megnyitotta az utat a két testvéri nép örök és megbonthatatlan barátsága előtt; A magyar nép kegyelettel emlékezik azokra a bolgár hazafiakra, akik életüket adták a német fasizmus ellen a Magyarország felszabadításáért vívott harcokban és vérükkel pecsételték meg a két nép barátságát. A Magyar Népköztársaság és a Bolgár Népköztársaság között 1948. július 16-án megkötött barátsági, együttműködési és kölcsönös segélynyújtási egyezmény hozzájárult a béke megerősödéséhez Európában, és kedvezően hatott a két ország' széleskörű kapcsolatainak további fejlődésére és megerősödésére. A szocializmust építő két ország kapcsalatai a lenini elvek alapján fejlődnek. Ezeknek az elveknek a következetes alkalmazása megnyilvánult az 1956 októbernovemberi magyarországi események idején is, amikor a testvéri bolgár nép jelentős erkölcsi és anyagi támogatást nyújtott az ellenforradalom ellen küzdő magyar népnek, s hozzájárult a magyar forradalmi erők gyors győzelméhez; A magyar és a bolgár nép barátságának megerősítése, a Szovjetunió vezette szocialista országok együttműködése, és megbonthatatlan egységük szilárd biztosítéka a két ország fejlődésének, nemzeti függetlenségüknek és a béke megőrzésének. A világ első munkás-paraszt állama, a Szovjetunió és a népi demokratikus országok igaz és őszinte barátsága egyik legfontosabb feltétele, s legfőbb bizonyítéka a proletár nemzetköziség, a szocializmus és kommunizmus ügye iránti odaadásnak II. Á jelenlegi nemzetközi helyzet elemzése során a két kormány megállapítja, hogy a szocialista országoknak a békés egymás mellett élés megvalósítására irányuló erőfeszítései ellenére, az utóbbi időben az imperialisták részéről kísérletek történtek a nemzetközi feszültség fokozására. Az Északatlanti Szövetségbe tömörült országok agresszív imperialista körei az utóbbi időben fokozták a béke aláaknázására irányuló tevékenységüket. Anglia, Franciaország és Izrael alattomos támadása Egyiptom ellen a szabadságszerető egyiptomi nép hősies ellenállásával találkozott, és teljes kudarcot vallott. Az egész haladó emberiség támogatta az egyiptomi népnek a támadó ellen vívott igazságos harcát. Az a határozott támogatás, amelyet a Szovjetunió, a Kínai Népköztársaság és a többi békeszerető nép nyújtott Egyiptom népének, meghiúsította a hódítók terveit. A világ haladó és demokratikus erőinek a reakció és a gyarmatosítás erői felett aratott hatalmas győzelme ellenére, a helyzet a Közel- és Közép-Keleten továbbra is feszült. Az Egyesült Államok uralkodó körei a „Dulles— Eisenhower-doktrina” segítségével, új gyarmati rabságba akarják hajtani a Közel- és Közép-Kelet népeit, s ez véget vetne az arab országok nemrégen kivívott nemzeti függetlenségének és szuverenitásának. Az amerikai imperializmus ennek az „elv”-nek a leple alatt, az eszközökben nem válogatva, igyekszik elrabolni a Közel- és Közép-Kelet országainak természeti kincseit, megosztani az arab népeket abból a célból, hogy azokat az amerikai monopóliumoknak egyenként alávetve, agresszív katonai tömbökbe vonja be. Erről tanúskodnak a közelmúltban kirobbant jordániaí események is. Ezért a két kormány kijelenti, hogy teljes egészében támogatja a Szovjetunió kormányának a Közel- és Közép-Kelet békéjére és biztonságára, valamint ez országok belügyeibe való be nem avatkozásra vonatkozó Nyilatkozat-tervezetét. A két kormányküldöttségnek az a véleménye, hogy a Nyilatkozat-tervezetben lefektetett elvek megfelelnek a közelés Közép-Kelet népei, valamint az egész világ békéért harcoló népei érdekeinek. A Magyar Népköztársaság, s a Bolgár Népköztársaság kormányai ismét rokonszenvü'ket nyilvánítják az egyiptomi nép és kormánya iránt, s támogatják Egyiptom nemzeti függetlenségének megvédésére irányuló erőfeszítéseit. A felek továbbra is támogatják az arab népek nemzeti függetlenségük megőrzésére irányuló törekvéseit és továbbfejlesztik baráti együttműködésüket a Közel- és Közép-Kelet országaival az egyenjogúság és a kölcsönös előnyök alapján. A két kormányküldöttség megelégedéssel állapítja meg, hogy az 1956 október-novemberi ellenforradalmi felkelés megítélése tekintetében teljes -az egyetértés a két kormány között. A külső imperialista agresszív köröktől támogatott magyarországi reakciós erők az előző vezetés által elkövetett hibákat és a Nagy—Losonczy-csoport áruló tevékenységét kihasználva, kísérletet tettek a népi demokratikus rendszer megdöntésére, a Horthy-fasizmus visszaállítására, hogy a Magyar Népköztársaságot a szocializmust építő népek táborából kiszakítva, európai háborús tűzfészekké változtassák; A Szovjetunió a magyar forradalmi munkás-paraszt kormány kérésére segítséget nyújtott a magyar nép hazafias erőinek az ellenforradalom leveréséhez. A két kormány teljesen egyetért abban, hogy ezzel a Szovjetunió proletár internacionalista kötelezettségének tett eleget és hozzájárult ahhoz, hogy a magyar dolgozó nép sikeresen megvédje demokratikus ég szocialista vívmányait. A magyar kormány és az egész magyar nép nagyra értékeli a Szovjetunió és a többi szocialista ország —■ köztük a Bolgár Népköztársaság — testvéri segítségét, amely lehetővé tette, hogy a magyar nép gyorsan felszámolja az ellenforradalom által okozott károkat és sikeresen folytatja a szocializmus építését. A bolgár nép őszintén örül azoknak a jelentős sike-* reknek, amelyeket a magyar nép a népgazdaság helyreállításában, az ellenforradalom következményei eltüntetésében és a népi hatalom megerősítésében rövid idő alatt elért. Ezek a sikerek a Magyar Szocialista Munkáspárt és a magyar forradalmi munkás-paraszt kormány helyes politikájának és vezetésének, a magyar nép lelkes munkájának, a Szovjetunió és a népi demokratikus országok önzetlen segítségének köszönhetők. A Bolgár Népköztársaság kormánya újra kijelenti, hogy a magyar nép és a magyar forradalmi munkásparaszt kormány számíthat a bolgár nép és bolgár kormány testvéri támogatására a szocializmus építésében. Az 1956 október-novemberi ellenforradalom megmutatta, hogy az imperialista körök fokozott erőfeszítéseket tesznek a szocialista tábor egységének megbontására és régi hatalmi pozícióik visszaszerzésére. A magyarországi ellenforradalom tanulsága, hogy a szocialista tábornak fokoznia kell éberségét az imperialista provokációkkal szemben és minden erővel tovább kell szilárdítania egységét. Ma, amikor az Egyesült Államok agresszív körei és a többi imperialista ország minden lehetőt megtesz a népek szabadságának és nemzeti függetlenségének aláaknázisára, a szocialista tábor egységének megbontására, a szocialista országok legfontosabb feladata a védelmi jellegű varsói szerződés további erősítése. Amíg fennáll a háborús Északatlanti Szövetség, amelynek támadó céljai ismeretesek, amíg az imperialisták folytatják háborús előkészületeiket és amíg az európai kollektív biztonság rendszerét nem sikerül megvalósítani, fenn fog állni a varsói védelmi szövetség is ■— a béke tényezője Európában. Csak az európai katonai csoportosulások felszámolása és európai kollektív biztonsági rendszerrel való felváltása teremtheti meg a tartós béke feltételeit; A Magyar Népköztársaság és a Bolgár Népköztársaság kormányai úgy látják, hogy normális és baráti kapcsolatok kialakítása minden országgal, tekintet nélkül azok politikai és társadalmi rendszerére, a velük való politikai, gazdasági ég kulturális kapcsolatok fejlesztése hozzá fog járulni a feszültség enyhítéséhez és a nemzetközi helyzet megjavulásához. Mivel a „közös piac1’ és az „Euratom“’ szervezetekben részvevő országok egyben tagjai a támadó céljairól ismeretes Északatlanti Szövetségnek is, s ezek a szervezetek az európai kollektív biztonság ellen irányulnak, a két kormány elítéli a hasonló jellegű szervek léterhozását. Mindkét kormány egyetért a Szovjetuniónak azzal a javaslatával, hogy az európai országok kössenek gazdasági együttműködésre vonatkozó szerződést, mert ez akadályozná Európa kettészakítását és a háborús előkészületek fokozását; A két ország népei figyelemmel kísérik és feltétel nélkül támogatják a német népnek egységes, demokratikus és békeszerető államban való egyesüléséért folyó harcát, amelynek szilárd támasza a Német Demokratikus Köztársaság. A Német Szövetségi Köztársaság újraíelfegyverzése és részvétele á támadó Északatlanti Szövetségben, valamint e szövetség utolsó ülésszakának határozata a nyugatnémet hadseregnek atom- és hidrogén fegyverekkel való felszerelésére, megnehezíti Németország egyesítését és veszélyezteti Európa békéjét. Németország csak tárgyalások útján, a Német Demokratikus Köztársaság és a Német Szövetségi Köztásraság kölcsönös megértése alapján egyesíthető; Tekintettel arra, hogy az Egyesült Államok kormánya atom- és hidrogénbombákkal, valamint távirányítású atomlövegekkel felszerelt katonai egységeket helyezett el a Német Szövetségi Köztársaság, Nagy-Britannia és más nyugat-európai államok területén, a két kormány teljes határozottsággal tiltakozik az atomháború ilyen előkészületei ellen, mert ez súlyos csapással fenyegeti az egész emberiséget; a két kormány kijelenti, hogy az őszszes békeszerető országokkal összefogva folytatja harcát az atomháború kirobbantásának megakadályozásáért. A Magyar Népköztársaság és a Bolgár Népköztársaság kormányai szükségesnek tartják, hogy megegyezést kell elérni a lefegyverzés és európai kollektív biztonsági rendszer megteremtésének kérdésében. E kérdések megoldására a Szovjetunió több ízben tett javaslatokat, amelynek elfogadása jelentős mértékben hozzájárulna a nemzetközi feszültség enyhüléséhez. A két kormány teljes mértékben egyetért a leszerelésre vonatkozó ez év március 18-i és április 30-i szovjet javaslatokkal, és kijelenti, hogy továbbra is erőfeszítéseket tesz a fegyverkezés csökkentésére, követeli az atonies hidrogénfegyverek betiltását, valamint az azokkal kapcsolatos .kísérletek beszüntetését. Az Egyesült Nemzetek tekintélyének és a világ békéjéért folyó harcban való szerepének megerősítése végett szükséges, hogy haladéktalanul helyreállítsák a Kínai Népköztársaság törvényes jogait az Egyesült Nemzetek szervezetében. Az Egyesült Államok kormánya kísérletet tett arra, hogy több kapitalista országra rákényszerítse saját politikáját a Kínai Népköztársaság elszigetelésével kapcsolatban. Ezen kísérletek csúfos kudarcot vallottak, amikor néhány kapitalista ország elhatározta, hogy a Kínai Népköztársasággal helyreállítja kereskedelmi kapcsolatait. A két kormány újólag megállapította, hogy nincs olyan fontos nemzetközi kérdés, melynek rendezése a 690 milliós kínai nép és annak kormánya nélkül megoldható volna. A magyar és a bolgár nép feltétel nélkül támogatja a kínai nép igazságos harcát Tajvan szigetének felszabadításáért ■az emerikai megszállás alól. A Magyar Népköztársaság és a Bolgár Népköztársaság érdelkelt a Balkán és Közép-Európa békéjének megerősítésében. A Magyar Népköztársaiság kormánya megelégedéssel állapítja meg, hogy a Bolgár Népköztársaság kormánya jelentős erőfeszítéseket tesz a balkáni államok közötti jószomszédi és baráti viszony megteremtéséért. Ezt a célt szolgálják azok a kezdeményezések, amelyeket a bolgár kormány tett a balkáni országokkal való politikai, gazdasági és kulturális kapcsolatok kiszélesítése végett: Mindez jelentősen hozzájárul a béke megőrzéséhez Európa e térségében. A két ország és a Jugoszláv Szövetségi Népköztársaság politikai, gazdasági és kulturális kapcsolatai javulóban vannak. A Magyar Népköztársaság és a Bolgár Népköztársaság a jövőben is törekedni fog ezeknek a kapcsolatoknak a kiszélesítésére, és elmélyítésére a kölcsönös (Folytatása a 2. oldalon)