Tiszavidék, 1957. május (11. évfolyam, 101-126. szám)
1957-05-01 / 101. szám
sznműzönen is ♦ ♦ ♦ jR eköszöntött május else.ie. de a- susensz- kojei vidéken túl még hó lepte a földet. A folyón szürke jégtáblák úsztak, egymásnak ütköztek és nagy zajjal, ropogással törtek össze. Reggel egy száműzött tért be Vlagyimir lijicshez. Ezt az embert Susenszkoiéban mindenki sapkakészítőnek nézte, mert az egyik lengyelországi sapka- és kalapgyár Szibériába száműzött munkása volt. Ünneplőbe öltözött ezen a napon: uj kabátot, fehér gallért viselt, az arca is ünnepélyesen vidám volt. — Ideje szedelőzködni! — kiáltotta a küszöbről. A készülődés nem tartott sokáig. Egy perc múlva Vlagyimir Iljics, Nagyezsda Konsztantyinova és vendégük a sapkakészí- tó az utcán voltak. Előttük futott Vlagyimir Iljics kiskutyája: Zsenyka. Kedves, vidám kutya volt. Vlagyimir Iljics mindenféle kutya tudományra megtanította, tudott kosarat hordani, tudta hogyan viselkedjék vadászaton és nem félt sem a jeges víztől, sem a tüskés bozóttól. Most előttük ugrándozott, mintha megbolondult volna az örömtől, a tavaszi naptól s az erdő illatától, amit a szellő feléjük hozott. Valamennyien kacagtak a kutya iátékos ugrándozásán. Nevetés és beszélgetés közben értek el egy kunyhóhoz, ahol még egv száműzött lakott : egy fiatal munkás a Putyilov-gyárból. A fiatalember nagyon megörült a vendégeknek s le akarta ültetni őket. de mint kiderült ez nem ment olyan könnyen: a parányi szobában csak egy szék volt. A putvilo- vista ekkor egy hosszú padot hozott a házigazdájától; ezen elfértek volna valamennyien ha sorba ülnek. Ma azonbah nem volt kedvük kunyhóban üldögélni: az ablakon besütött a nap, langyos szellő kószált az utcán, a jégtáblák ropogtak a folyón. — Kimegyünk a mezőre! — mondotta Vlagyimir Iljics. — Ott fogunk ünnepelni. A mezőre a Sus-folyó mentén vezetett az út. Zsenyka bátran a vízbe vetette magát, úgy kergette a jégtáblákat. Amikor a su- senszkojei kutyák meglátták, ugatni kezdtek, mert féltek a jeges víztől. Az erdőből ünnepélyes külsejű, fekete-fe- hértollú szarka röppent fel. Egyik szemével érdeklődve Zsenykára pillantott, csörgött valamit szarka nyelven, maid elrepült. A partról felkapaszkodtak egy dombra. Itt **■ már száraz volt a föld. A nap nemcsak kiszárította a tavalyi rozsdaszínű fűvet. de a talajt is jól felmelegítette. És a dombnak azon az oldalán, melyet a nap sugarai a legtovább értek, már uj fűszálak dugták ki fejüket, mint hegyes, vékony zöld tűk. A domb mindenkinek megtetszett. Elhelyezkedtek. Vlagyimir Iljics így biztatta őket: — No gyerünk a nótával! És rákezdte: „Fel vörösök, proletárok!‘\ :: A többiek is rázendítettek. Lenin lelkesen énekelte a forradalmi dalokat. És ha úgy hallotta hogy. a többiek rosz- szul énekelnek, mérges lett. türelmetlenül dobbantott és szigorúan nézett a hamis hang gazdájára. Ezúttal azonban elégedett volt: mindenki ugyanolyan odaadással énekelt, piint 6. Az ismert forradalmi dalok után egy különösképpen tüzes nótára került sor: í „Felkelt május vidám napja, távoli dal zengedez.“ Alig fejezték be a dalt, látják, Susensz- koje felől két gyerek fut a halom felé. A sapkakészítő fiai voltak. Már messziről kiabálták: — Hopp-hó! Hopp-hó! Velük együtt érkezett — egyenesen a folyóból — a csuromvizes Zsenyka is. Megrázta magát, mindenkit lefröcskölt és amikor látta, hogy ez senkinekse tetszik, bűntudatosan félreült. — „Mindenki egyszere: Hopp-hó! Hopphó!'’ — Kérték a gyerekek. A kedvükért újra rázendítettek: Sok a piszkos, rút feladat, A rendőr mind beleizzad, Minket akar elcsípni, Vasrács mögé bedugni. A Fütyülünk mi az egészre, y Gyerünk Május-köszöntésre! Mindenki egyszerre: Hopp-hó! Hopp-hó! Ez a „Mindenki egyszere: Hopp-hó! Hopphó! ‘ tetszett a gyerekeknek a legjobban, ök is segítettek, hogy szépen egyszerre menjen. Először oroszul, aztán lengyelül, majd megint oroszul énekelték a dalocskát. ikor már kifogytak a nótázásból, a sapkakészítő nagy kendőt húzott elő a zsebéből és bejelentette: — Most cirkuszi mutatványok következnek! A földre terítette a kendőt és fejére állt. Ezt „gyertyának“ nevezték. A gyerekek ugyan nem először látták ezt a mutatványt, mégis elragadtatásukban nagyokat rikkantottak. Zsenyka pedig körülugrálta őket és vidáman csaholt. A fiatal munkás együtt nevetett a többiekkel. de egyszer csak elkomolyodott és azt kérdezte Lenintől: — Vlagyimir Iljics! Mikor ünnepelhetjük már a szabad Oroszországban május elsejét? — Nemsokára! — mondta bizakodva Vlagyimir Iljics és elgondolkozva nézett a távolba. A távolban pedig a magas Szajáni hegyek látszottak. Susenszkojéból csak az ilyen tiszta napokon lehetett odáig látni. A hegyek légiesen emelkedtek ki a távoli láthatárból, színük szinte egybeolvadt az ég kékjével. Május else ünneplését Lenin szállásán fejezték be. T smét énekeltek, de most sokkal szeb1 ben, mint az előbb, mert többen voltak. Az éneklőkhöz csatlakozott Nagyezsda Konsztantyinova édesanyja és egy Pása nevű susenszikojei lány is. Megemlékeztek az elesett elvtársakról is s emlékükre elénekelték Vlagyimir Iljics kedvenc dalát: „A rablánc a lábon nehéz volt...” kezdetű dalt. A szűk kis falusi kunyhóban még sokáig zengtek a forradalmi dalok. S amikor a vendégek szétszéledtek, Vlagyimir Iljics sehogy sem tudott elaludni. Izgatottan járt fel-alá a szobában és reggelig beszélgetett Nagyezsda Konsztantyino- vával arról, mily csodaszép lesz egyszer a május elseje a szabad Oroszországban. íkkkkkkkkkkkkkkkkkkk Az első szabad május Szolnokon 1919-BEN, a Tanácskoztál' saság kikiáltása után az ellenforradalmárok a külföldi burzsoáziával közösen mindent elkövettek, hogy Ma gyarországon a dolgozók ural mát megdöntsék. A román és a többi intervenciós hadsereg erős támadást indított a katonailag még fel nem készült Magyar Tanácsköztársaság ellen. Szolnok április havában — mert az újonnan megszervezett Vörös Hadsereget itt összpontosították és a hadsereg főparancsnokság itt székelt — hatalmas katonai gócpont lett. Stromfeld Aurél elvtárs. a vezérkar főnökének irányítása mellett kiépült a tiszai hídfőállás, amelynek határa a Tisza túlsó oldalán. Szajol és Rákóczifalva között volt. A szolnoki pártvezetőség és a megyei direktórium április hó végén szükségesnek tartotta. hogy Szolnok város közbiztonságát, védelmét közvetlenül a hadsereg főparancsnoksággal beszélje meg A pártvezetőség Stromfeld elvtársat kereste fel. F. Bede László direktóriumi elnök vezetésével. A hadsereg főparancsnokság a Nemzeti Szállóban ütötte fel hadiszállását. Stromfeld elvtárs szobája az utcára nézett. A szobában hatalmas, hosszú asztal, tele térképekkel. Amikor a küldöttség a szobába belépett, Stromfeld elvtárs éppen az asztal fölé hajolt és a térképeket nézte. Gondterhes arcán látszott az öröm, amikor a küldöttséget meglátta. Szívesen fogadott bennünket és bemutatkozott. Elvtársak — mondotta —. nagyon örülök annak, hogy felkerestek, foglaljanak helyet. Mint látják, a térképek közvetlenül Szolnokot és a tiszai hídfőt tárják elénk. — Sorra megmutatta a térképeken a hadifontosságú jelzéseket. — Az újjászervezett Vörös Hadsereg harci szelleme minden tekintetben kielégítő. Minden vörös katona tudja azt. hogy mi a kötelessége hazájával, a Tanácsköztársasággal szemben. Szamuelly elvtárs — az elvtársak tudják — megszemlélte az itt elhelyezett katonai alakulatokat. Szamuelly elvtárs ittléte a katonaságra jó hatással volt. Elbeszélgetett az elvtársakkal és lelkesítette őket azzal a forradalmi hévvel, ami őt hevítette. A katonaságon örömmel lehetett látni a lelkesedést, az arcukon az öröm pírja égett, gyújtott, tüzelt. A budapesti gyárak és a falu dolgozói át vannak itatva célunk nagy fontosságától. Sajnos parancsnokainkról ugyanezt nem mondhatom, egy-két munkás-parancsnoktól eltekintve. Elvtársak között megmondhatom. ez fennáll a hadsereg főparancsnokságánál is. mint ahogy Szamuelly elvtárssal közösen megállapítottuk. nem megbízhatók és vannak ott ellenségeink. Nagy- hiba az, hogy nincs pótlásunk helyettük. Juliét- és társai, akik fontos beosztásban vannak a hadsereg főparancsnokságon, sejtéseink szerint ösz- szeköttetésben vannak a külföldön élő ellenforradalmi, hazaáruló bitangokkal. — A hídfőállás — amint az elvtársak a térképen látják — a mai technika és korszerűség szerint építődött. Jelentéseink vannak arról, hogy az intervenciós hadsereg, a román burzsoázia hadseregével közösen nagy offenzívat akar rövidesen megindítani ellenünk, hogy proletár államunkat szétzúzza. Hatalmas muníció- és fegyverkészlettel rendelkeznek és rövidesen várható a támadás a hídfő ellen. Mi teljesen felkészülve várjuk a megindítandó támadást és meg vagyok arról győződve, hogy mi győzünk. Hadititkot —; mi sem természetesebb — nem árulhatok el. Megnyugtatom azonban az elvtársakat, hogy a Vörös Hadsereg minden katonája — hangsúlyozom katonája —. munkás és paraszt fiatalsága teljesíteni fogia kötelességét. A TÉRKÉP FÖLÉ hajolva, arcán erős gondbarázdák látszottak. látszott raita. hogy szívvel-léflekkel velünk érez. Mutatni kezdte a hídfőállásokat és az ott elhelyezett katonai egységeket, azoknak erejét, szembe állítva az intervenciós hadsereg számbeli fölényével. Hosszas beszélgetés után áttért a szolnoki munkásmozgalomra, amelynek minden mozzanata érdekelte. Búcsúzkodáskor felcsillant a szeme és azt mondta: — Lenin elvtárs és a Szovjetunió Vörös Hadseregének győzelmei a mi katonáinknak is erőt adnak a végső avőze lem kivívásához. F. Bedé íjászló a pártveze- tőség nevében megköszönte a kapót felvilágosítást és elbúcsúztunk Stromfeld elvtárstól. A Nemzeti Szálló előcsarnokában meglátszott a kül dötteken, hogy a kapott felvi lágosítás megnyugtatta őket Május e'.seiének megünneolé séről beszélgettek, hogy az mi nél hatalmasabb és jmnozán- sabb legyen. * A PARTVEZETÖSÉG és ; direktórium hozzálátott má jus elsejének előkészítéséhez Május elsején Szolnokon va lamennyi üzemben leállt í munka. A munkások letettél a szerszámot és ünneplőbe öl töztek. A Vasútállomás, a Ba ross utca. a Kossuth-tér. a Tr sza-híd tarkálott a hatalma: felvonuló tömegtől. A felvonulók éltették az első szabac május elsejét, a Tanácsköztársaságot. a Szovjetuniót. — annak győzelmes Vörös Hadseregét. a magyar vörös hadsereg katonáit és a nemzetközi munkásegységet. A from közelsége miatt ünnepi nagygyűlést nem tartottak. Lenir arcképét a felvonuló munkások táblákon vitték a menetoszlopok élén. állandóan éltetve Lenint. A Tisza innensc partján, ezren cs ezren vonultak fel és kiáltották át s túlsó oldalra: — Éljen a nemzetközi proletár forradalom! Elvtársak tegyétek le fegyvereiteket, hisz ti is a román dolgozó nép gyermekei vagvtok és velünk egvütt kell. hogy harcoljatok a román és az egész világ burzsoáziája ellen. ÖRÜLT ÉS ÜNNEPELT Szolnok dolgozó népe. Az útiakon több helyen szabadtéri előadásokat rendeztek ünnepi műsorral. A Vörös Had- jereg uiabb és uiabb tartalé- <ai vonultak át a Tisza túlsó lartiára és amerre elvonulok. mindenhol a világforra- lalmat éltették; Egyre erősítették a hídfőállást; A kora délutáni sáfákban mindkét oldalról nagy tüzérségi tűz kezdődött, azonban az ünneplést nem zavarta meg. hiszen Szolnok lakossága már hetek óta megszokta a tüzérségi tüzet. Az ágyuk bömbölése később tetőfokra hágott és az ünneplők életüket iparkodtak menteni, behúzódtak házaikba. Katonai lovasküldöncök vágtattak a hídfő felől végig az országúton, hozták a katonai jelentéseket a Tisza túlsó oldaláról, hogy az intervenciós hadsereg árulás folytán áttörte a hídfőállást, A város dolgozóin pánik, félelem vett erőt a nemvárt front.' áttörés miatt. A Vörös Hadsereg katonai egységei később zártan, fegyelmezetten vonultak vissza politikai meg- bizottaikkal. parancsnokaik nélkül. Azok árulásuk után átszöktek az intervenciósok táborába. A visszavonuló vörös katonák arcán látszott az elszántság és bosszú parancsnokaik tette miatt. Gyűlöletük sajnos már későn volt. A VÄROS TÖBB HELYÉN — különösen a Scheftcsik-ház előtt —. ahol azelőtt is az ellenségeink tanyáztak — gyülekeztek a város ellenforradalmárai és hangosan követelték a letartóztatott túszok szabadon bocsátását. A megyei direktórium azonnal kereste az összeköttetést a főhadiszállással. azonban sem telefonon, sem megbízottal az összeköttetést biztosítani nem lehetett. F. Bede László elvtárs. a direktórium vezetője, összehívta a munkás-paraszt és katonaitanács tagjait a Megyei Tanács nagytermébe. A tanácstagok csaknem telies számban megjelentek. F. Bede elvtárs ismertette az általa is kevésbé ismert hadihelyzetet. A jobboldali szociáldemokrata vezetők. Darvas és Pálfi vezetésével támadásba kezdtek. azt javasolták— azonnal engedjék szabadon Scheftsi- ket és társait. A kommunista tanácstagok kisebbségben voltak, leszavazták őket. A szociáldemokrata munkás-vezetők ezzel a tettükkel is elárulták a munkás- osztályt. — a Tanácsköztársaságot. Sőt mi több. olyan határozatot akartak elfogadtatni Pálfi indítványára, hogy az ellenforradalmi csopoi tokkal a direktórium a fogházban keressen összeköttetést és egyezzen meg velük. Amíg a tanácsülés a megyeházán tartott, az odaérkezett jelentések szerint Nagy László vezető- vádbiztos már előzőleg Scheftcsikékkel ösz- sze játszott, minden utasítás nélkül szabadon engedte a túszokat. Amikor a jobboldali szociáldemokraták ezt meghallották, otthagyták a tanácstermet, gyáván elmenekültek. F. Bede elvtárs látva a helyzetet. az ott maradt tanácstagokat arra kérte, hogy műn- kásvezetőkhöz méltóan viselkedjenek. ne hagyják cserben a munkásságot. Éjszakára mindenki úgy helyezkedjen el. hogy a lakásán ne találják. A tanácstagok a gyűlés után az utcára leérve a téren gyülekező ellenforradalmárokkal találták szemben magukat. A KOMMUNISTA tanácstagok és a kommunista dolgozók megfogadták F. Bede elvtárs tanácsát és élszakára lakásuktól távol, ismerőseiknél. vagv a szabadban, a Tisza part ián húzódtak meg regedig. Reggel a korai órákban megkezdődött az ellenforradalmi erők vérgőzös munkája. a munkásnegyedekben házról-házra járva szedték össze Szolnok város kommunista munkásait és bebörtönözték őket. A darutollas pribékek Scheftcsik vezetésével bikacsökkel jártak az utcán, véresre verték a kommunistákat. A munkásság összeszorítou 1 foggal, tehetetlenül szemlélte az eseményeket, de segíteni már nem tudtak. A munkások előtt csak egy cél lebegett. jöjjön vissza minél előbb a Vörös Hadsereg, hogy bosz- szút állhasson az elszenvedett kínzásokért. Weisz Andor BUS1 V1 hl CE: Májusi Emlék 191? MÁJUS ELSEJE... Teg- jfiap még vöröszászlók lengtek a házakon. És ötágú csillag tugyogott a katonák sapkáján. — Holnap délelőtt nagy felvonulás lesz — mondta édesapám, büszke mosollyal a bajusza alatt. — Szépen ünnepeljük a május elsejét. Anyám azonban reménytelenül legyintett és a vékony, beteges hangok szinte sírva jöttek ki láztól cserepes száján: — Rossz híreket hoznak a menekülők. A romának a Kőröshöz közelednek .:.. Apám erre elkomolyodott. S miközben a láthatárba fúrta tekintetét, valósággal szikrát hányt acélszürke szeme. — A Kőröshöz közeledhetnek. De ide... Itt mi maid az orrukra koppintunk. S nekem, amikor felnéztem édesapámra, erre a fekete bajuszú, pozsgásképű vöröskatonára, aki olyan sokat tudott mesélni az orosz forradalomról, örömköny csillant a szememben. Nem, édesapám, nem jut el az ellenség idáig, mert te nem engeded, s nem engedik a többiek sem, a hozzád hasonló proletárok. Holnap megünnepeljük má- jus elsejét. Arany ló rézdudák honfija mellett vonulunk végig a városon: indulókat, munkásdalokat énekelünk. Most már mi is úgy ünnepelünk, ahogyan az orosz proletárok ünnepelnek: .Jókedvvel, boldoganí szabadon. Tavaly még f; i Igeni tavaly még szuro- nyos csendőrök zavarták szét S '•liiUiÁfVÍ£&-> az ünnepelni akaró munkásokat. De mi azért már akkor is örültünk május elsejének. Anyám egy Lenin képet vett elő a sublót fiókjából. Valami rozsdaszínű vasjárművön állott Lenin, lent pedig a proletárok megszámlálhatatlan sokasága. Ünnepélyes érzés ébredt berniünk a micisapkás szakállas kis ember láttára. Mert anyám azt mondta, nálunk is megszűnik egyszer a burzsujvilág. megbecsülnek majd bennünket, s kenyerünk is lesz majd bőven. Lenin ezt akarja, és amit ő akar, az biztosan be is következik. TÍZ HÓNAPPAL később be is következett. Március 21-e volt. Langyos, verőfényes tavasz. Ember ember hátán tolongott a városban mindenfelé. A kapuk fölött, a házak homlokzatán, az ablakokban s fent a bazárépület erkélyén, a derült hajnal bíborfényében tündökölt a sok-sok vöröslobogó. A proletárdiktatúra, a munkáshatalom születésének napja volt március 21-e. Ó hogy kacagtak akkor azok a rongyos proletárok! A hosszú, nyomorúságos esztendők keserűsége mintha kacagásba egyesült volna ezen a napon és messzeviharzott, uj életet serkentően, mint a fonnyadt mező fölött elszáguldó nyári zivatar.; Március 21-e után öt hétig nem kellett a burzsulyok előtt h^bókoljjunfí, ggeafcezőlec, ők hajbókoltak mielőttünk gyáván, a ráemelt korbácstól megszeppent kutya módjára ... Aztán a május szinte ideszállt, észrevétlenül. — mint a könnyedén repülő fecskemadár .. És még sem ünnepelhetjük meg az annyira várt május elsejét. Nem, mert a vöröskatonák elmentek tegnap délután, a Tiszántúlra. Hogy miért? Erre nem tudott édesapám kielégítően válaszolni. — Felsőbb parancs — suttogta elfulladó hangon, s miután magához ölelt minket, nagyot sóhajtva hozzátette: — Ha rám volna bízva, én egy lépést sem hátrálnék ... Deli át felsőbb parancs. Néhány órával később ellen, séges katonaság szállta meg a várost. Lópatkók csattogása, ágyú és kocsikerekek dübörgése, érthetetlen nyelven mondott vezényszavak verték fel a kisváros dermedt csendjét. És hidegen, félelmetesen villogtak a puskákra tűzött szuronyok ... Anyám a szobában járkált, a tenyerébe temetve könnyektől áztatott arcát. Tercsi húgom és Imre öcsém remegve bújtak össze a rozoga vacok sarkában. Én az ablaknál ültem, fáradtan és fejemben kétségbeejtő gondolatok kavarogtak ... Egész éjjel nem hunytam le a szememet .. REGGEL VAN. Észak felöl hűvös szél lengedezik. Az utcasarkom álldogálok, hátamat ikkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkk egy akácfa törzsének támasztva. Nézegetem a környéket, a fehér és rózsaszín virágú kerteket, a kis házakra árnyékot vető lombos fákat, és a ka- » púkon kikukucskáló, riadt tekintetű asszonyokat. Tegnap : még olyan szép volt itt min- . den. Hiszen a miénk volt ,— . proletároké. De ma már . .. . Hirtelen elfulladok, rémület - szorítja össze torkomat, lsme- . rös embert kisér errefelé két ■ román katona ... Kozák Sán- i dor, a lovasküldönc, összeté- [ pett, vérfoltokkal tarkított ci- . vilruhában. Nehézkesen vánszorog a szuronyosok előtt. — ; Halántékán kék daganat ék- . telenkedik, csontos arcát vér- csikok szeldesik keresztül- kasul. Félig lehunyt szemei, mint kialudni készülő parazsak, alig látszanak ki a tányérsapka ellenzője alól. — ( összebilincselt kezein meg- megesörren a lapos lánc, melynek lelógó vége mint fényes kigyótest vonaglik a lé-\ ■ pések ütemére. 1 Lassan az utcasarokhoz érnek. Megáll mellettem Kozák Sándor. Fejét felemeli s 1 megszólal, bátor, határozott j : hangon: — Mondd meg az ismerő-1 ; söknek, kedves fiam, hogy j sebesülten fogtak el ezek a! gazemberek... Ne féljenek, I megünnepeljük mi még a| május elsejét. Meg ám, édesl öcsém ... TOVÁBB nem folytathatta.' Puskatus koppant a (copo-i nyáján. Sándor megtántoro- j dőlt és úgy imbolygóit egy j . darabig dühödten acsarkodó! őrei között, mint az orkánnalí birkózó óriástölgy... Aztánj 1 megindult és a fejéből ki-! buggyanó vér piros bokrétát! festett a sapkájára. !
