Tiszavidék, 1957. május (11. évfolyam, 101-126. szám)
1957-05-09 / 107. szám
H=Í=R=E=K A nap kél: 4.16 h-kor, nyugszik: 19.06 h-kor. — Egésznapos járási ifjúsági találkozót rendez a KISZ, május 19-én Kunhegyesen. A nagy napra már szorgalmasan készülnek a fiatalok — tánc, ének és sport műsorukkal. „ — Csaknem 1100 Bács megyei család vásárolt lakóházat az idén, több mint húszmillió forint értékben. — Az októberi ellenforradalmi események félbeszakították a „kön.yvet-postán” akciót. Mostanában azonban ul- ra rohamosan emelkedik a „könyvet-postán” megrendelők száma. MflJUS 9 Csütörtök Gergely — Tegnap, május 8-án délután nőgyűlést tartottak a mezőtúri asszonyok. — Három leánygyermeke született kedden délután Janik Józsefnének. Budapesten, a Maglódi úti kórházban: Margit. Ágnes, Kati és édesanyjuk egészségesek. — Városi úttörő tábort létesítenek Karcagon a Kálvinét! fiúiskola tanulói a nyári szünetben. A kellemes táborozás idején elsajátítják .az' úttörő- vezetés módszereit is. — Rosztov közelében megkezdték az Afanaszij Nyiki- tyin című film felvételeinek forgatását. A film egy tveri kereskedőről szól, aki az oroszok közül elsőnek látogatott el Indiába. — Befejezik a rizs vetését a hét végére az állami gazdaságokban. TTIT HÍRADÓ A TTIT-szervezet politikai 'szakosztálya május 9-én (ma este) fél 8 órai kezdettel „Húrom hét Egyiptomban” ■ címmel klubestet'rendez a szervezet helyiségében (Kossuth tér). Az esten Makai György újságíró, az Érdekes Újság munkatársa számol be egyiptomi tapasztalatairól és élményeiről) A TTIT hátralévő mikro! e- mézes zenei ismeretterjesztő estjeinek műsora: Május 16-án este 7 órakor: Verdi: Álarcosbál. Énekesek: Gigli, Caniglia, Becchi, Bar- bíeri, Ribetti. Vezényel: Túlim Serafin. Május 30-án, este 7 órakor: Verdi: Trubadúr. Énekesek: Björling, Milanov, Warren, Barbiert, Moscona. Vezényel: Renato Crllini. Június 13-án, este 7 órakor: Puccini: Bohémélet. Énekesek: Tebaldi, Prand Ili, (Torino. Inghilleri. firi\ Vezényel: Alberto Erede. A mikrolemeze.s operaesteket a fent jelzett időpontokban. a TTIT Kossuth téri szákházában tartják. ( A P B fill ÍR DETÉSEK; BEKÖLTÖZHETŐ két szobás, komfortos félház sürgősen eladó. Szolnok, Somogyi B. u. ». 125-ös CSÉPEL lemezvillás jó állapotban eladó. Hadasi. Palotást Állami Gazdaság. FELVÉTELRE keresünk vasipari képzettséggel rendelkező traktorvezetőket. lakatos, kovács és autóelektromos szakmunkásokat, mezőgazdasági munkásokat. — Jelentkezés: Palotás! Állami Gazdaság. Besenyszög. ELADÓ í db kisméretű ikerablak. ajtó tokkal. Szolnok. Szép u. 20. szám. SZEKRÉNYEK, különböző bútorok és kétaknás zománcozott kályha eladó. Szolnok, Sajtó u. 4. szám. SZÁNTÓFÖLD hat hold. príma állapotban eladó, Szolnok, Úttörő u. 28. FIGYELEM! Most szerezze be tüzelőjét télire. — Minden fajta szénféleség kapható a Rakóczi- íalvi Földművesszövetkezet tüzelőtelepén. A vásárolt szén mennyiség után a járandó fa mennyiséget azonnal kiadjuk. FOGÉPÉSZT és kovácssegedet keresünk. Levélben történt jelentkezésre részletes táj ékozta- tást küldünk. Putnoki Mezőgazdasági Technikum Tangazdasága 1 KISIPARI készítményű új háló- szobabútor és dongó segédmotor eladó. Szolnok. Verseghy u. 7. 5 b. épület. Ágoston. 1 db jó állapotban lévő GMC autómotor és 1 db Zsevrolett autómotor sebességváltóval együtt eladó. Érdeklődni: Karcag, Szabadság Mezögazdasagi Termelőszövetkezetnél. Karcag, Kisújszállási út 24. szám alatt. VARRÓNŐKET cs valltömő ké- szítönőket, csak szolnokiakat, azonnal felvesz a szolnoki Háziipari Termelőszövetkezet Kossuth tér l. S7. Jelentkezés minek: n nap csak 14—16 óra kőzett. 350-es teleszkópos IZS eladó. Szolnok, Kisfalud! u. 8. Megtekinthető szombat délután es vasa rnap. _______________________ MA GUNKHOZ vennénk egy gyermektelen magányos nőt családtagnak, örökbe. K. Szabó Zsigmond. Rákóczi falva, Ady Endre u. VIDÉKI földművesszövetkezetnel szakképzett boltvezető áruházvezetői gyakorlattal elhelyezkednék. Értesítést a ki - dóhivatalba kérek. GYAKORLATTAL rendelkező manikűröst keresünk, Szolnoki Fodrász KTSZ. SZilXHAZ’in íísor Máj. 9. csütörtök este 7 óra A MOSOLY ORSZÁGA Bemutató előadás. Május 10. péntek este 7 óra A MOSOLY OKSZAGA Május 11. szombat este 7 óra A MOSOLY ORSZÁGA Máj. 12. vasárnap este 7 óra A MOSOLY ORSZÁGA a Szigligeti színház előadása« után autóbusz a varos minden részébe jegyek kaphatod vasarnap es hétfő kivetelevei lei io—l óraié a szervező irodában Kossuth lei a Telefon. 23—«?« a színház pénztáránál vasarnap 10 — lz-ie és hétköznap d u. 16 n-tól U óráig. Telelőn: Is—03 Dolgozó Parasztok! Termelőszövetkezetek Az 1957. évi MARIJAIM ZLALÁSI AKCIÓBAN — szerződés köthető iclnőtt marha. bika. e> üszöliízla- lásra 1957. szeptember ho JO-is. A FELNŐTT MARIKÁRA szerződéskötéskor 1000 Ft előleget, az átvételkor a szabad állami felvásárlási áron felül minósési osztályzattól függően 2-1 Ft szerződéses-felárat fizet a vállalat. Szerződés köthető 300 ke-on felüli, bármilyen korú és ivaré állatra A BIKAIjlZLALÁSI AKCIÓBAN szerződés köthető 70—280 kg. súlyú ió csontozató hizlalásra alkalmas bikára, tinóra A szerződéskötéskor a vállalat 300 Ft kamatmentes előleget folyósít A hízott állatokat a szerzödéskö téstől számított 4—18 hónap között legalább 400 kg-os súlyban kell átadni Átvételi árak minőségétől függően 9—14 forintig Az 1957. évi ÜSZŐMIZLALÄSI AKCIÓBAN szerződés köthető 50—280 kg. súlyú hizlalásra alkalmas üszőborjúra. A szerződéskötés alkalmával a vállalat 300 Ft előleget folyósít A hízott állatokat a szerződéskötéstől számított 4—18 hónap között. 350 kg 5Úly felelt, legalább II osztályú minőségben kell átadni. Átvételi árak a minőségtől függően 8—12 Ft — ■szerződés köthető a községi állatfelvásárlóknál. — Szolnok—Heves megyei Állatfonralmi Vállalat H' lUMuftdSfc-* SPORTJA ■ KÉPEK a jászberényi gimnázium sportéletéből Ez év tavaszán a jászberényi gimnázium sportkörében serény munka vette kezdetét. Sok a pótolnivaló, mert a tél folyamán a torn ..termet szénhiány miatt csak netenkén: kétszer fűtötték. A megye középiskolái között a jászberényiek, sporlszempontból, a jobbak közé tartoznak. Megvan minden feltételük a jó eredmények eléréséhez. A tanulóifjúság Szántai József testnevelő tanár vezetésevei hosszú évek folyamán rnaguk teremtették meg, illetve építették meg az eredményes testneveléshez szükséges létesítményeket. Ezen a téren — nyugodtan elmondhatjuk —, hogy a megye köaépisko- 'ái között elsők között állnak. bajnokságot rendeznek. A próbaversenyeket már meg is tartották. A bajnokságokat ünnepélyes keretek között bonyolítják le. A döntőre meghívják az iskola igazgatóját, a tantestületet, valamint az érdeklődő szülőket is. A röplabdát követi a kézilabda, labdarugó és kosárlabda bajnok- sár Amikor ezek lezajlanak, az osztályok közötti atlétikai csapatbajnokságra kerül sor. Minden osztály öt legjobb .portolóját nevezi be az egyes atlétikai számokra. A versenyt nem egyszerre, hanem több sportkörre felosztva bo- litják le. A jászberényiek nem zárkóznak magukba, hanem a Az iskola tornász csapata a jólfelszcrelt . tornateremben a bordásfal előtt. A testnevelési órákat a gimnázium úgynevezett torna-kertjében tartják. Itt található kosárlabda, röplabda, kézilabda, teniszpálya. Magas-, távol- és rúdugrópálya. Ezenkívül cLszíkor és súly- d^bó-ker szolgába-az atlétikai élet fejlődését. A torna-kert- Len található szabadtéri nyújtó, korlát, és gvűrúhinta dívány is. Ezzel biztosítják, hogy tavasszal sem szűnjön meg a tornáé "'zés. Az elmúlt évben bővítették az is- '-r.'a udvarát és megépítették a második kcsár- és röplabdapályát is. Az isko’a torna- ‘ernte kicsiny, de jól f-lszeközlakedési lehetőségeket figyelembe véve. felvették a kapcsolatot a jászapáti gimnáziummal is.' A közeljövőben pedig meghívják a kisújszállási gimnázium kosárlabdázóit is egy pályaavató barátságos mérkőzésre. Ezzel a két iskolával már hagyományos sportbarátság köti össze ■i jászberényieket. Az Ifjúsági sportkör veze- ' ősege nagy segítséget nyújt Szántai József testnevelő faárnak. Eredményes munkál végez a sportkör ifjúsági elnöke Rédei László, valamint a szakosztályvezetők közül Házi úszóverseny a városi uszodában. relt. A tél folyamán pedig az udvaron korcsolyapályát is áteshettek. Ezenkívül nyáron a közeli uszodába is elánnak a tanulók testnevelés: órák alatt az úszás elemeinek Lsajátítására. Mind a testnevelési órákon, mind a sportköri foglalkozásokon soko'dalú képzés "clyik. Ebben az iskolában nincs kedvenc, vagy elhanyagolt sportág. A sportköri élet hangulatosabbá tételére megszervezték az osztály^bajnok- ságcik sorozatát. Az elsőosz- 'ályosok részére röplabda3-ömöri Árpád. Szentesi Fe- •enc, Kovács Károly, Zltás rstván és Baranyi Árpád is. Az intézet sok jó sportolót nevelt már és sok szép eredményt ért el. Legbüszkébbek r.rrá, hogy’ masasugró csapa- uk néhány évvel ezelőtt megnyerte az országos középiskolai bajnokságot 165 cm csapalrítlaggal. Reméljük, a közeljövőben még sok szép eredményt hallunk majd a jászberényi gimnázium sportolóiról. A jászberényi gimnázium tanulói iskolájuk udvarát csinosítják cs új kosári abdapályát építenek. iHos/Uvúbiiu rendezik meg a nemzetközi kosárlabda tornát — A Nemzetközi Kosárlabdaszövetség az idén ünnepli fennállásának 25 éves évfordulóját — mondotta Johns úr. a Nemzetközi Kosárlabdaszövetség alelnöke a „Szovjetszkij Szport” tudósítójával folytatott beszélgetésében. — Ebből az alkalomból nagy nemzetközi kosárlabdatornát rendezünk, amely a Moszkvában sórrakerülő III. nemzetközi ifjúsági sportjátékok programjába illeszkedik bele. A moszkvai kcsárlabdatorna a Nemzetközi Kosárlabdaszövetség hivatalos versenye. — Mint ismeretes, Moszkva már rendelkezik tapasztalatokkal a nagy kosárlabdaversenyek lebonyolításában — folytatta Johns úr. — 1952-fce.n itt tartották meg a női, 1953-ban pedig a férfi Európa-baj.nokságot. E versenyeket remekül szervezték meg. Ezért a Nemzetközi Kosárlabdaszövetség, amikor a Szovjetuniót bízta meg e jubileumi torna megrendezésével, biztos volt abban, hogy a szervezésben nem lesz hiba. — A III. nemzetközi ifjúsági sportjátékok kosár- labdatomája iránt sok országban nagy az érdeklődés. Szövetségünk arra számít, hegy a moszkvai tornán 18—24 csapat vesz részt. Ehhez még hozzá ke'l fűzni, hogy’ pz Egyesült Államok kosárlabdázói elvi’eg már beleegyeztek abba, hegy rész tv esznek a moszkvai tornán, az erős délamerikai csapatok ugyancsak rész! akarnak venni. Johns úr a III. Nemzetközi Ifjúsági Sportjátékok szervezésének eszméjére vonatkozólag a következőket mondotta: „Ez nagyon jó gondolat, mert az ifjúsági játékok « sportolók barátságát szolgál ják”. Befejezésül Johns úr kijelentette, hogy’ két-három nappal a sportjátékok megnyitása előtt ő is Moszkvába érkezik. SPORTHÍREK s megyéket 3ZANDASZÖLLÖSÖN az önkéntes tűzoltó testület tagjai sorából labdarúgó csapatot alakított. Sok sikert kívánunk az új szándaszőllősi labdarúgó együttesnek. * MEZŐTÚRON ez évben is megrendezték a b tgyományos technikum—gimnázium labdarúgó mérkőzést. A tatál- kozót a gimnáziumi csapat nyerte meg 4:1 (2:0) arányban. Góllövők: Molnár (2), Makrai és Tassi (ll-esböl), ill. Csecsei. * CSÉPAN társadalmi munkával és a tanács segítségével új öltözőt készítettek a labdarúgó pályán. * SZAJOLBAN azon keseregnek. hegy a tanács nem támogatja a sportkört. 1953 óta működik sportkör a községben. de eddig csupán mindössze 2500 forint támogatást kaptak, de azt sem a tanácstól. Jó lenne, ha a tanács vezetői- nagyobb felelősséget éreznének a sport iránt, mivej az is állami feladat. * TISZASASON sérelmesnek tartják, hogy a Középtiszai Labdarúgó Alszövetség nem igazolja vissza hozzájuk Záros 2 ki nevű volt labdarúgójukat Kunszentmártonból. A panaszt kivizsgáltuk és megállapítottuk, hogy nem a bürokrácia miatt, hanem csupán azért nem igazolható át Závoszki László, mivel nem telt el még az egy év várakozási Idő. A szabály az minj denkire egyformán kötelező, még a tiszascsi sportkörnek sem lehet kivételt tenni. — Amíg újabb átigazolási szabályzatot nem alkotnak, addig a jelenlegiben foglaltak az irányadók. Az pedig nem ad módot az átigazolásra. VÖRÖS ISTVÁN, a jászapáti járási tanács dolgozója a megyei játékvezetői tana-’ csőt bírálja. Többek között arról ír, hogy’ az a lazaság késztette levelének megírására, ami a III. osztályú labdarúgó bajnokságban tapasztalható. Ugyanis a III. osztályban szereplő csapatoknak 7 mérkőzésből csak négyet sikerült lejátszani különböző okok miatt. Május 5-én pl. igen nehéz körülmények között utaztak el Jásztelekre; Pontos időre meg is érkeztek, de a játékvezető hanyagsága miatt (mivel rjem jelent meg), a mérkőzést nem tudták lejátszani. De ugyanerről panaszkodtak a jásztelkiek is, más alkalommal. Ennek a hiányosságnak sürgős kijavítására hívja fel az illetékesek figyelmét. Az országos vízilabda bajnokságról, jelentik Gyö/eleittinel railolt a Szolnoki Dózsa az országos lianolsig első forduló án SZOLNOKI DÓZSA—ÚJPESTI DÓZSA 6:4 (3:2) Budapest, Sportuszoda, vezette: Czapkó. ‘Szolnok: Boros — Hasznos I.. Brindza — Pintér — Kanizsa, Hasznos II., Koncz. Edző: Goór István. Újpesti Dózsa: Lukász I. — Vízvári. Pók — Spliesz — Dömötör, Svéda. Szikora. — Edző: Sárosi [.ászló. A gólok sorrendje: Szikora. Pintér, Szikora, Hasznos r.. Hasznos IT.. Pintér. Dömötör. Brindza, Kanizsa, Pók. A mérkőzés szolnoki győzelmet ígért, mely nem is maradt el. Ennek ellenére az Újpesti Dózsa végig egyenrangú ellenfélnek bizonyult. Ügyes lak fkával igyekeztek lefékezni a szolnokiak lendületét. Ezen a találkozón döntő súllyal esett latba, hogy. a szolnokiak kapujában a válogatott Boros, az újpesti, k- nél pedig a kevés tapasztalattal rendelkező fiatal Lukász 1. állt. Ellenkező esetben valószínű szorosabb eredmény alakult volna ki. A szolnokiak elmaradtak legutóbb mutató t játékuktól. A szolnokiaknál Kanizsa és Pintér, az Újpesti Dózsánál paciig Svéda és SpMesz iátéka dicsérhető. A mérkőzéssel kapcsolatban megkérdő tülc Goór Istvánt, . a szolnokiak edzőjét, aki a következőkben foglalta össze véleményét: A csapatok általában idényeleji formát árultak el. A szolnoki fiúkat igen zavarta, hogy teljesen átfagyva, zuhogó esőben és igen rossz látási viszonyok mellett kellett létszámok. Meg kell mondani, hogy az Újpesti Dózsa a várakozással ellentétben komoly játékerőt képviselt és éopen ezért nagy jelentősége van csapatunk győzelmének. Az újpestiek legyőzésével a bajnokság egyik legkomolyabb akadályán jutottunk tovább. Fejezte be nyilatkozatát Goór elvtárs. Barátságos labdarugó msrxüzés ■JÁSZBERÉNYI VASAS—CEGLÉDI VASUTAS 2:0 ü:0) Jászbe- tény. 1200 néző, vezette: Klimon. Végig jóiramú mérkőzést játszott a két csapat. A Vasas végig nagy fölényben volt, — az első félidőben valósággal kapu- I iához szögezte ellenfelét. Renge- 1 leg gólhelyzete adódott a jászberényieknek, dd nem ,,süit“ a góllövés. Az eredmény nem tükrözi a jászberényiek fölényét; Ezen a találkozón, valamint a május 8-án Hungária Ki gyár NB II.-cs csapófával lejátszott edzőméifkőzés már a 12-én, vasárnap játszandó kisrangadó előkészületének jegyében került megrendezésre. Vasárnap ugyanis a Jászberényi Vasas a megyei bajnokok fornáján a legjobb fővárosi ellenfelét. a ITT. helyen lévő Dél- Budai Szoaitnkuszt látia vendégül. Reméljük, szép és jóiramú mérkőzést láthatnak majd vasárnap a jászberényi szurkolók; ,A. TISZA VIDÉK (\ Magyai Szocialista Munkáspárt Szolnok megvei elnöksége es a Meervei Tanács tapia felelő«; kiadó; Kálmán István Szolnoki Nvomda Vállalat Felelős nvomdavezetö: Mészáros Sándor