Tiszavidék, 1957. március (11. évfolyam, 51-77. szám)

1957-03-10 / 59. szám

IRODALOM

Olvastam, sót tanulmányoztam az „irodalmi-élet megújhodásáért“ c. cikket. Megvallom, gondolatának kifejtésével, állásfoglalásával lényegében egyetértek, s így a cikk azon részeivel nem is kívánok foglalkozni!

Egy nár gondolatot szeretnék én is felvetni a még nem író írók. kérdésével. Abból az alapvető igazságból akarok kiindulni, hogy az írók, költők ha valóban is azok. akkor messzebb, távolabb kell létniok. mint az egyszerű embereknek. s ebből értelemszerűen következik, hogy ez a társadalom fejlődésére is vonatkozik. E megállapítást csak azért írtam le, hogy erre később ne kelljen hivatkoznom. Itt nyomban megkérdezhetjük tehát, hogy milyen lámpást tartanak azok az írók a kezükben, akik ma nem alkotnak? Azt hiszem, hogy a felelet egyszerű: kialudt lámpást

Én úgy gondolom, ha nem is külön-külön. vagy személy

szerint, de fordult feléjük a Párt különböző módon, sót egyes munkások, dolgozó parasztok is felvetették feléjük; Ezek után azt a következtetést vonhatjuk le egy jó pár tucat „kislángu“ íróról, hogy a szél, — de mondhatjuk viharnak is — kioltotta belőlük a lángot. De miért? Véleményem szerint azért, mert mint Harazin Mihály elvtárs írta. „akik ma sem írnak, azok az eseményeik előtt sem hivatásszerűen írtak, hanem hivatalszérűén.'* Lehet-e ezt másként magyarázni, főleg elhinni. Véleményem szerint nem. mert akinek elve van. annak hite is van és a hit megvilágítja az elvet, mint ahogyan Petőfinél megvilágította az — 1848-as magyar szabadságharc ideién.

ön azt írja. kedves F. Tóth elvtárs, hogy „mlndes esette figyelemmel és nagy érdeklődéssel várjuk, kik lesznek azok az írók. akik mielőbb ráébrednek igazi hivatásukra.“ Igen. Tehát ön szerint is vannak olyan írók. akik hivatásszerűen írnak, s ügy gondolom ha már ilyenek vannak, akkor

vannak akik hivatal szerűen is

írnak. Itt most már csak az nincs eldöntve, hogy ezek mikor kegyeskednek színt vallani, hogy igazi hivatásos írók lesznek-e, vagy sem. De nehéz ezt eldönteni!;;si De csak azoknak, akik az u. n. „aranyközép úton. vagy talán más úton szeretnének járni, (ha ilyen útak járhatók lennének;

■

Befejezésül csak annyit.

hogy ha az életet jelentő termelő munka, úgy a munkásosztály. mint dolgozó parasztság részéről olyan nehezen és főleg olyan soká indult volna meg. mint az írói alkotás, akkor elmondhatnánk ma. hogy a magyar nemzet a siy szélén álli

Nagy Lajos Szolnok

társainkkal folytatott megbeszéléseinkből már biztosítottnak látszik. —- hogy a Kortárs jómmá lehessen a haza szocialista társadalmi rendjét segítő és a dolgozó nép érdekeit védelmező minden írói és költői kiállásnak, hogy

értelmezésű művészeti irányzatnak,' vagy esztétikai felfogásnak legyen kizárólagos képviselője, hanem lehetőleg hűséges tükrévé váljék irodalmunk hangban és formában is kifejeződő gazdaságának és színességének.

— A Kortárs havonta egyszer jelenik meg, csaknem kétszáz oldalnyi terjedelemben. (MTJh

BONTAKOZÓ SZARNYAK

Dubravetz Attila verse

Tegnap még hó fagyott a fákra. Ma már csipetnyi napsugárka hintázik ágon, bokron, kerten.

Az úton kamasz-szellő rebben, s lánykáknál szerelmesebben a bimbózó szép tavaszt várja.

Veréb szállt a havas sövényre. Tollászkodik, s az ág szélére ülve: leng le, s föl, szürke tolla megszépül a napban ragyogva. Szánkó siklik az aranyhavon, kiscsikó ficánkol szabadon szikrázó téli fehérségben.

Ó, már érezzük: jön a tavaszi A házunk előtt 6 maraszt.

Füvek, fák a havas ég alatt a tavaszról ujjonganak. Reményünk gyors lábakon szalad, lányos tavaszt gondol a kamasz

Péll Árpád: Mond!...

Mond, annál kéll-e

(nagyobb:

Hogyha szempillámon Könnycsepp ragyog?

Mond, kell annál nagyobb?

Mond, annál kefl-e fájóbb! Ha nem értik meg, bogy Miért van ott?

Mond, kell annál fájóbb?

Mond, annál kell-e több, (szebb:

Mint egy érted hullott Titkos könnycsepp?

Mond, kell-e annál szebb?

(Kisújszállás)

Pogány Barna;

májusi pmiík

Nem látott senki Azon az esten.

Álmot zavartatni Nagy bűnt akartam. (Rádobog szívem^

Ez a kin-tam-tam).

Nagyon akartam

Szeretve lennii Kacagni rátok Szánó barátok (Visszhangzik a szív: Átok, nagy átok),

(Jászberény)

Égtek a rózsák Mindnyájan lányok, Vágytam közétek. Hogy szeressétek Láz-mézü ajkam1 (Vétek, nagy vétek7)

(Azon az esten Egy részeg senki Az utcán dalolt, Levegőt karolt, Inogva lépett És sirt és dalolt.)

II Tarzan-könyv nem pártaropaganda

vasmány, ismerem még gyermekkoromból, azt azonban

nem hiszem, hogy a könyvterjesztő nem tudná eladni csak Ilyen űton-módon. ízléstelennek tartom, hogy pártbizottság vagy alapszervezetek tcljesszék ezeket a könyveket, még ha a nyakukra küldték Is azokat, — Ajánlom: küldjék vissza a címzettnek. A könyvterjesztők pedig valami más — szerényebb cs ízlésesebb — módon igyekezzenek biztosítani maguknak a rentabilitást;

—f—

tettem

i

ROSSI KÁROLY

Menthetetlenül öregszem

PETŐFI SÁNDOR:

, ÚTI RAJZOK, ÚTI LEVELEK

IX. Uvél

Beje, Julius 6, 1847.

Beje Görnör megyebeli falu Iiima-Szombat és Rozsnyó között. Ezt nem a te kedvedért mondom, barátom, a ki úgyis tudod, hanem azok kedvéért, akik nem tudják és vajmi nagy ezeknek az ő száma. Itt vagyunk Bején, még pedig a papnál, tiszteletes Tompa Mihály barátunk —> és collégánknáL Víg napokat élünk, de mindazonáltal csalatkozol. ha azt hiszed, hogy kevesebbet czivakodunk. mint hajdan nálad. Eperjesen. — Minden pillmatban összeveszünk. Ö azt állítja, hogy ő legbékeszeretőbb ember a világon, pedig meg vagyunk felőle győződve hogy mind a ketten a legdisputasabb emberek vagyunk a világon. Egyébiránt neki, mint papnak. csak több eszének kellene lennie, vagy mi. s kötelessége volna engednie, de ő kötelességről mindig megfeledkezik. vagy tulajdonképen soha eszébe sem jut. Különben egymás verseit illető kímélettel bíráljuk, ö azt mondja. hogy ez és ez a munkám nem ór semmit, hogy az silányság; én azt felelem, hogy nem igaz. mert az remek.-.i s ha én mondom neki. hogy ez ás ez a műve nem ér semmit, hogy az nyomorúság, ő feleli, hogy nem igaz, mert éppen ez a legjobb munkája. Atatiában a fiatal Irodalom tasiái tán túlságosan is szigorúak egymás iránt, s a miserabilis csőcselék mégis azt akarja elhitetni a közönséggel, hogy mi egymást tömjénfüstbe fojtjuk:

Július 1-én Indultam Pestről. Halld csak, milyen szívdöbbentő és hajmeresztő szerencsétlenség ért Indulásom előtt érv óranegyeddel jut eszembe, hogy könyveimet már mind elzártam, s az útra nem haovtam kinn semmit. Oda futok könyvárusomhoz, hogy adjon hirtelenében valami kis könyvet a mit zsebembe dughatok. Kipkednekkapkodnak végre adnak egyet, elteszem s rohanok. Az omnibuson. mely a vasúthoz visz. megnézem, vajon mi olvasmányom lesz? s ha'ártalan egek! mit kellene látnom...? Gőthe Faustja volt zsebembe. Mit csináltak? kiáltok föl magamban, mit csináljak, károtnkodlam-e vagv elájuljak? Tudod, barátom és ha nem tudod, hát tudd meg. hogy én Gőthét nem szeretem, nem szívlelhetem, utálom, undorodom tőle mint a tejfölös tormától. Ennek az embernek gyémánt volt a fele. de szíve hékasó... eh. még az sem! hisz a békaső szikrát hány. Gőthe szíve agyag volt. komisz agyag nem eevéb: nedves, puha agyag, mikor ostoba

TYYYTTTYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYY«

'W'egye a szivére a kezét

M minden ötven éven felüli ember és mondja meg egészen őszintén, hogy vajon nem állapította-e ezt meg magáról. Az egyik az ötvenedik születésnapi vacsora éjszakáján lefekvés előtt megáll a tükör előtt. Jobbról balról gondosan megvizsgálja a halántékát, számbaveszi az ősz luíjszálakat és utána egy kis lemondással a hangjában maga elé morogja: menthetetlenül öregszem.

A másik megáll egy jelentéktelen vizesárok előtt. Gyerek korában valósággal ke. resztülrepült rajta, mint a madár. Legénykorában hetykén, magabiztosan pattant keresztül. Fiatal házas korában kezét nyújtotta az új asszonykáénak és őmaga is minden megerőltetér nélkül lépett keresztül. És most, ötvenéves korában egy pillanatra megáll. Méregeti a távolságot, számol azzal az esettel, hogy mi lesz, ha az ugrás nem sikerül. Aztán legyint egyet és megindul a néhány lépésre levő palló felé s közben hangjában egy kis lemondásfal morogja maga elé: hiába, menthetetlenül öregszem.

Van, akit asszonm szó vagy néha csak egy női tekintet győz meg arról, hogy öregszik, van, aki csak arról következtet, hogy túlságosan sokat törődik a gyomrával és az ebédutáni alvással alig tud betelni.

A napokban én is megállapítottam magamról. Nem volt könnyű, egészen rendkívüli, szinte azt mondhatnám, férfias erő kellett az elviselésére, de mégis megtörtént s ezt nem is ülik letagadni.

Szóval igy történt. Hetekkel ezelőtt felolvastam. Majdnem. az egész műsort én töltöttem ki, egyik írásomat a másik után olvastam fel és nem tagadhatom, hogy nagyon jól esett a közönség lelkes, meleg érdeklődése. Az emberek feszülten figyeltek. A vidám részeknél gondosan nevettek s a komolyabb részek láthatóan megrendítették őket. Különösen feltűnt az első sorban egy lány, aki mindig elsőnek csapta össze kedves kis tenyereit és a tap. sot mindig utolsónak hagyta abba. Már a felolvasás derekán jártam, amikor ezt észrevettem, de egyre inkább tekintettel voltam erre a hálás hallgatóra. Szinte azt mondhatnám, a vége felé már csak neki olvastam, mintha nem is zsúfolt teremben lettem volna. hanem valahol otthon, az íróasztalomnál s a kislány szemtől-szemben ült volna- velem, mondjuk, egy öblöt t karosszékben.

» Néhány nap múlva isméi " alkalom nyílt a nyilvános " szereplésre s én szívesen kap. 1 tam rajta azzal a képzelt reménységgel, hogy hátha lesj- ismét egy, csinos és leikéí- hallgatóm. Volt. A kislány is.- mét az első sorban ült é: i szemmellát hatóan türelmetles nül várta azt, hogy elkezdjem- a felolvasást. Nagyon széf • volt. De mintha egy hét óta ! megnőtt volna, talán meg ii . szépült. Szóval, nagyobb öröm t nem érhetett volna.

Szándékosan nem tettem ' szemüveget, pedig úgy nehel zemre esett az olvasás. Néha , hosszan felnéztem a kézirat’ ról és mindig csak a kislányt ’ láttam magam előtt.

A harmadik felolvasáso‘ * mon elsőnek érkezett . és határozottan emlékszem arm, hogy rám mosolygott. 1 Azaz, hogy egy nagyon me■ leg mosolygással viszonozta az : é : mosolygásomat, i Tegnapelőtt este volt a ne. gyedik felolvasásom. Parádés anyagot válogattam össze s a ' válogatás során mindenben 1 arra voltam tekintettel, hogy i a lánynak az írásaimon ke-i resztül, de félreérthetetlenül tudomására adjak bizonyos t dolgokat. A szerelemmel, mint 5 témával nem igen foglaikoz. tam. Két elbeszélésem van, . amiket ebbe a témakörbe bele , lehetett erőszakolni. Megtet. i fém. Azonkívül felolvastam , három versemet, amik érzés- i ben megközelítették a szük. séges mondanivalót. Nem tar- i tóm őket remekműveknek, ne i úgy gondoltam, hogy nagyon [ helyes lesz, ha kissé fátyolos i hangomon elsuttogom mind a t hármat s közben a tekintetemmel is igen sokat kifejezt hetek.

, Sok mindent kifejeztem.

, Egészen rendkívüli sikerem . volt. A kislány pirosra tapsol: fa mindkét tenyerét és valósággal boldogan nézett rám. Ez a tekintet sok mindent,

. mondhatnám majdnem min, dciit kifejezett és tökéletesen elégedett lehettem az ered. ménnyel.

Kilenc óra lehetett, amikorra vége lett a műsornak. A közönség rendezetten el: hagyta a termet. Én is vettem a kabátomat és kiléptem az ajtón. Majdnem sóbálvánnyá meredtem. A kislány az ajtó előtt állt. Mosolygott

* ha jól emlékszem, egy lépést közelebb jött hozzám.

— Kezitcsókoiom! — sóhajtotta lágyan s én csak pillanatok múltán ébredtem tudatára annak, hogy a kislány köszöntése milyen lesújtó rám

* nézve.

t Kezet nyújtottam neki. . Olyan puha, selymes keze volt, hogy a legszívesebben j órákon keresztül nem en' gedtem volna el.

i — Maga ismer engem, kis- lány?

Először szerényen lehet" tolta a fejét, majd néhány ' pillanat múltúi felnézett. — 1 Nagy szemei bánatosan fény- 5 lettek.

i

— A bácsit nem ismerem, . de a fiát igenl Én harmadikos vagyok, ö pedig negyedikes, de mondhatom, hogy

■ egy nagyon piszok alak, — 1 azzal hirtelen sarkon fordult,

■ és elszaladt. Nem siettem

■ utána. Meglepetésemben még . erőm sem volt hozzá, lassan, , sétáló lépésekkel ballagtam

■ ki az utcára s közben néhány- i szór elmondtam magamban,- amit sok ötvenéves sorstársam elmondott már: hiába,

. menthetetlenül megöregszel! ££ ha jól emlékszem, az is eszembe ötlött, hogy olyan jó lenne egy ilyen kedves kislánnyal szemben csak egyszer még az életben olyan piszok alaknak lenni, mint amilyennek a fiamat nevezte.

Egy kicsit meglepődtem, amikor a pártpropagandaanyag elosztásával megbízott elvtársnő egy Politikai tájékoztató c. füzet mellé Tarzan könyvet is rakott az asztalomra. Ajánlotta megvételre.

— Hát ezt hol szerezted? — kérdeztem csodálkozva.

— Kaptuk a városi pártbizottságtól — mondta, — úgy látszik a könyvterjesztő küldhette nekik eladásra.

Nem telt bele öt perc, el is adta a 3 Tarzan könyvet.

Nos, én nem kételkedem benne, hogy ez élvezetes ol-Wertherjét írta, azontúl pe-i dig száraz kemény agyag. És

• nekem az ilyen fráter nem j kell Előttem minden ember ; annyit ér, a milyen értékű a i szíve. Előbb meg tudnék az‘ zal barátkozni, ki valami szén. ' vedélyében ezer rosszat követett el rajtam, mint a hideg

; emberrel, ki ezer jót tenne ve• lem. Lángoló szív. lángoló ’ szív! vagy a fagyos sir!;:. Oh . istenem, ha az én meleg, for. ró szivem egykor kihűlne;, i

• de nem. ez nem lehet Az én 1 szívemet még a halál sem hü' ti meg. Temessetek el éjsza. kon. s ültessetek sírom mellé narancsfát; meglátjátok, — hogy ott .is virít, mert szívem megmelegití a földet, melyben

. fekünni fog.

Gőthe a legnagyobb néme- 1 tek egyike. Gőthe óriás, de \ óriás szobor. A jelen mint bál. vényt állja körül, de a jövendő el íocrja dönteni, mint min• den bálványt. A mily egykedvüleg néznek le majd az emberek dicsősége porba vegyült

romjaira. A ki másokat nem szeretett, azt mások sem szerethetik, legföljebb bámulhatják. S jaj azon nagy embernek. kit csak bámulni lehet, de szeretni nem. A szeretet örök mint az isten; a bámulat •múlandó, mint a világ.

Ad vocem bámulat! (hogy visszatérjek utazásomhoz — vagy igazság szerint, hogy elkezdjem) azon a vasúton bámulatosan halad az ember. — Szeretném rá ültetni az egész magyar hazát; néhány esztendő alatt tán kipótolná, a mit néhány század alatt elmulasztott a haladásban. Kár. hogy oly rövid még nálunk az egész vasút. Mikor az ember azt gondolja, ho"v még csak fölül, már akkor leszáll, s ott van Váczon. A mily nagy a rokonszenve Pálffy Albert barátunknak ez iránt a Vácz iránt, épp oly nagy az én ellenszenszenvem. Szegény Berti! mindig Párisról ábrándozott s utóbb is maid Váczon telepedik meg. Milyet nevetek, ha majd igy kell czfmeznem a Ie-i velet hozzá: Pálffy Albert ba■ rátomnak, hites ügyvédnek.

’ ieles írónak. Vácz városa érdemes polgárának..tisztes csa: iádapának. Hahahaha! Carte-■ nux. EtnoUesombre, Trois-Riviéres s Rivuli-Dominarium

' írója::; és váczi polgár, ha.

■ haha!.; i: de azt mondja O■ Mear: „ismerem az élet utalt,

■ azért nem csodálkozom a tör-«

• tén teken’*

i ELkisért Váczig Emődy Dá• niel. Nem tudom: egyszer fog; ia-e közönség e sorokat olva s■ ni, vagy..: egyszer sem. de leírtam e nevet, hogy a hány! szór olvassák leveleimet, lás• sák egyszersmind leghívebb.

■ legönzéstelenebb és legtisz- i tább lelkű barátaim egyiké■ nek nevét is. Barátja vagyok.

■ mert ő jellem, oly erős jel. lem, a milyen e gyönge kor■ ban kevés van. s milyen csak

■ az lehet, kinek a szegénység i volt dajkája és nevelője. —

■ Urak, tiszteljétek az Ilyen embereket, kik kenyeret esznek, bár kalácsot ehetnének;

l

hortára címmel uj irodalmi folyóirat indul áprilisban

Irodalmi körökben az áprilisban megjelenő uj folyóiratok között gyakran esik szf a Földeák János szerkesztésé ben készülő Kortórsról. A Magyar Távirati Iroda munkatársának kérésére Földeák János többek között a következőkeit mondotta az uj irodaim: lappal kapcsolatos elgondolásokról:

—A Kortárs, a mai magyat irodalom folyóirata akar len. ni, minden magyar íróé, költőé és kritikusé, akiben hatékonyan él nemzeti irodalmunk forradalmi hagyománya, népünk és hazánk létének és Jövőjének felelőssége

— Azt szeretnék — és író-HOZZÁSZÓLÁS

Néhány szót az írókról