Tiszavidék, 1957. február (11. évfolyam, 27-50. szám)
1957-02-19 / 42. szám
H=I=R=E=K FEBRUÁR 19 Kedd Zsuzsanna A nap kél 6.44 h-kor, nyugszik 17.13 h-kor. A hold kél 23.40 h-kor, nyugszik 8.45 h-kor. — Vasárnap délután jól sikerült farsangi mulatságot , rendeztek Szolnokon a Beloiannisz úti iskoLa nevelői és tanulói. Ezen a farsangi délutánon táncszámofekal, szavalatokkal, társasjátékkal szórakoztatták az iskola régi tanulóit, a szülőket, és a vendégeket. A műsort az iskola nevelői állították össze, a szereplők pedig a tanulók voltak. A bevételt az évvégi tabló-készítés költségeire és az iskola szertárainak bővítésére fordítják. Közel hatszáz vendég jelent meg s a kedélyes hangulat este 9 óráig tartott; — Fűm készül a „Golgotából”. A MOSZFILM-studióban megfilmesítik Alexej Tolsztoj „Golgota’* című regény trilógiáját A felvételek már megkezdődték, a filmet a nálunk is ismert Rosalj népszerű szovjet filmrendező rendezi. Köszönetnyilvánítás Ezután mondunk hálás köszönetét mindazoknak, akik szeretett férjemet, illetve édesapánkat elkísérték utolsó útjára és mélységes gyászunkban részvétükkel felkerestek; Tóth Lajosné Szolnok, Vöröshadsereg u. 20. FIATALOK! Jelentkezzetek építőipari tanulónak; Jelentkezni lehet kőműves, ács és festőipari szakmákra. Jelentkezési korhatár: 14 évtől 17 évig. Tanulási idő két év. Jelentkezhet minden fiatal, aki a 8 általános iskolát eredményesen elvégezte. Jelentkezni lehet, március 16-ig. A. tanulók védő- és munkaruhát, bakancsot, valamint a tanulmányi eredményeiktől függően ösztöndíjat kapnak, ösztöndíj az I. évben havonként 120—170 Ft-ig. ösztöndíj a II. évben havonként 170— 340 F-ig. Jelentkezni lehet levélben vagy személyesen a MŰM szolnoki 605. sz. Ipari Tanuló Intézete Igazgatóságánál, Szolnok, Petőfi u. 3. Valamim a Szolnok megyei és a megye területén lévő járási és városi tanács Munkaerőgazdálkodási Csoportjánál. Pályázati felhívás Megfelelő gyakorlattal rendelkező költségvetési előadói és adófelügyelői állásra jelentkezőket keresünk; Járási Tanács VB Pénzügyi Osztályára. Cím a kiadóban. .AáÁáAiáÁÁáÁAAAAÁÁAÁAáÁAAiÁÁA a SZOLNOKI SZIGLIGETI SZÍNHÁZ ÉS KAMARASZÍNHÁZÁNAK MŰSORA Február 19. A NÉMA Február 20. A NÉMA Február 21. a néma Február 22. a néma Február 23. a néma Február 24. A NÉMA Február 24. a néma Kedd d. u. 6 óra LEVENTE szerda d.u. 6 LEVENTE csütörtök 6 LEVENTE péntek d.u. 6 LEVENTE szombat 6 LEVENTE vasárnap fél LEVENTE vasárnap fél LEVENTE óra óra óra óra 3 ó. 7 ó. KAMARASZINHAZ: Február 22. péntek fél 7 óra GYERTYAFENYKERINGÖ (Minden jegy elkelt) Február 23. szombat fél 7 ó. GYERTYAFÉNYK ER INGŐ (Minden jegy elkelt) Február 24. vasárnap fél 3 ó. GYERTYAFENYKERINGÖ Február 24. vasárnap fél 7 ő. GYERTYAFENYKERINGÖ Figyelem! Megalakul Szolnokon az Első Szolnoki Hulladék és Helyianyag Feldolgozó-Javító Kisipari Termelőszövetkezet. A szövetkezet február 22-én, pénteken 9 órakor tartja alakuló közgyűlését. (Ságvári E. u. 5. sz. I. em.) Kérjük az érdeklődök megjelenését, varrni tudók, bőrszakmában jártasak előnyben. 4 ‘ lM7úAHde&-> 1957. február 19. — Ismét megjelenik az Újítók Lapja. A műszaki dolgozók és értelmiségiek körében népszerű és mégis tudományos nyelven az új technika, a korszerű ipar, az újítók és feltalálók lapja ismét kapható lesz a trafikokban és az utcai újságárusoknál. Ezután is havonta kétszer jelenilc meg. Egyes szám ára 2 forint 50» fillér. Aki akarja a többi lapokhoz hasonló módon elő is fizetheti. — Borsod megyében ebben az évben mintegy 15 főbb útvonalon kb. 80 km hosszúságban javítják meg a megrongálódott utakat. Az útjavításnál új módszert alkalmaznak. Ugyanis a zúzott követ nem vízzel, hanem folyékony bitumennal hengerelik és így az út lényegesen tartósabb lesz. Az útjavításokra 45 millió forintot fordítanak. ZÁRÓVIZSGA — Ili a „robot háziasszony*. Louis Marré francia mérnök bejelentette, hogy megszerkesztette a „robot háziasszonyt”. Ez a minta háziasszony néhány perc alatt kimos 6 kg ruhát, fél perc alatt elmossa 5 személy után az edényeket, ezenkívül képes zöldséget tisztítani, fazekat súrolni, padlót mosni és beereszteni. cipőt pucolni és a gépkocsik ablakait is megtisztítja. — A mezőkövesdi matyónépművészeti és háziipari szövetkezet — nem régiben kezdte meg ónálló export üzletkötéseit és máris közel 10 millió forint értékű rendelést kapott a különböző államoktól. Az üzletkötései-; egyszerűsítése és a népművészeti készítmények népszerűsítése érdekében a szövetkezet elhatározta, hogy mintaüzleteket nyit több európai állam fővárosában. — Egyelőre Párizsban és Londonban nyitnak üzletet. a Jászberényi „Déryné“ Kui túr házban Február 13-án, szerdán jólsikerült klubestén látták délután tartotta a Jászberé nyi Déryné Kultúrház varrás-szabás tanfolyamának záróvizsgáját. Már a koradélutáni órákban kipirult arcú fiatal lányok és asszonyok gyülekeztek a kultúrházban, kezükben lobogtatva a vizsgamunkaiként készített ruhákat s várták a vizsga megkezdését. A remények teljesültek. Ezen a délutánon 18 fiatal mutatta be tudását, ügyességét, szorgalmának eredményét. A vizsgán megjelentek elismeréssel jutalmazták a 150 órás tanfolyam munkáját. A hallgatók szorgalmát, tanulni vágyását bizonyítja az is, hogy az októberi események sem jelentettek különösebb zavart munkájukban, s alig kétheti szünet után, kivétel nélkül, a megjelölt időpontokban összejöttek, hogy az elvégzendő anyagot a kitűzött időre megtanulják. A sok szorgalmas résztvevő közül is kiemelkedik Bene Erzsiké, Csikó Edit, Hasznos Ilona és Dénárt Ilonka. A tanfolyam hallgatói a vizsga komoly percei után vendégül a szülőket. A kultúrház a tanfolyamot azért szervezte meg annak idején, hogy az általános iskolát végzett fiatal lányok szabadidejüket hasznosan töltsék el, itt szerzett tudásukkal elősegítsék a családi gondok megkönnyítését. Már a tanfolyam ideje alatt nyilvánvalóvá vált: a hallgatóknak nem kellett varrónőhöz sietni egy kis kötény megvarrásával, vagy ruhadarab átalakítással. Jászberényben igen jó híre van ennek a tanfolyamnak és hogy mennyire kedvelt, látható abból is, hogy a féléves hallgatók 35-en vannak és a napokban beinduló újabb tanfolyamra már eddig is több mint 35-en jelentkeztek. Bízunk abban hogy a jelenlegi tanfolyam is eredményesen fog végződni, Szatmári Sándor né. a hallgatók „Eszti” nénije vezetésével aki tudásának legjavát adva, segíti hozzá a jászberényi lányokat és fiatalasszonyokat továbbra is a szabásvarrás ismeretéhez. HEMERKA GYULA Megyénk labdarúgói készülnek a bajnoki idényre — Barátságos labdarugó mérkőzések —- Javuló {ormában győzöl! a Szolnoki MÁV Cegléden II SZOLNOK MEGYEI i {ithvíútA&ábak fnűd<Ma : Szolnoki MÁV NB II.—Ceglédi MÁV NB II. 3:1 (1;0) Cegléd; — 800 néző, vezette; Kovács J. Szolnok: Lázár (Cselényi) — Próbajátékos: Fackelmann, Sándor (Kegyes) — Hágó, Fehérvári —- Csák (próbajátékos), Tóth (Illés), Dobos, Kegyes, Iván. Edző: Kolláth Ferenc. Cegléd: Madaras — Pákozdi, Gyikó, Várkonyi — Fodor, Császár — Kökény, Csernai, Kugler, Gyura, Botos. Edző: Lőrinczi I. A két testvércsapat találkozója érdekes, jóiramú, helyenként nívós küzdelmet hozott. A vendégek heves iramban kezdtek és beszorították a ceglédieket, — de Madaras kitűnő védései megakadályozták az eredmény elérését. A 15-ik percben jött fel először Cegléd és pár percig szorongatott. Gyurának voltak ekkor jó helyzetei, de Lázár minden esetben önfeláldozóan védett. Ezután még Gyikó erős szabadrúgását véde Lázár. Szolnok fokozta az iramot és újra komoly fölényt harcolt ki, de Kegyes és Iván lövéseit Madaras hárítani tudta, Tóth bombája pedig a kapu előtt suhant végig. Az első gól a 37-ik percben esett, amikor a 18 méterről megítélt büntetőt Iván a sorfal fölött mesteri lövéssel az oldalléc mellett vágta a hálóba. 1:0. Szünet után mindkét csapat változásokat hajtott végre öszszeállításán. Cegléd nyolc új játékossal jött ki. Az első percek ismét a vendégek fölényével teltek el. Dobos-Iván akció után, Iván gólbatartó labdáját Tóth L. beljebb segítette. 2:0. —- Ezután Cegléd került nagy fölénybe. A nyolc új játékos mindjobban belemelegedett és egyre-másra jó támadásokkal veszélyeztettek a ceglédiek. Az egyik ilyen lefutás során a labda a szolnoki védőkön irány tváltoztatva a tehetetlen Cselényi mellett a hálóba vágódott, 2:1. A nézők harsány biztatására Cegléd ostromolt és Szolnok csak néhány,! de igen veszélyes támadást ve- ! zetett. Előbb a tisztán kiugró Dobos, majd később Tóth lábáról hárított kifutással a hazai kapus. A 30-ik percben Fehérvári keresztlabdáját a szolnoki jobbszélső biztosan lőtte a hás ajk: ív lóba. 3:1. Mezőnyjátékkal ért véget a mérkőzés. A mérkőzés első felében túlnyomórészt Szolnok támadott, de a jóltömörült és elszánt ceglédi védők jól hárítottak. Szünet után a friss erők bedobása révén Cegléd fölényt Harcolt ki, de felhúzódott védelme mellett a gyors szolnoSi csatárok még több gólt Is könnyen elérhettek volna. — Mindkét együttes nagy kedvvel és sportszerűen küzdött. A jövő vasárnapi visszavágón is érdekes, jó mérkőzést láthatunk majd Szolnokon. — Jók: Lázár, Iván, Ragó, Cselényi, Dobos es Fackelmannö illetve: Madaras, Várkonyi és Csernai. * * * Törökszentmiklósi Vasas—Kisújszállási MÁV MTE 2:1 (1:0) Törökszentmiklós, vezette: Polgár. Töröksztmiklós: Papp — Tóth. Balázs, Márton — Szabó, Takács — Bana, Fiilöp, Szakáll, Fekete, Kiss I. Kisújszállás: Kovács — Sáfár, Csizi, Rácz — Márton, Bogdán — Tóh, Gy. Nagy, B. Nagy, Brezs, Kói. Csak az első félidőben volt elfogadható a játék. Ebben a játékrészben a vendégek védelme meg tudta akadályozni a többet támadó, de körülményeskedő — Vasas csatárokat a góllövésben, A második félidőben a Vasasnál szóhoz jutott Mák, Bíró, Milált. Kovács és Kiss II. Ekkor a hazaiak többet támadlak, de gólhelyzetükből csak egyet tudtak értékesíteni, mert a játékosok sokat tartogatták a labdát és a védők közbe tudtak lépni. Góllövők: Bana (U-esből) és Fekete, illetve; Gy. Nagy. Jók: Bíró, Kiss I. és Kiss II., illetve: Sáfár, Csizi és Kói. • * * Törökszentmiklósi Vasas II.— Tiszapüspöki FSK 5:0 (3:0)Tiszapüspöki, vezette: Kertész. A Vasas győzelme még nagyobbarányú is lehetett volna.- Góllövök: Csikós (3), Fehér és Hegedűs. * * * Jól mutatkozott be a megfiatalított martfűi Tisza MSE Martfűi Tisza MSE — Szentesi MÁV 7:0^ (3:0). A martfűi T is z a Cipőgyár sporttelepén lejátszott barálsá-Abádszalók, február 18— 20-ig: Három asszony. Francba film. Cibakháza, február 18— 20-ig: Hannibál tanár úr. Magyar film. Fegyvernek, február 18— 20-ig: Visszaélés. Francia film. Jánoshida, február 18— 20-ig: Nem igaz. Jászálsószentgyörgy, február 18—20-ig: Egymillió fontos bankjegy. Jászapáti, febr. 14—20-ig: Hyppolit a lakáj. Jászárakszállás febr. 18— 20-ig: Nincs irgalom. Jászdózsa, febr. 18—20-ig: És megfordul a szél. Jászberény, febr. 18—21-ig: Pármai kolostor I„ II. rész. Jászfényszaru, febr. 18— 20-ig: Döntő pillanat. Jászjákóhalma, febr. 18— 20-ig: Emberek fehérben. Jászkisér, febr. 18—20-ig: Három start. Jászladány, febr. 18—20-ig: Vádlottak padján. Karcag, febr. 14—19-ig: Mese a 12 találatról. Kunhegyes, febr. 18—20-ig: Papa, mama, feleségem és én. Kunmadaras, febr. 18— 24-ig: Vörös és fekete. I., II. rész. Kunsze nt marton, február 18—20-ig: Szökevények. Mezőtúr, „Dózsa” mozi, febr. 14—20-ig: Szegény szerelmesek krónikája. Mezőtúr, „Szabadság” mozi, február 14—20-ig: Halló, itt Gabriella. Öcsöd, febr. 18—20-ig: Ütközet békében. Rákóczifalva, február 18— 20-ig: Halálugrás. Szolnok, „Nemzeti" mozi, február 18—20-ig: Traviata. Szolnok, „Tisza'* mozi,* február 18—20-ig: Törvényenkívülá lovag. Szolnok „MÁV Műién eum" február 19—20-ig: Tanár úr kérem. Tiszaföldvár, február 18— 20-ig: Ne fordulj vissza, fiam. Tiszafüred, febr. 18—20-ig: Átkozott pénz. Tisza-kürt, febr. 18—20-ig: Gróf Monte Gristó, I., II. r. T öröksze ntmik lös, február 14—20-ig: Emberek a havason. Turkeve, február 18—20-ig: A sas fia. Üjszász, február 18—20-íjj: Egy nap a parkba" Korszerűsít élt vastüdő A vastüdő, amelyet bénult légzési izomzatú embereknél alkalmaznak, felváltva fejt ki kisnyomást és túlnyomást s ilymódon rákényszeríti a beteget a légzésre, tekintet léikül légzési szükségletére. Amerikában, a Vandarbiltegyetemen most egy újszerű vastüdőt próbálnak szerkeszteni, amely automatikusan alkálmazkodik a beteg légzési szükségletéhez. Minthogy a légzési izomzat általában nem bénul meg teljesen, képes kis impulzusok leadására. Ezeket az impulzusokat elektródákkal akarják felfogni s egy automata berendezéshez vezetni, amely aztán meghatározza a vastüdő ritmusát. Ilymódon a vastüdő önműködően alkalmazkodik a beteg termesz tes légzési ritmusához. (A ,,Volksstimme''-ből) Magyar Szocialista Munkáspárt Szolnok megyei elnöksége és a Megyei Tanács lapja Felelős kiadó: Kálmán István Szolnoki Nyomda Vállalat Szolnok Felelős vezető; Mészáros Sándor Vezeti s i Szabó László nemzetközi nagymester, többszörös magyar bajnok, az év folyamán tölti be 40. életévét. A sakkozást fiatal diákéveiben kezdte. A magyar sakkozók díszes galériájában ö az egyedüli, aki már 18 éves korában teljes értékű mesteri erőt képviselt. Mesteri címét 1934-ben kapta. — Kiváló sportolónk a harmadik magyar nemzetközi nagymester (Maróczy, Charusek után). Intenzíven él benne a sakk lényegét és mélyét megérző ösztön-, hatalmas Rombinatív képesség-, támadó aktív játékvezetés. Középjáték terén világviszonylatban is óriás! Kiváló taktikus. Számtalan nemzetközi és hazai sikere közül — eddig — legmaradandóbb eredménye — az amszterdami világbajnokjelöltek versenyén (1956) elért előkelő III. helyezése. (Szmiszlov és Kérész mögött). Minden idők egyik legkiemelkedőbb magyar sakksikerének könyvelhető el a fényes hollandi fegyvertény. Az amszterdami verseny egyik jólsikerült játszmáját mutatjuk be. Királyindiai védelem Szabó L.—Pilnik (Argentína) 1. dl IIfC, 2. C4 g6, 3. Hc3 Fg7. Királyindiai védelem jellegzetes lépése a g6, Fg7 és későbbi dS lépés. 4. c4 d6, 5. Fe2 0—0, 6. Fg5 c5. Szokásos folytatás itt 6. Hf3, sötét részéröl e5 válasszal. 7. d5 C6, 8. Hf3 ed, 9. CŰ5 Fg4, 10. 0—0 F:f3, 11. F:f3 Iibd7. Mindkét lél befejezte a megnyitást. Világos nagyobb tere révén némi előnyre tett szert. Szöveglépés helyett, sötét részéről, JL JE T Dalkó N. h6 jobb folytatást biztosított. Világos futó jól áll a g5-ön. 12. Vd2 Be8, 13. Vf4 tfc5, 14. Vb4 Vb6, 15. Babl a6, 16. Fdl Bac8, 17. Fal BI5! 18. p4!? .... Kétes értékű támadás, amely szellőssé teszi a világos K-állást. Mégis, hasonló esetben egy támadó vénával rendelkező játékos „va banque“-ra játszik, — és nyer. 18............H:g4! 19. V:g4 He5, Világos részéről 19. F:d7 He5, 20. F:e8 Hf3+ 21. Khl H:h4, 22. F:h4 is számításba jött. Vezér ellenében két könnyűtiszt és bástya mindenkor jó játékot ad. 20. Vdl B:g5-f- Másik lehetőség 20. V:f5 gf, 21. F:e8 Hf3-h 22. Khl — vezérért két bástya. 21. Khl Be7, 22. f4 Bh5, 23. fe5 F:e5, 24. Bf2 Vb4, 25. Fb3 Fg3? Könnyűtiszt áldozatért sötét két gyalogot és egy legyengült világos K-állást kapott, ahol 25. ; . F:c3 vagy 25. . . Bh4 folyt, jó esélyeket biztosítót volna. Szöveglépéssel az „el“ pont gyengeségét kívánta kiaknázni sötét, — vezérvesztési fenyegetéssel. — Azonban világos, mint kiváló taktikus, azonnal él az adott lehetőséggel és a 26. .lépésben zseniális vezéráldozattal nyer. 26. V:h5 gh, 27. hg Va5, 27. Bgl iS jó . . . ; : s 28. Bbfl Vd8, 29. Fc2 Vd7, 30. Ff5 Ve8, 31. Kg2 Be3, 32. a4 Kh8, 33. Bf3 Be5, 34. Fe6í Í5, 35. B:f3 Bf5:, 36. B:f5 h4, 37. Bg5 sötét feladta. Szép és izgalmas versenyjátszma. * * * Barcza G. magyar nagymester január hó folyamán Svájcban (öt városban), szimultán keretén belül, összesen 160 ellenféllel játszott. Eredmény: -f-114—10=36. nap a pack&an gos mérkőzésre az újjászervezett és megfiatalított hazai csapat a következő összeállításban lépett pályára: Csendes — Papper, Seres, Pál — Szűcs, Gazsó —* Révész (Hórácz) Bóka, Mészáros, Mikus, Mezőteleki. A szerencsésen megfiatalított Martfűi Tisza MSE korszerű és jó játékkal lepte meg közönségét. A jó játékerőt képviselő Szentesi MÁV-ot a második félidőben mutatott jó csatár játékával könnyedén győzte le. — Az együttes idényeleji mozgásán máris meglátszott Lennert mester munkája. 'Reméljük, hogy az új edző irányításával ez a marfűi együttes beváltjává hozzáfűzött reményeket. Góllövók; Mikus (3), Mezőteleki (3) és Mészáros. Jók: Mikus, Bóka és Révész, illetve: a szentesi csapat közvetlen védelme. Szolnoki Cukorgyár-Jászberényi Fcmnyomó Vasas 3:1 (0:0) Jászberény, városi sporttelep, — vezette: Dobóczky. A szolnoki csapat a következő • összeállításban vette fel a küzdelmet: Próbajátékos: Molnár — Szurovecz, Csák, Gyetvai — Kiss — Szathmári, Géczi, Szekeres, Gyémánt, Sokvári. Szóhoz jutott még Fogarasi és Karácsonyi is. Sáros, mélytalajú pályán játszották a mérkőzést és így természetesen szép játék nem alakulhatott ki. A cukorgyáriak a n-ik félidőben jobb taktikai felkészültségükkel felülkerekedtek és biztos győzelmet arattak. — Góllövök: Szekeres (2), Gyémánt; illetve: Szabados. Karcagi Hunyadi SC — Kunhegyes! Hunyadi SC 7:3 (2:1) Kunhegyes, községi sportelep. — A karcagiak a következő felállításban léptek a játéktérre: Kónya — Pallagi, Zilai, Fodor — Zsíros, Varga — Pajti, Csintalan Vona< Bóta, Molnár. Rcihart. A sáros mélytalajú pályán nem alakult ki szép játék, A karcagiak jobb felkészültségről tettek tanúságot és jobban bírták a mély talajt. A második félidőben a hazaiak már kifulladtak. — Góllövők: Csintalan (4), Fóta; Csintalan, Molnár, Rcihart. Jók: Vona, Varga, Csintalan. A mérkőzés visszavágójára vasárnap kerül sor Karcagon. Kedves, szellemes, olasz-francia filmprodukció. Egy hatalmas park mindenapi életét mutatja be, megkapó, apró történetek sorozatát láthatjuk a filmben. Játssza az újszászi filmszínház. HOL árusítanak LOTTO »sei vény l 9 9 9 • • • A TOTO—LOTTO irodákban, az Országos Takarékpénztár fiókjainál, postahivatalokban, dohányárudákban, az újságárusoknál és a kijelölt árusítóhelyeken. Kérjen ugyanott tájékoztatót! APRÓHIRDETÉSEK 250 kem-es DKW motor eladó. Szolnok, MSZMP garage. (Tißzahidnál.) ELCSERÉLNÉM miskolci lakásomat szolnokiért, vagy költség megtérítéssel lakást átveszek. — Szolnok, Keskeny János u. 44. 250-es PUCH jó állapotban eladó. Bognár Sándor. Szapárfalu, Ady E. u. 61. EGY db új rekamié, két fotel eladó. Érdeklődni: Szolnok, Nefelejts u. 22. d. u. fél 5 órától. ELADÓ Tiszaföldvár, Homok, Ujkincsem 12. sz. alatt 1 hold szőlő nagyon szép lakóépülettel. Érdeklődni lehet: Kakuk Imre Mesterszállás. Tanya 114. ÉPÜLETASZTALOSOKAT azonnal felvesz a Szolnok megyei Tatarozó és Építő Vállalat asztalos részlege. Jelentkezés: Szolnok, József Attila u. 110. szám; Szánthó Lajos üzemvezetőnél. ELADÓ 1 db jó karban lévő háromtonnás Rába-Super teherautó Kisújszállás, Ady Tsz, Petőfi u. 22. Telefon: 86.__________________ MODERN hálószoba bútort veszek. Cím: Házfelügyelőnél. — Szolnok. Jászkiirt u. 2. NAGY Béla műszerész, rádió, hangerősítő berendezés, Írógép, varrógép javítása. Jászberény, VI., Rákóczi u. 5. Telefon: 244. ELADÖ Szolnok, Csokonai u. 68; sz. alatti ház 292 n-öl telekkel..— Érdeklődni vasárnap egész nap és hétköznapokon az esti órákban. SZOLNOK megyei Állami Gazdaság felvesz: anyagkönyvelőt, bérelszámolót, raktárost és magtárost. Fizetés megállapodás szerint. Jelentkezés levélben. Állami gazdaságban már hasonló munkakörben dolgozók előny-» bem Cím a kiadóhivatalban.