A Nép Lapja, Tiszavidék, 1956. november

1956-11-28 / Tiszavidék

Egyedül rajtunk midik, hogy szociális kérdéseinket, a nemzeti szuverenitásunkkal kapcsolatos kérdéseket mennyi idő alatt tudjuk megoldani Kádár János rádióbeszéde az időszerű politikai kérdésekről A törvényes rend helyreállításáról Magyar munkások, parasztok, ér­telmiségi dolgozók, elvtársak! Néhány időszerű kérdésről kívá­nok szólni.. Először a törvényes rand helyreállításának kérdéséről. Mint ismeretes, az ellenforrada­lom szervezett fegyveres erőit a november 4-ét követő néhány na­pon belül szétvertük, ezek egy ré­sze fegyverletételre kényszerült, más része, megsemmisült. Hasonló sorsra jutottak később azok a — főleg Budapesten garázdálkodó — néhány főből álló kis fegyveres csoportok is, melyék időnként fel­tűntek a gyárak, üzemek környé­kén és fegyveres terrorral igye­keztek meggátolni a dolgozni akaró­kat a munkában. Ma a fővárosban — a fegyveres összetűzések befeje­ződése után a közbiztonság fenntartásának és megszilárdításának feladata mindinkább a magyar forra­dalmi honvéd ezredek járőrei­re és a rendőrség szerveire, vidéken a rendőrség szerveire hárul. Hozzá lehet tenni, hogy honvéd egységeink és rendőrségi szerveink napról napra kielégítőbb módon teljesítik rendkívül fontos felada­tukat. Eredményesen folyik azok­nak a közönséges bűnözőknek az összeszedése is, akiket a rendkívüli események idején a rendszer ellen­ségei nagyszámban szabadítottak ki a börtönből, a társadalmi rend és közbiztonság rovására és akik természetesen mindaddig veszélyez­tetni fogják a lakosság nyugalmát, einig az utolsó szálig vissza nem szállítjuk őket oda, ahol a helyük van. Folyik a bujkáló ellenforra­­dalmárok és eUenforradaimá uszí­tok felkutatása, őrizetbevétele és bíróság elé állítása is. Ezzel kapcsolatban meg kell mondanom világosan és félre nem érthető módon a következőket: Először: a kormány a dolgozó nép érdekeinek és a népköztársa­ság állami rendje védelmének ér­dekében elsőrendű feladatának tartja és ingadozás nélkül végre fogja hajtani és hajtatni vala­mennyi — még bujkáló — ellenfor­radalmár, ellenforradalmi uszító és közönséges bűncselekményt elkö­vető személy felkutatását, ártal­matlanná tételét és bíróság elé ál­lítását. Ebben a kérdésben engedni és alkudozni nem fogunk, mert ez halálos bűn lenne népünk és álla­tnunk ellen. Másodszor: Ismételten félreérthe­tetlenül kijelentem azt is: kormá­nyunk november negyedik! felhí­vásában tett ünnepélyes ígéretét, mely szerint egyetlen dolgozónak sem lehet bántódása amiatt, mert az október 23-án kezdődött tömeg­­megmozdulásokban részt vett, be­tartjuk és mindenkivel betartatjuk. Az ország törvényes rendjének helyreállításéiban azonban ma már más kérdésék kerültek előtérbe. Mialatt az ország gyárainak, üze­meinek, intézményeinek, hatósá­gaink túli yomó többségében az élet mindinkább a rendes, törvényes mederben főijük, helyenként visz­­p zássá gok, esetenként súlyos visz- Ezaélések fordulnak elő, amelyeket haladék nélkül meg kell szüntetni Mit kell többek között biztosítani9 Biztosítani kell. hogy a mun­kástanácsok valamennyi ter­melő üzemben, ahol az elő van írva, teljesíthessék a törvény­ben biztosított hatáskörben fel­adatukat. Ugranákkor azonban határozottan véget kell vetni annak az egyes munkástanácsoknál még mindig meglevő gyakorlatnak, hogy min­den törvényes felhatalmazás nélkül kiárusítják, elkótyavetyélik, eser - beréllk a nép tulajdonát 'épező árukat, anyagokat és ezzel súlyos károkat okoznak az amúgyis nehéz helyzetben lévő nemzetgazdasá­gunknak. Ismeretes, hogy a választott szer­vek, mint pl. a megyei tanácsok vógrehajtóbizottságai mellett mű­ködő és politikai munkát végző forradalmi és hasonló elnevezésű bizottságok munkáját a kormány rendelettel szabályozta. Megállapít­ható, hogy a közhivatalok, iritéz­­ménjfok és hatóságok többségében a különböző elnevezésű bizottságok teljesen anarchikusán és a közre nézve minden haszon nélkül tevé­kenykednek. Azokban a közhiva­talokban és hasonló jellegű intéz­ményeknél ugyanis, ahol az alkal­mazottak kinevezés útján foglalták el munkahelyeiket, a munkájukat a törvény előírása szerint a min­den közalkalmazottra kötelező ál­lami fegyelem alatt végzik, ezek a bizottságok nemhogy segítették vol­na, hanem gátolták és bénították eddig a munkát. A kérdés teljes rendezéséig is kívánatos, hogy ezek a közhatóságoknál létesült és még működő bizottságok tartózkodjanak A törvényes rend kérdésével kapcsolatban meg kell mondanom azt is: kormányunk el van tökélve arra, hogy az egész társadalmi élet demokratizmusát fejlessze, az állami és gazdasági vezetés bürok­ratikus módszereit felszámolja, a lüvatalok, intézmények és vállala­tok dlemoikratikus vonásait enősítse. Meg kell azonban njűltan és őszin­tén mondani: a demokráciának is megvan a maga törvényes rendje. Az anarchiát, a fejetlenséget, a felelős vezetők utasításainak végre nem hajtását ne nevezze A törvényes rend védelmezői bát­ran és határozattan lépjenek fel mindenütt és mindenefcivel szem­ben, bárki is legyen az, aki veszé­lyezteti állami és gazdasági szer­veink törvényes munkáját, vagy akár csak kísérletet tesz arra. Az utóbbi éveikben sokszor elhangzott „a félelem nélküli élet” követel­ménye. Mi azt kívánjuk és azért dolgozunk, hogy a törvényes rend mielőbb és teljes mértékben hely­reálljon az egész országban és az élet minden vonatkozásában. En­nek az alapfeltételei máris adva vannak. Ügy érezzük, hogy vala­mennyi törvénytisztelő, a közren­det és a köznyugalmart óhajtó, be­csületes állampolgár támogatásával rövid idő múlva abban a helyzet­ben leszünk, hogy elmondhatjuk: megoldottuk ezt a feladatot is. Ezzel majd elmondhatjuk az is. hogy a Magyar Népköztársaságban félelem nélküli életet az ország minden törvénytisztelő állampol­gára számára biztosítottuk, őszin­tén meg kell mondani, hogy ma még nem egészen ez a helyzet. Ez azonban nem rajtunk múlik. Még egy-két héttel ezelőtt is sok helyütt fegyveres ellenforradalmi terroris­ták félemlítették meg azokat a be­csületes állampolgárokat, akik dol­gozni akartak és a törvényes rend helyreállítására törekedtek. Szeren­csére ez a helyzet már megválto­zott, de még mindig gyakori jelen­ség, hogy a tisztességes és becsü­letes, a munka és a rend érdekeit képviselő embereket lelki terror Második kérdésként az élet alap­ját képező munkáról kell szólnom. A helyzet hazánkban ismeretes: egy közel három hetes általános minden, a munkát gátló fellépéstől és ha ezt nem tennék meg ön­szántukból, akkor a hivatal, intéz­mény stb. munkáját felelősen irá­nyító vezető, rangidős tisztviselő vessen ennék véget. A törvényes rend teljes és kö­vetkezetes helyreáll í fásának elen­gedhetetlen követelménye az is, hogy a kinevezett, s a munkáért személyükben felelős vezetők­nek, mint a minisztériumok, főhatóságok vezetőinek, a ta­nácsi végrehajtó bizottságok elnökeinek és titkárainak, az iskolák és gyárak igazgatóinak, a mérnököknek és művezetők­nek és minden más felelős ve­zetőnek az utasítását mindenki köteles betartani és végrehaj­tani. A törvényes rend maradéktalan érvényesítését minden becsületes magyar állampolgár úgy tekintse, mint a dolgozó nép alapvető és legfontosabb érdekét s ennek meg­felelően védelmezze és erősítse azt. senki demokráciának, mert mindez a demokráciától me­rőben idegen, Az ország törvényes rendjének he­lyenként divatbajött lazítása min­denkor, az adott viszonyok között pedig különösen — nem a nép és a demokrácia, hanem ellenkezőleg, a nép ellenségei javát és érdekeit szolgálja. A törvényes rend lazí­tása, vagy lazításának tűrése, bár­milyen nagy hangon kimondott „forradalmi" Jelszavak kíséretében történik is. a valóságban nem a nép, hanem az ellenforradalom malmára hajtja a víziét. alatt tartják a zavaros időkben mindig felbukkanó és magukat egy ideig mindig felszínen tartó zavaros elemeik. Nézzetek körül emberek. Látni fogjátok, hogy a hivatalokban is, gyárakban is sóit az olyan mostanában felbukkant újsütetű, azelőtt sohasem látott, önmagát demokratának nevező saemé'y, akiket ha közelebbről megnéztek, látni fogjátok, hogy azelőtt nem voltak se munkások, se demokraták, hanem gyár- vagy malamtulajdonosok, esetleg Horthy hivatásos tisztjei — és mindezeken tűi fasiszták. Helyére kell igazi inni ezt a néhol még lindig meglevő fordított vilá­got. Mindenkinek meg kell értenie, hogy a népi demokratikus rendszer olyan rendszer, mely demokrácia a munkások, parasztok és a szelle­mi dolgozók számára, de diktatúra ■- kizsákmányolók számára. Demok­rácia a demokraták számára, de diktatúra az ellenforradalmárok és fasiszták számára. És még egysze­rűbben kifejezve: a kormány el van tökélve ar­ra, hogy ha már hazánkban egy ideig félni keil valakinek, akkor sehol, egyetlen helyen, a legkisebb faluban se a becsü­letes munkás, paraszt, vagy értelmiségi dolgozóknak, se a demokratikusan gondolkodó, haladé embereknek kelljen félniök, hanem féljenek a tör­vény megszegői, a fasiszta uszítók és ellenforradal­­roárofc, népköztársaságunk ellensé­gei bénultság és sztrájk után hazánk majd minden termelő helyén meg­kezdődött a munka. E kérdésnél külön és tisztelettel kell megemlé-A demokráciának is megvan a maga törvényes rendje A törvényes rend helyreállításának alapfeltételei adva vannak A munka beindításáról Az állami gazdaságok dolgozói, a termelőszövetkezetek tagjai és az egyénileg gazdálkodó pa­rasztemberek egyaránt becsü­lettel teljesítették a haza irán­ti kötelezettségüket. Az országos vihar hetei alatt is szorgalmasan dolgoztaik. Becsű lőt­tet be kell vallani, hogy minden központi irányítás nélkül elvégez­ték az őszi szántás-vetés 80—90 százalékát és még most is szorgal­masan dolgoznak. Hozzájuk is szá­guldoztak olyan emberek, akiknek az elmúlt hetekben a legfőbb gond­juk az volt, hogy a munkások ne dolgozzanak. Ezek az izgága ele­mek felszólították a parasztokat is arra, hogy ne szántsanak és ne ves­senek. Ók azonban egyöntetűen, valóban mély bölcsességgel azt válaszolták, hogy ma is van kor­mány, jövőre is lesz. A kormány munkájáról, vagy jellegéről majd a jövő nyáron is lehet vitatkozni, de ha ők most nem szántanak és nem veinek, akkor jövőre nem lesz ke­nyér, és ha kenyér nem lesz, ak­kor nem lesz min vitatkozni se, mert ha kenirér nem lesz, akkor élet sem lesz. Valójában min® is van szó? A munka az egész iparban, kereskedelemben, a szállításnál megkezdődött, de azt mégsem mondhatjuk, hogy a termelés valóban rendesen folyik. Először azért nem, mert igaz ugyan, hogy a munka beindítása és a ter­melés folyamatosságának biztosítá­sa jó úton halad, de ugyanezen fejlődésen belül helyenként és időnként visszaesések vannak. A nehezen fejlődő termelés frontján helyi és időleges, de mégis súlyo­san káros sztrájkok hullámzónak át. Ml ezeknek az egyre gyengülő, de teljesen még meg nem szűnt sztrájkhullámoknak az oka? Alapjában két oka van ezeknek a jelenségeknek. Az első az, hogy az események hátterében működő ellenforradalmi erők most már — más fegyver híján — a legvadabb rémhírek terjesztésével, a legkép­telenebb követelések bevetésével azt akarják elérni, hogy gazdasági­lag a lehető legnagyobb kárt okoz­zák az országnak, hogy a gazdasági nehézségek nyomán újabb táma­dást intézhessenek népi demokra­tikus rendűnk ellen. Az eUenforradalmárok pontosan tudják, hogy mát cselekszenek. De nehéz feltételezni, az elienforra­­dalmárok kezére játszó, olyan eszüket vesztett uszítókról is, min# Climes Miklós, Sándor András és más, hozzájuk hasonló személyek­ről, hogy ne tudnák, mát cselek­szenek? Ök tudatosan az ellenfor­radalom szekerét tolják s ezért ne sértődjenek meg, ha mi kénytele* nek vagyunk ennek megfelelően el­járni velük szemben. A második akadálya helyenkénf a munka teljes beindításának az, hogy gyakran a jóhiszemű dolgosók sem értik, hogy önmaguk ér­dekei ellen cselekszenek, mi­kor olyan feltételekhez akar­ják kötni a munka fevételét, amelyek ma még nem valósít­hatók meg. Eadknak a követeléseknek egy ré­sze olyan helyekről indult el, ame­lyek a munkásosztály érdekeitől idegenek. Ilyenek például a kor­mány összetételének Ilyen vagy olyan személyi megváltoztatására irányuló követelések. E kérdésről három megjegyzésem van. Azoknak az üzemeknek dol­gozói, »leiknek nevében a politikai követeléseket kis csoportok külön­böző helyeken felvetik, többségük­­ben egyszerűen nem is tudnak ar­ról, hogy nevükben miket követeld neíc. Erre jellemző a következő eset. Egy alkalommal fogadtam a Budapesti Munkástanács néven bejelentett küldöttséget. A kül­döttség tagjai előadták azt a köve­telésüket, hogy egy bizonyos Ma­iéter nevű embert vegyünk be a kormányba. Amikor megkérdez­tem: ki tudja közülük, hogy ki az a Maiéter, kiderült, hogy senki közülük ezt nem tudja. Maié tért sohasem látták, életéről, tevékeny­ségéről mit sem tudtak. Amikor megkérdeztem, ki ajánlotta nekik, hogy követeljék ezt az embert a kormányba, hogyan követelhetik egy olyan embernek a kormányba való bevételét, akiről fogalmuk sincs, hogy kicsoda — csak zavart hallgatás volt a válasz, mert erre válaszolni nem tudtak. Amikor pedig elmondtam nekik, hogy ká az a Maiéter és má volt az élet­útja — ment én ismertem — azon­nal elálltak követelésüktől és reá­­tellték magukat miatta. A kormány összetételén változtatunk — a rend helyreállítása után Második megjegyzésem az, hogy a november 4-i kormányhatároza­tunknak megfelelően, mihelyt a termelő munka az ország minden területén megindul és a törvényes rend minden helyen és minden vonatkozásában helyreáll, nyomban változtatást eszközlünk a kormány összetételében, még pedig oly mó­don, hogy kommunisták és nem kommu­nisták legjobbjaival fogjuk a kormányt megerősíteni, lehe­tőleg a legjobb szakemberek bevonásával, a nem kommu­nistákkal szemben az az egyet­len igényünk, de ehhez ragasz­kodni fogunk, hogy az illető kész legyen a népköztárasaság államrendjének, a szocialista vívmányok megvédésének és a szocializmus építésének alap­ján dolgozni. A harmadik megjegyzésem a kérdéshez az, hogy mindaddig, ameddig a normális élet általában biztosítva nincs, a kormány ösz­szet ételében semmiféle változta­tást, sem bővítést nem csinálunk; Az a helyzet, amire mi gondolunk, lehet, hogy egy hét, de lehet, hogy csak három vagy négy hét múlva érkezik ed. Ez nem rajtunk múlffc Mi azt szeretnénk és azon va­gyunk, hogy a kormánnyal kapcsolatos és szerintünk is szükséges további lépés mi­előbb megtörténjen. — De ezt semmi szín alatt az ellenforra­dalom által útnak indított és félrevezetett jóhiszemű emberek által átvett követelések nyo­mása alatt tesszük majd meg. Én megtanultam a leckét, amelyet igen drága tandíjért a Nagy Imre­­kormáhy működése adott az or­szágnak. Az a véleményem, hogy az elleniorrad alommal szemben nem úgy kiéli harcolni, hogy kö­veteléseinek engedünk, hanem úgy, hogy az eHenforradalmat szétzúz­zuk. A Nagy Imre kormány a% igazi tennivalókkal foglalkozni nem tudott Hogyan is áll a dőlog a Nagy Imre-kormánnyal? Az ellenforra­dalom — háttérből útnak indított követelései nyomán — félóránként más és más miniszter leváltását követelte. a kormány fő tevékenysége (Folytatása a 2. oldalon Tegnap este a Kossu/th-rádió kHz-. Jorraddlmi munkás-jxtraszt kor. vetítette Kádár János elvtársnak, a | rnány elnökének beszédét. Az aláb­>vakban közöljük a beszéd teljes zövejét. térni « magyar fábu dolgozóiról.

Next

/
Thumbnails
Contents