A Nép Lapja, Tiszavidék, 1956. november

1956-11-17 / Tiszavidék

TISZAVIDÉK

195«. november 17. wombat POLITIKAI NAPILAP ABA: 50 fillEr

Titi elvtárs beszéde a Kommunisták Szövetsége aktívái előtt

az időszerű nemzetközi eseményekről és problémákról

EHvtársak és Elvtiársnőkí Tegnap azt az Óhajomat fejeztem ki, hogy briand tartózkodásomatt kihasználom arra, hogy itt veletek ismertessem a nagyon bonyolult nemzetközi problémákkal kapcsolatos nézeteinket. Olvastok újságokat, de azoíktoatn nem lehet mindent ismertetni és mindem minden oldaliról megvilágítani. Az újságok különösen annak az okát nem világítják meg, ami Magyarországon és Egyiptomban történt, ahol sor került az francia-angol agresszióra. A helyzet

hogy pontos nézeteink legyenek

ezekről az eseményekről Ezek nagyon bonyolultak, különösen Magyarországon, ahol az történt, hogy a munkásosztálynak és a haladó szellemű embereknek nagyrésze fegyverre! a kezében küzdött az utcákon a szovjet fegyveres erők ellen. Amikor a magyar munkások és haladó erők tüntetni kezdtek, — majd később ellenállást tanúsítottak, és' fegyveres akciókat indítottak a Rákosi-féle módszerek és a Rákosd-féle irányvonal további fenntartása ellen, mély meggyőződésem szerint akkor nem lehetett eätanforradalmi törekvésekről beszélni. Mondhatjuk, szomorú és tragikus dolog, hogy a reakció itt nagyon termékeny talajra találhatott, és az ügyek folyását fokozatosan a saját malma, felé hajthatta, kihasználva a maga céljaira azt az indokolt felháborodást, ami Magyarországon valóban fennállott.

Nagyjából tudjátok, hogy milyen okok vezettek a magyarországi és lengyelországi eseményekhez. Viszsza kell térnünk az 1948-as esztendőre, amikor Jugoszlávia először adott erélyes választ Sztálinnak és megmondotta, hogy független akar maradni. Életét és a szocializmust hazájának különleges adottságai szerint akarja építeni és nem engedi meg senkinek, hogy belügyeibe beavatkozzék. Természetesen akkor nem került sor fegyveres közbelépésre, mert Jugoszlávia egységes volt. A különféle reakciós elemek, mivel főerejüket a népfelszabadító háborúban felszámoltuk, nem hajthattak végre különféle kihívásokat. Másodszor: nagyon erős, egységes és sziklaszilárd kommunista pártunk volt, mely a háború előtti időszakban és a népfelszaibadító háborúban edződött meg. Erős és edzett hadseregünk is volt, és ami a legfontosabb, meg volt népünk egysége, amely mindezt formáiba öntötte. Amikor a hazánkra vonatkozó igazság győzött és megkezdődött a viszonyok rendezése azokkal az országokkal, amelyek

a rossz emlékű határozat után

megszakították velünk a kapcsolatokat, a keleti országok vezetői azt a véleményüket fejezték ki, hogy ne emlegessük azt, amit ellenünk vétettek, feledjük el azt. ami volt. Mi ebbe beleegyeztünk, csak azért, hegy az említett országokkal a helyzet minél előbb megjavuljon. De azokat a bizonyos embereket, akik ma ismét rágalmazni kezdik hazánkat és akik a keleti, sőt egyes nyugati országok kommunista pártjainak élén állanak, továbbra is szükséges figyelmeztetni arra., amit Jugoszlávia ellen tettek ez alatt a 4—5, sőt több év alatt is. Amikor Jugoszlávia egyes egyedül állott szemtőlszembe az óriási hírverő gépezettel, amikor minden irányban küzdenünk kellett, hogy megvédjiik népi forradalmunk vívmányait és azt, amit már építeni kezdtünk, a szocializmus alapjait, egyszóval, hogy letöröljük a szennyet, amit ők különféle rágalmakkal ránk akartak kenni és hogy bebizonyítsuk, hogy hol az igazság. Figyelmeztetnünk kell őket és meg kel mondanunk. hogy akkor is ugyanezek az emberek minden lehetséges módon

ma meglehetősen bonyolult és nem mondhatjuk, hogy nincs bizonyos veszély arra, hogy nagyobb összetűzésekre kerüljön sor, de a világ békeszerető erői — amelyek közé hazánk is tartozik — megmutatták az Egyesült Nemzetek Szervezetében, hogy tántoríthatatlan és fáradhatatlan síkraszáHásukkal csökkenthetik a nemzetközi összeütközések lehetőségét, és már oda hatottak, hogy a világ remélheti, hogy a békét megvédheti Mideniekelőtt szeretnék visszatekinteni arra,

azzal vádolták hazánkat, hogy fasiszta, hogy mi vérengzők vagyunk, hogy tönkre tesszük népünket, hogy népü nk nincs velünk, és így tovább. Figyelmeztetnünk kell óikat, hogy emlékezzenek és el ne felejitsók, amikor most minket akarnak terhelni azokért az eseményekért, amelyek Lengyelországban és Magyarországon történtek. Ez az alattomos törekvés azoktól a megrögzött sztálinista elemektől ered, amelyeknek a különféle pártokban sikerült még mindig megmaradniok állásaikban, akik újra meg akarják szilárdítani uralmukat és ezeket a sztálinista törekvéseket rá akarják kényszeríteni népeikre, sőt más népekre is. Erre majd később visszatérek. Most csak azt akarom mondani, hogy a magyarországi eseményeket ma ennek az egész fejlődésnek a megvilágításában kell szemlélnünk;

A Szovjetunióval, annak kívánságárai és kezdeményezésére — mi normaiizáltuk viszonyainkat. Amikor Sztálin meghalt, az új szovjet vezetőség látta, hogy a Szovjetunió Sztálin ostobaságai miatt nagyon súlyos helyzetbe, zsákutcába került mind külpolitikai, mind belpolitikai téren és Sztálin módszerednek erőltetésével így jártak a népi demokrácia többi országai is. Megértették, hogy mind ezeknek a nehézségieknek mi a fő oka. A XX. kongresszuson elítélték Sztálin eljárásait és az eddigi politikát, de helytelenül érveltek, hogy ez az egész dolog a személyi kultusz kérdése, nem pedig a rendszer kérdése. Már pedig a személyi kultusz tulajdonképen egy rendszer produktuma. Ök nem indítottak harcot a rendszer ellen, ha harcoltak is ellene, hallgatólag, mondván : hogy Sztálin idejében minden jó volt, de Sztálin az utóbbi időben — mivel megöregedett — kicsit bolondozni kezdett és különféle hibákat követett el. Már kezdettől fogva azt mondottuk, hogy itt

nem csupán a szemétyi

kultuszról van szó,

hanem a rendszerről, amely lehetővé tette a személyi kultusz kialakulását Itt vannak a gyökerek. E szerint tehát ezit kell irtani, márpedig ez a legnehezebb. Hol vannak ezek a gyökerek? A bürokrata gépezetben az irányítás módjában és az ú. n, egyenlőségben, a dolgozó tömegek szerepének és törekvéseinek semmibevevésében, az ú. n. Enver Hodasáfcba/n, az egyes keleti és nyugati pártok vezetőiben, akik szembe szegülnek a demoikratizálással a XX. kongresszus határozataival, és akik sokban hozzájárultak ahhoz, hogy a sztálini rendszer megszilárduljon, akik azon munkálkodnak. hogy az a rendszer ismét felébredjen és uralomra jusson. Itt vannak a gyökerek és ezt a hibát kell kijavítani. Ami minket illet, meglehetősen messze mentünk a Szovjetunióval való viszonyban, megjavítottuk ezeket a viszonyokat és sok gazdasági szerződést kötöttünk, reálisakat és hasznosakat, nagyon kedvező feltételek mellett, és 'sy tovább.

Két nyilatkozatot is tettünk az egyiket Belgrádban. a másikat Moszkvában. Mindkét deklarációnak tulajdonképen nemcsak a mi kölcsönös viszonyainkra, hanem — minden szocialista ország viszonyaira nézve is jelentőseknek kellett volna lenniök. Sajnos azonban nem így fogták fel őket. Megígérték. jólvan, mivel a jugoszlávok annyira makacsok, mi tiszteljük azokat a nyilatkozatokat és mi végrehajtjuk, de azok másokra nem vonatkoznak, mert ott egészen más a helyzet, mint Jugoszláviában.

Jugoszlávia szervezett és fegyelmezett állam. A jugoszlávok megmutatták értéküket, mert a legsúlyosabb órákban is sikerült fenntartani magukat és nem engedték meg, hogy a tőkés rendszer visszaállítására kerüljön sor, és igy tovább. Ez azt jelenti, hogy a jugoszlávok valami mások, mint azok ott a Kelet-Európai országokban. Márpedig ez téves. Amikor mi Moszkvában a deklarációt fogalmaztuk pártviszonyainkról, főleg a Jugoszláv Kommunista Szövetség és a Szovjetunió Kommunista Pártja közötti viszonyokról, ez kissé nehezen ment. Mi nem tudtunk egészen megegyezni, mégis megtörténi a deklaráció, amely véleményünk szerint Jugoszlávián és a Szovjetunión kívül szélesebb kör számára szólt. Mi figyelmeztettük őket. hogy ezek a törekvések, amelyek azelőtt Jugoszláviában oly erőteljes ellenállást idéztek elő, fennállnak a többi országokban is és egy napon kifejezésre jutnak más országokban is és akkor már sokkal nehezebb lesz kijavítani. Tudjátok, hogy Hruscsov itt volt pihenni. Akkor itt is beszélgettünk, de Belgrádban még sokkal többet, mivel engem Rarkovics és más elvtársakkal meghívtak a Kremlbe. Elmentünk oda és folytattuk a beszélgetést Láttuk, hogy a többi ország tekintetében a dolog elég nehezen megy, ment

a többi ország tekintetében más álláspontjuk van

a szovjet vezetőknek. Bizonyos téves, ferde felfogásaik voltak, az illető országokkal, Lengyelországgal, Magyarországgal való viszonyuk tekintetében. Mi azt mind egyre tragikusabbnak láttuk, hogy

Jói tudjátok, hogy amikor a póznán i

esetre került a sor, a szovjet emberek vetülik szembeni magatartása egyszerre megváltozott, kezdtek hidegebbek lenni, azt gondolták, hogy azért, ami Poznanban történt, mi. jugoszlávok vagyunk a hibásak. Mi vagyunk a hibásak azért, mert élünk a világon, mert olyanok vagyunk, mert olyan Jugoszláviát teremtettünk, amilyen a hazánk, mert hazánk hatást fejt ki határain túl is. Még akkor is, ha nem akarnánk, hazánk hatást fejt ki, mégpedig nagyon pozitív és hasznos hatást. Lengyelországban minden üldözés és káderpusztítás sztálini módszerei ellenére is maradt egy mag, Go mulkával az élen, mely a VIII. pléumon erőteljesen kezébe tudta venni az ügyeket, merészen kijelölte -z új irányvonalát, vagyis a demokratizálás felé vezető utat. Síkra szállt Lengyelország teljes függetlenségéért, és a Szovjetunióval való jó viszonyáért is. Elszántan ellenáll azonban, hogy belügyeibe beleavatkozzanak.

Ennek köszönhető, hogy Lengyelországban nem tudtak kifejezésre jutni a reakciós erők, amelyek feltétlenül meg vannak és amelyek azt remélték, hogy a kommunistákkal való összeütközésben felszínre juthatnak. Az ilyen gondolkodásnak és a szovjet vezetők magatartásának köszönhető — akik idejekorán beszüntették a beavatkozást — hogy 'Lengyelonszágban a dolgok meglehetősen stabilizálódtak és egyenlőre 'léggé jól fejlődnek. Nem mondhatom. hogy Lengyelországnak ez a pozitív fejlődése — amely nagyon hasonlít a mienkhez — örömet váltott volna ki a szocialista tábor más országaiban. Nőn. a fejlődést bíráljál!, mégpedig többnyire titokban, egymás között, de úgy ahogy nyilvánosan is. Ezektől az onszágokfól Lengyelország még annyi támogatást sem kapott, mint amennyit a szovjet vezetőktől, akik beieez nem az egész szovjet vezetőség,

hanem csak a vezetőség egy részének álláspontja, és ezt az álláspontot bizonyos fokig rákényszerítette a másikra is.

Mi láttuk, hogy ezt az állásfoglalást azok az emberek kényszerítették a többire, akik sztálini állásponton állottak, sőt még most is azon állanak.

De még mindig van lehetőség, hogy a Szovjetunió vezetőségének belső fejlődésében azok az elemek győzzenek, akik a demokratizálás irányában az erőteljesebb és gyorsabb fejlődés hívei, és meg akarnak tagadni minden sztálini módszert, új viszonyokat akarnak teremteni a szocialista államok között és azt akarják, hogy a külpolitikai fejlődés ebben az iráyban haladjon. Bizonyos jelekből és beszélgetésekből is láttuk, hogy ezek az elemek nem gyengék, sőt erősek, de azért a fejlődésnek ez a belső folyamata amely progresszív irányban, a sztálini módszerek abbahagyásának irányába halad, meg van zavarva bizonyos nyugati országok részéről, amelyek propagandájukkal és annak szakadatlan ismétlésével, hogy ezeket az országokat fel kell szabadítani, beavatkoznak ezeknek az országoknak belügyeibe, zavarják a gyorsabb fejlődést és az említett országok közötti viszonyok javulását. Mivél a belügyekibe való beavatkozás — mind pedig a rádión át való hírverés, a légigömbökkel való anyagküldés és a többi meglehetősen nagy arányokat öltött, a Szovjeunióban úgy vélik, hogy meglehetősen kellemetlen körülményekre kerülne sor, ha a szovjet csapatok teljesen elhagynák ezeket az országokat és mondjuk, olyan státuszt adna a Szovjetunió nekik, ami Jugoszláviának van. Félnek, hogy ezekben az országokban akkor a reakciós erők győznének. Más szóval ez azt 'jelenti, hogy nem bíznak eléggé ezeknek az örszágoknak a belső forradalmi erőiben. Véleményem szerint ez téves.

egy.ztek Lengyelország ilyen állásfoglalásába. A szocialista tábor egyes országaiban és az egyes nyugati kommunista pártokban az ilyen vezetőknél Lengyelország nem talált megértésre, azért mert a vezetés még mindig sztálinista módszereket követ. Amikor Franciaországban az a bizonyos kommunista történelem tanár előadást tartott és arról beszélt, hogy Jugoszlávia az imperializmus alattomos ügynöke, amikor abban a pártban olyan emberek ülnék, akik ilyen tragikus és súlyos időkben nyíltan fellépnek ezzel a súlyos váddal száz meg száz ember előtt, lehet-e arra biztosíték, hogy a szocializmus ügye szabályszerűen fejlődik a jövőben. Nem lehet. Az ilyen felelőtlenül dekadens kirohanásokért az illető párt vezetői a hibásak.

Vagy pl. vegyük az olyan állítólagos marxistát mint Enver Hodzsa, aki csalr annyit tud mondani, hogy marxizmus-lcninizmus, ezenkívül egy szót sem, de cikket ír Jugoszláviáról — a nevet nem említve — de Jugoszláviát és Lengyelországot ostorozza és határozottan elítél! a saját útra való törekvést, a különleges adottságokhoz hangolt fejlődést, sőt még azzal is szembe száll, amit Hruscsov és más szovjet vezető’ elismertek. Azt ugyanis: hogy különféle utak vezetnek a szocializmusba. Ilyen alak merészkedik nemcsak rágalmazni, Jugoszláviát, de kirohanni ellene és még egy nagy szocialista ország ellen is, meri ostorozni még a szovjet vezetőket is. Az Ilyen kommunista elemek az: gondolják, hogy a Szovjetunióban találnak majd Sztálint».z hasonló embereket, akik maid támogattak őke», hogy fennmaradhas~snak népük nyakán,

Ro*ssul ifimerték Rákosit és Geröt

Elvtársak! Ez végzetes! Amikor Moszkvában jártunk természetesen

volt szó Lengyelországról, Magyarországról és más országokról is; Azt gondoltuk, hogy Rákosi uralma és Rákosi maga semmiféle adottsággal sem rendelkezik ahhoz, hogy vezesse a magyar államot és belső egységet teremtsen, hanem ellenkezőleg: nagyon súlyos következményekhez vezethet. Sajnos, a szovjet elvtársak nem hitték el ezt nekünk, azt mondották, hogy Rákosi régi forradalmár, becsületes és így tovább. Régi, az igaz* csakhogy ez nem elegendő. Becsületes-e? Azt hiszem, amennyire ismerem, ezt sem állíthatnám, különösen a Rajk-per és a többi dolgok után. Számomra ezek a legbecstelenebb emberek a világon. A szovjet elvtársak azt mondották, hogy Rákosi okos, hogy sikere lesz és nem tudják, ki másra támaszkodhatnának abban az országban; Éppen azért, mert mind állami, mind pedig pártpolitikánk a mások belügyeibe való beavatkozást ellenzi és azért, hogy újra ne kerüljünk összeütközésbe a szovjet elvtársaikkal, nem szálltunk eléggé síkra a szovjet vezetőknél, hogy tegyék félre az olyan együttest, mint amilyen Rákosi és Gerő. Amikor Moszkvába mentem, nagy volt a meglepetés, amiért nem Magyarországon keresztül utaztam, éspedig éppen Rákosi miatt nem akartam keresetül utazni Magyarországon. Azt mondtam, hogy még akkor sem mennék Magyarországon át, ha így az út 3-szof rövidobb lenne. Amikor abban az országban egyre erősebb és erősebb elégedetlenség tört ki éppen a kommunisták soraiban, amikor követelték, hogy Rákosi távozzék, a szovjet elvfcáisak látták* bogy így tovább nem mehet.

Megegyeztek, hogy Rákon

menjen, de hibát követtek el,

mert nem engedték meg, hogy

Gerő és Rákosi többi híve is

menjen, akik a nép előtt kompromitálták magukat.

A Rákosi menetelét Gerő maradásához kötötték, ez pedig hiba volt, mert Gerő semmivel sem különbözött Rákositól, ugyanazt a politikát folytatta és ugyanazokért a hibákért felelős, mint Rákosi.

Mit tehettünk mi Elvtársak? Láttuk, hogy a dolgok, nem mennek rendjén. Amikor a Krímben voltunk, véletlenül Gerő is ott termett és véletlenül találkoztunk vele, L szélgettünk »; Gerő elítélte a korábbi politikát és azt mondotta, hogy hibás volt az a politika, mert rágalmazták Jugoszláviát, egyszóval: hamut szórt a fejére és kérte, hogy állítsuk helyre a jó viszonyokat, ígérvén, hogy az összes előbbi hibákat kijavítják és hogy nem térnek vissza többé a régihez. Mi meg akartuk mutatni* hogy nem vagyunk bosszúállók* hogy nem vagyunk szűkkeblüek* beleegyeztünk, hogy beszélgetünk Gerő vei és a Magyar Dolgozók Pártjának küldöttségével, amikor az majd Jugoszláviába jön. Helyre akartuk állítani a kapcsolatokat a Magyar Dolgozóik Pártjával, mert reméltük, hogy majd így a magyar pártot el nem szigetelve könnyebben hatunk, szabályszerű, belső fejlődésükre.

Csakhogy a dolgok már meglehetősen messzire mentek, amiről mi

nem tudtunk.

Gerő Jugoszláviába jövetele és

közös nyilatkozatunk már nem segíthetett.

Az emberek Magyarországon nem tűrték a sztálinista elemeket, akik még tartották a hatalmat. Követelték eltávolításukat és követelték az áttérést a demokratizálás útjára. Amikor a magyar küldöttség Gerővel az élén visszatért hazájába, Gerő, mivel kínos helyzetbe jutott — újból megmutatta előbbi arculatát. Azt a százezernyi tüntetőt, akik még akkor tüntetők voltak — csőcseléknek nevezte és megsértette majdnem az egész népet. Képzeljétek el, mennyire vak volt ez az ember és milyen vezető lehetett, hogy még a vá'ságos pillanatban, amikor minden forrt és amikor az egész nép elégedetlen, csőcseléknek meri nevezni azt a

(Főlytctiása a 2-ik oldalon)

ami Magyarországban és Lengyelországban

történt,

Az összes későbbi hibák gyökere abban rejlik, hogy nem bixnak eléggé ezeknek a népeknek a szocialista erőiben