Szolnok Megyei Néplap, 1956. augusztus (8. évfolyam, 181-203. szám)
1956-08-12 / 188. (189.) szám
fi LAO PROLETÁRJAJ EGYESÜLJETEKt Vili. évfolyam, 188. szám. 1956. augusztus 12. vasárnap. SZÓ MEGYEI MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEG VEI TANÁCS LAPJA A hatodik vasutasnap Irta : Pagonyi Gyula, a Szolnoki Pártbizottság titkára A felszabadulás óta hatodszor ünnepeljük már hős vasutasainkat. Ezen a napon feléjük fordul az ország népe és velük együtt ünnepli azokat az embereket, akik a felszabadulás első pillanatától kezdve, sokszor éhezve, fázva és rossz munkakörülmények között dolgoztak, hogy az ország vérkeringése, a vasút mielőbb meginduljon, üzemképes állapotba kerüljön. Nemcsak a vasutasok ünnepe ez a nap. Jelentősége messze túlnő a kereten. Népgazdaságunknak nincs olyan területe, amely ne lenne a legszorosabb kapcsolatban a vasúttal. Éppen ezért egyre inkább hagyománnyá válik, hogy a népgazdaság más területén dolgozó elvtársak is együtt ünnepelnek a vasutasokkal, mert azok szállítási eredményeiben üzemük sikeres munkájának előfeltételét is látják; t Vasutas dolgozóinknak évről-évre növekvő feladatokat kell megvalósítani. A teheráruszállítás 1938-hoz képest három és félszeresen, a személyszállítás pedig négyszeresen növekedett. Ezt odaado, áldozatkész munkával, nagyrészt a régi mozdony-, kocsipark- és technikai berendezések jobb kihasználásával bonyolították le. Most az őszi forgalom nagy csatájára készülnek. Az elmúlt hónapban zajlott le a XI. vasútüzemi értekezlet, amely számos támpontot, határozatot adott ehhez. Az ünnepre már ezek megvalósításával készültek vasutasaink, hogy biztossá tegyék a pályákat, időre kijavítsák a mozdonyokat és a kocsikat, mire megindul a nagy munkau A * Wei vasutasnap minden eddiginél nagyobb őszi forgalom ** előtt nyitják fel a sorompókat, Az idén szállított áruk mennyisége tulajdonképpen már elmosta az éles határvonalat az őszi és egyéb évszakok forgalma között. Az elmúlt hónapokban már „őszi forgalmi" teljesítményeket értek el vasutasaink és ezekért megérdemlik a dicséretet és elismerést. A szolnoki állomáson pl. júliusban 62 335 kocsit gurítottak és mintegy 22 450 tonnával 31 túlsúlyos vonatot továbbítottak mozdonyvezetőink. Ezeket a nehéz feladatokat olyan időszakban oldották meg, amikor a mozdony- és kocsipark tekintélyes részét a műhelyekben készítették elő; 1956 augusztus 12-e új, nagy tettek előtt nyitja meg az utat. A vasút őszi forgalmának, a vasutas dolgozóknak igen fontos részük lesz abban, hogy a népünk elé tűzött újabb magasztos célok megvalósuljanak. Pártunk és kormányunk számít felelősségteljes, eredményes munkájukra. Fokozott megbecsülésüket mutatja az is, hogy az új ötéves tervben a vasút fejlesztése az eddiginél nagyobb súllyal kap {lelyet. A szolnoki csomópont is jelentős fejlődésen megy keresztül. Megépül az új állomás és az osztálymémökség épülete. Korszerűsítik vágányhálózatát, újjáépítik a Szolnok— Ujszász—Budapest vonalat. Villamos térközbiztosító berendezések teszik korszerűvé és biztonságossá a szállítást és az utazást Ezek mellett pártunk és kormányunk gondoskodását mutatja az is, hogy emelték az alacsony keresetű dolgozók bérét. Július 1-től 35 000 pályaépítő és pályafenntartási dolgozó kapott 3 500 000 forintos béremelést. Augusztus 1-vel a havidíjas dolgozók többségének bérét rendezték, A VT. vasutasnap a szolnoki vasutasság kettős ünnepe, " Ma van a szolnoki Járműjavító fennállásának 100 éves évfordulója. Ezen a napon a megye dolgozói azt az üzemet ünnepük, melynek létrejötte megteremtette a megye munkásosztályának kialakulását. 100 évvel ezelőtt az ország második vasútvonala, a Pest—Cegléd—Szolnoki vonal megnyitásával agyidőben egy kis fiókműhelyt is létesítettek Szolnokon, mely a jelenlegi üzemnek mindössze egynegyed részét tette ki Majd 1680-ban a Tiszavidéki Vaspálya Társaságot és ezzel együtt a műhelyt is átvette a MÁV, Ettől kezdve erőteljesebben fejlődött az üzem s ezzel párhuzamosan növekedett a dolgozók száma és politikai öntudata; A 90-es évek végén, az alacsony munkabérek miatt — már nemegyszer megmozdulásokra került sor és a műhely munkásai 1904-ben bekapcsolódtak az országos vasutas sztrájkba- A Tanács- köztársaság idején a Járműjavító öntudatos munkásai a párt hívó szavára elsőként jelentkeztek a forradalom védelmére. A műhely munkásai önkéntes tüzérséget alapítottak és ezzel is hozzájárultak a város és a Tanácsköztársaság védelméhez. Az ellenforradalom a műhely munkásainak soraiból is sok áldozatot követeit A kommunista vezetőket elhurcolták, többeket hosszú időn keresztül kínoztak. A hírhedt abonyi gróf Vigyázó kastélyban kivégezték a műhely két kiváló kommunista vezetőjét, F. Bede Lászlót és Virág Jánost. A Horthy-uralom negyed százada jelentette a legnehezebb időszakot a műhely munkásainak életében, A jobb élet — a Járműjavító munkásai számára is — a felszabadulással kezdődött. Egyemberként, hatalmas lelkesedéssel fogtak hozzá, hogy a fasiszták által kirabolt és elpusztított üzemet újjáépítsék, A z elmúlt évek során is bebizonyították, hogy a párt hívő ” szavára egységesen sorakoznak fel. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a 100 éves jubileumi ünnepségre való készülődés során tizedszer nyerték el a megbecsülést jelentő büszke él üzem címet. E kitüntetés elnyeréséhez nagyban hozzájárult az, hogy a műhely dolgozói a második ötéves terv első félévében magasan túlteljesítették az előirányzott tervet. A mozdonyosztály 116. a kocsiosztály a teherkocsi fővizsgánál 218.3, a középjavításnál 536.6, a megmunkáló osztály 131.1, a karbantartó osztály 106.8, a mérleg-reszelő, vágó üzem pedig 113.6 százalékos eredményt ért el. A kettős ünnep alkalmából fogadják, hogy a jubileumi év lendületével küzdenek esedékes tervük túlszárnyalásáért. így akarják győzelemre vinni a Fűtőház és a forgalom valamennyi dolgozójával vállvetve az őszi forgalom nagy csatáját. Az ország „vérkeringésének’“ biztosítása nagy nemzeti feladat volt az elmúlt évek során is. S ezt vasutasaink mindig meg is oldották. Az eddigi eredmények, valamint a Központi Vezetőség július 18—21-i határozata alapján joggal várhatjuk, hogy megyénk vasutaesága az idén is úgy teljesíti az őszi csúcsforgalom nagy feladatait, hogy munkájukkal továbbra is kiérdemlik pártunk bizalmát, dolgozó társaik megbecsülését és szeretetét Feladatunk, hogy a Központi Vezetőség határozata alapján, programjára támaszkodva mozgósítsuk a kommunista vasutasokat, a vasút összes dolgozóit nagy céljaink maradéktalan valóraváltása, az Ő6zi forgalom sikeres lebonyolítása érdekében, E munkához sikereket, gazdag eredményekéit, jó munkát kívánunk a vasutas edvtáxseknáfc TÁVIRAT Jelentjük, hogy nyári Idény- tervünket augusztus 10-lg 105 százalékra teljesítettük. A TÓSZEGI GÉPÁLLOMÁS DOLGOZÓI A vörös vándorzászlő nyertesei A szolnoki párt-végrehajtó bizottság mellett működő műszaki tanács értékelte a város üzemeinek versenyét, termelési eredményét. Az értékelés alapján második negyedévi munkájával a minisztériumi iparvállalatok közül a TISZA BÚTORGYÁR nyerte el a végrehajtó bizottság vörös vándorzászlaját. Termelési tervét 102,9, termelékenységi tervét 123,9 százalékra teljesítette. Jó eredményt ért el a gazdaságossági mutatók alakulásánál is. A helyiipari vállalatok közül a műszaki bizottság értékelése szerint az ÉPÍTŐIPARI javitö és építő vAllalat végzett legjobban a második negyedévben s így elnyerte a vörös vándorzászlőt. A városi párt- és DlSZ-bizott- ság vándorzászlaját a TISZAMENTI VEGYIMŰVEK DISZ szervezete érdemelte ki. A kitüntetéseket szombaton délután átadták s így a mai nagygyűlésre a dolgozók már ezekkel a zászlókkal vonulnak fel. HÍRADÁS két termelőszövetkezetből Lakóházakat építenek a mezőtúri Sallai Isz-ben a jószággondozóknak A mezőtúri Sallai Termelőszövetkezet tagjai tanácskozásokon, értekezleteken már sokszor hallottak arról, hogy milyen fontos a szarvasmarhatenyésztés fellendítése. Valóban, a fejlett tehenészet szép jövedelmet hoz. Csakhát hiába van elegendő takarmány, megfelelő istálló, ha a hozzáértő, jószágszerető ember hiányzik. Ha akad is ilyen a Sallai Tsz-ben, nem szívesen vállalja azt a fáradságot, amivel a 28 kilométeres napi utazgatás jár. Ehhez tudni kell ugyanis, hogy a Sallai Termelőszövetkezet tanyaközpontja 14 km-te van a várostól. A jószágokhoz pedig elég korán kell felkelni és későn lefeküdni. Nyáron ez még megjárja, de télen a hidegben, fagyban, vagy a csúszós sárban szinte lehetetlen a közlekedés. Csató Mihály tsz elnök és a termelőszövetkezet tagjai azonban megtalálták a módját annak, hogyan lehet ezt a nehéz kérdést megoldani. A héttagú építőbrigád pár hónappal ezelőtt hozzákezdett három, minden igényt kielégítő kanszerű családi ház építéséhez. A tsz tagok — Bihari Sándor, Csató István, Bihari Mihály, Halasi István, Biró János és Tóth István — Hegyi Mihály brigádvezető irányításával igen derekas munkát végeztek. Készen van három szép családi ház, közel a tsz tanyaközpontjához. Rövidesen a villanyt is bevezetik, hogy ez se hiányozzon lakóinak; Ilyen körülmények között rövidesen megoldódik a tehenészet helyzete a Sallai Tsz-ben. A szép, tiszta, új lakásba szívesen költözik majd olyan jószággondozó, aki szereti és hivatásának érzi a tehenészetben végzett munkát; Érdemes még megemlíteni, hogy az építőbrigád túlnyomórészt bontási anyagokból dolgozott. így 30 százalékkal kevesebbe került az építkezés, mintha állami eszközöket vettek volna igénybe. Ezt a módszert követhetik Szolnok megye többi termelőszövetkezetében is. Eddig 160 000 forintot jövedelmezett a csépai Alkotmány Isz szeszfőzdéje Nem véletlen, hogy a Központi Vezetőség 1956 július 18—21-i határozata és a második ötéves terv irányelvei olyan jelentős teret szentelnek a termelőszövetkezetek segédüzemágai fejlesztésének. Elég példának megemlíteni a csépai Alkotmány Termelőszövetkezet helyzetét. Itt jól használják ki ezeket a tartalékokat. Az Alkotmány Tsz-nek gyümölcsöse, szőlője és nádasa van. A nád művelés nélkül is minden évben meghozza a hasznot. Az elmúlt évben 2500 kéve nádat adtak el, igaz, elég olcsón, 6 forintjával kévénként. Most terv van arra, hogy feldolgozzák, üvegházi, mélegágyi növénytakarókat készítenek belőle. Ami szükséges, saját kertészetükben használják fel, a többit jó pénzért eladják. Az elmúlt esztendőben negyvenhat család méhet vásárolt a szövetkezet. Ottmár József szakképzett méhész keze alatt máris számottevő hasznot hozott a méhészet. Hat mázsa mézet kálónként 18 forintjával adtak él és kiperge- tósre vár még négy mázsa. A községben volt egy rossz állapotban lévő. szeszfőzde. Már évek óta nem is használták. A termelőszövetkezet ezt 60 000 forint beruházással rendbehozatta. 1955 november 1-től 1956 június 2-áig, az ideiglenes szüneteltetés napjáig 160 000 forintot jövedelmezett az Alkotmány Tsz-nek. Ismerve a csépai gazdálkodók gyümölcstermelési kedvét, a párhónapos karbantartás után, augusztus 15-én a termelőszövetkezet ismét üzembehelyezi a szeszfőzdét. Zárszámadásig még mintegy 100 000 forint bevételre számítanak ebből. Mint a fenti példa is igazolja, a segédüzemágak fejlesztése számottevő hasznot hoz a közös gazdaságoknak. A csépai Alkotmány Tsz-hez hasonló adottsága számos tsz-nek van. Használjuk ki tehát ezeket a lehetőségeket a nagyüzemi gazdálkodás jövedelmezőségénék növelésére. N. Ä. Bulgaiiyin üzenete az atom- és hfdrogénfegyver alkalmazása ellen összehívott nemzetközi értekezlethez Moszkva (TASZSZ.) A szovjet nép nevében üdvözletemet küldöm és eredményes munkát kívánok az atom- és hidrogénfegyver alkalmazása ellen összehívott II. nemzetközi értekezlet résztvevőinek; A világ népei mindennél inkább kívánják fenntartani a szilárd és tartós békét, egyszersmindehkorra meg akarnak szabadulni az atomháború borzalmaitól és az emberi értelem legnagyobb vívmányát, az atomerőt nem az emberi kultúra vívmányainak rombolására, hanem a bőkés építés feltételeinek biztosítására, a dolgozók életszínvonala emelkedésének érdekében akarják felhasználni; Mint ismeretes, a Szovjetunió következetesen síkra száll az atom- és hidrogénfegyver eltiltása és az államok fegyverzetéből való kivonása mellett; A Szovjetunió kormánya ezen az úton első lépésként azzal a javaslattal fordult az Egyesült Államok és Anglia kormányához, hogy kössenek megállapodást az atom- és hidrogénfegyver kísérletek, valamint a kísérleti robbantások azonnali beszüntetésére; A Szovjetunió Legfelső Tanácsa folyó év július 16-i nyilatkozatában megelégedéssel állapította meg a szovjet nép és a japán nép nézeteinek egységét a magfegyverek teljes eltiltásáért és a kísérletek haladéktalan beszüntetéséért folyó harcban. Nagyra értékeljük azokat az erőfeszítéseket, amelyeket a japán nép e nemes ügyért tett; ^ A szovjet nép annak a reményének ad kifejezést, hogy az értekezlet tekintélyt parancsoló hangon foglal állást az atom- és hidrogénfegyver betiltásáról szóló javaslat mellett, sffcra száll azért, hogy az atomenergiát kizárólag békés célokra, az emberiség javára használják fel; Moszkva, 1956. augusztus 9. N. A.- BULGANYIN; a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke. LAPZÁRTAKOR ÉRKEZETT Az Alaltyáni Gépállomás teljesítette nyári tervét Örömmel jelentjük, hogy gépállomásunk nyári tervét határidő előtt 23 nappal teljesítette. A tervben előirányzott mértékben teljesítettük az egyes részletterveket, a kapálást, az aratást, a tarlóhántást. Körzetünkben a gabonacsépléssel augusztus 16-ra végzünk. Jászboldogháza községben a csépilés befejeződött és a körzetünkhöz tartozó termelőszövetkezetek a kenyérgabona termelési tervet 118 százalékra teljesítették; Az Alattyáni Gépállomás dolgozói, Pusztamonostoron is elcsépeltek Pusztamonostor község párt- és tan ács-végrehajtó bizottsága örömmel jelenti, hogy augusztus 11-én a vállalt határidő előtt 7 nappal a csóplést a községben befejezték. Ezért elismerést érdemel a község valamennyi dolgozója és a Jászberényi Gépállomás Bognár brigádja. Toldi Miklós, Bán János, Ozsvári István csóplőgépfelelős vezetők és munkacsapataik, melyeknek az egész cséplési idény alatt üzemi kiesésük nem volt: Jelentjük még, hogy a 4 százalékos többlet termelést kenyérgabonából túlteljesítettük a mezőgazdasági termelőszövetkezetekben pedig megdupláztuk; Bállá János, Pusztamonoetorj Élüzem lelt a szolnoki Patyolat Vállalat Á szolnoki Patyolat Vállalat dolgozói a második negyedévben végzett kiemelkedő és eredményes munkájuk jutalmaként elnyerték az ólüzem rímet: Köszöntjük a vállalat dolgozóit az élüzem elnyerése alkalmából; 900 nehézboronát kapnak a gépállomások A gépállomásokon a jó talajművelés legfontosabb eszközei közül a nehéz boronákban volt eddig a legnagyobb hiány; Az idén tervbe vették ennek a hiányosságnak a pótlásét, A Szolnok megyei gépállomásokra az előirányzott beruházások szerint 500 nehéz boronát vártak az idén. A terven felüli beruházásokból azonban az utóbbi időben ezt a mennyiséget 900-ra egészítették ki; Ezzel a mennyiséggel jól ki tudják elégíteni a m&> gye gépállomásainak igényeitj