Szolnok Megyei Néplap, 1956. június (8. évfolyam, 128-154. szám)

1956-06-22 / 147. szám

2 SZOLNOK MEGYEI NÉPIM 1356. június 22 PARTÉLET ★ A szolnoki Városi Tanács pártszervezete az ügyvitel egyszerűsítéséért Újszerű és nagy eredményekkel biztató munka foly'k a szolnoki Városi Tanácsnál: azon munkál­kodnak vezetők és beosztottak, ho­gyan tudnák lényegesen, mondhat­nánk úgyis — radikálisan egysze­rűsíteni a jelenlegi bonyolult ügy­menetet. Szükség van erre többféle okból is. Először azért, mert a lakosság ügyeinek intézése sok esetben — éppen a bürokratikus megkötöttsé­gek miatt — késedelmesen folyik, továbbá azért !s, mert a sok felesleges papírmunka túlterheli a beosztottakat és a je­lentősebb feladatok megoldására kevesebb idejük marad. Az eddigiek során az osztályve­zetők, a többi dolgozók véleményét kikérve, állították össze javaslatai­kat és már ez is igen nagy ered­ménnyel járt. A sok közül csak a leglényegesebbet említve, &zi java­solják a felsőob szerveknek, hogy a jelenlegi 11 osztály, illetve cso­port helyett mindössze 4 osztály legyen a városi tanácsnál s ez ösz- szehangoltabban, nagyobb hatás­körrel, felelősséggel intézhesse a ma még eléggé szétfolyó és néha egymást keresztező, sőt akadályozó munkát. Részletesen is kidolgozták a javaslatok indokolását és remé­lik, hogy a felsőbb szervek nem zár­kóznál. el — ahogy mondják — a forradalmasító átszervezés elől. Azonban, ha alaposabban is utá­nanézünk a dolognak és érdeklő­dünk, kiderül, hogy a tanács dolgo­zóinak egyrésze meglehetősen értetlenül áll a kérdés előtt. Némelyikőjükben felmerül az ide­genkedés és a kétely is. És ez kü­lönböző okokból fakad. Van ak' at­tól fél, hogy ha nyíltan feltárja, ho­gyan lehetne egyszerűbbé tenni az ügymenetet, a csökkent munka esetleg őt is feleslegessé teszi be­osztásában. Az óvatoskodó hangok azt is mutatják, hogy más munka­köröknél fellelhető egyszerűsítés felvetését kényelmetlen feladatnak érzik. Mások azt teszik szóvá, hogy ta­valy is készítettek már ésszerűsítési javaslatot, fel is terjesztették és még választ sem kaptak rá. vagy pl. * 1 amikor az iktatás összevonását vég­rehajtották — ami lényeges megta­karítást jelentett — még egyes osz­tályvezetők is felszólaltak ellene a felsőbb szerveknél. Ezek az aggályok, vélemények útjában állnak annak, hogy teljes egészében kibontakozhasson az ügyvitel egyszerűsítéséért folyó — tegyük hozzá — harcos állásfogla­lást is kívánó munka. Éppen ezért elengedhetetlen és sürgős feladat lenne, hogy a tanács pártszervezete segítsen tisztázni ezeket a kérdéseket, igyekezzen el­oszlatni az aggályokat és megszer­vezni a még szélesebbkörű vi­tát ebben a kérdésben. Amint Csényi elvtárs, a tanács pártszervezetének titkára elmon­dotta, ennek a feladatnak az el­végzésében még csak a kezdetnél tartanak. Az e havi taggyűlés előkészítése során — pártvezetőségi ülés, párt- csoportértekezletek, stb. — már foglalkoztak és még foglalkoznak az osztályok és egyes dolgozók munkájával s ebben az ügyvitel egyszerűsítésének kérdését is meg­vitatják. Szó lesz arról is, hogy az ügyvitel egyszerűsítése — éppen a helyi tanácsok önállóságának foko­zódása, hatáskörének növekedése révén — még nagyobb feladatokat ró majd a tanács dolgozóira, mint ezidáig. Saját érdekük tehát, hogy igyekezzenek megszabadulni azok­tól a megkötöttségektől és felesle­ges papírmunkáktól, amelyek eddig is nagy tehertételt jelentettek szá­mukra. Ami pedig a javaslatok ha­tását, eredményességét illeti — a felsőbb szervek átfogó intézkedé­sei is csak úgy vezethetnek ered­ményre, ha valóban átgondolt, de ugyanakkor bátor és következetes módon az alsóbb szerveknél is meg­indul ez a folyamat, ha a „vissza­húzó erőket” itt is leküzdik, mint­egy kiharcolják az intézkedések mielőbbi megvalósítását. Csényi elvtárs elmondta még azt is, hogy ezen túlmenően is igen sokoldalú tennivalója van mind a pártvezetőségnek, mind a párttag­ságnak abban, hogy a tanácsra há­ruló nagy feladatot sikerrel meg­oldják. A pártvezetőségre hárul, hogy a maguk munkaterületén fel­figyeljenek minden akadályozó té­nyezőre és a taggyűlés után a már megoldható egyszerűsítések mi­előbbi elvégzését támogassák. Egyszóval: tegyék a tanács minden dolgozójá­nak ügyévé e munkát és az ügyvitel egyszerűsí­tésében is — csakúgy mint más te­rületen járjanak élen a párttagok, legyen ösztönző erő a pártszerve­zet minden tagjának harcos állás- foglalása. F. T. P. Nyilatkozat a Jugoszláv Kommunisták Szövetségének és a Szovjetunió Kommunista Pártjának viszonyáról KÜLFÖLDI HÍREK Róma (MTI). A Tanjug római tudósítója hitelt érdemlő olasz kor­mánykörökből nyert értesülése alapján jelenti, hogy Segni olasz miniszterelnök és Martino külügv- miniszter ez év október elején uta­zik a Szovjetunióba. S z u h i n i c s i (Kalugai terület) (TASZSZ). Tito elnöknek és kísé­retének különvonata Kiev felé me­net szerdán Szuhinicsibe érkezett. Az állomáson nagy sokaság gyűlt egybe. A kocsiból kilépő Tito elnököt és feleségét mindenhonnan üdvözlő felkiáltások fogadták. Melbourne (MTI). Howard ausztráliai anyagellátási miniszter szerdán közölte, hogy a Montebello szigeteken végrehajtott angol atomrobbantási kísérletből szárma­zó rádióaktív felhő hatolt be az ausztráliai szárazföld felé. * Tito Kievbe érkezett Kiev (TASZSZ). Csütörtök dél­előtt Moszkvából Ukrajna főváro­sába érkezett Joszip Broz-Tito, a Jugoszláv Szövetségi Népköztársa­ság elnöke és kísérete. (MTI) | 101 H IS'IVAH. A KUJON (23.) _ FI icsérnek engem — a fenét! — komorodott el. Az a bumfordi Botos meg se lát. Csak csinálja pattogva, amit a vezetőség parancsol. Miért nem beszélgetett még el vele, hiszen párttag ő is? Csakhát nem ereszkedik le egysze­rű brigádtaghoz. A következő pillanatban meg Botosné járt az eszében. — Nem tudom, miért éppen ez a Botosné az ágit. prop. titkár a VB-n? — szólt oda Koczognénak, aki fejét lehajtva talpalt mögötte «3 fényesre taposott gyalogúton. — Ők tudják — felelt nagysokára a rengőképű asszony. — ... Szóno­kolnak, hogy sógor-koma alapon nem lehet működni seholsem.- O a VB-n van vezetőállásban, az ura meg brigádvezető .;: — Mi van abban? — csendült Köti Jóska hangja utánuk. — Mind a kettő érti a dolgát. Ha valaki megfelel brigádvezetőnek, ne le­hessen az, mert a felesége ágit. prop. titkár? — Hiába a mi brigádunk az -első, csak megy a setyesutya: azért el­sők, mert a felesége a pártnál dol­gozik — vetette oldalt a fevt Ko- czogné, hogy hátul is meghallják, amit mond. — Én meg csak azt mondom — erősködött Kóti. — Nézzék meg az árpánkat, huszonöt mázsánál ke­vesebb nemigen lesz ... Mutassa­nak másik brigádot, ahol ennyit hoztak ki. Az viszont meglehet, 1 gy Botos elvtárs nem felejti el: felesége a pártbizottságon van, szé- gy< í lenne elmaradni. ' TVem is azért — kapott ész- be Rontóné. Megijedt, hogy talán túl is lőtt a célon a té­mával. Még majd valaki '-issza- mondja Botoséknak. Váltott hát a hangon. — Nem is azért mondom, de túl egyszerű az az asszony ágit. prop. titkárnak. Nem az iskolá­zottságát értem, hanem, hogy olyan visszahúzódók. Egy ilyen többezer- holdas tsz brigádveze^őjének, meg egy ágit. prop.-titkárnak többet kellene forogni az emberek között a magánéletben is;.: De ezek nem mennek sehova. — Kicsi a gyerek s egész nap a nagymamájával van otthon, örül­nek, ha egy-egy este nyugton lehet­: odahaza — vette védelmébe Botosékat egy cinke termetű asz- szonyka. Hegyes vékony orra harc- rakészen szúrt a levegőbe- s nagy fekete szeme melegen csillogott, amint önkéntelenül lepillantott domborodó hasára. — Annál inkább, örülhetnének, hogy van valaki a gyerekkel, ök meg élnék egy kicsit a világukat. Ne mondják a kívülállók, hogy a szövetkezeti tagok, meg a pártfunk­cionáriusok élni se érnek rá. — Tudják? — állt meg egy pilla­natra Rontóné, miután átlibbent egy árkocskán. — Valamelyik nap találkoztam Botosnéval meg az urával a Latabár-esten. A szünet­ben beszélgettem a tanácselnök elvtárssal, ö is úgy tartja, hogy Bo­tos elvtárs balos egy kicsit. Nem bírja a középparasztokat. — Hiszen ő is középparaszt volt! — Meglehet, de akkor meg jobb akar lenni valamennyiüknél. Túl­licitál — vágott vissza Rontóné. — Szóval Botosékkal csak előadás után jöttünk össze a kijáratnál. Mondom az asszonynak: — Jöjjetek el -'alamelyik este mihozzánk látogatóba. Juj, de zavarba jöttek mind a ketten. Annyira szabadkoztak, hogy már nem is forszíroztam a végén... Hallgatagon követték a többiek. Közvetlen mögötte Koczogné szok­nyája surrogott nehézkesen. „Dur­va strapaanyagból van” — konsta­tálta Rontóné. „És hogy csattog a talpa. Mint mikor a tehén capiat hazafelé. Ez se ad már magára semmit. Csak a malac, a tehén, a tyúk a mindene.” ikor én a gépállomáson dolgoztam — folytatta —, összejártunk a munkatársakkal... Jaj egyszer, de nevettem. — Éppen visszaadtuk a vizitet Pintéréknek — ismerik, az az agro- nómusféle. — Bemegyünk hozzá­juk. Hát látom én, hogy szörnyű zaklatott az asszony, ahogy a szo­bába enged bennünket. Gondolkoztam. Ugyan mitől ijedt úgy meg. talán hogy valamivel meg kell kínálni bennüket? Mert mikor nálunk voltak, teát ittunk, direkt vettem süteményt a népboltból. Meg akkor húzattuk be új, mintás vászonnal a székeket, szóval paza­rul néztünk ki. Mondtam is több­ször Pintérnének: „Üljél csak bát­ran a fotelba” — mert csak úgy a szélén kornyadozott. De mit is akartam?;;; Igen! Ahogy viszonoztuk Pintéréknél a látogatást. Bementünk. Senki se tudott mit n.ondani. Leülünk az asztal mellé — csak olyan terítő volt rajta, mint nálam a konyhában.- Ülünk, ülünk. Az uram találta fel először magát. „Üljenek már le” — kínálta hellyel a vendéglátókat. Akkor meg a férfi is olyan piros lett, mint a paprika. Még most is kacaghatnékom van. Kiderült, hogy csak két szék van a háznál... A kis csapatot zavart csend ülte meg. Ha valami csodaműszer mérni tudta volna, rögtön kiderül, hogy valamennyiükben szégyen bujkált. Nem azért, mintha ők jártak volna úgy, mint Pintérék. — De ebből a szempontból még sose gondolkoz­tak egymásról. Nincs köztük, aki ne fordult volna meg már számtalan­szor a másiknál, de eszükben sem volt gúnyolódni a másik baján, szűkösségén. Idegen, zavaró, bántó volt, ahogy Rontóné beszélt. A nyugtalan orrú asszonyka szó­lalt meg először. Furcsa remegés érzett a szaván. — Botosék is alig két és fél esz­tendeje kezdték az életet... Még Pintéréknél is rosszabbul in­dultak. Valamennyien megértették, mire gondol. Csak Rontóné nevetett fel újra. — Hát nem muris vizit volt? Mi ültijnk, ők meg álltak. Mert csak két székük volt..; Ezalatt Koczog meg a fia mesz­■*“/ sze járt. Mikor már'kijutot­tak látóközeiből, az apa elolvasta a levelet. — Ki írt? Nem tüntette fel kí­vülről a feladót. — Sándor bátyád. — Tán már visszakér-' a lovakat? — vetette oda félvállról Pista. — Hát hallja, édesapám, nem nagyon hiányzott nekünk ez a bolt... Koczog morcosán kapta fel a fe­jét. Még ez a taknyos is szurkálja? Éppen készült rámorrantani, de meggondolta. Egyrészt, mert nem­igen tudott volna mit összeszedni azon melegében, másrészt maga sem volt meggyőződve róla, hogy elhinné, amit mond. (Folyt, köv.) A Jugoszláv Szövetségi Népköz- társaság kormányküldöttségének 1956 június 1-től 23-ig a Szovjet­unióban tett hivatalos látogatása idején Joszip Broz-Tito, a JKSZ főtitkára, Edvard Kardelj, a JKSZ Központi Bizottsága végrehajtó bi­zottságának titkára, valamint Ja- kov Blaz-evics, Veljko Micsunovics, Kocsa Popovics és Mijalko Todo- rovics, a JKSZ Központi Bizottsá­gának tagjai, mint a Jugoszláv Kommunisták Szövetségének és Jugoszlávia Dolgozó Népe Szocialis­ta Szövetségének képviselői, illetve N. Sz. Hruscsov, az SZKP Köz­ponti Bizottságának első titkára, N. A. Bulganyin, A. I. Mikojan, V. M. Molotov, K- J. Vorosilov, az SZKP Központi Bizottsága elnök­ségének tagjai, D. T. Sepilov, az SZKP Központi Bizottsága elnök­ségének póttagja, mint az SZKP képviselői az elvtársias őszinteség és nyíltság szellemében eszmecserét folytattak a JKSZ és az SZKP vi­szonyáról és együttműködéséről. E megbeszélésen a következők­ben állapodtak meg: 1. Az 1955 június 2-i belgrádi nyi­latkozat egészséges alapra helyezte a két szocialista ország viszonyát és a benne kinyilatkoztatott elvek mind szélesebbkörű alkalmazásra lelnek a két szocialista ország köl­csönös együttműködésében. 2. A két országnak a belgrádi nyilatkozat aláírását követő idő­szakban kifejtett együttműködése és viszonyának általános fejlődése, valamint népeink politikai és egyéb társadalmi szervezeteinek érintke­zése kedvező politikai feltételeket teremtett meg az SZKP és a JKSZ együttműködésére is. A fent kifejtett tételekből kiin­dulva és figyelembe véve azokat a konkrét feltételeket, amelyek kö­zött a jelenlegi szocialista mozgal­mak fejlődnek, szem előtt tartva a marxizmus—leninizmus interna­cionalista elveit, a JKSZ és az SZKP küldöttségei megállapodtak abban, hogy a két párt közötti érintkezés folytatása hasznos és szükséges a szocialista országaink további erősítését és felvirágzását szolgáló együttműködés végett, a nemzetközi munkásmozgalomban a szocializmus jelenlegi fejlődésével összefüggő számos kérdésben kifej­tendő együttműködés végett, to­vábbá a világ népei békés egymás mellett élésének és együttműködé­sének fejlesztése végett, tekintet nélkül a társadalmi és politikai rendszerükben mutatkozó különbsé­gekre, a népek békéje, szabadsága és függetlensége érdekében. A pártok képviselői abból indul­nak ki, hogy a kapcsolatok és az együttműködés továbbfejlesztése az SZKP és a JKSZ, mint olyan orszá­gok vezető pártjai között, amelyek­ben a munkásosztály van hatalmon — e pártok közös célt tűztek maguk elé: a teljes szocialista társadalom felépítését országukban, az emberi­ség haladásának és a tartós béké­nek a biztosító-át —, kétségkívül elő fogja mozdítani a további együttműködés fejlődését a Szov­jetunió és a Jugoszláv Szövetségi Népköztársaság között, elő fogja mozdítani a szilárd barátság el­mélyülését Jugoszlávia és a Szov­jetunió népei között. 3. A két fél, azt az álláspontot vallva, hogy a szocialista fejlődés útjai különböző országokban és kö­rülmények között különbözőek, hegy a szocializmus fejlődési for­máinak gazdagsága elősegíti erősö­dését, és kiindulva abból a tényből, hogy mind egyik, mind a másik féltől idegen minden olyan ten­dencia, hogy rákényszerítse má­sokra saját véleményét a szocialista fejlődés útjainak és formáinak meghatározásában — megegyezett abban, hogy az említett együttmű­ködésnek a teljes önkéntességen és egyenjogúságon, a baráti bírála­ton, pártjaink vitás kérdésekben folytatott elvtársi jellegű eszme­cseréjén kell alapulnia. 4. A JKSZ és az SZKP közötti és az említett alapokon nyugvó együttműködés elsősorban a két or­szág szocialista építése formái és módszerei sokoldalú, kölcsönös megismertetésének útján, a szabad és elvtánsi tapasztalat- és véle­ménycsere útján fog fejlődni. E tapasztalat- és véleménycsere ki­terjed azokra a kérdésekre, ame­lyek közös érdeklődésre tartanak számot a szocialista gyakorlat fej­lesztése és a szocialista gondolat előbbrevitele szempontjából, vala­mint azokra a kérdéseiére is, ame­lyek a békét, a népek közötti köze­ledést és érintkezést és általában az emberiség haladását érintik. 5. A világ jelenlegi anyagi és szellemi átalakulása, amely kifeje­zésre jut a szocializmus erőinek roppant növekedésében, a nemzeti felszabadító mozgalom fellendülé­sében, továbbá abban, hogy megnő a munkásosztály szerepe a jelen­legi nemzetközi fejlődés konkrét kérdéseinek megoldáséban, több nagy feladatot állít a nemzetközi munkásmozgalom elé. Ez a tény felhívja a figyelmet a jelenlegi vi­lágban tapasztalható jelenségek, alapvető anyagi és társadalmi té­nyezők és fejlődési irányzatok tu­dományos elemzésének szükséges­ségére is. Ezeknél az okoknál fogva megyegyeztek abban, hogy a marx­izmus—lenitnizmus elveit szem előtt tartva, minden eszközzel ösztönözni fogják — mind kölcsönös viszo­nyukban, mind pedig a nemzetközi munkásmozgalomban általában — a kölcsönös együttműködés és a vélemények kicserélését a szocia­lista tudományos gondolat terüle­tén. 6. A JSZK és az SZKP együtt­működésének konkrét formái te­kintetében a küldöttségek megálla­podtak abban, hogy ennek az együttműködésnek az útjai a kö­vetkezők lesznek: személyes érint­kezések, a vélemények írásbeli és szóbeli kifejtése és kicserélése, küldöttségek, anyagok, irodalom cseréje, a szükséghez képest párí- funkcicnáriusok találkozása a mindkét fél érdeklődésére számot tartó időszerű kérdések megvita­tása végett és általában az építő, elvtársi vita minden formája. 7. Az SZKP és a JKSZ képvi­selői az ilyen kölcsönös együttmű­ködést a más kommunista, mun­káspártokkal, valamint a világ szo­cialista és egyéb haladó mozgal­maival fenntartandó kapcsolataik alkotó részének tekintik; 8. Az SZKP és a JKSZ vélemé­nye szerint a tartós békéért és a népek biztonságáért, a társadalmi haladásért vívott harc érdekében az összes haladó és békeszerető erők széleskörű együttműködésére van szükség. Ez egyre erőteljeseb­ben nyilvánul meg a legkülönbö­zőbb formákban és világméretben. Ez az együttműködés a mostani társadalmi fejlődés egyik elenged­hetetlen szükségessége. Az ilyen kapcsolatoknak egyenjogú aknak. nyíltaknak és a világközvélemény számára hozzáférhetőknek kell lenniök. E kapcsolatoknak az álta­lános érdeklődést keltő különböző problémák kölcsönös megismeré­sét és a reájuk vonatkozó tanács­kozást kell szölgá'niak, elő kell se­gíteniük a kölcsönös megértést a különböző felek álláspontjainak és nézeteinek türelmes megmagyará­zása alapján. Ebbe beleértődik, hogy ezen együttműködés minden egyes különálló részvevője szaba­don cselekszik fejlődése feltételei­nek megfelelően és azoknak a kö­zös haladó céloknak értelmében, amelyekre törekszenek. A JKSZ és az SZKP képvise­lőinek meggyőződésük, hogy a JSZNK és a Szovjetunió munkás­mozgalmainak az említett elvek és formák alapján folytatandó együtt­működése népeik érdekeit és az országaikban folyó szocialista épí­tés érdekeit fogja szo’gálni. Meg­győződésük, hogy ezzel elősegíti': a világ szocialista és más haladó mozgalmainak általános közeledé­sét, ez pedig egyaránt szolgába majd az egész világ békéjének ér­dekeit, az emberiség általános ha­ladásának érdekeit. Moszkva, 1956 június 20. A JKSZ Központi Bizottsága nevében JOSZIP BROZ-TITO főtitkár. Az SZKP Központi Bizottsága nevében N. HRUSCSOV első titkár. Vorosilov rövidesen Jugoszláviába látogat Moszkvából jelenti a Tanjug kü- löntudósítója: Vorosilov, a Szovjet­unió Legfelső Tanácsa Elnökségé­nek elnöke rövidesen Jugoszláviába látogat. Joszip Broz-Tito elnök szovjetunióbeli hivatalos látogatá­sának befejezésekor, Moszkvából történt elutazása előtt meghívta Vorosílovot, tegyen hivatalos láto­gatást Jugoszláviában. Vorosilov elnök örömmel fogadta a meghívást és megígérte, hogy rövidesen Jugo­szláviába látogat. Vorosilov jugoszláviai látogatá­sának pontos idejét később állapít­ják meg.

Next

/
Thumbnails
Contents