Szolnok Megyei Néplap, 1956. május (8. évfolyam, 103-127. szám)

1956-05-13 / 112. szám

PROLETARJAI EGYESOLJETEKJ. VIU, évfolyam 112. «*1». 1956, májat 13 vasárnap, SZ OLJI OK MEGYEI A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA A dolgossók javaslatai alapján módosították a Munka Törvénykönyv végrehajtási utasítását A Minisztertanács legutóbbi ülé­sén kiegészítették, illetve módosí­tották a Munka Törvénykönyv végrehajtási utasításának több ren­delkezését. A Minisztertanács ha­tározatához nagy segítséget adtak a dolgozók javaslatai. A Szakszer­vezeték Országos Tanácsához és más szervekhez ugyanis számos jegyzőkönyv és jelentés érkezett arról, hogy különféle munkaügyi kérdésekben, az igazgatók jogköré­nek gyakorlásában, a munkafegye­lem megszilárdításában nem bizo­nyultak kielégítőnek egyes ré­gebbi intézkedések. Módosították például a végre­hajtási utasításnak azt a ré­szét. amely előírja, hogy a kol­lektív szerződéseket aláírás előtt be kell mutatni az Ille­tékes miniszternek és szakszer, vezetnek. Bebizonyosodott, hogy a kollek­tív szerződések aláírás előtti be­mutatása késlelteti a szerződés életbelépését és háttérbe szólítja az igazgató és a helyi szakszerve­zeti szerv felelősségét. A kollektív szerződéseket ezentúl csak a válla­lat igazgatójának és szakszervezeti bizottsági elnökének aláírása után kell eljuttatni az illetékes minisz­tériumhoz és szakszervezethez. Ugyanakkor a kollektív szerződé­sek aláírásának időpontját, az ed­digiektől eltérően, nem határozzák meg előre az egész ország terüle­tére, hanem esetenként kfllön-kü- 18n dönt az időpontról a szakterü­let minisztere és szakszervezeti A «««-»- » —* ° _ V__A#___l-fc­nagyo bb jogkört ad egyes ta­nácsszerveknek. A tanácsok felügyelete alá tar­tozó váHatatokkal kapcsolatban több olyan döntést hozhatnak a «negyed és a megyei jogú tanácsok VB-eünöked, amilyen eddig csak a miniszterek joga volt Ilyen a rend­kívüli szabadság, a három hónap­nál hosszabb fizetésnélküli szabad­ság, a magasabb személyi fizetés és az áthelyezés engedélyezése; A közhivatalok fizikai dolgozóinak szintén újat hoz a módosítás. A határozat hatálybalépése után a termelő üzemekhez hasonlóan a közhivatalok fizikai dolgozói is kapnak éjszakai pótlékot; A Munka Törvénykönyv végre­hajtási utasításának kiegészítése alapján a MÁV-nál és a postánál is életrehívják az egyeztető bizott­ságokat. Fegyelmi határozat, mun­kaügyi viták esetén ugyanis eddig csak szolgálati úton fellebbezhet­tek a MÁV és a posta dolgozói. A vállalatok igazgatói nagyobb jogkört kapnak a munkaügyi kérdésekben. Egyebeken kívül az igazgatók fe­gyelmi úton járhatnak el egyes olyan esetekben, amelyek eddig csekély jelentőségük ellenére bűn- cselekménynek számítottak. A fegyelmi határozatok meg­hozatalánál segítséget adnak majd a társadalmi bíróságok, amelyek felállítására szintén határozatot fogadott el a Mi­nisztertanács és a SZOT, A társadalmi bíróság tagjait de­mokratikusan választják a vállala­tok dolgozód. Feladata a dolgozók fokozottabb bevonása a társadalmi tulajdon védelméért, a munka- fegyelem megszilárdításáért folyta­tott harcba; A társadalmi bíróság azonban határozatot nem hoz, csak javaslatot tesz a vállalat igazgató­jának a fegyelmi büntetésre. Végső fokon az igazgató mondja ld a fe­gyelmi határozatot, tehát a társa­dalmi bíróságok nem csorbítják a vállalatvezető jogkörét hanem se­gítik munkájában. (MTI.) Nagyréven több mint 60 hold gabonavetést vegy* szerrel gyomtalanítottak az egyéni parasztok Wwmrég jelent meg a Földműve­lésügyi Minisztérium felhívása ar- rn, hogy a jó termés érdekében mi­nél több egyéni gazda végezzen vegyszeres gyomirtást gabonaveté­sem; A szükséges vegyianyagot a földmű vesszövetkezeteknél. illetve a MÜNÖSZER Vállalatnál besze­rezhetik; A permetezőeszkőzőket pedig a Növényvédő Állomás ren­delkezésükre bocsátja; Nem sokkal a felhívás megjelenése után ta­nácsülést tartottak Nagyréven, ahol a vegyszeres gyomirtás jelen­tőségét és lehetőségét is Ismertet­ték: A termelők ezt nagy örömmel fogadták; Azóta számosán keresték fel a községi agronómust, hogy a permetezőeszközök kölcsönzésére a megállapodást megkössék; A köz­ség határában eddig több mint 60 kát hold gabonavetést gyomtalaní­tottak az egyéni gazdák, közöttük Szilágyi László, Kovács János, Kel­tei Ferencné, Schum Henrik, Pál- falvi Lajos, Lukács Pál gazdálko­dók. Ángyai Mihály Nagyrév I tnrkevel Harcos Tsz ztfldségboltlában már árusítják az érett paradicsomot Az ember nem akar hinni a sze­mének, amikor a turkevei utcán a Harcos Tsz zöldség- és gyümölcs- boltjának kirakatában érett paradi­csomot, uborkát, salátát és zöld­paprikát pillant meg-, De hiszen még május közepe sincs — gondolja magában a járó­kelő — honnét hozták ezeket a szép piros paradicsomokat? Nem messziről, csupán a város széléről. A Harcos Tsz üvegházaiban ter­melték. Nem ez az első szállítmá­nya a kertészeti brigádnak. A téli hónapok alatt is árusítottak már karalábét, zellert, petrezselymet, zöldpaprikát és többfajta dísznö­vényt. Hamarosan piacra kerül a háziasszonyok körében oly nagy közkedveltségnek örvendő zöldborsó is. A turkevei háziasszonyok most már könnyebben hozzájuthatnak a korai zöldségfélékhez. De vajon csak a turkeveiek? Nem, mert a meleg­házakban termelt zöldségfélék jó­részét vidékre, Így Szolnokra is el- szátlítják. A primőr áruikon kivwl a Har­cos Tsz palántákat is hoz forga­lomba. Így rövidesen vásárolhatók a korai paradicsom-, paprika- és káposztapalánták i karcagi fiatalok segítik Mohács-sziget újjáépítését A fiatalok körében országszerte nagy visszhangra talált a DISZ Központi Vezetősége felhívása az árvízsújtotta Mohács-sziget lakó­házainak felépítésére. Több üzem­ből már el is indultak az önkéntes munkabrigádok. Szolnok megyében elsőnek a karcagi fiatalok jelentkeztek a lerombolt hajlékok újjáépítésére. Károlyi László a gépállomásról, Sebők Ernő a Tilalmas) Állami Gazdaságból. Farkas László és Sz. Kovács Lajos, a mezőgazdasági KTSZ-ből, Simon Imre az Általá­nos Szerelő és Gépjavító KTSZ- ből, Szabó László és Dobson Tibor DISZ fiatalok. Valamennyien má­jus 27-én indulnak Mohács-sziget­re. iiszofíMri JEGYZETEK (5. old.) A napokban kínai küldöttség tanulmányozta a Palotás! Állami Gazdaságban a hazai rizstermelést és gépesítésének módszereit. Képűnkön Molnár Lajos, a gazdaság igazgatója, Csang Te-csln elvtárs, a Pekingi Járműfejlesztési In­tézet igazgatója és KáUai Kornél, a Rizstermelő Állami Gazdaságok Igazgató­ságának fóagronomusa rizsfajtákat vizsgáinak, Két éven belül országos méretű Diesel-Zelor javító üzemmé fejlődik a Megyei Gépjavító A napokban Idát jártam a Szol­noki Mezőgazdasági Gépjavítóban, ahol hosszasan elbeszélgettem Kur- dics Mihály elvtárssal, az üzem egyik műszaki vezetőjével; Beszé­dünk tárgyát második ötéves ter­vünk irányelvei alkották; Főleg mezőgazdasági vonatkozású témák­kal foglalkoztunk. Itt is elsősor­ban az iránytervezet egyik pontja ragadta meg figyelmünket. Ez a következő: Diesel-motoros traktorok ter­melése 1960-ra érje el az 5700 da­rabot, szemben az 1955. évi 100 da­rabbal.” Látható tehát, hogy kormányunk gondot fordít a traktorállomány növelésére a második ötéves terv­ben. Ügy gondolom, ez a mező- gazdasági gépjavítóra is nagyobb feladatokat ró az eddiginél, mivel a megyében is jelentősen növek­szik a traktorállomány. Felteszem most már a kérdést Kundics elvtársnak: Fejlődik-e üze­mük a második ötéves tervben olyan arányban, mint ahogy ezt a megyénk mezőgazdasági erőgép- állománya a javítások szempontjá­ból megkívánja; — Üzemünk, a Szolnoki Mező- gazdasági Gépjavító előtt igen komoly lehetőségek állnak. Nagyobb ütemben fog fej­lődni a Gépjavító, mint amennyire ezt a körzet igényelné. > Még ebben az évben megkezdődik a Diesel- motórjavító részlegünk bővítése. Eddig csak 2,9 méter széles sze­reidében javítottunk Ilyeneket és ezt a jövőben 8 méter széles sze­reidévé építjük. Most dolgozunk a terveken, melyeiket még e hónap­ban el kell készítenünk. — És. mikorra készül majd el a szerelde? — Legkésőbb december közepére készen kell lennie, mert akkor már kezdjük a gépjavításokat. — A Diesel-motorok bonyolul­tabbak, a javításuk is nagyobb kö­rültekintést igényel. Ezért elhatá­roztuk, olyanná építjük a Diesel­javítóműhelyt, hogy ott a legna­gyobb rendet és tisztaságot tudjuk tartaná; — Mdvd bővül még az üzem az ötéves tervben? — Az Izzófejes-traktorok javítá­sáról néhány éven belül teljesen áttérünk a Zetor- és Csepel Diesel- motorok javítására; Ez utóbbiak­nál a nagy terhelés miatt a főten­gelyeket az időelőtti kopás meg­akadályozására 4 mm vastagon ke­mény felületűvé kell alakítani. Ilyen keményítésd munkát jelenleg csalt a Kőbányai Vas- és Acél­öntődé végez. Második ötéves ter­vünk folyamára üzemünk egy nit- ráló-részleggel bővül, ahol a főten­gely felületek keményítősét mi is el tudjuk majd végezni. Ez előnyös lesz Szemünkre és a gépállomásokra nézve egyaránt. Ha például most felfcül- diink Budapestre Zetor főtengelyt keményíteni, négy hét is beletelik, mire az ismét visszajön hozzánk. Közben természetesen szállításra és a munka elvégzésére jelentős összeget kell kifizetnünk. Ha ez az üzemrészünk is megépül, gyorsab­ban és olcsóbban tudjuk javítani a Zetor-motorokat. Előreláthatólag a jövő évben elektromos műhelyt is létesítünk, ahol a dinamók és gyuj tóberendezések tekercselését és a motorok etekfcromcs részeinek bemérését végezhetjük. — Történnek-e intézkedések a gyártások és javítások korszerűsí­tésére és egyes műhelyek elkülö­nítésére, melyekkel növelni tudják a termelést? — Ugyancsak ebben az évben egy fallal elválasztjuk forgácsoló- műhelyünket a nagyszereidétől. Ennek célja nem Is a többterme­lés, mint inkább a • munkások egészségvédelme. Szerelőink csak egy műszakban dolgoznak, viszont a forgácsolók háromban; Télen tüzelőpoosékalást jelent, mivel az egész épületet fűteni kell és a for­gácsoló dolgozói még így sem dol­gozhatnak meleg helyem — Jelentős még az is, — amit már az eddigi tervekből is tudunk — hogy két éven belül országos- méretű Diesel- és Zetor motor- javító üzemmé kell fejlődnünk. Mind több - és több ilyen traktor kerül gépállomásainkra, mivel ezek modernebbele és a munkavégzés velük gazdaságosabb. Ez teszi szük­ségessé, hogy átálljunk ilyen gépek javítására. Évente körülbelül 4—500 Zetor-traktort kell majd kijavítanunk. — És hol végzik majd az ízzó- fejes-traktorok javítását? — A cél, gépállomásainkat dyad korszerű javítóm űheüyekkiel felsze­relni, hogy ezeket az erőgépeket saját maguk is ki tudják javítani) Természetesen a komolyabb mun­kákat, fgy a főtengelyek köszörü­lését, hengerfúrást és csiszolást to­vábbra is mi végezzük. — A Diesel- és Zetor-motonok javítása komplikáltabb és nagyobb szaktudást igényel. Lesz-e elegendő olyan szakképzett emberük, akik tudják majd javítaná az ilyen gé­peket? — Erről rriár mi előre gondos- kod tünk A héten kezdődött meg egy szakmai továbbképző tanfo­lyam üzemünkben. Ezeken a mű­szaki vezetőink elméletileg mégis-* mentetik szerelőinket a Diesel- motorokkal. Jelenleg 8—10 olyan szerelőnk van, aki ért az ilyen mo­torok javításához; A szakmai to* vábbképző tanfolyam résztvevői a gyakorlati munkát ezektől sajátít­ják majd eh Még ebben az év­ben ki kell nevelünk legalább húsz Diesel-motor szerelőt — fe­jezte be Kuaddes elvtárs. Egy ukis üzem' négy éve FEHÉR ERZSÉBET a Kisújszállási Cirokszár Ládagyártó Vállalat préselőnöje. Szorgalmas mun­kával az elmúlt hónapban 126 száza­lékos átlagteljesítményt ért eL A nála gyengébb munkásoknak Is mindenkor szívesen segít. Munkája ellen sosem merül fel kifogás. Négy év óta működik Kisújszál­láson a Cirokszár Ládagyártó Vál­lalat Az induláskor még igen kis teljesítőképességű üzem volt. Alig harminc-negyven dolgozóval kezd­te meg a termelést. Ma már száz­huszonhét munkása van az üzem­nek. Jelentős a termelése is, hiszen egészen kisérlékű hazai nyers­anyagból — cirokszáhból és nádból — készít csekély mennyiségű fa felhasználásával konzerv- és gyü- mölcsszáiUító ládákat. Naponta 4— 500 darab készül el az üzemben. A ládákat a MEZÖSZÖV Vállalat és a konzervgyárak használják fel. A konzervgyárak például ezekben szállítják külföldre a konzerveket Jelentős megtakarítás ez orszá­gunknak, mivel értékes Import­deszkát tudunk helyettesi térd ve­lük. Államunk segíti a kis üzem fej­lődését. Ebben az évben is jelentős átalakítása és felújítási munkákat végeznek el. Egy régi épület átépí­tésével, megerősítésével kényelmes fürdőt és irodahelyiséget készíte­nek. Az egészségvédelmi problémá­kat is igyekeznek a vezetők mi­előbb megoldani. A fűrészelő he­lyiségbe rövidesen beállítják a por­elszívó berendezést, amit fokozato­san még az év folyamán felszerel­nek minden olyan üzemrészben, ahol ez szükséges. Tervbe vették az üzem korszerű­sítését is. Itt elsősorban az anyag­mozgatási munkák leegyszerűsíté­sén van a fő hangsúly. Úgy helye­zik majd el az egyes elémgyártó csoportokat, hogy a termelés sza­lagszereién történjék. Ebből az át­szervezésből kettős haszon szárma­zik. Egyrészt nem kell az anyagot annyit mozgatni, mint eddig, mert csak a szomszéd terembe kelj to­vábbítani, másrészt gyorsabbá vá­lik a termelés is. Az átszervezés folytán körülbelül 5—6 százalék­kal emelkedik az üzem termelése, ami naponta 20—24 láda többlet gyártását jelenti; A Ládagyártó vállalat dolgozói jó munkát végeztek az első ne­gyedévben s ennek jutalmaként el­nyerték az éüüzem kitüntetést. Az üzem összes dolgozója bekapcsoló­dott az április 4-i, majd pedig a május elsejei verseny-szakaszba. A nemes vetélkedés május elsejével náluk sem ért végett. Már készü­lődnek augusztus 20-ra* id. Tuka Károly és családja idáig 700 munkaegységet szerzett a kisújszállási Sallai Tsz*ben Mióta id. Tuka Károly vette át a kisújszállási Sallai Tsz-ben a te­henek gondozását, 4,6 literrel nőtt a fejési átlag. A Sallai Tsz tehené­szete a városi versenyben az utolsó helyről a második helyre küzdötte fel magát. A lelkiismeretes gondo­zás, a szakszerű takarmányozás id. Tuka Károly és családja érdeme. Az egész, család az állattenyésztés­ben dolgozik, azzal a különbség­gel, hogy Imre, a kisebbik gyerek fogatos. A család idáig 700 munka­egységet szerzett a szövetkezetben. Tavaly csak ketten dolgoztak és 1042 munkaegységet teljesítettek. A prémiumon kívül több mint 26 ezer forint volt a keresetük, Az idén több lesz, mert mar hárman vesznek részt a közös munkában) Verdi Álarcosbál c. operája hanglemezről a szolnoki Móriez Zsigmond kulturotthonban A szolnoki Móricz Zsigmond kultúrotthon és a leánygimnázium DISZ-szervezete május 13-án, va­sárnap délután 5 órai kezdettel mikrobarázdás hanglemezről bemu- 'útja Verdi „Álarcosbál” című ope­ráját főszerepben a világhírű olasz operaénekessel, Benjamino GigliveU Az Álarcosbál bemutatásig lesz « nagysikerű V érdi-sorozat utolsó előadása. X i

Next

/
Thumbnails
Contents