Szolnok Megyei Néplap, 1956. április (8. évfolyam, 79-102. szám)

1956-04-04 / 81. szám

2 1956. április 4. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP ■MnHangHHKuBüiúv,>‘ i'K-sa^é Új fényben a 100 éves Járműjavító A verőfényes tavasz immár századszor köszönt a szolnoki Jáműjavítóódon falaira, jókedvvel, derűs bizalommal töltve meg a szíveket. 1856 tavasza óta eseng-bong itt az üllő, zümmög az esztergapad, hófehér forgácsok hullnak az asz­talosműhelyben. Sokezer vagon kapott már itt új köntöst, megszámlálhatatlan az üzemben kijavított mozdonyok száma. A műhely a második „gőzüzemű vasút”, a pest- szolnoki vonal megépítésének köszönheti létrejöttét. 1847 szeptember L nevezetes nap a Szolnok kör- n>éki közlekedés történetében: Ekkor érkezett Szol­nokra az első szerelvény, három mozdonnyal, 16 ko­csival. s mintegy 600 utassal. A vonat előtt bizo­nyos távolságra egyedülálló mozdony haladt „a le­hető akadályok kitudása végett.” Cegléden diadal­kapuval, Szolnokon vidám ünnepséggel, vérpezsdítő borokkal várták az utasokat. Bár a helybeliek kö­zött akadt, aki húzódozott az „ördögi masinától”, másnap már 6 kocsi telt meg Pestre utazó szol­nokiakkal; Mivel a mozdonyok és a vagonok újak voltak és igen kevés volt belőlük, először csak kis javító- műhelyt létesítettek városunkban. A mai „reszelő­vágóban” mindössze két kovácstűzhely és kettő, len­dítőkerékkel hajtott esztergapad képezte a műhely berendezését. A mozdonypark növelése és a kocsik egyre nagyobbfokú elhasználódása tette azután szük­ségessé a mai üzem alapjainak lerakását. Az 1860-as években a 99 fős kezdeti létszám gyorsan szaporodott. Ebben az időben a munkások havi keresete — napi 12 órai munkaidő mellett — mindössze 30—32 forint, volt. Nem sokat változtatott a helyzeten a Tiszavidóki Vasúti Társaság tulajdo­nában levő vasútvonal • államosítása sem, úgyhogy a századforduló után sztrájkhoz kellett folyamodni a műhely vasasainak. Megfelelő eredményt azonban nem tudtak elérni. Gyermekeik mintha távoli tanyavilágban eltek volna, nehezen jutottak tanulási lehetőséghez, a tu­dás fényéhez. A „Magyar Vasutas” írja az 1900-as évek elején: A szolnoki vasutasoknak „mintegy 700. 6—12 éves gvermeke van és ezek közül alig 300 látogatja az iskolát, mert a vasúthoz legközelebb fekvő Constantin — nagyvárosi és János városi iskolák túlzsúfoltságánál fogva azokat befogadni nem képesek.” A vasutasok Iskolaépítési kérelme süket fülekre^ talált. Mindössze néhány mérnök, műszaki vezető rokonszenvezett vele, s tőle telhetőén ^igyekezett növelni a munkások tudását. A téli hónapokban petróleum-lámpával világított helyiségekben ismeret- terjesztő és szórakoztató előadásokat tartottak. Meg­alakították az ének- és zenekart is. Mint a régi fel- jegvzések tanúsítják, a dalárda 1879 július 7-en megtartott első nyilvános táncmulatsága „85 forintot jövedelmezett.” A fúvóshangszereket a zenekedvelők legnagyobb bánatára az I. világháború idején „kölcsönvette” a katonaság. Vigasztalásképpen a dalárda szépen fej­lődött. Mint az „Országos Magyar Daláregyesület” tanúsítja, a Szolnok! Millenium Dalegylet az 1917­ben Egerben rendezett országos dalosverseny alkal­mából „elismerő oklevéllel tüntebtetett ki.” Egyszó­val a Járműjavító már abban az időben kulturális góca lett a munkásnegyednek, s ezt a helyét szilár­dan tartja ma is. Rendezvényeit szívesen látogatták nemcsak a vasutasok, hanem a város lakosai is. De nemcsak kulturális és sportügyekben mutat tak példát a műhely vasasai. A munkásmozgalom szép emlékeit őrzik az öreg falak. Az I. világháború idején is több olyan munkás volt az üzemben, aki a statáriummal s az üzembe vezényelt katonasággal mitsem törődve, hárcbahívta társait az emberhez méltó élet, a megfelelő fizetés és munkakörülmény kiharcolására. A sztrájkok szervezőit letartóztatták bár, de a munkásság egészével nem boldogultak. A Tanácsköztársaság kikiáltásának hírére a műhely dolgozói megrohamozták a fegyvertszállító vagonokat és soraikat felfegyverezve, átvették Szol­nokon a közrend biztosítását, őrséget állítottak a postához, az állomáshoz, a víztoronyhoz. Minden lehetőt megtettek azért, hogy az élet normális kö­rülmények között haladjon tovább. Nem rajtuk múlott, hanem a dolgozók boldogulásával mitsem törődő tőkéseken, nagykereskedőkön, hogy a város­ban véres összeütközésekre került sor. A fehérek leverése után a vasasok tömegével jelentkeztek a Vörös Hadseregbe, hosszú ideig tar­tották a frontot a kis-antant csapataival szemben. A Tanácsköztársaság bukása, a Horthy-rendszer ura’omrajutása után csendőrlaktanyát létesítettek az üzemben. S ez a rendszer jelképévé is vált. 25 éven keresztül gúzsba volt ■ kötve a munkások boldogulá­sát egyengető kéz, tilos volt a jövőt hirdető szó, üldözött a szabadságnak még a gondolata is. 1944-ben a Szovjet Hadsereg csapatainak köze­ledtére ismét fellángolt a remény. „Igyekeztünk minél több mozdonyt leszerelni, hogy megmentsük a Nyugatra való hurcolástél, s a félszabadulás után gyorsan összeszerelni azokat, s így segíteni a Vörös Hadsereg utánpótlását” — emlékszik vissza Debre­ceni István elvtáns. A szovjet katonák viszonozták a baráti segítsé­get. nyersanyagokat, alkatrészeket adtak a mozdo­nyok helyreállításához, az ország vérkeringésének biztosításához; A Járműjavító vasasai éltek a Szovjetunió fel­szabadító harca adta lehetőséggel, elfoglalták méltó helyüket a város társadalmi életében. Az üzem munkásai megtalálhatók a megyei pártbizottság munkatársai között, a városi pártbizottság és a vá­rosi tanács élén. Közülük sokan főiskolát végeztek azóta, így Szabó Mihály cserejavíió lakatos (1914 augusztusa óta dolgozik az üzemben) fia ösztöndíjas­ként a Szovjetunióban lett mérnök. A dolgozók megváltozott élete, az üzem kor­szerű gépekkel való eTátása, nagyösszegű szociális és kulturális beruházásai mind-mind arról tanúskod­nak, hogy a 100. éves évfordulót annak a 11 év előtti napnak, április 4-nek fénye teszi igazán ün­nepivé. Simon Béla. NEM ÁRT A VISSZAEMLÉKEZÉS Mindenki ismeri Kőtelken Borsó István dolgozó parasztot, a mező- gazdasági állandó bizottság tagját- Amikor nála jártunk, az állatai kö­rül szorgoskodott. — Azelőtt pár percei jött haza a határból, ahol ellenőrizte a vetéseket, s azt, hogy hol kell segítség a tavaszi munkák végzéséhez. Megtudtuk a beszélgetés közben azt is, hogy Bózsó Istán nemcsak a munkában, hanem az állam iránti kötelezettségének teljesíté­sében is példát mutat. Ennek elis­meréséül egy hangszórós rádiót is kapott már jutalmul. Április 4-re vállalta, hogy az el­ső negyedévit, és azt követően ne­gyedévenként időben kifizeti az adót. 120 százalékra teljesítette ígéretét. Az 1956. évi baromfibe­adási kötelezettségének még a múlt év novemberében eleget tett, s a tojásbeadást 160 százalékra tel­jesítette. Nem maradt el a tavaszi mun­kával sem. A kukorica és a burga- nya kivételével a földben van a tavaszi árpa, a zab, a cukorréDa. a szerződött olaszperje stb-.; Most már az igával nem rendelkező gaz­datársainak segít elvégezni a so- ronlévő munkákat. Április 4-én. sem tétlenkedik. Már megbeszélte Czakó Mátyás, Varga Mátyás, Józsa Károly dol­gozó parasztokkal, hogy mivel a köz-ég elmaradt a vetéssel, — 4-én is dolgoznak. Munkával akarnak ünnepelni, — tudván azt; az a leg­fontosabb, hogy a mag idejében a földbe kerüljön. A község dolgozói szeretik és megbecsülik Bózsó bácsit. Bizal­muk jeléül megválasztották tanács­tagnak. Itt is mindig azon mun­kálkodik, hogy a hasznos javasla­tokat elmondva, — mielőbb meg­valósítsák azokat. Törődik az em­berek legapróbbnak látszó problé­máival is. Járda javítás, villany- égők kicserélése mind-mind az ő Mindenkor éreztem a párt és a kormány segítségét Budapesten a Rusznyák István- klinikán tanult tizenkilenced magá­val dr. Simon Mihály. Közvetlenül a felszabadulás előtt a német fa­siszták internálótáborba vitték ta­nítómesterüket., mindnyájuk édes­apját. Borús arccal emlékezik visz- sza azokra a napokra ma is, ami­kor vele beszélgetünk. „1945-ben válaszút előtt álltam: a klinikán maradjak, vagy menjek falura? Az utóbbit választottam. Röszkére mentem. Négy évig dol­goztam Röszkén, amikor 1949-ben Rákóczifalvára kerültem. Nem panaszkép mondom, de itt annyi volt a probléma, hogy úgy­szólván semmi szabadidőm nem volt. Két községben kellett gyógyí­tani a betegeket, s ellátni tanács­csal á gyermekeket és a leendő anyá­kat. Közben nőttek a feladatok, rákóczifa'v* és Rákócziújfalu mel­leit Martfűre, Besenyszögre, Szan- daszöllősre, s időnként még Ve­rsenyre is el ke1 lett menni helyet­tesíteni. Volt eset, amikor közel 20.009 ember egészségvédelméért voltam felelős. A sok problémában nem voltam egyedül, Mindenkor éreztem a párt és a kormány segítségét. Űj ren­delő-felszerelést kaptunk, bölcsőde és napközi otthon létesült közsé­günkben is, s ami a legfontosabb, nem kell kerékpáron, vagy motor- kerékpáron járni a községeket, mert kedvezményes áron új Mosz­kvics autót vásárolhattam, amire a^múltban nem is gondolhattam. Igyekszem jó munkát végezni. 1945 áprilisától az év végéig hu­szonöt, 1947-ben közel harminc gye­rek halt meg, — ez a szám 1955-re háromra csökkent. Ezek is kora­szülöttek voltak, vagy szervi baj­ban születtek. Kormányunk gon­doskodása nyomán a dolgozók gyer­mekei nem nélkülözik a szükséges gyógyszereket, szakorvosi vizsgála­tokat, vagy az ingyenes babakelen- gyét sem. Ügy érzem, most a felszabadulási ünnepünk 11. évfordulóján nem árt, ha ilyenformában is megem'é- kezünk a múltról, s mellé állítva eredményeinket, — igyekszünk mi orvosok is még jobban ellátni hiva­tásunkat.” Elmondta: Dr. Simon Mihály közs. orvos, Rákóczii alva. szavai nyomán intéződtek el kör­zetében. Elmondta legutóbb a dol­gozók azon kérését is, hogy jobban kérjék számon az állam iránti kö­telezettségek teljesítését — a ha­nyagoktól. Mielőtt elváltunk, megemlítette Bózsó bácsi, hogy a felszabadulás előtt neki, és a hozzá hasonló sze­gény parasztolenak nem maradt meg az újig való kenyere sem. — Egy mázsa kölcsön búzára 25 kiló kamatot kellett adni egy hónapra. Most meg minden évben megéri a kamrában az újat a kenyérnek való. „Nem árt, ha visszaemléke­zésképpen ezt is megírják az elv­társak,” F, L. Áz ujszászi új emberek Néhány adait: 10.000 hold földön terül el Üjszósz. Ebből 6000 hold Orczy báróé és hasonszőrű társaié volt. A föld egynegyede megoszlott a községet uzsorázó 15 kulák és a földbérlők között. Az „Isteni Meg­váltó Lányai” azzal váltogatták a világot, hogy a legszebb kastély s a hozzátartozó 20 hold erdő birtok­lásából kizárták a helybelieket A nagybirtok csigázta a falu né­pét. Gara Zoltán 20 évig volt Bauer úr aratója. Igyekvő ember volt mindig, mégsem tudta ellátni 8 tagú családját. Sőt még munkát sem kapott mindig. Volt rá eset, ötszázan is kimentek a béresgazdá­hoz, dolgoztak volna szívesen, de elutasították őket. Jászboldogháza 12 km-re van Űjszászhoz, oda jár­tak naponta gyalog egy pengőért dolgozni a nincstelenek. Bálint Kálmán szintén Bauer Imiénél volt marokverő, már 9 éves korában, pedig tanulni szere­tett volna. Mint Vágó József vas­úti munkás i6. Mert Vágó József parasztgyerek kitűnő tanuló volt és eljutott a 6 elemiig. Tovább nem tudta nélkülözni keresetét a csa­lód. Vágó József, Bálint Kálmán almát szertefoszlatta Bauer Imre és Orczy báró országa. A „népjog” természetesen Űjszá- szon „széles körben” érvényesült. 12 tagú képviselőtestületet váloga­tott össze Lehoczky Gábor főjegyző úr. Kulákok voltak mindannyian: Csábi Bé a, Bakó Gergely, Barta István, Balogh István 30 holdas „szegényparasztokat”, úgy ismerte a falu, mint Lehoczky Gábor bolo- gatójancsijait, akik mindenre azt felelték: — Jól van, főjegyző űr. Lehoczky főjegyző 30 éves jó „atyai gyámkodásáról” is érdemes megemlékezni. 34 ezer pengőt gyűj­tött össze községfejlesztés címen. A község egy fillért sem látott vi­szont a pénzből, de a főjegyző úr aranyérmet kapott érdemeiért. Egyszer fellélegzettek Üjszász proletárjai, 1919 március 21-e volt az a dicső nap. Birtokukba vettek az Orczy uradalmat, felemelték’ a munkások fizetését. Proletár-vér folyt ezért. A forradalom bukása után ezrével kínozták meg a kom­munistákat Üjszász két internáló- táborában. Varga Gergely, Tóth Jó­zsef, Bradács István sokat tudnak mesélni azokról a szörnyű napok­ról. Sok proletár-hazafi áldozta éle­tét az eszméért Üiszászon; De sem Balogh Kálmán, sem pri­békjei: Popovics Mózes, Dombi Ist­ván csendőrök nem tudták meg­törni a kommunistákat, Tóth József egy üres vagonban lakott három­tagú családjával, munkát nem ka­pott, de szervezte a vasutasokat. Varga Gergelyék nem szenvedtek hiába. 1944 november 10 én a szov­jet katonák vérük árán hozták el a várva-várt szabadságot Üjszászra. Egy évtizede annak a pillanat­nak, s nem eredrpénvtelen évtized, Orczy báró földjét 634 nincstelen család kapta meg. Az „Isteni Meg­váltó Lányai” eltűntek, s ma Tü­dőszanatórium adja vissza a beteg emberek egészségét a kolostor épü­letében. Csak 1955-ben 477 dolgozó távozott gyógyultan a szanatórium­ból; Drága bútorokkal a lakás, nagy tettekkel, gyönyörű ház a falu vé­gén. Régen csak a kuláknak volt ilyen otthona. Ez az otthon pedig Gara József egykori aratómunkás családi fészke. Gara József 1949 óta a Szabadság Tsz tagja. A múlt évben 22 ezer forintos jövedelme volt. A bomba- találatos lakást 30 000 forintért ho­zatta rendbe. 10.000 forintos szoba­bútort vásárolt bette. Zoltán fia me­zőgazdasági szakiskolán tanul, Gá­bor és István traktorosok, Jóásef ez évben kapja meg hadmérnöki dimplomáját, Ica pedig apjának se­gít a szövetkezetben. Gábornál még meg kell mondanom, úgy is­merik a községben: — Az, aki a „piroson” jár. Ugyanis egy Pannónia motor­kerékpár van a községben, s en­nek Gara Gábor traktoros a gaz­dája. Ä másik — régebben érvényesülni nem tudó — ügyes parasztember, Bálint Kálmán, ma 14 oklevél és két kormánykitüntetés tulajdonosa. Hat hold földet kapott a felszaba­dulás után, holdanként 385 mázsás cukorrépa-termésével mintagazdává lett, a megyei mezőgazdasági kiál­lításon első díjat nyert. Szenve­délye a gazdálkodás, most is bene­vez az őszi kiállításra. Törzsköny­vezett lovai vannak, olyan boldogan beszél eredményedről, s arról: — Nem lennék semmi más, csak parasztember. Ma ötvennégy tagú községi ta­nács vezeti Üjszászt. Nehéz dolguk van, pótolni Lehoczky Gábarék mulasztásait, de sikerrel oldják meg. Építettek 800 méter cement- járdát az állomástól a községbe, be­tonozták a Zagyva, Wekerle, a Kiss Ernő-utcai járdákat. Jelenleg hizlaldát építenek, bővítik a kui- turházat, a villanyhálózatot, es­küvői termet, játszóteret létesíte­nek és épül a szociális otthon. — Százhúsz lakóház épült fel eddig állami kölcsönnel, 300 pedig a lakosság erejéből Pál Judit községi könyvtáros 2590 kötet könyv kiosztója. Szorgalmas olvasói közé tartozik Demeter Sán­dor Tsz tag, Veres Elek, Pálinkás Béla egyénileg dolgozó parasztok. Az újonnan létesült áruház könyvvásártól főleg Jó Pál, Nyiri Jánosné, Nagy Imréné és Bálint Kálmán földművesek. A kéthetes téli könyvvásár idején 2800 forint értékű könyv keit el az üzletben; Minden este sokáig világít a kul- turház ablaka. Próbál a színjátszó- csoport, a DISZ hatvan tagú ének­kara, gyakorolják a helyi gyűjtésű „Ujszászi vasárnap délután”-t a tánccsoport tagjai. Kevés a férő­hely, ha vendégszerepelni jön a Szigligeti Színház,, vagy a Szolnoki Fűtőház; 11 év mindössze, de jól mutatja azt: új élet sarjad a zagyvaparti napszámosok és cselédek falujában. ■■f' BORZÁK LAJOS Á felszabadulási munkaverseny három kiváló résztvevője Petróczi Lajos elvtárs, a Kőolaj­kutató Vállalat fúróbrigádjának vezetője munkatársaival együtt öt és fél nap alatt 1024 méteres előre­haladást ért cl. így tervüket 102.5 százalékra teljesítették és valóra- vállották az április 4-e tiszteletére tett vállalásukat. Képünkön Eszenyi Viktor segéd­fúrómester, Petróczi Lajos főfúró­mester és Nemes Lajos fúrómester a felszínre került kövezetét vizs­gálják.

Next

/
Thumbnails
Contents