Szolnok Megyei Néplap, 1956. február (8. évfolyam, 27-51. szám)

1956-02-12 / 37. szám

VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! VIII. évfolyam, 37. szám, 1956. február 12, vasárnap. \ MAI SZAMUNK TARTALMÁBÓL, A megyei p&rtbtzotteAg Illése <2. o.) Milliós megtakarítás, as export­lehetőségek jobb kihasználása a Tisza Cipőgyár vállalásában (4. a) Mesterséges borjúnevelés a jász­apáti Alkotmány TSZ-ben (4. a) JÄSZ-KUN KAKAS (5. O.) A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA J I GÜMŰKÓR ELLENI KÜZDELEM HETE IRT4: DR. PERÉNY, GYÖRGY, 0 SZOLNOKI TÜDŐBETEG GYÓGYINTÉZET IG2ZGÜTÖ FOORVOSil FEBRUAR 12—19-lg rendezik meg országszerte á gümőkór elleni küzdelem hetét. Ezen idő alatt kiállításokon, előadásokkal, filmekkel, a sajtóban és a rádión keresztül hívjuk fel a figyelmet a gümőkór ellem harc fontosságára, társadalmi vonatkozásaira, valamint arra a nagyjelentőségű eredményre, amelvet népi demokráciánk ért el a fel­­szabadulás óta. az azelőtt joggal ..magyar betegségnek'’ nevezett, gyilkos kórnak a leküzdésében. A gümőkór az összes betegségek közül a legsúlyosabb probléma a társadalom számára A földkerekség 2,402.000.000 lakosából évenként 3—5 millió áldozatot szed. Fertőző betegség, amely a legtöbb fertőző betegségektől abban különbözik, hogy amíg amazok rövid ideig tarta­nak és belőlük a beteg, az esetek nagyrészében, tökéletesen meggyó­gyul. a gümőkór évekig eltarthat s ha a beteg meg is gyógyul — olyan értelemben, hogy már nem fertőző — még hosszú ideig kímé­letre és támogatásra szorul. A felszabadulás előtti időben hazánk a legnagyobb gümőkóros halálozást mutató európai országok sorába tartozott. A két imperi­alista háború között 100.000 lakost számítva kb. 200 magyar ember halt meg gümőkórban. MARX és ENGELS, a tudományos szocializmus megalapítói, több­ször is rámutattak arra. hogy a tbc a tőkés kizsákmányolás elkerül­hetetlen következménye. A rossz táplálkozás, a nedves tömeglakás, a poros, levegőtlen munkahely, a gümőkór melegágya. Nálunk is első­sorban a 3.000.000 koldus közül szedte áldozatait. Azt még a fasisz­ta rendszer sem tudta letagadni, hogy — az 1929-es statisztikai ki­mutatások szerint — gümőkórban tízszer annyi napszámos halt meg. mint jómódú polgár. Haladó orvosaink harca a tbc elleni küzdelemben nem vezethe­tett eredményre a múlt rendszer idején. A felszabadulás előtt Ma­gyarországon mindössze 6 000 ágy állt a gümőkóros betegek rendel­kezésére. ami annyit jelentett, hogy a betegeknek alig 40 százaléka ke­rülhetett kórházba, legtöbbje már gyógyíthatatlan állapotban. A gaz­dasági válság ideién azonban még ez a kevés ágy sem volt mind el­foglalva. mert több. mint 1.200 üresen állt. Az országházban az altkori belügyminiszter erre azt a cinikus kijelentést tette, hogy ha üres ágyak vannak, akkor nincs szükség a tbc-s ágyak további növelésére. Helytelen volt az ágyak elosztása is. mert több tbc-s ágy volt Buda­pesten. mint vidéken, holott az ország gümőkóros betegeinek aránya ennek forditottiát tette volna szükségessé. 1945-ben a háborús pusztulás következtében csak 1.000 tbc-s ágv és 34 gondozóintézet maradt úgy-ahogy üzemképes állapotban. Ez volt a fasiszta rendszer szomorú öröksége. NÉPI DEMOKRÁCIÁNKBAN legfőbb érték az ember. Ez a szemlélet megnyilvánul az élet minden területén. így a gümőkór elleni harcban is. A tbc-s ágyak száma ma már meghaladja a 10.000-t. IVIíg a hábo­rú előtt a tbc-s ágvak 38 százaléka volt vidéken, ma már 65. Míg a felszabadu'ás előtt csak Budapesten végeztek tüdősebészeti műtétet, ma már 746 a tüdősebészeti ágyak száma és Budapesten kívül tüdőse­bészeti osztályok nyiltak egy sor vidéki városban. így Szolnokon is. A háború előtt a csont tbc-s ágyak száma 151 volt. ma 538. 1945 előtt a gyermek tbc elhanyagolt terület volt. ma 1740 ágy áll a gümőkór­ban megbetegedett gyermekek rendelkezésére, közöttük a 450 ágyas szabadsáehegyi gyermekszanatórium. Kiépült a tbc gondozói hálózat is. Ma már az országban, egy-két járás kivételével, valamennyi rendelkezik gondozóintézettel. A gondo­zóintézetek forgalma 1954-ben 4 és fél millió volt, tehát egy év alatt minden második ember megjelent tüdőszűrő vizsgálaton. Jelenleg 10 röntgen-autó működik az országban ebből 7 vidéken. Ebből az egyik a szolnoki röntgen ernyőkén szolgálat, amely eddig 70.000 embert szűrt át és csupán Szolnok megyében 1.371 — addig a betegségéről nem tu­dó — aktív gümőkóros beteget fedezett fel. A felszabadu’ás előtt Szolnok megyének nem volt tbc-s ágya. Az 1948—53-ig terjedő időben 355 tbc-s ágy létesült a megyében. 1954-ben megnyílt a 170 ágyas uiszászi tüdőbeteggyógyintézet és ezzel 525-re emelkedett az ágyak száma Felszabadulásunk 10 éves évfordulóján nyilt meg a Megyei Ta­nács új rendelőintézetének épületében a megyei tbc gondozóintézet, amelynek felszerelése a legmesszebbmenő igényeket is kielégíti. 1955. végén a gyermek tbc és csont tbc rendelést és gondozást is beállí­tottuk a me?vei tbc gondozó intézet munkájába. Az úiszülöttek gümő­kór elleni BCG oltási statisztikája is szép javulást mutat, amennyi­ben 1951-ben az úiszülöttek 68.2 százaléka. 1955-ben pedig 92 2 száza­léka részesült oltásban. Ezzel az eredménnyel Szolnok megye a leg­jobb BCG oltási statisztikát elérő megyék közé került. Népi demokráciánk eeész«éeügvi Dobtiká’ának eredményeként a gümőkóros halálozási aránvszám. amely Szolnok megyében 1938-ban 100 n00 lélek utén számítva 128 volt.. 1954-ben mindössze .38. EZEK AZ EREDMÉNYEK mutatják, hogy egéezségügvi dolgozó­ink méltóak hazánk többi doleozőjához. akik az élet más területén építik a szocializmust. Mi eeészséeügvi dolgozók az eddigieknél na­gyobb eredményt csak akkor érhet imk el. ha az e?észsé®üeyi felvilá­gosítás és intézkedés terén a társadalom egészének támogatásával rendelkezünk. Talán sehol sem érvényesül annvira. mint' a tbc-nél. az a tétel hosv a felvilágosításra fordított idő bőven megtérül a be­fessél» megakadálvozásában és a betegek gyógyulásának eliisegítésé­­ben. Ehhez az egészséttisvi felvilágosító munkához kérjük mi a tbc­­szakorvosok. az egészségügy minden dolgozójának és az egész tár­sadalom segítségét. Ennek eredményei lemérhetnek lesznek a halálo­zások csökkenésében a meggyógyult dolgozók életében, megnöveke­dett termelőmunkáiéban. Ma ünnepe* ?rer*>fe’T k'iz'ift nvíifk met? Stopokon a ?user!*ii!fois ellen; közdelem hete Az országgyűlés költségvetési vitája Egri Gyufa elvtára hozzászólása Február 1? é= 19 között az egész orszaeban fgv megyénkben is meg­rendezik a tuberkolózis elleni küz­delem hetét a hét Onneoé’ves meg­nyitása ma vasárnap délelőtt 11 órakor lesz a szolnoki városi ta­nács nagytermében. A megnvitó ünnepségen részt­­vesz és vetítettkénes előadást tart dr. Kovács Ferenc, a Budapesti Orvostudományi Egyetem Tüdőgvó­­gyászati Klinikáiénak professzora jelenleg Magyarországon a tuber­kolózis legkiemelkedőbb szaktekin­le’ve. Előadásának címe: „A tüdő gümőkór problémái.” b* Ugyancsak ma. vasárnap dél­előtt 9 órakor a Megyei Tanács Rendelöintézetében kiállítás nvilik amelv képekben. grafikonokban szemléltetően mutatja be a tüdőkór elleni küzdelem jelentőségét az el­­’ene való védekezést és a tbc elle­­küzdelem elmúlt tíz évének ered­ményeit. A megnyitó ünnepségre és a ki­állításra az előkészítő bizottság sze­retettel meghívja a város dolgo­zóit! Egri Gyula, az MDP Köziponti Vezetőségének titkára a Belügy­minisztérium és az Igazságügymi­nisztérium költségvetéséhez szólt hozzá. Beszélt a belső rend, a tör­vényesség megszilárdítása terén el­ért eredményekről, államvédelmi szerveinknek a külső és belső el­lenségre mért csapásaiból kém-, szabotőr- és más bűnöző cso­portok leleplezéséről, az államvé­delmi határőrség derekas és ered­ményes munkájáról, a határment) dolgozókkal való szoros összefor­­rotts-'gról. Hangoztatta, hogy a rendőrség munkája is javult, aarti­­m?k következtéiben csökkent a bűncselekmények saáma és javult a bűnügyek kiderítésének, megtorlásának eredményessége. Budapesten az úgynevezett erősza­kos bűncselekmények száma 33,5 százalékkal volt alacsonyabb 1955- bem, minit 1938-ban volt, amely összehasonlításnál figyelembe keli Vinni azt is, hogy Budi-pest lakos­sága 17 év alatt csaknem kétszere­sére nőtt. A tűzrendészek szervek javuló munkája 18,2 százalékkal csökkentette egy év alatt a tűzese­tekből származó kánokat. Ezután a belső karhatalmi, légol­talmi és büntetésvégrehajtási szer­vek munkájának javulásáról s a bel­ügyi szervek feladatairól szó’ott. Az Igazságügyminisztérium munkájáról szólva, hangsúlyozta, hogy a bórák egyre inkább átérzik a mun­kásosztály, a nép iránti felelősségü­ket, s kezdik érvényre juttatni azt a helyes elvet is, hogy a bűncse­lekmény elkövetését gyorsan kö­vesse a tüntetés. Irányuljon to­vábbi munkájuk arra, hogy még inkább érvényesüljön az az elv: társ ada’munkra legveszélye­sebb az osztályellenség akna­munkája és a megrögzött bű­nözők tevékenysége. A továbbiakban hangsúlyozta, mi­lyen nagy a jelentőségé annak, hogy joggyakorlatunkat alkalmasabbá te­gyük a szocialista törvényesség ér­vényesítésére. Ennek érdekben mi­előtt) be kell fejezni az új bün­­tetőtörvénykenyv és első polgári törvénykönyvürk mega’icotósát. Ki­emelte. hogy feladataink végrehaj­­tásrsál azt is figyelembe kell venni, hogy az osztályellenségge’ vívott harcban kell elvégeznünk őket. Számolnunk keli a határon kívüli ellenséges erők, háború? uszítok, a léggömbök ezreit kül­dözgető. illegálisan átdobott kéme­ket ir'nyitó imperialista ügynök­ségek tevékenységével. Mindezek s tények — mondotta Egri elvtárs — fokozott éberségre intenek ben­nünket. Az országgyűlés elvárja a Belügyminisztérium, az Igazság­­ügyminiszíérium és az Állam­­ügyé'zség szerveitől, hogy juttas­sák ezentúl is jól megérdemelt he­lyükre az imperialisták hazánk­ba küldött kémeit és azok bel­ső ügynökeit. Majd a belső ellenség tevékenysé­gével foglalkozott, a falusi és a vá­rosokban, üzemekben aknamunkát folytató osztélyellenséggel. Utalt arra, hogy egyes üzemekben, in­tézményeknél terekére bízták a ká nosztát, bűnözőkre, osztttyrilen­­-ere az állam tulajdonát. Olyan ‘ársada’mi légkört kell he’yr?‘hoz­­ni amelyben elítélik a bűnözést é­­zz’'"öent elkövetnek annak meg­törésére. Ezután a dolgozók aktivitása nö velése érdekében felállítandó űzi-mi társada’m.i táró'ások szerve­zéséről beszélt. Ezen a téren a tár­sadalmi feladatok meglehetősen háttérbe szorultak. A bűn üldö­zése továbbra is a Belügyminisz­térium. az Ügyészség, az Tgaz­­ságügyminisztérium kötelessége, de a társadalmi bíróság és a hasonló eszközök igen hatásosak az egyszer mugtévedt dolgozóra is. Majd a törvényesség megszilár­dulásáról szólott és befejezésül hangoztatta, hogy a törvényesség másik oldalát, az • állampolgárok kötelezettsség'it is erősen figye­­l'mbe kell venni, s minden tekin­tetben érvényt kell szerezni a tör­vényeknek, például a begyűjtési és adófizetési kötelezettség faiusi el­mulasztóival szemben. A költség­vetést elfogadta. Malécz János Zala megye kép­viselője szintén az igazságügyi és briügyi szervek munkájához szólt Ezzel kapcsolatban hangsú yozta hogy a társadalmi tulajdon vé­­d?Lme nemcsak a rendőrség, hanem az egész dolgozó nép ügye. Megem­lítette, hogy a körzeti megbízotti szolgálat, ameiy a segédrendőrök támogatásával végzi munkáját, jói bevált. Matusek Tivadar a honvédelmi tárca költségvetésével foglalkozott. Utalt a nemzetközi helyzet alaku­lására, a Szovjeunió eröfeszíté­­srire. s hadseregünk 20 000 fővel való csökkentésére, majd aláhúzta: az imperialisták fegyverkezése, háborús mesterkedései, a nyu­gatnémet hadsereg felállítása fokozott éberségre int és köte­lez. Fel kell készülnünk hazánk védelmére, hogy sorompót emel­jünk az imperialisták előtt. A költségvetés biztosítja, hogy néphadseregünk képes legyen fel­adata ellátására, békénk és sza­badságunk védelmére. A továbbiakban a varsói szer­ződés jelentőségéről szólott, majd a szerződés tagjainak prágai deklará­ciójáról s hangsúlyozta: népünk ei van szánva, hogy szükség esetén megvédi hazája függetlenségét és Földvári eCvtérs a Vegylipari és Energiaügyi Minisztérium költség­­vetési tervéhez szólt hozzá. — Gyárt-e elegendő műtrágyát, növényvédő szert ebben az évben a minisztérium? Ez paraszti válasz­tóim egyik legtöbbet hangoztatott kérdése — mondotta bevezetőben. — Termel-e elég vüamoserergiát, hogy tovább javíthassuk népgazda­ságunk, elsősorban szocialista ipa­runk vil'amosenergia-el látását hogy tovább folytathassuk falvaink, ter­melőszövetkezeteink, gépállomá­saink és állami gazdaságaink vil­lamosítását? A minisztérium költ­ségvetési tervezete határozott és világos vála-zt ad ezekre a kérdé­sekre. A minisztérium költségve­tési előirányzata 10,5 százalékkal magasabb, mint a tavalyi. Terme­lési terve 10,2 százalékkal nagyabb, mint az 1955-ben elért teljes ter­melés színvonala. A minisztérium­hoz tartozó vállalatok mintegy 30 százalékkal növelik exporttermelé­süket a tavalyihoz viszonyítva. Eb­ből a jelentősen növekvő termelés­ből tudjuk csak ellátni népgazda­ságunk és dolgozóink egyre növek­vő vil'amosemergia, kőolaj, bauxit és alumínium, műtrágya és nö­vényvédőszer. gyógyszer, műanyag és más szükségleteit. A mirisztérium költségvetése azt mutatja, hogy az idén. a tavalyinak csaknem másfélszeresét fordítjuk a villamosenergia-termelés növelésé­re, úgyhogy ebben az évben mintegy 8 szá­zalékkal több lesz a villamos­energia, mint 1955-ben. Az idén üzembehelyezik a Borsodi Hő­erőmű újabb három gépegysé­gét és a tiszaiökl vízierőjnűvet. Erőteljes ütemben építik a tlsza­­palkonyai erőművet, megkezdik a pécsújheüyi és az újajkai erőmű építését. Mintegy 25 millió forint értékben elkészítik a kispesti ellen­szabadságát. Ezután népünk és hon­védségünk összeforrottsígáról be­szélt, különösen kiemelve olyan eseteket, minit az 1954-es árvíz és az idei földrengés, amelynek során katonáink mindenütt az első so­rokban vették ki részüket a segít­ségnyújtásból. Beszélt a honvéd­ségről, mint nagyszerű iskoláról amelynek minden leszerelő korosz­tálya nyereség a polgári élet szá­mára. A kormányhatározat alapján leszerelt 20 000 katona közül száz meg száz lesz tsz-elnök, pártfunk­­cianárius, művezető, szakmunkás. A hadseregben tanult bsndszertte­­tüket, fegyelmezettségüket átviszik a szocialista épttőmunka más terü­leteire is. Ezután szembeállította egymással a nyugata tőkés országok fegyverkezési hajszáját, amelyből az imperialista tőkések húznak ha­talmas profitot s a Szovjetunió ve­zette béketábor harcát a békéért, a leszerelésért, az emberek élet­­színvonalának emeléséért. Befejezésül hangoztatta: népünk elvárja hadseregétől, hogy a csök­kentett létszámot a szocialista ha­­ditudbmány, a korszerű taktika jobb elsajátításával pótolja, s szün­telenül fejlessze fegyverbarátságát a dicsőséges szövi et hadsereggel, a nagy kínai néphadsereggel s a töb­bi népi demokratikus hadsereggel, köztük a Nérnri Demokratikus Közt-rsaság új nemzeti néphadsere­gével. amelynek megalakulásét üd­vözöljük és úgy tekintjük . mint fontos hozzájárulást a béke erői­nek gyarapításához. Népünk azt várja néphadsere­günktől, hogy becsülettel áll­jon helyt a varsói szerződésben vállalt- kötelezettségeinknek és mindenkor készen legyen szo­cialista hazánk oltalmára. nyomásos ipari erőművet, valamint a Hungária Vegyiművek és az Egyesült Gyógyszergyár ellennyo­másos ipari erőművét. E célok va­­lóraváltása nyomán gyulád ki a szocialista építés nagyszerűségét hirdető villanyfény csaknem száz faluban és 25 000 dolgozó család otthonában. A mirisztérium költségvetésének helyes felhasználásával ebben az évben csaknem háromszor annyi műtrágyát fognak gyártani, mint tavaly. Ez a jeíentős növekedés szerény számítás szerint is mint­egy 3—4 miliő mázsával emelheti kenyérgabona-termésünket. 13 szá­zalékkal növeljük a foszfor műtrá­gya ‘termelését, jelentékenyen nő a DDT termelése, s megindulnak a kevert foszforos és nitrogénes mű­trágya termelésének kísérleten is. Minedezekhez komoly beruházáso­kat kell végrehajtani Kazincbarci­kán, a Tisza menti Vegyiművek­ben, a Hungária Vegyiművekben! Erőteljesen folytatni kell a Tisza vidéki vegyikombinát építését, amely 1956-ban országunk egyik legnagyobb építkezése. Ez a vegyi­­kombinát nemreak műtrágya-ter­melésünket emeli jelentősein, ha­nem megteremti korszerű mű­anyagiparunk alapját, lehetővé te­szi a PVC és a szintetikus műszál gyártását is. Ezenkívül még nagy­mennyiségű marónátront, ecetsavat és alkoholt fog gyártani. Az idén fel kell építeni Budapes­ten egy — évi 300 torna kapacitású. PVC-t gyártó próbaüzemet; egy szintén 300 tenna évi kapar tású kaprongyár első részlegét, valamint egy 15 tonna évi kapacitású or’ont előállító kísérleti üzemet. A kapron és az őrlőn kiválóan alkalmas a gyapjú és a gyapot pótlására, s ezeket az anyagokat eddig jórészt külföldről hoztuk be. (Folytatás a 3. oldalon.) A költségvetést elfogadta, Földvári Rudolf: Háromszor annjri műtrágyát gyártunk az idén, mint tavaly

Next

/
Thumbnails
Contents