Szolnok Megyei Néplap, 1956. február (8. évfolyam, 27-51. szám)

1956-02-07 / 32. szám

1956, február 7, SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 A föl flművessxö vet kezetek további erősítéséért — Diszünnepség Szolnokon a földmuvesszövetkezetek fennállásának 10. évfordulója alkalmából — Á földművesszövetkezeti mozga­lom 10 éves fennállása alikalmá­ból Szolnokon a Megyei Tanács nagytermében a MÉSZÖV díszün­nepséget rendezett, A beezámoót Varga Illés elvtárs, a MÉSZÖV igazgatóságának elnöke tartotta. Értékelte az eltelt 10 év munkájá­nak eredményeit, hiányosságait, s megszabta a megyei földműves­szövetkezetek előtt álló legfonto­sabb feladatokat is. Többek között a következőket mondotta: A falusi dolgozóit magukénak érzik a földművesszövetkezeteket. Mi sem bizonyítja ezt jobban mint az, hogy a közgyűlésen a tagság 80 százaléka részt vesz. Tiszaugon még a kívülállók is elmentek a taggyűlésre. Földművesszövetkeze­­zeteink biztosítják a tagok anyagi érdekeltségét. 1954-ben 1,884 000 fo­­rintott fizettek ki részjegy utáni és vásárlási visszatérítés címén. Eb­ben az évben 2,600 000 forintot fog­nak kifizetni. Tiz év alatt a földműve'szövet­­kezetek olyan kereskedelmi háló­zatot fejlesztettek ki, amely képes ellátni a megye áruszükségletének 60 száza: ékát. 1948-ban 29 vegyes­kereskedése volt a szövetkezetek­nek, s ma 934 egységet mondhatnak magukénak. Az évi forgalom — az 1948. évi 7,6 millió forinttal szem­ben — 1955-ben 689 millió forintra emelkedett. Ezt tovább kell még fokozni. Sza­porítana keli a kisebb községekben és a tanyacsaportckban a boltegy­ségek számát, s külön gondot kell fordítani a kulturált kereskedelem biztosítására, a szakosításra. A földművesszövetikezetek gaz­dasági téren is szépen fejlődtek. 1955-ben elértük — mondotta Var­ga elvtárs — hogy veszteséggel mű­ködő szövetkezet nincs. 1954-ben 12,4 millió, 1955-ben 25,6 millió fo­rint nyereséget tudtunk elérni. Or­szágos szinten is a legjobb me­gyénk az önköltségcsökkentés te­rén. Az értékesítési tevékenységnél van még tennivaló. A kiskere fe­delemhez viszonyítva itt e.maradás van. Javítani kell az export tervek teljesítését Segíteni kell a zö'dség, gyümölcs, dohány, szőlő, méhész, baromfi, sertés, stb. termelési költ­ségek létrehívását, közös juhnyájak létesítését, csemetekertek, palánta­nevelő helyek kialakítását. Varga elvtárs kérte, hogy a párt­szervezetek titkárai számoltassák be időnként a földművesszövetke­zetek igazgatóságait, ügyvezetőit a végzett munkáról. Az eddigi segít­séget fokozzák olyan formában is, hogy ahol még nincs megalakítva az MDP csoport, hívják azt életre. Varga elvtárs azzal fejezte be beszámolóját, hogy a második 5 éves terv az eddiginél nagyobb, új feladatokat ró a földművesszövetkezetekre. — Egyesítsük erőinket végrehajtá­sukra, s ez mindenképpen a föld­művesszövetkezeti mozgalom erősí­téséhez vezet A vitában többen felszólaltak a jeenievők közül. Maldrik István, a jászfényszamu zöldségszakcsoport elnöke arról be­szélt, hogy milyen sokat fejlődtek az alakulás óta. 1954. december 8--n 16 tag 39 hold földön kezdte meg a munkát Ma már 146 tag 358 hold földön gazdálkodik. Az őszi Mezőgazdasági Kiállításon pa­radicsomtermésük a III. díjat kanta. H. Mikus Istvánná, a martfűi szövetkezet alapító tagja azt kérte a vezetőségi tagoktól, hogy álljanak helyt bátran és következetesen a társadalmi tulajdon védeméért, a termelő-zövetkezeti mazgaiom erő­­s’téséért. ö elsőként lépett be a Tisza TSZ-be. Oláh Sándorné, a jánoshidai Di­mitrov TSZ tagja elmondotta: vál­lalják: mindent elkövetnek annak érdekében, hogy termelőszövetke­zeti községgé fejlesszék Jánoshidát. Fodor Mihály elvtárs. a Megyei Tanács Végrehajtó Bizottságának elnökhelyettese arról beszélt, hogy az eddigi eredmények azt mutat­ják: a fö Idm ű vés szövetkezetek a politikai munkában, a termelőszövetkezetek fejlesztése terén terén komoly segítséget adtak. A felvásárlási és értékesítési tevé­kenységnél van még tennivaló. A főfigyelmet erre kell fordítaná. Meg­ígérte, hogy a tanács részéről na­gyobb segítséget adnak, mint eddig tették. Hibául rótta fel Fodor elvtárs, hogy egyes községi boltokban ese­tenként hiányoznak olyan legszük­ségesebb napi árucikkek, mint a só, paprika, vagy petróleum. Eze­ket a hibákat sürgősen meg kell szüntetni. Nem szabad megengedni azt, hogy 4—5 km-t kelljen gyalo­golni egy doboz gyufáért. Nagyobb figyelmet kell fordítani a társadal­mi ellenőrzésre, s nem szabad meg­történni, hogy a társadalmi ellen­őrt nem engedik be az üzletbe, mint Tiszafüreden. Fügedi János Jászapátiról el­mondotta, hogy mindent megtesz­nek a lakosság áruellátásának biz­tosításáért. Hizlaldát építettek, áru­házát rendeztek be, éttermet léte-London. Hírügynökségek je­lentései közük, hogy egyes me­teorológiai állomások szerint úgy látszik, az Atlanti-óceán nyugati partvidéke felől meleghullám tör előre az egész Európát beborító hi­deg ellen. Vasárnap még egész Európában olyan nagy hideg volt, amelyre ötven éve nem volt példa. A rendelkezésre álló adatok sze­rint Európában eddig több mint százhetven halálos áldozata volt a hideghullámnak. sítettek, Az éknúflt negyedévben 193 új tagot vettek fel a szövetke­zetbe. Csáki István elvtárs, az MDP Szolnak megyei Végrehajtó Bizott­ságának titkára a megyei pártbi­zottság üdvözletét to'lmácso.ta az ünnepség résztvevőinek és a föld­művesszövetkezeti mozgalom dolgo­zóinak. — Pártunk elismeri azt a lelkes munkát — mondotta Csáki elvtárs, — amelyet a földművé: szövetkezeti tagok és do gozók végeztek az el­múlt 10 év alatt a termelőszövet­kezetek fejlesztéséért, az áruellátás és felvásárlás biztosításáért. — A mai tanácskozá.nak előre is kell mutatnia. Ne h így jók az elvtársak, hogy a dolgok nehezén már túl vagyunk. Most mások a problémák. 1945—1946-ban a leg­szükségesebb éielmicikkekből kel­lett kielégíteni a dolgozókat, most nagyobbak az igények. A munkás­­osztály több árut küld falura, cse­rébe több élelmet vár. •— Előttünk áll a második ötéves terv nagyszerű célkitűzéseivel. Nem ke­vesebb feladatot keli megoldanunk, mint a falu dolgozó parasztjait át­vezetni a szocialista gazdálkodási formába. A párt számit a földmű­­vesszövefkezetek aktivitására. A bolti dolgozók szinte naponként ta­lálkoznak a falu lakosságával. Fel­­világosító márkájukban mutassák meg a dolgozó parasztok felemel­kedésének útját. —• Segítsék az újonnan alakult termelő zövetkezeteket a szükséges szerszámok biztosításával, adjanak támogatást a tervek készítéséhez. — Meg vagyunk győződve, hogy a szép és küzdelmes feladatokra jól felkészültek az elvtáxcak — fejezte be felszólalását Csáki elvtárs. Több hasznos hozzászólás hang­zott még el, melyekre Varga Illés elvtárs válaszolt. — Utána Nánési László elvtárs, kiosztotta a mun­kában kitűnt dolgozóknak a „Ki­váló Földművesszövetkezeti Dol­gozó’1 jelvényt, Rozrrús Márton elv­társ pedig a MÉSZÖV választmá­nyának elismerő oklevelét és könyvjutalmait adta át több dol­gozónak. A díszünnepség után a turkevei földművesszövetkezet kulturcsoport­­ja szórakoztatta a megjelenteket, akik közös ebéden vettek részt. Az Egyesült Á kunokban, Uj- Mexikóban és Texasban erősen le­hűlt a hőmérséklet, öt nap alatt a hideg miatt 1'gálát b húszán éle­tüket vesztették. (MTI.) IDŐ J Ä RÄS JELENTÉS: — Várható időjárás kedden estig: Felhős idő, több helyen kisebb havazás. Ma mér­sékelt légáramlás, holnap élénkebb észak­­nyugati szél A hideg keleten is mérsék­lődik. Várható legalacsonyabb hőmérséklet ma éjjel: nyugaton mínusz 7—mínusz 10, máshol mínusz 11—mínusz 14, Az Atlanti Óceán felől meleghullám tör előre '-OTH KO,l,m: TISZAZUGI KRÓNIKA Másnap délelőtt közgyűlést tar­tott az Uj Élet Termelőszövetkezet tagsága. A tagok több mint féle asszony és leány. De micsoda asszonyok! Behánné, Kollárné, Gy. Molnár néni, Tompa Erzsi DISZ-fiatal és a többi is mi­lyen erélyes-okosán beszélnek! Az ember szíve megforrósodik, amíg hallgatja őket. A MI ÜJ ASSZONYAINK Behánné ezt mondja: — Tegnap Ravágyban egy asz­­szonynáL özv. Nádudvari Antalné­­nál voltam. A békekölcsönjegyzés­kor megszökött előlem, most meg ezzel fogadott: „Látom, köztetek van a helyem”* * Meg ezt: — Szégyen, de megaludt a tej a szánkban. Ott van Tálas, meg Mező. már miónk volt az ő ha­szonbérleti szőlőjük, amikor levág­ták a termővesszőket és eladták. Tálas 20 000 termővesszőt adott el a mi szőlőnkből, Mező pedig gú­nyosan ezt mondta, amikor szóba­­került a dolog: „Hát levágtam, egye fene, buták azok a szövetke­zetiek, nem tudják, hogyan kell pénzt csinálni”. Hát miért hagyjuk, ami a miénk? Fizettessünk velük kártérítést. Meg ezt: — Nekünk úgy kell dolgozni, meg úgy kell végezni az esztendőt, hogy az egész szőlő közénk álljon. Gy. Mo’nárné a következő:-- Itt van ez a sok gyümölcsfa. Hogy a hulladék gyümölcs ne men­jen veszendőbe, állítsunk be vagy 25 sonkasüldőt. Jóformán ingyen felneveljük őket 90—95 kilósra, az­tán jó pénzt kapunk értük. Arról lángol a vita: hogyan, mi­ként kezdjenek, mit kérjenek az államtól, mit vegyenek. Kotláménak ez a véleménye: — Én azt mondom, ne vegyünk magunkra nagy terheket, ne kér­jünk nagy kölcsönt az államtól, mert azt vissza is kell fizetni. Lo­vat se vegyünk, mert az megeszi a keresetet. És amikor arról folyik a szó, hogy mennyi legyen a háztáji föld, megintcsak az asszonyok azok, akik kiáltanak: — 400 kvadrát sző­lőnél ne legyen több, mert ha több van, az elveszi a tagságot a közös munkától. — Hát Ilyenek ezek az asszo­nyok. a mi új asszonyaink. * s MINT AZ ÉLESZTŐ ... Nádudvari Imre, az Uj Élet el­nöke ezt mondta a közgyűlésen: — A járási tanács nemigen törő­dik »'elünk. Csak ennyit, nem többet, aztán másról kezdett beszélni. Még csak most kezdte az elnökösködést. az­tán nem tudja eléggé kordában tar­tani a mondanivalóját. Majd bele­tanul. De amit egy mondattal említett, az, sajnos, igaz, sőt még annál több is. Mikor Mat jártam, a termelőszö­vetkezet már hat hete megalakult. Ezen idő alatt a járási tanácstól egyetlen ember látogatta meg az új termelőszövetkezetet, a járás szőlészeti agronómusa, aki erre a közgyűlésre jött el. A járási tanács mezőgazdasági osztályának veze­tője, Karsai elvtárs addig nem volt kíváncsi az új termelőszövetkezet­re. A Megyei Tanács Mezőgazda­­sági Igazgatósága szintén nem vett tudomást arról, hogy megyénkben megalakult az e'lső szőlő- és gyü­mölcstermelő szövetkezet, s ha tu­domásul is vette, csak az íróasztal­nál és csak papíron. De mehetünk tovább is: a járási pártbizottság részéről egyedül Fi­­csor elvtárs —, aki a községet pat­ronálja — volt jelen az új termelő­­szövetkezet bölcsőjénél. Hat hét alatt nem jutott ki Tiszakürtre a járási pártbizottság mezőgazdasági titkára, Kakuk elvtá-s és Ládi elv­társ a mezőgazdasági osztály veze­tője sem. A megyei pártbizottság munka­társai, azok kijutottak... Ez a közömbösség a járási szer­vek részéről nagyon megnehezítette a huszonhat kezdeményező harcát és ezt még súlyosbította a Pest— Szolnok megyei Borforgalmi Válla­lat. Akkor adta ki ugyanis az utasí­tást a volt Schweiger-féle pincészet felszerelésének az elszállítására, mikor az Uj Élet megalakult, ho­lott tudta, hogy ennek a felszere­lésnek a jogos örököse a termelő­szövetkezet Tavasaira készüknek Turkerén A Vörös Csillag Termelőszövetkezet tagjai erdősávok telepítésével az időjárást is befolyásolják majd Hugyik András telepvezető 203 hold erdősávot és 75 hold gyümölcsöst gondoz. A közös gazdaságban ezév­­ben nagy tervek vannak a gyümölcsös bővítésére. Még a tavasz folya­mán elültetnek 550 szilvafát és ősszel újabb 20Ó holdas gyümölcsöst létesítenek. A képen Hugyik András Bíró Zsuzsannával, a tsz. egyik fiatal tagjával fát ültet. Jól működik a kisújszállási huLur várót erem Í954. december 1-én a kisújszál­lási vasútállomás egyik váróhelyi­ségét „kultur-vár6teTem”-nek ren­dezték be. Jégsr Simon elvtárstól — a vasút állomás ÜB-elnokétől — érdeklőd­tem, miként vélekednek az utasok erről a kulturhelyiségről? —• Utasaink, kedvelik ezt a léte­sítményt — mondta. — Itt min­denki talál érdeklődésének megje­lelő könyveket, újságokait, j oly óira. tokát és társasjátékokat is. A napi­lapok közül járatjuk: a Szabad Né­pet, a Népszavát, a Szolnok megyei Néplapot, a Szabad Ijjúságot, a Magyar Nemzetet. Szépszámmal jár hozzánk folyóirat is: a Szovjet Kultúra, a Rádiótechnika, az Autó és számos orosznyelvű képes fo­lyóirat. A kisgyermekekről sem fe­ledkeztünk meg. Részükre a Kis­dobost, a Pajtást és színes szovjet meselapokat járatjuk. A társasjá­tékok között van sakk, dominó, kugli. A legnagyobb hiba, hogy nincs rádió. Egyideig a szakszerve­zet kölcsönzött egy gépet, de ez meghibásodott és a MÁV nem ja­víttatja meg. Az utasok gyakran emlegetik, hogy miért nincs rádió. Nyilvánvaló, szívesen hallgatnák. —• mondta Jéger elvtárs. Az utasok, akikkel beszéltem, mindannyian helyeselték a kuttur­­váróterem működését. Az volt a véleményük, hogy az ilyen jólfűtött helyiségben — ahol számos szóra­kozási lehetőség van — Icelleme­­sebb eltölteni a várakozási időt. Rajgy ülésünkről A jászkiséri úttörőcsapat edső raja gyűlést tartott a Kossuth téri is'xrlaban. Beszélgettünk az úttörők 12 pontjáról, leírtuk, kik tartoznak a rajba. Azután zálogosdit játszot­tunk. Játék közben betoppant a ta­nár néni és azt mondta: „öt per­cen belül tűnjetek el”. így hát lógó orral eltűntünk. A pajtásokkal arról beszélgettünk, milyen jó lenne, ha lenne egy út­törőház, ahol nyugodtan játszhat­nánk, nem zavarnánk senkit. Kér­jük a községi tanácsot, ha lehetsé­ges, teljesítse kérésünket. CSAJAGI GYÖNGYI Jászkisér A népfront bizottságok hírei A tiszavárkonyi népfront bizott­ság legutóbbi ülésén határozatot hozott, hogy Mátyás király és Szi­lágyi Mihály történelmi jelentőségű tiszavárkonyi találkozásának 500. évfordulóját megünnepld. Ez alka­lommal kiállítást rendez, melyen ismeteti a község történetét is. Az évforduló emlékét márványtáblával örökítik meg a közsiég dolgozói a kulturház falán. * A kisújszállási népfront bizottság Csodálatos-e, ha a felsőbb szer­vek látható támogatásának hiánya, ha a Borforgalmi lépése Tá’ásnák és társainak kedvezett? Ahol a régi, a maradi, az egyéni önzés nem tapasztalja az új hajtásának állami, hatalmi támogatását, ott feltétlenül megnő az ellen-erő hangja és merészsége. Ezért merték Tálasék lemetszeni a töobtízezer termővesszőt, holott tudták, hogy az már az Uj Életé, ezért merte Mező megfenyegetni az egyes termelőszövetkezeti tago­kat. és mondjuk meg azt is, hogy a támogatás hiánva növelte a kívül­állók ingadozását is. Ha az új ter­melőszövetkezet mindjárt az elején több felső segítséget kap, akkor ma már egészen biztosan több tagja lenne, mint huszonhat. Ezen a területen éppen az fé­kezte idáig a termelőszövetkezeti mozgalom fejlődését, hogy a dol­gozó parasztok előtt még senki sem bizonyította be: a termelőszövetke­zeti gazdálkodás a szőlőből, a gyü­mölcsből is többet tud termelni magasabb jövedelmet tud biztosí­tani, mint az egyéni. Az itteni dol­gozó parasztok nem ismerik a du­nántúli szőlő- és gyümölcstermelő szövetkezetek eredményeit, azt. hogy ezekben az elmúlt évben 80— 100 forintot ért egy munkaegység. Ennek bebizonyítására vállalko­zott ez a huszonhat ember. Olyanok ők, fnint a kenyérben az élesztő Ha sikeresen gazdálkodnak, meg­mozdul az egész szőlő, vele együtt a hét község. Ezt nem látni, ezt nem támo­gatni és segíteni, súlyos hiba.:* (Folytatjuk.) elkészítette igen sokrétű és új kez­deményezéseket tartalmazó mun­katervét. A féléves munkaterv kü tr­és belpolitikai események megvita­tását, országgyűlési képviselői be­számoló szervezését, termelőszövet­kezeti névadó ünnepségek megtar­tását, élenjáró termelőszövetkezeti, ipari, kereskedelmi és értelmiségi dolgozók népszerűsítését és még sok hasznos kezdeményezést tartalmaz. i * A tiszafüredi járási népfront bi­zottság havonta egy alkalommal színes, műsoros élőkép esemény­­közlést rendez. Az elmúlt hónap­nak a község életére nézve fontos politikai, gazdasági és kulturális eseményeit, vers, párbeszéd, jele­net, énekszám, stb. formájában szórakoztatva hozza a község la­kosságának tudomására, * Pásztor József né jászalsőszent­­györgyi dolgozó parasztasszony, a járási népfront bizottság tagja tisz­ta beadási lappal kezdte az új esz­tendőt. Ezévi tojás- és baromfi­beadási kötelezettségét pedig már januárban teljesítette. * A külügyminisztérium közleménye Az Amerikai Egyesült Államok külügyminisztériuma 1956 február 3-án a Magyar Népköztársaság washingtoni követségének minősít­hetetlen hangú jegyzéket nyújtott át, amelyben tiltakozik a neqjrégi­­ben idegen hatalomnak végzett kémkedésért elítélt magyar állam­polgárok ügyében. A jegyzéket rágalmazó, a magyar népet és kormányát mélyen sértő hangja, a magyar belügyekbe való durva beavatkozás miatt a Magyar Népköztársaság külügyminisztériuma a kormányhoz nem továbbította, hanem az Amerikai Egyesült Álla­mok budapesti követségének vissfca­­küldte. (MTI)

Next

/
Thumbnails
Contents