Szolnok Megyei Néplap, 1956. február (8. évfolyam, 27-51. szám)
1956-02-03 / 29. szám
2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1956. február 3.PARTÉIÉT * A papírgyári I. sz. pártalapszervezet íj vezetőségének terveiből Megnyílt a DÍVSZ Végrehajtó Bizottságának ülése Energikus fiatalember ül mellettem a Papírgyár egyik kiis irodahely iség ében. Kádár Miklós, az üzemfenntartás mérnöke. Egy héttel ezelőtt őt Választották a pártszervezet titkárának. Üj még a vezetőség, titkára most lett vezetőségi tag. Ennek ellenére már a munka közepében vannak Erről beszélgetünk. A régi vezetőséget a taggyűlésen bírálat érte, mert a munkát nem arányosan osztották el. Voit olyan vezetőségi tag, aki nem dolgozott. Az új vezetőség első dolga az volt, hogy részletes munkatervet dolgozott ki. amelyben minden feladatért felelőssé tettek valakit, — Nézze — mutatja a muhkatexvet a titkár — február 22-én a szervezőtitkár beszámol a pártéipítési tervről, illetve a pártópítési munkáról. Március ?-én, s ezt követőleg minden hónap első vezetőségi ülésén megbeszéljük az előző havi terv teljesítésének eredményeit s az ebből származó feladatokat, az illetékes gazdasági vezetők bevonáséval. Legközelebb a főmérnököt hívjuk meg a vezetőségi ülésre. így akarjuk biztosítani, hogy — a termeléssel kapcsolatos a.apvető feladatunkat — a tervteljesítést gátló körülmények kiküszöbölését, illetve azt, hogy az erre történő mozgósítást biztosítani tudjuk. — A terv — így első hallásra kissé általános. De ml van mögötte? A műszaki fejlesztés? <— Ez bizony a munkatervben konkrétan nem szerepel. Az alapszervezethez zömmel az üzemfenntartók tartoznak és így, ha a termelés kérdésével foglalkozunk, ez közvetlenül a műszaki fejlesztést is érinti. A műszaki fejlesztéssel kapcsolatban további alapvető feladatunknak tartjuk az újítómozgá.om ösztönzését. Itt nemcsak arra gondolunk .hogy szóbeli vagy írásos ágitációval biztosítsuk ezt. A vállalat vezetőségéhez eddig is igen sok újítási javaslat futott be. Annak ellenére azonban, hogy bevezetésük is elég szép ütemben halad, találni még elfogadott, de bevezetetlen újításokat. Ezek bevezetésének meggyorsítására törekedik a pártvezetőség. Azt hiszem ez lesz a legjobb agitáció. — A műszaki fejlesztést jelenti továbbá a termelés minőségének javítása is — folytatja. Ha itt hibák vannak, ennek okát igen sok esetben a karbantartásban kell keresni. A karbantartók munkájának javítása tehát így is közvetlen kapcsolatban van a műszaki fejlesztéssel. Ebben a kérdésben fő agitációs érvként a vállalat, illetve a karbantartók felé érkező elismeréseket és i-eklamációkat akarjuk felhasználni, így ugyanis közvetlenül látható lesz mindenki számára, hogy jó vagy rossz munkája lényegesen befolyásolja más vállalatok, az egész népgazdaság tervének teljesítését. A pártszervezet régi vezetőségét azért is ért bírálat, mert nem tudta jól összefogni az aktivahálózatot. Hogyan kíván ezen javítani az új vezetőség? — Az előbb említettem, hogy a pártszervezet döntő feladatának te. kinti a termelési problémák megoldására való mozgósítást. Ha ezt a munkát sikerül jól elvégezni, ez egyben azt is jelezni fogja, hogy jó volt az alapszervezetben a politikai nevelő munka. Eddig a pártbizalmiak munkája szinte kizárólag a tagok értesítésében, kampányfeladatokra való mozgósításban merült ki. Ennek megszüntetésére most a lehető legrövidebb idő alatt át fogjuk szervezni a bizalmi és népnevelőhálózatot. A pártcsoportokát úgy szervezzük meg, hogy a pártbizalmi és a csoport kommunistái lehetőleg egymáshoz közeleső területen do.gozzanak. Ezáltal állandóan figyelemmel tudják kisérnd egymás munkáját. Olyan jól szervezett pártcsoportok jönnek így létre az egye munkaterületeken, melyek képesek magukkal ragadni az ott dolgozó pártonkívülieket is. Ezen az alapon lehetővé válik a pártépítési munka megjavítása. Tisztában vagyunk azzal, hogy a vezetőség csupán saját erejére támaszkodva képtelen e feladat megva.ósítására. * Mindez nagyrészt még csak terv. Kádár elvtársék helyesen látják a feladatokat. Biztató, hogy ilyen rövid idő alatt meghatározták legfontosabb feladataikat és így terveik már a megvalósulás útjára léptek. Ahhoz, hogy munkájukat teljes siker koronázza, az kéül, hogy a vezetőség rendszeresen, ne kampányszerűen dolgozzék, ne csak megtartsák a kezdősebességet, hanem még fokozzák is azt. A papírgyári I. alapszervezet vezetősége számára így lesz biztosítva a sikeres munka alapvető feltétele, az alapszervezet kommunistádnak aktív támogatása. E. G, Helsinkiben szerdán megnyílt a Demokratikus Ifjúsági Világszövetség (DÍVSZ) Végrehajtó Bizottságénak ülése. A február 4-én végetérő ülésen az alábbi kérdéseket tárgyalják meg: 1. Az ifjúsági szervezetek együttműködésének elmélyítése az ifjúság jobb jövőjének jegyében. 2. A leányifjúság szociális és gazdasági helyzete, valamiint e helyzet megjavítását célzó tevékenység. 3. Javaslatok a VI. világifjúsági találkozó előkészítésére. A DÍVSZ Végrehajtó Bizottságának ülésén a szovjet ifjúságot Seljepin és Vdovin képviseli. A finn ifjúság nevében Wassenberg, a Finn Ifjúsági Szervezet Ta-Á pártvezetőség segíti a gépjavítást A Kunmadarasi Gépállomás pártszervezetének vezetősége nagy gonddal készült a téld gépjavításra. Előzőleg megvizsgálta annak ütemtervét, s pártmegbízatásként több elvtársnak különböző feladatot adott. így például azt, hogy vizsgálják m"g a raktárt abból a szempontból, milyen ..elfekvő1’ készletek vannak ott, mik duzzasztják feleslegesen a raktárt. Számításba vették azt is, hogy a műhely kapacitása milyen alkatrészek házi előállítását teszi lehetővé. így aztán tengelyeket, tengeiycsonkokat, különféle csavarokat, stb. házilag készítettek, s ezáltal jelentős megtakarítást értek el. A pártvezetőség javaslatára a gépállomás vezetősége céljütalmat tűzött ki a legjobb gépjavító brigád részére, a pártvezetőség pedig vámdorzászdót rendszeresített a versenyszellem fokozása érdekében. A pártvezetőség tagjai példát mutatnak a munkában is. Kálmán Lajos például az egyik javító brigád vezetője. Joó Sándor pedig javítóbrigádban dolgozik. Arra törekednek, hogy a gépjavítást idejében, kifogástalan minőségben fejezzék be. Fanton István, Kunmadarasi Gépállomás; cdkik az efiő lótok kan küzdenek A békemozgalom hírei A szolnoki városi Békebizottság munkatervet dolgozott ki,, mely szerint a bizottság tagjai egymás között elosztották a feladatokat. Lewd Miklós elvtárs, a városi béke titkár nagy lelkesedéssel végzett munkájának eredményei máris mu. tatkoznák. Februárban, a Gyarmati Ifjúság napja alkalmával a városi bélcebizottság u tömegszervezetekkel l<aröltve, egész várost átfogó ünnepséget rendez a színházban, melyre meghívja a DÍVSZ egyik hazánkban tartózkodó tagját. Igen élénk a békemozgalmi mun- Ica a kunszentmártoni járásban. Január 25-én Cser keszöllőn filmvetítéssel egybekötött békeestet tartották, melyen Bartók Béláról emlé keztek meg, Turkevén február 5-én, vasárnap (t kulturházban békealkotásaink címmel előadást rendeznek. Jászfényszaru községben a dolgozó paraszttok békevédelmi szerződést kötnek április 4-e, hazánk felszabadulása 11-ik évfordulójára Rácz János, Lányi Mihály, Boros Antal, Dávid Sándor például vállalták, hogy egész évi sertés- és ba romfibeadási kötelezettségüknek még januárban eleget tesznek. nácsának elnöke szívélyes szavakkal üdvözölte a Végrehajtó Bizottság üléséinek résztvevőit. A DÍVSZ javasolta valamennyi ifjúsági szervezetnek, hogy együttesen készítsék elő és rendezzék meg a 1957-ben Moszkvában tartandó VI. Világifjúsági Találkozót, a párizsi európai leány-találkozót, az ifjúsági baráti találkozót, a tudósítás-, a tájékoztatás- és küldöttségcserét, közösen szervezzenek ifjúsági talá kozókat, tanfolyamokat és táborokat. A felszólalók hangsúlyozták: a DÍVSZ és a kebelébe tartozó szervezetek legfontosabb feladata, hogy fejlesszék a fiatalok együttműködését az ifjúság érdekeinek megfelelően, a béke és a barátság jegyében. (MTI.) A Guy Molíet-korm^ny pénteken tartja első minisztertanácsát Az új francia kormány pénteken tartja első minisztertanácsát. Napirendjén szerepel Guy Mollet miniszterelnök tervezett algériai útja. amelyre hétfőn, vagy kedden kerül sor, valamint azokat az intézkedéseket, amelyeket Catroux tábornok, az algériai ügyek minisztere hivatalba lépésének. alkalmából. szándékoznak foganatosítani. A csütörtöki párizsi sajtó szerint mindezekben a kérdésekben vitára kerülhet sor, mert a többi miniszter — közöttük Borules-Maunoury is — azt akarja, hogy a miniszterelnök halassza el algériai utazását. és Az SZKP Központi Bizottságának Szovjetunió Minisztertanácsának határozata burgonya* és zöldségtermelés növeléséről Nyilvánosságra hozták az SZKP Központi Bizottságának és a Szovjetunió Minisztertanácsának határozatát a burgonya- és zöldségfélék termelésének és begyűjtésének növeléséről. A határozat rámutat, hogy sok területen, határvidéken és köztársaságban nem fordítanak kellő figyelmet e fontos élelmiszemövények terméshozamának eme’ésére, sok kolhozban e növények , termelésének agrotechnikája még alacsony színvonalú, gyengén állnak a termesztés élenjáró módszereinek meghonosításával. A burgonyatermelés és a zöldségtermelés nem kielégítő helyzetének oka az is, hogy az érvénybenlévő begyűjtési és felvásárlási árak nem ösztönöznek a burgonya és a zöldségfélék terme-CS. MOLNÁR SÁNDOR a mezőtúri Elektromos Tömegcikk és Játékáru Gyár párttitkára. 1955. tavasza óta dolgozik az üzemiben. Munkájához sok eredmény fűződik. m PABAR SÁNDOR a Turkevei Gépállomás esztergályosa, a pártvezetőség tagja, öt éve dolgozik a gépállomáson. Az alapszervezet tagjai a városi pártértekezlet küldöttévé is megválasztották, Uj tagkönyvvel — új sikerek felé Ünnepélyesen osztottuk ki az új DISZ tagkönyveket. A taggyűlés megszervezése sok munkát jelentett számunkra. Minden fiatallal személyesen beszélgettünk. Meghívtuk a szülőket és az idősebb tsztagofcait is és vendégül láttuk az Üttörő TSZ DISZ titkárát. A fiatalok nagy többsége eljött, csak az a baj, hogy sokan késve érkeztek. Az idősebb elvtársak jogosan méltatlankodtak a fiatalok pontatlansága miatt. Taggyűlésünk előadójának Kiss Károly elvtánsat, a tsz párttitkárát leértük meg Ö ismertette a fiatalok feladatait, kötelességeit és jogait. A tsz egyik legidősebb tagja arról beszélt, milyen volt az ő ifjúsága, s azt tanácsolta nekünk, hogy tanuljunk, mert nagyon sok hasznát vehetjük ennek. Á taggyűlés határozatként fogadta el, hogy a tavaszi munkák sikere érdekében két ifi munkacsapatot szervezünk, és benevezünk a Ságváiri Endre kulturversenyre. Üj tagkönyvünket ezzel a jelszóval vettük át: „Űj tagkönywel •—> új sikerek felé!’* A taggyűlést vidám táncmulatság követte. Lengyel Rozália, Táncsics TSZ, Jászladány. Ülést tartott az MSZT megyei választmánya A Magyar-Szovjet Társaság megyei választmánya a napokban ülést tartott, s megvitatta a Magyar-Szovjet Barátság Hónapja tennivalóit. Az ütés résztvevői elhatározták, hogy a barátsági hónap sikere érdekében a DISZ- szel, a szakszervezetekkel és egyéb tömegszervezetekkel szorosabb, elevenebb kapcsolatot teremtenek. A Megyei Tanács Mezőgazdasági Igazgatóságával pedig közös tervet dolgoznak ki, amely szerint az MSZT szakelőadások tartásával segíti a terméshozamok növelését, a tsz-efc fejlesztését és megszilárdítását. Üzemekben az élenjáró szovjet munkamódszerek elsajátítását, alkalmazását segítik. Kiss András a Tisza Cipőgyár MSZT titkára helyeselte a határozatot s kérte, hogy a Megyei Titkárság mielőbb juttasson el hozzájuk olyan könyveket és folyóiratokat, amelyből megismerhetik a legújabb szovjet munkamódszereket. A jászberényi járásba való Futó János elmondta, hogy a járási pártbizottsággal havonta eltervezik, hol, miben nyújthatnak legnagyobb segítséget a tsz fejlesztési mozgalomhoz. Gyurkó P. Ferenc jászdózsai 10 holdas egyéni paraszt munkája mellett antói adott számot, hogy meggyőződött a nagyüzemi gazdálkodás előnyéről és hamarosan ő is a szövetkezet útjára lép. Ezenkívül sokan elmondták észrevételeiket. A választmányi ülésen részt vett és felszólalt Tóth Imre elv társ, a Megyei Párt-végrehajtó bizottság ágit. prop. osztályának vezetője, s hasznos eivi útmuta tásokkal segítette a szervezet további munkáját. lésének és begyűjtésének növelésére. A határozat kötelezően előírja, hogy mindenütt vezessék be a burgonya- és zöldségtermelés agrotechnikájának olyan módszereit, mint a négyzetes, valamint a négyzetes fészkes vetés és ültetés, a burgonyagumók jarovizálása, a palánták tőzeghumuszkockákban való nevelése, a burgonya és a zö’dségfélék szerves-ásványi keverékekkel és baktériumtrágyákkal való -trágyázás, stb. Hogy a kolhozok gazdaságilag jobban érdekelve legyenek a burgonya termelésének, begyűjtésének és felvásárlásának növelésében, a határozat kimondja a burgonya- és a zöldségfélék begyűjtési és felvásárlási árának emelését az 1956. évi terméstől kezdve. Látogatók az újszászi Szabadság Termelőszövetkezetben Vasárnap délelőtt lovaskocsikon, vontatókon jöttek a vendégek Uj' szászra, a Szabadság Termelőszövetkezetbe Zagyvarékasról. A szomszéd község egyénileg dolgozó parasztjai, valamint az Uj Barázda TSZCS és a Rákóczi Termelőszö' vetkezet tagjai jöttek el hogy megismerkedjenek az újszászá Szabadság TSZ állattenyésztésével. Az elnök, Pál József elmondotta a vendégeknek, hogy a szövetkezet tehenészetében jelenleg tíz liter a fejési átlag, bár a tehenek nagyrésze a vemhesség előrehaladott szakaszában van. A múlt évben tizenhat fejőstehenük volt, de számukat még ebben az évben a duplájára emelik. Nyoic előhasi üsző a tavasszal fog leborjuzni. A látogatók megelégedéssel tapasztalták hogy takarás rend van a tehenészetben. Bálint Kálmán, a zagyvarékasi Uj Barázda TSZCS elnöke, aki 1 hold földön gazdálkodik, arról beszélt szövetkezetben társaival, hogy az egyes típuson belül is meg lehetne teremteni a közös állatállományt. Voltak itt olyan dolgozó parasztok is látogatóban, akik nemrég válaszfottfk a szövetkezés fejlettebb formáját. Tóth József, Kiss József és még többen, összesein tizenhármán az egyes típusú szövetkezeiből hármas típusúba léptek és most arra voltak kíváncsiak, hogy az újszászi Szabadság TSZ hogyan boldogult eddig az állattenyésztéssel. Elismeréssel nyilatkoztak a sertéstelepről, ahol 29 anyakocát, 81 süldőt és 152 malacot tartanak. Pál József, a vendéglátó szövetkezet elnöke elmondotta, hogy az elmúlt évben a jövedelem 38 százalékát az állattenyésztés biztosította, de az idén nagyobb súlyt helyeznek az állattenyésztésre és az új terv szerint a jövedelem ötven százalékát fogja adni az állattenyésztés. A vendégek megállapítottákhogy saját szövetkezetükben is tág teret kell biztosítani az állattartásnak, főleg a szarvasmarha és a sertéstenyésztésnek. Ezt javasolni is fogják a látottak után szövetkezeti társaiknak. A sport önzetlen harcosa ^**41 Másfél éve leve lezője Nagy Elemér lapunknak. Ujszaszról többféle témakörről tájékoztatja szerkesztőségünket. Legszívesebben azonban a sporttal foglalkozik. Mint az újjáalal ült Megyei Társadalmi Tornaszövetség propagandistája azon dolgozik, hogy vidéken is minél jobban megkedveltcsse a dolgozókkal^ sportot, s ebből főleg a tornáa gimnasztikát. Nagy elvtárs levelezői munkája mellett aktívan is részt vesz aspor szervezésében. Jelenleg a tornasportnak szakosztólyszerü iskolánkívüli megszervezésében dolgozik. Leveleiben arra törekszik, hogy a községben megrendezésre kerülő 'porteséménvekről időben és minél pontosabb tájékoztatást nyújtson. Nagy elvtárs maga is többféle sportágban versenyzett és így szakszempontból is kifogástalan képet ’ud adni az egyes megmozdulásokról. A versenyzőkről szóló tudósítások mellett önálló szakcikkekkel ■'s gazdagítja lapunk sportrovatát. Színes, megkapó írásain keresztül igyekszik minél több fiatallal megkedveltein! a testedzést-