Szolnok Megyei Néplap, 1955. december (7. évfolyam, 282-307. szám)
1955-12-17 / 296. szám
4 SZÖLNOKMEGVEI NÉPLAP 19.S5 december 17. H ÍRE rSpo-rí HÍREK, Eredmények Évfordulók — 155 évvel ezelőtt, 1800 december 17-én született Czuczor Gergely költő. — Húsz évvel ezelőtt, 1935 december 17-én meggyilkolták Rudolf Klaust, a Német Kommunista Pózt kiváló harcosát. — 1895-ben, 60 évvel ezelőtt ezen a napon halt meg Irinyi János, a íoszforcs gyula feltalálója. — 1830-ban, 125 évvel ezelőtt halt meg Simon Bolivar, a dél amerikai népek szabadságlhőse, » —* Karcagon a posta dolgozói bekapcsolódtak az orosz nyelv tanulásába. így a városban jelenleg három MSZT tajolyamon folyik az orosz nyelv oktatása. — Jásztél elten a Tolbuchin TSZ zátrszámadó közgyűlését kultúrműsor követte. Rigmusbrigád dicsérte meg az élenjáró tagokat. A kívülálló dolgozó parasztok közijl mintegy harmincán vettek részt a közgyűlésen. Közülük többen elhatározták, hogy a közös gazdálkodás útjára lépnek. —■ A Magyar-Szovjet Társaság eddig hat helyen rendezett a megyében kiállítást „Szövjet-Ufcrajna képekben“ címmel, — Jászberényben & Déryné Já- "ási Kuliunház Ifjúsági Kulturális Hetet rendezett. A hét keretében csütörtökön „Nagy költőnk, József Attila“’ címmel irodalmi estet rendeztek. Csütörtökön Liszt Ferenc életét és művészetét ismertették mikrobarázdás hanglemez esten Ma, „Nem élhetek muzsikaszó nélkül“ című Móricz színdarab kerül előadásra, vasárnap ped'ig nagyszabású bállal záródik az Ifjúsági Kulturális Hét. Ma nyílik meg a Műcsarnokban a Yl. Magyar Képzőművészeti Kiállítás Ma, december 17-én, szombaton nyitják meg Budapesten a Műcsarnokban képzőművészeti életünk évenként megismétlődő nagy seregszemléjét, A VI. Magyar Képzőművészeti Kiállításon megyénk festőmévűszei is résztvesznek alkotásaikkal. Jobbára azokkal, amelyekkel már a Vidéki Képzőművészek Kiállításán is szerepeltek. — Jászszeutaudrá*on az MSZT szervezet a Szovjet Ukrajna Hete alkalmából egy hétig, tartó műsort dolgozott ki. A műsorban nemcsak előadás szerepelt Ukrajnáról, hanem egy zenei-est is, amelyen ukrán zeneszerzők műveit mutatták be, Bartók Bélára emlékeztek a kunszentmártoni dolgozók A Kunszentmártoni Békebizottság emlékünnepséget rendezett Bartók Béta, a posthumUs Nemzetközi Békedijjal kitüntetett nagy magyar zeneszerző halálának 10. évfordulója alkalmából a Bartók Béla-emlékév keretében. Az emlékesten, amelyen mintegy ötszáz hallgató vett részt, Zsíros Ágnes általánosiskólái tanár méltatta Bartók Béla életét, munkásságát. A megemlékezés során a gimnázium ás az óvónőképző, valamint az általános iskolák énekkarai Bartók Béla műveit adták elő. FARKAS JÖZSEFNÉ Kunszentmárton flz Ismeretterjesztő Társulat HÍREI Előadás Korea egészségügyi helyzetéről A Társadalom- és Természettudományi Ismeretterjesztő Társulat egészségügyi szakosztálya december 14-én, szerdán este a szolnoki klubhelyiségében előadást rendezett; Dr. Hirschler Imre budapesti kórházi főorvos, a koreai Rákosi Mátyás Kórház volt igazgatója számolt be Korea egészségügyi helyzetéről. Az igen színvonalas, nagy érdeklődést keltő előadás nemcsak Korea egészségügyét ismertette, hanem azt a hősi erőfeszítést is, amellyel a koreai nép lerombolt országát építi a baráti államok segítségével. Radnótidéit Az irodalmi szakosztály december 15-én, csütörtökön Radnóti-es- tét rendezett a klubban. — Az est során Híves László, a Szigligeti Színház dramaturgja ismertette Radnóti tragikus életét, költői munkásságát. Az előadás során Cziráky Júlia Radnóti verseiből adott elő. Az előadást vita követte. Röplabda A Szolnok városi Testnevelési ás Sport- bizottság által rendezett röplabda terem- bajnokság küzdelmei megkezdődtek. Mind a férfi, mind a női mérkőzések nagy érdeklődés mellet folynak. Az eddig lejátszott találkozók,* igen érdekes, színvonalas küzdelmet hoztak és azokon a következő eredmények születtek: Férfi mérkőzések: Bástya Tiidőkórház— Dózsa 62:49, izgalmas és erős küzdelem jellemezte az egyébként 6zép játékot. Az első percekben fej-fej melletti küzdelem alakult ki. Később a Bástya Deák szép ütéseivel megszerezte a vezetést és előnyét végig meg tudta tartani. — Bástya Tüdőkórház—Honvédkórház 81:56. A Honvédkórház új erőkből álló együttese a technikásabb Bástya Tüdőkórházzal szemben nem tudta magát tartani, mindennek ellenére végig lelkesen küzdött. Női mérkőzések: összevont Kinizsi—Bás tya Tiidőkórház 87:42. A szépen játszó Kinizsi már az első percben megszerezte n vezetést, s bár a Bástya helyenként erősíteni tudott, — végig megtartotta vezetését és megérdemelten győzött. Jó*k: Vígli- né, Knposváriné, illetve: Hőnyiné. Bástya Tiidőkórház—Dózsa 56:51. A nemrég alakult Dózsa együttese szép labdakezelésével a mérkőzés utolsó pcrcé'g egyenrangú ellenfélnek bizonyult. A mérkőzés végén a Bástya erősíteni tudott és megszerezte a győzelmet. Jók: Hőnyiné, illetve: Papp Anna. Bástya Pedagógus — Bástya Tanács 51:31. Az első félidőben szép játék mellett erős Bástya Pedagógus fölény alakult, ki, a második félidőben a Bástya Tanács iátéka volt eredményesebb. Végeredményben a nyugodbabban játszó Pedagógus csapat harcolta ki a győzelmet. Jók: AVklósI Ibolya, Juhász Márta, illetve: Papp Anna és Mészáros Piroska. Labdarúgás A békéscsabaiak győzelmével végződött a Békéscsabai Labdarúgó Játékvezetői Tanács és a Szolnok megyei Labdarúgó Játékvezetői Tanács válogatott labdarúgó mérkőzés. A két megye Labdarúgó Játékvezetői Tanácsa közötti kapcsolat még szorosabbra fűzése céljából rendezték meg a mérkőzést Szolnokon, a Törekvés sporttelepen. A találkozó a békéscsabaiak 4:1 anánvú győzelmével ért véget. A vendég együttes főleg kondíció fölényének és gyorsaságának köszönheti győzelmét. A visszavágóra vasárnap Békéscsabán, a Szolnoki Törekvés—Szegedi Haladás osztályozó mérkőzés előtt kerül sor. Ha a Szolnok megyei játékvezetők a visszavágón sikeresen akarnak szerepelni, gondosabban kell felkészülniük. Az elmúlt találkozón szerepelt csapatuk összeállítása sem mondható a legsikerültebbnek Asztalitenisz A Kunhegyes! Járási TSB és az Oktatási Osztály Kunhegyesen rendezte meg a,z Úttörő bajnokság egyéni versenyeit. A mérkőzések igen színvonalas és érdekes küzdelmet hoztak. Az egyes mérkőzések eredményei alapján a versenyzők között a következő helyezési sorrend alakult ki: Fiú egyéni: Járási bajnok: Tóthy Péter Abádszalók, 2. Vadon Lehel Kunhegyes, Kossuth úti iskola, 3. Badar Lajos Kunmadaras. Fiú páros: Járási bajnok: Vadon —D. Tóth Kunhegyes. Kossuth iskola, 2. Cs. Kiss—Király Kunhegyes, Kossuth iskola, 3. Tóth—Winkler Abádszalók. Leányoknál: Járási bajnok: Pataki Csili Kenderes, 2. Ladányi Anna Kunhegyes Kossuth iskola, 3. Sági Ágnes Tiszáimra Leány páros: Járási bajnok: Süveges Ladányi Kunhegyes, Kossuth iskola. Veres-Lén ár ti í Kunhegyes, Kossuth iskola 3. Kiss—Beré*nyi Kunmadaras. Vegyes páros: Járási bajnok: Vadon Lehel—Süveges Erzsébet Kunhegyes, Kossuth iskola. Cs. Kiss László—VeFes Gabriella Kunhegyes, Kossuth iskola, 3. Tóth Péter—Ma gyár Piroska Abádszalók. Súlyemelés Vasárnap Szolnokon, a Petőfi Kulturott- honban délután 13 órakor rendezi meg r Traktor SE Megyei Elnöksége minősítő Ifjúsági II. és III. fokú súlyemelő versenyét. A találkozóra kilenc megye Traktor Sportkörének versenyzője kapott meghívást. APROMRDETESEE A MARTFŰI Állami Gazdaság felvesz < leirókönyvelőt és fogatosokat állandó kalmazásra. AZONNALI felvételre szakképzett, lehel < ieg képesített könyvelőt keres a Tiszafölu vári Építőipari KSz. Megbeszélés: Tisza- földvár, Kossuth u. 109. A KISÚJSZÁLLÁSI Földmüvesszövetkezet t. hó 12-től 24-ig ajándékozási és Játékvásárt rendez újonnan létesített Ajándékozási Boltjában, a központi iskola üzletsorában, ahol nagymennyiségű és választékos árut biztosítunk vásárlóink igényeinek kielégítésére és szeretettel várjuk Kisújszállás dolgozóit. 7.5 SUKKOS paraszt löcsös igáskocsi és egyes famunkái, és nagymennyiségű lópatkó kapható a Kisújszállási Kocsigyártó KSZ-nél, Kisújszállás, Kossuth L. u. 18. sz. Vasárnap ünnepélyesen nyitják meg a Szolnok Városi TSB „Sport és testnevelés Szolnokon“ című kiállítását Vasárnap délelőtt ünnepélyesen nyitják meg a városi tanács nagytermében a Szolnok Városi TSB kiállítását. A látogatók előtt képekben, grafikonokon, sportzászlókkal, díjakkal és egyéb dokumentációkkal szemléltetik majd a város sportjának fejlődését. Az ünnepélyes megnyitó keretében tartja meg a VTSB havi bizottsági ülését n nyilvánosság előtt. Első napirendi pontként a VTSB ezévi munkáját értékelik. Ezután a városi tanács megjutalmazza az ez évben kiváló munkát végzett társadalmi aktívákat. Ezt követően nyitja meg Krizsán József TSB elnök a kiállítást,1 mely egy hétig les« nyitva a látogatók részére. A Szolnoki Törekvés SK elnökségválasztó taggyűlést tart A Szolnoki Törekvés SK december 19-én hétfőn d. tt. 16 órakor a Járműjavító Vál Itáliát mozi helyiségében sportköri elnök ségválasztó taggyűlést tart. A vezetőség kéri a tagság minél nagyobb számban való megjelenését, hogy gyűlésen bírálatukkal és javaslataikkal elősegítsék a sportkör további eredményes működését. A KISÚJSZÁLLÁSI LÁBBEUKÉSZÍIÖ KSz. mérték után vállalja a legújabb fazonú cipők és csizmák elkészítését. Javító részlegei pedig minden javítást elvállalnak a város különböző részein. A KUNSZENTMÁRTONI Mezőgazdasági Felszereléseket Gyártó Kisipari Termelőszövetkeze! mérleg javítási, képkeretezési, és mindenféle műszerész munkák elvégzését azonnal vállalia., ÜNNEPI ¥ÉSÍ! ti TÜRÖKSZEMTMIKLÓS ÉS VIDÉKE KÖRZETI FŰLOMÖVESSZŰVETKEZET BQLTJÜIBÜH Áruházunk hatalmas áruhészlettel vár ja kedves vásárlóinkat Ajánlatunk: Készruha, cipő, selyem, méter-, pamut áru, divatáru, italok, ünnepi ajándéktárgyak, játékok nagy választékban. Bútorszaküzletünkben: konyhabútorok, hálók, rekamiék, sezlonok, kombinált szobák várják vevőinket. Vásároljon szövetkezetünknél, mert nemcsak hő választékot talál, hanem takarékoskodik is. Tagjaink vásárlásait a vásárlási könyvbe bejegyezzük és ezért visszatérítést kapnak. — Az áruválasztékot kiszélesítettük a kengyeli, tiszatenyői, tiszapüspöki, kétpói és a körzetünkhöz tartozó összes boltegységünkben. Étterem-vendéglőnkben és cukrászdánkban ünnepi szórakozást talál A SZOLNOKI Papírgyár keres azonnali felvételre segédmunkásokat, (térmunka). 1.000 kg-os tizedesmérleg eladó, Kunmadaras, Rendőr u. 10. JÓKARBAN lévő 150-es Zctka motorkerékpár sürgősen eladó. Szolnok. Mátyás k. u. 1. Sinka. KERESZTHUROS pánczélszerkezetü fekete zongora eladó. Farkas, Törökszentmiklós, Nagy Bálint u. 1. (v. Zöldfa). BÁRMILYEN adminisztrációs munkát elvállalnék: gépíró, adminisztrációs, pénzügyi és bérszámfejtői munkában jártas. — Szolnok, Sajtó u. 7. ELADÓ 125-ös lemez villás motorkerékpár jó állapotban. Gecser, Tiszaföldvár, Kossuth u. 38. AZONNALI felvételre gépelni tudó számlázol keresünk. Műtrágya Vállalat. Szolnok, Vöröshadsereg u. 32. ADMINISZTRÁCIÓS munkában jártas gépírni tudó munkaerő sürgősen elhelyezkedne. Törökszentmiklós, Szent István u. 30. Bodricsné. JÖÁLLAPOTBAN lévő 125-ös Csepel eladó, vagy nagyobbért elcserélném. Törökszentmiklós, Arany János u 11 ELADÓ 10 HP-s Kühné stabil benzinmotor, Törökszentmiklós, Sztálin u. 75. KARÁCSONYRA vásároljon ajándék- és játékfárgyafeaf a Tiszaiöld vári FÖLGMÍiVESSZflVETKEZET ÁRUHÁZÁBAN és Játékboltjában. 1 Mezőgazdasági Kiállítási Iroda értesíti az elővételi jegyszervezésben résztvevő üzemi — (szakszervezeti) propagandistákat, jegyszervezőket, hogy az általuk eladott belépő- és sorsjegyek értéke után őket megillető 3% jutalékot a Megyei Tanács Mezőgazdasági Igazgatóság Pénzügyi Osztályával elszámolta. Az üzemi jegyszervezők jutalékuk átvétele végett fordulj inait a Megyei Tanács VB. öíezögazdasági Igazgatóság Pénzügyi Osztályához Szolnokmegyeif NÉPLAP politikai napilap Szerkeszti a szerkesztőbizottság Felelős szerkesztő: DAVID PERHNC Szolnoki Nyomdaipari Vál alat Felelős vezető. Mészáros Sándor RÁDIÓMŰSOR 1955 dec. 19-től dec. 25-ig. Hétfő, december 19. KOSSUTH RADIO: 6.10: Sporthíreik. — 8.15: Zenekari hangverseny. — 9.00: A Gyermeikrádió műsora. — 9.20: A Magyar Rádió népi zenekara játszik. — 9,40: Bisztriczki Tibor hegedül. — 10.10: Napos Palkó. — 10.40: Az elmúlt hét műsorából. — 12.10: Offenbach müveiből. — 13.00: Falusi híradó. — 13.15: Népdalcsokor. — 14,15: Ifjúsági pályázat. — 14.33: Gyermekzene. — 15.10: Heti zenés kalendárium. — 16.00: Iskolások irodalmi újságja. — 16.30: Válaszolunk liall- ;a tóinknak. — 16,45: Künnyű zene. — ,7.15: Kamarazene. — 17,35: A tél dalai. — 18,00: Az Ifjúság hullámhosszán. — tS.20: Mozart-operahangverseny. — 19.00: \ műhely kommunistái. — 19,10: Tánczene. — 19,54: Jóéjszakát, gyerekek! — ,0.20: Hangverseny. — 22.15: Tíz perc külpolitika. — 22,25: Részletek a „Déryné” című filmből. — 23.00: Orosz népdalok. — 0.10: Magyar nóták. PETŐFI RADIO: 14.00: Magyar fúvószenekarok műsora. — 14,15: Opcrarészletek. — 15.10: Karácsouyidalok. — 15.30: Pattogó ritmusok. — '6.00: Orsázgszerte — megyeszerte. — ifi (0: Filmzene. — 16.50: A művelődés útján. — 17.00: A Gyermekrádió műsora. — 17,50: Muzsikáról — mindenkinek. — 18,20: Képeslap Alma Atából. — 18,40: si-orthíradö. — 19.00: A Magyar Rádió népi zenekara játszik. — 19,30: Az épülő '.onimunizmus nagy országában. — 20,00: operettrészletek. — 21,00: Lapszemle. — ■ • .10: Fúvószenekari hangverseny. — 21.30: Zenés irodalmi műsor a téli estről. — 22.10: Operarészletek. Kedd. december 20. KOSSUTH RADIO: s 10:' A Magyar Rádió népi zenekara játszik. — S.50: Indulók. - 9,00: Ifjúsági pályázat. — 9.20: Bartók Béla műveiből. — 9,50: Petőfi Sándor: János vitéz. — 10.10: Dalok a békéről. — 11.00: Lányok, asszonyok.. — 11.15: Hangverseny háziasszonyok és nagymamák kívánsága szerint. 11,45: A hegyemelő. Holdl Jáons kar- colata. — 12.10: Csorba Dezső és zenekara játszik. — 13,00: Falusi híradó. r- 13.15: Részletek vfgoperákbój. — 14.1 «>: A Gyermeikrádió műsora. — 15.10: Hangszerszólók. — 15.40: Ének a harangról. — 10.00: Daltanulás. — 16.20: Ifjúsági fejtörő. — 16.40: Magyar szerzők kórusművei. — 17.10: Operettrészletek. — 17.40: Kamarazene. — 18,00: A nyíregyházi stúdió összeállítása. — 18,10: Szív küldi szívnek szívesen. — 19.00: Könnyű zene. — 19.45: Jóéjszakát, gyerekek! — 20.20: Feledhetetleji 1919. — 21.35: Az Alekszandrov-együttes műsorából. — 22.15: Részletek magyar daljátékokból. — 23.00: Hangverseny. — 0,10: Magyar dalok és virágénekek. PETŐFI RADIO: 14.00: A bécsi operett klasszikusai. — 14.45: Nemzetközi kérdések. — 15.00: Népek zenéje. — 16.00: Tallózás a mezőgazdasági lapokban. — 16.10: Fúvó6zene. — 16.30: Válaszolunk hallgatóinknak. — 16.45: Áriák. 17.10: Az épülő kommunizmus nagy országában. — 17.40: Emlékezés az 1905-ös moszkvai felkelésre. — 18.00: Rádióegyetem. Zenetörténeti sorozat. —■ 19,00: Halhatatlan szerelmesek. — 20.00: Az állami Népi Együttes zenekara játszik. — 20.20: Kamarazene. — 21.00: Tudományos lapok szemléje. — 21.10: Hajdú Péter és zenekara játszik. — 21.40: Filmzene. — 22.00: Zenekari hangverseny. Szerda, december 21. KOSSUTH RADIO: 81.0: Népszerű operarészletek. — 9,00: Rádióegyetem. Zenetörténeti sorozat. — 9,30: Albán népi dallamok. — 10.10; Óvodások műsora. — 10.40: Pillantás a nagyvilágba. — 11,10: Uj felvételeinkből. — 11.40: Szülőik — nevelők — gyerekeik! — 12.10: Tánczene. — 13 00: F'alusi híradó.— 13.15: Könnyű zene —* 14.15: A finn szimfonikus zenekar játszik — 15.10 Fiatalok zenei újsága. — 15,35: Zenekari hangverseny. — 16.45; Válaszolunk hallgatóinknak. — 17 10: Szív küldi szívnek szívesen. — * 17.40: ígéretek nyomában... 18.00: Ismerkedés a zeneirodalommal. — 18.55: Kommentár — 19.00: Sztálinra emlékezünk — 19.23: Könnvü zene. — 19.54: Jóéjszakát gyerekek! — 20.20: Ridó József és zenekara játszik. — 22,15: Tíz perc külpolitika. — 22.25: A Magyar Rádió szimfonikus zenekarának hangversenye. — 23 25: Beethoven: Szonáta kürtre és zongorára. — 23.40: Hanglemezek. — 0,10: Bojtor Imre énekel. . PETŐFI RADIO: 14.00: Operaáriák. — 14.15: Utliirö-hfradó. — 14.35: Régi magyar operettekből. — 13.10: Ki a gazda a termelőszövetkezetekben? — 15.30: Radics Béla Jenő és zenekara játszik. — 16.00: Országszerte — megyeszerte. — 16.10; A mi Sztálinunk. Illés Béla emlékezése. — 16.15: Zenei műsor. — 17.10: Az épülő kommunizmus nagy országában. — 17,40: Olasz kamarazene. — 18,10; Filmzene. — 18.30: Rádióegyetem. Atomenergia-sorozat. — 19.40: Orosz nyelvtanfolyam haladóknak. — 20.20: Sporthíradó. — 20.40; Dalok. — 21,00: Lapok olvasása közben... — 21,10: Tánczene. — 21,50: A jövő század közlekedése. — 22,00: Daloló magyar tájak. — 22.30: Erre táncol Bukarest. Csütörtök, december 22. KOSSUTH RADIO: S.10: A sárbogárdi népi zenekar játszik. — 8,40: Zenekari hangverseny. — 9,20. Andersen: A fenyőfa. — 9,40: A DISZ budapesti együttese ének- és zenekarának műsora. — 10,10: Rádióegyetem. Atomenergia-sorozat. — 10,40: Bencze Judit énekel. — 11,00: Válaszolunk hallgatóinknak. — 11,15: Fúvósindulók. — 11.30: Az 1905-ös orosz forradalom a magyar költészetben. — 12,10; Kórusok. — 12,30: Operarészletek. — 13,00; Falusi Hríadó. — 13,15; Magyar népi muzsika. — 14,15: A Rádió Gyermekújság műsora a kisiskolásoknak. — 15.10: Emlékezés Franz Wcr- felre. — 15.30: Szólóművek. — 16.00: Az épülő kommunizmus nagy országában. — 10,30: Szív küldi szívnek szívesen. — 17.10; A Magyar Rádió táoczcnekara játszik. — IS,00; Ifjú Figyelő. — 18,30: Npé- dalok nagy mesterek müveiben — 18.50: Robbantás a bányában. — 19.00: A magyar rapszódiáktól a késői Liszt-níüvekig. — 19.54: Jóéjszakát, gyerekek! -- 20.20: Régi lemezeinkből. — 20.35: Kiszakított lapok egy régi képviselőházi naplóból. — 21.05: Európa hangversenytermeiből. — 23.20: Fóthy János zongorázik. — 23.30: Verses-venés összeállítás. — 0.10; Vörös Sári énekel. PETŐFI RADIO: 14.00: Operarészletek. — 14,30: Operettrészletek. — 1510: Egy falu — egy nóta. — 15.40: Karácsony este. — 15.50: Német gyermekkórusok műsorából — 16.00; Országszerte — megyeszerte. — 16.07: Irány a Déli-sarok! Rádiójáték. -- 17,00: Beethoven kamaraművei. — 17.45: A demokratikus centralizmusról. — 18-00: Vidám kórusok. — 18.20: A magyar irodalom története. — 19.00: Filmzene. — 19,30: Lányok, asszonyok ... — 19,45: Az ünnep első napja. Nazim Hikmct szatirikus komédiája. — 21,20: Hétmérfoldes léptekkel. — 21.40: Sporthíradó. — 22.00: Táticzene. Péntek, december 23. KOSSUTH RADIO: 8.10: Gyermekkórusok népdalokat énekelnek. — 9.00: Uj város a Sajó völgyében. — 9,10: Operarészletek. — 10.10: Mesemondó kistarisznya. — 10.30: Az Okos Mackó. — 10,40: Kamarazene. — 11.10: Sajnos, kifogyott... — 11,20: Könnyű zene. 12.10: A Magyar Rádió kamarazenekara játszik. — 13,00 Falusi híradó. — 13,15: Tánczene. — 14,15: Úttörő-híradó. — 14.35: Balettrészletek. — 15,10: Könyvismertetés. — 15,30: Szolovjov-Szedoj műveiből. — 16.00: Egy pikoló világos. Ifjúsági rádiójáték. — 17,10: Jó munkáért szép muzsikát! — 18.00: Iparunk jövője. — 18.15: Szív küldi szívnek szívesen. — 18.55: Kommentár. — 19,00: Külpolitikai kérdésekre válaszolunk. — 19,10: „Amit 1955-ben mindenki fütyült.” — 19,54: Jóéjszakát, gyerekek! — 20.20: Mai írók Rádiószínháza. — 22,15: A Magyar Rádió szimfónikus zenekara játszik. — 23,35: Néger dalok. — 0,10: A Magyar Rádió népi zenekara játszik. PETŐFI RADIO: 14.00: Szórakoztató muzsika. — 15.00: Zenekari hangverseny. — 16.00: Országszerte — megyeszerte. — 16.10: Operettkettősök.-— 16.40: Gyermekzene. — 17.00: Iíj. Rácz Béla és zenekara játszik. — 17.30: Az épülő kommunizmus nagy országában. — 18.00: Híres vonósnégyesek. — 18,30: Fórum. Az új technikáért. '— 18.50: A Lengyel Rádió énekkara énekel. — 19.25: Válaszolunk hallgatóinknak. — 19,40: Tánczene. — 20.47: Karácsony. — 21,00: A külföldi sajtó hasábjaiból. — 21,10: Rácz Béla és zenekara játszik. — 21,40: Sport- híradó. — 22,00: Zenekari hangverseny. Szombat, december 24. KOSSUTH RADIO: 8.10: Zenekari hangverseny. — 9,00: A Gyermekrádió műsora — 9,40: Keringök — 10.10: Opera részletek. — 10.35: .Mátra- vidéki népdalok”. — 11.05: A Zeneművészeti Főiskola hallgatóinak hangversenye — 12.10: Operettrészletek. — 13,00: Falusi Híradó. — 13,15: Művész'emezek. — 14,15: Könnyű zene. — 15.10: Margittay Sándor orgonái. — 15.45: Szombat délután. — 16,00: Kórusok. — 10.20: Az épülő kommunizmus nagy országában. — 17,15: Télapó. Gyermekopera. — 18.15: Művész lemezek. — 19,00: Kincses Kalendárium. — 19.54: Szép karácsonyt, gyerekek! — 20.20: A Rádió ajándékcsomagja. — 22,15: Népdalok. — 23.00: Operarészletek. — 0,10: Virágénekek. PETŐFI RADIO: 14.00: Könnyű hangszerszólók. — 14.10: Az opera mindenkié. — 15.10: Síelőknek... — 15.15: Magyar népi muzsika. — 16.00: Országszerte — megyeszerte. — 16.10: Mesélő muzsika. — 17.10: Szentirmaitól — Bartókig. —- 17,50: Nagy népi zenekarok műsorából. —- 18,05: Illés Gyula három verses meséje. — 18,35: Gyermekkuckó. — 19,20: Kamarazene. — 20,10: Operarészletek. — 21,00: Képeslapokról — képek nélkül. — 21,10: A mi karácsonyunk. Elbeszélés. — 21,40; Sporthíradó. — 22.00: Zenekari muzsika. Vasárnap, december 25, ' KOSSUTH RADIO: 8.10; Édes anyanyelvűnk... ■ 8,15; Egy falu — egy nóta. — 8.55: Könyvespolc. — 9,00: Uj Zenei Újság. — 10.00: Vasárnapi levél. — 10,10: Panni és a többiek a karácsonyfa alatt Rádiójáték. — 11,00: Operettdalok. — 11,20; Karácsonyi Krónika. 12.15: Jó ebédhez szól a nóta. — 13,00: Hangverseny édesanyák kívánságára. — 13.30: Rádiólexikon. — 14,15: A Magyar Rádió szimfónikus zenekarának hangversenye. — 15.30: Egy hét a külpolitikában. — 15.45: Szív küldi szívnek szívesen. — 16,10: Szaltán cár. Puskin meséje. — 17,10; Tánczene. — 18,20: Az épülő kommunizmus nagy országában. — 19.00: Csajkovszkij. Anyegin. Opera három felvonásban. — 22,37; Hanglemezek. — 23,00: Tánczene. — 0,10: Vidám népdalok. PETŐFI RADIO: 8,00: Reggeli muzsika. — 9,00: Operaáriák. — 9,30: Miska bácsi Icmezesládája. — 10.10: Szív küldi szívnek szívesen. — 11.00: Bach: Karácsonyi oratórium. 12,30: Aiándék, 13.00: Művészlemezek. 14,00: A Magyar Rádió esztrádzenekara látszik 14.20: Toki Horváth Gyula és zenekara iá4szik. — 15.00: Vidám karácsony. — 16.00 Zenebarátok köre — 17 00: Gyermekek az erdőben. Karácsonyi mesejáték. — 17.40: Haydn művek. — IS. 15: Zenés irodalmi műsor. — 18.35: Kórusok énekeinek. — 19.00: 6. az a szív Esztrád-komédia. •— 20.25; Jóéjszakát. gyerekek! — 20,30: A Tartós békéért, népi demokráciáért! című lap ismertetése. — ,20.45; Tánczene. — 21.30: öperettrészíeiek. — 22.00: Magyar nóták és csárdások.