Szolnok Megyei Néplap, 1955. november (7. évfolyam, 257-281. szám)
1955-11-13 / 267. szám
1955 november 13, SZOLNOKMEGYEI NÉPLAP 3 Á bírálat nyomán javult a törökszentmiklósi járási tanács munkája, meggyorsult a vetés A Megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága közelmúltban Tciúkszent- miklóscn tartotta ülését és a törökszentmiklósi járási tanács munkáját vizsgálta meg. A megye vezetői felszínre hozták azokat a hibákat. amelyek megnyilvánultak a járási tanács munkájában; Arról hogy a bírálat nyomán miként javult meg a munka a törökszentmiklósi járásban, Tóth Imre elvtárs a Megyei Tanács Végrehajtó Bizottságának elnökhelyettese nyilatkozott: — A törökszentmiklósi járási tanács egyik alapvető fogyatékossága az volt, hogy a vezetők kevés módszeres segítséget nyújtottak a községi tanácsoknak. Ritkán jártak ki, s ekkor is csak futólag néztek körül. Ellenőrzéseik előtt nem tanulmányozták át gondosan azokat a határozatokat és rendeleteket, amelyek alapján az ellenőrzést kellett volna lebonyolítaniok. A Kuncsorbán ellenőrző munkát végző személy például nem vette észre, hogy a községi tanács rosszul szervezte meg a jéíentőszolgálatot. így nem kaptak pontos képet a kenyérgabona vetés helyzetéről. A termelőszövetkezeteknek többek között hivatalos nyomtatványon kell jelente- niök a mezőgazdasági munkáik előrehaladását s az ehhez szükséges nyomtatványokat meg is kapták a tsz-efc. A kun csorbái községi mezőgazdász mégis csak jegyzet-papírokon összesítette a fontos statisztikai adatszolgáltatást nyújtó eredményeket. • Fegyvernek községben november 10-én még 189 kát. hold kenyérgabona vetéstervet nem bontottak fel s a termelőket nem értesítették erről. Tiszatenyőn is eltérés volt a kimutatás és a valóban bevetett földterület között; Pedig a törökszentmiklósi járási tanács vezetői is tudják, hogy az idén az elmúlt évékhez hasonló vetés-statisztikai összeírás nem lesz. Éppen ezért a bejelentéseknek nagyon pontosaknak kell lenniak. E hiányosságok ellenére azonban máris mutatkozik javulás; Akiket a végrehajtó-bizottsági ülésen bírálat ért, megszívlelték a tanácsokat és hozzáláttak a hibák kijavításához. Nánási Károly elvtárs a járási tanacs titkára, azelőtt hónapokon át nem járt a községekben. Most gyakori látogató. Örményesen is segített a vetési munkák irányításában, megszervezésében. S ez is hozzájárult ahhoz, hogy örményes község a törökszentmiklósi járásban elsőnek teljesítette vetési tervét, Most a kenyérgabonavetés ideje alatt a járási tanácstól általában három naponként keresnek fel egy-egy községet. Ä mezőgazdászok közül különösképpen Murányi István elvtárs, a járási tanács mezőgazdasági osztályának agronómusa állandóan kint tartózkodik a munka helyszínén. A kenyérgabonavetést szigorúbban ellenőrzi, mint korábban, a minőségi munkára azonban még mindig nagyobb gondot kell fordítania. A késed vetés hátrányait ugyanis csak így lehet ellensúlyozni. Szolnok megye hét járása köziül a kenyérgabona vetési versenyben a törökszentmiklósi jelenleg a negyedik. Több termelőszövetkezet, így a kengyeli Rákosi Csilla,ga és a Vörös Csillag TSZ, valamint Tiszapüspöki községben négy termelőszövetkezet végzett a vetéssel. Két kiváló szakszervezeti aktíva BARICZA GYÖRGYNÉ 1952 óta a Cibakházi Gépállomás szakszervezeti aktívája. A gépállomás MEDOSZ szervezete liónapról- hónapra rendszeresen teljesíti tag- díjfizetési tervét. Baricza elvtársnőt a MEDOSZ megyebizottság gondos munkájáért dicséretben részesítette. | V&R&S 1ÁNOS 1314—1055 | Mély fájdalommal jelentjük, hogy Vörös János elvtárs, a pénzügyminiszter első helyettese, a Magyar Nemzeti Bank vezérigazgatója, hosszas betegség után elhunyt. Vörös János elvtársban a munkásosztály hű, tehetséges fiát, az önfeláldozó kommunistát, a magyar gazdasági élet egyik odaadó harcos vezetőjét vesztettük el. Vörös elvtárs akadályokat nem ismerd lelkes és szívós munkájával elévülhetelen érdemeket szerzett a magyar népgazdaság szocialista alapjainak erősítésében, pénzügyi- és bankrendszerünk fejlesztésében. Örökké megőrizzük Vörös János elvtársnak, a magyar nép hű fiának, pártunk önfeláldozó harcosának emlékét. MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG PÉNZÜGYMINISZTÉRIUMA MAGYAR NEMZETI BANK Húsz vagon búzát őrölnek terven felül a kisújszállási malomban A kisuj szállási Hengermalom dolgozód november 7-i emlékiinnepsé- gükön újabb felajánlást tettek. Vállalták, hogy éves tervüket már december 15-ére befejezik és 20 vagonnal túlszárnyalják kiszabásukat. Aa üzemben megalakult DISZ szervezet tagjai Bogdán Zoltán almol- nár vezetésével ifjúsági brigádot alakítottak. Az ünnepségen megfogadták, hogy a felajánlásból rájuk eső részt minőségileg kifogástalanul gyártják. Ezen az ünnepségen Váradi János gépkezelő, Kocsis Gábor fűtő és Kóréh Mária zsákvarrónő az elmúlt negyedévben végzett jó munkái ükért megkapták a „Kiváló dolgozó” jelvényt, Farkas István mázsás és Bogdán Zoltán almotnár a sztahanovista oklevelet. A jó munkáért járó elismeréseket B. Tóth Elek főmolnár adta át, aki a Malomipari Egyesülés élüzem avató ünnepségén ugyancsak megkapta a „Kiváló dolgozó” jelvényt. Molnár Lajos üb, elnök. Őszi forgalom a szolnoki vasútállomáson LEHOCZKY ISTVÄN, a jászberényi méntelep MEDOSZ szervezetének gazdasági felelőse. Ő is hárem éve szakszervezeti aktíva és 2 évvel ezelőtt a MEDOSZ megyebizottságtól gondos munkájáért egy rádiót kapott jutalmul. Ismét megválasztották üzemi bizottsági tagnak. Kenyérgabonavelésben legjobb fermelbszövetkezelek A Mezőgazdasági Igazgatóság november 12-én értékelte a kenyér- gabonavetés helyzetét és megállapította, hogy a termelőszövetkezetek vetési versenyében az újszászi Szabadság TSZ tagjai végeztek legjobb munkát. Jóval a határidő előtt befejezték a kenyérgabona-vetést. Ezzel megszerezték a megyében első, országosan pedig a hetedik helyet. Második: a kunhegyesi Vörös Október TSZ, a mezőtúri Sallai. a lászlómajori Szabadság, a tomaj- monostori Petőfi, a kunmadaras! Üj Barázda, az abádszalóki Lenin, az újszászi Bem Termelőszövetkezet. Elmaradtak: a tiszaföldvári, jász- ladányi és az öcsödi termelőszövetkezetek (Folytatás a 2-ik oldalról.) két. Ne csali jelentéseik alapján tájékozódjanak az üzemek helyzetéről, hanem a helyszínen szerzett tapasztalatok felhasználásával nyújtsanak segítséget aa ipari vezetőknek a munka megjavításában. Vonjanak be kiváló szakembereket egy-egy gazdasági kérdés vizsgálatálba. Alkalmazzák következetesebben a felelősségre vonást azokkal a vezetőkkel szemben, akik a párt és kormányhatározatokat nem hajtják végre. Részesítsék fokozott elismerésben azokat, akik eredményeket érnek ei az új technika alkalmazásában. A feladatokat úgy hajtsák végre, hogy egyidejűleg erősítsék a gazdasági vezetők tekintélyét, az egyszemélyi felelős vezetést. 2; Meg kell erősíteni az ipari üzemek, a kutató és tervező intézetek pártszervezeteit, különösen a párt- alapszervezetek vezetőségét olyan káderekkel, akik képesek előre- rinni a technikai haladás ügyét. A pártszervezeteknek meg kell értetniük az egyszerű segédmunkásoktól kezdve a műszaki vezetőkig mindenkivel, hogy iparunk és egész népgazdaságunk technikai alapjainak fejlesztése szocialista építő- munkánk egyik kulcskérdése. Tanulmányozzák más üzemek fejlett munkamódszereit, gondoskodjanak azok saját üzemükben való széleskörű elterjesztéséről. Fordítsanak gondot a technológiai fegyelem megszilárdítására, a meglévő berendezések jobb, gazdaságosabb kihasználására. Foglalkozzanak többet az újítókkal, technikusokkal, mérnökökkel, tudósokkal, gondoskodjanak politikai fejlődésükről, növeljék aktivitásukat a technika fejlesztése, új termelési eljárások kidolgozása, bevezetése terén. 3. Tovább kell javítani a párt- szervezeteknek a tömegekkel való kapcsolatát. A pártszervezetek támaszkodjanak a dolgozók széles tömegeinek véleményére, a pártfunkcionáriusok nagy figyelemmel hallgassák meg a dolgozók észrevételeit. javaslatait és gondoskodjanak a helyes javaslatok megvalósításáról. Keményen lépjenek fel mindazokkal a gazdasági vezetőkkel szemben, akik figyelmen kívül hagviák a dolgozók javaslatait. Segítsék a dolgozók aktivitásának ki bontakozását a különböző üzemi értekezletek rendszeres megtartásával, jó megszervezésével és a dolgozók helyes kezdeményezéseinek támogatásával; 4. A pártszervezetek végezzék nagyobb gonddal a kádermunkát. Foglalkozzanak alaposabban a termelést irányító káderekkel, segítsék őket a káderek helyes kiválasztásában, nevelésében. Különös gonddal kell foglalkozni a termelés élenjáró dolgozóival és azok szakmai és politikai képzésével. 5. A pártszervezetek segítsék elő, hogy a DISZ a fiatal munkásokat és műszaki értelmiségieket a technikai fejlesztés élharcosaivá nevelje. Adjanak a DlSZ-szerveze- teknek lelkesítő, mozgósító feladatokat, bátorítsák a fiatalok kezdeményezéseit, fokozott figyelmet fordítsanak fiatal szakembereink politikai, szakmai és erkölcsi neveléséi 6. Növelni kell a megyei; városi, kerületi, járási ipari és közlekedési osztályok szerepét az ipar párt- irányításban és ellenőrzésben. Ezen osztályok munkatársai tanulmányozzák az üzemekben folyó munkát rendszeresen a helyszínen és tapasztalataik alapján nyújtsanak segítségeit az üzemi pártszervezeteknek és a gazdasági vezetőknek a termelékenység emelésére, az önköltség csökkentésére, a technika fejlesztésére irányuló szervező munka megjavításában. 7. A pártszervezetek útmutatásai nyomán a szakszervezetek javítsák meg a dolgozók között végzett nevelőmunkájukat. Küszöböljék ki a szocialista munlcaverseny szervezésében még fellelhető formalizmust és bürokratikus jelenségeket. Fokozottabban ellenőrizzék a munkavédelemmel és balesetelhárítással kapcsolatos intézkedések végrehajtását. Vigyék előre a dolgozók szakmai képzésének ügyét. Mozgósítsák a dolgozók széles tömegeit a technika fejlesztésében. a technológiái fegyelem, a munkafegyelem megszilárdításában rájuk háruló feladatok elvégzésére. A szolnoki állomás dolgozói a megnövekedett őszi forgalomból eddig is derekasan kivették a részüket. Biztosították az átmenő személy-és tehervonatok késedelem nélküli indulását, áthaladását. Ez azért is fontos, mert a Tiszántúl forgalmának jelentős része ezen az állomáson megy keresztül. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 38. évfordulója tiszteletére itt is ünnepi műszakot., tartottak, melynek során kiemelkedő teljesítményeiket értek eb A kocsi tartózkodási időinél 103, a teiheráruk rakodási idejénél a leadásnál 208 és a feladásnál 242 százalékos eredményt értek el. Ugyanakkor a küldeménynyel rakott vagonok 100 százalékos kihasználással hagyták el az állomást. Az ünnepi műszak ideje alatt Kovács István forgalmi szolgálattevő és brigádja végzett példamutató munkát. Dicséretet érdemel még a váltókezelőknél Dér István, Hegedűs F. József, Szabó János, Szekeres István, akik munkaidejük alatt a vonatok fogadásánál és kibocsáj- tásánál fegyelmezett, jó munkájukkal nagymértékben elősegítették a forgalom zavartlan lebonyolítását. ü gépállomás; brigádok versenyében Kiss Nándor mezőtúri traktoros brigádia az első Á gépállomásokon jelenleg az őszi tervek teljesítése a búzavetés befejezése és a téli gépjavításokra való felkészülés a legfontosabb teendő. Számos helyen a traktoristák fáradhatatlan, lelkes munkájának eredményeként jó ütemben halad aa oszd mélyszántás és befejezéshez közeledik a vetés. Az Abádszalóki aKunmadarasi, a Tiszaörsi, a Tisza" reffi, a Jászkiséri, a Tószegi Gépállomás vetési tervét túlteljesítette. Jászkiséren, Turkevén, Kengyelen és Mezőtúron jó ütemben halad az őszi mélyszántás. A Törökszentmiklósi, a Jászberényi, a Szászberek! s a Szolnoki Gépállomás bizony ezzel a munkával nagyon elmaradt. A gépállomások dolgozói között A Magyar Dolgozók Pártjának mindenütt nemes versengés folyik, egész tevékenységét minden csele- |A brigádok között Kiss Nándor me- kedetét a dolgozó nép szolgálata ve- jzoturi traktoros brigádja érte el a zérli. Pártunk politikájának, a szocializmus építésének célja: népünk anyagi és kulturális életszínvonalának szilárdan, tudományosan megalapozott, állandót rendszeres emelése. Ebben alapvető szerepe van a műszaki haladásnak, iparunkban. népgazdaságunkban. Ez az a döntő láncszem, melyet ma meg kell ragadnunk, hogy a munka termelékenységét mind magasabb színvonalra emelve, a termékek bőségét biztosítva hazánkben, győzelemre vigyük a szocializmus ügyét. A Központi Vezetőség felhívja a párt valamennyi tagját, a DISZ tagokat, az ipar összes munkásait, művezetőit, technikusait, mérnökeit és alkalmazottait, a tervező intézetek és kutató intézetek dolgozóit, a közgazdászokat és tervezőket, az ipari káderek oktatását végző pedagógusokat, hogy minden erejükkel harcoljanak az ipar előtt álló feladatok sikeres megoldásáért, az új technika széleskörű bevezetéséért, a munka termelékenységének gyorsütemű növeléséért, az önköltség csökkentéséért, a minőség javításáért. E feladatok sikeres megvalósítása nagymértékben hozzájárul országunk gazdasági erejének további növekedéséhez, honvédelmének megszilárdításához, lehetővé teszi a dolgozó nép életszínvonalának emelését és elősegíti a szocializmus alapjainak lerakását. (MTI). Felavatták a törökszentmiklósi új gyógyszerraktárt Tegnap délben ünnepélyes keretek között felavatták a Megye. Gyógyszertár Vállalat új. törökszentmiklósi raktárát és irodaházát, va’amint az átalakított 60. sz gyógyszertárat. Az egyemeletes modem épület raktárral, női öltözőkkel. zuhanyozóval, külön csomagolóteremmel rendelkezik. Építése 1 200 000 forintba került. Az új raktár felépítésével nemcsak a Gyógyszertár Vállalat dolgozóinak a munkája könnyebbedéit meg, hanem elősegítik a megye gyógyszerellátását, mert külön laboratórium is létesült, ahoi egyes, a gyárak által nem készített gyógyszereket állítanak majd elő. Az avatóünnepségen képviseltette magát a megyei tanács, a járási pártbizottság és tanács, az ünnepi beszédet Gáli Mihály igazgató elvtárs tartotta. legjobb eredményt és a megyei versenyben megszerezte az első helyet. Megyénk legjobb gépállomási traktoros brigádja a következő; 1. Kiss Nándor Mezőtúr, 2. Lakó Imre Mezőtúr^ 3. Simon István Turkeve, 4. Vad Lajos Mesterszállás 5. Somoskövi Sándor Kengyel, 6. Ifj. Nyitrai K. Kisújszállás, 7. Guth János Mezőtúr, 8. Szél István Kisújszállás, 9. Antal József Kisújszállás, 10. Kulcsár Lajos Turkeve. A megye tíz legjobb gépállomása traktorosa: 1. Pádár Imre Kunhegyes^ 2. Laskaí Ignácz Turkeve, 3. Bíró András Mezőtúr, 4. Bernáth Károly Kunhegyes, 5. Tar Lajos Mezőtúr, 6. Kondor László Mezőtúr 7. Máthé Sándor Kisújszállás, 8. Cs. Nagy Sándor Karcag, 9. Fridiik István Kunhegyes 10. Révész Sándor Turkeve, A Mesterszállási Gépállomás teljesítette őszi tervét A Mesterszállási Gépállomás dolgozói éves tervüket már napokkal ezelőtt teljesítették. November 12- én őszi idénytervüknek is eleget tettek, az előirányzott 3295 kát. hold őszikalászos helyett 4500 kát. holdat vetettek el. A jó eredmény elérését a vezetők gondos irányítása és a traktorosok áldozatkész munkája tette lehetővé. Fáradhatatlanul dolgozott Szűcs Gy. Lajos, Samu László, Polgár Sándor, D. Tóth András, Kovács Sándor traktoros. A Cibakházi Gépállomás dolgozói az ország valamennyi gépállomását versenyre szólítják A Cibakházi Gépállomás dolgozói a téli gépjavítás elvégzésére az ország valamenyi gépállomását versenyre szólították az alábbi feltételekkel: vállalták, hogy az összes erő- és munkagépeket IS56. február elsejéig jó minőségben kijavítják. Valamennyi erőgépet bejáratás után adnak át a traktor- vezetőknek. Az erő- és munkagépeket úgy javítják ki, hogy azok uj gépekkel legyenek azonos értékűek. Az önköltségcsökkentés érdekében minden lehetőségei felfelhasználnak az alkatrészek újításához. felEljárás indult a vetést szabotáló kulákok ellen A szolnoki járási ügyészség bűnvádi eljárást indított R. Pélyi Pál, Szolnok, Ugar 108. szám alatti ku- lák ellen, mert a számára kijelölt csere-ingatlant nem volt hajlandó elfogadni és a hatóság által részére előírt vetési kötelezettség teljesítését is megtagadta, holott megfelelő gazdasági felszeretes áll rendelkezésére. R. Pélyi Pált az ügyészség letartóztatásba helyezte. Katona József besenyszögi Hulláknak 12 hold földön kellett volna kenyérgabonát vetnie. Katona József a 12 holdból mindössze hatot vetett el, csávázatlan, lisztítatlan vetőmaggal. A szabotáló kulákot az ügyészség letartóztatta. Sztanovics Lajos tiszaföldvári kulák ellen azért indított az ügyészség eljárást, mert az előírt 8 hold búzavetésből mindössze hármat vetett el és megtagadta a további vetést. Sztanovicsot szintén előzetes letartóztatásba helyezte az ügyészség; A Pusztakürti és Tiszasülyi Állami Gazdaság segíti a jászladányi dolgozd parasztokat a vetésben jászlad ányi dolgozó parasztokat. A Pusztakürti Állami Gazdaság 30 fogatot, a Tiszasülyi Állami Gazdaság pedig több traktort és vetőgépet küldött a községbe, amelyek vasárnap is dolgoznak. Jászladány községben a termelő- szövetkezetek és az egyénileg dolgozó parasztok igen elmaradtak a kenyérgabona vetéssel. Egyedül a Táncsics TSZ teljesítette vetéstervét. A környező áh ami gazdaságok ezért fogattal és gépekkel segítik a