Szolnok Megyei Néplap, 1955. november (7. évfolyam, 257-281. szám)

1955-11-12 / 266. szám

4 SZOLNOKMEGTEI NEPLAI* 1955 november IS. A három nyugati hatalom javaslata (Folytatás a 2. oldalról.) I.ius 21-én ismertetett javaslata alapján, és II. egy olyan tervet, amelynek alapján kulcsfontosságú helyeken ellenőrző pontokat létesítenének, maként azt a Szovjetunió Minisz­tertanácsa elnökének 1955. július 21-én ismertetett javaslatai indít­ványozták; b) állapodjanak meg abban is, hogy I. intézkedéseket tesznek a kato­nai kiadásokra és költségvetési elő­irányzatokra vonatkozó informá­ciók kicserélésére és nyilvánosság- ■■a hozatalára, amint azt Francia­ország miniszterelnökének. 1955. jú­lius 22-én ismertetett javaslatai in­dítványozták, és II. tanulmányozzák azt a kérdést, hogy miként lehet legjobban gya­korlati tapasztalatokát szerezni a felügyelet és ellenőrzés problémáit illetően, amint azt az Egyesült Ki­rályság miniszterelnöke 1955. július 21-én javasolta; 7. utasítja az Egyesült Nemzetek leszerelési bizottságában helyet fog. laló képviselőit, kérjék, hogy a bi­zottság albizottságát mielőbb hív­ják össze és folytassák a leszerelés problémája elfogadható megoldá­sának keresését. HIRER — Dobi István, a Magyar Nép- l'-fiútársaság Elnöki Tanácsának el­nöke nov. 11-én táviratilag üdvö­zölte VI. Gusztáv Adolf svéd ki­rályt születésnapja alkalmából. — (MTI) — Jászdózsán november 27-ére pút-, országos álltat-* és kirakodó- vásár megtartását engedélyezte a megyei tanács kereskedelmi osz­tálya. — A Jászberényben november hó !3-ára hirdetett vásárt november 20-án tartják meg. — Megyénk földművesszövetke­zetei november 13-áin és 20-án vá­sárt rendeznek. — Tiszafüreden romos lakásból 3 tantermes iskolát és 1 nevelői la­kást építettek; — Kunszer:tmártot;ban az újon­nan épített gimnáziumban megkez­dődött a tanítás. — tJjszászon a 4 tantermes is­kola átadása november hónapban megtörténik. — Az Ötödik Békekölcsön első sorsolását november 13-án tartják Pesterzsébeten, a Vasas Kulturott- honban. (XX., Nagy Győri István- út 2—6. sz.) Reggel 8 órától dél­előtt 10 óráig az érdeklődőknek felmutatják kötvényeik számlevél­kéit, s utána nyilvánosan helyezik be a szerencsekerékbe azokat. — A sorsolás 11 órától 1 óráig tart. — Törökszentmiklóson 1956-ban kb. 3 és fél millió forintos köuitség- gel 8 tantermes iskola építését kez­dik meg. fudnivalók a darabáru küldemények vasúti szállításáról A vasúti fuvarozásra feladott darabáru küldeményeknél a megjelölést (címzést) egységesen kívánjuk végeztetni fuvaroz­ta tóinkkal. A darabáruk megjelölésére az MNOSZ 1 ül 17—53. számú ragaszbárcát, illetve füg­gő címkét kell alkalmazni, azért mert a darabáru küldeményeket, kizárólag- a fel­adó megjelölése alapján fuvarozzuk. Az MNOSZ 16117—53. sz. függő címkék megfelelő vastagságú kartonból készülnek, a íüggesztésre szolgáló részen sarkukon összehajtogatva és fémgyűrűvel vannak ellátva. Csakis ezeknek az előírásoknak megfelelő íüggőcimkét fogadhatunk cl. A függőcimkc valamennyi rovatát értelemza­varó rövidítés nélkül pontosan kell ki­tölteni. A fuvaroztatók által eddig hasz­nált különböző színű és típusú megjelölé­sek használatát ezennel megtiltjuk. A szabvány íüggőcimkét a Nyomtatvány- ellátó Vállalat hozza forgalomba és ezt a vállalatoknak előzetesen meg kell ren­delni. Folyó évben a termelők részére darab­áruként feladásra kerülő cukorküldemé- nyeiknél az alábbi könnyítést engedélyez­zük: Ha a küldemények különböző átvevők részére szólnak és állomáskocsikban, vagy csoportkocsikban nyernek továbbítást, a küldemény minden egyes darabjának meg­jelölésétől eltekintünk akkor, ha a kül­demény szabványos egalizált zsákokból áll. Ebben az esetben csak azokat az áru­darabokat kell megjelölni, melyek a szab­ványsúlytól eltérnek. A fenti intézkedésünkké! a rakodások meggyorsítását kívánjuk elérni, hogy ez­által is a feladott darabáru küldeménye­ket a leggyorsabban a rendeltetési helyére fuvarozhassuk. Kérjük fuvaroztatóink 6zíves támogatá­sát és jelen rendeletünk betartását. MAGYAR ÁLLAMVASUTAK ♦ ÁLLOMÁSFÖNÖKSÉGE SZOLNOK. Meghívó 1955. nov. 13-án. vasárnap d. e. 9 órakor tartja a Mezőtúri Földműveszővetkezet ‘körzeti tagértekezleteit az alábbi helyeken: A városi kulturotthonban a Hídszegi ka­szinóban, Újvároson, a Béke TSZ székha­zában, a Hangácsi italmérésben, a Tula- • körösi iskolában, a Kúriában: Új iskolá­dban, Pusztabánrévén: a kulturházban. A szövetkezet vezetősége szeretettel meg­hív minden szövetkezeti tagot. Ingyenes nyereménysorsolás. Az MHK rendszer fejlesztése 1956-ban Munkára, honvédelemre készl Elbáiig zott a felhívás és rrár jcelő-e foglalkoz­nunk kell az OTSB elnökének a „rend­szer" úi szabályzatának bevezetésével. Az MHK rendszer a testi és szellemi (pszi­chofizikai) képességek összességét jelenti — állóképesség, erő, ügyesség, gyorsaság — amelyben a szinteket korhatár szerint egységesen állapítják meg. A kötelező gyakorlatok elvégzése: „Munkára ^ Honvé­delemre, Kész” állapotba hozza és tartja *2 dolgozókat és sportolókat. Az MHK szin­tek elvégzéséhez a rendszeres edzés és a rendszeres próbák letétele szükséges. A szintek elérése olyan próbákat tar­talmaz, amelyek nemre és korra való tekintettel rendszeres edzéssel megva­lósíthatók. 1947. november 27-én jelent meg határo­zatban a Munkára Harcra Kész mozgalom elnevezés. 1955. novembertől ez ^ megvál­tozott Munkára, Honvédelemre Kész rend­szerré. Hogy ezzel is az ifjúságnak élesen tudatába vésse a hazaszeretet iránti ket­tős felelősségérzetét. Az OTSB-n keresztül a jogot a támogatásra, a vezetésre és az ellenőrzésre megkaptuk. Az MHK elsősor­ban nevelési eszköz, melyet éveken át kell alkalmazni. Kiváló sportoló is csak az lehet, aki az MHK követelményeknek, — a szín­vonalak elérésében is eleget tett. Három és ötéves tervünk sikeres meg­valósítását népi demokráciánk fejlődése tette lehetővé. Gondoljunk csak azokra a hatalmas sportsikerekre, amelyeket olim­piákon, világ és Európa bajonlcságokon a magyar sportolók szereztek. Ezek a si­kerek a rendszernek és a rendszeres sportolásnak, a létesítményeknek de nem utolsó sorban pártunk támogatásnak kö­szönhetők. A népi demokrácia a nép ere­jére támaszkodik és épper. ezért a Mun­kára Honvédelemre Kész áLlapotban tar­tásán keresztül akarja biztosítani minden dolgozó, becsületes ember gondolkodását és munkabírását. Erre a nevelésre min­denkinek szüksége van, me”t el kell is­merni. hogy az egészséges gondolkodású nemzet, egészséges, edzett fiai nagy ál­dozatokra képesek anélkül, hogy szellemi és fizikai fáradalmakat ismernének. Tuda­tában kell lenni edzőinknek, SK vezetőink­nek. hogy a személyes viselkedésünkön keresztül tudjuk csak a sportolókat meg­győzni a helyes út előnyeiről és példa­adásunkkal serkenteni a mimikában és a sport terén az eredmények - fokozására. Ha jó munkát végzünk, akkor lehetséges. hogy az elkövetkezendő időben mi is ad­hatunk szocialista államunknak bármelyik- sportágban nagyszerű eredményt elérő sportembert. Soha sem az egyéni hanem mindig a közös érdeket tartsuk szem előtt. Számtalan esetben mind helyi, mind vidéki, sőt klubsovinizmus áldozatai lettek egyes SK-’k és sportolók, mert nem volt meg az összhang, az anyagi érdekek kereszteződése miatt. Nem tudták kifejleszteni a sportkörök a kollektív szellemet, amely sok akadály le­küzdését könnyíti meg, ha az irányítás, vagy nevelés abban a szellemben folyik, amelyik eredményességre és nem az egyén dédelgetésére van építve. Nem kívánok hivatkozni a Jászberényi Fémnyomó Vasas labdarúgó szakosztályá­nak elért eredményére, de merem állítani, hogy fegyelmezett, szocialista gondolko­dásban élő és munkában jó eredményt kivívó sportolókat neveltem. Kívánom minden sportkörnek, hogy az OTSB utasításnak megfelelően az MHK rendszert alkalmazzák minden edzésük al­kalmával. hogy a következő évben minél nagyobb eredményt tudjanak elérni. Korompai István társ-edző, Jászberényi Vasas Fcmnyomó SK. Sportlevelezőink írják megyénk sportéletéről Élénk sportélet folyik megyénk vala­mennyi helységében. Ezt bizonyítják lel­kes sportlevolezőink, akik az eredmények \ mellett — igen helyesen, élve a bírálat cs önbírálat jogával --a hibákról is beszá­molnak. Ennek bizonyítására nézzük meg az alanti leveleket. Bathó István elvtárs Jászberényből elsők között üdvözli a Szolnoki Törekvés megyei labdarúgó bajnokcsapatát és sok sikert kíván az NB II.-es osztályozókhoz. Levelében töb­bek között értékeli a jászberényi csapatok ezévi munkáját és a Vasas játékosaitól azt kéri, hogy a régi hibájukat; vetkőzzék le és akkor jövőre a vállalat hathatós tá­mogatása mellett minden bizonnyal ismét ők fognak osztályozol játszani az NB II.- ért. — A legutóbb lejátszott Jászberényi Honvéd — Szolnoki Forgalom labdarúgó mérkőzés jétékveztőjével foglalkozik, aki szerinte részrehajlóén vezette a mérkőzést. Megemlíti, hogy a . küldés szabálytalan volt. mivel a játékvezető és az egyik partjelző a Forgalom dolgozója. Gazdag István Kunmadarasról hosszú levélben számol be a község sportéletéről. így többek között megemlíti a férfi röplabda csapat jó in­dulását, valamint az egyik jól rendezett atlétikai versenyt. A labdarúgásra térve megemlíti, hogy a Traktor edzései bizony sok kívánnivalót hagynak maguk után. A játékosokkal nem foglalkoznak és így azok legtöbbnyire csak a mérkőzések alkalmá­val jönnek össze. Az 1956. évben megren­dezésre kerülő megyei II. osztály lebo­nyolításával kapcsolatos kérdésre a la­punk november 2-i számában megjelent 56. évi labdarúgó versenynaptár útmuta­tójában már választ adtunk. A kunhegyesi csapatok a 4 csoportban megrendezésre kerülő megyei II. osztályú bajnokság má­sodik „kunsági” csoportjában fognak szerepelni, a tiszafüredi törökszentmiklósi és kunhegyesi járás, valamint Karcag, Turkeve és Kisújszállás városok jogosult csapataival együtt; Porcsalmi Lajos kisújszállási testnevelő tanár régi hallga­tásának a kevés eredmény volt az oka. Kisújszállás sportélete szerinte most ha­nyatlóban van. Az egymást váltogató sportkörök nem tudják megoldani a fel­adatokat és -a példák azt mutatják, liogy a tsz városban nincs olyan erős üzem. vagy vállalat, amely a város sportéletét anyagilag és erkölcsileg egymaga fenn tudná tartani. Ennek már hangot is ad­tak: a város sportéletét a termelőszövet­kezetele együttes támogatása biztosítaná. Visszafejlődést jelentett az is, hogy jelen­leg 'társadalmi TSB viszi az ügyeket. En­nek még nehezebb megoldani a feladatát, amikor a városban egy gyengén müköjő sportkör, valamint egy szakosztállyal mű­ködő másik sportkör van. A sportélet meg­javítása érdekében az elmúlt hó 22-ére nagy aktiivaülést hívtak össze, amely nem a legjobban sikerült. A sportköröknek sok­kal nagyobb támogatást kell adni az egészséges működés érdekében. Még a labdarúgás terén is sok a hiba, pedig ez a sportág az, amellyel a legtöbben, a legszívesebben foglalkoznak. Ez a szak­osztály patronálja a KTSZ üzemi bajnok­ságát. azonban csak a lelkes sDortembe- rek és a vállalatok támogatásából tud­nak élni. Az atlétikai szakosztály szépen bontogatta ősszel a szárnyait, a lelkese-- dés megvan, de a tárgyi feltételek nincse­nek biztosítva a működéshez. Hasonló a helyzet a vívószakosztálynál is. Ezeket a nehézségeket szeretnék megszüntetni, erre kéri Kisújszállás társadalmának támoga­tását, hogy a tsz városban a jövőben mél­tó sportélet folyjon. Fekete József az ujszászt szanatórium dolgozója közli egyéni sakkbajnokságuk végeredményét. Ezen tizenkét játékos vett részt. Bajnok: AZONNALI felvételre fizikai dolgozót ke­resünk belső munkára. Műt’ágya Vállalat Szolnok, Vörösha tse-eg u. 32. HÁZ 450 n-öl telekkel eladó, azonnal be­költözhető. Veres Gábor Szajol, Tiszapart. MINDENFAJTA gabonát, tőkmagot, babot, bükkönyt és mindenféle szalmát magas áron vásárolnak a Terményforgalmi Válla­lat telepei. ÍRÓGÉPET, töltőtollat jótállással javít, Fehér Béla műszerész, Szolnok, Főpostá- val szemben. ___________________________ FIGY ELEM! Ha* Turkevén jár, keresse fel a földmüvesszovetkezet áruházát, textil- boltját, körött boltját, ahol nagy válasz­tékban kaphatók kész öltönyök, gyermek és felnőtt cipők, különböző szövetek, leg­újabb divat szerint készített ingek és egyéb áruk. A SZOLNOKI Papírgyár keres férfi mun­kavállalókat gépi szalmabálázáshoz. Je­lentkezni lehet: A Szolnoki Papírgyár sze­mélyzeti osztályán. A SZOLNOKI Gépállomás (a rádió leadó mellett) azonnali belépésre keres többéves gyakorlattal rendelkező könyvelőket és brigád elszámolókaT. Gépállomás! gyakor­lattal előnyben. Jelentkezés; 7 órától 16 óráig a gépállomáson. Gyuricza IstvánéJett 10 ponttá] (91.5%). A második helyet Fekete József foglalta 9 ponttal (83,3%). A harmadik dr. Se- pácz Gyula 8,5 pont (70,8%). — Negyedik Grósz Miklós, ötödik dr. Mihályfnlvi Já­nos, hatodik Lőrinczi István. A tél folya­mán még több bajnokságot óhajtanak megrendezni. A november 4-én Szolnokon feladott B. Sz. névjellel ellátott levelet cs'k a pon­tos név és lakcím birtokában közöljük. 0B I-es női kosárlabda mérkőzés .Vasárnap délz'ö't II órakor a Szolnoki Vörös Meteor női kosárlabda csapata a Duna Cipőgyár együttesével játssza soron- következő OB I.-es mérkőzését, Szolnokon, a közgazdasági technikum tornacsarnoká­ban. Előtte 10 órakor a Budapesti Törekvés ifi—Szolnoki Vörös Meteor ifi női kosál - labda mérkőzés kerül lejátszásra, ugyan­ott. Délelőtt 9 órakor Budapesti Törekvés ifi —Szolnoki Törekvés ifi férfi kosárlabda mérkőzés, ugynacsak a szolnoki közgaz­da-sági technikumban.­ÉPÜLET faanyag új állapotban eladó. Szolnok, Úttörő u, 15. SZOBAFESTŐ,- mázoló, kovács, bádogos és villanyszerelő munkákat vállal a megye területén azonnal! kivitelezésre a jászbe­rényi Építőipari KTSZ. Cím: Zirzen Janka u. 4. Telelőn: 24. AZ e. M. Szolnok megyei Építőipari Válla­lat kétéves kőművsslparl tanuló oktatást in­dít be. Életkor: 15—17 év. Nyolc általános Iskola szükséges. A vállalat évenle egy munkaruhát, vattásruhát és egy pár bakan­csot biztosít. — A szülőktől távollévő ta­nulóknak megfelelő elhelyezést biztosit. — Bérezés: az iparitanulók havi ösztöndíjat kapnak. Az ösztöndíj télévenként átlagos tanulmányi előmeneteltől íügg. 120—S40 fo­rintig. Jelentkezést hely: Szolnok Iroda­ház, II. emelet, személyzeti osztály. A SZOLNOKI Belsped Vállalat értesíti megbízóit, hogy szolnoki kirendeltségének új címe: Körösi út 34. (Telefon: 14—56). ■Swlttoknujjyci HÍRLAP politikai napilap Szerkeszti a szerkesztő bízottéig Felelős szerkesztő: DAVID FERENC Szolnoki Nyomdaipari Vállalat Felelős vezető: Mészáros Sándor. APRÓHIRDETÉSEK RÁDIÓMŰSOR 1955 november 14—20-ig: Hétfő, november 14. KOSSUTH RADIO: S.15; Zenekari hangverseny. — 9.00: Gycr- mekarcképek. — 9.20: A Magyar Rádió népi zenekara játszik. — 9.40: Ádám Te­réz énekel. — 10.10: Óvodások műsora. — 10.40: A7. elmúlt héten elhangzót! műso­rok megismétlése. — 12.10: Részletek régi magyar operettekből. — 13.00: Falurádió. 13.45: Színes népi muzsika, — 14.15; Ut- iörö-híradó. — 14.35: A középiskolások zenei műsora. — 15.10: Heti zenés kalen­dárium1. — *16.00: Ifjú proletárok. Rádiójá­ték. — 16.30: Válaszolunk hallgatóinknak. IS. 45: Bajíók: Duók -két hegedűre. -- 17.00; Hírek. A vasárnap sportjáró1. —* 17.45: Mozart: B-dur szonáta. — 17.35: Kórushangverseny. — 18.00: Az ifjúság hullámhosszán. A DI5£ tekintélye. — 18.20; Részletek vígoperákbói. — 18.55: Kommentál*. — 19.00; Nehéz poszton . . . Riport. — 19.10: Tánczene. — 20.20: Emí­lia üajotti. Lessing tragédiája. — 22.15: Tíz perc külpolitika. — 22.25: Tánczene. — 23.20: Kurucdalok és katonanóták. — 0.10: Toki Horváth Gyula és zenekara játszik. PETŐFI RADIO: 14.00: Népi fúvószenekarok műsora. — 14.15: Operarészietek. — 15.10: Szórakoz­tató zene. — 16.00: Lapszemle. — 16.10: Szív küldi szívnek szívesen. — 16.50: Kül- nojitlkat előadás. — 17.00: Ifj. Rácz Béla »•* zenekara játszik. —■ 17.30: A Gyermek- rácjió műsora. — 17.50: Szebenyi János hi.volázik. — 18.20: Őszi vetés. Riport. — 18 4(1: .Sporthíradó — 19.00: Népzene. — 19.30: Az épülő kommunizmus nagy or­szágában. —. 20.0C: Zenekari hangverseny. — 20.40: A lélek forradalmára. Előadás. — 21.00: Tudományos lapszemle. — 21.10: Tánczenc. —• 22.00 Szórakoztató zene. Kedd, november 15. KOSSUTH RADIO: S.10: A Magyar Rádió népi zenekara ját­szik. — 8 ;fü: indulók és dalok. — 9.00: Uttörö-liíradó, — 9 20: Kis muzsikusoknak. — 9.50: Petőfi Sándor és Arany János versei. — 10.10: Lányok, asszonyok ,.. — 11.15: Jó munkáért — szép muzsikát! Há­ziasszonyok és nagy mamák kívánsága szerint. — 11.45: Közös dolgainkról. — 12.10: Vidéki népi zenekarok műsora. — 13.00: Falurádió. - — 13.15: Francia opera- részletek. w- 14.15: A GyermckrácHó mű­sora. — 15.10: Lukács Pál mélyhegedűn játszik. — 15.40: Albán versekből. — 16.00: Daltanulás. Két magyar népdal. — 16.20: Az Ifjúsági Rádió természettudo­mányos folyóirata. — 16.40: Magyar szer­zek kórtismüvej. — 17.10: Operettrészlc­tek. — 18.00: Ki a felelős? Riportmüsor. 15. 10; Szív küldi szívnek szívesen. — 18.55: Kommentár. — 19.00: Vidám versek a francia középkorból. — 19.30: Egy falu — egy nóta. — 20.20: Szórakoztató zene a mos2Jkvai esztrádzciiekar műsorából. — 21.10: Kónya Lajos szonettjeiből. — 21.20: A Magyar Rádió énekkarának hangver­senye. — 21.50: Vidám dalok — 22.15: Operettrészletek. — 23.00: Előadóművé­szeink hangversenye. — 0.10: Népdalok. PETŐFI RADIO: 14.00: Operettrészletek. — 14.45: Külpoli­tikai előadás. — 15.00: Népek dalai. — 16. U0: Lapszemle. — 16.10: Magyar fúvós­zenekarok. műsorából. — 16.30; Válaszo* lünk hallgatóinknak. — 17.10: Az épülő kommunizmus nagy országában. — 17.40: Hol tart a mai technika. Riportműsor. — 18.00: Erre táncol Berlin. — 18.30: Szabad­egyetem. A világirodalom története. — 19.00: Dali bor. Opera három felvonásban. — 20.50: Gyári belépő , . . Üzemi lapszem­le. — 21.40: Tánczene. — 22.00: Zenekari hangverseny. Szerda, november 16. KOSSUTH RADIO: S.10: Népszerű operarészietek. — 9.00: Sza­badegyetem. - 9.30: Toki Horváti) Gyula cs zenekara játszik. — 10.10: Óvodások műsora. —r 10.40: Külpolitikai kommentár. 10.50: Dévai Tibor zongorázik. — 11.10: Ifjúsági kórusok énekelnek. — 11.30: Ba­rokk karosszék. Elbeszélés. — 12.10: Tánc­zene. -- 13.00: Falurádió. — 13.15: Szóra­koztató zene. — 14.15: Fejér Sándor he­gedül. — 14.40: A békéért — szimfonikus költemény. — 15.10: A Magyar Rádió Gyermekkórusa énekel. — 15.30: Fiatalok sporthíradója. — 15.50: Zenekari hangver­seny. — 16.45: Válaszolunk hallgatóink­nak. — 17.10: Zongoramüvek. — 18.00: ígéretek nyomában . . . Riportműsor. — 18.20: Szív küldi szívnek szívesen. — ÍS.55: Kommentár. — 19.00: Szülők — ne­velők — gyermekek. — 19.20: Tánczenc. — 20.20: Ifj. Magyari Imre és zenekara ját­szik. — 21.00: Szivárvány. Zenes irodalmi tarka-est. — 22.15: Tíz perc külpolitika. -- 22.25: A Magyar Rádió szimfonikus zene­kara játszik. — 23.25: Sibeliui-dalok. — 23.35: Könnyű hangszerszólók. — 0.10: A Magyar Rádió népi zenekara játszik. PETŐFI RADIO: 14.00: Operaáriák. — 14.15: Úttörő-híradó. Lapszemle. — 14.35: Részletek a Havasi kürt című operttből. — 15.10: Miért káros a nacionalizmus? Konzultáció a politikai iskolák első évfolyama számára. — 15.30: Magyar népi muzsika. — 16.00: Lapszemle. — 16.10: Ajándékműsor a Simontornyai Bőrgyár dolgozóinak. — 17.00: A 80 éves Zeneművészeti Főiskola. Riportmüsor. — 17.30: Szabadegyetem. Mi bői épül fel a Äigniindcnscg? — 18.00: Az épülő kom- 'íWinizmus nagy országában. — 18.55: Francia kamarazene. — 19.35: Márkus Ist­ván falusi jegyzetei. — 19.40: Orosz nyelv­tanfolyam haladóknak. — 20.00: Filmzene. — 20.20: Sporthíradó. — 20.40; Hangver­senykeringők. — 21.00: Lapszemle. — 21.10: Tánczenc. — 21.50: Mi újság a tu­domány és technika világában? — 22.00: A Magyar Rádió népi zenekara játszik. — 22.30: Mesélő muzsika. , Csütörtök, november 17. KOSSUTH RADIO: 8.10: Szabadegyetem. — 8.40: Zenekari hangverseny. — 9.20: Gombó Pál meséi. 10.10: Magyar tájak dalai. — 10.40: Ka­marazene. — 11.00: Válaszolunk haliga. tóinknak. — 11.15: Táncok fúvószenekar­ral. — 11.37: Most is látom. Versek. — 12.10: Szól a mese, száll az ének. — 12.30: Áriák. - 13.00: Falurádió. - 13.15: Régi magyar dalok és virágénekek. — 14.15: A Rádió Gyermekújság műsora a kisiskolásoknak. — 13.10: Képeslap Ber­linből. — 15.30: Weiner: II. vonósnégyes. —- ^16.00: Az épülő kommunizmus nagy or­szágában. — 10.30: Szív küldi szívnek szí­vesen. — 17.10: Tánczene. 18.00: Ifjú Fi­gyelő. — 18.30: Magyar népi muzsika. — 18.50: A mi bányánk . . Riport. — 21.10: Két dán mese. — 21.30: Kommentár. — 21.40; Könnyű zene. — 22.15: Híres prí­mások műsorából. — 22.45: Színházi levél. — 23.00: Arthur Rubinstein zongorázik. — 0.10; Utry Anna magyar nótákat énekel. PETŐFI RADIO: 14.00: Opera részletek. — 14.30: Mai szer­zők operttjeiböl. — 15.10: Egy falu — egy nóta. — 15.40: Úttörő-dalok — 16.10: A vándordiák. Daljáték. — 17.50: Vidám kó­rusok. — 18.30: Édesapám. Versek. — 19.00: Filmzene. — 19.30: Lányok, asszo­nyok ... — 19.45: Tánczené. — 20,40: Joe Hill nem halt meg. Emlékezés az ameri­kai munkásmozgalom hősére. — 21.10: Ma­gyar nóták. — 2140: Sporthiradó. — 22.00: Zenekari hangverseny. Péntek, november 18. KOSSUTH RADIO: 8.10: Szovjet népek dalai, — 9.00: Szom­júság, Baróti Géza írása. — 9.10 Opera­részletek. — 10.10: Kis mese — nagy me­se. — 10.30: A Gyerniekrádió műsora. — 10.40: Schubert János trombitán játszik. — 10.51: Matuska. Erdőinkből — szvit. — 11.10; Tíz perc mozi. — 11.20: Szórakoz­tató szimfonikus zene. — 12.10: Lakatos Vince cs zenekara játszik. — 13.00: Falu­rádió. — 13.15: Tánczene. — 14.15: Ut­törő-hiradó. — 14.35: Operarészietek. — 15.10: ,,A szocialista realizmus kibontako­zása a magyar irodalomban." Hangképek az irodalomtörténeti kongresszusról. — 15.30: Rafael Márta énekel. — 16.00: A szokollnl fenyves titka, ifjúsági rádiójá­ték. 16.40: A Magyar Rádió népi zenekara játszik. — 17.10; Jó munkáért — szép mu­zsikát! — 18.00: Műanyaggyártás Magyar- országon. — 18.15: Könnyű dalok. — 18.25: Bartók összes zongoramüvei. — 18.55: Kommentár. — 19.00: Külpolitikai előadás. — 19.10: Tánczenc. — 20.20: Könnyű zene. 20.40: Sporthiradó. — 22.15: Klasszikus operettek. — 23.00: Versek. — 23.10: A Magyar Rádió népi zenekara játszik. 23.40: Könnyű zene. — 0.10: Béres Ferenc nép­dalokat; énekel. PETŐFI RADIO: 14.90: Szórakoztató zene. — 15.00: Gold­mark: Sába királynője. — 16.00: Lapszem- 1®* — 10.10: Részletek a Lili bárónő című opereltböi, — 16.40: Orosz nyelvtanfolyam kezdőknek. — 17.00: A Magyar Rádió népi zenekara játszik. — 17.30: Az épülő kom­munizmus nagy országában. — 18.00: A Tátrai-vonósnégyes jáiszik. — 18.30: Jobb-c ma egy veréb, mint holnap egy túzok? A termelőszövetkezetek beruházása és zár­számadása. — 18.50: Kálmán: Cigányprf­más — keringő. — 19.00: A Csehszlovák Filharmonikus Zenekar játszik. — 19.25: Válaszolunk hallgatóinknak. — 19.40: Szó­rakoztató zene. — 21.00: A néphatalom országaiban. — 21.20: Bizakodás. Nazim Hikmet versei. — 21.50: Tánczenc. Szombat, november 19. KOSSUTH RADIO: 8.10: Reggeli hangverseny. — 9.00; Úttörő- híradó. — 9.20: A Bartók Béla Zeneművé­szeti Szakiskola növendékeinek műsora. — 9.40: Waldtaufe! kerlngőlből. — 10.10: Operarészietek. — 10.40: A Magvar Rádió népi zenekara játszik. — 11.10; Kardos László: Az Olcsó Könyvtárról. — 11.25: Délelőtti hangverseny — 12.10: Operett- részletek. — 13.00: Falurádió. - 13.15: Művészlemezek. — 14.15; Szív küldi szív­nek szívesen. — 15.10: Dvorzsák; Dumky- trió. — 15.45: Válaszolunk hallgatóinknak. — 16.00: Kórusaink éleiéből. — 16.20: Az éuülő kommunizmus nagy országában. — 17.15: Tánczene. — 18.00; Szombat délután. — 18.15: Magyar népi muzsika. 18.55: Kommentár — 19.00: ,,Hazádnak rendület­lenül...’' Ünnepi műsor Vörösmarty Mi­hály halálának 100. évfordulójára. — 20.20: Műsor az Odry Árpád Müvészolt- hon alapításának 5. évfordulója alkalmá- ból. — 22.15: Tánc éjfélig. — 0.10: Csár- dasok. PETŐFI RADIO: 14.00: Szórakoztató zene. — 15.10: Népek dalai. — 16.00; Lapszemle. — 16.10: Em­lékezés Leonardo da Vincire. Ifjúsági mü- &or- — 16.35: Pillangókisasszony. Opera három felvonásbon. - 19.00: Szombatost: muzsika. - 19.20; Külpolitikai kalauz. - 19.30: A zeneirodalom lebszebb dalai — 20.00: Erdő erdő ... — 20.40: „Kozákok." Részlet Lev Tolsztoj regényéből. — 21.00: Lapszemle. — 21.10: Operarészietek. — 21.40: Sporthiradó. — 22.00: Sosztakovics müveiből. Vasárnap, uoyember 20. KOSSUTH RADIO: 8.19: Édes anyanyelvűnk. — 8.15: Ugv falu — egy nóta. — 5.55: Fotóamatorök öt perce. — 9.00: Zenés fejtörés — lO.pO: Va­sárnapi levél. — 10.10: 11. Szellemi öttusa. — 11.00: Kodály; Molnár Anna. — 11.10: A Magyar Rádió szhnfónlkus zenekarának hangversenye. — <2.45: Jó munkáért ­szép muzsikál. - 13.30: Rádiólexikon. ­14.15: II. félidő. Helyszíni közvetítés baj­noki labdarúgó mérkőzésekről. — 15.00: A Rádió operettjeiből. — 15.30; Egv hél a külpolitikában. - 15.45: Szív küldi szív- Iiek szívesen. — 16.15: rámoljunk! — 17.25; Kincses Kalendárium. — IS.20: A Moszkvai Rádió öszeállífása. — 19.00: A titkárnő. Szinmü három felvonásban. — 22.10: Szórakoztató zene. — 23.00: Zene­kari hangverseny. — 0.10: Népdalok. PETŐFI RADIO: 8.00: Dalok, híres énekesek. — 9.00: Miska bácsi lemezesládája. — 10.10: Szív küldi szívnek szívesen. — 10.50: Művészlemezek. — 12.23: Az elbeszélés mesterei. — 12.55: Toscanini vezényel. — 14.00: Vidám zon­goristák. — 14.20: Hogyan születtek a gö­rög istenek? — 11.40: Brahms-kórusok. — 15.00: Tréfás dalok, mesék, balladák. — 15.45: Fúvószenekarok műsorából. — 16.00: (Isi 11-csala csodál. Mese cs valóság három felvonásban. — 19.00: Szórakoztató zene. — 20.20: A Tartós békéért, népi demokrá­ciáért! című lap ismertetése. — 20.35: Tánczene. — 21.30: Opcrettrószletek. — 22 00; A Magyar Rádió népi zenekara ját szik. (A Magyar Rádió müsorválloztátáa jogát fenntartja.)

Next

/
Thumbnails
Contents