Szolnok Megyei Néplap, 1955. november (7. évfolyam, 257-281. szám)

1955-11-13 / 267. szám

Siű/m&megyd MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG MEGY El;.-TÁN ÁCS LAPJA Köszöntjük a Kunmadarasi Gépállomás vezetőit és dolgozóit, akik biztosították, hogy a körzetükhöz tartozó valamennyi termelő- szövetkezetben november 12-re befejeződjék a kenyérgabona vetése. VII. évfolyam 267. szám Ára 50 füléi 1955. november 13., vasárnap Me»™—™™ 1 Magvar BsSgozók Pártja Miiposili Vezetőségének határozata ipari termelésünk megjavításának s műszaki színvonala emelésének feladatairól (Elfogadta a Központi Vezetőség 19SS» november 12-i ülése) A Központi Vezetőség megálla­pítja, hogy az első ötéves terv idő­szakában 1950-től 1954-ig jelentős sikereket értünk el hazánk szoci­alista iparosításában. Az ipari ter­melés 1954-ben 131 százalékkal volt magasabb, mint 1949-ben és 1938- hoz képest mintegy háromszorosá­ra nőtt. Jelentős mértékben iparo­sodtak az addig iparilag elmaradt megyék és járások, továbbá foko­zódott az ipar- koncentrációja, az ipari munkások nagyüzemekbe va­ló összpontosulása. Mindemnek kö­vetkeztében az ipar részesedése a nemzeti jövedelem termelésében el­érte a 63.9 százalékoit és a népi demokráciánk vezető erejét képező nagyüzemi munkásság száma jelen­tősen megnőtt. Iparunkban leggyorsabban fej­lődtek a termelőeszközöket előál­lító iparágak: termelésük 5 év alatt 188 százalékkal, a gépipar terme­lése 267 százalékkal növekedett. Ez megfelel a szocialista iparosítás kö­vetelményeinek. A nehézipar nagy­mértékű fejlődése következtében emelkedett az ipar műszaki szín­vonala. korszerű munkaeszközökkel látták el a népgazdaság különféle területeit. Létrejötték a mezőgaz­daság szocialista átalakításának legfontosabb anyagi és műszaki feltételei, erősödött országunk vé­delmi képessége és növekedett né­pünk jóléte. A könnyű- és élel­miszeripar termelése öt év alatt ugyancsak jelentős mértékben. 127 százalékkal emelkedett. Az iparosítás eredményeit min­denekelőtt a szocialista termelési viszonyok létrehozása és kiterjesz­tése tette lehetővé. A gyáriparban az összes termelőeszközök szocia­lista tulajdonba kerültek és az egész iparban a szocialista terme­lés részaránya eléri a 97 százalé­kot. Az ipari termelés 1955-ben is jelentősen tovább fejlődött. A Köz­ponti Vezetőség 1955 mái'ciusi ha­tározatának végrehajtásával sike­rült kiküszöbölni az átmeneti meg­torpanást. amely a jobboldali néze­tek érvényesülése következtében iparunk és különösen nehéziparunk fejlődésében 1954-ben bekövetke­zett. Az elmúlt évek során és az ezévben 'elért eredmények kétséget kizáróan igazolják a szocialista iparosítás politikájának, a nehéz­ipar elsősorban való fejlesztésének helyességét. I. A szocialista iparosítás nagy eredményei mellett az iparban je­lentős hiányosságok is vannak. Fon­tos iparágak elmaradtak a korszerű technika alkalmazásában és nem megfelelően használj ák fel a meg­lévő technikai lehetőségeit sem Nagyrészt ennek következtében sok területen alacsony a munka terme­lékenysége. magas a termékek ön­költsége s nem kielégítő a minőség. A Központi Vezetőség a népgaz­daság további egészséges fejleszté­sének biztosítására, s azért, hogy a Második ötéves Terv idején még- raagyobb sikereket érhessünk el a szocializmus építésében, szükséges­nek tartja hatékony intézkedések foganatosítását az ipar technikai színvonalának gyorsabb emelésére, a munka termelékenységének to­vábbi növelésére, a termékek ön­költségének nagyobb méretű csök­kentésére és minőségének javításá­ra. E feladatok sikeres megoldása megköveteli az ipar vezetésének megjavítását, a pártirányitás szín­vonalának emelését, a dolgozók közti politikai munka hatéko­nyabbá tételét és a szocialista munkaverseny fellendítését. Az ipar további technikai haladásáért A munka termelékenységének ál­landó növelése a szocializmus egyik legfontosabb gazdasági törvénye. A munka termelékenységéinek emel­kedése dönti el a termelés növeke­désének és a népió’ét fokozásának ütemét. Ezért a Magyar Dolgozók Pártja mindenkor különleges fi­gyelmet fordított a termelékenység növelését gátló akadályok elhárítá­sára és a dolgozó tömegek mozgósí­tására a termelékenység fokozása érdekéiben ä A munka termelékenységének ál­landó növekedését a szocialista gazdaságban mindenekelőtt a tech­nika rendszeres fejlesztésével kell biztosítani. E követelményeknek megfelelően iparunk műszaki szín­vonala jelentős mértékben növeke­dett az Első Ötéves Terv idején. Az új üzemekben és a régi üzemek nagy részében sok korszerű eljárást valósítottak meg. Iparunk számos gyártmánya méltán kelt elismerést külföldön is. Az eredmények elle­nére azonban az elmúlt években az ipar műszaki színvonalának fejlő­dése háttérbe szorult a termelés mennyiségi növekedése mögött és több területen elmaradt a techni­ka világszerte végbement rohamos fejlődésétől. A termelés folyamatá­nak gépesítése, az új gyártási eljá­rások elterjesztése, a korszerű gyártmányok bevezetése nem ha­ladt kielégítő ütemben. Iparunk műszaki színvonalának viszonylagos elmaradásáért felelős­ség terheli ipari minisztériu­maink. az Országos Tervhivatal és a Tudományos Akadémia vezetőit, akik nem hárították el időben azo­kat az akadályokat, amelyek a mű­szaki fejlődést gátolták, a kutatóin­tézetek munkáját nem a legfonto­sabb feladatokra irányították, nem szervezték meg megfelelően sem a külföldön, elsősorban a Szovjetunió­ban és a népi demokratikus orszá­gokban elért műszaki és tudományos eredmények hasznosítását. Az ipari üzemek vezetőinek nagy része a megszokotthoz való ragaszkodás, önelégültség, az újtól való idegen­kedés következtében nem foglalko­zott kielégítően az új technika be­vezetésével. Ezek a funkcionáriusok nem vették eléggé figyelembe a pártnak azt a tanítását, hogy a technika állandó előrehaladása nél­kül lehetetlen a szocialista terme­lés gyorsütemű fejlesztése. A Központi Vezetőségnek és a Minisztertanácsnak az ipar dolgo­zóihoz intézett levele nyomán az üzemekben és minisztériumokban számor kezdeményezés történt, amely megmutatja, hogy a dolgozók nagy lelkesedéssel teszik magukévá az új technika bevezetésének ügyét. Létrejött az Országos Műszaki Fej­feltételeket ezek végi'öhajtá­lesztési Tanács. Most az a feladat hogy kijelöljük az ipar előtt álló legdöntőbb feladatokat és biztosít­suk a fe sához, A Központi Vezetőség — az el­múlt hónapokban az üzemekben tartott tanácskozások eredményeit is figyelembe véve — a következő két határozza: 1. Az ipari miniszterek, miniszter­helyettesek, az iparigazgatók, az üzemi igazgatók és főmérnökök legfontosabb feladata, hogy a nép- gazdasági terv teljesítésének bizto­sításával együtt gyors ütemben emeljék a termelés technikai szín­vonalát s ezáltal is biztosítsák a munka termelékenységének gyor­sabb növekedését. E feladat megol­dásának alapvető követelménye a nehézipar elsődleges fejlesztése és ennék alapján a termelési folyama­tok komplex-gépesítésének széles­körű megvalósítása, a villamosítás és automatizálás kiterjesztése, kor­szerű, új gyártmányok bevezetése, a termelés technológiájának állandó tökéletesítése. A termelés technikai színvonalának emelését a népgazda­ság erőforrásainak leggazdaságo­sabb felhasználásával, igein jelentős részben a meglévő technika jobb kihasználásával, a meglévő korsze­rűsítésével és fejlesztésével kell megoldani. 2. A munka termelékenységének gyorsabb emelése mindenekelőtt a gépipar fejlesztését követeli meg A gépipar műszaki színvonalának emelésére a szerszámgépgyártást lé­nyegesen fokozni kell és új, korsze­rű géptípusokat kell előállítani. A forgácsmentes megmunkálás kibő­vítését korszerűbb prések, foghen- gerlőgépek gyártásának növelésével kell biztosítani. Iparunk értékes hagyományaira támaszkodva jelentősen fejleszteni kell a Diesel-motor gyártást. Foly­tatni kell a Ganz-tipusú motorcsa­ládok, valamint a gépjárművek és traiktorok Diesel-motorcsaládjának ko-rszerűsítését és sorozatgyártásá­nak kiszélesítését. Meg kell kezdeni a nagyteljesítményű gázturbinák kifejlesztését. Meg kell szervezni a mechanikus, hidraulikus és elektro­mos átvitelű Diesel-mozdonyok so­rozatgyártását, elsősorban a hat- százlóerős mozdonyét. Létre kell hoz­ni a nagyteljesítményű Diesel-elek­tromos mozdonytipusokat. Tökéle­tesíteni kell a motorvonatok és az elektromos mozdonyok üzemszerű gyártását. A mezőgazdaság szocialista át­szervezéséhez szükséges technikai alap teljes megvalósítása végett nagy sorozatban kell gyártani az 54 lóerős lánctalpas es a 25 lóerős uni­verzális traktorokot, Meg kell olda­ni a gabonatermelés, a kukorica és szálastakarmánytermelés komplex­gépesítését hazai gyártmányú gé­pekéi. Csökkenteni kell a mezőgaz­dasági gépek indokolatlanul magas önsúlyát. Korszerűsíteni kell a kü­lönböző elektromos motorok gyár­tását, bővíteni kell választékukat. Jelentősen fejleszteni kell a vegy­ipari gépgyártást, ki kell bővíteni gördülőcsapágy termelésünket. A híradástechnikai iparban a fej­lesztést a vacuumtechnika és a mikrohullámú átviteli technika te­rületére kell összpontosítani. Meg keil oldani a televíziós képcsövek, az űj novai csősorozat, több kor­szerű nagyadócső sorozat- és tö- meggyártsát. Előtérbe kell helyezni a sokcsatornás mikrohullámú rend­szerek, az újtípusú frekvencia­modulált és televíziós berendezé­sek, rádi ó-nagy adó állomások gyár­tását. Meg kell oldani a híradás­technikai ipar nagyfontosságú alap­anyagainak hazai gyártását, kor­szerű színvonalra kell emelni a mű­szaki üveggyártást. Műszeriparunk fejlesztésének előterébe az elektro­nikus műszerek, automataberende­zések és a komplett laboratóriumi felszerelések gyártását keli állí­tani. Az egész népgazdaság műszaki színvonalának emelése és a kül­kereskedelem igényeinek kielégítése céljából a gépipar területén meg kell gyorsítani a legkorszerűbb új. gyártmányok kibocsátását. Az új gyártmányok tervezésénél nagy gondot kell fordítani az anyag, kü­lönösen az importanyag felhaszná­lás csökkentésére, valamint az al­katrészek szabványosításának és ti­pizálásának követelményeire. Olyan gyártmány-családokat keil létre­hozni, amelyeken bel-ül különféle méretű, teljesítményű és különféle célokra használható gépek nagy­mértékben azonos alkatrészekből, szerelvényekből, szerelési egységek­ből épülnek fel. Tovább kell szélesíteni a sorozat­os szalagszerű gyártást, fokozni kell a felszerszámozást, a készülékezést, műszerezettséget és a nagyteljesít­ményű célgépek alkalmazását. Ki kell terjeszteni a termelékenyebb, kevesebb anyagot igénylő és ol­csóbb megmunkálási és korszerű felüTetkikészítési eljárások, többek között a süllyesztékes kovácsolást, a precíziós öntést, a porkohászat, a nagyfrekvenciás edzés, a fedettívű hegesztés, a széles és gyorsforgá­csolás, a másoló forgácsoló eljárá­sok, az infravörös szárítás stb. al­kalmazását. 3. A kohászat fejlesztése során biztosítani kell a hazai alapanya­A Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetőségének ülése A Magyar Dolgozók Pártjának Központi Vezetősége no­vember 9-től november 12-ig ülést tartott. A Központi Vezetőség megtái’gyalta a Politikai Bizottságnak ,,A politikai és gazdasági helyzet s a párt feladatai"-ról szóló beszámolóját, amelyet Rákosi Mátyás elvtárs, a Központi Vezetőség első titkára terjesztett elő. A Központi Vezetőség beható vita után a beszámolót egyhangú­lag jóváhagyta és határozattá emelte. A Központi Vezetőség megtárgyalta továbbá az „Ipari ter­melésünk megjavításának s műszaki színvonala emelésének fei- adatai“-ról szóló jelentését, amelyet a Politikai Bizottság nevé­ben Mekis József elvtárs terjesz tett elő. E napirendi pont tárgya­lásánál gazdasági, műszaki, tudományos életünk vezetői nagy számban vettek részt. Részletes vita után a Központi Vezetőség egyhangúlag megfelelő határozatot hozott. A Központi Vezető, ég harmadik napirendi pontként szer­vezeti kérdéseket tárgyalt. Elhatározta, hogy javasolja az ország- gyűlésnek Erdei Ferenc elvtárs, földművelésügyi miniszternek a minisztertanács elnökhelyettesévé való kinevezését, Matolcd János elvtársnak földművelésügyi min niszterré való megválasztását Egy­ben Matolcsi János elvtársat, tekintve, hogy más munkaterü­letre kerül, a Központi Vezető ség titkárának tiszte alól felmen­tette. A Központi Vezetőség Kovács István és Egri Gyula elv­társakat a Kö-ponti Vezetőség titkárságának tagjaivá és egyben a K. V. titkáraivá választotta meg. gok fokozott felhasználását, a faj­lagos kokszfeihasználás csökkenté­sét, a termelő berendezések jobb kihasználását, az ércek hasznos ösz- szetevőinek teljesebb kinyerését és a minőség nagyfokú javulását. Ezért üzembe kell helyezni az érc- darabosító műveket, meg kel] kez­deni a hazai vasércek dúsítását, az oxigén-befúvásos acélgyártást. 'Nö­velni kell a hideghengerléssel elő­állított termékek arányát, fokozni kell a kohászati berendezések mű­szerekkel és mérőeszközökkel való ellátását. Emelni kell kovácsoló iparunk technológiai színvonalát, el kell ómi, hogy gépiparunkban az alkat­részek tömeggyártásánál fokozott mértékben alkalmazzák a korszerű kovácsolási eljárásokat. A vas- és acélöntödékben a homok megfelelő előkészítésével, új formázási eljá­rások alkalmazásával, a technoló­giai előírások betartásával biztosí­tani kell, hogy a jelenlegi selejt aránya legalább a felére csökken­jen. Jelentősen növelni kell az ön­tödei munkafolyamatok gépesítését. 4. A szénbányászatban a fekete­szén termeiésfokozásával növelni kell a kdhó-koiksz gyártás hazai nyersanyagát. A kitermelt szén át­lagkalóriájának javítására a feke­teszén termelés növelése mellett nagymértékben fejleszteni kell a minőségi barnaszén-termelést. Fordulatot kell elérni a szénbá­nyászat gépesítésében. Fokozottab­ban kell alkalmazni a korszerű rob­bantási eljárásokat, mindenekelőtt a milliszekundumos robbantást és biztosítani kell az ezúton termelt szén felrakásának és elszállításának gépesítését. Jelentősen fejleszteni kell a kombájnokkal való művelést, meg kell oldani a legkedvezőbb vi­szonyok között működő bányaüze- mekkamplex gépesítését. Fokozni kell a korszerű fejtési módot, első­sorban a front-fejtés alkalmazását. A kőolajtermelésben ki kell szé­lesíteni a korszerű termelési mód­szerek alkalmazását. Be kell ve­zetni a vízbesajtolást, a turbinás fúrást. Növelni kell a fúrások se­bességét. Jelentősen ki kell szélesíteni és korszerű kutató módszerek alkal­mazásával nagymértékben fejlesz­teni kell a geológiai kutatást. Komplex kutatást kell folytatni és ezen belül a rendelkezésre álló esz­közöket mindenekelőtt olaj, kő­szén, minőségi barnaszén és érc kutatására kell összpontosítaná 5. A villemosenergia termelést olyan mértékben kell fejleszteni hogy növekedésének üteme megha­ladja az ipari fejlődés ütemét. Jó hatásfokú erőművek léte­sítésével, a meglévő erőművek kor­szerűsítésével és takarékossági in­tézkedésekkel el kell érni a fajla­gos szénfelhasználás lényeges csök­kentését. Erőműveinknél ki kell bővíteni az ellermvomáscs hőszol­gáltatást, a ráfúvásos szénportüze­lésű kazánok alkalmazását. A há­lózati villamosenergia veszteséget jelentősen csökkenteni kell. Bizto­sítani kell szervezeti intézkedések­kel is a termelt energia gazdasá­gosabb felhasználását; 6. A Szovjetunió segítségével megépítendő kísérleti atomreaktor felhasználásával elő kell készíteni hazánkban az atomenergia békés célokra való hasznosítását, minde­nekelőtt az első hazai atomerőmű létrehozását. Jelentősen lei kell szé­lesíteni a rádióaktív izopotok ipari alkalmazását. Meg kell kezdeni az atomtechnika kifejlesztéséhéz szük­séges műszerek és berendezések gyártását, illetve gyártásának elő­készítését. 7. Hazai nyersanyagaink fokozott hasznosítás és a kemizálás széles­körű alkalmazása végett lényege­sen növelni kell a vegyipar súlyát ipari termelésünkben. A kőolajipa­ri termékek, a hazai szenek és egyéb nyersanyagaink fokozott fel­dolgozásával lényegesen ki kell bő­víteni a vegyipar hazai nyersanyag­alapját. A vegyipar fejlesztésének központi célkitűzése korszerű mű­anyagipar megteremtése. Ezért el­sősorban a PVC. valamint a szin­tetikus műszálak nagyüzemi gyár­tását kell megszervezni. A fehér­termék kihozatal növelésére jelen­tősen fokozni kell a kőolaj krak- kolással való feldolgozását. Növel­ni kell a műtrágya, növényvédő- szerek, valamint a gyomirtószerek gyártását. A mezőgazdasági nyers­anyagok helyett fokozottabban kell mesterségesen előállított anyagokat felhasználni az alkohol és mosó­szer gyártásban. Ugyanakkor növelni kell a me­zőgazdaság és ipar hulladékanya­gainak és a gyógynövényeknek ve­gyipari feldolgozását. Fokozni kell új, nagyhatású gyógyszerek gyár­tását. Gyorsítani kell a vegyipari folyamatokat korszerű technológiai eljárások és kisgépesítés megvaló­sításával.­8. Az alumíniumiparban nagy­mértékben növelni kell a félgyárt- rpányok és készgyártmányok előál­lítását. Nagyszilárdságú és korró­zióálló aluminium ötvözeteket kell előállítani. Növelni kell az alu­minium felhasználását importanya­gok. elsősorban réz helyettesítésé­re. Meg kell oldani a magnézium ipari előállítását hazai nyersanya­gokból. Elő kell készíteni a verő­iszap komplex hasznosításával — marónátron,' vas és aluminium ki­nyerés mellett — a titán előállítá­sát; 9. A munka termelékenységé­nek gyorsabb emelése céliából az. építőiparban mindenekelőtt nagy­mértékben ki kell szélesíteni az elő­regyártóit vasbetonelemek alkalma zását. A lakásépítkezések gyorsítá­sa és költségeinek csökkentése vé­gett a lakóépületeknél rá kell térni a teljesen szerelés jellegű építke­(Folytatás a második oldalon.1 f

Next

/
Thumbnails
Contents