Szolnok Megyei Néplap, 1955. november (7. évfolyam, 257-281. szám)

1955-11-06 / 262. szám

19oö. november 6.

SZOIiNOKMEGYEI NÉPLAP

3

VÉRREL PECSÉTELT BARÁTSÁG

MegsárgtA ujságlapok. hősi harcok, emberfeletti küzdelmek írásos emlékei: a „Szolnoki Munkás” 1919. június—júliusi számai. Azoknak a történelmi időknek a híradásai, amikor: „Füstölaö iom az orosz zsarnoki uralom, felégette a tűz a magyar ezerholdasok uralmát” és: ..Lángnyelvek nyaldossák a vén Európa több osztály államát”.

A tűz, amely már előzőleg ott parázslóit Európa munkásosztályának a nagyobb darab kenyérért, a jogért és a békéért folytatott harcában, fellobbant az 1905-ös orosz- országi forradalomban, 1917. októberében ellenállhatatlan erővel lángolt fel a világ egyhatodán. Hevében megsemmisült a cári uralom. megacélosodott az orosz munkásosztály és létrejött a világ első szocialista állama.

De ez a tűz egyúttal megvilágította kizsákmányolok és kizsákmányoltak jövőjét is. A jövő képe rettegéssel és dühhel töltötte el a burzsoáziát, reménykedéssel és erőfeszítéssel Európa többi országának munkásait.

Elég csak a „Szolnoki Munkás” címeit megnézni: „Forrong egész Spanyolország’ . — „Kommunista forrongások Horvátországban” „Bányász sztrájk Csehországban” — „Véres összeütközés Szófiában a ■rendőrség és a forradalmi tömeg közöt V — „Forradalmi mozgalom Görögországban” — „Az olaszországi forrongások” — „Véres tüntetés Becs ben” — „Tovább sztrájkolnak a francia bányászok” — „Felkelés Hamburgban”.

Európa munkásosztálya Október példája nyomán harcrakél. Harcol önmagáért és azért, hogy az imperialistáknak ne legyen elég erejük ahhoz, hogy megfojtsák a fiatal Szovjet Köztársaságot,

És az eredmény?

Erről is hirt ad a „Szolnoki Munkás”. Akkcrmannban, mielőtt az orosz Vörös Hadsereg ellen küldték volna, fellázadt egy francia ezred, le kellett fegyverezni és hazaszállítani”. „A lengyel légiók fellázadlak. nem hajlandók harcolni Szovjetoroszország ellen”. „A francia vasutasok és munkások határozatot hoztak, hogy a francia -csapatokat vonják ki Oroszországból és Magyarországból”.

Lchet-e tehát csodálkozni azon. hogy Churchill a fiatal orosz mo- letárdiklatúra és azután is a Szovjetunió ellenségeinek legnagyobb szószólója, vezéralakja, már 1919 júniusában kénytelen kijelenteni — mint ahogy azt a, „Szolnoki Munkás” írja —, hogy: „Az Oroszország ellen indított intervenció alapjában csődöt mondott”.

Oroszország után Magyarország aZ, ahol a proletariátus kezébe veszi a hatalmat. Az orosz és a magyar Vörös Hadsereg egyidőben vívja élet-halál harcát az intervenciósok ellen.

„Mióta a proletárdiktatúra vörös lobogója felszökött ennek az országnak az ormára, pillanatnyi nyugtunk nem volt. Kívülrűl-belül- ről torkunknak estek, mind a két kezünkbe fegyvert kellett fogni...” — írja a „Szolnoki Munkás” 1919 június 8-i száma.

Az orosz és magyar Vörös Hadsereg egymástól távol, de egy ugyanazon fronton és célért harcol. A „Szolnoki Munkás” csaknem minden példányában egymás mellett lehet olvasni az orosz és a magyar- hadvezetőség jelentését. Május 17-én így hangzik a magyar jelentés: „Egertől északra és északnyugatra csapataink újabb tért nyertek”. Alatta Lenin elviárs szik- ratávirala a magyar kormányhoz: „Üdvözlöm a magyar munkások cs parasztok erősödő Vörös Hadseregét ... Tegnap ukrán csapatok a románokat legyőzve, átlépték a Dnyepert”. „Egertől északnyugatra és északra csapataink a nagy terep, nehézségeket leküzdve újabb téri nyertek” — jelenti a magyar Vörös Hadsereg parancsnoksága május 22-én. Alatta a szovjet hadijeien- tés: „A bcszarabiai fronton az ukrán vörös csapatok előrenyomuló különítményei üldözik és lefcgy- varzik a románokat. A Vörös Hadsereget a felkelő parasztok lelkesedéssel fogadják”. Május 23-án a Landler-hadtesti fényes győzelmet arat, visszafoglalja Miskolcot. Ugyanaznap az orosz-szovjet jelentés így hangzik: „A románok elleni offenzivánk sikeresen halad előre. Ufa felé utunk nyitva.”

Az orosz munkástestvérek példája nyomán a magyar dolgozók 1848hoz hasonlóan ismét az európai haladás élvonalában harcolnak. Az orosz példa nyomán határozza el június 7-én a szolnoki munkástanács, hogy: „.;. mindegyik tagja bármely pillanatban kész életét is áldozni a proletárérdekek megvédéséért és e célból mindannyian jelentkeznek a Vörös Hadseregbe.”

Karcagon két hét leforgása alatt 660 önként jelentkező vörös katona erősíti a fiatal proletárhaza haderejét. Több, mint amennyi erőszakos sorozással résztvett az első világháborúban.

Nincsen szebb és mélyebb barátság, mint az, amely a közös érdek, közös erőfeszítések megpróbáltatásaiban születik. Ilyen barátság a magyar és a szovjet népé. 1917-ben kezdődött, amikor sok-sokezer magyar hadifogoly ragadott fegyvert a proletárforradalom győzelméért, akik aztán hazajőve, a lenini tanításnak, az orosz proletariátusnak hős példájával harcba vitték a magyar munkásosztály élén a dolgozó népet a szocialista hazáért. Ezt a nagyszerű hősi erőfeszítést az ellenség gyűrűjében az orosz példa lelkesítette.

Fegyverrel, vérrel megpecsételt barátság a magyar és a szovjet népé. És ez a barátság látszólag a 25 éves ellenforradalmi uralom alatt megszakadt, a felszabadulással és az azóta eltelt időben új erővel növekedett, új tartalommal gazdagodott. A szovjet katonák a Nagy Októberi Szocialista Forradalom hősei, azoknál-: fiai és unokái ismét vérrel pecsételték meg a két nép barátságát. 1945: óta pedig bőkezűen, barátian adják át számunkra a szocializmus építésének tudományát, mindazt a segítséget, amely ahhoz szükséges, heg;; a saját lábunkén tudjunk járni.

A népi demokrácia történelme 1917: november 7-én kezdődik s mi büszkék vagyunk arm, hogy a magyar nép legjobbjai harcoltak a szovjet Vörös Hadseregben a proletárdiktatúra győzelméért; Büszkék vagyunk arra, hogy 1919-ben a saját ügyünkért harcolva, egyúttal segítettük a világ első szocialista államának fennmaradását;

Ilyen mély, ilyen régi a magyar és a szovjet nép barátsága, ezért is ünnepünk nekünk a mai nap.

Tóth Kornél

expj fúimdaLmái utdÁkeilxúL

Szilágyi István, a turrt hevei Harcos TSZ alapilótagja. szerencsés ember. Róla egyébként senki nem mondaná, hogy már a 66-ik évét tapossa. Mindig tesz-vesz, mindig foglalkozik valamivel. A szövetkezet legszorgalmasabb tagjai közé tartozik. Tartása kemény, mondhatni katonás. Szürkülő bajuszát még mindig hegyesre * pödörve viseli. Szeret mesélni, de dicsekedni nem. A szövetkezet fiataljai sokszor megkérik, mondjon történeteket abból az időből, mikor vörös katona volt, Lenin elvtárs katonája. Ilyenkor maga köré ülteti a fiatalokat és a történelem dicső eseményeit eleveníti fel. Ar:a kipirul, gondolatban ismét a végtelen, szovjet földet látja, barátaira. harcos-Uirsaira emlékezik s mintha hallaná, hogy a menetelő katonák Bugyonijról, a legendáshírű proletár hadvezérről énekelnek.

Néhány nappal ezelőtt ismerkedtem meg Szilágyi elvtárssal. Hosszú ideig beszélgettünk. Akkor is nagyon sok történetet mondott el. Ezekből öt okítsunk meg néhányat, zilágyi elvtárs 1917. őszén fcétszáznyolc- vanhat fogolytársával egy erdőségben dolgozott. Ott érte a forradalom hire. Ott hallották a Vörös Hadsereg megalakulását. A Kommunista Párt hívó szava is eljutott hozzájuk és 1918. januárjában a kétszáznyolcvan emberből negyvennégyen beálltak a Vörös Hadseregbe. A jelentkezők nagy többsége munkás és szegényparaszt volt. az' osztrák-magyar

monarchia különböző alakulatainál szolgáltaik, míg fogságba nem estek. A kis csapat Szilágyi elvtársat választotta parancsnokának. Ű néhány nap alatt lovassággá szervezte az egységet. Az egykori utászok, hidászok olyan pompásan megülték a lovat, mint annak a rendje. A harcosok tele voltak tettvággyal, s még pihenőidőben sem nyughattak. Egy alkalommal Szilágyi elvtársik egységét mindössze másfél-két kilométer választotta el attól a községtől, ahol fehér csapatok tanyáztak. „Ijesszük meg a fehéreket” — határozták el és csak úgy öntevékenyen lórakapiak, bevágtattak a fehérektől megszállt faluba. Vittek magukkal röplapokat, melyeken a párt szólt a munkásokhoz cs a parasztokhoz. Mire a holtra ijedt fehérek magukhoz tértek, a község utcái tele voltak röplapokkal és a bátor kis csapat már messze járt. Ez a történet annál is inkább érdekes, mert a fehér katonák másnap otthagyták tisztjeiket és átálltak a Vörös Hadseregbe.

/! Tiszántúl, a Duna— CVL Tisza köze szülöttei sokszor érdekes körülmények között találkoztak egymással. Egy alkalommal Szilágyi István Fehér Gábor Szabolcs megyei szegényparaszttal — legjobb barátjával — Ufába került. Három nappal azután, hogy a városból elkergették és a szélrózsa minden irányában széjjelszórták a fehéreket, a két magyar katona vacsorázni tért egy vendéglőbe. Amint helyetfoglaltak, a konyhából kijött az egyik szakácsnő cs odasúgta Szilágyi elvtárs- nak, hogy a háta mögött levő asztalnál ülő férfi egy ittrekedt és napok óta álruhában bujkáló, kcgyctlenikedéséröl hírhedtté váll fehér tiszt.

A két magyar vörös katona erre igazoltatni akarta a tisztet. Az nem hagyta magát, verekedést provokált. A vendéglőben levők két pártra szakadtak, egyesek a vörös katonák, mások az álruhás fehér tisztnek segítettek. Ebből ci cdöen azután néhány perc múlva úgy nézett ki a vendéglő, mint valami- csatatér. A lárma és a verekedés hallatára az utcán futva közeledett a vendéglő felé két vörös járőr. Az ajtóban az egyik a társa felé fordult: — „Komám, egymásnak vetjük a hátunkat és 5 perc alatt rendet csinálunk” — mondta, méghozzá magyarul. Hamarosan rendet teremtettek. A bujkáló fehér tisztet és még néhány gyanús alakot bevitték a városparancsnokságra. Szilágyi elvtársat ott érte a másik kellemes meglepetés, mert a város- parancsnok is magyar ember volt, méghozzá egy nagyon kedves barátja, egykori fogolytársa, Lázár Gcrzson.

z ilyen történeteknek persze se szeri, se száma. Az egyszerű emberek, a kisemmizett proletárok milliói önmagukra találtak. Erejüket, elszántságukat megszázszo- rozta az a tudat, hogy lerázzák láncaikat, s legfőképpen azért voltak erősek. győzhetetlenek, mert a párt vezette a harcot.

Az októberi forradalom hatására nálunk, Magyar- országon is a hatalom átvételére készültek a munkások és a parasztok. Ebben az idötájban érkezett haza Szilágyi elvtárs, mert hiszen itthon nagy szükség volt a tapasztalt forradalmárokra. Egész egységét hazahozta és Budapesten jelentkezett további szolgálattételrc. Ott azt mondták nekik, hogy egyelőre menjenek haza, pihenjenek. Szilágyi elv- társ tehát elindult Turke- vérc cs ki-ki a maga falujába. Persze nem pihenni. Szilágyi elvtársnak is az volt az első dolga, hogy a városházán kitűzte a vörös lobogót. A Tanácsköztársaság azonban a már ismert okok mialt, akkor elbukott, de a Nagy Októberi Forradalmat követő harcok füzében meg- edzett magyar forradalmárok nem csüggedtek. Tudták, hogy eljön a fel- szabadulás órája.

Szilágyi elvtárs a Hor- thy-korszak sötét éveiben társainak mindig arról m.esőit, hogy van egy hatalmas ország, ahol a munkás és a dolgozó paraszt az úr. S ez a tény bizakodással töltötte cl a turkevei szegény parasztságot is.

ohan az idő, futnak az évek. Már 38 esztendeje, hogy megszületett a világ első munkásállama és több mint 10 éve, hogy ennek hatására mi, magyarok is szabadok vagyunk. Ez az írás azzal kezdődött, hogy Szilágyi elvtárs szerencsés ember. Valóban az. hiszen a világtörténelem leg 'iesőbb forradalmának volt egyik részvevője.

SZEKULITY PÉTER

¥

Ünnepel az Lírái fővárosa

bzyverólovszfcrct hamar* rá- köszönt a tél. Ilyenkor — november elején — mái- mindennaposaié a kemény hidegek s mikorra az Októberi Forradalom emlékünnepe elérkezik, rendszerint ropogós hószőnyeg borítja a sugárutakat, vastag fehér takaróba burkolódzik a kétmilliós világváros.

Ragyogóan szép ilyenkor az Urál fővárosa s különös hangulatot teremt az emberekben is az emlékezés. az ünnepségekre való előkészület. Nagyobb a forgalom, többen felkeresik a Szverdlovszk múzeumot, ahol a forradalom nevezetes dokumentumait őrzik: a házat, ahol Szverdlov eivtárs dolgozott, szervezte az Urál vidék munkásságát a cári hatalom megdöntésére. Van itt egy épület, melyen tábla hirdeti, hogy II. Miklós ezen a helyen került végleg egérfogóba s ezzel megszűnt a zsarnoki hatalom egyszerre és mindenkorra Oroszországban. A régi Jekalerinburg emlékei ezek s mikor itt jár az ember, szinte megelevenedik előtte a párttörténet, a forradalmárok kemény küzdelme.

Sokan ismerik a városban .még ezeket a hős embereket, tisztelet, megbecsülés övezi őket. A forradalom előestéién tartott ünnepségekre el szoktak jönni az ,,iskola városba’- is. Ilyerikor szeretettel hallgatjuk elbeszéléseiket, s megnőnek szemünkben ezek a munkában; harcban törődött öreg emberek.

.1 központtól kissé távolabb eső — 12.000 tanulót magá- bafogadó — diákváros élete megelevenedik ilyenkor. A tancsoportok összefognak s felelvenítik 1917 eseményeit. Feldíszítik az épületeket, rendezvényekre, kultúrelőadá- sokra próbálnak. Persze az előkészületek sokkal messzebbre visszanyúlnak. Igyekszik mindenki jobb munkát végezni a nagy ünnepre. Május elsejére jó tanulmányi eredményeimmel elérdemeltem, hogy meghívtak az ünnepségnyitó katonai díszszemlére. Nagy megtiszteltetés s egy életreszóló élmény volt ez. Nemcsak én, minden társam arra törekedett hogy november 7-én is a meghívottak soraiban legyünk. A legjobb eredményt elérők közül választják ki a résztvevőket.

A várcs már a forradalom előestéjén felölt! ünnepi köntösét. Az cperaház szánté roskadozik erre az alkalomra. Az utcákon a neon színes fénye sziporkázva verődik vissza a fényes hókristályokról s nagyszerű harmóniában olvad ösz- sze a lángoló piros transzparensekkel. feliratokkal.

Legnevezetesebb, legszebb

talán mégis maga az ünnepi felvonulás, mely öt év alatt, míg kint éltem, egy-egy nagy élményt jelentett nekem s azóta sem találok hozzáfoghatok Már korán reggel talpon van a város. A díszszemle után megindul az áradat a főtér leié. Az emelvényen melyet minden nemzet zászlója díszít az uráli terület vezetői, a párt végrehajtó bizottság tagjai, az üzemek legjobb munkásai állnak és íogad.iáií a csoportokat,

A tizenkétezres iskolavárosban különféle nemzetiségű emberek vannak. Mi magyarok negyvenen voltunk. Volt 200 kínai, sok lengyel, cseh román, bolgár — s mi idegenek” épp olyan lelkesen; melegen ünnepeltünk, mint barátaink. Örömmámorban úszott a város ezen a napon s a végetnemérö em- berfclyam, a milliónyi nép színes áradata azt bizonyítja, hogy ez nemcsak külsőségeiben; hanem az emberek érzelmeiben is a felszabadult szovjetorszóg legnagyobb nemzeti ünnepe. Talán senki sem marad otthon egy ilyen felvonulásról.

Este újra megélénkül a város. Az operában ünnepi előada3 van. A színházakban, mozikban- k ul túr háza k ban a forradalom eseményei elevenednek meg s még utána sokáig; az éjszakai órákig boldogan, önfeledten ünnepel a főváros népe és a falai kö?c került vendégek serege.

Elmondotta: Csemetics Marian, a Tisza Cipőgyár mérnöke.

Így kapcsolódtam he a munkásmozgalomba

Zsidó Péter 1917-ben, az Októberi Szocialista Forradalom idején még fiatal, 10—13 éves volt. Amíg a hozzá hasonlókorú „úri” gyerekek gondtalanul játszottak, addig ö családjával együtt ff betevő falatért küzdött. Szegény ember gyerekét nem kerülte cl a gond.

— Nyáron arattam — emlékezik vissza Zsidó elvtárs — télen kubikos munkát végeztem.

— Igaz, hogy fiatal voltam, de eléggé nyitott szemmel forgolódtam. Az idősebb munkásokkal való beszélgetés, a munkakörülmények mindinkább fokozták bennem az ellenszenvet azok iránt, akik a mi veritékes munkánkból mindjobban meggazdagodlak. Ez az ellenszenv gyűlöleté növekedett a harmincas években, amikor Pesten a Teleki- téren ácsorogtunk munka nélkül. Még 18 fillér órabérért sem kaptunk munkát. Elképzelni is nehéz, hogy éltünk akkor. Négy fillérért vettünk egy fél liter írót, ez volt az ebéd, vacso. la. Lakásunk a Telski- fer bódéi alatt volt. Este, ha kipakolták a hódosok az árut, megkezdtük a bevándorlást éjjeli szállásunkra.

Ebben az időben szorgalmasan olvastam. Már marxista könyv is jutott a kezünkbe. Megkaptuk az illegálisan kiadott brossurákat, majd 1932-ben a csehszlovákiai leommunista mozgalom, segítségével eljutott hozzánk az Űj Szó is.

Az illegális mozgalomba ténylegesen 1932- ben kapcsolódtam be. Kapcsolatba kerültem a párt könyvkiadójával, akinek megbízottja lettem. Feladatom a sajtó terjesztése, magyar ázása volt. Továbbra is a kubikosokkal dolgoztam, csoportos munkában. Este, munka után felolvasásokat tartottam, könyveket adtam el. Később Berta Mártonnal házi nyomdát

készítettünk, ahol röplapokat sokszorositat. tunk. A szöveget magunk irtuk, például az adófizetés megtagadásáról, a munka szabo- tálásáról. Ezen kívül falfestéssel is foglalkoztunk. Többek között ilyen jelszavakat írtunk fel:. „Éljen a Szovjetunió, vesszen a kapitalizmus!” — Dolgoztunk szüntelen, amíg le nem buktunk.

Három. ízben tartóztattak le, hathónapi börtönt kaptam, de amikor kikerültem, tovább dolgoztam. Hor- ihyék nem tudták börtönbüntetésekkel megállítani, megszüntetni a mozgalmat.

Hogy miért tudtuk továbbfolytatni a munkát az üldözések ellenére? A Szovjetunióra gondoltunk. Remény kedtünk abban, hogy eljön még az az idő, amikor október fénye nálunk is felragyog.

C. E.

Szították a tüzet

A JÁRMŰJAVÍTÓ Vll/b. osztályán mindenki ismeri Szabó Mihály elvtársat. Negyvenkét éve dolgozik már itt. Élete elvala$?tha- tatlan a munka zajától, az üzem ódon falaitól a javításra váró, soha el nem fogyó kocsisoroktól.

Nyugdíjba mehetett volna má r, de a szíve csak visszahúzta ide. légi barátai, harcostársai közé. s ha el is határozza hogy „na most már otthon maradok”. — másnap csak megjelenik munkahelyén. — Ilyenkor mindig úgy érzi. hogy megfiatalodott, s ha fogyó erővel is, megfogja a kalapácsnyelét, megigazítja olajfoltos, siltes sapkáját, s munkához lát. Mégpedig nem is akárhogyan, Öttagú brigádja 120 —150 százalékos átlagteljesítménnyel dolgozik.

Szabó Mihály nem a szavak, hanem a tettek embere. Ilyenkor, ünneptáján azonban ő is szívesen emlékezik vissza a régi időkre, s beszédében megeleveníti az üzem történetét, a vasasok harcait. Az októberi forradalom hatása Szolne kon is érezhető volt. 5 Szabó elvT társ egyike azoknak a szerencsés embereknek, akik kezdettől fogva küzdöttek á párt ügyéért, a nép boldogulásáért. 1919-ben fegyverrel harcolt a fehérgárdisták és a Tanácsköztársaságra törő kisantant csapatok ellen. Mellette százával küzdöttek a szolnoki MÁV műhely munkásai. — Lelkesített bennünket az a tudat, hogy a szoviet elv* tarsak nem hagyják magukat, s m egvédik a munkáshatalmat — emlékezik vissza Szabó elvtárs. — Szinte mindennap hallottunk valamit a Szovjetunióról, s a hírek növelték önbizalmunkat, tudtuk, hogy nem vagyunk egyedül.

A MÁV műhely munkásai nem adták fel a harcot a fehérterror hatalomrajutása után sem. S ha az üzemben fe'állhott csendőrlaktanya pribékjei, a gonddal, szén védéssel te.'itüzdelt évek múlása meg is ritkította soraikat, tovább élesztették, fiaik gondjaira bízták azt a »tizet, melyet Október gyui» ott az emberi szívekben.

4