Szolnok Megyei Néplap, 1955. november (7. évfolyam, 257-281. szám)

1955-11-06 / 262. szám

4

SZOLNOKMEGYEI NÉPLAP

1955. november 6.

11

Mintha csak tegnap történt volna...’"

— Egy vöröskatona emlékeiből —•

Elöljáróban hadd mondjam ej,

hogy tulajdoniképpen kicsoda is Szűcs Mihály.

Hatvanegy esztendős. Március óta a Szolnoki Pályafenntartási Főnökség hivatalsegédje, megelőzőleg pedig kétszeres sztahanovista munkása. A kor nem múlt el felette nyomtalanul. A vasutas tányérsapka ősz hajat takar, nyírott bajusza is fehérbe hajló. Zömök ember, inkább alacsony s mindig mosolygós, derűs tekintetű szeme sarkából ráncok futnak a halántéka irányába.

— Öregszem már — mondta, mikor a fűrésztelep mögötti hosszúhosszú Fűrész-utcában meglátogattam a lakásán„ Az,udvaron teleped- tünk le, azaz, hogy csak jómagam üldögéltem egy szál gerendán öreg fazekakba ültetett virágok között, ő pedig ott járkált előttem és arról beszélt, hogy hatvanegy esztendős lábával országokat járt be s szeme nagy idők tanúja.

Az Októberi Szocialista Forradalomról beszélt, a forradalom őreiről, a vörös katonákról,

— Ügy emlékszem, mintha csak tegnap történt volna — kezdett

hozzá a regénybe illő történethez, *

Huszonhárom esztendős volt akkor.

Hadifogoly-társaival együtt a murmanszkj - vasútvonal építésénél dolgozott. Szinte mindannyian betegek voltak, az embertelen munka mellett a skorbut tizedelte őket napról-napra.

1917 nyarának egyik éjszakáján katonái csapat szállta mieg a tábort. Legtöbbjük orosz volt, de akadt köztük román, cseh, lengyel, szibériai, — még magyar is. Az őrséget megfosztották fegyvereitől, dohánynyal, pálinkával kínálták a foglyokat.

Ilyen katonákat Szűcs Mihály még nem látott. Kopottak voltak, de jókedvűek, szakadozott csizmában. bakancsban, de fényes fegyverekkel és olyan fegyelmezettek, hogy a volt 29-es közlegény ámulva nézte őket.

— A forradalom katonái vagyunk — mondták Szűcs Mihálynak. — Szabadok vagytok.

Forradalom!

Mit tudta Szűcs Mihály hadifogoly, volt 29-es közlegény, mi is az. Turkesztánban tanulta meg, mert a forradalom, amely nem kegyelmezett a hadifogoly-tábor cári csendőreinek, ide szállította őket, erre a gyönyörű, napfényes vidékre, hogy a skorbutból kigyógyuljanak.

Már ismét erős és egészséges volt. Hét hónapon keresztül szabad emberként dolgozott ötvenkét magyarral együtt az iszfaral szénbányában, amikor felhívás érkezett, hogy az ellenforradalmi mozgolódások miatt minden bánya és üzem szervezzen védőörséget.

Ö is fegyvert vett kezébe.

Ekkor már tudta, mi a forradalom. Az Auróra ágyúinak dörgése Turkesztánig is elhallatszott s Leninről beszélték mindenütt a munkások.

Az ellenforradalom emelgette hidra-fejét. Taskentben kezdte, Bu- charában folytatta. Szíücs Mihály ebben az időben társaival együtt nemcsak a bányát őrizte már, hanem a forradalmat is. A 3. nemzetközi ezred vörös katonája volt s végigharcolta egész Turkesztánt a tehervagonokból gyapotfoálák segítségével alakított „páncélvonaton.“

Az uráli, az orenburgi és a sze- mirecsjei kozákok felkelése elvágta Turkesztánt Moszkvától, Kolcsakot és Dutovot azonban leverték és 1919 őszén a 3. nemzetközi ezred Kujbisav és Frunze eivtársak előtt vágtatott el a díszszemlén.

Ezután szabad lett az út a nemzetközi ezred számára egészen Ukrajnáig, ahol Wrangel ellenforradalmi hadserege tört előre fenyege- tőleg. Az ezred ekkor már az Első Lovashadsereg kötelékében harcolt.

S micsoda harc volt az!

Mint a villám, tört előre a vörös lovasság! S ez a villám szétszakította az ellenséges hadakat. Voro- nyezs környékén levágta Mamontov tábornok lovasságát, Gyenikin bandáin át egészen Bahmutáig tört előre. A Dan-medencében felőrölte Skuró és Ulagoj hadait. Taganrog- nál és Rosztovnál belemart a fehér seregekbe, hogy aztán észak felé csapjon, átgázolja a lengyel hadsereg lövészái’kait, drótsövényeit, géppuskáit RovnónáL Novógrád-Vo- linszknál és Lvovmál, hogy végül sisteregve vágjon bele Wrangel fekete ezredeiibe!

Novemberben már Perekopnál, a

Krim-félsziget mellett szorította a Fekete-tengerbe az Első Lovashadsereg Wrangel utolsó csapatait s Keres ellenforradaímár védői is megadták magukat a vöröskatonák ' rohamára.

S ment, röpült a távirat: az Első Lovashadcereg teljesítette Sztálin parancsát!

*

Rövidre foglalva ennyit mondott Szűcs Mihály,

S még hozzátette:

— így történt. Akik a forradalom idején Oroszországban voltak, joggal, vagy anélkül is, el szokták mondani, hogy Lenin elvtárssal, vagy Sztálin elvtárssal találkoztak, látták, hallották. Én nem találkoztam egyikükkel sem. Bugyonnijjal azonban négy ízben is. Parancsnokunk volt. Mikor a Vörös Hadseregből leszereltünk s hazafelé készültünk, ő búcsúztatott bennünket Moszkvában azzal, hogy hordjuk mi még a sapkánkon a vörös csillagot Magyarországon is. így bíztatott bennünket, pedig akkor a mi forradalmunkat már leverték.

S Szűcs Mihály pélyamunkás huszonöt évig hordta a szívében a vörös csillagot, tizenegy év óta pe dig a szíve fölött viseli:

Nagy időkre emlékezteti őt a vörös csillag, a forradalom csillaga!

Péteri István.

NEMZETKÖZI SZEMLE

Egri Lajos:

OKTOBER

Sasok születtek akkoron, azon tűzszín hajnalon, mikor a hangos tengeren hajnallá lett az értelem.

Zászlót bontott a könny, a vér. reményt sodort az őszi szél, csontig hasadt a régi seb, s a hang, a szív most ércesebb.

Egy pillanat és talp ráállt, ki évekig e napra várt, ki láthatatlan rács mögött sírjába sír elöl szökött.

A század áll, egy perc se kell, és fegyverekkel énekel.

Aki a gépek rabja volt, fegyvert emelt és úgy dalolt.

Örak alatt nőtt hadsereg a, pétervári fergeteg.

Bilincset tör — micsoda kép! — a megvetett, a semmi nép.

Azok a rongyos zubbonyok, azok a csapzott asszonyok, azok a kérges tenyerek adták nyugalmas estemet.

Azok hoztak el, szép korom, azok mosták le bánatom, azok, akik ott estek el, tűzték jelük az égre fel.

Az ö sírjuk a hősi gát, melyet nem törnek soha át az emberbörü farkasok, a burzsoak, a vad gazok.

Oktober, csönd, eső szemel, a, város halkan ünnepel — dúdolva lelkem énekét, meggyújtom szivem mécsesét.

A SZOLNOKI CUKORGYÁRBAN

Patay Mihály (Szolnok, Művésztelep) fametszete.

Másfél hete ülésezik Géniben a négy nagyhatalom külügyminisztereinek konferenciája. Ha meg akarjuk vonni a másfél heti munka mérlegét, megnyugvással állami t- hatjuk meg, hogy az értekezlet eddig megfelelt a népek várakozásának. A külügyminiszterek meebe- sbélései baráti légkörben folynak, azokat a résztvevők őszinte hangja jellemzi. Természetesen — s ez előrelátható volt, — hogy nem lehetett és nem is lehet máról-holnapra megoldani olyan fontos nemzetközi problémákat, mint amilyenek a mostani genfi értekezlet napirendijén szerepelnék. Az európai biztonság s vele együtt Németország egyesítése, a jeszerelés. a Kelet-Nyugat közötti kapcsolatok kérdése . mind bonyolult, sokoldalú nrobléma. amelyeknek megoldása nagy jóindulatot, türelmet s nem utolsó sorban őszinte megegyezési készséget igényel. A Szovjetunió küldöttsége ezen az értekezleten is a legőszintébben törekedett a különböző álláspontok tisztázására, azok egybehangolására, vagy legalább is közelítésére. Hol, miben különböznék mégis a vélemények és mely kérdésekben történt előrehaladás. közeledés egymás álláspontjához?

As európai biztonsági egyezmény kérdése, mint azt a kormányfői értekezlet irányelvei is leszögezik, összefügg Németország újraegyesítésének problémájával. Ebben a kérdésben az értekezlet második napján mind a nyugati küldöttek, mind a Szovjetunió külügyminisztere kész javaslatot terjesztett be. A nyugati külügyminiszterek a német egyesítésre kidolgozott saját tervüket helyezték előtérbe, teljesen alárendelve ennek a sokat szenvedett európai népek békéje, nyugalma szempontjaiból vitathatatlanul fontosabb kollektív biztonsági egyezmény kérdését. Nem kevesebbet követeltek, mint azt, hogy az összeurópai kollektív biztonsági egyezmény mindaddig ne lépjen életibe, amíg az újraegyesített Németország nem válóik a NATO tag iává. Vagyis, magyarán szólva a német nép véleményének figyelembe vétele nélkül befejezett tényként könyvelték el, hogy az | egvéses Németország belép az ag- - resszív, támadó háborút szolgáló északatíanti tömbbe.

De nemcsak esért sántítanak e javaslatok. A nyugati tervezet teljesen figyelmen kívül hagyja a két szuverén német állam fennállását, s ami még ennél is nagyobb hiba, nem számol azok egymástól I merőben eltérő társadalmi berende- | zésével. A békeszerető demokra- ♦ tikus, munkás-paraszt kelet-német t államot, nem lehet automatikusan I egyesíteni a monopóliumok, trosz- j tök uralma alatt álló támadójeliegű | katonai csoportosulásokba bevont | nyugatnémet altiammal. Ez az egyelt sülés nem történhet egyik, vagy | másik német állam rovására, s j mindenekelőtt nem lehet a fasiszta- | militarista Németország újjáéledé- I sétől fenyegetett európai népek ká- I rára. Németország egyesítését csak- | a két német állam sajátosságainak | figyelembevételével, gondos körül- i tekintéssel lehet megoldani és eb- I hez elkerülhetetlenül szükséges a I két Németország képviselőinek I meghallgatása s nem utolsósorban I a Német Demokratikus Köztársaság és a Német Szövetségi Köztársaság közötti közvetlen kapcsolatok megteremtése. Ehhez egyengeti az utat Molotov elvtársinak az össznémet Tanács felállítására tett indítványa. Elhamarkodott, köny- nyelmü lépés volt ennek a javaslatnak nyugati elutasítása. Az ilyen lépések nem segíthetik elő a nyugati részről elő*érfos helyezett s va,óban rendkívül fontos német kérdés megoldását. A német nép óhajtja az egyesítést a nyugatnémet dolgozók többsége sem azonosítja magát; a bonni vezetőknek és a nyugati államférfiaknak a Német demokratikus Köztársasággal szemben tanúsított merev elzárkózó magatartásával. Fonák és minden józanul gondolkodó ember számára kezdettől fogva elfogadhatatlannak tűnő az a nyugati érvelés, hogy épper. az egyesített Németország NATO-tagsága ad módot a német fasizmus, mi li tar izmus feltámadására, következésképpen éppen Németország NATO-tagsága az, ami növeli a Szovjetunió és a keleteurópai népek biztonságát. Hogy mit. jelent az ilyesféle „garancia“, annak érzékeléséhez nem kell messzire menni, például szolgálhatnak az elmúlt világháború s az ezt megelőző évek eseményei. — Találóan jegyezte meg a Manchester Guardian című angol lap genfi tudósítója, hegy a Nyugat javaslatai , „Azt a célt szolgálják, hogy az egyesített és feifegyverzett Németországot a NATÖ-ba kebelezzék be.’1 És ugyanez a lap figyelmeztet arra is, hogy a nyugati diplomácia „ilyen módszerrel semmit sem érhet -el a zsákutcám kívül.“ Magának az európai biztonságnak a kérdésében a Szovjetunió a a megegyezés megkönnyítésére módosította eredeti javaslatait. Molotov eiivtérs október 31-én benyújtott javaslata eltekint a kollektív biztonsági egyezmény kétszakaszos megoldásától, s nem ragaszkodik a NATO és a többi katonai csoportosulások meghatározott időn beiül történő feloszlatásához sem. A Szovjetuniónak az a véleménye, hogy a német egyesítés útja is az európai kollektív biztonság megteremtésén keresztül vezet: mindkét Németországnak részt kel] vennie a' katonai tömb felszámolását és ezzel az európai feszültség megszüntetését elősegítő európai kollektív biztonsági rendszerben az új javaslatok, mint ismeretes, a fő- súlyt az agresszió megakadályozására, az esetleges agresszor elleni kollektív fellépésre helyezik. A Szovjetunió engedményei — s ezt nyugati részről is elismerik — közelebb vitték a problémát megoldásaihoz. közelebb vitték egymáshoz a szembenálló véleményeket, s móst az engedmények tekintetében az amerikai, angol és francia küldöttségen van a sor.

Az álláspontok közeledése két dologban, a leszerelésben és a kelet-nyugati kapcsolatok kérdésében is megfigyelhető. Ami a leszerelést illeti, a szovjet küldöttség a kollektív biztonsági szerződés tervezetébe belefoglalta a korlátozott fegyverzetű övezetek gondolatát* ami az úgynevezett Eden-tervben szerepelt. Miben van mégis eltérés? Abban, hogy a Szovjetunió javaslata ez a korlátozott fegyverzetű, ellenőrzött övezet a jelenleg fennálló két Németország között és a velük szomszédos országokban vagy azok egy részében húzódjék; A nyugati elképzelés viszont az, hogy a korlátozott fegyverzetű övezetnek a nyugati igények szerint egyesített Németország és Lengyelország határán kellene húzódnia. Világos, hogy ez a megoldás nem reális, a Szovjetunió, a német nép és a ke- leíeurópai államok száméra egyoldalúan hátrányos és mint ilyen, természetesen elfogadhatatlan. De a magában az övezet megteremtésének elvében elfoglalt közös álláspont — kölcsönös jóindulat esetén — ebben a kérdésben a teljes megegyezés kiinduló pontja lehet.

Kedvezően kell megítélnünk a keletnyugati kapcsolatok kérdésében tett előrehaladást is. Az értekezlet minden résztvevője beszélt a népek közötti érintkezés kiszélesítéséről, a különböző társadalmi berendezkedésű országok intenzív kapcsolatainak megteremtéséről, el-1 mélyítéséről. Meg van tehát itt is a kiinduló-pont, a közös óhaj, az e kapcsolatok rendezésére irányuló őszinte törekvés. E tekintetben az eltérés csupán az a keletnyugati kapcsolatok számtalan részletkérdése közül melyiket emeljük ki, melyiket helyezzük előtérbe. A nyugati küldöttek főleg a külsőségeket domborították ki; az idegen- forgalom, a lapok, folyóiratok cseréjét, a rádiózás kérdését, stb. A szovjet javaslatok főleg a gazdasági kérdéseket, a kereskedelmi kapcsolatok kiszélesítését, az ez eié emeli mesterséges akadályok eltávolítását, a népék tudományos, technikai, kulturális vívmányainak, tapasztal atainak cseréjét. Az értekezlet három napirendi pontja közül ebben van a legkevesebb nézeteltérés, ebben látszik a legqg- gyefob előrehaladás.

összegezve az eddigieket, megállapíthatjuk, hogy a külügyminiszteri értekezleteken az elmúlt másfél hét alatt is töretlen maradt a „genfi szellem*’, ezen is uralkodik a kormányfők teremtette kedvező hangulat. Az eddigi eredmények biztatóak. Ha lépésiben is. de történt előrehaladás. Ez az értekezlettel foglalkozó amerikai szemleírók hangnemének észrevehető változásán is lemérhető. Azelőtt állandóan az értekezlet várhr .0 „kudarcáról“ beszéltek a Szovjetunió „hajthatatlansága’* miatt. Most viszont „lehetséges sikerekről“ beszélnek. Abel, a New York Times tudósítója például genfi jelentésében egyenesen azt írta: az amerikai tudósítókat „arra ösztönözték, fogadják el azt a tételt, hogy a külügyminiszteri értekezlet a siker útján halad."

A négy külügyminiszter elvitathatatlan kötelessége, hogy megőrizze ezt a kedvező légkört, s a kormányfők útmutatásainak szellemében, a Genfre oly reménykedve tekintő százmilliók óhajának megfelelően, további, még erőteljesebb, még határozottabb lépéseket tegyen a napirendre vett kérdések végleges megoldása felé,