Szolnok Megyei Néplap, 1955. november (7. évfolyam, 257-281. szám)

1955-11-06 / 262. szám

2

mmmmm

SZOLNOKMEGYEI NÉPLAP

1055; november 8

Nem volt hiábavaló a harc...

N

inden faluban az emberek általában jól ismerik egymást. Tudják például, hogy ki a dolgos, becsületes ember, vagy kinél van hiba e téren. Id. Lengyel Mihály elvtárs, a jó munkás és a becsületes, politikailag tájékozott ember hírében áll Jászladányon. Régen kubikos volt, közel 50 évig tolta a talicskát az ország különböző részén, ahol éppen munka volt. Az első világháború előtt eljutott Horvátországtól a román határig minden fontosabb építkezésre.

A munkásmozgalommal korán kapcsolatba került. Ennek hatása alatt 1912-ben már résztvett a budapesti sztrájkharcőkban. Forradalmi írásokat olvasott, többek között Marx, Engeísröl. Hallott egyet- mást Lenin elvtárs tevékenységéről is.

Az első világháborúban őt is a frontra vitték. Fogságba esett Oroszországban, ahol a voronyezsi járásban egy postamesterhez került dolgozni. Itt érte az októberi forradalom.■. így emlékezik erre az időre: grgitátorok jelentek meg a fa- luban, népgyülésre hívtak össze és bejelentették: „Győzött a nép forradalma, nincs többé robot, a szegényparasztoké a föld és megszűnt a földesúri iga." Élményeiről fokozódó hévvel, lelkesedéssel be. szél Lengyel elvtárs. A szeme szinte csillog, amikor a nép örömmámoráról beszél: „Olyan örömet én még életemben nem láttam, mint akkor ezen a népgyülésen. „Megjött a mi Leninünk és osztja a földet?’ -* mondogatták az emberek egymásnak. Mások arról beszéltek, hogy „Itt van Leninünk, aki megváltott minket’’-. Megértettem kitörő lelkesedésüket, hiszen tanúja voltam szenvedésüknek. Magam is láttam, hogy csak éhbérért dolgoztak és nemigen telt másra, mint kr.salevesref

A nkéntelenül is eszembe ju- ^ tott, hogy igy kellene ezt nálunk is csinálni. Az otthontól azonban ekkor még igen távol voltam„ Itt álltam csatasorba az ügyért, amikor az orosz kommunista párt hívta a munkásokat, parasztokat a' Vörös Hadseregbe; Én is tagja lettem és 11 hónapot töltöttem el kötelékében. A hadsereg ellátásának biztosításában vettem részt, élei. met gyűjtöttünk a harcolóknak.. Kemény küzdelmet kellett vívnunk a kulákokkal szemben, akik mindenhol ellenálltak. Elrejtették, elvonták a gabonát, hogy ezzel is gyengítsék a forradalmat. Nem voltunk egyedül harcunkban. Minden községben, városban mellettünk volt, segített a szegényparasztság. Előre jeleztek, ha a kulákok ellenállást szerveztek; Tgy segítették a Vörös Hadsereg létszámának nőve. lését is. Nem egy esetben tapasztaltam, hogy egész falvak férfilakosai jelentkeztek egyszerre a haza védelmérej

•bj ekem 1918. novemberében azt 3' tanácsolták a parancsnokaim: keljek útra hazámba, mert

ott is nagy szükség van rám. Hosz- szas, viszontagságok után értem hasa a „fehér” lengyel vidéken keresztül Magyarországra 1919. februárjában. Itthon hazaküldtek bennünket pihenni, Erre nem sokáig jutott idő, mert nálunk is megalakult a Tanácsköztársaság — szükség volt ránk. Fegyvert ragadtam én is és tagja lettem a Vörös őrségnek, valamint a forradalmi tanácsnak. Tanácsokat adtunk mi, volt orosz hadifoglyok az orosz példa nyomán: mit hogyan csináljanak.

Sajnos, a Tanácsköztársaság nem sokáig maradt fenn — az árulás és túlerő legyőzte. Nekem menekülnöm kellett. Dunántúlon húzódtam meg, állandóan rettegve a fehér terroristáktól. Később tértem vissza falumba, ahol újból kapcsolatot kerestem a forradalmi mozgalommal. Így lettem a Vághy-féle MSZMP tagja. Amíg megvolt, ebben tevékenykedt m. Megszűnése után illegálisan dolgoztunk tovább Ticska Mária nevű tanítónő vezetésével.

4 944-ben meghozta a Szovjet Hadsereg a várvavárt szabadságot. Sajnos, Ticska Mária már nem érte meg. Én elsők között az MKP tagja lettem. Idős korom ellenére itt dolgoztam erömhöz mérten. Jelenleg — már 4 éve — a Táncsics TSZ tagja vagyok és megértem azt, amit 50 év alatt úgyszólván soha: munkám után van elégendő kenyerem. Nem kell kölcsönből előre élnem. Az idő bizony eljárt már felettem, 74 éves vagyok. De dolgozni még szeretek és akarok. Ezt bizonyítja az is, hogy 1954-ben’ 500 munkaegységem volt. Ezért „Kiváló termelőszövetkezeti tag” kitüntetést kaptam, melyre külön büszke vagyok. Az 1955-ös esztendő hasonló jó eredménnyel

zárul. Úgy, számítom, eléri jövedelmem a 20 000 forintot. Ebből meg tudok élni feleségemmel együtt: emberségesén. Kettőnkre kell keresnem csak, mert hét gyermekemet „szárnyra” engedtem már, akik közül három szintén termelőszöveL ke- ■■'■ti tag.”

p: röviden id. Lengyel Mihály

^ elvtárs küzdelmekkel teli élettörténete, mely végül is sikere, sen végződött. Boldog, megelégedett öreg napjaira. Tudja, hogy mindezt a Nagy Októberi Szocialista Forradalomnak köszönheti. Azoknak a munkásoknak, szegé ny- parasztoknak — akikkel 6 is együtt harcolt 1917-ben a vívmányok megvédéséért. Ezek küldték el fiáikat, hogy az ő életét és sokmillió hozzá hasonló dolgozó életét szabaddá, széppé és boldoggá tegyék.

—I —a

November 7. tiszteletére

A Szászberek! Gépállomás körzetében a legtöbb Icrmelöszövelkezel határidőre befejezte a kenyérgabonavetést. Hozzájárult ehhez Balogh Zsigmond traktoros brigád tagjainak áldozatos munkája. Az uj szászl Szabadság és a Bem TSZ-ben pár nappal előbb végeztek a vetéssel. A brigád legjobb íraklorosa Farkas Károly Zelo- ros, aki gépét megfelelő világítással szerelte fel és éjjel-nappal dolgozott. Eddig több mint 400 kh gabonát vetett el. A kukorica betakarítás idején gépével 500 munkaórát dolgozott a termelőszövetkezetek földjén, műszaki hiba nélkül. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfordulójának tiszteletére őszi tervét 120, éves tervét 132 százalékra teljesítette. Képünkön Balogh Zsigniond brigádvezetö és Farkas

Károly traktoros.

Nf-eJe^tliNfeiLeit OkiÁbwtk

Pintér Gyula elvtárs, a Kunszentmártoni Gépállomás igazgatója öt évig élt a Szovjetunióban. Ott tanult,

— A szovjet emberek szivét ügye mélyebben megérinti ez az ünnep?

— Ez természetes, 'hiszen ott élnek közöttük azok az elvtársak,. akik maguk is resztvettek a forradalomban és áldozatot hóztak érte.

Fintér elvtárs tekintete elvé valahol a távolban. Emlékei között keres, aztán halkam beszélni kezd.

— Még ma is elevenen él előttem, redőkkel át- meg átszántott sötétbarna arca, hófehér haja, hatalmas termete, nyugodt, céltudatos mozdulatai!.. Kedvet; Szergej, Gavrilovics Bjelov; az egyik tanszék párttitkára volt ez az örökké tevékeny férfi;' Az egyik november 7-e előestéjén éppen Moszkvába készültem, amikor az intézet klubjában találkoztam vele. Talán meglátta rajtam a kíváncsi ember izgalmát. Megszorította a karomat, s leültetett az egyik fotelbe. Érdeklődéssel és tisztelettel néztem fel rá. Ö mosolygott és mesélt: tizenhétről, a Balti Flottáról. Mert Szergej Gavrilovics matróz volt 1017-ben a Balti Flotta egyik hajóján.

„Ütközetből jöttünk —1 mesélte — fáradtan, kormosán, tépett ruhákban, sebekkel, mégis frissen, a győzelemtől íéivillamyoswa. Őszi szél szökdelt a hullámokon; Az ár fcóckoeárban a matróz szeméhez emelt távcsővel várta, mikor tűnik fel a szárazföld. Nyugaton kettéhasadtak a felhők s láttuk, mint. m érül tengerbe a nap. Akkor két tölcséralakú fekete füstoszlop rajzolódott a szürkülő égre. Nemsokára két ellenséges cirkáló száguldóit felénk. Hamarosan elkezdődött az ütközet. Nem éreztünk már fáradságot; Srapnellek pattantak, szilánkok korbácsolták a tengert. Sűrű lőporfüst marta torkunkat. —1 A villanó torkolatiüzek, égő 'olaj tépdeste rőt fényével a leszálló ídkonyt. Az egyik cirkálót már elsüllyesztettük, mikor léket kapott a hajónk. Bekapcsoltuk a szivattyúkat, de hiába, nem bírtak a beömlő vízzel. Szíven vágott a parancs: Elhagyni a hajót! Kábultan vetettem magam a habök közé. Huszonnégyen maradtunk. Egymásba kapaszkodva vártuk a váratlan segítséget; Sorba szólítgattuk egymást, hogy el ne aludjunk. Mire a nap felkelt, már , csak hárman válaszoltak, estére senki. Szörnyű kétségbeesés fogott el. Nem hittem már. hogy megmenekülök. Még arra emlékszem, hogy egy reflektor fénye siklott végig a hullámokon és én kiáltani szerettem volna, de a torkom be volt dagadva::» Mikor felgyógyultam, akkor tudtam meg, hogy 24 órát töltöttem vízben."

Eddig tartott Szergej Gavrilovics története — folytatta Pintér elvtárs. — Aznap este egyedül bolyongtam végig Moszkvát. Szergej Gavrilovicsra emlékeztem. Nagyszerű ember voüt, dolgozott a harcban ott maradt bajtársai helyett is. Mindig ott érezte magát a legjobban, ahöl legsűrűbb volt az élet. Ha kellett, üzemekbe ment, Szervizett kolhozokat, s amikor a mi intézetünknek volt szüksége rá, eljött hozzánk és nélkülözhetetlenné vált. Szergej Gavrilovics együtt nőtt a szovjet hatalommal. Dolgozott és tanúit, mert ő nem tehette meg azt, amit mi. hogy fiatalon, amikor még legfogékonyabb az emberi lélek, akkor tanuljon. Mielőtt eljöttem a Szovjetunióból, disszertációt készített. A közgazdasági tudományok kandidátusa lett;*,

Ilyen hősöket adott a Forradalom. És november 7-én őket ünnepük a szovjet emberek... Soha sím tudom elfelejteni ezeket a napokat, — folytatta Pintér elvtárs, s kemény arcvonásain a felejthetetlen emlékek derűje suhan át. — Már az ünnep előtt művészi faliújságok hirdetik a dolgozók felajánlásait, s azt, kik vehetnek részt a felvonuláson.

Szerénységén most átvilian büszkesége. Elmosolyodtam.

— Hát igen—nevető is-- én minden esztendőben a felvonulók között voltam. Már előző este bevitt bennünket a kíváncsiság a városba. Moszkva ilyenkor a legszebb. Az épületek zászlódíszt öltenek. Hatalmas feliratok, transzp aretnsek díszítik a házak homlokzatét. Egyik évben a Volgái Erőmű villanykörtékből kirakott hű képe kápráztatott el. Még a víz mozgását is érzékeltették a vibráló villanykörték. A felvonulás általában sokkal vidámabb, mint nálunk, Egy-egy félórás szünet alatt táncra perdül fiatal, öreg. Este szabadtéri színpadokon a legjobb művészek szórakoztatják a dolgozókat, utána ismét tánc. Rakéták rajzolják csíkosra az eget, s kavargó színes forgatagban oldódik fei egy sz abadságát ünneplő nép boldogsága,

Herczegh László.

—— * — * ■ ---"«-TrrtMr - "•' ■■■ ...........a'**■*1 *■ Tó

th István;

1917‘ben történt**»

De kimondhatatlan fájdalom a honvágy, De keserű a hadifogoly sorsa, í •

Cs. Kovács István magyar hadifogoly teste fájdalomban égett, ahogy eltörődötten feküdt a meleg- nyirkos szénán. Mintha irtózatos erővel húzta, vonzotta volna valami láthatatlan mágnes. Arra nyugat felé, szép Magyarország felé. De nem mehet. A cár nem engedi.

Fáradtan fordította fejét a padlás ajtó felé. Szemét az egyetlen széles hasad ék ra f üggesztette s nézte a gomolygó ködöt. Ugyan hányadik tél köszönt már rá mesz- szi Oroszországban? Ki tudja. Odahaza még derekán jár az ősz, peregnek a levelek. Itt mór leesett a hó s mind lehullott a 'levél. Köd takarja az eget. Nem látja már a bárányfelhőket szállni arról, hazulról. Pedig de sokszor pont olyanok voltak, mint odahaza Karcagon, a Hattyús felett.. Nem olvashat már le belőlük üzenetet. Fedig tudván tudja, hogy édesanyja mindig azokra bízta reszkető sóhaját: „Gyere haza Pista fiam ... Gyéré, ne sokára. Itt már régen elköltöztek a fecskék, üres az ereszaiia. Üres a mi házunk is. ha te nem jössz."

Kifogyott mór Cs. Kovács Istvánból még a nóta is. Ki ért abból errefelé? Ki tudná azt. neki mit jelent a Zádor hídja, ahol elbúcsúzott Juliskától, mikor katonának kellett menni? Ki látja azt a kis fürjecskét osonni a barázdában. mikor arról dalol, hogy „zöld búzában keskeny a gyalogút.. Bakjót vetek kis pej lovam négy lábára .— hogy ne szakadna meg az ember szíve, mikor ez a dal zendiil meg benne . • . Berettyő- part. Ott legelészik legkedvesebb

csikója, a Betyár.. Harap még az áprilisi szél, de a napözönben nyílik a tavasz. Friss fűszagot libegtet a szellő, hegyezi fülét a Betyár, tágra nyílnak orrlikai, ahogy fejét magasra tartva szimatol a víz télé. Áll, mint. egy szobor. „Reszeljük le,.reszeljük le a lábáról a békjót." Az állatot is elemészti á rabság. Hadd legyen szabad ..:

Huszonnyolc éves elmúlt. Vajon várja-e még az a kislány? Vagy mér ott fog elepedni örökre?

Hirtelen támadt lárma, siránkozás zökkentette ki ábrándozásából.

— Mi lesz velünk éhen halunk!

— Ütolsó merítés búzácskám volt... Nincs már 'kenyérhaj se a házban.

A hadifogoly felült, mintha rugón rántották volna. Szemét egészen a deszkanyílásboz szorította, úgy figyelt le az udvarra. Polenka Vaszilij zsírosparaszt, a vízimalom tulajdonosa ott állt nyalka csizmájában, bundával bélelt ruhájában háza tornácán. Váltakozva no) egyik, hol másik lábával lepett mindig ugyanarra a lépcsőfokra. Ment volna is, nem is. Izgatott volt. Minduntalan nagy papos, köröket hadonászott az ég felé.

' — Nem tehetek értetek semmit, lelkecakéim. Tudjátok, hogy a tábornok úr Öméltósága személyesen rekvirált. az este az én házamban Hol talált volna. legkönnyebben búzát, lisztet, mint a malomban Ó. a kazáni Szűz a megmondhatója, mennyire imádkoztam, hogy csak fagyna be a patak és vinnéI tek innen haza a búzát. De csak folyik, a víz, forog a kerék... Elveszünk éhen, galambocskáim ... Minden lisztet elvitt a vörösköpenyes tábornok.

C*. Kováés István várta, mikor csap le az istennyila ennek a hajcsárnak a portájára, így hazudni, így ellopni a néptől' az utolsó la- latot is.. t

Most már érti, miért hordatta vale tegnap egész éjszaka a lisztet Polenka a malomraktárból a szobája alatti titkos pincébe. Neki azt mondta, hegy a rekvíráló méltósá- gos tábornok úr katonái elől akarja megmenteni a néhány muzsik lisztjét, búzáját. Hírülhozták neki, hogy a fehérek nem messze járnak ... Itt is voltak valóban, ordított is a tábornok, mikor a malomban egy félzsák lisztnél egyebei nem talált De meg lehetett magyarázni: — bármelyik percben befagyhat a patak, mm járnak már ilyenkor őrletni a parasztok.

— Mind egy szálig elvitték, verje meg őket a jóisten! —forgatta apró szemét a fénylő képű gazda.

Cs. Kovács felugrott. Kivágta a padlásajtót s lehágott az első létra- fokra. A ködöt kergető szél csak úgy csavargatta megkeménykedett szürke köpenyét fent a magasban. A hideg kristálytiszta világosságot gyújtott fejében. Tudta, mit fog tenni.

Borzalmasat ütött öklével a padlásajtóra. ugyanakkor akkorát ordított a kojtorgó ködbe hogy a lent állók ijedtén kapták fel rá a fejüket.

— Hazudik! Megvan a lisztetek, búzátok!

Megállt minden egy pillanatra. A piszkos szürkén, tej fehéren kavargó nyirkon át-átsötétl®ttek a piciny falu, Tokari füstös fekete faházai. Egy odébhömpölygő köd- gomoly mögül kifénylett a járhatatlanná ázott egyetlen kocsiút.

A párszál muzsik tanácstalanul kapkodta fejét hol a malmosra, hol egymásra, hol meg a hadifogolyra. Hitték, amit a magyar legény kiáltott nekik. Jól ismerték a göndörhajú, csendes, mélázó szemű fiút. Alig akadt olyan kunyhó a faluban, ahol meg ne fordult volna. Parasztember létére a fogságban megtanult cipót reparálni s bizony nagyon jól jött a segítsége.

Polenka feleszmélt dermedtségéből, melyet a hadifogoly váratlan közbelépése okozott. Káromkodva futott le a lépcsőn, hogy majd a létrához rohan s lerántja Cs. Kováccsal együtt. De a parasztok útját állták. Akkorára a magyar fiú is köztük termett. Közösen lefogták a ragkapaló, harapó, tajtékzó molnárt. Nagyokat szorongattak rajta, csak úgy recsegett bele a bund araiba.

Egysserre megszaporodtak a malomudvaran. Nem volt idő jobban körülnézni, kik jöttek segíteni. Csak minél többen lettek, annál inkább érezték a muzsikok, hogy egyre kisebbed ik rajtuk a zsírosparaszt hatalma, melyet ■ eddig háza. malma, lovai földjei tettek félelmetessé. Most már nem kímélték. Sziláiul pezsgett a vér a

parasztokban, nem kímélték a mai-« most.

— Figyelem, elvtársak! —« kiáltotta el magát egy félig katona-, félig civilrahába öltözött idegen, Akkor eszméltek fel jobban a muzsikok; Három puskás, kézigráná- tos ember állt előttük.

— Cselekedni kell — beszélt röviden, amelyik vezetőjüknek látszott. — Te szolgálsz itt? — kérdezte Cs. Kovácstól.

— Én.

— Mutasd meg. hol a liszt. Oszd szét mindet,^— szíved szerint.

A drótozott bakancsú, rongyokba csavart lábú muzsikok most már bátran, fiatalosan mozogták. Nem fájt a hideg, nem mart a fagyos sár. Az időközben érkezettekkel hangosakat kurjantva nyomultak be a nagygazda házába. A molnár fogát vicsorgatta s meg akart szabadulni két markos muzsik keze közül.

— Nyughassál! Téged nem hívtak — ejtette erélyes koppintással a puska tusát lába ujjára a mellette vizsgáztató munkás. Ettől is, meg attól is, hogy az első zsák búzákat vidám zsivajjal hordták ki a parasztok, einyujtcttan üvöltözni kezdett Polenka. Még csak rá se néztek.

Mielőtt a liszt-méréshez kezdtek,. a vezető munkás ódáin tétté Cs. Kovácsot.

— Nesze. Itt a malom- és a ház kulcsai. Mától kezdve te leszel ezen a porién a szovjet megbízottja. Te felelsz mindenért.

— Elvtársak! — szólt a többiekhez. Ha végeztetek, hívjátok össze a falut... Földet osztunk.

így érte a magyar hadifoglyot a Nagy Októberi Forradalom.