Szolnok Megyei Néplap, 1955. április (7. évfolyam, 77-7101. szám)
1955-04-03 / 79. szám
ESZTENDŐ k m i m K i ne ismerné a párt által 1945 tavaszán kiadott, a munkásosztály segítségével már élő valósággá vélt jelszót „A föld azé, aki megműveli.* Megyénkben is többemre rúg azoknak a volt nincsteleneknek a száma, kiknek a földosztással kezdődött sorsuk jobbrafordulása. A dolgozó parasztok a volt nagybirtokok felosztásától kezdve állandóan érezték a munkásosztály testvéri segítségét. Hogy rengett a budapesti utca 1946-ban, milyen impozáns látványt nyújtott, legyőzhetetlen erőt sugárzott a munkásosztály tízezreinek egységes kiállása a parasztság mellett: „Földet vissza nem adunk!’1 Mennyi segítő tett, mily ösz- szeforrott erő tanúskodik arról hogy a munkás-paraszt szövetvég vezető ereje a munkásosztály. A jó pénz megteremtése a gépállomások százainak felszerelése, a falu ipari cikkekkel való egyre javuló ellátása a patronázs-mozgalom kifejlődése, mind-mind erről tanús kodik. Ennek a szövetségnek az erejét szilárdítják az állam- polgári kötelességüket becsülettel teljesítő dolgozó parasztok. E szövetség kialakítása fette tehetővé, hogy élni tudtunk a felszabadulás átta nyújtott lehetőségekkel, döntő részben ennek köszönhetjül eredményeinket A Központ Vezetőség márciusi határozata alapján éppen ezért e szövet ség megszilárdítását egyik leg fontosabb feladatnak tekintjük Ok kétszeresen lettek szabadok A boldog 10 eszi n- dőt megelőző években a dolgozókat általíno- san sújtó terhek mellett kétszeresen szenvedtek a nők. Kevesebb bért kaptak a gyárban, mint munkás, több pofont a ku- láknál, mint cseléd és kisebb darab szalonnát. „Finom” lenézésre, egyhelyben topo- gásra voltak ítélve akkor is, ha mérnök vagy tanítónő vált belőlük. Érthető hát, ha olyan nagyon gyorsan, olyan erősen, szinte kézzelfoghatóan megérezték 1945-ben az új élet levegőjében a szabadság örömét. Hiszen kétszeresen szabadultak fel. Mint nők és mint emberek, S ettől kezdve az élet olyan távlatai nyíltak meg előttük, amelyekről talán álmodni sem mertek azelőtt. Ma már nem elégednek meg a háztartás, a gyermek- nevelés problémáinak megoldásával. Élnek a lehetőségekkel, tanulnak, szakmát is és gyermeknevelést is. S helyt kérnek és kapnak az élet minden területén. A végtelenségig lehetne ezt bizonyítani csak a mi megyénk területéről vett példákkal. Már lassan egészen megszokjuk például, hogy tanácstagjaink között olyan sok nő van. De ők, a nők mindig újból és újból boldogok, ha ez eszükbe jut, Mert nem feledik a múltat. Elmékeznek mint a karcagiak szeretett Csabai nénije, aki tizenöt élő gyermek édesanyja: „Az urammal együtt napi 20 órát dolgoztunk a múltban, s mégis milyen keservesen neveltük gyermekeinket. Iskoláztatásukról álmodni sem mertünk.“ Ma Csabai néni gyermekei között négy egyetemi hallgató, egy üzemigazgató van. Ű maga pedig Karcag város tanácstagja. Rövid élettörténetében egy nemzet asszonyainak megváltozott élete sűrűsödik. Sr/ymáié legít&e. Évszázadokon át sok vér folyt ebben az országban a földért Tíz évvel ezelőtt a Szovjetunió hős harcosai áldozták életüket érte. — 1945-ben a volt zsellérek, kispa- rasztok véglegesen birtokukba vették a földet, s a Szovjetunió segítségével, a párt vezetésével elindultak a szabad élet útján. A földbirtokosok maradványai, majd a kulákság elleni harcokban, a megszerzett föld megtartásáért folyó küzdelmekben a dolgozó parasztság is felzárkózott a párt mögé. Hét évvel ezelőtt pedig elindult a jólétet, felemelkedést biztosító nagyüzemi, szövetkezeti gazdálkodás útján: Ma már sok ezer dolgozó paraszt család tagja Szolnok megyében is a termelőszövetkezeteknek. A szövetkezeti parasztok erősítik kapcsolataikat az egyéni gazdákSZOLNOK — 1955 kai. Gépekkel, vetőmaggal, szaktanáccsal segítik őket, hogy a tíz évvel ezelőtt megszerzett szabad élet építését ők is könnyebben végezhessék. Szép példáját mutatja ennek a cserkeszőllői termelési bizottság tevékenysége. A Vas Zoltán termelőszövetkezet tagjai a termelési bizottságban éppoly gonddal intézik az egyéni gazdák ügyeit, mintha saját szövetkezetükről lenne szó. Hiszen a ma még egyénileg gazdálkodó dolgozó parasztokból lesznek a szövetkezet tagjai. Cserkeszőllő az együttműködés folytán a kunszentmártoni járás községeinek felszabadulási versenyében az elsők között van. Az egyéni gazdák gyakran ellátogatnak a tsz-be, s az utóbbi napokban hárman felvételüket kérték, Kuliúrforradalmunk Pusztamonostoron a fel zabadulás óta 600 személyes kulturház, 250 embert befogadó mozi épült. És az a község, ahol a múltban legjobb esetben kalandáriumot olvastak, ma több mint 600 kötetes könyvtárral rendelkezik, amelynek 450 olvasója van. 10 évvel ezelőtt 4 rádió volt, ma 160 és több mint 300 az újság előfizetők száma. A községben 4 kulturcsoport is működik. A 63 éves Szentgyörgyi János bácsi és a 62 éves Lengyel néni csaknem elfelejtett népénekekre, táncokra tanítja a fiatalokat és maga is beáll a táncosok közé. | Pusztamonostoron az új élet talaján kivirágzóit, a tudást, szépséget i szolgáló kultúra. JMniha csak tegnap történt volna, úgy él a tagok emlékezetében az a késő délutáni nap, amikor 1950 őszén a szovjet kárpátukrajnai kolhozok követei meglátogatták a falu népét. A vendégek váratlanul érkeztek. — Még a mai napig sem tudom, hogy történhetett, de félóra alatt az egfjsz falu megtudta, hogy vendégeink vannak. Az emberek letették szerszámaikat és jöttek tizes- huszas csoportokban a DÉFOSZ helyisége elé. Gojsza bácsi így emlékezik vissza a magyar és a szovjet emberek őszinte barátságának egy szép megnyilvánulására. A asovjet kárpátukrajnai küldöttek abban az időben a legjobbkor érkeztek, mert Gojsza Jánossal, a volt vöröskato- naval az élen, pár héttel azelőtt, augusztus 20-án akta le a jászapáti másfélezer holdas AV:otmány tsz alapját néhány dolgozó paraszt. Újat kezdtek, s már az elßö lépéseket is könnyebben tették, _ mert a szovjet küldöttektől sok hasznos tanácsot kaptak. Elavult termelési formákkal akkor szakítottak előIkMtóntmk édzö mftdMjdifitokai szőr. Akkor kezdődött az a nagy változás, hogy az állattenyésztésben, a tehenészetben bevezették az egyedi takarmányozást, megteremtették a mesterséges borjúnevelés alapfeltételeit. — Három nagyon fontos tanácsot azonnal a gyakorlatban próbáltunk ki. Méghozzá igen jó eredménnyel — emlékezett vissza az öt évvel ezelőtti időre Gojsza elvtárs. — Régen a zabot csak tisztán vetették a jászsági gazdák, s általában 6—7 mázsás termést adott holdanként. A szovjet elvtársak szóvátették, hogy próbálják meg árpával keverni. Náluk ez a módszer igen jól bevált. Úgy is történt, s azóta évről évre zab- és árpakeveréket vetnek. Ilymódon 20—22 mázsás termést takarítanak be holdanként a régi 6—7 mázsával szemben, A. kukoricatermés átlaga is 15—16 mázsa között mozgott. Az Alkotmány tsz-ben 1950 óta hibrid magot vetnek, biztosítják a gondos növény- ápolást s nem ritka a 25-= 30 mázsás termés sem. A tagoknak tavaly is 6 kilogramm kukorica jutott minden munkaegységre. Azelőtt a vetőmagot úgy vetették el, ahogy a gépből kijött, A szovjet elvtársak látogatása óta más a helyzet. Csak gondosan kitisztított és előcsirázla- tott vetőmag kerül a földbe. Jó eredménnyel alkalmazzák évről évre a kenyérgabonafélék fej-, illetve felültrágyázását. — Ezek a módszerek természetesen a közös gazdaság erősödését szolgálják. Mosolyogva mondta az öreg Gojsza János, hogy mit jelentett az Alkotmány tsz tagjainak a szovjet elvtársak okos, baráti tanácsa. „Ruhával és élelemmel sohasem vagyunk megszorulva, még most is 50 mázsa csövts- kukorica nyomja padlásom. így van ez valamennyi szorgalmas tagtársamnál." Alig telt el öt esztendő a szovjet elvtársak és a jászapáti dolgozó parasztok találkozója óta. Mvdri elvtárs, ß szövetkezet ag- ronómusa, aki megírta a tsz történetéi, írása végén ezeket a sorokat rótta papírra: ' „A szovjet példa nyomán sok új eljárás honosodott meg, bár földjeink széttagoltsága fékezi az új módszerek széleskörű alkalmazását, mégis hatalmas eredményeink vannak. S ezt legjobban a tagok élete tükrözi. Az elmúlt évben minden család vágott hízót, néhol hármat is, ruhából nincs hiány, sokan házat, új bútort vásároltak. Évről évre jobban élünk”. Amikor a jászsági ember csordultig van szeretettel, akkor barátait, testvéreit egyszerű, de szív- bőlfakadó mondattal üdvözli. így kezdte annakidején üdvözlését Gojsza elvtárs a szovjet vendégek előtt. S aki 11 évvel ezelőtt szüleivel együtt maga is más tarlójának volt a nyomorultja, s akinek ma az a legnagyobb boldogsága, hogy egyenes derékkal jár a szövetkezett gazda édesapja — az újságíró, aki ezeket a sorokat leírta, a jászapátiak forró szivével együtt mondja: szabadságunk éltetői, drága szovjet emberek, köszöntünk édes mindnyájatokat. SZEKULITY PÉTER „Minden hatalom a dolgozó népé!" Rákosi Mátyás elvtárs 1959 Vili. 17-én a parlament elé terjesztette a dolgozó nép Alkotmányát Űj gyárak épültek: a Jászberényi Aprítógépgyár, a lózejrvár A kénen a Tiszamenti Vegyiművek Szolnoki Cellu egy része. A dolgozók választott küldötteik útján gyakoroljak a hatalmat. Tgy szavaztak a dolgozók az első tanácsválaszt áskor. i „A legfőbb érték — av. ember.“ Most, április 4-éu adják át rendeltetésének az új, modem megyei rendelőintézetet,