Szolnok Megyei Néplap, 1955. január (7. évfolyam, 1-25. szám)

1955-01-01 / 1. szám

2 SZOLNOKMEGYEl NÉPLAP 1955 január 1. MÚLT Régi szolnoki újságokban lapozgattunk, s onnan ír­tuk ki — szó szerint — egy pár sort. Idézzük mellé a jelent, a tények, számok megdönthetetlen erejével, s az emberek szilárd, megcáfolhatatlan, mindennél ékesebben beszélő, maguk küldte írásaival — leve­leikkel. Nemieti jövőnk, 1938. január 29. „Magyarországból az idén kb. hatezer magyar me­zőgazdasági munkás, 5.7 . fog Németországba kimenni mezőgazdasági munkára, akiket ezúttal egy-két tarto­mányba fognak összevonni, hogy ezáltal egységesebb, könnyebb legyen vezetésük és ellenőrzésük. A tobor­zás február 11-ike felé kezdik meg“. Az 1939. november 7-i számban .......... a mezőgaz­da sági cselédek, a földnélküli mezőgazdasági mun­kások, a törpebirtokosok és ezek családtagjai egy 3 milliós tömeget tesznek ki. Mivel azonban annyi föld nincsen Magyarországon, hogy mindenkinek életké­pes nagyságú üzemet lehetne juttatni...“ 1954. A megyei tanács mezőgazdasági osztályának hivatalos adataiból Csak megyénkben 4392 gazdasági cseléd, 14.483 me- zőgazlasági munkás, 5.7X1 törpebirtokos, 876 kisbir­tokos, ezenkívül mezőgazdasági iparosok és mások kaptak földet. A föld azé lett, aki megműveli, s ju­tott mindenkinek. Összesen 182.916 katasztrális hold fiúdét osztottunk fel. A kormányprogramm után a tar­talékföldekből ki-haszonbérbe és haszonbérbe adtunk inég 38.432 kh. földet. Nép'ap 1953. október 27. „Itt szeretném elmondani, hogy milyen sok jót kap­tam én a felszabadulás óta államunktól. Először földhöz juttatott mint sokszázezer dolgozó parasztot. 15 hold földön gazdálkodom. Az idén 10 százalékos beadási kedvezményben részesültem, amiből az árle- • szállítás óta még többet tudok vásárolni. Még ezen felül is sokat juttatott államunk nem csak nekem, hanem minden dolgozó paraszt társamnak. (Gőz Ist­ván, Törökszentmiklós, Kusán dűlő)“. Nemzeti Jövőnk 1938. november lő. „A város hozzálát a téli napköziotthonok felállításá­hoz, sajnos azonban mindezideig nem sikerült meg­felelő helyiségekre akadni“. Szolnok város területén 1954-ben 15 napköziottho­nos óvóda és napköziotthon működik. Nemzeti Jövőnk 1938. november 22. ,,Mezőtúron erőteljes mozgalom indult meg köz­kórház felállítására, hiszen tarthatatlan állapot az, hogy 330.000 kh. terüket I60.000 főnyi lakossága to­vább is kórház nélkül maradjon“. Kórházat csak a felszabadulás után kapott Mező­túr. Jelenleg 170 ággyal működik. Néplap 1953. november 3. „Az elmúlt esztendőkben megváltozott Mezőtúr. A vasútállomás mellett park köszönti az érkezőket. A szűkös lakásviszonyok felszámolása érdekében a Réke- telepen 71 új lakást építünk. A telenen elkészültek a gvaloirlárók. Az újvárosi orvosi lakás, a Haladás tsz. bekötőútja, az ű.i mentőkocsi, a kórház új, korszerű belgyógyászati részlege, befogadóképességének növe­kedése. — egy-egv állomása a város fejlődésének. TJ.f bölcsődék és napköziotthonok létesültek. Jelenleg a Rákóczi úton énül egy hetvenöt személyes óvoda. (Molnár Ernő Mezőtúr) Nemzeti Jövőnk 1938. augusztus 22. „A katolikus karitász Szent Ferenc utcai helyiségé­ben, hétfőn délben megnyílt az „egytál étel“ akció ahol 400 rászorult kap az Eucharisztikus kongresszus hetében ebédet,“ Ugyanabban a számban... „A helyőrség tisztikara f. hó 28-án, szombat este bajtársi vacsorát rendez... A vacsora kezdete f. hó 28-án este pontban 8 órakor, öltözet: formaruha, vagy sötét útcai ruha. Ételsor: gulyás és túróscsusza“. Nemzeti Jövőnk 1937. november 10. szerda. „... a Szolnoki Papírgyár üzemét egyébként ezen a héten leállították és ezzel kapcsolatban 1600 munkás elbccsájtása vált szükségessé. A Szolnoki Papírgyár územbesziintetésére azért került sort. mert az ezévi belföldi papírszükséglet már le van fedezve és így megrendelésekre ezidöszerint a gyár nem is számít­hat“. Néplap 1953. december 28. „Az 1953-as tervév végéhez közeledünk. A Papír­gyár dolgozói már az 1954. éiv megkezdésére készül­nek. Az új tervév még nagyobb feladatok elé állítja üzemünk minden dolgozóját, hisz még több papírt kell gyártani a népgazdaság részére. Jobb munkára ser­kent bennünket az is, hogy a SzalmaceKulózegyár már üzemiben lesz az új tervévben. (Gál Pál igaz­gató)“. Nemzeti Jövőnk 1938. szeptember 3. „Helyszűke miatt több mint 100 szolnoki diákot nem vettek fel a polgári fiúiskolába.“ Néplap 1953. október 30. ,,A nyáron jelentkeztem felvételre a tiszaföldvárl gimnáziumba. A beiratkozásikor megtudtuk, olyan sok a jelentkező az első osztályba, hogy két elsőosztályt kellene indítani. Ehhez azonban a gimnáziumban nincs elegendő tanterem. Amikor az iskolaév meg­kezdődött mégis minket már kész tanterem várt. Az iskola szomszédságában lévő épület egyik helyiségét építették át és rendezték be tanteremnek. Bizonv sok gonddal, vesződséggel járt mindez azoknak, akik fá­radoztak megvalósításéin. Az új tanterem létrehozá­sában is tükröződik államunk gondoskodása rólunk, az ifjúságról. Ha ez a tanterem nem nyílt volna meg harminc- hattal kevesebb tanulót vehettek volna fel az isko­lába. (Szabó Karelin 1/b. o. Tiszaföldvárl. Nemieti Jövőnk 193ő. június 17. „A Fogoly u. 4. sz. házban lakik hat apró gyerme­kével Nobik Antalné munkái asszony. A legkisebb gyermek 5 hónapos, a legidősebb tízéves. Férje hóna­pok éta kórházban fekszik, s a szerencsétlen asszony azóta a, legelképesztőbb nyomorban sínylődik család­jával.“ (öngyilkossági kísérlete után így beszélt) „Pénteken egy pengő segélyt kaptam a várostól. Hat gyermeknek kellett enni adni belőle. Ma reggel már egy falat kenyér sem volt a háznál. A szivem majd megszakadt, amikor azt kellett mondani az éhségről panaszkodó gyermekeimnek, hogy — nincs“. Néplap 1953. október 22. „Nem is tudom, hogyan köszönhetem meg államunk­nak szerető gondoskodását, amelyben minket nagy­családos anyákat részesít. — A múltban szenvedés, nyomorúság, szégyen volt sok gyermeket nevelni Népi demokratikus kormányunk pedig segít és meg­becsüléssel vesz körül bennünket. Kapjuk rendesen a családipótlékot s amiért hét gyermeket neveltem fel ezer forint jutalmat kaptam.', a napokban.., (Pozso­nyi Istvánné, Túrkeve)“. Az utolsó szót a francia nép mondja *ki Yalamennvien leültet a széles asztal köré. Az ablakon túl a ?? ' januári nap világított. Párizs zümmögött. A tárgyalás fran­cia elnöke megsímoítatta ősz haiát. Tenyere megizzadt. Hangira kissé megremegett, amikor a hadüavmiri isztérium és a vezérkar nevében üdvözölte a két német vendéget. Jacques Momlbert alezredes úgv for­dított franciából németre, mint egy pontosan működő automata- A francia tábornok halkan beszélt. — Elhatároztatott, hogy gyakorlatban is mérlegelni kell a nyugat­német katonai egységek besorolását a nyugati haderőkbe. — A tol-* rnács fordított, de közben, valami más jutott eszébe. Tizennyolc éves Nyelveket tanul a Sorbomne-on. Párizsból gyak­ran utazik a nagybátyjához Cambrai melletti faluba. Odavonzza a tanító leánya. Josephine, a legszebb flamdriaí szőkeség, akit csak valaha is látott­Hitler Adolf gépesített hadainak utolsó kis alakulata vonult ki. Az első motorkerékpár kocsiiában a balálfeies parancsnok ült. Meg­állást intett és leszállt. A tanító tvú'kjai megnyerték tetszését. Gép­pisztolyából lövöldözni kezdett ráiuk. A fiú — a tolmács— látta, hogy Josephine kiszalad, kiabál és öklével fenvegetődzik. — Nicht, nicht, du Schwein! A tiszt a lányra nézett, a géppisztolyt óvatosan az oldalkocsi fenekére helyezte. Ezután kinvuitotta hosszú kariát és elkapta Jose­phine torkát. A lány már nem kiáltozott. A német körülnézett és az iskola mellett egv sarokkövet Pillantott meg. Josephinet nyakánál foev egészen a sarokkőig vonszolta, azután szó nélkül többször egy­másután a kőhöz verte a feiét. Mire a fiú kirohant a ház elé a lány holtan feküdt a sarokkő mellett. A férfi, aki agyonverte, éppen akkor ült fel a kerékpárra. Mornbart alezredes, a tolmács már nem hallotta a. tárgyalást. Sápadt volt és úgy látszott, alig áll a lábán. Mégis biztos kézzel az asztalra hai'totta tőrét és kiment. Még aznap délben visszautazott Flandriába. A ^írji hó ájjt.*’ ... (F. KUBKA‘ R'^almas tare\alas c. novellaiaDoi). És most 1954 végén a francia nemzetgyűlés megszavazta az új Wehrmacht felállítását. Vannak Franciaország mostani urai kö­zött olyanok, akik azt hiszik, hogy Mombert alezredes, parti- zánparancsnck távozása a fran­cia vezérkarból nem jelent sem­mit. Csalással és fenyegetőzéssel, zsarolással és machinációkkal szavaztak a nép ellen. A francia nép ellen, mely még nem felej­tette el a Jbsephinek halálát, a rö­högő gyilkosokat. Nemcsak Mom­bert alezredes nem felejtett. Bizonyítja, hogy a szánalmas többséget is igen nehezen sike­rült megszerezniük az amerikai politikai francia szekértolóinak. Pedig mint annyiszor már, most sem riadtak vissza semmiféle „érvektől’1. S persze nem kellett egyedül „küzdeniök“. Volt egy­két jó szava a képviselőkhöz Washingtonnak és Angliának. — Washington mi mással hozakod­hatott volna elő, mint a fegyve­rekkel, mint azzal, hogy ha nem szavaznak, akkor is felfegyverzi Nyugat-Németországot, csalt ép­pen az Európai Unión keretein kívül. Ez persze nem igaz, hi­szen Franciaország belegyezése nélkül nem történhet meg; vétó­joga van az Atlanti Tanácsban s egyike a Nyugat-Németországot megszállva tartó országoknak. Anglia ijesztgetései furcsák. „El­utasítás esetén magára hagyja a német militarizmussal szemben Franciaországot”. — Mi lenne, ha nem lenne ilyen militarizmus? — kérdi jog­gal a francia nép, amelynek har­ca a szavazás után sem szűnt meg, sőt minden eddiginél ma­gasabbra fog lángolni, ahogyan ezt az utolsó két nap fokozódó tüntetései, tiltakozásai igazolják. A végleges döntés persze a nép kezében van. A nép pedig nem várja öl/betett kezekikell hogy is­mét rombolás, pusztítás, a fran­cia hazafiak legjobbjainak gyil­kolása, a haza vérbefojtása be- következzék. Szavaztak a nép akarata ellen, de — a Combat című francialap szavai nagyon is híven fejezik ki a való helyzetet: „Nagyon is vakmerőnek kel. lennie annak, aki azt akarná ál­lítani, hogy ez a bizalmi szava­zás, akármilyen formában is, a francia nép igazi akaratának ki­fejezője. Nyugat Berlinben á'lomásozó francia tisztek tiltakozása Nyugat-Német ország felfegyverzése ellen Berlin (ADN) a Nyugat-Berlir francia övezetében állomásozó francia haderők katonái és tisztjei r.apok óta élénken tárgyalják a francia nemzetgyűlés ratifikációs vitáját. A katonák és a tisztek nagyrésze félreérthetetlenül kijel­entette, hogy szembehelyezkedik Nyugat-Nérr.etország újrafelfsgy- verzésével. Rámutattak, hogy nem hajlandók az oradouri gyilkosok­kal együtt szolgálni a NATO tábornokok parancsnoksága alatt, (MTI). Baksa Jani bácsi a tanácsvá­lasztásokat követő hét. csütörtökén odaszólt a legkisebb fiának, Gyur­kának: — Hallod-e. Menj végig az út- cán. szólj be a szomszédokhoz, hogy holnap estére egy kis tanyá- zásra elvárom őket. Gyurka már ugrott is, mint a kötélen a csikó. — Várjál te, — mordult rá az apja. — Még nem soroltam el mindent. Mondd meg mindegyik­nek külön-külön, hogy fontos do­logról lesz szó. A gyerek keze már a kilincsen volt. úgy hadarta: — Megmondom, hogy fontos do­logról lesz szó. — És lenyomta a kilincset. — Hová szaladsz hé? Ha Nagy Jóska nem lesz odahaza, akkor mond meg az anyjának, hogy ő jöjjön el a tanyázásra. Na most- már mehetsz. Másnap este a rövid utca lakói *— számszerint tízen — ott üldögél­lek a házban. «Baksa néni szíves unszolása nyomán komótosan rág­va a tavalyi szárazkolbászt. Valamirevaló parasztember ilyen­kor dicséri a kolbászt, elmeséli, hogy éppen mast húsz esztendeié 1934. decemberében milyen is volt az időjárás, hányat fialt az előha- sú kocája, szóval mindenről beszél, csak éppen arról nem, ami legjob­ban fúria az oldalát: hogy hát Baksa bátyánk miért is hívatta őket tanyázásra. Mindennek sora van. mint a jó disznótornak. Egyszer annak is el­jött az ideje, hogy Jani bácsi e'ő- hozakodion a dologgal. Elő is ho­zakodott. csak há* a többiek elő­ször nem vették észre. — Esős telünk van — így Jani bácsi. — Bolond egy idő. — Bólogatott Beneze sógor. A JARDA — Ilyet sem értem mostanában. — Csóválta a fejét az öreg Nagy. — Ronda nagy sár van — srófolt egyet Baksa. — Még a kutyának is csizma kéne, hogy a kerítéshez rr énjén ugatni: nevetett a harmadik szom­széd, a hosszú Fehér Bálint. — Járda meg nincsen vezette kézen a gondolatokat Jani bácsi. Erre vagy öten, hatan horkan- tottak fel egyszerre: • — Hiába kérjük évek óta. — Nincs arra a tanácsnak gond­ja. — Bezzeg a Lejtő úlcát kikövez­ték. — Belenyuvadunk ebbe a sárba. Mikor a vendégek kifogytak a szuszból, Baksa bácsi kibökte: — Járdát kéne csinálni. A többiek rámeredtek, ő meg gyorsan tovább: — Téglát ad a tanács, mi meg a munkát. Ki-ki megcsinálja a ma­ga portája előtt. — Csend lett. Nerc' kis dolog az ilyesmi. Jó, jó, nem nagy fáradtság azt a két sor téglát lerakni, de hát... Mi csináljuk, mikor addig az államtól vártuk? A vendégek először a csiz­májukat nézték, de azok is csak azt mondták, hogy nagyon elkelne a járda, így inkább feljebb emelték a fejüket és a falat kémlelték, mintha a fényképen lévő fiatal Baksa közvitéztől várnának taná­csot. Baksa bátyánk tudta, hogy ilyen­kor a hosszú gondolkodás rossz tanácsadó. Hát megszólalt: — Magunknak csináljuk. Hát ez igaz, mert végeredmény­ben egy kis munkával meg lehet csinálni a járdát, hanem inkább arról van szó, hogy feladják-e azt a régi álláspontjukat, hogy csinál­tassa meg a község. Ez motoszkált a fejekbe, de szólni senki sem szólt. — A hosszúútcabeliek már teg­nap elhatározták, hogy megcsinál­ják, — vetette oda Jani bácsi. Ez már mindjárt más. Ha a hossz úútcabeliek megcsinálják, akkor a rövidútcabeliek sem ma­radhatnak szégyenben. Utóvégre itt is laknak olyan jó gazdaemberek, mint ott. (W. Nagymé menten ki is mond­ta: — Miért ne csinálnánk? Nem kerül pénzbe. Ha asszcmyi beszéd, mégis csak okos, mert ez a dolog veleje. — Meg télidő van, úgyis rá­érünk, kontrázott Beneze sógor. Ez is igaz, tehát rá lehet bólin­tani, az egész járdacsinálási ügyre. Még örülnek is, hogy nem kell sem.1 egymással, sem önmagunkkal hosszasan vitázni. Még hátra volt a téglaszállítás. özv. Nagyné egyszeriben kibökte. •— Akinek kocsija, lova van, az hordja ide a téglát. A Jóska is hoz egy fordulóval. Ezzel a járdaügy el lett dönt­ve, illetve. i ? Nagy Jóska mikor késő este ha­zajött a fuvarból, akkor tudta meg a dolgot. Egy darabig nem szólt semmit, csak egyre morcosabb kémpel villázta a túróstésztát. Vé­gül mikor már ráncot vetett a homloka is. mogorván kibökte: ■— Már pedig én nem hozok tég­lát, nem építek járdát. — Az anyja megrökönyödött: — Miért már te? ■— Mert nem mulasztok el egy napi fuvart. s. Mert csináltassa meg a tanács a járdát. Annak a dolga. Nem volt rossz gyerek ez a Jós­ka, csak hát a maga fiatalságában kissé rátarti és önfejű. Ha egyszer valamit a fejébe vett, nehéz volt onnét kiverni. így aztán a rövidútcabeliek nél­küle fogtak hozzá a járdacsinálás- hoz. Karácsony előtt egy héttel, már minden ház előtt le volt rakva a tégla, csak a Nagyék portája szégyenkezett a gazda miatt. Karácsony vasárnapján bál volt a gazdakörben. Nagy Jóska, mint afféle javalegény felhúzta az új ünneplőjét, meg a tükröscsiz­mát. Szóval kihúzta magát. Amint belépett a gazdakörbe, Baksa bá­csiba ütközött. Az végig nézett raj­ta és hümmögött. *— Szép új ünneplőd van Jóska, de a csizmád bizony nagyon sáros. Mi az timálatok nincsen járda? Jóska úgy kerülte az útcabelieit, mint puli a botot, amellyel egy­szer a vékonyára húztak. Csak ép­pen a szomszédját nem kerülte el, a Beneze Pannit, Mert Jóska csalt elámult, amikor meglátta. Olyanok ezek a 16—17 éves lányok, mint a muskátlik. Este még csak zöld bimbó látszik belőle, reggelre meg pirosban lán­gol az egész. Hát máról ho’napra ilyen gyönyörűséges virágszállá szépült ez a Beneze Panni. Jóska nem győzte rámereszteni a szemét. Éjfél körül meg már úgy bizser- gett a szive, ha táncközbe Panni dereka köré fogta a karját, mint­ha, Egy óra körül Jóska és Panni együtt indultak hazafelé. Hej de nagy áldás ilyenkor a sári Mert hát átkelőknél, sötétebb útca- részeknél meg lehet fogni Panni kezét, a vállát: •— Ide lépj Panni., — Megfoglak, nehogy elcsússz. — Itt a kezem, majd átvezetlek. Hanem a Rövid útcában a Jóska mérgelődni kezdett magában: „A mindenségit, hogy milyen keskeny- re csinálták ezt a járdát. Nem fér el rajta két ember egymás mel­lett“. Csak akkor derült fel amikor a maga portája elé értek. Itt nincsen tégla, a járda egész szélességében járni lehet. Ennélfogva oda lehet menni Panni mellé, s azt mondani: 1— Ta Panni én.., De Panni sohasem tudta meg, hogy Jóska akkor este mit akart mondani. Ugyanis a hosszú legény a következő pillanatban elcsúszott, teljes hosszában elvágódoft, és ... S beHehempergőzött a vizesárokba. Panni rémülten állt meg, nézte a pocsolyából kikecmer_,ő legényt. Először komoly sajnálkozással, azután hamvas arca egyre jobban kerekedett, pirosodott, végül ki­pukkadt a nevetés. Nevetett, neve­tett, pedig nem is akarta, f Harmadnap látják a szom­szédok, hogy a Jóska a két szürké­jével téglát fuvaroz a házhoz. A negyedik napon ott térdepel a por­tájuk előtt, s rakja a téglát. De nem kétsorosán, hanem négyesível. Nem egyszemélyes, hanem kétsze­mélyes járdát épít.., 3aksa bácsi szerint azért, mert Szilveszterkor is haza kell kisémi a Pannit. Baksa bácsi pedig okos ember, nem véletlenül választották tanács'­u^nak.i 1 Tóth Koméi

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents