Szolnok Megyei Néplap, 1954. december (6. évfolyam, 283-308. szám)

1954-12-21 / 300. szám

MEGYEI'PARTBIZ OTTS AG ES A MEGYEI TANÁCS LAPJA VI. évfolyam, 300. szám Ara 50 fillér 1954 december 21., kedd A4 együnk dolgozói nevében szeretettel köszöntjük a Debrecenben ülésező Országgyűlést! Felejthetetlen évforduló Vjáa Debrecenben ünnepi ülést tartanak dolgozó népünk kép­' 1 viselői. Az Országgyűlés — és veLe együtt egész dolgozó népünk — 1944 december 21-re emlékezik. Ma tíz éve, hogy az öreg Kollégium falai között megalakult az Ideiglenes Nemzetgyűlés. Miért jelentős számunkra ez a történelmi dátum? Azért, mert az Ideiglenes Nemzetgyűlés létrejöttével hazánk az önálló nemzeti lét útjára lépett. A másnap megalakult Ideiglenes Nemzeti Kormány nyilatkozata kimondta: ,,Rákóczi és Kossuth nagy hagyományaihoz híven az Ideiglenes Kormány egyszer s mindenkorra szakít az országot évszázadokon át leigázó német elnyomókkal.. Tehát új életünk kezdetének történelmi dátuma 1944 december 21. Tíz évvel ezelőtt vált valóra négy évszázad küzdelme a magyar szabadságért. Ezt a szabadságot olyan körülmények között értük meg, amely már-már a Szózat megrendítő sorait idézte: „S a sírt, hol nemzet süllyed el.. [he nem süllyedtünk el a vér, a romok, a pusztító düh ten­w aeré-ben. Nem süllyedtünk, el, mert a Szovjet Hadsereg fel­szabadítóként lépett hazánk földjére. Az az erő, amely Magyarország területén Debrecen alatt, Budapest körül olyan megsemmisítő csapá­sokat mért a fasiszta rablókra, a frontok mögött bölcs szóval, anyagi Segítséggel, baráti jóakarattal egyengette a rom.ok közötti utat, hegy megtanuljunk a saját lábunkon járni. Nem süllyedtünk el, mert vök erő, amely megmutatta a pusz­tulásból egyedüli kivezető helyes utat. Ez az erő jövőbelátó bölcses­séggel. tettekkel, bízva a nép rendíthetetlen szabadságvágyában, for­radalmi erejében, alkotó energiájában, a nemzet élére állt: a Magyar Kommunisták Pártja. F z az erő vezette vissza a n-unkást a gyárba, hogy éhezve, fázva, úgyszólván a tíz körmével kaparja ki a gépeiket a romok alól és állítsa azokat ismét munkába, a párt volt az, amely erőt, biza­kodást öntött a parasztokba ahhoz, hogyha késve is, de vessék el a jövőévi kenyér magvát. Az értei tnjség legjobbjai a párt hívó sza­vára állították tudásukat az újjáépítés szolgálatába. A kommunis­ták szava nyomán alakultak meg a falvakban a Nemzeti Bizottsá­gok, amelyek a dolgozó pép nevében átvették , a hatalmat, amelyek Irányításával a földosztó bizottságok kákarózták a földesúri birto­kokat. Történelmünk egyik legszebb legfelemelőbb hónapjai voltak ezek. Most jött létre először a, legnőiesebb népi összefogás. Most —> a párt hívó, okos szava nyomán értette meg a munkás és a pa­raszt, hogy milyen erő rejlik abbani hogy egyesül. És ez az összefo­gás lett az elmúlt 10 év minden sikerének és győzelmének alapja. Az ünneplés mindig emléket js jelent és az emlékezésnek mindig megvannak a tanulságai. A legfőbb tanulság pedig az, ha 10 évvel ezelőtt csakis a pá^ vezetésével, a munkás-paraszt szövetség és a legszélesebb népi összefogás megteremtésével győz­tük le a nemzeti megsemmisülés veszélyét, akkor most is csak ezek­kel az erőkkel tudjuk valóraváltanj kitűzött törekvéseinket. , Jelen viszonyok között a párt vezette Hazafias Népfront az az erő, amely meg tudja és meg fogja valósítani a júniusi programmot: a felemelkedés, a jólét, a függetlenség pregrammját. A feladatok ma sem kisebbek, mint 10 évvel ezelőtt. Akikor a piisz+a létért harcol­tunk. Most: virágzó, erős jiazát akarunk teremteni. Tíz évvel ezelőtt a párt a felszabadulás első perceiben létrehozott Magyar Nemzeti Függetlenségi Front elé azt a feladatot tűzte, hogy minden erőt moz­gósítson a fasizmus elleni harcra, a Hazafias Népfrontnak most az a feladata, hogy összefogva népünk alkotó erejét magas színvonalra emelje hazánk jólétét. És ez egyúttal azt is jelenti, hogy harcolunk a ^ hazánk békéjét, függetlenségét veszélyeztető német úirafelfegyver- zés ellen, hogy meghiúsítjuk az imperialisták minden törekvését, — amellyel hazánkat ismét a nemzeti megsemmisülésbe szeretnék ta­szítani. 1944 december 21; az új, független és szabad népi demokra­tikus Magyarország születésének napja. Lélekben valameny- nyien ott vagyunk a debreceni öreg Kollégium nagytermében és kép­viselőinkkel együtt megfogadjuk: megőrizzük hazánk szabadságát, — erős nemzetet teremtünk magunk és gyermekeink számára! Tíz évvel ezelőtt született meg a nép első parlament je /'hrszégunk egyrészét még fasiszta csizmák taposták, a nép Lré többsége még igában vo It, amikor 10 esztendővel ezelőtt, 1944 december 21-én összeült Debrecenben az első igazán szabad Ideiglenes Nemzetgyűlés. A Magyar Kommunista Párt hívta életre, hogy elindítsa vele hazánkat egy szebb, boldogabb jövő felé. Itt ve­tették meg a földreform alapját, s a magyar paraszt ma a föld ura. Itt beszéltek először nyíltan a nr.unkásnatk a hatalomról, s ma a mun­kás a haza vezetője. Itt hangzott el először nyíltan: Szabad magyar hazát —, s ma szabad haza, szabad népe építi nagyszerű jelenét, még szebb jövőjét. Erről az első szabad nemzetgyűlés jelentőségéről beszélgettünk néhány szolnoki dolgozóval. FARKAS GYÖRGY mtmkás a harc akkor, a nén-eteket verték, — A Tiszántúl már osztották a földeket. A nép első parlamentje Az S. Pál csatornaépítő brigád tanyáján együtt találjuk munka után a nagy családot. Á Gábor Áron-téri munkásszállás szobáiban készülődnek vacsorára az idősebb­jei, a fiatalabbjai már vasalt nad­rágban, gondosan fésülködve „el­felé" veszik az irányt hazulról. Valóban nagy családnak lehet ne­vezni az 56 tagú brigádot. S. Pál testvér is csak négy van itt együtt. A többiek is egy faluból valók s valair ennyien szegről-végről roko­nok is. Tulajdonképpen azért vendéges­kedtünk náluk a munkahelyi párt- titkárral, hegy meghívjuk Sírét ked­den estére a Petőfi-kulturotthonba. — Mi lesz ott? — érdeklődnek azonnal több felől is. — Holnap lesz tíz éve, hogy Deb­recenben megalakult az Ideiglenes Nemzetgyűlés. Erről emlékezünk meg, Azután elbeszélgetünk a nem­zetközi helyzetiül is. Filmvetítés is lesz utána. Egy darabig néma csend a vá­lasz. Talán tíz év előtti emlékeik között keresgélnek a szaktársak, vagy azt célozgatják, hogyan lehet legakkurátusabban fölidézni ezeket a nevezetes időket. S.' Pál Gyurka a szekrényébe rakodik némán. Az ő gondolatai még nem nyúlnak olyan messzire vissza. Nehéz el­képzelni, erről az erős, vállas le­gényről, hegy 12 éves siheder volt abban az időben még. Szótlanul bajlódnak a főzőcskével az öreg szakik is. Végül egy értelmesarcú fiatal­ember kap a beszédbe: Farkas György. Fényesrecsiszolt csizmája orrát nézi eleinte —, nem-e az idősebbektől veszi el a szót. — Én emlékszem rrég elvtársak, mintha csak most volna. így tél elején tudtuk meg, hogy Debrecen­ben már bontogatja szárnyalt az új alkotmányos Magyarország, meg­alakult az Ideiglenes Nemzetgyű­lés. A Dunántúl még javában folyt adta. Gondoltuk akkor apámmal: nekünk is jó volna egy darabka abból a juttatott földből. Kaptunk Is később két holdat. S ebből él­tünk sokáig. — Szóval 10 év előtt rakták le az alkotmányos alapot s erre épí­tettünk fél sok mindent azóta. Én szeretettel gondolok vissza rá min­dig. Nem csak a föld miatt. Most ipari munkás vagyok, de úgy ér­zett ■, jó életünk gyökerei Debre­cenbe nyúlnak vissza. — A nyáron volt eset, hogy kö­zel 1900 forintot kerestem csatorna­építésen. Most télen is 1000 forin­ton felül keresünk. Munka is van bőven, nem kell rá várni. Persze, hibák is vannak még itt körülöt­tem is, meg a mezőgazdaság köi_l is, de mi ez mind a fejlődéshez képest, amit tíz év alatt megtet­tünk. * Farkas György szavait rregtold- ják, kiegészítik közbén. Mindenki­nek van hozzátoldani valója. Mikor eljövünk, S. Pál György is csak így búcsúzik: „Elmegyünk délután arra a megemlékezésre.” SIMON BÁLINT a mezőtúri Béke tsz Kossuth-díjas elnöke Tíz esztendővel ezelőtt, amikor Debrecenben megalakult az Ideig­lenes Nemzetgyűlés és az Ideigle­nes Kormány, sebesülten feküd­tem az egyik katonai kórházban. Hosszú hónapok teltek el, amíg fel­épültem. Ezidő alatt sok változás történt az ország életében. A föld­reform során én is kaptam pár hold földet. S azon kezdtem meg az új életet. A háborúsújtotta or­szágban azonban a gazdálkodás nagy nehézségekbe ütközött. Nem volt igaerő, vetőmag, gazdasági szerszám. Ásóval, kapával művel­tük a földet, de termeltünk, mert kellett a kenyér mindnyájunknak. Mikor 1948-ban 27-ed magammal megalakítottuk a Béke termelő­csoportot, a 105 hold földhöz, mind­össze két lovunk volt.-Hamarosan gépállomás létesült Mezőtúron, s ettől kezdve évről-évre fejlődött, erősödött szövetkezetünk. Békében dolgoztunk. S ma közös gazdasá­gunk 587 tagja 5600 hold földet mondhat magáénak, összes vagyo­nunk 6 millió forintra növekedett. Ezévben a kedvezőtlen időjárás el­lenére 20 forint 40 fillér lett egy munkaegység értéke. Most arra tö­rekszünk, hogy a következő évben megkétszerezzük az idei jövedel­met. A jólét pregrammját azonban csak békés munkával tudjuk meg­valósítani S ma. amikor örömmel köszöntjük az Ideiglenes Nemzet- gyűlés és az Ideiglenes Kormány megalakulása 10. éves évforduló-* jának ünnepét, szövetkezetünk va­lamennyi tagja tiltakozik a hábo­rús uszítok pusztító tervei, Nyu- gat-Németország felfegyverzése el­len. Dr. SZEBENI JÓZSEF gyermekgyógyász A fiatal szolnoki orvos rendelés­re készül, eközben mondja emlé­keit 1944. decemberének napjairól: — Szemtanúja vagyok a tíz év­vel ezelőtti debreceni történelmi eseményeknek. Az egyetemen tanul­tam akkor, minden nap láttam a romos utcáikat, összedőlt' épületeket és minden nap találkoztam a nyílt arcú, bizakodó emberekkel. — Nehéz megmagyarázni, hogy milyen érzések és gondolatok fog­lalkoztatták akkor a felszabadulás első heteiben az embereket. Egy azonban biztos: feloldódott a fa­siszta elnyomás, az értelmetlen há. ború minden feszültsége, a meg­A fiatal házasok sze­rint a legszebb tájképen építkezés van. Természete­sen lakásépítés. Nos. aki ilyen panorámában akar gyönyörködni, az sétáljon n szolnoki piactér környé­kén. Szívet, léiket vidító lát­vány, ahogy a kétemeletes házat ködbe fogiák az apró felvonulási épületek, rak­táraik. irodák és öltözők. Emitt euv sínen járó óriás daru. amott egv sta­bil csúcs-daru botosat gé- meskút mód ián s dől az anvag. tégla, malter a kő­művesek keze eflá. Ezeknek a féligkész lakásoknak Szilveszter napiára kellene elkészüLniök. Nem lesznek készen. Mi ennek az oka? Talán nem megy eléggé a mun­ka? De hisz a versen viable arról tanúskodik, hogv még az átképzősök Is elérik a 95 százalékot. Az építkezés vezetői szerint csak ..ob- iekfív-akadálvok“ nehezí­tik meg a munkát. S ezek nem mai keletűek. A nvan mezőgazdasági munka ide­ién kevés vult a munkás­kéz. az építkezés lemaradt az előírt ütemtől. S ha a kí­váncsiskodó felteszi a kér­dést. miért nem pótolták azóta a mulasztottakat? Arra is megvan a válasz: Korán köszöntött be a hi­deg idő. s nem száradtak időben á' falak. A tervek szerint december eleién Jli a ketyzet a piac-téli tokáiépílkezélett? kellett volna áttérni a téli építkezési formára, de mar a novemberi időjárás meg­követelte az épületek fűté­sét. Most három hete ad­ták át a boldog lakóknak az eddig elkészült huszon­hét Lakást. Január első felében kerüli sor még lö befejezésére, s a hónap vé­géig 43 család rendezheti be otthonát. 137 lakás épül itt. melvek — néhány há­romszobás kivételével — mind kétszoba összkomfor­tosak lesznek. A kis elő­szobáiból jobbra és baik-a nyfiik majd a boldog tulaj, domosok két szobája, mía középen a komvba. kamra és a mellékhelyiséggel kö­zös fürdőszoba lesz. Egy­szóval minden modem, kényelmes, öröm ily lakás­ban élni Csak már kész lenne! — sóhaitanak fel iogosan a türelmetlen lakásigénvlők, S mintha a sóhiatiük állan­dóan itt lebegne a frissen vakolt falak között, olvan igyekvéssel. akarással dol­gozik a Szilágyi-brigád. Ez a kis kollektíva, ez a tíz szakmunkás nemrég rnés az Irodaház és az SZTK- épüOeteken dolgozott. Ak­kori bon még két csoport­ban. Ott jöttek rá a mun- kaerőegyeisítés nogvobbfo- liú kihairtnálhatására, a alazottság szörnyű terhe, és mint mikor súlyos veszélybői kerül ki az ember, nagyokat lélegeztünk az igazi szabadság levegőjéből. — Szemem előtt alakult meg —• ezt sem fogom elfelejteni — az új demokratikus magyar hadsereg magva, mely az Ideiglenes Nemzet- gyűlés nagy egyetértéssel fogadott hadüzenete után harcba indult a német fasizmus ellen — mostmár a szabad népek oldalán. — így indult meg az élet a fel­szabadult országrészeiken az Ideig, lenes Nemzetgyűlés vezetésével, melybein már altikor a. sokat szer. - vedé bt magyar kommunisták tevé­kenykedtek az első soroltban. — Legszebb emlékeim közé tar­toznak ezek a napok, mert azzal váltam én is eltelve, hogy egy új, szabad, békés élet alapjait vetik meg Debrecenben. — Nem csalódtunk. KÖVESI ARTUR a Szolnoki Állami Áruház h. vezetője Debrecenben voltam, amikor megalakult az Ideiglenes Nemzet- gyűlés. Emlékszem jól a napra is. A forgalom nem régen indult meg, s az emberek ezrei igyekeztek Deb­recenbe. Tele voltak bizalommal az új_ kormány iránt, a kommunisták iránt. Nem is lehet ezen csodálkoz­ni, hiszen már az első nemzetgyű­lésnek nem egy olyan tagja volt, akit személyesen is ismertünk — Hogy azóta mit értünk el, arról talán saját munkámból mondok el egy-két példát. 1950-ben kerül leni mai munkahelyemre. At eltelt évek alatt — annak ellenére, hogy köz­ben mindenfelé nyíltak üzletek, — a _ mi áruházunkat is állandóan bő­víteni kellett, hogy eleget tehessen hivatásának. S egy nép életének jobbra fordulását semmi sem bizo­nyíthatja jobban, minthogy mun­kája után többet képes vásárolni. Mikor eg.v-egy vevőt kiszolgálok, nem egyszer esz eme jut a megtett út. Az idén például 20 százalékkal több férfiruhát kaptunk, mint ta­valy Myenkor. S nem bizonyult sok - r*alk. Hogy is lenne sok, amikor pél­dául ma, — 20-án az első vevőm, tanúm a blokkfüzetem — egy turlcevei tsz tag 2550 forintért vá­sáron magának két öltöny ruhát. Ez is mutatja: kormányunk min­dent elkövet, hogy ütünk, amelyet a debreceni nemzetgyűlés indított el, mindig felfelé ívelő legyen. kosos munka, a kooperá­ció ereiére. S a két cso­port egy brigádba egyesült. Régen, ha az egyik csoport segédmunkásainak nem volt éppen feladatuk, ak­kor kárba vesztek, pro- dukció nélkül múltak a percek. Most? Ha itt nem kel!) anyag, segítenek brigád munkaszakaszának másik réiszén. Minden érá­ban néhány oerc csupán, ez egy hét alatt több órát képez. S a iól kihasznált idő 10—20 százalék _ emel­kedést. s hónap végén u boríték mefivastaigodását jelenti. Tehát jól jár min­denki. lakáisigénylő. kőmű­ves egyaránt. S azt hiszik, eléeeuei- tek? Ne higyie ezt senki. Rengeteg egyéni problémá­juk van. ami akadályozza munkaikedvüket. — Mi hátráltatja a munkát? —- tettük fed a kérdést. S né­hány bérc alatt máris el­mondták a következő Pro­blémákat: — Hát először Is — kezdte el maga a brigád­vezető. Szilágyi Ferenc — nincs olyan nap. hogy Tö- rökszentmiklós felől ne késne a vonat. — Az ám — helyesük a fólvosó mennyezetét díszítő gipszmintákat felrakó kő­művesek. /takar József és Sulyok Márton. — Félóra. egy óra. ez mindennapos a vasútnál. S ezt nekünk sem fizeti meg senki, meg a munka is ennyivel ké­sőbb készül el. — Egy hónapia — szól közibe Balogh Péter —csak egy Bakaiammal érkezett be Dontosan a vonat. Vájjon mit szólnak eh­hez a vasút forgalmi dolgo­zói? Avagy őket nem érinti talán, hogy még a juaiav hidegek beállta előtt sor kerül.tőin az út otthonok el­foglalására. Az Öreg Pefcrczsejem bácsi arról panaszkodik, hogy megérvén 63 eszten­dőt. most már igazán sze­retne elmenni nyugdíjba. Ezt építkezést szánta az utolsó munkájának. ..Csak az volna a baj — mondja —. hogy senki nem tudta még nekem megmondani, miiképp kell azt csinálni. Mert tetszik tudni, rámfér­ne egy fcís pihenés már.“ Rá bizony. Igaz. kom el­lenére még elég friss moz­dulatokkal vakolja a me­legvíztől gőzölgő kaimra fa­lát, de ha egyszer úgy kí­vánja. hát élvezze ezt a nyugodt, boldog öregséget, amit a nép állama biztosit neki és ebben a korban már mindenkinek A segedmunkáslápyok a pénzt keveslik. Van közöt­tük oivan is. aki elkezdte tanulni a szakmát, azután elcsábították szakácstanio- ivamra. Mégis visszajött. S most ismét segédmunkás, de pénzt sokat szeretne keresni. Mindezek a pro­blémáik megoldásra vár­nak. Intézkedjenek, taná­csoljanak és magyarázza nak az öntudatos és szer­vezett munkások és a hi­vatott vezetők! Jöjjön « vonat időben Petrezseiem 'bácsi tudia meg a nyugdíjazás módiát. s a kis abonvi lány értse meg. hogy nálunk nem óhajok, hanem a végzett munka értéke, tehát a tu­dás szerint fizetik az em­bereket. Ezek a kis dolgok, s megoldásuk képezik azt a munkát, mellyel elérjük az emberek mezőié sede ti sé­fjét. Petrezseiem bácsi fel- világosi tása. a malteros- lány tanulásra való ösztön­zése akármilyen kis fel adat. méais — politikai munka. A dolgozók iránti szeretet kifejezése *-’ hö. Ezek £ kiváló do! tozók érezni fogják azt. hogy törődnek velük, min­dem bizonnyal ők is még , többet igyekeznek adni a társadalomnak. Biztosíték ?.rre becsületük, jóindula­tuk és a szakmájuk iránti ragaszkodás. Mert nincs annál szebb érzés, mint adni. Pláne lakást a fiatal házasoknak. íme. ez a helyzet -a piac téri lakásépítkezésen.

Next

/
Thumbnails
Contents