Szolnok Megyei Néplap, 1954. december (6. évfolyam, 283-308. szám)
1954-12-19 / 299. szám
8 NíiFLAP 1954 december 19. Karácsonyi és újévi vásárlásait az ÁLLAMI ÁRUHÁZBAN Szolnok, Ságvári Endre-út 2. sz. ESZKÖZÖLJE, AHOL NAGY VÁLASZTÉKBAN KAPHATÓK férfiöltönyök, xnikádók, női flanell- és szövetruhák, — férfi sportszövetek, férfi kamgiámszövetek, női kabát- szövetek, ágynemű vászonok, flanellruha és fehérnemű anyagok, férfi, női, gyermekcipők, férfi, női, gyermek gumicsizmák, női, férfi házicipő és papucs. — Rövidáruk és divatáruk, kötöttáruk, fehérnemű, bör- díszműáriik, illatszer. A Minisztertanács határozata az 1954. évben a karácsonyt és az újévet megelőző napok mun kaidejérő! és a bérfizetésekről Ä Minisztertanács határozatot hozott az 1934. évben a karácsonyt és az újévet megelőző napok munkaidejéről, valamint a bérfizetésekről. A határozat szerint az egyes miniszterek az illetékes szakszervezeteik elnökségével egyetértésben engedélyezhetik, hogy a karácsonyi és az újévet megelőző napon egy műszakban dolgozó vállalatoknál hivataloknál, intézeteknél a szombati ír unkarend szerint dolgozzanak, a két- és három műszakban dolgozó vállalatoknál az első kél műszak munkaidejét hat órára csökkentsék, illetve a harmadik műszakot elhagyják. Annak érdekében, hogy a termelésben ne legyen fennakadás, s a dolgozók keresete a munkaidőkiesés következtében ne csökkenjen,a vállalatok igazgatói — a dolgozók kívánságára — elrendelhetik, hogy az elmaradt munkaidőt akár a megelőző napokon, akár a következő négy héten belül (harmadik műszak esetében vasárnap is) munkában kell tölteni. Ez a munkaidő nem tekinthető túlmunkának, illetve heti pihenőnapon végzett munkáinak. Ezek a rendelkezések nem vonatkoznak a folyamatos termelést folytató üzemekre. A bérfizetési napok a következőképpen módosulnak: a december 21- én és 24-én esedékes munkabéreket december 21-én; a december 22- én, 25-én és 26-án esedékes munkabéreket december 22-én; a december 23-án és 27-ép esedékes munkabéreket 23-án; a december 29-én és 30-án esedékes munkabéreket december 29-én; a január 1-én és 2-án esedékes munkabéreket december 30-án kelt kifizetni két december 30-án kell kifizetni. A NÉPLAP ejíjMtéttle. Az Állami Biztosítótól ]áró pén zemet megkaptam, köszönöm segítségüket. Ifj. Gyetvai József, Tiszasüly « A kuncsorbai Vörös Október tsz- től hiánytalanul megkaptam munkabéremet. Sindel Imre, Mezőtúr * A szalmáért járó 360 forintot a pusztakürti állatni gazdaságtól megkaptam. Tajti István, Jászkisér. « 1‘app Lajosne öcsödi lakos a föidművesszövetkezetnél mint takarító dolgozott. 8 hónapos terhes, munkája megerőltető volt számára. A Szolnokmegyei Szövetkezetek Szövetsége könnyebb beosztást biztosított számára, jelenleg a szakácsnőt helyettesíti, majd felszolgáló minőségben kap beosztást. • Lakatos János szelevényi lakos szőlője az iskola udvarával szomszédos. Játék közben gyakran átesett a gyerekek labdája az ő kertjébe és a szőlőben kárt tett, A járási tanács oktatási osztálya ígéretet tett, hogy az iskola kerítését a jövő év első negyedében megjavítják, hogy a labda és az utána szaladozó gyermekek ne tegyenek kárt mások szőlőjében. • „A Középtiszai Öntöző Vállalat dolgozója voltam. A nagyrév! Haladás tsz-bc helyeztek ki. Mikor az öntözési munkálatok befejezése után felmondott a vállalat, munkabéremet a két heti felmondási időre és a nekem járó fizetéses szabad- síig ra nem kaptam meg‘‘ — írta hozzánk Itckasi János Tiszaföld- várróL Rckasi János panasza helytálló, s felmondási időre és 7 napra szóló illetményét számfejtjük. A hiba abból származott, hogy személyi kartonja véletlenül a kilépett dolgozók kartonjai közé került. Közcptiszai Öntöző Vállalat, Szolnok. HÍREK — 1949-BEN kezdte meg a posta a vezetékes rádiók szerelését. Azóta már négyszázegy községben és városban összesen 233.342 lakást kapcsoltak be a vezetékes adásba. — HUSZONÖT ÉV telt el azóta, hogy 1929-ben Vác és Budapest között megindult az első MÄVAUT autóbuszjárat. A háború csaknem teljesen mesemmisítette az auto- buszparkot. Az elmúlt tíz év során az ország községeinek több mint kétharmadát kapcsolták be a távolsági autobuszhálózatba és az autóbusz a tömegszállítás fontos eszközévé vált — A fejlődést jellemzi, hogy 1938-hoz viszonyítva — a MÁVAUT vonalhálózat hossza háromszorosára, az utasok száma négyszeresére, az autóbuszok száma ugyancsak négyszeresére növekedett. A forgalomba bekapcsolt községek száma csaknem ezerrel több, mint 1938-ban volt — A SZENTENDREI Kocsigyár á mez5- gazdaság számára az idén csaknem halezer szekeret gyárt, aminek jelentős részét az egyénileg dolgozó parasztok vásárolhatják meg. A szekerek erős, használatot jól bíró fémaggyal és vascsövei készülnek- NOVEMBER VÉGÉN nyílt meg Sao Pauloban Brazillá első nemzetközi vására a város alapításának négyszázadik évfordulója alkalmából. A vásáron a magyar kereskedelmi kamara is bemutatja a magyar ipar és mezőgazdaság termékeit. A vásárról érkező hírek arról számolnak be, hogy nagy tetszést aratott a magyar pavilon. Főként gépeink keltettek nagy feltűnést, ezek közül legjobban tetszett az RF 5-ös nagy radlál fúrógép. „A vásár látogatói hosszasan időznek pavilonunknál” — írják a magyar kiállítás rendezői. A kiállított áruk többségét már megvásárolták. Legnagyobb az érdeklődés az italáruk, az ezüstneműk, a porcelánok és az ötvösmunkák iránt. (MTI). Nincs köménymag Cserit e8zőlőn Itt Cserlkeszőlőn a község lakossága hónapok óta keresi a földmű- vesszövetkezeti boltiban a köménymagot. Sajnos azonban köménymag nincsen. Itt a sertés vágások, a disznótorok ideje s szükség lenne rá. Kerekes Péter Cserkeszőlő. Néhány szó a biztosításról Vállalatunknak elsősorban a tsz-ekkel van kapcsolata. Tűz, jég és egyéb biztosítási szerződések útján gondoskodunk arról, hogy az elemi csapásból adódó károk megtérüljenek. Kapcsolatunk azonban nem merül ki csupán az említettekben. Figyelemmel kísérjük pl. állattenyésztésüket is. Tanácsokat adunk a jószágok gondozásához, hogy a károsodás minél kisebb legyen. Ha mégis elhull az állat, akkor pedig a kártérítést gyorsan kiutaljuk, hogy az utánpótlást mielőbb megvehessek a tsz- iagok. Célunk, hogy a biztosítás gondolatával minél jobban megbarátkozzanak a szövetkezetek, s dolgozó parasztjaink is, és a biztosítást díjak befizetését előnyösnek, de kötelezőknek is tartsák. Ez nem lehet közömbös sem a mi számunkra, sem a termelőkére. Csak úgy tudjuk a kártérítéseket idejében kifizetni, ha van pénzünk. Vállalatunkra js biztosító ügyfeleink gazdaságára nézve is előnyösebb a biztosítási díjak rendezése, pontos fizetése. Csatári József w Állami Biztosító V, Szalnok. HAJRÁ ERŐ - LÉGIERŐ! Ma látsszák a labdarúgó N3 I.-be futásért folyó osztályozó mérkőzés utolsó fordulóját Ma délután már választ kapunk arra a várvavárt kérdésre, hogy melyik két csapat jutott be az NB I.-be. Még sohasem tapasztalt érdeklődés kíséri az osztályozok küzdelmeit, ami egyaránt megmutatkozik Szolnokon, Budapesten, Óz- don. De nem túlozunk, ha azt mondjuk, hogy az egész ország labdarúgó rajongóinak hatalmas tábora is élénk érdeklődéssel figyeli, melyik lesz a labdarúgó NB I. jövő- évi két újonca. A Légierő együttese ma délután 13 órakor Egerben a Fáklya SK stadionjának zö'd gyepén méri ösz- sze erejét az Ózdi Vasas csapatával. Eger város, de egész Heves megye dolgozói is nagy várakozással tekintenek a döntő fontosságú mérkőzés elé. A hevesmegyeiek a Hevesmegyei Népújságon keresztül iidvözlik a Szolnoki Légierő együttesét és sok sikert kívánnak szereplésükhöz. Az elővételben elkelt jegyek száma után ítélve, vasárnap délután a mérkőzés színhelyén lelkes buzdításokkal is elősegítik majd a szolnoki fiúk szereplését. A csapat tagjai szombaton délelőtt tél 10 órakor a szolnoki Honvéd Tisztiklub elől Kiss József főtitkár és Szabó Géza edző vezetésével aufibuszon indultak Egerbe, a mérkőzés színhelyére. Velük utazott még Nagy János elvtárs, a megyei TSB elnöke is. Az elutazás pillanatában Szabó Géza edző clKarcag város és a törökszentmiklósi járási válogatott tornászversenye Karcagon rendezték meg a gimnázium tornatermében Karcag város és a törökszentmiklósi járás 8-as női válogatott tornászcsapatának versenyét. A tornászok az alábbi számokban* mérték össze erejüket: Felemáskorlát, gerenda, gyűrű, műszabadgyakorlat. A versenyt 266.6:253.4 arányban a törökszentmiklósi járás sportolói nyerték. A szépszámban megjelent érdekVasárnap játszották je a Karcag városi üzemi sakkcsapat bajnokság negyedik fordulóját A 8 csapat részvételével folyó városi, üzemi sakkcsapat bajnokság negyedik fordulója vasárnap került megrendezésre. A forduló során a következő eredmények születtek: Vendéglátó Vállalat—Építők 6:3; Kisker. Vállalat—Gimnázium II. 6:0; Hántolómalom—Pedagógusok 6:3; Gimnázium 1.— Villanymalom 6:3. A negyedik forduló után a csapatok helyezési sorrendje a következő: 1. Vendéglátó Váll. 4 4 -------- 24 : 5 8 2. Kisker. Vállalat 4 4 --------- 24: 6 8 3. Építők 4 2 — 2 18:13 4 4. Villanymalom 4 2 — 2 19:18 4 5. Gimnázium I. 4 2 — 2 IS: 16 4 6. Hántolómalom 4 1 — 3 8:21 2 7. Gimnázium II. 4 1 — 3 6:22 2 8. Pedagógusok 4--------4 11:24 0 Vasárnap Karcagon rendezik meg az Építők SK országos kötöttfogású ifjúsági birkózó versenyét Karcagon rendezik meg vasárnap délután 13 órakor az Építők SK országos kötöttfogású birkózó versenyét. A verseny iránt az eddigi nevezések alapján igen nagy érdeklődésre van kilátás. lődok színvonalas, érdekes versenynek lehettek szemtanúi. Lelkes tapssal jutalmaztak egy-egy szép gyakorlatot. Egyéni versenyben következő a helyezés: 1. Papp, Törökszentmiklós 47.3 ponttal; 2. Engart, Törökszentmiklós 46.3; 3. Pal- lagi Karcag 45.8; 4. Göblyös, Törökszentmiklós 43.7; 5. Ráczi, Törökszentmiklós 42.9; 6. Balázs, Karcag 42.2 ponttal. Vívás A Szolnoki TSB rendezésében országos tőrvívó verseny lesz délelőtt 9 órai kezdettel a városi tanács nagytermében. A találkozóra több vidéki és fővárosi sportkör is nevezést adott be, így előreláthatólag izgalmas, színvonalas küzdelemre van kilátás. Röplabda Délelőtt 10 órai kezdettel a Költői Anna- úti általános iskola tornatermében rendezi meg a VTSB Szolnok város teremröplabda bajnokságának ünnepélyes megnyitóját. A bajnokságon 8 férfi és 8 női csapat vesz részt. Labdarúgás Szolnoki Traktor-Szolnoki Építők Fel- szabadulási Kupa mérkőzés, 9 órakor MÁV Forgalom pályán. Szolnoki Vörös Meteor — Szolnoki Lók. Forgalom Felszabadulási Kupa mérkőzés, 11 órakor MÁV Forgalom pályán. Szolnoki Szikra-Szolnoki Haladás Fel- szabadulási Kupa mérkőzés, 13 órakor MÁV Forgalom pályán. A Szolnoki Légierő labdarúgó csapata ma Egerben játssza soronkövetkező osztályozó mérkőzését az NB I.-be jutásért. mondotta a lap munkatársának, hogy vasárnap délután a következő együttes lép pályára Egerben: Garamvölgyi—Kapuszta, Jancsik, Czuczor — Sipos, Herbszt — Nárai, Huber, Dombai, Jéger, Fischer. — Az együttessel ment még tartalékként Marton, Németh, Novak, Körösi, Száva és Haász József gyúró is. A szolnoki szurkolók többszáz főnyi csoportja vasárnap reggel különvonattal és autóbuszon indult a mérkőzés színhelyére. Azok a futballbarátok pedig, akiit nem tudtak eljutni Egerbe, a rád'ó mellett szurkolhatnak majd és figyelik kedvenc csapatuk mérkőzésének eredményét. ajándékom könyvet 1954. DECEMBER Orosznyelvű klubest A Magyar-Szovjet Társaság megyei pedagógiai szakosztálya december 15-én a Társadalom- és Természettudományi Ismeretterjesztő Társulat új klubhelyiségében orosz nyelvű klubestet rendezett, melyen a szolnoki oroszul beszélő pedagógusokon kívül a városban tartózkodó szovjet nevelők is részt- vettek. Az est vitaindító Előadását Szur- may Ernő orosz nyelvi tanulmányi felügyelő mondotta el ,,Az orosz nyelvtanítás helyzete Szolnok megyében“ címmel. Az előadást orosz nyelvű hozzászólások követték. A pedagógiai problémák tisztázását a szovjet elvtársak — saját tapasztalataik elmondásával — nagy mértékben elősegítették. APRÓHIRDETÉSEK Apróhirdetések díja 10 szóig: hétköznap 10.— forint, vasár- és ünnepnap 20.— forint. Minden további szó hétköznap 1,-» forint, vasár- és ünnepnap 2.— forint. LELTÁROZÁS miatt 1954. december 27— 31-ig árukiadás szünetel. Üvegértékesítő Szolnok, Beloiannisz-u. 17. RAKTÁRI segédmunkásokat felveszünk. — Üvegértékesítő Vállalat, Szolnok, Beloiannisz-u. 17. MEGNYÍLIK karácsony előtt a szolnoki Mezőgazdasági KSz vegyesipari cikkeket árusító üzlete. A lakosság ebben az üzletben igen fontos közszükségleti cikkeket vásárolhat pl. kárpitozott és konyhabútorokat, gyermekágyakat, matracokat, — kályhacsöveket, szeneskannákat, lószerszámokat, kötélárukat, kádakat, hurkatöltőket és igen sok hasznos más cikkeket. A vásárlók igényeinek kielégítését fogja szemelőtt tartani a KSz és kéri a lakosság támogatását. ÉLÖVI RÁGOK. koszorúk, virágcsokrok, dísznövények, esküvői csokrok. Névnapokra, házassági évfordulókra élő és művirágok bő választékban kaphatók a karcagi Községgazdálkodási Vállalat virágüzletében. Dózsa György*u. 1. Telefonrendelést felveszünk. Telefon: 206 RÁDIÓK, autórádiók, hangerősítők, hangszórók, mikrofonok, lemezjátszók szakszerű javítását garanciával vállalja a RAVEL. A Posta Rádióvételtechnikai és- Elektroakusztikai Üzeme. Szolnok, Beloiannisz-u. 11. sz. Telefon: 23—16. DÍSZ karácsonyfák és fenyőgalyak, élővirágok, eljegyzési kosarak, menyasszonyi csokrok szép kivitelben kaphatók. Farkas virágüzlet. Szolnok, Kossuth-tér 10. Dr. SIMÓ János ügyvéd, irodáját Szolnok, Madách-u. 7. szám alatt megnyitotta. KÜLÖNLEGES RÁK javítás a stopper, taxi, üzemi blokkoló, ingaóra, kar-, zsebóra, vecker, feszmérők, villanyórák. Vcsé- si munkákat és minden precíz műszer javítását vállalja az átszervezett VASIPARI VÄLLALAT órás részlege, jót átlássak Ajándékozzon karácsonyra fényképezőgépet OFOTÉRT Szolnok, Beloiannisz-u. 2. sz. A BUDAPESTI Kénsavgyár férfi segédmunkásokat vesz fel. Munkaruhát, üzemi étkeztetést, naponta 5.— Ft értékű védő- ételt, vidéki dolgozóinknak Ingyen mun. kásszállást biztosít s vállalat. Jelentkezés: Budapest, IX., Kén u. 5. A SZOLNOKI Vasipari Vállalat értesíti megrendelőit, hogy reszelőúj ravágó üzemét megszüntette. Egyben felhívja az érdekelteket, hogy a beadott reszelők átvételére 1954. december 31-ig intézkedjenek, mert ezen Idő után azokért semmi felelősséget nem vállal. FELHÍVJUK az összes fuvaroztató felek figyelmét, hogy az 51-es AUTÓKÖZLEKEDÉSI VALLALAT (szolnoki TEFU) darabáru fuvarozást vállal az alábbi útvonalakon: Szolnok—Jászfényszaru, Szolnok—Jászárokszállás, Szolnok—Tiszasüly, Szolnok—Tiszaroff—Tiszaderzs, Szolnok—Kenderes—Tiszafüred, Szolnok—Karcag—Tiszafüred, Szolnok—Mezőtúr—Turkeve, Szolnok—Töröksztmiklós ás környéke. Kocsirakoniányú küldemények fuvarozását ötnapos fuvarozási tervek alapján vállaljuk. Felvilágosítást a 22-13 telefonszámon lehet kérni. ,1 A T E K O T AJÁNDÉKOT VÁSÁROLJON A SZ0LN0KV1DÉKI KISKERESKEDELMI VÁLLALAT JÁTÉKBOLTJAIBAN Törökszentmiklós 39. sz. bolt, Sztálin-u. 129. Jászberény 48. sz. bolt, Sztálin-tér 34. Jászapáti 45. sz. bolt, István-űt 16, MINDENFÉLE szemes, csöves és száraz takarmány darálást végzünk reggel 6 órától este 9 óráig. Szolnok, Körösi-u. 3. GÉPÉSZVIZSGAVAL rendelkező, kismotorkerékpár szerelésben jártas lakatost állandó alkalmazásra keres a szolnoki dohánybeváltó üzem. LEGSZEBB, LEGOLCSÓBB AJÁNDÉK A FÉNYKÉP! Közelgő ünnepekre készíttessen családjáról, önmagáról fényképet a Szolnoki Fényképész Szövetkezet műtermeiben. LUCERNA, vöröshere vetőmagért hántoltrizst adunk cserébe, esetleg más terményt, Táncsics termelőszövetkezet, Karcag. Karácsonyi műsor: F. hó 24-én este fél 8 órakor a Fenyő Étterem és este 9 órakor pedig a Nemzeti Étterem helyiségében a Szigligeti Színház kiváió művészei Farkas Anny, Kompóthy Gyula, Keres Emil és Varga D. József szórakoztató jellegű ünnepi műsort adnak. Műsorunkra vendégelt szeretettel várja a szolnoki Vendéglátóipari Vállalat. VÁSÁROLJON az ünnepekre mindennemű ruházati, divat, játékáru és ajándéktá'- gyakat, valamint élelmiszert a Karcag és Környéke Kiskereskedelmi Vállalat karcagi boltjaiban. Bő választék! — Gyois, pontos és előzékeny kiszolgálás. ÜNNEPEKRE AJÁNDÉKOT a szolnoki Kiskereskedelmi Vállalat boltjaiban vásároljon. ízléses, szép, alkalmi csomagolás, díszdobozok, kosarak, bő választék, udvarias, előzékeny kiszolgálás. % BIZOMÁNYI ELADÁSRA átvesz és készpénzért £ vásárol j. ruhaneműt, bútort, porcelánt, f. szőnyegeket, kerékpárt, — % rádiót, motorkerékpárt. hl BIZOMÁNYI ÁRUHÁZ | SZOLNOK I IGVELEM! Vásárló kiskereskedők olcsón beszerezhetik árukészletüket a jászberényi Háziipari Vállalatnál, úgymint: gyermek- ruhák és kötények, kesztyűk sapkák, — spárga-bcvásárlószalyrok, fekete munkásnadrág stb. Szolnok nu>ji tpú NÉPLAP politikai napilap A megyei pártbizottság és a megyei fanács lapja Megjelenik hétfő kivételével mindennap Szerkeszt? a szerkesztőbizottság Felelős szerkesztő: DÁVID FERENC Szerkesztőség: Szolnok. Irodaház. I. emelet Szerkesztőség: Telefon: 20-93. 23-20. Szolnokmegyei Nyomdaipari Vállalat Felciős vezető: AWszároa Sándor I »