Szolnok Megyei Néplap, 1954. november (6. évfolyam, 259-282. szám)

1954-11-24 / 278. szám

SZOLNOKMEGYEI NEPLAlr

1954 november 24.

HOLNAPRA KIDERÜL

SÓLYOM LÁSZLÓ DARABJA A SZIGLIGETI SZÍNHÁZBAN

TÁRSADALMI fejlődésünk számára nem csupán az a fontos, hogy mindenki képességei szerint dolgozzék, mi a teljes embert akarjuk megnyerni a szocializmus építése nagy ügyének. Ehhez azonban nem elég, hogy csak megbecsüljük őket. az egész ember megnyeréséhez több kell: azt is kell érezme mindenkinek, hogy a megbecsülésen felül, vagy túl megbíznak benne; nemcsak igény beveszik munkáját, hanem —- minden hátsó gondolat nélkül — el is hiszik neki, hogy munkájával a hazát, a népet, a haladást akarja szolgálni.

Ezt' a problémát ragadja meg Sólyom László „Holnapra kiderül" c. vígjátékéban, amelyet a Szigligeti Színház november 13-án mutatott be. A darab főszereplője Lontay Gáspár, egy tervezőiroda főmérnöke, jószándékú becsületesen dolgozó értelmiségi. Még azt sem mondhatja, hogy nem becsülik meg: anyagi gondok nélkül élhet, szépen berendezett rózsadombi villájában, három kitüntetést kapott. Boldog, hogy végre — a kapitalista vállalkozó nem egyszer embertelen megbízásai helyett -— napfényes lakásokat, iskolákat, óvodákat építhet. Mégis letörik a munkar Kedve, mert úgy érzi, hogy a biza! rhatlanság légköre veszi körül, í nagyfokú érzékenységében a vezetőállásba került munkáskáderek ki nem mondott gondolatait kutatja. Visszahúzódik, nem mer és nem is akar kezdeményezni, nem követi saját értelme és fantáziája elgon dolásait, csak a papírnak — a „cetlinek’* — és az azon lévő aláírásnak, valamint a pecsétnek hajlandó engedelmeskedni. A darab azt mutatja be, hogyan oldódik fel Lon- tayban ez a visszahúzódás, érzé- renység, hogyan válik társadalmunk elkes tagjává s hogy ebben az ú; tormányprogrammnak milyen jelentős szerepe van.

ORBOK ENDRE gondos munkája nyomán egyenletesen megalkotott ló előadást láthatott a szolnoki kö- rönség. Persze a különben jó darab lem egy hibáján, az ötletes rendelői munka sem tudott segíteni. Pél Iául semmiféle rendezői ötlet sem tudta meggyőzővé tenni a főmérnök kialakulásának, fellobbanó lelkesedésének hitelességét *—1 mert ez hiányzik a darabból.

Egy-két utalás a Szabad Népben megjelent Nagy Imre-beszédre, bizonyára kevés ahhoz, hogy megold jón egy olyan konfliktust, mely két és fél felvonáson keresztül nem hogy enyhülne, de mélyül. A darab eseménytelenségén azonban sokat segített a rendező diktálta pergő tempó. Orbók Endre szinte kifogástalanul oldotta meg a szereplők mozgatását, s a jóízlésen belül ki. tiasznált minden kínálkozó vígjátéki lehetőséget. Itt kell megemlítenünk azt is — bár a színházi szakemberek között egyre elfogadottabbá válik a „harsány színek" alkalmazása — ezzel nem tudunk mindig egyetérteni. A II. felvonásban példáól Lontayné hisztériás jelenete és a nyomában keletkező zűrzavar túlságosan „harsány1* volt. Az sem hatott túl természetesnek, hogy a II. felvonás végén Lontay felfordítja (!) a kerti asztalt, s úgy vágja a földhöz; a dühös ember az asztalt arréb löki, vagy felrúgja. Rendezői pontatlanságtól, vagy figyelmetlenségtől sem volt mentes az előadás. Alig hihető, hogy a ä,lökös pilóta" egész éjszakai motorozás után — miután egy jódarabon az eső is verte — ugyanolyan jóva- saltan jelenjék meg a színen, mint előző délután, mikor menyasszonyáért jött. A rendező érdeme azonban az, hogy az előadás maradéktalanul kifejezte a szerző mondanivalóját.

BÁNKY RÓBERT játszotta Lotay Gáspár főmérnököt. Megjelenése, elsőfelvonásbeli játéka rokonszenves, becsületes gondolkozású jószándékú, értelmes embert állított elénk. Jól érzékeltette azt a belső feszültséget amely ebben az alakban élt. Az volt azonban az érzésünk, hogy orgánuma nem fe- elt meg a szerep második és har- madikf el vonásbeli követelményeinek. Sokkal erőteljesebb hangra lett volna szükség ahhoz, hogy a kifakadások, a felháborodás őszinteségét, mélységét ki tudja fedezni. Az egész alakítás ezért vált egy fokkal halványabbá, mint hogy erre a szerep lehetőséget adott volna. A művész rutinos já- téka ettől függetlenül sok élményben gazdag percet szerzett a közönségnek.

A darabnak tulajdonképpen két főszereplőié van. Lontay mellett a másik: MOLNÁR ISTVÁN, a mérnöki diplomát szerzett kőműves Lelkes, heves, szókimondó, itt-ott faragatlan fiatalember, akiben ég a tettvágy. Jószándékú, de sokszor elragadtatja magát és ilyenkor megbántja Lontayt. Nem egészen szerencsésen megformált jellem, mert- hisz éppen ez a viselkedés a leg- kevésbbé alkalmas arra, hogy egy ilyen embert, mint Lontay megnyerjen a népi demokrácia számára. Többek között azért is problematikus figura, mert a főmérnök érveire legtöbször csak szólamokkal válaszol.

ÓVÓNŐNEK LENNI HIVATÁS

KERES EMIL megtalálta a sze repben azokat a lehetőségeket, melyek szimpatikussá tették ezt a pozitív, de nem valami erőteljesen megrajzolt alakot. Sikerült szeretetreméltónak lennie. Meg tudta éreztetni, hogy egyáltalában nem a bizalmatlanság miatt tűz össze főmérnökkel, hanem mert az csökönyösen ragaszkodik a „felsőbb ség‘‘ által aláírt „cetlihez". Kidől gozott, elmélyült alakításával, sal- lagmentesen játékával jól mutatkozott be a szolnoki közönség előtt Talán erélyessége, hevessége volt néha egy hajszállal több, mint amennyi elég lett volna.

FARKAS ANNYRÓL szólva lassan minden alkalommal ugyanazt írhatja a kritikus: élethű, természetes alakítása magasfokú művészi teljesítmény. mely ritkán adódó művészi élményt jelent a közönségnek. Egy pillanatra sem gondolt a néző arra. hogy színésznőt lát a színpadon, Farkas Anny valóban élő, jómódú „úriasszonyt" formált meg, aki azonnal behízelgően kedves a vendéghez, ha érdekei úgy kívánják, valamit hallott „harangozni** a politikáról, de fogalma sincs arról, valójában milyen társadalomban él. A rendszer ellen „semmi kifogása", csak jóléte biztosítva legyen. Farkas Anny méltón kapott nagy tapsot.

VELENCEY ISTVÁN alakította Dusnoki Dánielt, a sokat emlegetett „úri középosztály’* jellegzetes jam- pec figuráját, aki meghunyászkodik ugyan, de rögtön kimutatja foga- fehérjét, mihelyt úgy gondolja,

hogy minden úgy alakult, ahogyan szeretné. Velencey István moz- ása, beszédmódja, arcjátéka, egész megjelenése ezt az alakot kelti életre. Jól megtalálta a vígjátéki modort anélkül, hogy modorossá vált volna.

KGMPOTHY GYULA a középszerű, de becsületes mérnök (Sin- kó János) szerepében megfelelt a közönség várakozásának. Rokonszenves embert alakított, aki nem opportunizmusból mondja mindkét félről, hogy „őt is meg lehet érteni*’.

Nem lenne teljes és tipikus a Lcntay-család, ha nem élne a házban egy öreg nagynéni, aki mindig régi szép időkre** emlékezik, utálja a „prolikat’’ és akit csak a rémhírek tudnak boldoggá tenni KASZAB ANNA alakította Toncsi nénit és meggyőzően keltette életre a korlátolt öregasszonyt, bár az összes szereplők közül talán ő vitte a szerepet legjobban a bohózat irányába, amivel nem egyszer az ailak hitelességét veszélyeztette.

Lontay leányát UJVARY VIKTORIA játszotta. Igyekezett „az apja lánya** lenni, de nem éreztük eléggé, különösen az I. felvonásban, hogy ruházkodása, hajviselete, egész magatartása — az író szándéka szerint — csupán büszkeségből és dacból felvett külső máz. Egészében véve jól mutatkozott be.

Jórészt nem BŐD TEREZ hibája, hogy Boriska, a „népi káder" egyáltalán nem nevezhető tipikus figu rának. Megpróbált „kihozni" mindent. amire csak ez a passzív szerep lehetőséget adott. Ugyanez áll LENDVAY GYULÁRA (Vágó Péter repülőfőhadnaay) is.

GABOR MARA (Mácsiík néni) és HARSÄNYI MARGIT (Bözsi) jól illeszkedtek bele az együttesbe.

A két színpadkép jó tervező- munka eredménye, a díszletek szépek voltak.

A SZÍNMÜVEK sorsának gyakran megismétlődő esete, hogy a darab megírása pillanatában időszerű, de hamarosan érdektelenné válik Sólyom László vígjátékával éppen az ellenkezője történt: Az idén már a második színházi évadban játsz- szák és napjainkban még időszerűbb. mint annakidején volt. A Hazafias Népfront programmja éppen azt hirdeti, hogy hazánkban megtalálja mindenki az őt megillető helyet, aki a haza javáért becsületesen akar dolgozni. Egyesíteni akarunk minden becsületes hazafit, de ehhez az is kell, hogy bizalommal legyünk irányukba, emberi hangon értsünk szót velük. A Szigligeti Színház előadása ezért politikai, társadalmi tett is: a művészet eszközeivel szolgálja népünk nagy ügyét.

KISFALUDI SÁNDOR

|szeretettel! köszöntjük az óvó-’ nők napjának résztvevőit — hirdeti a felirat a Malinovszkd úti kultúrterem nagytermében. A piros drapériával körülvont asztalon virágok diszlenek. A terem végén az óvodák kiállítását nyitották meg. Igazán szép szemet, szívet gyönyörködtető látvány. A picike székek, asztalok, rajzok, kézimunkák, különböző kézimunkákkal díszített babák fogadják a látogatót. Egyiket a cukorgyári, másikat a kunszentmártoni, a Tiszamenti Vegyiművek óvodáinak parányi emberkéi formálták nagy szeretettel. Az értekezlet résztvevői szinte vala mennyien odasereglenek.

A terem lassan megtelik, a fiatal óvónők sokaságával. Hack Márton elvtárs, az Oktatási Osztály vezetőjének megnyitó szavai után Szabó Erzsébet óvónő, a kunszentmártoni . mintaóvoda vezetője köszön tötte fiatal társait. Egyszerű szavai, őszinte nyílt beszéde mindenkit megragadott.

így kezdte: 16 évvel ezelőtt én is azon az úton indultam el, amelyen most ti. Göröngyös, nehéz út volt Az oklevél ugyan a kezemben volt s mégis csak hétévi várakozás után nyertem állást. Örültem, nagyon örültem akkor is. hisz a kócoshajú csöppségek csacsogását hallani, — énekükbe, verseikbe gyönyörködni nincs szebb számomra. Nem tudom értitek-e, milyen szép a mi hivatásunk?

Mikor az oklevelet megkaptátok, mellette volt kérésetek szerint munkahelyetek neve is. Akkor lesz tök igazán jó nevelők, ha meg szeretnek benneteket a gyerekek ha azt látjátok, hogy a féltő gond dal őrizett babát csak nektek mu tátják meg, Óvónőnek lenni hiva tás.

A továbbiakban P. Szűcs Róaa, a Megyei Tanács óvodai felügyelője tartott beszámolót a falusi nevelők konferenciáján elhangzottakról. Többek között a következőket mondotta:

— Soha ilyen szabadon és sokoldalúan nem fejthette ki a magyar pedagógus emberformáló munkáját, mint most. A fő feladat az iskolai oktatás és nevelés. A továbbiakban beszélt az óvodák számszerű emelkedéséről, a megye óvodáinak munkájáról, eredményeiről és hiányosságairól. Befejezésül a következőket mondotta:

Szükséges, hogy minden óvónő érezze, hogy óvodáink fejlődése mennyire összefügg népgazdaságunk egészének fejlődésével. Kívánom, hogy mindegyikünk a saját területén legyen az új szakasz politikájának harcosa.

Az újvárosi iskola ének és szavalókórusa, néhány szavalat és hegedűszám tette hangulatossá az összejövetelt. Rövid szünet után a felszólalások következtek. Markó Júlia óvónő tapasztalatait, Héjjá Imréné járási tanulmányi felügyelő az ellenőrző munkánál tapasztalt hiányosságokat vetette fel. — Többen elmondták az óvoda és az első osztályt tanító pedagógus közötti kapcsolat előnyét.

Végül Hack Márton elvtárs szólt a résztvevőkhöz. — Szeretném, ha az itt hallottakat átültetnék a mindennapi munkába. Szeressük a parányi embereket, hisz rossz gyerek nincs, a nevelőben van a hiba, ha elfordul a gyerek tőle. Úgy dolgozzanak, hogy munkájuk nyomán minden házban öröm, derű, jókedv, gyerekkacaj szálljon. Nem kis és nem könnyű feladat ez, de megéri a fáradságot.

vosa szándékosan eltávolítja Ljov- sint. Kleebe egyébként tipikus figurája a kapitalizmus embertelen rendszerének, aki a haszon érdekében maga is elaljasul, még ha ennek orvosi becsülete is az ára. Ljov- son távozása után a beteg lány azonnal összecsomagol és elutazik, de már a következő állomásról tüdővérzéssel hozzák vissza a szanatóriumba és itt rövidesen meghal. Ljovsinba szerelmes a fiatal, csinos orvosnő, de a szovjet mérnököt sem az orvosnő szerelme, sem a német lány megrendítő halála nem téríti el attól, hogy visszatérjen az életbe.

Az Arkturusz szanatóriumban egyre zavarosabbak a gazdasági ügyek. Kleebe öngyilkos lesz, a betegek pánikszerűen távoznak, s a szanatóriumot megszállják a hitelezők. Ezt a sötét képet derűsre színezi Karl, a háziszolga és Liesl, a szobalány együttes távozása egy szebb, egészségesebb élet felé.

Az izgalmas, szép regényt Lányi Sarolta fordította művészien.

VÁLASZTÓI *

Öméltósága Kovinyit proponálta ott fönn jelöltnek Körtvélyes- re. s miután a magas kormány nem tett kifogást, a városházán tartott népes értekezlet kiki ál-* tattá egyhangúlag, öttagú kül-i döttséget menesztvén érte a Röszkeyék házához. A jelölt ke-* vés vártáivá, zúgó éljenek közt lépett a terembe, s elmondta pro-i grammbeszédét szép csengő hang-* ján, amely hol ellágyult, mint a szívhez szóló pásztorfurulya, hol mennydörgőit, mint az ég villáma. A karzatról, hol a városka hölgyei nézték a nagy jelenetet és hallgatták a szép beszédet, egy-egy virágcsokrot dobtak feléje valamely sikerültebb helynél, néhol tapsra verődte kosszá a rózsás kis tenyerek, csak egyetlen hölgy (akiről különben is aa volt a hír, hogy Hártyáival van viszonya), a szép özvegy Minkey- né zavarta meg a nagyszerű összhangot, közbekbttyantváni

*— Halljuk Hártyáit!

Amit azonban nem tűrhetett megtorlás nélkül Galgóczy Márton fazekas és felszólalt harsányan:

— A szoknya azonban nem szaval,

De ez nem zavarta a nagyszabású beszédet, csak pillanatnyi derültséget keltett; gyönyörűen ömlött a szónok szájából, mint a hegyi folyam vize, mely virágos partok közt haladván, szeszélyes kanyarodásban néha a sziklát is megcsapkodja,

«“ Floquet! — kiáltja egy el- kényszeredett nyalka hang. (Ez most ..helyest’’ jelent.)

*— Úgy van, úgy — kurjantja

száz torok, s a tetszés végig morajlik a gyülekezeten.

<— Méz csurog a szájából! ■—« tört ki egész extázissal Hibly postamester.

*— Az enyimről is méz folyna

*— replikázik az ellenmondási viszketegségéről híres Levinczy fiskális *— ha a Folgármester Minka csókolgatná.

Nosza lett erre nyomban spektákulum. Pengő Laci városi aljegyző éppen ott állt és nagy hirtelen pofonütötte ezért a szóért. A pofon nagyot csattant és egy percre erre fordítá a közfigyelmet. Mi az? Mi történt? Nagy hullámzás támadt a tömegben. Mindenki tudni akarta a tényállást és az okot.

Levinczy vörösen, mint a paprika, ziháló mellkassal, hörgő, gyors szavakkal adta elő a körülötte nyüzsgő csoportnak:

— Pofon ütött, mert azt mondtam, az én szájamból is méz csepegne, ha a Röszkey Minka csókolná. Pofon ütött, a stréber kutya, mert azt gondolta, hogy két legyet... akarom- mondani, két pretektort szerez egy csapásra: a polgármestert és a képviselőt. De meglakol érte a stréber kutyái

A jelölt észrevette a szcénát s egy hirtelen kanyarodással, de természetes átmenettel gróf Széchenyi István prófétai lelkét kez- dé magasztalni, azon Széchenyiét, aki (és Kovinyi most arra a helyre nézett, ahol még mindig kavargóit a sajnálatos incidens) így szólott egy ízben: „Ne bántsuk egymást, mi magyarok; ne kapjunk hajba minden csekélységért, mert oly kevesen vagyunk, hogy nálunk még az apagyilkosnak is meg kellene bo- csátani**.

Az idézet frenetikus hatást gyakorolt. Viharos taps és éljen reszketette meg a városház falait.

— Micsoda elme! — ordított föl Zabudán Vince számvevő.

Némelyek soha se hallották még Széchenyi ezen szavait, némelyek nem is hitték, hogy Széchenyi mondta: „Van is egy grófnak annyi esze!*’ Hogy mondta volna, dehogy mondta. Hát ő látta a Levinczy és Pengő közötti pofozkodást? Akadtak olyanok is akik el se hitték, hogy lett volna valaha olyan nevű gróf.

De a hatás csak elméleti volt (Magyarországon általában elméletiek a hatások), mert már akkorra két fiatalember vert magának utat könyökével azon irány felé, amerre Pengő távozott a „virtus cselekedet után". A két fiatal úr Palina tűzoltóparancsnok és Kajtán Józsi ügyvédjelölt, kik az imént még jámbor, odaadó arccal hallgatták a jelöltet, egyszerre átváltozának; tartásukon, arcvonásaikon csodálatos komolyság és fönség tükröződik, annyira érezték e pillanatban saját fontosságukat. hogy mindenkinek látnia kellett ezt rajtok.

*— A segédek — suttogták szerte és borzongás futott végig a kisvárosi hátakon.

Az apróbb városi tisztviselők, a „kisfej űek" egy csoportba verődve irigy trécseléssel latolgatHat főnyeremény — kilenc nyertes

Az Első Békekölcsön hetedik sorsolása előtt sokan próbálják elképzelni: mi lenne, ha ezúttal ők nyernék meg a főnyereményt. Ami nem is olyan lehetetlen, hiszen minden kötvény száma ott szuny- nyad a sorsolási kerekekben és csupán szerencse dolga, mikor kerül felszínre,

Tekintsünk csak végig az Első Békekölcsön eddigi sorsolásain. Az eddig kihúzott 6 főnyeremény 9 boldog nyertes tulajdonába került. Az 1951 szeptemberében Budapesten rendezett első sorsoláson Varga István hajdúböszörményi földműves egymaga nyerte a 100 ezer forintot. 1952 májusában Pécsett Gábor Kálmánnak, az ülési Állami Cékus Malom dolgozójának és Kamill Alajosné budapesti házfelügyelőnek kedvezett a szerencse*

Az 1952 novemberében Debrecenben megtartott harmadik sorsolás alkalmával Zöllner Ferenc, fővárosi gépkocsivezető ütötte meg a főnyereményt. Az ezt követő győri sorsoláson 1953 májusában Sonkoly György, békéscsabai törzsőrmester és Kálmán Tibor budapesti főhadnagy volt a

nyertes* Tavaly novemberben Szegeden a fővárosi Tejipari Szállító Vállalat időelemzője, Orbán Márton nyerte meg a 100 ezer forintot. A hatodik, Sztálinvárosban megtartott sorsoláson Radó fái, a nyírmártonfalvai községi tanács hivatal- segédje és özv. Erdősi Józsefné, a nyírábrányi napközi otthon dajkája között oszlott meg a főnyeremény*

Novembei « ai, <»*. Első Békekölcsön hetedik sorsolásának utolsó napján már az is eldől, hogy ezúttal ki, vagy kik lesznek a legboldogabb nyertesek*

Vegyim Az Arkturuss szanatórium

(tJJ Magyar Könyvkiadó)

A regény színhelye egy davosi tüdőszanatórium. Szereplői: a egkülönbözőbb nemzetiségű — né- net, osztrák, svájci, angol, magyar — betegek, orvosok és a szanató- ium dolgozói.

Az író egy évszakra visz el ben- tünket a svájci hegyek közé, hogy i szanatórium életén keresztül, az tmberábrázolás rendkívüli művé- ;zetével megismertessen bennünket t kapitalista világ egész rothadtságával. A szereplők majdnem kivé- ;el nélkül „sérült“ emberek — tes- ;i!eg, lelkileg — az egyetlen egészséges közöttük Ljovsin, a szovjet némök, aki abból az életből jött, ihol a boldogulás nem pénzkérdés és ugyanoda, a Szovjetunióba tér vissza.

A regény izgalmas cselekménye sgy beteg, Inge Kretschmar, a szép fiatal német lány körül bonyolódik. Sorra beleszeretnek: a bejáró kezelőorvos, az akaratnélküli szerb tiszt, Pasics, de nem marad közömbös iránti Ljovsin sem. Kleebe, a szanatórium tulajdonosa és főor-