Szolnok Megyei Néplap, 1954. október (6. évfolyam, 232-258. szám)
1954-10-24 / 252. szám
¥ 2 SZOLNOKMEGYE1 NÉPLAP 1054 október 24. Megkezdte tanácskozását a Hazafias Népfront első kongresszusa Mendes-France és Adenauer hajnalig tartó tárgyalásokat folytattak a Saar-vidék kérdésében Tegnap kezdte meg tanácskozását Budapesten a Hazafias Népfront felső (kongresszusa. A gyűlés- teremben megjelent kétezer küldött méltán képviseli népünk, egészét, méltán fejezi ki nemzetünk vágyait, terveit, alkotókészségét, A küldöttek között ott találhatók a munkásosztály képviselői, az értelmiség színe-java, a dolgozó parasztság fiai, a vallásfelekezetek papjai, írók, művészek, néphadseregünk harcosai, kisiparosok és kiskereskedők, egyszóval mindazok, akiknek összefogása, tevékeny munkája nemzetünk felemelkedésének záloga. Ott vannak megyénk küldöttei is, akik a mi véleményünket, munkavágyuhkat és hazaszeretetünket tolmácsolják az ország népének, A Népfront kongresszusának első napján Darvas József népművelési miniszter mondott beszédet. „Valami új, nagy dolog kezdetét jelzi ez a gyülekezés így, önmagáiban is. Bizonyos, hogy ahogy ilymódoo együtt vagyunk, nézeteink nem minden részletkérdésben egyezőek — mondotta többek között,^ — de az is bizonyos, és ez a döntő, hogy a nemzetünk sorsát érintő lényeges, fontos kérdésekben egyetértünk, A népgazdaság fejlődését, valamint a d<feozók anyagi helyzetének és kulturális színvonalának alakulását 1954 harmadik negyedévében a következő adatok jellemzik: Ipar A gyáripar 1954 harmadik negyedévi teljes termelési tervét 100.5 százalékra teljesítette. Az egyes minisztériumok iparvállalatai 1954 harmadik negyedévében teljes termelési tervüket a következőképpen teljesítették: a kohó_ és gépipari minisztérium 99.8 százalékra, a nehézipari minisztérium 99.7 százalékra, a könnyűipari minisztérium 102 százalékra, az élelmiszeripari minisztérium 107.5 százalékra, az építésügyi minisztérium iparvállalatai 87.4 százalékra, a közlekedés- és postaügyi minisztérium iparvállalatai 109.8 százalékra. 1954 harmadik negyedévében az egész gyáripar 1 százalékkal, ezen belül a könnyűipar 7.7 százalékkal, az élelmiszeripar 11 százalékkal termelt többet, a nehézipar 5.1 .százalékkal termelt kevesebbet, mint 1953 harmadik negyedévében. 1954 első háromnegyed évében 12-5 százalékkal több közszükségleti cikket termelték, mint 195? azonos időszakában. A fontosabb közszükségleti cikkék közül 14.000- rel több kerékpárt, 1500-zfel több motorkerékpárt, 81.600-zai több rádiót, 1000 kilogrammal több penicillint, 3,100.000 négyzetméterrel több gyapjúszövetet, 564.000 párral több selyemharisnyát, 5,300.000 párral több pamutharisnyái, 106.000 Párnál több bakancsot. 147.400 párral több férficipőt. 608.500 párral több gyermekcipőt, 125.800 darabbal több férfiöltönyt, 132 millió darabbal több péksüteményt. 8100 métermázsával több szalámit. 10.500 métermázsával több vajat, 15.300 métermázsával több sajtot és 40.500 métermázsával több szappant gyártottak, mint a múlt év azonos időszakában. Az elért jelentős eredmények ellenére az ipar a fogyasztók megnövekedett szükségletét nem elégítette ki teljes mértékben. Egyrészt a tervben előirányzott mennyiségek is alacsonyak voltak, másrészt a vállalatok számos esetben a terveket sem teljesítették. Nem teljesítették a mezőgazdaság fejlesztését szolgáló mezőgazdasági gépek, pl. a kerekes traktor. e borona, a fo- gatos fűkasza, valamint a nitrogén- műtrágya termelési tervét. Lemaradt az ipar néhány fontos alapanyag, például a szén, ez acé1- nversvas, a timföld, a martin- és elektroacél, a hengereltacél, a tégla stb. termelésében is. Számos termék minősége nem kielégítő, A könnyűipar területén néhány fontos közszükségleti cikkegy akaraton vagyunk, a népünkért égő felelősség érzésében mélységesen egyet akarunk. Ez a mindenek fölött való egyetértés, ez a közös nagy felelősség hozott bennünket együvé! Ez ad formát szavainknak, ez szab, — mert csak ez szabhat — utat cselekedeteinknek is! Jelen van itt ir.a elbben a teremben, választott küldöttein keresztül valójában az egész nemzet. S jelen van — ezt személy szerint is mindannyian tanúsíthatjuk, — jelen van itt általunk népünk nagy többségének az óhaja, bizakodása, akarata. Az óhaja, hogy a hazafias népfrontban egyszer már ténylegesen váltsuk valóra évszázadok álmát, amely a múltban soha nem tudott teljesen megvalósulni, a legszélesebben ható, a mindenfajta korlátokat ledöntő nemzeti összefogást, a bizakodása, hogy a jószándékú, a haza üdvén munkálkodni kész, hazafias erők tömörítése még gyorsabb, termékenyebb. Előrehaladást jelent nagy nemzeti céljaink megvalósítása útján az akarat, hogy népünkben élő sok jószándék nem marad szó, hanem egységbe fogott cselekedetek lépnek a szavak helyébe. Csak akkor végzünk jó munkát, nél, például a csizmánál, a bakancsnál, a női és gyermekcipőnél, pamutszövetnél, a kártolt gyapjú- szövetnél, a selyemharisnyánál az elsőrendű minőségű termékek részaránya az előző negyedévhez képest csökkent. Nem minden tekintetben megfelelő a mezőgazdasági szeráruk és kisgépek minősége sem. A termelékenység valamelyest alacsonyabb volt, mint a megelőző negyedévben és mint a múlt év azonos időszakában. Az ipar önköltségcsökkentési tervét már hosszabb idő óta nem teljesíti, s ennek következtében az önköltség az év folyamán jelentősen emelkedett. 1954 első félévében az Ipar összehasonlítható termékeinek önköltsége 2.8 százalékkal magasabb volt, mint az előző évben. Előzetes számítások szerint az önköltségcsökkentési terv teljesítése terén (az ipar a harmadik negyedévben sem ért el kedvező eredményt. Mezőgazdaság A mezőgazdaság fejlesztéséről az új kormányprogramm végrehajtása során hozott intézkedések jelentősen megnövelték a dolgozó parasztság termelési kedvét. Ez a harmadik negyedévben a többi között abban mutatkozott meg, hogy a parasztság sokkal több kisgépet és két és félszerannyi műtrágyát vásárolt, mint a múlt év hasonló időszakában. Javult a tenyésztés! kedv, a parasztság ez évben gondosabban művelte meg földjeit és négyszerannyi szőlőt és gyümölcsöst telepített, mint a múlt évben. Fejlődtek az állami gazdaságok és a termelőszövetkezetek is: gazdálkodásuk színvonala az előző évhez viszonyítva emelkedett; a jobb agrotechnika következtében magasabb a kapásnövények termésátlaga és emelkedett a tejhozam. A jól dolgozó termelőszövetkezetekbe a harmadik negyedéviben több mint 3600 család lépett be. Számos állami gazdaság és termelőszövetkezet azonban nem érte el az egyéni gazdaságok eredményeit sem az állati terméfchozam. sem a termésátlagok tekintetében. Az állam: gazdaságok nagy része még mindig drágán termel. A harmadik negyedévben befejeződött a gabomaneműek betakarítása. Az aratás előtti kedvezőtlen időjárás miatt a kenyérgabona termésátlaga kisebb, mint amennyinek az előzetes becslések mutatták. A kukorica, a burgonya és cukorrépa várható termésátlaga kedvező, megközelíti az 1953-ban elért eredményeket. A mezőgazdaság ez év elejétől szeptember 30-ig 2423 darab traktort, 302 kombájnt, 950 cséplőgépet, 332 aratógépet, több mint 16 ezer ekét, körüllbelü 17 ezer boronát és többtízezer egyéb mezőgazdasági kisgépet kapott. A mezőgazdasági gépek egy része azonban nem állott kellő időben rendelkezésre. A gépállomások megnövekedett kombájn, és aratógépállományukat és általában a gépeket nem eléggé használták ki. 1954 nyarán a gépállomásokon és az államj gazdaságokban az 'ha a ránk bízott gondolatokra tettekkel válaszolunk, eleget téve népünk megbízatásának, amellyel ide- küldött bennünket.“ Darvas elvtárs ezután a múlt nyomoráról, majd a felszabadulás óta eltelt idők következetes harcairól beszélt, s így folytatta: „Soha el nem múló elismerés illeti a Magyar Dolgozók Pártját, a kommunisták pártját, amiért a legjobb magyarok álmát, népünk régi-régi vágyát teljesítve, legszebb történelmi hagyományaink hű örököseként lankadatlanul munkálkodott a nemzeti összefogás, a nemzeti egység létrehozásán. A kommunisták pártjának, a Magyar Dolgozók Pártjának hallhatatlan történelmi szerepe hazánk felemelkedésében, egész nemzetünk előtt világos. S világos az is, — bebizonyította a történelem — hogy a Magyar Dolgozók Pártja az az egyetlen, nagy erő, amelyre biztosan támaszkodhatunk, amely vezetni képes országunkat, népünket a felemelkedés útján .. A Hazafias Népfront első kongresszusának és Darvas elvtárs beszédének ismertetésére még visszatérünk. iparból és a népgazdaság egyéb ágaiból átirányított 2000 agronómus, 200 mérnök és technikus, valamint 1890 ipari szakmunkás dolgozott. Közlekedés 1954 harmadik negyedében a vasúti tonnakilorr.éterteljesítmény 2.7%-kal kevesebb, a tehergépkocsik tonnakilométerteljesítménye 4.7 százalékkal több volt, mint a múlt év azonos időszakálbam. A személyforgalom a múlt évhez viszonyítva emelkedett: vasúton körülbelül félmillióval, távolsági autóbuszon mintegy hatmillióval többen utaztak, mint 1953 harmadik negyedében. A negyedév folyamán Budapest közúti közlekedésének megjavítására 29 villamoskocsit és 40 autóbuszt adtak át a forgalomnak. Áruforgalom A kiskereskedelem — beleértve a vendéglátóipart és az üzemélel- mezóst is — 1954 harmadik negyedévi eladási tervét 101 százalékra teljesítette, az év első kilenc hónapjában 25 százalékkal, a harmadik negyedben 23 százalékkal nagyobb forgalmat bonyolított le, mint a múlt év hasonló időszakában, A legfontosabb élelmiszercikkek közül kenyérből, péksüteményből, Lisztből, cukorból, étolajból, margarinból a kereskedelem a lakosság keresletét teljesen ki tudta elégíteni. A hús- és a zsírellátás nem teljes mértékben elégítette ki a szükségletet. Jelentősen nőtt a lakosság fogyasztása a nem elsőrendű fontosságú élelmiszercikkekből. Pl. édességfélékből 127 millió forinttal többet adtok el, mint a múlt év harmadik negyedében, sörből a negyedévi fogyasztás körülbelül 75 millió liter volt, 10 millió literrel több, mint a múlt évi hasonló időszakában. A lakosság keresletéi ezekből a cikkekből még így sem tudták maradéktalanul kielégíteni. A 39 megfigyelt város piacaira ez év harmadik negyedében 22.2 százalékkal több árut hoztak fel, mint a múlt év azonos időszakában; egyes cikkek piaci ára csökkent: a megfigyelt városok piacain például az élőcsirke ára 18.2 százalékkal, a vágott kacsáé 13.8 százalékkal, a paradicsomé 25 százalékkal volt alacsonyabb, mint a múlt év 3-ik negyedében. Ugyancsak csökkent egyes főzelékfélék ára. Ugyanakkor egyes cikkek, például az alma, a szőlő, a káposzta ára a multévinél magasabb volt. Az év harmadik negyedében a szocialista kiskereskedelem az iparcikkek eladási tervét 98 százalékra teljesítette, 35 százalékkal több iparcikket adott el, mint az elmúlt év harmadik negyedében. A lakosság a fontosabb ruházati cikkek közül például pamutszövetből 2.4 millió négyzetméterrel (21.6 százalékkal), gyapjúszövetből 474.000 négyzetméterrel (21.8 százalékkal), selyemszövetből 272.000 négyzetméterrel (29.9 százalékkal), férfi-, női- és gyermekkabátból 68.000 darabbal (30.1 százalékkal), férfiöltönyből 48.090 darabbal (36.9 százalékkal), női ruhából 25.000 Párizs (MTI.) Mendes-France és Adenauer a párisi angol nagykövetség épületében szombaton hajnalig tartó tárgyalásokat folytatták. Az „AFP” francia forrásra 'hivatkozva közli, hogy „a megbeszéléseken sok kérdésben sikerült jelentős előrehaladást elérni, főleg a politikai kérdésekben, bizonyos gazdasági problémák azonban még függőben vannak.“ A londoni rádió jelentése szerint Mendes-France a szombaton hajnalban befejeződött tárgyalások után kijelentette, hogy „némikép élőbbre jutottak, de még néhány nehéz kérdés megoldásra vár.“ Adenauer hasonló értelemben nyilatkozott, ugyancsak azt emelte 3d, hogy bár több pontban megegyeztek, de „más kérdések igen nehezeknek bizonyultak és ezekkel kapcsolatban Mendes- France ki akarja kérni kormánya véleményét.“ A bonni kancellár azt a reményét hangoztatta, hogy sikerül megegyezni, ugyanakkor ismételten utalt arra. hogy „még mindig van néhány súlyos megoldatlan kérdés.“ Adenauer hozzáfűzte, hogy szombaton délelőtt tárgyal a nyugat-német kormánykoalíció vezetőivel. Mendes-France és Adenauer szombaton délelőtt ismét találkozik. Valószínűleg ez lesz a francia miniszterelnök és a bonni kancellár utolsó tanácskozása a Saar-kérdés- ről. A washingtoni rádió diplomáciai tudósítójának jelentéséből is visszatükröződik a Saar-tárgyalások kimenetelével kapcsolatos bizonytalan nyugati hangulat. — A tudósító a darabbal (26.7 százalékkal), gyermekruhából 207.000 darabbal (44.7 százalékkal), férfi-, női- és gyermekcipőből 226.000 párral (12.3 százalékkal vásárolt többet, mint a múlt év harmadik negyedében. A kereskedelem.' azonban a lakosság keresletét teljesen kielégíteni nem tudta. A lakosságnak az úgynevezett „tartás fogyasztási cikkek" iránti kereslete igen nagy mértékben emelkedett. A negyedév folyamán több mint 48.000 rádiót, a múlt év hasonló időszakában eladott meny- nyiség kétszeresét, közel 5.000 motorkerékpárt, a múlt év hasonló időszakában eladott mennyiség — 265.2 százalékát, több mint 30.000 kerékpárt, a múlt év hasonló időszakában eladott mennyiség 107.6 százalékát és körülbelül 55 millió forint értékű edényárut, a múlt év hasonló időszakában eladott meny- nyiség 133.9 százalékát adták el. A kormányprogrammban kitűzött céloknak megfelelően gyors ütemben emelkedett a mezőgazda- sági lakosság vásárlása, mind a termelési eszközökből, mind a fogyasztási cikkekből. Javult a falu áruellátása: a szövetkezeti boltok ez év harmadik negyedében az ösz- szes kiskereskedelmi forgalom 25.8 százalékát bonyolították le, a múlt évi 22 százalékkal szemben, Beruházások — építkezések A harmadik negyedévben a be- ruházásck éves tervét 17 százalékkal csökkentették. A csökkentett beruházási terv mintegy 30 százalékkal .alacsonyabb az 1953. évi teljesítésnél. A beruházások csökkentése következtében nőtt a lakosság rendelkezésére álló építőanyag mennyisége. A beruházási össze, gek csökkentését, illetve egyes beruházások leállítását néhány minisztérium tervszerű tlenül hajtotta végre, | , Nem folynak kellő ütemben a kormányprogramm végrehajtásához szükséges átcsoportosítások. Az első háromnegyed évben 1953. évhez képest megnőtt a mezőgazda- sági, illetve szociális és kulturális beruházások aránya és csökkent az ipari beruházásoké, de még mindig nem érték el a tervezett arányokat. Az ipari beruházások az összes beruházásoknak mintegy 43 százalékát képviselik, a tervezett 36 százalékkal szemben; a mezőgazdasági beruházások aránya ipintegy 21 százalék, a tervezett 24.2 százalékkal szemben és valamivel alatta maradt az előirányzottnak a szociális, kulturális, valamint az egészségügyi beruházások aránya. A harmadik negyedévben meggyorsult a mezőgazdasági és kis mértékben a lakásépítkezések üteme. Az építésügyi minisztérium azonban a mezőgazdasági építkezések számára az előírt munkáslétszámnak még mindig csak körülbelül 60 százalékát biztosította. A csökkentett éves beruházási tervet a harmadik negyedév végéig a minisztériumok 64 százalékra teljesítették. miniszterelnök és a barmi kancellár a diplomácia történetében már nem egyszer előfordult, ezúttal is az egyik legnehezebb megoldásra váró kérdés csak közvetve kapcsolódik a német fegyverkezés problémájához, Ez a kérdés ez alkalommal a Saar-vidék problémája, A Saar-profoléma rendezése nehéz és bonyolult feladat és éppen ezért senki sem jósolhatja meg, hogy az erre vonatkozó tárgyalások miként fognak végződni ..,“ Az angol sajtó is nagy figyelmet szentel a Saiar-kérdés alakulásának. A legtöbb angol lap azt a nézetet tükrözi, hogy ez a probléma veszélyezteti a párizsi egyezmények aláírását. A „Times“ párizsi tudósítója szerint „A probléma a péntek esti órákban távolabb látszott a megoldástól, mint eddig bármikor, a francia és német részről egyaránt kifejezésre jutott optimizmus ellenére.“ (MTI.) fl bonni parlament november 18-án vitatja meg a párizsi tárgyalások eredményét Berlin (MTI). A bonni szövetség, gyűlés elnöksége Adenauer kérésére csak november 18-ra tűzte napirendre a párizsi tágyalások eredménye feletti parlamenti vitát A késpi időpontot Adenauer küszöbönálló amerikai utazásával indokolták. A külpolitikai vita előtt Adenauer kormánynyilatkozatot tesz a bonni parlamentben. A harmadik negyedévben üzembe helyeztek több ipari üzemet, a mezőgazdaságnak nagyszámú mező- gazdasági gépet adtak át, de a mezőgazdaság gépesítése nem folyt az előírt ütemben. 1 Az első három negyedévben ösz- szesen közel 13.000 lakás készült el, ebből állami erőből, illetve állami támogatással, nagyobbrészt Budapesten és a városokban 5.800 lakás; főleg magánerőből, elsősorban a falvakban mintegy 7.000 lakás. Az év végéig még sokezer lakás- építkezésének befejezése várható. A negyedév folyamán elkészült többek között a Lőrinci Fonó 120 férőhelyes, a Duna Cipőgyár 60 férőhelyes bölcsődéje, Budapesten egy 100 és Balmazújvárosban egy 50 férőhelyes óvoda. Számos általá- nosiskoíát bővítettek és több új ál- talánosiskoláí adták át rendeltetésének, 4 i A lakosság egészségügyi átlátásának javítása érdekében az országban többhelyütt új szülészeid osztályokat és szülőotthonokat létesítettek. I Az elért eredmények ellenére 1954 harmadik negyedében az építőipar termelési feladatát nem teljesítette; a tervteljesítés mértéke csak mintegy 75 százalékos. Az építőipari vállalatok több épületet, köztük lakásokat, szociális és kulturális létesítményeket, valamint mezőgazdasági épületeket nem adtak át határidőre a megrendelőknek. Nem folyik kellő ütemben a lakóházak tatarozása sem. Számos építkezésen az elvégzett munkáik minősége nem kielégítő. Az építőipari vállalatok jelentős része az építési költségeket nem csökkentette. Szociális és kulturális eredmények 1954 harmadik negyedében, a múlt év azonos időszakához viszonyítva, a népmozgalom kedvezően alakult: a halálozások arányszáma 11 százalékkal volt alacsonyabb, az élveszületéseké 7 százalékkal, a természetes szaporodásé 21 %-kal volt magasabb, mint a múlt év megfelelő időszakában. A csecsemő halandóság aránya egy év alatt 24 százalékkal javult. A múlt év azonos időszakához viszonyítva a rendelőintézeti szakorvosi munkaórák száma 12 százalékkal, az üzemorvosi munkaórák száma 13 százalékkal emelkedett. A bölcsődei hálózat a negyedév folyamán 1350 új férőhellyel bővült. vz év nyarán az idénybölcsődékben 8.5 százalékkal volt több a férőhely, mint a múlt esztendő hasonló időszakáiban. 1954 harmadik negyedévében több mint 5000 művet adtak ki, 9.6 millió példányban. A kiadott könyvek peldányszáma, 1953 azonos időszakához viszonyítva, 29%-kal nőtt. Az ifjúsági művek példányszáma 174%- kal, a szépirodalmi műveké 22 százalékkal, a tankönyveké 58 százalékkal volt több, mint 1953 harmadik negyedévében. A filme 1 őad ásóknak a negyedév folyamán több mint 25 millió látogatója volt, 40 százalékkal több, minit 1953 azonos időszakában. Központi Statisztikai Hivatal. ü Központi Statisztikai Hivatal jelentése az 1954. évi népgazdasági terv harmadik negyedévének teljesítéséről (