Szolnok Megyei Néplap, 1954. október (6. évfolyam, 232-258. szám)
1954-10-30 / 257. szám
A MEGYEI PÁRTBIZDTTS AG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA VI. évfolyam. 257. szám Ara 50 fillér 1954 október 30. szombat Szeretettel üdvözöljük Mezőtúr termelőszövetkezeti város dolgozó parasztjait abból az alkalomból, hogy 10,860 holdat kitevő búxavetéstervüket a mai nappal teljesítették. Terven felül vasárnap estig még 300 hold búzát vetnek. Felszabadulási Ünnepi Hetet tartanak a szolnoki Szemekben Hazánk felszabadulásának tizedik és a Nagy Októberi Forradalom harminchetedik évfordulóját ünnepli hazánk dolgozó népe az elkövetkezendő napokban. Mi, a szolnoki Gözfürész dolgozói szeretettel és hálával gondolunu ,aj dicsősége» Vörös Hadseregre,) melynek katonái életüket áldozva, tíz évvel ezelőtt november 4-én véget vetettek városunkban is a fasiszták uralmának. Ez alkalomból, hálánk kifejezésére, november 1-től 7-ig „Felszabadulási Ünnepi Hetet« tartunk s minden nap nagy lépést teszünk előre negyedük negyedéves vállalásunk teljesítésében. Az ünnepi Hét alatt kiszabásunknál 77 köbméterrel több fenyófíirészárut adunk népgazdaságunknak — 48.500 forint értékben. Felhívjuk Szolnok város üzemi dolgozóit hogy kövessék példánkat. Az Ünnepi Hét nemes versenyében született kimagasló termelési eredményekkel ünnepeljük közösen városunk felszabadulásának tizedik évfor dulóját és a Nagy Októberi Szocialista Forradalom emlékét. vAradi József ÜB-elnök HAMZI GYULA keretfűrészes sztahanovista FELLNER BÉLA párttitkár ANNUS IMRE rönktéri feladó sztahanovista NAGY ANDRÄS igazgató ILLÉS ANDRÁS keretfűrészes sztahanovista * A Tiszáménál Vegyiművek dolgozói is elhatározták, hogy Felszabadulási Hetet tartanak. Külön erőt, lelkesedést ad munkájukhoz, hogy harmadik negyedévi eredményeik alapján kiérdemelték első alkalommal az Elüzem címet. Termelékenységi tervüket 139 százalékra teljesítették s eredményesen dolgoztak az önköltség csökkentésért is. A felszabadulási héten ezeket az eredményeket akarják még tovább fokozni. ÍGÉRETEK után tettek . . . Huss konyhabútor már elkészült a Tissa Bútorgyárban — EZ ITT a négyszáz darab árammérő szekrény, amit November 7. tiszteletére terven felül gyártottunk — mutatja Alföldi Béla ír űszakvezető az összerakott szerkezeteket. — Elkészítettünk még terven felül 1600 villanykapcsoló dobozt is de azok már nincsenek itt. Ezek a típuskonyhák utolsó darabjai, — int fejével a glédába állított festetten kredemcek felé, ahogy a bútorok szűk utcáján áthaladunk. De mindjárt hozzá is teszi: — Nem szívesen nevezem ezeket „típus konyhának“, mert valahogy olyan összepüfölt tömegmunkát értenek ezalatt. Pedig ezek éppen olyan gondosan, éppen olyan technikai eljárással készülnek, mint az úgynevezett minőségi konyháink. Egy különbség van csak az egyiknél 120, a másiknál 160 centiméter a szekrény szélessége. —i Szóval ezek az utolsó darabok *— tér vissza az előbbire. — Ebből a fajta konyhából befejeztük éves tervünket. A vállalt három napból egy napos előnyt szereztünk már tervünkkel szemben. % A DÉLUTÁNBA hajló nap bágyadt sugarai nehezen törnek át a «vamok festett üvegtetején és szinte szürke félhomály fogad, ahogy a nagy vasajtón át az asztalosmű- helybe lépünk. Itt készül a szerződésen kívül vállalt 66 darab minőségi konyhabútor. Igaz, nem hatvanhat már, hanem csak negyvenhat, mert húsz darabot legyártottak belőle. A hátralévő időben pedig mindéin nehézség nélkül lemegy még annyi, ami elég az igéiét becsületes valóraváltásához. vagy talán több is. Ez a véleménye a műheJy dolgozóinak is. Akantisz bácsi, a minőség éber őre fáradhatatlanul vizsgálja sorra a megmunkált fa- alkatrészeket dehogy görcsös, megcsorbult vagy terepedt darabok kerüljenek összeszerelésre, mert abból tényleg nem tesz „minőségi konyha.“ Amit átenged a próbán, magas drótkerítéssel elhatárolt helyiségbe hordja. Innen bátran vihetik az anyagot az asztalosok. — Annyi kész alkatrész van — újságolja örömmel, — hogy zavartalanul mehet a munka. A 66 konyhának minden darabja elkészült — úgy látszik, jól dolgozik a gépműhely. % HEGEDŰS SÁNDORNAK, a kiváló munkáit végző asztalosnak is ez a véleménye. Szívesen beszélget velünk, ahogy rátalálunk kopottas gyalupadja mellett a műhely egy elkerített részén. — Jó látni, ahogy a hónap vé gén már idekészítik a padom.1 mellé a következő hónapi alkatrészeiket így lehet beosztással dolgozni. Csak nekifog az ember s Csinálja sorra. Üj fiókot vesz le a magas stósz tetejéről, felfekteti a padra. Tovább dolgozik, de nem hagyja el a be széd fonalát. — Az utóbbi időben van ez így csak. Megmondtam azt, ami jó. megmondom azt is, ami rossz volt Az év elején, mikor ide jöttem.1 dolgozni, gyakran nem volt mit csinálni. A hó végén azután hajrá. Most meg egyenletes a munka s én megmondom őszintén, szeretek itt dolgozni, kedvvel csinálok mindent. Az utolsó háromhavi átlagom 164 százalék volt. No meg a kereset is ehhez. A múlt hónapban csak a darabbéres munkával közel 1400 forintot kerestem. — Ha a műszaki vezetés továbbra is biztosítja a jő feltételeket, rajtunk nem múlik a jó munka, % ■ APAGYI SÁNDOR, Hegedűs Sándor, Ragály Zsigmond és a többi jól dolgozó asztalosok keze alatt formálódnak fofcról-íokra a jó minőségű konyhabútorok s*nem kétséges, ha a gépháziak, az előkészítők s a gyár minden munkása igyekezettel dolgozik tovább, az élüzem jelvényt nemi engedik elvinni könnyen. Egy dolog, amiben nem tudták újra az élüzem színt követelményeit teljesíteni, az önköltség. A globálisan S3-34 LITER TEJET AD NAPONTA Konkoly Béla „Klvíló állattenyésztő” jelvénnyel kitüntetett jászboldogházai közép- paraszt Árva nevű tehene az elmúlt évben 7.238 liter tejet adott. Volt olyan három hónap, araikor nap mint nap 33—34 liter tejet fejtek a jóképességű állattól. vett önköltségnél ugyan 2.4 százalék megtakarítást értek el, azonban fontos összehasonlítható termékeknél, az egyik fajta konyhánál nem tudták elérni a kívánt ala- csonyelőállítási árat. Bár objektív ok az, hogy az utolsó kilenc h<5«nap alatt alatt a konyhánként! egységárat 544 forinttal leszorították s ugyanakkor a lemez köbméterét a tervezett 2400 forint helyett csak 3200 forintért tudják beszerezni, az üzemvezetőség keressen módot arra, hogy az év végéig önköltségi szintben is teljesítsék a követelményeket Búcsúzásul még egyre hívják tel a figyelmem: — írja meg azt is, hogy a DISZ munkájával s általában a fiatalok munkatempójával nem vagyunk megelégedve. Sok a lógás, az ácsor- gás köztük, nem beszélve arról, hogy a technológiai fegyelmet is megsértik. SZOLNOK VÁROS FELSZABADULÁSI HÉTEN ÜNNEPLI SZABADSÁGÁNAK 10. ÉVFORDULÓJÁT A Hazafias Népfront Szolnoki Bizottságának felhivá sa Nagy Honvédő Háború dicső szovjet harcosai — az országunkat is fosztogató fasiszta német hadsereget üldözve — 1944 őszén hazánk földjére léptek, hogy Magyarországot, a magyar népet is felszabadítsák az elnyomók uralma alól. A hősies felszabadító harc eredményeképpen 1944 november 4-én a Szovjet Hadsereg hős katonái végleg kiűzték Szolnak területéről hazánk ellenségeit, a német elnyomókat. A szovjet haditudomány és hadvezetés bölcs előrelátása és a szovjet harcosok mélységes emberszeretete biztosította, hogy a város minden nagyobb pusztítás és vóráldozat nélkül szabaduljon meg a fasiszta hordáktól. Ez a tény véget vetett a város lakói további kiszolgáltatottságának, nélkülözésének és létbizonytalanságának. A hős Szovjet Hadsereg segítségével hamarosan helyreállítottuk a vasúti Tisza-hidat s a lebombázott közúti híd tövébe vert pontonhidon is megindult a forgalom a megye községei és a megyeszékhely között. A Járműjavító, a Fűrésztelep és a többi üzemek megkezdték munkájukat s a romokban heverő város fölül a sötét viharfelhőket elűzte a szabadság életet ébresztő sugara. A szovjet hősöknek e történelmi tette nyomán gyógyulni kezdtek mélyen sajgó sebeink s városunkba is megindulhatott az étet. Az azóta eltelt 10 esztendő alatt nemcsak a háború pusrtítá- sai tűntek el Szolnokon, hanem soha ne«m képzelt ütemben épül, szépül, fejlődik a város tovább. 1944 november 4. olyan történelmi dátum városunk életében, amely örökké élni fog mindany- nyiunk emlékezetében? A Hazafias Népfront Bizottsága azzal kíván emléket állítani ennek a történelmi eseménynek, hogy november 1-től november 7-ig felszabadulási hetet rendez Szolnokon. Az ünnepi hét műsorát falragaszok közük a város lakosságával, A Hazafias Népfront Szolnoki Bizottsága az ünnepi hét eseményébe a város lakosságát ezúton meghívja- Felkéri a tömegszervezetek tagjait, üzemek, intézmények dolgozóit, a város minden polgárát, hogy az ünnepi hét eseményein minél nagyobb számban vegyenek részt s így járuljanak hozzá a város felszabadulásának méltó megünnepléséhez. A Hazafias Népfront Szolnoki Bizottsága. Az abádszalóki Lenin tsz segíti az egyénileg gazdálkodókat a búzavetésben A bádszalókon furcsa, újfajta spekuláció kapott lábra. Akadnak olyan élelmes emberek, akik földjüket traktorral szánttatták fel, saját igá. jukkái pedig bérszántást végeznek. Ez a vállalkozás igen jövedelmező. A gondolkodó ember agyában persze most nyomban felötlik, hogy az iganélkü- liek miért nem veszik igénybe a gépállomásiak segítségét. Talán jobban bíznak a fogatos munkában? Szó sincs róla. Az iganélküliek is szeretik a ’épet, majdnem valamennyien szerződést köpitek a gépállomással. Csakhogy valami különös ivéletlen” folytán előbb mindig a fogattal rendelkezők kerültek sorra. Úgy néz ki a dolog, íogy nemcsak a gazdálko- iók, hanem a traktorosok s üzletelnek. Magyarán, ihol megkenik a kereket, ott megy a szántás. Egy cis 'bor, vagy pálinka, esetenként 20—30 forint ret- ;entő jó kenőcsnek bizo- lyul. Hanem 0 szó értése végett kezdjük elölről i dolgot. A bádszalók határában már napokkal ez- ilőtt végezhettek volna a, Dúzavetéssel, ha vala- nennyl gazda elkészíti a nagágyat. Egynéhánynak nég nem sikerült, mert a 'épállomás mirdezidáig lem tett eleget az egyénekkel kötött kötelezettlégének. Az iganélküliek ehát elmaradtak, mert a 'épállomás 2072 holdra kötött szerződését idáig mindössze 50 százalékban teljesítette. A traktorosok még azzal tetőzték a bajokat, hogy nem az iganélküliek, hanem 0 fogattal rendelkezők földjeit szántották először. Az idő viszont sürgette a vetést s így az igával nem rendelkezők egyrésze borsos áron, fogattal szánttá tta fel földjét. Lukács Bálint 7 holdas gazda panaszolta: szerződést kötött a gépállomással és kifizette a szántási díjat. A traktor meg is érkezett, hanem a traktoros nem az ő földjét szántotta, hanem azokét, akiktől kapott egy kis ..nyak- olajat“. Lukács Bálint földjét háromszor is kikerülték. A kisgyepi részen Bar- * A na Imre traktoros Holócsi József gazdálkodót hagyta faképnél. Itt is az előbbi eset történt. Barna Imre kikerülte Holócsi József földjét és odament, ahol pálinkát kapott. Az abádszalóki gépállomáson sok derék, kötelességtudó traktoros van. Ezek az emberek miért tűrik, hogy Barna Imre vagy a hozzá hasonló be- szenyezze a traktoros becsületet. A dolgozók tisztességes fizetést kapnak, 10—20 forint borravalóra egyáltalán nincs szükségük. Nem arról van szó, hogy ne fogadják el azt a melegítő italt, amit a gazdák emberségből kínálnak. Nem üzletelhetne egy gazda sem a szántással s Barna Imre nem rúghatná fel a traktoros-becsületet, ha a gépállomás vezetői szorgalmaznák a gépek kapacitásának teljesértékű kihasználását. S ezen a téren van a fő hiba. Az abádszalókiak éves tervüket mindössze* 53, őszi tervüket pedig csak 22 százalékra teljesítették. A z erőgépeknek csak a ■** felét üzemeltetik két műszakban. Azzal nyugtatják magukat, nincs elegendő traktoros, Ha nem járnak utána,- nem keresnek embert, akkor nem is lesz. A munkaerőhiány azonban nem egy-két napos, hanem már esztendős jelenség a gépállomáson. A szorgalmasan dolgozó traktorosok tervteljesítését fékezi még a minősíthetetlenül gyenge műszaki vezetés. Lángterelő, nek, porlasztónak és még több hasonló alkatrésznek híre-neve sincs a raktárban. Napokat állnak a gépek, a szükséges karbantartások elhanyagolása miatt. Kovács János traktoros erőgépe az elmúlt 10 napban mindössze 5 műszakot dolgozott. A párt és a kormány sokfajta intézkedésének eredményeként az abádszalóki gazdáknak is nőtt a termelési kedve. Egyre nagyobb becsülete van a gépnek, mert a gazdálkodók megértették, hogy a bő termést csakis jó talajmunkával, a jő talajmunkát pedig kizárólag gépekkel biztosíthatják. A fokozódó igényeket nagyobb felkészültséggel, tervszerűbb munkával elégítsék ki az abádszalóki gépállomás vezetői és traktorosai. A z országos nagy cé- lók megvalósulása érdekében a helyi népfront-bizottság kezdeményezésére vasárnap is vetnek a dolgozó parasztok, hogy október 31-ig teljesítsék a község búzavetés tervét. A község vezetői, a Hazafias Népfront helyi szervezetének, a termelési bizottságnak tagjai személyesen keresik fel az elmaradt gazdálkodókat. A búzavetés október 31-ig való befejezése érdekében megmozdult az egész falu. A helybeli Lenin tsz szintén segítségére siet a gazdálkodóknak. özv, Vajda Lajosné, Varga Jó- zsefné, Bánteleki Arpád- né búzáját a Lenin tsz tagjai szombaton és vasárnap elvetik. Kocsis Sándor, négy családos dolgozó paraszt tavasz óta beteg, nem tud dolgozni. Az ő földjén is a Lenin tsz tagjai végzik el vasárnak a búzavetést. A gépállomásiak ta- 1 nulhatnának lelkesedést a Lenin tsz tagjaitól. Meg kellene érfeniök, a tervek teljesítésével, tervszerű munkával kell a mezőgazdaság fejlesztéséről szóló párt- és kormányhatározat megvalósulását segíteni. Szekulity Péter