Szolnok Megyei Néplap, 1954. április (6. évfolyam, 77-102. szám)

1954-04-01 / 77. szám

4

SZOLNOKMEGVEI NÉPLAP

1954 április 1.

LUDAS MATYI CIMBORÁI

— Megyénk néprajzának haladó hagyományaiból —

Ki ne hallatta volna már hírét Ludas Matyinak! Annáik a helyre legénykének, aki a Nyirem-é vagy az Erdőháton élt valaha s az igazságtalanul rámért botbüntetést háromszorosan olvasta vissza a dölyfös Döbrögi nemzetes úrnak. De Matyi nem állt egyedül, akadt párja másutt is, máskor is. A nemzedékről nemzedékre öröklődő hagyomány a régiségből több olyan karakán legény emlékezetét őrzi, aki a jobbágyi, zselléri sors békójával se ment el a megtorlásra méltó cselekedet mellett, hanem móresre tanította a hetvenkedő és hóbortoskodó földesurat. Ha hírük nem futott is szerte, határtól, határig, mint a Ludas Matyié, öregek elbeszélésében fel-fel- éled még. Elmondok itt egyetmást ezekből a régi históriákból, úgy, ahogyan néprajzi adatgyűjtéseim során nagyidejű emberektől hallottam.

| Csere Ferke nevét említem talán elsőnek. No, ezt a legényt se lehetett csak úgy a maga hamvába halasztani! — azt mondja róla a hagyomány. Én el is hiszem. A Tisza mentén ma is emlegetik, ki volt, mi volt. Ott élt azon a tájon, valamikor a multszázadban, fekete kenyéren, zselléri sorban. Viselt dolgait vigasztalóul mesélgették jobbágyi sérelmekre. Apró házak, füstös ólak padkáin hosszú téli estéken történeteket fontak neve köré.

Egyszer pogányul megbotoztatta a földesura, mert szélcsendes idő lévén, nem járt a szélmalom s liszt helyett a búzát hozta vissza. Szegény Ferke a derest hasalváji, úgy érezte, hogy a botok helyére az lesz az igazi gyógyír, amit majd ő a földesúrra ráken. Egy alkalommal aztán megleste, midőn ura tele ette-itta pocakját és delelni a méhes hűvösébe fért. Éppen alkalmatos fekvésben szundított el egy nagy ócska súlyos tölgyfa lócán. Besittyenvén Ferke, hamar is, jól is lekötötte derekát, bokáját és úgy eldöngette egy jókora füttykössel, hogy jobban már nem lehetett volna. — Valamelyik versfaragó régi kántor szerint:

Hogy no legyen hamar mersze, Botozáshoz könnyen kedve. Kétszeresen visszaverte Fenekére Csere Ferke Fáj a bot nyomán nőit hurka. Megpróbálván, jól tudhatja, így eszébe megforgatja.

Jobbágyát ha botoztatja.

| Bár kedvelték 0 régiek a rigmust, ez a kádencia úgylátszik még se jutott el idejében ahhoz a füredi földesúrhoz, akinek udvarába az eset után Ferke bevette magát. Mert ha fülébe jut, bizonyosan nem kívánta volna tőle, hogy a nyári tűző napon, a szérű közepében, nyomtató lovak kötele végén még a karcagi káplár táncát is járja el az ő mulattatásána. Járta Ferke a parancsra, járta, de csak immel-ám- mai, Nem igen cifrázta a figurákat. Ám nem tetszett az úrnak a lassú nóta. Léhűtőivel iziben egy fához kötöztefte Ferkét s égő kanócot hú- zatott lábaujja közé. „Nézzétek a fattyút, ni hogy szaporázza!“

De szaporán bokázott ő is negyednapra! Történetesen ugyanis esti csizmahúzásra Ferkét vetette ki. •— Annak meg éppen tervébe illett ez a munkabeosztás. Szépen le is húzta nemzetes ura sárga sarkantyús csizmáját, de mihelyt elszenderedett, a Piszra, meg a Kesely fékszárával pászintosan le is kötözte a mennye- zetesj tornyos nyoszolyába. — „No, még ezt az egy-egy ökölnyi jóféle taplót ide madzagoiom a két lába ujjai közé, bele csiholok, hadd sziporkázzék, azután pediglen én elballagok, hátha véletlenül olyan úrra találnék, aki nem táncoltatja a cselédjét!“ Éképpen szólt és cselekedett Ferke, Nemzetes uram nem válaszolt erre semmit, Merthogy a sallangos kostökzacskó, tele dohánynyal, akkurátusán bele volt illesztve a szájába. Rúgott-vágott csak, de így még inkább lobogott a tapló. — Belátta hát, jobb, ha nem kapálód- zik, mert kigyullad a strózsák, meg a dunyha s elhamvad nyoszolyástól. így csupán csak a lába égett össze, mire rányitottak,

| Bezzeg Miska se volt ám kisebb

ember! Már a neve se akármilyen! Nem hinném, hogy az apjától örökölte volna, Inkább avval tartom, hogy száraz keresztelőben ragasztották rá, célzásul, hogy amit ő elintézett, az bezzeg el volt intézve,,.

Egy igen kényes földesúrrál való Vitás ügyét se bízta másra, se az úriszék csalfa igazára, hanem elintézte maga, _

Valahol a határban találkozott Vele először, Kevélyen lépkedett az úr az út kellősközepén, három aga rával, három hajdújával és három hajtójával, Miska meg gazdája hatökrös szénásszekerével nyikorgóit vele szemben. Valakinek húzódni kell, annyit ő is látott, de úgy gondolta, könnyebben tér a gyalogszeres ember. Ám az uraság más véleményen volt! *-» „Megállj, pimasz fattyú!“ ess rikkantá el magát.

„Megtanítalak én tisztességre, ha eddig nem akadt, aki kioktasson! Rántsd le a gatyáját, ne nyűjjék!“ Lekapták Miskát és az árokparton úgy elhányták, azt se tudta hamarjában dél van-é, vagy éjfél. „Szaladj el, hé, oszt dörzsöld a meszesfalhoz“ — röhögtek utána.

Igenám, de az a földesúr a kevélysége mellett, mint vadász is híres volt. Nagy kedvvel gyűjtögette a különleges réti madarakat, sokat kóválygott a sárréti és kunsági mocsarak náderdői körül. Egy-egy ritkább madárért víznek-sárnak ment. Ezen aztán most rajtavesztett.,,

1 Egyszer éppen vadászi mániában leledzett, mikor beköszöntött hozzá a fortélyos Miska. Mint afféle nádasban élelmeskedő pákásznak, egyik kezében gyékényszatyor volt, telve hatékony gyógyfüvekkel, a másikban piócás kobaktök. Mintha azokat áruigatná s házról-házra járna. Megmosdott az ombolyos mocsári vízben s még tulajdon édesanyja se ismert volna az ábrázatjára. Azt mondja jámbor, szelíd szóval: „Hej, nagyságos uram, a Pityeri-fánál fészkel egy sárgatollú olyan fajta madár, amelyik nem tojik, hanem fiadzik“. Nosza, megörült az uraság, mint Vak Laci a félszemének. — „Ezüst forintot kapsz, te fattyú, ha puskacsőre vehetem!“ Mindjárt kiadta a kemény parancsot: „Szakácsok, kukták, lusta népség! Mihamar tegyétek elébe, ami jó. Etessétek, itassátok ezt a derék legényt!“ Vendégelték szakadatlan s úgy su- gorgatták, mint szegény ember az egyetlen árva garasát. Éjszakára felvetett ágyba fektették, dagadó dunyhával takarták. Bazsalyikom ággal integették el képéről a legyeket,

| Másnap aztán bevezette Miska

az urat mélyen a rétbe, a nádas sűrűjébe, ahol már csak a madarak szállnak, a pákászok járnak, de ahová más ember fia még véletlenül se téved. Egy nagy kidőlt odvas fűz mellett megállt vele. „Helyben vagyunk“, — azt mondja. „Nagyságos uram ráhasmál erre a mohás fatörzsre, mint valamely kanapéra, nádlevéllel, hatigyékénnyel szépen betakargatom, hogy rejtve legyen, a többi pedig az én dolgom“. Úgy is lett, De addig-addig babrált a nád

takaróval, míg úgy lekötözte az ura- ságot, meg se birt moccani. — Azután következett az a bizonyos többi, ami az ő dolga volt, Szép nagy mogyoróbokrok nőttek a réti szigeten, azokról vágott bottal végezte. „Ezt a huszonötöt régi adósságba adtam, a másik huszonötöt szívesen kamatba“, — számolt hűségesen, markát is megköpve. „De egyebekben se hazudtam. Ezt a fát azért neveztem el Pityerinek, mert a jómadár pityereghet rajta. Ennek meg azért sárga a tolla, mert kikapott. Amiért meg kani a madár, arról én igazán nem tehetek“. Pesze a földesúr ígérte jóakaratát: „Megállj, beste fattya, ezt nem viszed el nyersen, csak szabaduljak ki!“ — „Igenám, >— mondá Miska, — de én mindjárt itthagyom, csak előbb megtöltöm a pipámat és rágyújtok. — Osztán belódulok a városba, osztán küldök ki valami jókörmű embert, hadd bogozza ki ezt görcsös kötelet, mert nagyon alászorult kend. Hacsak addigra a réti farkasok ide nem tévednek! Mert azoknak osztán olyan komisz hegyes foguk van, hogy még a csontot is megjárja ,..

| Füstölgő pipával elbaktatott Miska és színét se látta többé a földesúr. Pedig kényszerű hevertében erősen kifundálta, miként hajtatja meg érte a rétet faluja népével s miképpen szedeti majd szeme szőrét.

De bizony leszállt az éj, millió szúnyoggal, a nádast zörgető farkasokkal, eljött a harmatos reggel is, a déli meleg is, azután mindez újfent elölről kezdődött. Végre az udvari vadászok és vadhajtók valami rétjáró vénember kalauzolása mellett, hosszas kajtatás, kurjantga- tás, hógatás után ráakadtak a földesúrra és kiszabadították a szoros görcsök közül, hogy elsőbbet is a visszakapott ütlegek helyét legalább óvatosan megtapogathassa.

| Miként mondanám 3z előbb, e történeteket mintegy önvígasztalá- sul emlegette dolgozó népünk az elmúlt időkben; jogtalanságok és sérelmek idején apák fiakra hagyományozták. A humor és derű fénye mellett, mint sötét árnyékot megtaláljuk bennük a régi rendi világ emlékét is.

Szűcs Sándor

múzeumvezető, Karcag

ANTOH SZEM30H0V1CS MAKARENKO

A

Sz. Makarenko 1888. április 1-én született; vasúti pályái

• munkás fia volt. Tanítóképző intézetet végzett és fiatalabb éveiben tanítóskodott. 1920-ban különleges megbízatást kapott: meg kellett szerveznie a szülői felügyelet nélkül maradt utcagyerekek, az úgynevezett „bezprizomyikok“ munkatelepét. A polgárháború és a 14 külföldi állam katonai intervenciója következtében a hu-» szas évek elején rengeteg volt Szovjet-Oroszországban az apátia-» nul anyátlanul maradt kis csavargó. Ezek sokhelyütt komoly gon-» dókat okoztak a hatóságoknak. Nehéz dolog volt a munkához és fegyelemhez nem szokott utcagyerekek telepének megszervezése* Makarenko nem mindennapi adottságainak köszönhette, hogy a ko-i moly felkészültséget igénylő és olykor életveszéllyel járó feladatok-» kai megbirkózott.

Makarenko kitartóan képezte magát az elméleti pedagógia te* ' rén is és olyan műveket alkotott, amelyek páratlanul állnak a pedagógiai irodalom történetében. Megírta a rábízott munkatelei pék történetét, sikereinek és kudarcainak tap>asztalatait továbbadta a jövendő pedagógus-nemzedékeknek. Magyarul is megjelent köte» tei: .Az új ember kovácsa“ és az „Igor és társai“. Mindkettő érté« kés szépirodalmi mű, érdekfeszítő olvasmány és amellett fontos ol-» vasmány gyakorlati petagógusok számára. Hasonlóképpen gyakor-» lati példák alapján fejtette ki nézeteit Makarenko a családi neve-» lés kérdéseiről „A szülőik könyve“ című kötetben.

Makarenko világosan meglátta és kidolgozta a szovjet nevelési’ elmélet és gyakorlat számos tételét. Hangsúlyozta a kollektíva sze-» repét az ember nevelésében: kimondta, hogy az új embert, a szov-» jet embert a kollektívában, a kollektíván keresztül és a kollektíva számára kell nevelni,

Neveltjeihez való viszonyára jellemzésül álljon itt néhány részlet a gyászbeszédből, amelyet egyik növendéke Maka-s renko sírjánál mondott:

„Ma apámat vesztettem el. Meg fogják érteni, hogy nehezemre esik a beszéd, ha meggondolják, hogy milyen súlyos dolog apámat fiatalon elveszíteni. Mindössze 51 éves volt. Szülőapám elhagyta anyámat, mikor alig voltam 4 esztendős. Nem emlékszem rá. meg-» szoktam, hogy gyűlölöm. Igazi apám Anton Szemjonovics volt aki soha, egyetlen egyszer sem dicsért meg, inkább mindig dorgált* meg a könyvében, „Az új ember kovácsában“’ is, Megértik ügye hogy nehéz^ nekem erről beszélni. De éppen ezért lett belőlem mér-! nők, mert o mindig korholt. Miután elhagytam a kommunát és vé-i gigolvastam könyvét, szavai tovább hatottak rám, javították maga-» tartásomat, egész eletemet,

Makarenko ezernyi kitűnő szovjet polgárt nevelt fel; növendék kei dolgoznak a r.agy építkezéseknél és a tudományos intézményekben, harcoltak Haszannál a japán szamurájok ellen. Közülük többen kaptak érdemérmet, többen tartoznak a szovjet állam legjelesebb polgárai közé. Tudják, milyen tisztelet és megbecsülés övezi Korobovot. aki fiaiból a munka hőseit nevelte ki. * * Mit mondjunk akkor Anton Szemjonovics Makarenkoról, áld többezer kiváló polgárt sok hőst adott az országnak,,

VILLÁMLÁTOGATÁS Ä JÖVŐ SZÁZADBAN

Verseghy emléhest

Április 2-én, pénteken este 6 órakor Verseghy emlékestet rendez a megyei tanács VB abból az alkalomból, hogy a megyei könyvtárat Verseghyről nevezik eL Az emlékesten Kun Elek a me“ Ez itt a legmodernebb erőművünk — mondta a mérnök és 1954- böl érkező látogatóját egy óriási, gömibalakú fémépitményihez vezette, amely majdnem az egész termet betöltötte.

— Aha, éz itt egy turbina >— mondta a látogató.

A mérnök a fejét csóválta.-— Mondtam önnek, ez egy atomerőmű.A látogató elismeréssel bólintott.

—- És mit csinálnak önök ezzel az óriási energiamenyniséggel?

Kényelmünkre használjuk fel. Vegyük például a közlekedést. Számunkra ez már nem probléma.

A látogató keserűen gondolt a túlzsúfolt villamosokra és a kétórás utazásokra,

— A helikopter

korunk kerékpárja lett *— folytatta a mérnök. *— Baleset már nincs. Autózás közben nyugodtan olvashat újságot. Összeütközésre ugyanis nem kerülhet sor, mert egy elektromos szem, mihelyt akadály kerül a kocsi útjába, azonnal működésbe hozza a féket. A vezetőnek csak akkor van szüksége a ko^- ménykerékre, ha mellékútra akar befordulni, Óránként kétszáz kilométeres sebesség mellett, önműködő irányítóberendezések nélkül a közlekedés túlságosan veszélyes lenne, Amint tudja, az embernek van egy úgynevezett ijedtségreflexe, Nos, amikor az autó elé akadály kerül, az elektromos szem már jóval odébb kifékezi a kocsit, mielőtt ön még egyáltalában gondolhatott is arra, hogy a féklapra lépjen, __ _ _

i—i Önök valóban gyorsak jegyezte meg a látogató, — Én nem bírnék elviselni ilyen szörnyű rohanást,

Hogy-ifiogy rohanás? = kapta el a szót a mérnök, — Minél gyorsabban közlekedünk, annál több időnk marad, A Föld tengelykörüli forgási sebességét például már régen túlszárnyaltuk, ön hat órakor beszáll egy óriási utasszállítórakétába, néhány perc múlva már el is éri a sztratoszférát és

néhányszáz kilométer magasságban

repül az Atlanti-óceán felett. Mondjuk, hogy Rio de Janeiróbar. van dolga. Mire ott földet ér, a repülőtér órái még csak négy órát

mutatnak. Két órát megtakarított. De rövidebb utakon is sok időt megtakaríthat. Egysínű löfchajtá- sos autóbuszainkon öt óra alatt juthat Berlinből Budapestre. Ezek a sínautóbuszók zajtalanul, rázkódásmentesen és biztosabban száguldanak egyetlen sínpályájukon, mint a régi vonatok két sínen. Csak akkor veszi észre, hogy a vonat halad, ha az ablakon kinéz.

A látogatónak, aki 1954-ből érkezett, a csodálkozástól leesett az álla. De nem akarta egykönnyen megadni magát,

— És mennyivel lett szebb az életük otthon, a négy fal között?

— vetette oda.

—■ A mi asszonyainknak már könnyű a dolguk. Minden házimunkát elektromosüzemű gépek végeznek, s a villamosenergia bárkinek díjtalanul és korlátlan mennyiségben áll rendelkezésére. Elektromos úton előállított

ultrahanggal sütünk és főzünk.

Az öttagú család négyfogásos ebédje másfél perc alatt elkészül. Vagy vegyük a fűtést. Minden lakásban önműködő hőszabályozó biztosítja a kívánt hőfokot és páratartalmat*

i— Roppant érdekes! — álmélko- dott a látogató* »—» Képzelem, mennyit kell dolgozniok* hogy mindezt előteremtsék,

— Sajnos f—» mondta a mérnök

— egyelőre még csak a húszórás napnál tartunk*

— Nem értem. Húsz érát kell naponta dolgozniok?

— Dolgozni?! — kapta fel a fejét a mérnök és elmosolyodott, *— Mi.már régen nem munkaórákban

számoljuk a napot,- hanem a szabadidő óráiban.

— De hát akkor ki végzi el ezt a rengeteg munkát?

— önműködő gépek. Ma mér ott tartunk, hogy az önműködő gépeket is önműködő gépekkel állítjuk elő. Az ember csak arra szorítkozik mellettük, hogy munkájukat ellenőrizze és működésüket irányítsa -.,, Egyébként néhány nappal ezelőtt indult el

az első világürhajő

egyik mesterséges bolygónkról. Utasai egy kicsit körülnéznek a Holdon. Tudományos körökben igen fontos eredményeket várnak ettől az expedíciótól. Az űrhajó négy óra alatt érkezett a Holdra, ami azt jelenti, hogy óránként százezerkilométeres sebességgel tette meg útját,

»— Csodálatos! » sóhajtotta az 1954-ből érkezett látogató. — Mikor jutunk el mi Is már ide? k

A mérnök vállat vont és mosolyra szélesedett a sréja*

*-» Talán 2000-ben, vagy esetleg már 1980-ban, de lehet, hogy csak 2050-ben, Ez nem a tudományon és technikán múlik. Pontosabban: nemcsak a tudományon és technikán. Ez öntől és kortársaitól is nagymértékben függ. Minél hamarább meg tudják oldani politikai problémáikat, minél hamarább biztosítják a békét, annál gyorsabban kerülhetnek tudósaik abba a helyzetbe, hogy a technika vívmányait a békés fejlődés szolgálatába állítsák. így lehet szebb és boldogabb az önök élete is*

Rolf Rothmayer (Megjelent a Neues Deutschlandban)

Földes Péter:

Az iró új regénye 1919 májusiban, a Tanácsköztársaság legdlcsfségísebb napjaiban játszódik. Földes egy proletárcsalád — Élöné és két fia — életén át mutatja be az első szabad május elsejét, a magyar Vörös Hadsereg megszületését, a magyar proletárdiktatúra hősi harcait, a salgótarjáni és miskolci győzelmeket.

A regény lapjain megelevenedik a pro. letárlátns harca a külső és belső ellenség. árulók, provokátorok és interven, ciósok ellen, Salgótarjánban találkozll

FELEJTHETETLEN MÁJUS

(Szépirodalmi kiadó.)

hosszú idő után az Élő-esálfid; Élőné a»z özem megbízásából jött ide, hogy több szén termelésére buzd.tsa a bányászokat. Feri fia mint önkéntes orvos. László fia mint egyik gyári zászlóalj politikai biz. tosa és László menyasszonya mint önkéntes ápolónő siet Ide a legveszélyez tetettebb pontra.

Földes regénye pártos mondanlvalöjú és a fordulatos meseszövésével izgalmas, érdekes írás.

gyei tanács népművelési osztályán nak vezetője megnyitó szavai után Tordaí György, a Társadalom- és Természettudományi Ismeretiem jesztő Társulat budapesti központ-» iának előadója ismerteti Verseghy életét és munkásságát.

Az est műsorának “keretében fel-» lép Cziráky Júlia, a Szigligeti Szín-» ház tagja, és Kóbor Antal, az ál-» lami zeneiskola igazgatójának ve-» zetésével a Központi Kamarakórus „Kodály“’ brigádja.

Levelező oktatás színjátszócsoport vezetők részére

A Népművészeti Intézet 60 tánc-» és 40 színjátszócsoport vezető részére, két és fél éven át tartó levelezőoktatást indított. Ezen a továbbképző tanfolyamon a budapesti és vidéki együttesek vezetői művészet- és szak-elméleti* valamint gyakorlati oktatást kapnak, A hallgatók a tananyagot közvetlenül felhasználják csoportvezetői munkájukban. Eredményeikről dolgozatokiban, félévenként pedig konferencián számolnak be. Időnként instruktorok is felkeresik őket* akik tanulásukat ellenőrzik és munkájukhoz gyakorlati segítséget, útmutatást adnak,

Díjnyertes pályaművek

A Magyar-Szovjet Társaság Országos Központjának Irodalmi Szakosztálya múlt év őszén pályázatot hirdetett a magyar és a szovjet nép testvéri barátságát tükröző elbeszélés írására. A bírálóbizottság a közelmúltban foglalkozott a pályaművekkel és Sándor Iván „Szabadulás”, valamint Gerencsér Miklós „Az öreg révész emléke’’ című elbeszélését III. díjjal: 2000—» 2000 ezer forinttal jutalmazta. Az

I. és II, díj kiadását a bírálóbizottság nem javasolta,

A beküldött pályaművek közül Tóth Zoltán „Moszkvai élmények’’ című útleírását, Pácsai Vilmos „Küzdelem”, Nagy Vilma „A hazai” és Zsitvai István „Az első találkozás’’ című elbeszélését 200—» 200 forint értékű könyvjutalomban részesítették* » ! !•_ u:»• i Illa.

.1, i. i ii .....................Hím

HI

RDESSEN

Ssolnohmegyei

NÉPLAP-ban----------