Szolnok Megyei Néplap, 1954. január (6. évfolyam, 1-26. szám)

1954-01-07 / 5. szám

4 SZOLNOKMEGYEI NÉPLAP 1954 Jfttroir 1, Amit a féli tr y r o I tudni kell Tapasztalatból tud luk. hogy a petróleumlámpa jobban megvilá­gítja a szobát, mint ecv avertva. A villanylámpa pedia több fényt sugároz, mint a petróleumlámpa. — Tehát vannak erősebb és evenaébb fényforrások. » Ha eav 2 cm vastag gyertya 5 cm magas lánacal éa. akkor azt mondiuk. hoav ennek a fényforrás­nak az erősséce 1 evertvafénv. — Ehhez hasonlítjuk a többi fényfor­rás erősségét: Néhány fényforrás erőssége; gyertyafény Közönséges gyertya kb. 1 Petróleumlámpa 5—5® Gázlzzófény fi® Villanykörték 15—10« Vetítőlámpa 509—2000 Mozllámpa 20 0000 légvédelmi fényszóró 800 millióig Villám többezer millió Tudományos pontosságú méré­sekre a gyertyafény fenti meghatá­rozása természetesen nem alkal­mas. Hiszen különbségek lehetnek a gyertya anyagában, a bél vastag­ságában stb. Hogyan tudiuk megmondani, hány g.yertyafényű a villanykörte? A villanykörték foglalatára vagy üvegbúráiára nem a gyertyafényt írják rá. hanem a körte másodper­cenkénti energia-fogyasztását wat­tokban. Pl. a íróasztali lámpa 40 wattos. Egy wattnak kb. eav gyer­tyafény felel meg. Tehát izzólám­pám kb. 40 avertyafénvű. De legújabban ilyen felírást is találunk a lámpán, pl.: 270 lumen. Ebből az adatból a gyertyafényt úgy tudjuk meg. hoav a lumenek számát elosztjuk 14-avel. Ezért a 270 lumenes lámpa kb. 19 avertva­­fénvű. A megvilágítás erőssége A fényforrást azért használjuk, hogy tmegvilágítsa a tárgyakat. — Tartsuk könyvünket úgv.,. hoav a fényforrás sugarai merőlegesen es­senek laoiára. azután távolodjunk a fényforrástól. Azt tapasztaliuk. hogy minél messzebbre megyünk, annál gyengébb könyvünk lapjának megvilágítása. Még a legerősebb fényforrástól is elmehetünk olyan messzire, hogy a megvilágítás már nem elegendő az olvasáshoz. Ez azt bizonyítja, hogy a ió lá­táshoz néni’ elegendő az. hoav a fényforrás erős leaven, hanem a megvilágítás erősségének is el kell érnie bizonyos fokot. Ha az egy gyertyafény erősségű fényforrástól eav méter távolságra tartjuk könyvünket (úgv. hoav a fényforrás sugarai merőlegesen es­senek rá), akkor azt mondjuk, hoav a könyvlapon a megvilágítás erős­sége egységnyi. Az egységnyi erősségű megvilágí­tás neve 1 lux. Ezért, ha egy petróleumlámpától tartjuk 1 méternyire könyvünket, de úgy. hogy a lámpától a könyv­höz húzott eavenes vonal merőle­gesen érje a könvv lapját, akkor a megvilágítás 5—50 lux. Ha a 15 wattos villanykörtétől tartjuk eav méterre, akkor pedia 15 lux a megvilágítás. íráshoz, olvasáshoz legalább 300 lux szükséges. összehasonlításul érdekes meg­jegyezni a nappali fényben élvezett megvilágításokat: lux ha a déli nap nyáron me­rőlegesen tűz a papírlapra 60.000-100.000 ugyanakkor egy fa árnyé­kában 10 009 egy világos szobában 1.000 a telihold fényében fél (Részlet öveges József „Kis fi­zika" c. könyvéből.) 'IMdádzat cui Mesuiäß-en Részlet Valentylnor: Af­rikai történetek című köuy. véből, □ Szürkén és komoran köszöntő« be a virradat. Fáradtak és rossz­kedvűek voltunk az átvirrasztott éjszaka után. Kiléptünk a táborból s a közelben megtaláltuk öszvé­rünk maradványait: néhány körül­rágott csontot. Ugylátszik, a hié­nák és sakálok már elvégezték a maguk dolgát. Nemsokára felbuk­kant a nap és köröskörül egyszerre élettel és ragyogással telt meg minden. Eltűnt az éjszakai riada­lom és rettegés, helyét örömteljes izgalom foglalta el: mindenki a kü­szöbönálló vadászatra gondolt. Megreggeliztünk és elindultunk a leshelyre. A hajtők egy körülbelül húsz kilométer átmérőjű kör men­tén helyezkedtek el, mi pedig ott. ahol a kör bezárult. A körvadászat folyamán a hajtők gyűrűje egyre szűkül és minden élőlénynek, amely a körön belül volt, a ter­mészetes sziklakapun, mellettünk kell elfutnia, Ül Reggel tíz óra körül felharsant a hajtők első kiáltása, tompa dob­pergés hallatszott és kutyához ha­sonló páviánok rémült csapata szá­guldott el mellettünk. Az erdőből egymás után rohantak ki a kisebb ragadozók. Hegyes kis pofájukat a földre szegezve futottak a fekete foltokkal tarkított, vörösszőrű ci­­betmacskák. Ezeket az állatokat, amelyek akkorák, mint egy kisebb­fajta kutya, olykor elfogják és ket­recbe zárják, hogy egy illatszer céljaira használt anyagot — ci'betet — nyerjenek belőle. Farkát le­eresztve siklott el mellettünk rö­vid kis lábacskáin egy csíkos, szür­ke indiai menyét. Senki sem lőtt erre a rettenthetetlen kígyópusztí­tóra. Gyáva sakálok íalkája osont keresztül az átjárón. m Mind socket az állatokat háborí­tatlanul keresztülengedtük, mert nemesebb vadra vártunk. Most egy hatalmas orrszarvú csörtetett elő az erdőből, közeledését a letöre­­o’ező ágak ropogása már előre je­lezte, Hangosan és dühösen fújta­tott, mint a hegyre kapaszkodó mozdony. Az orrszarvú csaknem teljesen kihalt állatfaj és egész Af­rikában tilos vadászni rá. Nyenov a tréfa kedvéért belelött az óriási állat vastag rövid szarvába. A golyó csengve pattant vissza a rit­ka vad kőkemény szarváról. Az orr­szarvú bőszen megrázta ormótlan fejét és megállás nélkül tovaszá guldott. Félóra múlva nagy antilopok — kuduk — csoportja bukkant fel az erdő szélén. Csavarszerűen teke­­icdő, hosszú szarvukkal díszített fejüket hátravetve, hanyatthomlok menekültek a kijárat felé. Csak­nem ugyanabban a pillanatban há­rom lövés dördült el és három szp­­líd, vörösesbarnaszőrű állat terül; el a sűrű, zöld fűben. EZ] Zöld selyemmajmok lármás csa­pata száguldott el. Gondosan hát­rafésült mulatságos, fehér szakál­luk és hosszú pofaszakálluk bank­­tisztviselőkre emlékeztető méltó­ságteljes és tekintélyes külsőt köl­csönzött nekik. Egy ideig csend volt. Azután egy magányos, ötkg elefánt dugta ki óvatosan a fejét a fák közül, apró, okos szeme veszedelmesen villogott, óriási, elálló fülét lassan lengette. Az elefántnak csak egy agyara volt; a másik alighanem akkor tört el, amikor az elefánt valamelyik meredek hegyről le­ereszkedve, lezuhant. Az állat né­hány másodpercre tétovázva meg­állt, majd bámulatos gyorsasággal a kijárat felé rontott, miközben fenyegetően felemelte óriási, recés gumitömlőhöz hasonló ormányát. Vadul vágtatva suhant el mellet­tünk, majd nesztelenül eltűnt a sűrűben.; A kihalófélben lévő ele­fántokra — éppenúgy, mint-az orr­szarvúra is — szigorúan tilos va­dászni, s ha a hatóságok tudomást szereznek arról, hogy valaki leterí­tett egy elefántot, súlyos pénzbír­ságot rónak ki az illetőre. Ijj Sivítozó és röfögő vaddisznócsa­lád tódult ki a bokrok közül. Vad, hosszúkás pofájukat görbe, meg­sárgult agyarak díszítették. Sűrű csoportba verődve szaladtak az öreg, sovány hím nyomában. Mel­lettük hatalmas ugrásokkal örök ellenségük — a leopárd szökellt. A vaddisznók és a ragadozó együtt menekültek veszedelmesebb ellen­ségük elől s ügyet sem vetettek egymásra. Taylor célba vette a leopárdot, de elhibázta a lövést. — Már megint olyasmibe ütöd az orrodat, amihez semmi közöd' — rivallt rá haragosan Szoma­­nyira. — Hányszor mondtam már neked: fogd be a szád, amikor lö­vök! „A leopárdot, a leopárdot!” — utánozta gúnyosan szolgáját. — Azt hiszed, nem tudom magamtól is. Szamár! Negyven dollárt ér az irhája! Csak próbálj mégegyszer egy szót szólni! A néger hallgatott Tudta, hogy nincs értelme ellentmondani. Taylor haragja még fokozódott, amikor Nyenov — úgyszólván anélkül, hogy célzott volna — le­terítette a foltosbőrű ragadozót. A leopárd kétségbeesett kísérletet tett, hogy felemelkedjék, majd el­nyúlt a földön és nem mozdul; többé. 6 m Az idő észrevétlenül elrepült. A nap már lenyugvóban volt, de a hőség nem enyhült A szikla, ame­lyen feküdtünk, olyan volt, mint valami égő katlan és időről időre át kellett fordulnunk másik olda­lunkra, mert az áttüzesedett kő még ruhánkon keresztül is égette testünket. Ahogy a hajtők köze­ledtek, egyre újabb és újabb álla­tok bukkantak fel az erdőből Egyesek közülük, a rémületfői eszüket vesztve, ide-oda futkostak a sziklás hegygerinc alatt s meg­próbáltak felkapaszkodni rá, ez azonban csak az ügyes majmoknak sikerült. A vadak, nem találva ki­utat, mellettünk rohantak el, s mi rendszerint keresztülengedtük őket. Ritkán lőttünk, csak értékesbőrű állatokat vettünk célba. A hajtők kiáltozása és a dobper­gés már egész közelről hallatszott, amikor egy pompás vad ugrott elő az erdőből; testét fekete, csillogó szőr borította, könnyedén, kecsesen mozgott. Fekete párduc volt. Ke­rek, zöldes szeme gonoszul villant felénk. A földre lapulva, megpró­bált elrejtőzni a magas fűben: látni lehetett, hogyan mozognak lapockái bársonyos, lágy bőre alatt. Az amerikai elsütötte puskáját. A vadállat felpattant, majd végigzu­hant a földön, mintha összeroskadt volna. A fekete párduc ritka és ve­szedelmes vad; irhája nagy becsben áll a vadászok között. Taylor, aki attól félt, hogy az osztozkodásnál valaki elvitathatja tőle zsákmá­nyát, megparancsolta Szományi­­nak, hogy hozza el a leterített pár­ducot. Amikor Nyenov meglátta, hogy a néger lemászik a szikláról, figyelmeztetően rákiáltott: — Szomanyi, fordulj vissza! Ne menj közel a párduchoz! — Gyerünk, gyerünk! Mit lóga­tod a füled? A néger odafutott a párduchoz és lehajolt, hogy felemelje. A leve­gőben megvillant a vadállat rugal­mas, fekete teste. Vörös torka tágranyílt. S a következő szempil­lantásban Szomanyi meg a párduc ott hemperegtek a földön. Néhány másodpercig viaskodtak egymással, majd a fűből felemelkedett a vad­állat feje, szeme kerekre nyílt és harsogó diadalordítása megresz­­kettette a levegőt. Taylor, akit halálra rémített ez a jelenet, lebukdácsolt a szikláról, s átugrálva a köveken, a magas fü­­vön át kétségbeesett ordftozással felénk rohant. Még a puskáját is ott felejtette, A MILLIGRAMM EREJE A következő tűnt fel nekünk: a környék állattenyésztő telepein le­romlottak. mesbetegedtek. eevre­­másra hullottak a szarvasmarhák és juhok, kivéve a szomszédos er­dészeti kerület gazdaságát, ahol ki­­vétél nélkül mind egészségesek vol­tak az állatok. Pedig valamennyi gazdaságban egyaránt gondosan bántak az állatokkal, iól takarmá­­nyozták őket. — Sorvadás <— állapították meg az emberek. — Szavukban benne volt az a gondolat Is. hoav a be­tegségen nem lehet segíteni. Eleinte a Lett Tudományos Aka­démia állategészségügyi intézete sem tudott választ adni a rejtélyes jelenségre. Jan Matvejevics Berzin profesz­­szor, az állategészségügyi intézet vezetője részletesen megvizsgálta a betegség összes jellegzetességeit. — Megállapította, hpgv a megbetegedés okát e különös helyek talajában, növényzeté­ben vagy éghajlatában kell ke­resni. A tudomány már ismert elvan megbetegedéseket, amelyek megha­tározott területekre korlátozódnak, például a hegvi-lakóknál a iód­­hiány következtében fellépő golyva. A professzor figyelmesen meg­vizsgálta az erdészeti kerület álla­tainak egész etetési rendszerét. — Feltűnt neki. hogy minden tehén takarmány ada g i ához hozzátartozik bizonyos mennyiségű édes melasz is. S a juhok is kapnak naponta ebből a szirupból. A többi telepen azonban az állatok nem kaptak me­laszt. Ezért rendkívül gondos laborató­riumi vegyelemzésre került sor. És valóban: a vizsgálatok során kide­rült. hogy a melaszban az eddig ismert anyagokon kívül kobalt is van. Egy kilogramm szirupban körül­belül 1.4 milligramm kobaltot ta­láltak. Ez, nem nagy mennyiség, de mégis sok ahhoz kénest, amelyhez az állatok hozzájuthattak a kör­nyék legelőin. A tudományos munka következő' lépése az volt. hogy ki kellett deríteni: vájjon a melasz­ban felfedezett kobalt ellenszere a sorvadásnak, vagy közömbös a szervezetre? Elhatározták, hogv a kobalt ha­tását juhokon ellenőrzik, mert azok még érzékenyebbek a sorvadás iránt. A kísérleti és az ellenőrző csoportba beosztott luhokat azonoí körülmények között tartották, ugyanolyan takarmánnyal látták eb A különbség csupán az volt. hogy a kísérleti csoportban lévő álla­tok kobalt-tartalmú melaszt is kaptak. A nyolcadik hónap végén a kísérlet igazolta a professzor feltevését. Az ellenőrző csoport állatai, ame­­ivek nem kaptak kobalt-tartalmú takarmányt, megbetegedtek, elpusz­­tultak. A kísérleti csoportban lévő iuhokon pedig a betegség egyetlen tünete sem jelentkezett, sőt normá­lis súlygyarapodásuk mellett vér­­összetételük jelentősen megjavult. A kísérlet világosan megmutatta, hogy az állati szervezetnek az élet fenntartásához kobaltra is szüksége van. A további kísérletek nagyszerű eredményekre vezettek. A kobalt­adagolás utáni hetedik napon a sorvadásos teheneknek megjött az étvágya, egv-másfél hónap múlva pedig teljesen meggyógyultál*. A további kutatások kiderítették, hogy a kobalt nemcsak a sorvádó. hanem a teljesen egészséges állati szervezetre is rendkívül kedvező hatású. A kobalt-tartalmú takar­mánnyal etetett állatok súlygyara­podása a többi állatokhoz viszo­nyítva ugyanazon időszakban ugyan­olyan takarmányadag feletetése esetén másfélszeres volt. Mivel magyarázható n kobaltnak ez a csodálatos hatása? A tudósok még nem mondták ki az utolsó szót. A megfigyelések azonban azt bizonyítják, hoav a kobalt hatására a szervezetben fokozódik a vitamin­­termeles. közte a vérképző B 12 vi­taminok termelése is. J. M. Berzin vezetésével a tudo­mányos munkatársak eav cscoortia kidolgozta a kobalttartalmú tablet­ták előállításának módját. A tablet­tákat természetesen csak az előírt mennyiségben szabad adagolni, mert különben ártalmassá válhatnak a szervezetre. A kobalt kiállotta a próbát és győztesként került ki a sorva­dás ellen vívott küzdelemből. Most már a Szovjetunióban min­denütt ismerik ezt a nagyhatású gyógyszert, s úgyszólván ismeretlen a sorvadásban szenvedő állat. Ikonnyiková. Uj szigetelőanyag az NDK elektromos iparában A tudósok és szakemberek hosszas kutatómunka és kí­sérletezés után plyan szigetelő­­anyagot állítottak elő, amely lehe­tővé teszi, hogy az elektromosipar­ban az eddig nélkülözhetetlen vö­rösrezet nagyobb mértékben he­lyettesítsék alumíniummal. Az új szigetelőanyag — amely az alumí­nium-huzalokat rendkívül ellenál­lóvá teszi — a hettstedti színes­­fémhengerde, a „Walter Ulbricht” Leuna művek mérnökeiből és más tudósokból alakult kollektíva mun­kájának eredménye. Az új szigete­lőanyagot izoperlonnák nevezték el .s az NDK-ban előforduló nyers­anyagokból, kőszénkátrányból állít­ják elő. A vékony izoperlon szige­telőnek kiváló tulajdonságai van­nak: hajlítható, ütésálló, tehát hi­degen is formálható. Sem olaj, sem benzol, benzin, aceton, sem szén­­tetraklorid nem oldja. Az izoper­­lont hosszú ideig lehet raktározni, nem válik rideggé. Nagy a mecha­nikai szilárdsága is. A sodrott izo­­perlonnal szigetelt huzalt eredeti átmérője felére lehet kalapálni anélkül, hogy a vékbny lapréteg megsérülne, vagy lényegesen csök­kenne szigetelőképessége. Az izo­­perlonnal bevont alumíniumhuza­lok jól bírják a hőmérsékleti kü­lönbségeket, s ellenállnak a ned­vességnek is. A z NDK-ban már az üzemek ^ százai alkalmazzák az izo­­perlon-szigetelésű alumínium-huza­lokat. Ennek is köszönhető, hogy a lakosság az utóbbi időben korlát­lan mennyiségben és választékban kap rádiókészülékeket, villamos háztartási berendezéseket, villany­órákat, kerékpárlámpákat, kézi fú­rógépeket és egyéb villamossági készülékeket. Ezenkívül kissebb­­nagyobb motorok gyártásánál is felhasználják az új huzalokat, , 18. vasárnap. Velence, T7 s még sok mindent szeretnék enni. mindenféle halakat, pó­kokat. rákokat, tengeri rózsát, meg azokat a kis furcsa csíkokat, ezeket az eleven sakkfigurákat, amik a tengerben vannak. Szemem és fü­lem és orrom és ujjam kevés, hogy ezt a csodavilágot, ezt a nagy. híg tömeget befaljam és szétárasszam — az ínyemmel és gyomrommal is meg kell tapintanom. Ételnek elké­szítve úav hívják ezt a minden­félét: „frutta del mare“, tenger gyü­mölcse. A víz. a víz nyüzsgő életé­vel. — mennyire érzem, hogv ez az étel ősi közege, a bölcső, ahonnan származunk! Drága, bölcs barátom. Ferenczy Sándor éppen most ír könyvet, ha jól tudom, amiben ki­mutatja. hogv öntudatunk mélvén micsoda fájdalmas honvággyal érez­zük magunkat halnak, polipnak, nemtudom minek, amik voltunk! Ma jó darabot úsztam befelé a kris­tálytiszta Adriába. Figyeld az úszó ember szomjas lihegését, ahogy le­dugja a fejét, — prüszköl, tátog, nyalja a száját, — hogy szeretne elbújni a víz alá, lemerülni a mélybe, azokkal a szép lassú, súly­talan mozdulatokkal, ahogy a las­sított moziképen mozog az élet! Lebukom, kígyózom a tükör alatt, Szépiát ettem* szemem-szám kitátom — és csa­lódottan bukom fel gyorsan a le­vegőre, mikor váratlanul kifogyott a szusz belőlem, — csalódottan, mint a nyomoréig aki pár percre elfelejtette, hogy pármillió évvel ezelőtt elvesztette a kopoltyúját, nem maradhat a víz alatt, ahol olyan jól érzi magát. T/ alahogy vissza kellene sze­­' rezni, mesterségesen. Hiszen a szárnyainkat már visszaszereztük, szabadon csapongunk már a lég­­tengerben, mint valamikor, mikor denevérek és albatroszok, ördögök és angyalok voltunk, — hogy van az, hogy a mű-kopoltyú problémá­jával nem foglalkozott a technika annyit, mint a repülőgéppel, vasút­tal? Hiszen az emberi • élet terü­lete egyötödréjze csak a föld fe­lületének, — a többi víz, rengeteg vízréteg, egymás fölött, térfogat­ban sokmilliószor annyi, mint amemnyin most élük, — és ez mind a miénk lehetne! Hiszen az élet közege, ha meggondolom, sok­kal inkább hasonlítható egy óriási akváriumhoz, mint hegyes-völgyes tájhoz! Milyen jó volna most le­merülni, órákig bolyongani, le­begni a titokzatos koraierdők fö­lött, lejjebb, ahol már csak a me­dúzák villanyfénye világít kéken, Atlantis utcái során. — felfolvni megint, örvénylő uszonycsapással, látni újra a remek, szikrázó gyé­mántot ott fent az égen, csillagok koh-i-noor-ját, a Napot! — Van-e szebb mozdulat a világon, mint a hangtalanul csapongó, három di­­menzióbatj szabadon szerteszökellő halaké, angolnáké, s a medúzáké, amint összecsavarodva, szétterülve megint ringanak el az örök, hét­­fátyoltáncos balett kulisszái közt? K, imászom a partra. Olomne­­héz a kezem és a lábam, szuszogva vonszolom a homokbuckákon át. Mint aki a holdból eset le és ke­servesen tapasztalja, hogy három­szor akkora súllyal, háromszor ne­hézkesebb mozdulattal kénytelen ráfizetni a rangemelkedésre, hogy egy háromszor akkora bolygó ál­lampolgára lett. Egyébként a tintahal egész jó, S&urokfekete levét is megittam. Milyen tehetségtelen lehet egy ilyen állat, ennyi tinta van benne, mégse ír semmit. Én úgy érzem most magam, a lakoma után, mint egy óriási töltőtoll, isten kezében, Remélem remekművet fog írni ve­lem, * Karinthy Frigyes: Minden másképpen van című köte­téből.

Next

/
Thumbnails
Contents