Szocialista Nevelés, 1989. november-december - Nevelés, 1990. január-június (35. évfolyam, 3-10. szám)

1989-12-01 / 4. szám - Ibolyáné Cs. Jolán: A jobbítás szándékával / Vitázni pedig kell

feledkeztek — egyebek között — a nyelvhasználat-központú anyanyelvi oktatás elvének érvényesítéséről, a bírálókról nem tudjuk, következetlenül jártak el vagy véleményüket az illetékesek nem vették figyelembe. Elkeserítő, ha egy tankönyv ennyi hibát, melléfogást tartalmaz, mint azt a fen. ti cikk konkrétan felsorolja.

Az irodalmi nevelés elvi kérdéseiben is hasonló véleményen vagyok a szerzővel. Igaza van, amikor a „sokat markolás“ veszélyét, a műelemzés szükségszerűségét és a korszerű tanterv, tankönyv fontosságát hangsúlyozza.

Tanmenetjavaslata átgondoltnak, jónak látszik. A világirodalmi anyag tel. jes mellőzését a hetedikben nem helyeslem, s hiányolom a szerző indoklását is e tekintetben.

LACZKÖNÉ dr. ERDÉLYI MARGIT Pedagógiai Fakultás, Nyitra [Nitra]

A jobbítás szándékával

Érdeklődéssel olvastuk Nagy Adorján írását a magyar nyelv és irodalom tanításával kapcsolatban.

Az elmúlt tanév végén tantárgybizottságunk szintén megkapta a cikkben emlegetett kérdőívet, amelyet részletesen kidolgoztunk. Pedagógusi pályafutásunk alatt nem ez az első, s valószínű nem is az utolsó kérdőív, amelyre választ kellett fogalmaznunk. Tettük és tesszük ezt annak reményében, hogy a kérdezőt is a jobbítás szándéka vezérli. Végeredményben csakis a gyakorló pedagógus az, aki a tantervekkel és a tankönyvekkel kapcsolatban érdemleges választ tud adni. A mindennapi tapasztalat alapján ő az, aki elsőként kapja a jelzést az adott anyagmennyiség befogadhatóságáról vagy túlméretezettségéről.

Bár a cikk egyértelműen és kizárólagosan a magyar nyelvvel és irodalommal foglalkozik, nem szabad megfeledkeznünk arról sem, hogy az új koncepcióra való áttérés nemcsak e tantárgyakon belül jelentkezett. Megnövekedett anyagmennyiséggel dolgoznak a többi tantárgyat tanítók is. Ez óhatatlanul felveti a mennyiségminőség kérdését: Mi a célravezetőbb? Ez a „sok“ azonban félő módon csak felszínes ismeretekhez vezet, mert minden tárgyból a sokat alkotó módon befogadni lehetetlen. Nem különleges képességű gyerekekkel foglalkozunk

illetve nem az ő számukra készült tantervekkel dolgozunk, hanem az átlagos képességű osztályokra méretett tananyag elsajátíttatása a cél. S mi a tapasztalat? A gyerekek egy része képes csak lépést tartani, jelentős hányaduk azonban lemarad, megreked egy szinten, s nincs az a pótóramenynyiség, amely ezt a lemaradást be tudná hozni.

Válaszolva tehát az előbb felvetett kérdésre: mégis az tűnik célravezetőbbnek, ha mennyiségileg kevesebbet adunk, de ez a „kevés“ sokkal alaposabb, azaz minőségét tekintve jobbat, így többet jelent. Itt kanyarodnék viszsza Nagy Adorján írásához. Teljesen egyetértünk a jelenleg érvényben levő 7. osztályos irodalomkönyvvel kapcsolatos észrevételeivel. Az elmúlt tanév végén elküldött kérdőíven mi is kiemeltük azt a hatalmas anyagmenynyiséget, amelyet korban és időben a gyerekeknek el kellene sajátítaniuk. Ez mindenképpen módosításra szorul. Mi is javasoljuk, hogy Ady Endre költészetével 8. osztályban a tanév elején foglalkozzunk. Ezáltal egy kicsit „szellősebbé“ válik a hetedikes anyag, hiszen Ady teljesen az év végére került, amikor már meglehetősen fáradt egy ilyen súlyú anyag befogadására az amúgy is túlterhelt gyermekagy. Másrészt a 8. osztály elején Ady-Móricz összekapcsolása sokkal jobban érzé-109