Szocialista Nevelés, 1989. november-december - Nevelés, 1990. január-június (35. évfolyam, 3-10. szám)
1989-12-01 / 4. szám - Kecskeméthy Győző: Egy véleményen / Vitázni pedig kell
Magyar és szlovák nyelvből [és irodalomból) kiadtuk a kísérleti tankönyveket. Ezeket alig 3—4 évig használták a kísérleti osztályokban, s hozzákezdtíink — mert hozzá kellett kezdenünk — az ún. ideiglenes tankönyvek kiadásához. Erre valóban szükség volt, mert az iskolákban a régi könyvek úgymond tovább nem maradhattak. Tehát bármilyen áron, kezdetben az alap-, majd a középiskolák egyes osztályai számára is új tankönyveket adtunk ki. Ma már látjuk (és látják mindazok, akiknek legalább annyi beleszólásuk van a tankönyvek tartalmába és felépítésébe. mint kiadónknak), hogy a kísérleti tankönyvek ellenére az ideiglenes tankönyvek írásakor majdnem a nulláról indultunk. De a tanulóknak, mint már leírtam, bármilyen áron új tankönyvet kellett kezükbe adnunk! Anélkül, hogy a szerkesztőség felelősségét akarnám kisebbíteni, ezzel is magyarázható, hogy egy-egy tankönyv bizony félresikerült. Ez a megállapítás természetesen nemcsak a magyar és a szlovák nyelv tankönyveire, hanem a többi tantárgy néhány tankönyvére (flödrajz, történelem, matematika, fizika) is érvényes. Aki tudja, hogyan is készültek ezek a tankönyvek (az országos tankönyvek kéziratát 10—15 oldalanként kaptuk fordításra, a fordítást nem is hetek, hanem napok alatt kellett biztosítani, s ilyen tempóval minőségre törekedni nem lehetett), talán nem is csodálkozik azon, hogy tartalmi. didaktikai, stilisztikai, nyelvi és szerkezeti szempontból bizony sok kívánnivalót hagytak maguk után. Ma már tudjuk, hogy ez az erőltetett menet hiba (de nem elsősorban a kiadó hibája) volt. Éppen ezért ma, az egyre szigorúbb gazdasági feltételek közepette, amikor a nyomdaköltségek rohamosan emelkednek, a papír egyre drágább, a nyomdákban nincs meg az az anyag, amely a jó minőségű borítólapok elkészítéséhez szükséges lenne, de azt is hozzátéve, hogy a tankönyvírástól még meg nem csömörlött szerzőkkel nem könnyű eleget tenni az újabb igényeknek. Ez igények kielégí. tésében azonban már a korábbiaktól eltérő elvek érvényesülnek: nem kell szeptember elsejére okvetlenül új könyvet adni tanulóink kezébe, mert valamilyen tankönyvük van! Ezt a „valamilyen“ tankönyvet nem kell felváltania egy másiknak csak azért, mert az „más“, de az előzőnél nem jobb! Elvünk tehát, hogy ha nem vagyunk képesek biztosítani az előzőnél jobb tankönyvet, nem adunk ki újat! S hiszem, hogy ez az egyetlen lehetőségünk arra, hogy tankönyveink színvonalában bizonyos javulást érjük el, bár ez a változás talán csak évek múlva lesz tapasztalható! Tudatosítva az elmondottakat ezért üdvözlöm Nagy Adorján minden, a hetedikes nyelvtankönyvre és irodalomkönyvre vonatkozó megjegyzését. A szerkesztőség ugyanis éppen ezekben a hetekben van elfoglalva azzal, hogy a tankönyvírás súlyát érzékelő, megfe. lelő ismeretekkel és pedagógiai gyakorlattal rendelkező szerzőkkel az említett tankönyvek helyett újakat írasson, amelyek — remélhetőleg — jobban megfelelnek majd a követelményeknek, mint elődeik. Viszont gyakorlatból tudom, hogy az igazán megfelelő szerzők felkutatása nem könnyű munka! Az ország iskolapolitikája tehát fő tényezőként befolyásolja a tankönyvek színvonalát is (többek között). Mindez azonban — legalábbis meggyőződésem szerint — nem lehet gátja a részleteiben kellő alapossággal kidolgozott, a didaktikai követelményeknek megfelelő, jól tanítható, a gyermekeknek is tetsző tankönyvek megírásának! A felsoroltakon kívül mi okozza mégis azt, hogy tankönyveink egy része (nagy része?) nem tesz eleget ezeknek a követelményeknek? Hogy a kérdést megfelelően megválaszolhassuk, a t. Olvasónak tudnia kell, hogy 101
