Szocialista Nevelés, 1989. november-december - Nevelés, 1990. január-június (35. évfolyam, 3-10. szám)

1989-11-01 / 3. szám - Gondjainkról - nagyítóval

Prága a világ pedagógiai fővárosa volt ez év szeptemberében. Ott tartotta X. kongresszusát a pedagógiai tudományok nemzetközi asszociációja (WAER); majd néhány nap múlva a pedagógusok szakszervezetének világszövetsége (AMSE). Mint ismeretes, a csehszlovákiai pedagógusok országos tanácskozása — melyet a Banská Bystrica-i szlovákiai tanácskozás előzött meg és központi témája az SZNF 45. évfordulójának kapcsán a tanulók történelmi tudatának a formálása volt — szintén Prágában ülésezett ez év szeptember 8—9-én. E rovatnak nem célja, hogy ismertesse, vagy hogy a mi körülményeinkre bontsa le e négy nagy jelentőségű tanácskozáson elhangzottakat. Egy gondolatot mégis szeretnénk kiemelni és „nagyítónkkal“ megvizsgálni. Persze nem az ismertetés, de a problémának inkább az olvasóink általi továbbgondolása végett.

A tudomány — termelés — oktatás rendszervizsgálata alapján a pedagógia elmélete és gyakorlata közötti ellentmondások közül az első helyen az áll — állapította meg a WAER X. kongresszusa —, hogy míg az utóbbi száz év alatt a tudomány 70—75; a termelés pedig 100 szorosára nőtt, az iskolai-nevelőmunka hatékonysága a század eleje óta nem sokat változott. A világ nagy részén az oktatás még ma is azt tartja elsőrendű feladatának, hogy ismeretmegőrző, memorizáló feladatokkal ruházza fel a tanulókat, holott a tudományos-műszaki haladás korában az alkotó munkára, a problémamegoldás képességeire kellene felkészíteni az ifjúságot. A társadalom érzi ezt az ellentmondást, ezért néhány országban (pl. Japánban, Dél-Koreában, Finnországban, de hazánkban is pl. a szakosított vagy a nyelvi — angol, német stb. — iskolák iránt) a kereslet-kínálat e téren is érvényesülő törvénye alapján, a progresszív oktatás hírében álló és éppen ezért preferált iskolákba egy férőhelyre 3—4 tanulót „íratnak be“ a szülők szinte az egész ország területéről. Míg a maradi, az eredményeket produkálni és-természetesen propagálni sem tudó iskolák elnéptelenednek. Tehát az oktatásügy terén is észlelhető az „észak“ és a „dél“ növekvő ellentéte. Egyre többet hallani az elit iskolákról, de a „dél“, a harmadik világ lakossága körében katasztrofálisan növekvő analfabetizmusról is. Sőt arról, hogy az erősödő társadalmi (osztály-) ellentétek egy ország keretén belül is „kitermeltek“ hasonló jelenséget... A világ 250 élvonalbeli pedagógusa egyöntetűen állapította meg: széleskörű kísérletezéssel, tervezéssel és korszerűsítési eljárásokkal kell előkészítenünk a 21. század közoktatását és igazi demokratizálását. Tehát fel kell készülnünk a közoktatásnak a századforduló körül esedékes, nagymérvű és egy bizonyos szinten az egész világon azonos célú átalakítására.

Ennek keretén belül — javasolta több szakember — már ma felül kell vizsgálni az eddigi ún. „tantervi javítgatásokat és hozzátoldásokat“. Enélkül ui. nem lehet gyökeresen megváltoztatni a tantárgyak tartalmát, mert minden toldozgatási kísérlet — és a pedagógia gyakorlata világszerte ezt igazolja! — csak a tanulók túlterhelését növeli.

A ma iskolájának szinte minden ellentmondása visszavezethető a pedagógia kutató-módszerei és a kutatás eredményeinek átadása közötti ellentétre. Például a tudós vagy a kutató eredményességét általában csak azon mérik, hogy menynyi „újat“ tud produkálni. Az iskolairányítás a kutatás eredményeinek gyakorlati alkalmazását csak „a célkitűzés szintjén tartja fontosnak“. így aztán nő a feszültség a pedagógia elmélete és a tanítás gyakorlata között. Az oktatás gyakorlata természetesen mindig is mutat majd egy bizonyos fokú lemaradást