Szocialista Nevelés, 1989. november-december - Nevelés, 1990. január-június (35. évfolyam, 3-10. szám)
1989-11-01 / 3. szám - Nagy Adorján: Gondolatok egy kérdőív kapcsán
nem arra, hogy segítsenek minél árnyaltabban használni a nyelvet.“2 A hetedikes nyelvtankönyv — elemzésem tárgya — a tantervi következetlenségek tükörképe. Elsősorban nyelvtanközpontú, a funkcionális szemlélet (nyelvhasználat-központú tárgyalás) csak szórványosan érvényesül a felépítésében. A tankönyv átdolgozásakor ebből kell kiindulni. Hangsúlyozni kell a nyelvtan eszközjellegét, ki kell iktatni az öncélú grammatizálást. Csak nagy pedagógiai gyakorlattal rendelke. ző, az ügyért őszintén tenni akaró szerzők munkája hozhatja meg a kívánt eredményt. A 7. osztályban jelenleg használatos nyelvtankönyv további fogyatékosságai is említést érdemelnek. Döbbenetes, micsoda következetlenségek tapasztalhatók az egyes anyagrészek feldolgozásában, felépítésében. Nyilvánvaló, hogy a szerzők a címek után különféle „rovatokat“ (Gyakorlatok, Feladatok, Nyelvhelyességi tudnivalók, Jegyezzük meg) igyekeztek beiktatni. A szándékot úgy-ahogy helyeslem, de ilyen rendszertelenül nem szabad dolgozni! Az áttekinthetetlen, zavaró egyveleg hátráltatja a pedagógus munkáját is, nem beszélve a tanulókról! További fejtörést okoznak a grafikai megoldások. Elsősorban az eltérő betűtípusok következetlen alkalmazására vagy nem alkalmazására gondolok. Bosszantó hiba, amely lelkiismeretes munka esetén elkerülhető lett volna. Azt sem tartom szerencsés megoldásnak, hogy a határozás szerkezet tárgyalásakor más ábrát alkalmaztak, mint egyébként. Az pedig már nagyon szubjektív megállapítás, hogy az illusztrációk bugyuták, nem esztétikusak, néhol feleslegesek is. A helyesírási hibák komolyabb kategóriát alkotnak. Olyan értelemben, hogy előfordulásuk már nemcsak boszszantó, hanem egyenesen bűn! Felsorolásukat nem tartom fontosnak, anynyit azonban megjegyeznék, hogy a szlovák helyesírás szabályaira is ügyelni kell. (záhradkárstvo, 64. о.). Stilisztikai, sőt nyelvhelyességi vét. ségek is „tarkítják“ az elemzett tankönyvet. Zavaró például, hogy a 3—9. oldalon a feladatok megfogalmazásáa felszólító módú ige háromféle személyben található: alkoss ..., elemezzük ..., alakítsátok__És ez így vonul végig az egész könyvön. Maradjon az egyes szám 2. személy, és egy problémával kevesebb! A nyakatekert, helytelen megfogalmazások (pl. vond le a szabályt) a nyelvi bakik (pl. olimpiász, kultúrház stb.) már egyértelműen csak a szerzők, bírálók számlájára írhatók. A felületességből kapunk ízelítőt, ha a tárgyi vagy az ilyen jellegű tévedéseket, illetve a kiegészítésre, javításra szoruló feladatokat, gyakorlatokat vesszük számba. A 67. oldalon „tulajdonságjelző“ kifejezést találunk a minőségjelző helyett, a 100. oldalon pedig a következő mondatot olvashatjuk: „Azt a szót nevezzük jelzett szónak, amelyikkel a jelzőre kérdezünk“. A tárgyak tárgyát (64. o. ) többszörös tárgynak vagy tárgyas szószerkezetláncnak, az egymással nem egyenrangú azonos mondatrészeket (114. o.) többszörös mondatrésznek nevezi a szakirodalom. A 66. oldal 5. feladatában az első ábrához rendelt mondatban (Anyját látja jönni...) nem többszörös tárgy, hanem kettős tárgy található (a tankönyv nem is említi), és az ábra helyesen így fest: Ugyanitt a b-vel jelölt ábrához tartozó mondatban (Az osztály...) mel-91
