Szocialista Nevelés, 1988. szeptember-1989. június (34. évfolyam, 1-10. szám)
1988-10-01 / 2. szám - Matej Beňonak, az SZSZK iskolaügyi, ifjúsági és testnevelési miniszterhelyettesének beszédéből
keresnünk. Tanulóinkat fel kell világosítanunk arról, hogy az ideológiai harc ellenére a nemzetközi feszültség enyhítése érdekében kompromisz- szumokat is kell kötni, és el kell mélyíteni a gazdasági, politikai és kulturális együttműködést az eltérő társadalmi berendezkedésű országok között. Az ifjúság csak akkor fog valóban bízni bennünk, ha őszintén beszélünk vele, ha szavaink igazát saját munkánkkal, életünkkel, tetteinkkel támasztjuk elá. Csak ilyen hozzáállással győzhetjük meg a fiatalokat a szocializmus igazáról és erejéről. Ford.: F. S PhDr. MATE] BEfiO kandidátusnak, az SZSZK iskolaügyi, ifiúsági és testnevelési miniszterhelyettesének felszólalása Amikor a pedagógiai napok szervezői felkértek, hogy tartsak előadást az esztétikai nevelésről a kommunista nevelés rendszerében, zavarba jöttem: tudok-e és mi újat tudok mondani tanult embereknek. Néhány nappal ezelőtt, amikor ismerősömnek beszéltem ideutazásomról és céljáról, csodálkozva jegyezte meg: Most, ilyen jelentős és változásokban gazdag forradalmi időszakban fogtok időt pazarolni holmi táncocskákról, dalocskákról, kifestőkről való beszélgetésekkel? Elvesztettétek érzéketeket a szükséges iránt? így akartok átépítést csinálni? Ekkor értettem meg hirtelen mostani találkozásunk jelentőségét. Sőt, úgy tűnt, hogy most értettem meg az egész átépítés értelmét is. A beszélgetés hatására próbálkoztam egy kis elméleti kísérlettel. A kísérlet során megfosztottam az embert attól a képességétől, hogy érzékelni tudja az élet és a művészet adta szépséget és tökéletességet, megfosztottam attól a képességétől, hogy a szépség és az esztétikai tökéletesség törvényei szerint éljen és alkosson. Elvettem tőle azt a lehetőséget is, hogy interiorizálja az esztétikai értékeket és minőségeket, hogy az esztétikai kritériumokat tevékenységében alkalmazhassa, hogy ne tudja őket cselekvései és további tevékenysége mércéjéül állítani. Röviden, valamiféle esztétikaellenes nevelést konstruáltam, s egyszerre úgy éreztem, hogy a vesző értékekkel együtt elveszett az ember is. Jobban mondva megsemmisítettem az embert. Miért tűnt úgy, hogy megsemmisítettem? Az olyan lény, aki nem tudja boldog mosollyal viszonozni az anyai simogatást, aki nem cseréli el egy színes üvegdarabkáért mindenét, amit birtokol, aki nem érez elégedettséget a másokkal való jó viszonyban, aki nem tudja néma csodálattal nézni a szivárványt, a napfelkeltét vagy napnyugtát, aki — ha eljön az ideje — nem érez szédülést, ha egy másik ember szemébe néz, akit nem ragad magával a gyönyörű zene vagy más műalkotás, nem ember, mert 38
