Szocialista Nevelés, 1988. szeptember-1989. június (34. évfolyam, 1-10. szám)
1988-09-01 / 1. szám - Linhart Gabriella: Célunk az új nevelői hozzáállás kialakulása
rossz beavatkozás vagy hiányos érzelmi odafordulás folytán negatív értelemben hatottak az ember lelki fejlő désére, főleg a gyermekkorban, az egyénben kialakul a lappangó vagy nyílt ellenségeskedés környezetével szemben, vagy kerüli a kapcsolatokat az emberekkel. Az ilyen egyénnel nem lehet konstruktív utat járni; az egyet len járható út, ha a nevelő „emocionális ajánlat” révén a kapcsolatkészség fejlesztésére, illetve helyreállítására törekszik. Pl. az osztályban a passzív magányos, visszahúzódó gyermek esetében nem célravezető szemrehányást tenni a passzivitása miatt, hanem érzelmi odafordulással meg kell próbál ni megérteni, miért olyan, és ugyanígy külső segítséggel, azaz feladatok rábízásával, mint érzelmi odafordulással — elismeréssel megértéssel segíteni a beilleszkedést. Ezt többnyire azért nehéz, mert ajánlatainkat olyan gyerekeknek vagy fiataloknak kell tennünk, akiknek magatartása gyakran kevéssé ösztönöz spontán érzelmi odafordulásra, és akik minden másra jobban „rászolgálnak”, mint a nevelő rokonszenvére. MIT JELENT AZ EMOCIONÁLIS AJÁNLAT? Már említettem, hogy a legfontosabb emocionális-érzelmi alapszükséglet a kielégítő emberi kapcsolatok átélésének szükséglete. Az embernek ezt az ősi szükségletét használjuk pl. egészen tudatosan a nevelésben a segítségre szorulók javára. A nevelésben egymás kölcsönös elfogadása nagyon fontos. Nemcsak a nevelőnek kell a fiatalkorút elfogadnia, hanem feltétlenül szükséges, hogy a gyermek vagy a fiatalkorú a nevelőt szintén elfogadja, tehát a nevelőnek el kell fogadtatnia önmagát. Például a diák gyakori hiányzása, hazudozásai konfliktusok sorozatát hozzák magukkal, ezért fokozott mértékben je lentkezik mindkét fél részéről a negatív belső feszültség. Mit tehet ilyenkor a nevelő? A lehetőség szerint csökkenteni kell a feszültséget, ami csak egyfajtaképpen lehetséges: a kapcsolati partnernek vonzó ajánlatot tesz; minthogy a csökkentendő feszültségek érzelmi téren állnak fenn, az ajánlatnak ugyanilyen jellegűnek kell lennie. Ezt R. Bany „emocionális — érzelmi ajánlatnak nevezi”. Az ilyen ajánlat hatékonyságával kapcsolatos meggyőződé sének az a nézet az alapja, miszerint a nevelőben élő bizonyos gondolatok és érzelmek — amelyek a segítségre és a megértésre irányulnak — a fiatalkorúban, a segítségre szorulóban hasonló gondolatokat és érzelmeket vál tanak ki. Ez pozitív és negatív értelemben egyaránt érvényes (sokszor szavak nélkül is megérezzük a felénk áradó bizalmatlanságot, bizalmat, vonzalmat, érdeklődést, megvetést, lebecsülést). Ennek a ténynek fontos következményei vannak a nevelés szempontjából, mert arra ösztönzi a nevelőt, hogy saját gondolatait és érzelmeit megfigyelje és tudatosan bánjon velük, vagyis ellenőrizze őket. Őszinte önvizsgálatra van szükség ahhoz, hogy a nevelő megismerje saját negatív és pozitív érzelmeit. A gyakori agresszivitás, az indulati kitörések, a gyermek sértegetése, megalázása gyakran a nevelő megoldatlan lelki problémáit tükrözik. A nevelőmunka folyamán ezeknek az érzelmeknek a tudatos ellenőrzésére van szükség és a nevelő lelki problémáinak mielőbbi megoldására — kiváltképp akkor, ha negatívan befolyásolják az oktató-nevelő munkát. A pozitív érzelmek kinyilvánítása rendkívül fontos a nevelésben, különösen azokban az esetekben, amikor a gyermek elutasítóan, védekezőén viselkedik, bizalmatlan, hiszen eddig kevés elismerést vagy érdeklődést tapasztalt. Nem várható el a nevelőtől az, hogy minden gyermeket egyformán szeressen, hiszen ez akkor is meghaladja erejét, ha lelkileg teljesen egészséges. Viszont 20
