Szocialista Nevelés, 1987. szeptember-1988. június (33. évfolyam, 1-10. szám)

1987-09-01 / 1. szám - Gondjainkról - nagyítóval

sokszor tévedhetetlennek hitt — pedagógusok olykor nagyokat tudunk tévedni. Ő, az ismert zenei szakember egyszer bebizonyította előttem, hogy Kodálynak a galántai elemi iskolában egyszer énekből kettes érdemjegyet adtak. Ennek a Polák Imrének, s később a főiskolán — a szintén generációkat felnevelő — Sas Andornak köszönhetem, hogy-tanításaik eredményeként a pedagógiai pálya vonzásába kerültem. Főiskolás koromban korán megéreztein, hogy Sas Andor nemcsak tudományos munkásságáért, hanem humanitásáért, azért az emberségért, amit tanítványaiba oltott, mély nagyrabecsülést érdemel. Benne mindig a tudóst és a kifogástalan jellemű pedagógust tiszteltem. Olyan igaz emberi viszonyt tudott kialakítani tanár és tanítvány között, amelyet később magam is megkíséreltem követni. Nem véletlen, hogy disszertációmat Sas Andor helye a csehszlovákiai magyar kulturális életben címen írtam.

Az eltelt évtizedek alatt mindig elsősorban pedagógus voltam, bár nem mindig tanítottam a szó szoros értelmében. Fiatalon, alig huszonkilencé- vesen központi tanfelügyelőnek neveztek ki, majd igazgatóhelyettesi, i- gazgatói beosztásban dolgoztam, de őszintén mondom, a közvetlen osztályfőnöki munkát éreztem a legközelebb magamhoz.

Ön valóban mindig a pedagógia vonzáskörében tevékenykedett. Kérem, mutassa be olvasóinknak publikációs tevékenységét.

Azt, hogy hozzám mindig közelebb állt a közvetlen pedagógiai munka, azzal is bizonyíthatom, hogy az oktató munka mellett tizennégy tankönyvet írtam, huszonhetet fordítottam, és hatról írtam szakbírálatot. Ezenkívül a hazai magyar nyelvű lapokban — s esetenként a magyarországi szaksajtóban is — publikálok.

Miben látja a pedagógiai munka megújításának a lényegét?

Az oktató-nevelő munka irányításában meg kell szabadulni a túlszabályozó, a pedagógusok munkáját nehézkes módszerekkel irányító munkastílustól. Mostanában — főleg a politikai és a gazdasági életben — sokat beszélünk hasonlókról. Végre azonban többet kellene tenni, s ki kellene alakítani az oktatásügyi irányításnak és ellenőrzésnek rugalmasabb és színvonalasabb formáit.

Természetesnek tartom, hogy rendkívül nagy erőfeszítést igényel az elavult munkastílus megváltoztatása, hiszen a csaknem negyven év alatt kialakított irányító rendszer kitermelte a gyámkodás igényét is, az ehhez — sokszor csak kényszerűségből alkalmazkodó — pedagógusokkal együtt. #

Úgy vélem, hogy az oktató-nevelő munka fejlesztése, a távlati célok megvalósítása nagyrészt a pedagógusok új munkájától függ. A jövőben célravezető lenne, ha többet törődnénk a jövendő pedagógusok kiválasztásával, munkafeltételeik javításával, s nem utolsósorban társadalmi megbecsülésükkel. A pedagógia megreformálásából még én is ki szeretném venni a részemet. De további terveim is vannak. Tervezem, hogy megírom lakóhelyem történetét Szene város múltjából címen. Ebből egy rész már meg is jelent az Irodalmi Szemlében Szenei Molnár Albert születésének négyszázadik évfordulójára.

A tervek megvalósításához olvasóink nevében jó egészséget és töretlen munkakedvet kívánunk.