Szocialista Nevelés, 1987. szeptember-1988. június (33. évfolyam, 1-10. szám)

1987-09-01 / 1. szám - Gondjainkról - nagyítóval

Mindezt most, az iskolai év elején azért elevenítettük és vetettük fel, mert kíváncsiak vagyunk: hogyan vélekednek minderről azok, akiknek szakmájuk, élethivatásuk, mindennapi munkájuk a nevelés. Kérdésünk: mit kellene tennie szerintük, a CSKP XVII. kongresszusa határozatainak szellemében a pedagógiai tudománynak, a minisztériumnak, a kerületi és a járási iskolaügy irányítóinak, de elsősorban az iskolaigazgatóknak és maguknak a pedagógusoknak, hogy több legyen az okos, a munkát és a tanulást szerető, a kulturáltan szórakozó, a csehszlovák szocialista társadalom haladásáért felelősséget érző fiatal? Mi kellene ahhoz, hogy a fiatalok körében felértékelődjön a tudás és a fegyelem, a lelkiismeretes munka és a társadalmi értékek jobb megbecsülése? Mi kellene ahhoz, hogy minden pedagógus odaszegődjön a gorbacsovi érvek mellé: hogy önmagukra vonatkoztatva, cselekvőén fogadják el a kongresszusi célokat, azaz nem verbálisán, hanem formalizmus nélkül, konkrét társadalmi megbecsüléssel mérhet,ő tehát a saját iskolájuk eredményeivel; hogy az iskola székhelyén, ott növekedjék-gazdagodjék a szülő bizalma iskolájuk iránt. Mi kellene ahhoz, hogy a pedagógusok kisszerűnek és alantasnak ítéljék meg azokat, akik az embereket a hátuk mögött megszólják, de szemükbe dicsérik, akik elidegenítő bizalmatlanságukkal passzivitást váltanak ki. Mit kellene tenni, hogy az ő tanítványaik — többek között például — a pozitív értelemben vett patriotizmusukat általános emberi értékként kezeljék úgy és olyan szellemben, mint amilyen őszintén és egyértelműen Gorbacsov elvtárs szólt az év januárjában a nemzetek és a nemzetiségek közötti viszonyról?

Gondjainkat vizsgálgattuk „nagyítóval“ ebben a rovatban az elmúlt iskolai évoen. Az új iskolai évben arról szeretnénk a Szocialista Nevelés hasábjain eszmecserét folytatni, mit kellene tenni annak érdekében, hogy a nevelés lépést tudjon tartani a társadalmi fejlődés gyorsításának stratégiája diktálta igényekkel. Ez központi fontosságú kérdés? És lapunk olvasója, a gyakorló pedagógus szerint mire van ehhez szükség? Mire van szükség, hogy mindenki kibontakoztathassa képességeit, hogyan lehetne segíteni a tehetségeseket, hogyan lehetne a mainál még demokratikusabban irányítani az iskolát stb.? ...

Gondjainkat vizsgáltuk, nagyítóval az elmúlt iskolai évben. Távol áll tőlünk a lezáró vagy akár értékelő-rendszerező válaszadás. Inkább további gondolatokat erjesztő, sőt nemegyszer az általunk felvetett problémát kérdésessé tevő szándékkal vetettük papírra véleményünket. Ezért voltak a szövegben azok a sokszor önmagunkat is megkérdőjelező vagy idézőjelbe tevő mondatok. Nem az „elméletet-alkotás“ vagy az „autós efía“-ként idézett elmélet alapján a „végleges válaszadás“ volt a célunk, hanem az elgondolkodtatás. A rovat gondjaink szerény és egyben szubjektív jelzője szeretett volna lenni és szeretne lenni ebben az iskolai évben is, szellemi életünk légkörének, korunk új szemléletű fejlődésirányításának. Ezért, amennyire csak lehetett, kerültük a szöveg, egyébként mindig fennálló és mindig lehetséges poliszémiáját. Tudjuk, ez minden esetben nem sikerülhet, nem is sikerült. Egyszerűen azért, mert a gondjainkat nagyítóval vizsgáló írások többfajta olvasatának lehetőségét kiküszöbölni lehetetlen. Äm úgy véljük, sikerült kizárni rovatunkból a félreértésre okot adó féligazságokat, a „delire verbale“-fajta szóőrjöngéseket, és napjainknak megfelelő realitással szóltunk gondjainkról. Ezt pedig csakis olvasóink segítségével tudtuk elérni és ehhez kérjük a kedves olvasók segítségét az új tanévben is. Persze, hogy ezek az írások mennyire voltak és lesznek „erjesztő“ hatásúak, azt elsősorban azzal tudjuk majd lemérni, ha gyakorló pedagógusaink a felvetett kérdéseket taglaló, tehát nemcsak személyes jellegű leveleket és észrevé-