Szocialista Nevelés, 1987. szeptember-1988. június (33. évfolyam, 1-10. szám)

1988-02-01 / 6. szám - Emlékek, melyek köteleznek - Molnár János

ternacionalista meggyőződése és emberi hitvallása csengett ki. Méltatta a magyarság életében bekövetkezett politikai, kulturális változások jelentőségét és az összejövetel fontosságát, s azt, hogy a magyar gyermekek a jövőben anyanyelvükön tanulhatnak, iskoláik elérhetik a cseh és a szlovák iskolák tanítási szintjét. Kifejezésre juttatta reményét, hogy új korszak kezdődik a szlovákok és a magyarok egymás mellett élésében, és megszűnnek a nemzetiségi súrlódások is. Kifejtette az iskolák és a pedagógusok feladatát, küldetését. Itt találkoztam először az orosz nyelvvel, amelyre id. Teleky Miklós okította nem kis eredménnyel a jelenlevőket. Dr. Orbán Gábor előadásában viszont arra kérte a hallgatókat, hogy „magyar beszédünk legyen természetes“. Vele később többször volt alkalmam találkozni az egyetemen előadásokon és vizsgákon. Nagyon hasznos volt számomra a Trenčianske Teplice-i szakmai-politikai találkozás, segítséget adott a rendkívül nehéz pedagógiai munkához.

A tanítás lekötötte minden napomat, az estéket a társadalmi munka, színdarab tanítása, előadások, ünnepélyek szervezése, valamint a készülődés a másnapi tanításra, hiszen összevont osztályokban tanítottunk. Nem felejthetem el Hideghéty Nándor bácsit, aki addig kántortanító volt a faluban, tőle sokat tanultam. Mint fiatalember, azonnal a mélyvízbe kerültem, a két- tanerős magyar tagozatért én feleltem az iskola igazgatójának. Emellett a faluban mezőgazdasági referens voltam, ami „komisszárhelyettesi funkciót“ jelentett. Ekkor szerveződtek az efsz-ek, így az agitálásból bőven kijutott nekem is. A faluban működő társadalmi szervezetek összefogtak, és az állami birtok istállójából kultúrtermet építettünk; lehetne tovább sorolni, de a mai ifjúság ezt még elképzelni is csak nehezen tudja. — Igaz, sokszor gondolkodom magam is, hogyan bírtuk mindezt. (Ezért külön jutalmat nem kaptunk, de nem is vártunk.)

Egy évi tanítás után, amikor Bra- tislavában megnyílt a Magyar Tanítási Nyelvű Pedagógiai Gimnázium, félbeszakítottam a tanítást, hogy tanulmányaimat befejezhessem.

A közel negyvenéves pedagógiai tevékenységemben elért eredmények szorosan összefüggnek politikai, gazdasági, kulturális fejlődésünkkel, szocialista társadalmi rendszerünk alakulásával. A fejlődésnek részesei, alkotói voltunk és vagyunk mi, csehszlovákiai magyarok is, és erre büszkék lehetünk.

A magyar pedagógusok, szülők és valamennyi dolgozó előtt — reméljük — ismeretes az anyanyelvi oktatás jelentősége nemzetiségi életünk fejlődésében. Ezt számos vezető politikus is hirdette, a nemzetiségi pedagógusok ezzel mindig egyetértettek, mert a tartós tudás alapjait legjobban anyanyelvűnkön tudjuk elsajátítani. A magyar tanítási nyelvű iskolák, ha nagyobb erőfeszítés árán is, de kétnyelvű embereket nevelnek a társadalom számára. S ez nem kevés, hiszen ma is időszerűek Jan Amos Komenský szavai: „Nagyfényű, iskolának nem csak úgy mondjuk az intézetet. Az iskola azért „nagyfényű“, mert valóban ilyennek kell lennie: belül fénnyel teljesnek, kívül pedig fényt szórónak. Olyannak, amely a tudás és a művészetek hatalmával a szívekről és az elmékről a homályt elűzni képes.“

176