Szocialista Nevelés, 1986. szeptember-1987. június (32. évfolyam, 1-10. szám)

1987-04-01 / 8. szám - Horváth Attila: Család, közösség és kultúra (Nanszákné Cs. Ilona) / Könyvekről

kulása, nevelői munkájának hatékonysága és eredményessége nagymértékben függ az iskolai élet demokratizmusától, annak színvonalától.

Ebben a felismerésben próbálja a szerző mind a tudományos kutatás, mind pedig a gyakorlat, az iskola állami és társadalmi irányítása számára megragadni, megfoghatóvá tenni a maga konkrétságában és életszerűségében az oly sokat hangoztatott iskolai demokratizmus jelenségegyüttesét, összetevőit és követelményeit. Végső soron e kötet arra a közérdekű és a gyakorlat szempontjából rendkívül hasznos kérdésre ad választ, hogy ilyen módszerekkel lehet a nevelőtestületekben a demokratizmus szintjét feltárni, mélyíteni, valóságos érvényesülését elősegíteni.

Ez az elméletileg és módszertanilag sokoldalúan megalapozott vizsgálat egyrészt megbízható, objektív képet ad a nevelőtestületi demokrácia helyzetéről, minőségéről, másrészt egy olyan új, a gyakorlatban kipróbált komplex eljárást, mérőeszközt is bemutat a nevelőtestületi közösségek minőségének megállapítására, amely valóban hatékony eszköze, segítője lehet a nevelőtestületi közösség tudatos szervezésének, az iskolai demokrácia továbbfejlesztésének, elmélyítésének.

Reméljük, hogy pedagógusközösségeink, iskoláink élni is fognak a felkínált lehetőséggel s minél szélesebb körben fogják majd hasznosítani e komplex kutatás figyelmet érdemlő eredményeit.

NANSZÁKNÉ Dr. Cs. ILONA

HORVATH ATTILA: Család, közösség és kultúra (Múzsák Közművelődési Kiadó, 1986)

Minden olvasó érdeklődéssel veszi kezébe a család, a közösség és kultúra tanulmánykötetet, különösen azok, akik érdeklődéssel figyelik e témakör változását és alakulását.

Horváth Attila érzékeli és könyvének első részében imponálóan gazdag szemelvénygyűjteménnyel érzékelteti is azt, hogy a magyar családok többsége súlyos — nem utolsósorban erkölcsi — terhekkel küszködik, és eredménnyel kísérli meg számba venni a válság tüneteit. Tünet volna, vagy ok a nem kielégítő hatékonyságú családi életre nevelés? Valódi ok aligha, inkább maga is tünet. Bizonyítja a mindennapi empirikus tapasztalatot: zavar van a családok jelentős hányadában is a családi életre nevelésben, miként az intézményesített művelődés két hagyományos színtere, az iskola és a népművelés sem áll feladata magaslatán. A szerző az utóbbin belül elsősorban az ifjúsági klubok szerepét vizsgálja. A klub ugyanis „sajátos művelődő kiscsoport, a családi életre nevelés komplex feladatát egyszerűen és optimálisan segíthetjük klubkeretekben“. Ez a közművelődési forma — vallja — minden más formával inkább nyújt módot a családi élettel kapcsolatos ismeretek gyakorlására, bemutatására, mint a számításba jöhető formák bármelyike. Szuggesztívan, tények segítségével és mindenekelőtt saját felmérésével bizonyítja ezt, bár a szakirodalom tanulmányozása után kénytelen bevallani, hogy „az ifjúsági klubok érdekeltségi rendszeréből úgyszólván teljesen kiesik ez a terület. Ennél ugyan kedvezőbb tapasztalatokat szerez abban a 17 Nógrád-, Pest- és Szolnok megyei ifjúsági és 1 felnőttklubban, ahol vizsgálódásait folytatta.

253