Szocialista Nevelés, 1983. szeptember-1984. június (29. évfolyam, 1-10. szám)
1983-10-01 / 2. szám - Mikula, Dominik: Szempontok az orosz nyelv tanításához a szakmunkásképző intézetekben
^явг”. Az a megállapítás, hogy a pedagógus az iskola oktató-nevelő munkájában döntő tényezőként szerepelt, a középiskoláknak ebben az új rendszerében se veszt semmit érvényességéből, s az iskolarendszer átépítésével foglalkozó dokumentumok ezért hangsúlyozzák oly nyomatékkai a szakmunkás- képző intézetek pedagógusai munkájának színvonalát, a pedagógusok szakmai és módszertani felkészítését. Hiszen a szakmunkásképző intézetekben éppen az orosz nyelv tanítása során állt elő az új helyzet azáltal, hogy 10—12 év után a szakmunkás- képző intézetek mindhárom típusában egyszerre kötelező jelleggel bevezették az orosz nyelv tanítását (mármint a kétéves, a hároméves és a négyéves szakmunkásképző intézetekben), s ezekbe az iskolákba ma már a korosztály 60 °/o-a jelentkezik (az 1984— 85-ös iskolai évben 154 000 szakmunkástanuló fog szakmunkásképző intézetbe járni), ami gyakorlatilag a következőket jelenti: a) a szakmunkásképző intézetekbe többnyire fiatal, pedagógiai tanulmá nyaikat éppen befejező pedagógusok kerülnek s egy ideig ők lesznek túlnyomó többségben (e különösen fontos tényt a pedagógiai főiskolák éppen csak hogy figyelembe vették és az egves szakokon belül módszertanilag alig foglalkoztak a szakmunkás- képzésre való felkészítéssel); b) a legtöbb, pedagógiai szempontból tapasztalt orosz szakos ezt a tantárgyat a szakmunkásképző intézetekben már úgyszólván 10—12 éve nem tanította, s rendszerint másik szak- tantárgyukra „váltottak át“ (pl. történelemre, szlovák nyelvre, testnevelésre...), esetleg a kötelező óraszámot más (ún. „könnyebb“) tantárggyal egészítik ki (pl. polgári neveléstannal vagy honvédelmi neveléssel), s az orosz nyelv jelenlegi, kommunikatív szemléltető tanításához a szakmunkásképző intézetekben már nem akarnak visszatérni; valóban, ez eltelt lidő alatt sok minden megváltozott az idegen nyelvek tanításának koncepcionális értelmezésiében s fokozódtak az idegennyelv-tanítással szemben támasztott igények is; c) a szakmunkásképző intézetekben ma már ritkábban találhatók kellően képzett orosz szakosok, akik a „vezető tanár“ szerepét tölthetnék be, azaz irányítanák fiatal kollégáikat (pl. további, a pedagógiai gyakorlat során végzett tanulmányaik folyamán); d) a fiatal pedagógusoknak nem minden szakmunkásképzőben van meg az a lehetőségük, hogy pedagógiai tevékenységük első éveiben módszertani és szakmai segítséget kapjanak az orosz nyelv tantárgybizottságától (abban az esetben, ha a tantárgybizottságot csak tapasztalt, általában a legjobb pedagógus vezeti, akinek elsősorban az lenne a feladata, hogy fiatal, kezdő pedagógustársainak nyújtson segítséget); e) a szakmunkástanulók mentalitása is gyakran eltérő a megszokottól, és keresnünk kell azokat a módokat, amelyekkel a tantárgyat hatékonyabban motiválhatjuk, rá kel mutatnunk pl. a speciális orosz nyelvű szövegek szükségességére, az ilyen szövegek szak terminológiájának az alkalmazására, nagyobb mértékben kell figyelembe venni, hogy a szakmunkásképző intézetekben szorosabban kell egymáshoz kapcsolódnia az orosz nyelvnek és a szaktantárgyaknak. Az orosz nyelv felvázolt helyzetével (elsősorban a magyar tanítási nyelvű szakmunkásképző intézetekre vonatkozóan) és a szakmunkásképző intézetek minden típusában tapasztalható igényesebb kommunikatív követelményekkel összhangban joggal feltételezzük, hogy a jövő pedagógusainak a felkészítésében is lényeges minőségi javulás áll be. A pedagógiai főiskolák hallgatóit már főiskolai tanulmányaik során jobban fel kell készítenünk a szakmunkásképző intézetekben végzett tevékenységre (beleszámítva a pedagógiai gyakorlatot is). Jelentős felelősség hárul a kerületi pedagógiai intézetek orosz nyelvi kabinetjeire és a Pedagógiai Továbbképző Intézetre, melyeknek kötelességük, hogy a magyar tanítási nyelvű szakmunkásképző intézetekben is konkrét 39
