Szocialista Nevelés, 1983. szeptember-1984. június (29. évfolyam, 1-10. szám)

1983-09-01 / 1. szám

ЯГ __ ___ •* ______ NÉGYSZEMKÖZT kitüntetett pedagógusainkkal A Komáromi (Komárno) Járási Pionírház igazgatója, Dr. MÄRIÄSI LÁSZLÓ. nagyon elfoglalt ember. Telefonon megbeszélt találkozónkra én jóval a megbeszélt időpont előtt érkeztem, s kissé meg is ijedtem, amikor munkatársa közötte velem, hogy Máriási elvtárs épp az imént ment egy úttörő-vetélkedőre. Lesz, ahogy lesz alapon konokul kitartottam a várakozás mellett, s míg az egy emelettel lejjebb levő járási pedagógiai központ dolgozóival beszélgettem, a pionírház igazgatója pontosan a megbeszélt időpontra meg is érkezett. Dolgozószobája falán elismerő oklevelek sorakoznak. Azokat, amelyeknek itt már nem tudtak helyet szorítani, a folyosón helyezték el. A pionírház kollektívájának eredményei bizonyítják, hogy minden elismerés hátterében komoly munka áll. A versenyző pionírokkal, a szakkörvezetőkkel egyenlő arányban részesedik a kitüntetésből Máriási László is. Lelkes és elkötelezett munkásságáért 1982-ben megkapta a PÉLDÁS TANÍTÓ kitüntetést. A pionírmozgalommal szülőfalujában, Maircelházán (Marcelová) került kap­csolatba akkor, amikor családi oikok miatt egy időre le kellett mondania a továbbtanulásról. Munkába állt, kőművesként kezdett dolgozni. A háború után jócskán akadt munka, de a fiatalok természetszerűleg vágy­tak az értelmes kollektív tevékenységre, munkára, szórakozásra. Máriást László hamarosan a faluban alakult CSISZ-szervezet élére kenült, s a lelkes fiatalokkal élénk szervezeti életet teremtett. Ezekre az évekre estek a mo- csárlecsapolások, csatornaépítések, melyekből alaposan kivették a részüket. Ez idő tájt éplült fel Marcelházán a fiatalság keze munkájával a művelődést otthon. A CSISZ helybeli szervezete tánccsoportot, színjátszó csoportot alapí­tott, s télen-nyáron járták a falvakat — eleinte teherautókon, később buszo­kon —, s terjesztették az anyanyelvi kultúrát.

Next

/
Thumbnails
Contents